Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-21 / 16. szám

Hárman TÖKÖK ILONA, leleszi tar nítónő, a múlt év szeptem­berétől pionírvezető. A pio­nírmozgalom fennállásának 10. évfordulójára Leleszen két beszélgetést szerveznek a régi kommunistákkal. Az ünnepségek előestjén tábor­tűz lesz, ahol a CSISZ-tagok adnak kultúrműsort. 24-én ünnepélyes felvonulást szer­veznek a pionírok. Egyelőre ez a tervünk — mondja Török Ilona, aztán arról be­szél, hogy a falu pionírjai részt vettek a vasgyűjtés­ben, faültetésben, bekapcso­lódnak a faluszépítési akció­ba és kirándulásokat szer­veznek. HAJDÚ KLÄR A a király- helmeci magyar tannyelvű iskola pionírjainak egyik vezetője. Röviden, pár szóval mondja el, mit terveznek az ünnepségek alkalmából. — Pionírcsapatunkat az ünnepségek alkalmából meg­látogatják a magyarországi úttörők. Erre az alkalomra kultúrműsorral készülünk, amelyben fellép énekkarunk és tánccsoportunk. Mun­kánkról faliújságokat készí­tünk és ünnepélyes csapat­gyűlést tartunk. Az ő csapatában már min­denki megszerezte az Ifjú építő szalagját. Munkájuk­ban sokat segít Sefcsik ta­nító elvtárs. Most tavasszal sportversenyeket szervez­nek. SIMON LÄSZLÖ Királyhel- mecen tanul, de Pólyánban vezeti a pionírokat. A 10. évfordulóra színdarabot ta­nultak be. A tanév elejétől 12 pionírral gyarapodott a Csapat. Minden összejövete­len rövid előadást tartanak, utána játszanak és dolgoz­gatnak a Micsurin-kertben. Nyáron az ő pionírjaik is részt vesznek a járási pio­nírtáborozáson. Simon Laci maga Is tanító akar lenni és ezért nagy szeretettel foglalkozik a pionírokkal. Ugyanakkor az iskolában ki­tűnő tanuló. A CSISZ SZKB plénumának határozata (Befejezés a S. oldalról) Nyerjük meg az ifjúságot, hogy vegye ki részét az állat­tenyésztésből is. Az EFSZ-ben és az állami gazdaságokban ér­vényesítsük az új technológiát, mint például a növendék szar­vasmarhaállomány szabadban való istállózását, a baromfi­nál és a malacoknál a mély al- mozást. Ezen a téren használ­juk fel a bratislavai kerület ifjúságának tapasztalatait. Kö­vessük az eperjesi kerület ifjú­ságának példáját, tegyük ol­csóbbá az EFSZ-ek beruházási építkezéseit és gyorsítsuk meg azokat. * * * Fokozott figyelmet fordítsunk az ifjúság szaktudásának eme­lésére. Nyerjük meg a nyolc­éves iskolák növendékeit a me­zőgazdaság számára, érjük el, hogy kétéves tanulószerződést kössenek, így biztosítsuk az ifjúsági szervezetek részvételét a mezőgazdasági feladatok tel­jesítésében. A CSISZ verebélyi járási vezetőségének példáját követve, szervezzünk a CSISZ- tagok köréből agitációs csopor­tokat; ezek keressék fel a fia­talokat és a szülőket, nyerjük meg a fiúkat és leányokat, hogy kétéves tanlószerződést kösse­nek. Érjük el e feladatok telje­sítését és túlteljesítését, az EFSZ-ek kössenek idejében szerződést a tanulókkal. A mezőgazdasági tanulók kétéves iskolájában szilárdítsuk meg a CSISZ befolyását és szervezzünk a CSISZ-tagok so­raiból ifjúsági aktívákat. Veze­tésükkel bízzuk meg a CSISZ járási vezetőségeiben dolgozó pedagógusokat vagy ügyes fia­talokat. Ogy vezessük az aktí­vákat, hogy a tanulás és az iskolalátogatás javulását előse­gítsék. Törődjünk továbbra is azzal, hogy a fiatalok a falusi munkaiskolákat látogassák, táv­hallgatók legyenek és keltsük fel a fiatalokban az állandó művelődési vágyát. * * * Javítsuk a CSISZ falusi szer­vezeteiben, az állami gazdasá­gokon és a GTA-kon a nevelési munkát. A cél az, hogy jó, ha­ladó mezőgazdákat neveljünk. Használjuk fel a CSISZ oktatási évét, valamint a pártoktatás különféle lehetőségeit, az elő­adásokat, beszélgetéseket, a „kérdés és felelet estéket" ar­ra, hogy tudatosan rámutassunk a mezőgazdasági nagyüzemi termelés előnyeire és távlatai­ra. Hassunk oda, hogy a fiatalok lelkesedjenek a