Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-21 / 16. szám
907. ÉJSZAKA. Ma olyan boldog vagyok, hogy nem tudok elaludni. Este először beszélt velem Csampa. Amikor munkámból visszatér- fém, az utca elhagyatott volt. Elfeledtem, hogy Diwol ünnepe van és hogy hálótársaim valószínűleg a tűzijátékot mentek megnézni, avagy „dolgozni" mentek az emberekkel megtelt utcákba. De ott találtam Csámpát, aki a kutyáját mosta. Hangosan köhécseltem, hogy észrevegyen. — No, mi lesz, Mati — szólt a kutyájához — te nem mész megnézni a tűzijátékot? Vagy félsz a nagy tolongástól? Csak most döbbentem rá. — Igazad van Csampa. Nem bírom a tolongást és olyan elhagyatottnak érzem benne mindig magamat. De minden várakozása ellenére, hogy valamit szólok, hallgattam. Aztán felkelt és a kutyához, valamint hozzám fordulva mondta: — Gyerünk hát mi is megnézni a világosságot... — így aztán egy kutya, egy lány és egy ember kiment az utcára és én Csampa szemében egyszerre milliónyi fényt láttam gyűlni. Visszafelé az úton megállt a nagy áruház kirakata előtt és én kiolvastam a szeméből, miközben a gyönyörű ruhákat, ékszereket nézte, hogy végtelenül vágyik a békés és biztonságos élet után. Világgá akartam kiáltani, hogy leghőbb vágyam neki adni mindezt a gyönyörű dolgot, otthont és gyerekeket, mert olyan ‘‘szép és jó vagy, hogy mindezt J megérdemled. Csak magadhoz *Szólítanál te is engem ... ö azonban folyton a kutyájá- í hoz beszélt: — Gyere Mati. Menjünk haza. \ Haza.*. így nevezte a járda Egy este a Hviezdoslav Színházban Kálmán Olga és Forgács Péter a Trélás párosban. P szt... csendesüljünk el, mondom a barátomnak a Hviezdoslav Színházban, mert amint látom, a zenészek már elkészültek, a kármester beintésére várnak és megkezdődik a CSISZ SZKB félhivatásos Magyar Népművészeti Együttesének a prémierje. A barátomat azonban nyugodtabb természettel áldotta meg az ég, körülpillant többször is a zsúfolásig telt házban, csak azután fordítja figyelmét a színpadra. Ekkorra felcsendül az ének az ötvenhárom fiatal ajkáról, felhangzik Liszt Ferenc Ünnepi dala és Kende János Ifjúsági indulója megnyitóként, s ezt követően Bartók Béla Bolyongása, Donáti Hej fel a tanórája, Purcell Rigókja, Kodály Zoltán Túrót eszik a cigánya, Cikker Felkelők indulója, Németh-Samorinszky István Három bodrogközi népdala, Bárdos Lajos Dana, danája. A két és fél órás műsor lé- legzetnyi szüneteiben a bajáto mat nézem, lopva ráejtegetem a tekintetem s látom, hogy a színpad ünnepi tarkasága, a színekben gazdag öltözékek megnyugtatták a szemét, lelkére pedig üdítőn, frissen hatnak a népes kórusból felfakadó csobogások. Tetszik?... Nem tetszik?... Találgatom egyre, de arcának vonásai mindent elárulnak s azok felelik meg nekem: igen! Pontos hangvétel, a magabiztos átmenetek, piánók és for- tisszimók árnyalt kifejezései és a kórus hangerejéből következő melódia-áradások jelentik az énekkar erősségét, lebilincselő erejét. Janda Iván és Viczay Pál vezényletére szinte egy torokból harsan a dal, s a legfinomabb árnyalatok kihozásával bizonyítják be a fiatalok határozott fejlődésüket tavalyi bemutatkozásukhoz mérten. Hohól... Legyünk körültekintőbbek. A Magyar Népművészeti Együttes műsorét bőven tarkították táncszámok is. Az első bemutatott szám a Tardoskeddi váskatánc volt. Zenéjét Rajter Lajos szerezte, az ötletet Tóth Margit ádta, koreográfiáját pedig Takács András készítette. Nem Oj ez a szám, barátommal tavaly is láttuk és elismerőleg beszéltünk róla. Szívesen végignézzük most is. Mert ez a szlovákiai magyar népszokás a tánc nyelvére átültetve is az maradt, s a szólisták, Tóth Piroska és Morvay Lajos szépen kifejezik a játék mondanivalóját. Elismeréssel kell szólnunk a zoborvidéki farsangi népszokásról és a Tréfás •párosról is. Ez utóbbi különösen megnyerte a tetszésünketmeg java tudását s felkészültötletével s gazdag nevettető ségét és azt, hogy nemcsak elemeivel. a légkör visszaadására képes, hanem az összhang megteremtésére is. összeforrott egész a Szálkái lakodalmas, a táncosok rengeteg színt kevernek a kompozícióba. A menyasszony Kálmán Olga és a vőlegény Forgács Péter legbensőbb érzéseik kifejezőivé válnak. Tóth Piroskával, Morvay Lajossal és Jóbával együtt vitathatatlan tehetségüket, rátermettségüket bizonyították! A Szálkái lakodalmas kiemelkedő száma volt az együttesnek. Nem múlta felül egyetlen más népi tánckép sem, kivéve A feketekői kastély-t. Ez egyenrangú partnere volt, ha nem több annál!? A koreográfus, Kvocsák József, itt egy, a feuH anem a Csodafurulyás juhászról már nem mondhatunk sok jót. Ha a koreográfus maga sem tudja, hogy mit akar, akkor a néző minden bizonnyal belezavarodik a látványba. Barátomat faggatom, hogy ismertessen meg a tánc tartalmával, de ez egyszer ő sem biztos a dolgában, néhány epizódot tud felemlíteni csupán s azt is úgy, hogy ... adva van egy juhász furulyával, s az ördög oly hosszan ijesztgeti, hogy a néző is beleun a mókába, hát akkor a juhász! Aztán adva van egy akasztófa is, s ami a furu- lyás juhász és az akasztófa közt végbemegy, arra vessen fényt a fantáziád ... Véleményéből megállapítható, hogy ennek az új népi táncjátéknak nincs kibogozható meséje, de mondanivalója sem, így a táncosok bizonytalanok lesznek s a széthulló részek előidéznek egy kavarodást. No, de ami nem lelhető fel az egyik számban, fellelhető a másikban. A már Ismert Szálkái lakodalmas például remekbe szabott elgondolás. Kvocsák József koreográfiája és Németh László zenéje egy igazi falusi lakodalom hangulatát eleveníti fel. A nagy esemény minden lényeges mozzanata lepereg a szemünk előtt, kezdve a zeneszerszámok hangolásától a menyecske megtáncoltatásáig. Minden benne van ebben a lakodalmasban: kacagás, lakoma, szomorúság és virtuskodó jókedv ... A tánckar itt mutatja dalizmus világából vett mozzanatot dolgoz fel nagyszerűen. A vár dölyfös urát és leghívebb környezetét kelti életre, akik haszontalan dorbézolásban, ivásban töltik el napjaikat... A felszolgáló lány, Kálmán Olga, keserves harcot vív a várúr, Morvay Gyula szilaj indulata ellen, de csak a vőlegénye, Forgács Péter tudja megmenteni. V őlegény és aratók fognak össze a lányért s végül is győzedelmeskednek a gonosz akarat fölött! Tibor Andrasovan zenéje Kifogástalan aláfestője annak a nyomasztó hangulatnak, amely a vár falai közt uralkodik. Lefojtott indulatok, megzabolázott szenvedélyek öltenek testet a jobbágyok lázadó akaratában. A feketekői kastély s tánckar A népművészeti együttes énekkara. Ezer éjszaka kö ágyon 840. ÉJSZAKA Ide, a járdára is beköszöntött a tavasz. A csupasz fák gyönyörűen kivirítottak és kinyílt a gulmohur piros virága leveletlen fáján. Szívesen nézegetem ezeket a virágokat és szívesen szemlélem Csámpát, akinek a szépsége épp olyan meglepő, nem várt, mint a vörös virág fejünk felett a leveletlen fán. Nem tudom honnan jött — csak azt tudom, hogy gyönyörű, sötétbarna arca, nagy fekete szeme, fényes fekete haja, amely mintha el akarná takarni arcát, amikor fésülködik foghíjas fésűjével. Figyelem sötét zugomból és éppen úgy figyeli mindegyikünk, de biztosan tudom, hogy csak engem vett észre. Nem volt véletlen, hogy egyszerre mentünk a vízcsaphoz és hogy nem húzta el a kezét, amikor az enyém hozzáért az övéhez. Sőt, mintha jól esett volna neki. De az is lehet, hogy mindezt csak bebeszélem magamnak. Csampa jó lány. Nem tartozik azok közé, akiket azóta ismertem meg, hogy a járdán lakom. Szemében még szomorúság és