szocialista fa­luért. A nevelési munkába kapcsol­juk be elsősorban a fiatal föld­műveseket és a szövetkezeti ifjúságot. Támogassuk a Szocia­lista Munkabrigádokat és ezek­ben a kollektívákban szervez­zük meg a nevelési tevékeny­séget. Tegyük a CSISZ szervezeteit a falvakban, az állami gazdasá­gokban és a GTA-kon kifejtett kulturális tevékenységért fele­lőssé. Támasszunk fokozottabb igényeket az együttesek műso­rának ideológiai tartalmával szemben, és az együttesek te­vékenységét hozzuk közelebb az élethez. Alapítsunk további érdekköröket, színjátszó, ének-, szavaló-, tánc- és más köröket. Érjük el a fiataloknál, hogy tel­jes számban vegyenek részt a spartakiádon. Létesítsünk testnevelési és védelmi köröket és segítsünk a testnevelési egyesületek megalakításában. Szilárdítsuk a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetséget. Továbbra is toborozzuk a földműves- és szövetkezeti ifjúságot. Javítsuk meg a falusi aktívákkal, a CSISZ-szervezetek vezetőségi tagjaival, a CSISZ-tagokkal, a nemzeti bizottságok tagjaival, a társadalmi szervezetekkel, valamint az EFSZ-ek fiatal tag­jaival és a tanítókkal való kö­zös munkát. Az aktívákat vér­tezzük fel politikai és szakis­meretekkel. Hozzuk egymáshoz közelebb a CSISZ-szervezetek, az EFSZ-ek, állami gazdaságok és GTÁ-k munkáját, hogy a szervezetek megoldhassák a mezőgazdasági ifjúság mun­ka-, nevelési- és kulturális kérdéseit. * * * A VII. VIT-re tett előkészü­leteket használjuk fel arra, hogy ezer és ezer fiú és leány olyan mértékben járuljon hozzá a mezőgazdaságban szükséges­nek mutatkozó változás megva­lósításához, mint ahogy azt a CSKP KB és a CSISZ KB har­madik plénuma az ifjúság fel­adatául tűzte ki. FEJLESSZÜK A SZOCIALISTA MŰNK A VERSENYT AZ ÉPÍTŐIPARBAN A CSISZ SZKB plénuma 1958. április 16-án megvitatta a CSKP KB határozatát a lakáskérdés 1970-ig történő megoldásáról. A CSKP KB azt a feladatot tűzte ki, hogy 1970-ig 1 200 000 lakást építünk és elérjük, hogy minden család lakáshoz jut. E feladat teljesítésének az a feltétele, hogy Szlovákiában 422 000 lakást .építsenek. A párt a jelen időszakban a lakásépí­tés kérdését a legfontosabb feladatok egyikének tekinti és elvárja, hogy e feladatok telje­sítéséből aktívan kiveszik ré­szüket a fiatalok is. A CSISZ KB III. plenáris ülé­se foglalkozott azokkal a fela­datokkal, melyek a CSKP K'B határozatának értelmében a CSISZ-re hárulnak. A CSISZ KB plénumának határozata rámutat arra, hogy a lakásépítés terén hogyan lendítsük fel az ifjúság széleskörű kezdeményezését. A CSISZ SZKB plénumán el­hangzott beszámolóból és a vi­tákból kiindulva, a CSISZ KB a határozat teljesítésével kap­csolatosan a következő felada­tokat emeli ki: 1. A lehető legnagyobb mér­tékben lendítsük fel az építke­zéseken a szocialista munka­versenyt és az főként a terv idő előtti teljesítésére, az épí­tési és szerelő munka javításé­ra, az építőanyaggal való taka­rékoskodásra irányuljon. E cél­ból a zsolnai kerület ifjúságá­nak példája nyomán teremtsük meg a feltételeket ahhoz, hogy további ifjúsági munkacsapatok és kollektívák alakuljanak. Nagy jelentőségű a további komplex Ifjúsági munkacsapatok alakí­tása is. A fiatal építészek le­gyenek úttörők és propagálják az új munkamódszereket és munkaformákat; szüntelenül tökéletesítsék és javítsák a már létező gépesítést. Ezért a CSISZ- szervezetek tevékenysége ter­jedjen ki arra is, hogy a fiata­lok szüntelenül emeljék szak­tudásukat és nagyobb mérték­ben szervezzük meg az Ifjúság Szaktudása Fokozásának Évét. Érjük el, hogy a fiatalok ne csak egy szakmához értsenek. 2. A gyorsabb és olcsóbb la­kásépítés érdekében igen fontos a jóminőségű tervek időbeni elkészítése. A tervező irodák­ban dolgozó CSISZ-tagokra há­rul a feladat, hogy megtalálják fl tervek olcsóbb előállításához vezető utat. Nyújtsunk segítsé­get az üzemi és szövetkezeti lakásépítkezési tervek elkészí­tésében. 