félelem ül. Néha az űzött vad tekintetével nézett rám. Máskor, ha úgy hiszem, hogy csak én figyelem titokban, gyönyörű fekete szeméből keménység, erő és mosoly ragyog, mintha valami régi boldogságra révedezne, amely boldogság már soha többé nem tér vissza... Senkivel sem társalog, pedig mindenki barátságot próbál vele kötni. Csak egy barátja van, egy kóborkutya, akit Matinak nevezett el. Sovány, éhes és töröttlábú állat, hihetetlen, hogy ilyen gyönyörű teremtés hogyan szerezhet olyan csúf állatot. Senki sem tudja, hogy mit csinál Csampa nappal. Mindig, amikor „munkából visszatérek, rossz sejtelem szorongatja a torkomat, hogy nem találom ott megszokott helyén, és amikor mégis meglátom, elhatalmasodik rajtam a ragaszkodás, a hála és boldogság érzése. Amikor éjszaka szétterítjük rongyainkat, vagy papírtakarónkat, mindig van valaki, aki megpróbálja közelíteni Csámpát. Különösen Radzsi, a birkózó termetű próbálkozik, vagy Bauszi, aki sovány, vékony és folyton film- melódiákat dúdol. De Csámpának igen jó érzője van, Mati, aki menten dühösen csaholni kezd, mihelyt valaki csak közelíteni is merészel a lányhoz. Kezdem a kutyát is kedvelni, mert úgy hiszem, hogy beleszerettem ebbe a lányba. zugát, a rongycsomót és a kő- bögrét, amelyben ételét főzte. Óh, bárcsak igazi otthont adhatnék neki. . 943. ÉJSZAKA. Számunkra, akik a járdán laknak, az újságok csak papírok, amelyekkel befedjük kőágyunkat, mert az éjszaka hűvös. De ma reggel, amikor felébredtem, valami olyasmit vettem észre az újságokban, ami nagyon felizgatott. A cikk címe ezt kiabálta: HAZÁT AZ OTTHONTALAN EMBEREKNEK. A cikk a kormány tervéről számolt be, amely szerint sok ezer kis házat építenek azoknak, akiknek nincs tető a fejük felett és keveset keresnek. Kiszakítottam a cikket és betettem a zsebembe, közel a szívemhez. Meleggel árasztott el és egész nap nagy lelkesedéssel dolgoztam. Este sietve mentem haza, nem ettem és elöntött a boldogság, hogy Csámpát egyedül találtam. — Nézd, nagy újságot hoztam neked — szólítottam meg. — Mondd, mit írnak ott, én nem tudok olvasni. — Az áll benne, hogy a kormány házakat épít azoknak, akik a járdán élnek, mint mi. Hát nem nagyszerű? Nem kell az utcán aludnunk ... lesz nekünk... te és én ... nem érted? Integetett a fejével és apró szomorú mosollyal kérdezte: — És mikor lesz az? El kellett ismét olvasnom a cikket minden apróságával és rájöttem, hogyha az építkezést hamar is kezdik el, legkevesebb tíz évig is eltart, amíg annyi otthontalan ember feje fölé tető kerül. Optimizmusom ugyan lelohadt egy kicsit, de olyan könnyen nem keseredek el. Hiszem, hogy hamarosan sorra kerülünk, mert gondolataim a házasságunk és gyerekeink körül forognak, és az ember nem alapíthat családot anélkül, hogy tető ne legyen a feje felett. 976. ÉJSZAKA. Ma este végtelenül boldognak érzem magamat. Csampa is szabadulni kezd nyomasztó szomorúságától, amelybe zárkózott. Ma elvezettem őt egy olyan házhoz, amilyenben együtt fogunk lakni. Legalább megnéztük, hogyan fog kinézni. — Nézd Csampa. Ez a mi házunk, — kiabáltam, amikor megálltunk a családi ház modellje előtt. Csak makettá volt, de mi hosszan és nagy szeretettel néztük, mert benne láttuk megvalósulni minden vágyunk: szoba, konyha, veranda, az udvaron fák és alattuk három apró baba, akik a boldog gyerekeket jelképezték. Amikor visszatértünk. Kulturális hírek A CSISZ IMREGI színjátszó csoportja nagy sikerrel mutatta be Szigligeti Ede háromfelvo- násos színművét A cigányt. A darabot Izsák Ildikó tanítónő rendezte. Kanóc Elemér, Rontó Ilona, Maczó Terézia, Tóth Márton, Kocsis Béla, Tirpák Gyula és Soltész Dénes kitűntek jófpkukkri I MAKO JÖZSEF, Imreg. A NAGYMEGYERI műkedvelők kétszer mutatták be a közönségnek