3. A CSISZ-szervezetek az üzemekkel és a szakszerveze­tekkel közösen hassanak oda, hogy a fiatalok szabad idejüket célszerűbben és kulturáltabban használják fel a közös szállás­helyeken, és a fiatal építőmun- kások otthonaiban. 4. A lakásépítésben nemcsak az építészetben dolgozó fiata­loknak, hanem az üzemi, falusi ifjúságnak, valamint a hivata­lokban dolgozó fiataloknak és a tanulóifjúságnak is részt kell vennie. A CSISZ szervei és szervezetei érjék el, hogy a fia­talok vegyenek részt az építő­anyagok termelésében, mégpe­dig nemcsak brigádmunkával, hanem azzal is, hogy védnöksé­get vállalnak az anyag terme­lése és a lakások belső felsze­relése felett. A CSISZ SZKB plénuma öröm­mel fogadja a CSISZ KB azon kijelentését, hogy az ifjúság tömegesen sorakozik fel ahhoz, hogy építőanyagokat teremtsen elő és azt a feladatot tűzi ki, hogy Szlovákiában az új laká­sok építéséhez 30 millió korona értékű téglával járul hozzá. A CSISZ SZKB örömmel fo­gadja a CSISZ kassai szerveze­tének kezdeményezését, melyet az építőanyagok termelése te­rén téglagyárban a szombati és vasárnapi műszak keretében fejtett ki, továbbá a CSISZ szenei járási vezetőségének kezdeményezését, melyet a vá­lyog termelésében fejtett ki, és felhívja a CSISZ valamennyi szervezetét, hogy aktívan ve­gyenek részt az építőanyagok termelésében, használják fel a helyi forrásokat, újítsák fel a régi téglagyárakat és foglal­kozzanak az építőanyagok újabb termelési lehetőségeivel. 5. A CSISZ SZKB a lakásépí­tés terén nyújtott segítségen kívül felhívja a CSISZ szervei­nek és szervezeteinek figyel­mét, hogy a? új iskolák építé­sében is biztosítsák az ifjúság részvételét, és elvárja, hogy a bártfai ipariskola CSISZ-tag- jainak példáját követve a CSISZ-szervezetek olyan konk­rét feladatokat vállalnak, ame­lyek odairányulnak, hogy meg­gyorsul az iskolák építése. A falu- és városszépítés! akció keretén belül sok alkalom nyílik a tevékenységre. Ezen a téren szervezeteink gazdag tapaszta­latokra tettek szert. 6. A CSISZ SZKB plénuma meghagyja a CSISZ SZKB el­nökségének, hogy az ifjúsági sajtóban, rádióban, filmen, te­levízióban széleskörű agitációs és propagációs kampányt indít­son, és nyerje meg a fiatalokat a feladatok teljesítésére. Kísérjük rendszeresen figye­lemmel és értékeljük ki a CSISZ KB III. plénuma és a CSISZ SZKB IV. plénuma ha­tározatainak teljesítését. A CSISZ SZKB plénuma el­várja, hogy a CSISZ-tagok, az ifjúság mint mindig, most is új tettekkel és munka-hősiesség­gel válaszol e felhívásra, és kezdeményezően, lelkesedéssel hozzájárul a lakáskérdés meg­oldásához. Nemes versengés Pártunk történelmi jelentő­ségű XI. kongresszusa, valamint a CSISZ III országos kongresz- szusa feladatul tűzte ki, hogy fokozott mértékben vegyük ki részünket a szocializmus építé­sének befejezéséből. Ifjúsági szövetségünk mint a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség aktív tagszervezete, tevékenyen készül a Bécsben megrendezendő VII. Világifjú­sági Találkozóra. Eddig 4468 ifjúsági szervezet és 1633 ifjú­sági kollektíva tett kötelezett­ségvállalást az ifjúság e nagy béketalálkozója tiszteletére. A VIT előtti verseny különösen kiemelkedik szövetségünk ed­digi munkájában. Szervezeteink túlnyomó többsége azon gon­dolkozik, hogy nagyobb csele­kedeteket hatjson végre és egy­re újabb kezdeményezést fejt­sen ki. Egy napon a novákyi szén­bányában dolgozó fiatalok ke­zébe került a „Komszomolszká- ja Pravda“. „Nézzétek csak, a komszomolisták versenyt hir­detnek a „Kommunista Munka­brigád“ cím elnyeréséért“, — mondta Tuzsincsin elvtárs CSISZ- tag az egyik ifjúsági munka­kollektíva vezetője. A cikket kétszer, sőt háromszor is át­olvasták. És