Fehér Klára Nem vagyunk angyalok című három- felvonásos vígjátékát. NÉGYKÖTETES színházi enciklopédia kiadását kezdték meg a Szovjetunióban. A 14 000 címszót tartalmazó enciklopédiát kétezerötszáz rajzzal illusztrálják. RADZS KAPUR ismert indiai filmművész új bohózatot forgat. A főszerepet maga alakítja. A film címe: Egy jó ember. MEGJELENT AZ IRODALMI SZEMLE legújabb száma. A folyóirat gazdag szépirodalmi anyagot közöl s egészében ismerteti meg olvasóival Ladislav Stoll akadémikusnak a prágai országos Irókonferencián elhangzott beszámolóját. Csampa szeme könnyesen ragyogott. 1000. ÉJSZAKA Ügy hiszem, az utolsó sorokat írom a naplómba. Tíz éjszaka nem aludtam. Csampa emléke nem hagyott nyugodni. Éppen szunyókálni kezdtem, amikor az álom karjaiból kegyetlenül kiszakított egy hang. Néhány rendőr és szociális dolgozó jött, hogy megszámlálják a járdán háló embereket. Egy közülük azt mondta, hogy már csak húszezren vagyunk. Én erre odavetettem neki, hogy egyet nyugodtan leszámolhatnak belőle, mert Csampa nélkül már csak 19.999 ember hál kőágyon. Megkérdezte tőlem, hogy miért hálok a járdán, amikor 5 amoj- ért alhatnék a városi menhelyen is. Lefestették előttem, hogy ott milyen tiszta és kellemes minden. Jól ismerem ezt a házat — a nagy szellős helyiségek ellenszerei az utcai csavargásnak, nyugtalanságnak. Láttam a fürdőt, ebédlőt és a gyönyörű kis színházat, ahol az otthontalan emberek énekelnek, táncolnak, hogy szórakoztassák magukat. Hát akkor miért nem alszik ott? Nincs 5 amoja? Azt feleltem, hogy naponta több mint egy rúpiát keresek. Hát akkor miért nem alszik ott? Miért? MIÉRT??? Szívesen feleltem volna, de ők úgysem értették volna meg. Szívesen megmondtam volna, hogy a menhely nagyon szép dolog, de én saját házikó után vágyok. Egy szoba, konyha és kis kert után, ahol a gumohur fája pirosat virágzik — számomra, Csampa számára és három gyermekűnk számára. Végre elmentek, azt hiszem, abban a hitben, hogy valami nincs rendjén a fejemben. Itt ülök az utcalámpa fénye alatt, írom a naplómat és nem messze vértől pecsétes minden, ami Csampa után megmaradt. Nemsokára jönnek az esők és eltűnnek ezek a pecsétek is. Mi marad még ezután Csámpából és belőlem? P. S. Nem tudom, ki csinálja azokat a szép terveket. Ha elolvassa közülük valaki ezeket a sorokat, szívesen megmondanám neki, hogy siessen azokkal a házikókkal, ha tényleg meg akar menteni engem, az én Csámpámat és három gyermekünket, akik már soha meg nem születhetnek. Fordította: SZŐKE JÖZSEF Vlasta Fialová, a Brycht polgártárs című nagysikerű cseh film egyik kimagasló szereplője. MONOSZLÖY M. DEZSŐ: ■(zl! SS so szerelem ile Az emlék még tudja: — copfos volt a pisze, dehát az emléknek nincsen már szive, benne megfakúl, hej, minden hódolat, ajkán a bók is csak kósza gondolat, s mint herbárium a préselt levelet ő úgy őrzi meg, hogy „ilyen lehetett“, hanem a szavának nincsen már színe, csak ennyi, ily kurtán: — copfos volt, s pisze. Ámde bennem mégis mostan valahogy a múltnak fáján mint zöld levél ragyog e két szürke szóba préselt pillanat, és ott ülünk együtt ott a híd alatt, én tizennégyéves, ő meg tizenegy és nézzük ahogy a sok-sok csipke-hegy úszik és zajlik, táncol a Dunán, az alkonyt borzolva késő délután. És nőnek egyre, mint a jéghegyek, és száll és szárnyal, nő a képzelet, — „No látod-e Kedves, hogy zajlik, rian?“ — kékeszöld szemével néz rám Mariane: — „Ej hogyan is mondtad?, persze, hogy rian!“ .—i s bár nem érti, bölcsen bólint Mariane, és tovább bámulunk szótlan boldogan, előttünk zajlik, zúg a nagy folyam ............ S mert nem csak a rímért „rian“, „Mariane“, hanem mert valóban volt egy Mariane, ezért a szívem most zajlik és rian és a jég alól is dobog Mariane.