megszületett az új kezdeményezés: „szocialista módon élni és dolgozni“. Köte­lezettségvállalásukat ellenőriz­ték és kiszélesítették a munka­termelékenység fokozott eme­lésével, a fiatalok szakmai, kulturális és politikai képzett­ségének fokozásával. Ma országszerte ismerik a Tuzsincsin brigádot, mely első­nek nyerte el a Szocia­lista Munkabrigád címét. A szorgalmas munkának követői is vannak, és április 3-ig már 260 munkaközösség versenye­zett e büszke cím elnyeréséért. A nemes versengésben nem akarnak lemaradni a falusi fia­talok sem. Nem egy szövetke­zetben, állami gazdaságon kez­deményezték már, hogy az if­júsági munkacsapatok is be­kapcsolódjanak a „Szocialista Munkabrigád“ címért folytatott versenybe. A szenei járásban eddig már 4 ifjúsági kollektíva kérte a CSISZ járási bizottságát, hogy ítélje oda számukra a Szocia­lista Munkabrigád címét. A jókai EFSZ-ben dolgozó baromfitenyésztő ifjúsági csa­pat például ezt írta: Hogy elnyerjük a brigád cí­mét, további kötelezettségvál­lalásunkat így fogjuk teljesíte­ni: 1. 1 tyúktól 180 tojást be­adunk és így a szövetkezet be­adási kötelezettségét' tojásban már június végéig teljesítjük. Az év végéig 50 000 tojást ter­melünk terven felül, melynek értéke meghaladja a 45 000 Kés-t. 2. Fokozott gondoskodással a baromfiak hullását 3%-ra csök­kentjük és így 100 hektáron 400 darab baromfit nevelünk. 3. Ifjúsági csapatunk minden egyes tagja befejezi a szövet­kezeti iskola III. fokozatát, ezenfelül mindegyikük részt- vesz további rövid szaktanfo­lyamokon. így elérjük, hogy munkánkban szakemberek le­szünk. 4. Brigádunk minden egyes tagja példásan viselkedik- mind a munkahelyén, mind a nyilvá­nosság előtt. Csallóközben, a szepsi és ki- rályhelmeci járásban dolgozó ifjúsági munkacsapatok nem tudnák követni a fenti kezde­ményezést? Ogy gondoljuk, hogy igen, csak össze kell jönni, meg kell beszélni a CSISZ munkatervét, el kell menni a párt és a szö­vetkezet vezetőihez és kérni kell az ő segítségüket is. Hi­szen fiataljaink túlnyomó több­sége eddigi munkájával bebizo­nyította, hogy kész szocialista módon élni és dolgozni. SZlGL FERENC IV. A Rajna Ejfél előtt néhány perccel fu­tott be Nürnberg főpályaudvará­ra a bécsi expressz. Előre meg­rendelt helyünkből nem lett semmi. Se forgalmista, se vonat­vezető nem tudott róla. Fárad­tan, szent elhatározással döntöt­tünk: ha nem adnak helyet, nem utazunk. Néhány perces huzavo­na után rámutattak a pirosszíjas kalauzok egy kocsira: oda száll­junk. A lefüggönyözött kocsi ülőhelyein kényelmesen heve- résztek a különböző nációk, oszt­rákok, olaszok, franciák utazó képviselői. Ismét vizsgáznunk kellett a kapitalizmus „vastörvé­nyéből“. Helyet kellett keríte­nünk. Minden pardon nélkül, „aki bírja, marja" elv szerint szorí­tottunk helyet magunknak a ti­zennégy órás útra. Jól vizsgáz­tunk! Mindenkinek jutott hely... Az éjszaka sötétjében, szunyó­kálva, fel-felriadva vágtatott velünk a gözmasina Frankfurt am Main felé. Lestük a semmit­mondó síkságot, az éjszaka apró fényeit. A Majna völgyéből és a félmilliós városból mitsem lát­tunk vülanylámpákon kívül. Pe­A Köln városán keresztül folyo Rajna a város áruinak jelentős részét viszi a tengerek felé. völgyében dig itt, ebben a városban szüle­tett a német szellemóríás, a köl­tők fejedelme, Goethe. Ercszobra ott áll a róla elnevezett téren, közel a Rossmarkhoz, ahol a nyomtatás feltalálójának, Gut- tenbergnek az emlékműve áll. Itt, ebben a városban van a Né­met Egység szobra is. Sajnos ebből a német egységből, az igazi német demokráciából sehogy sem akar valóság lenni. A város fényei már rég elma­radtak mögöttünk. Vonatunk fe­kete kígyója vágtatva rohan a Rajna völgye felé. Szunyókálunk, alszunk... A reggel első fényei már ott érnek a Rajna szűk völ­gyében. Hömpölygő köd, pára kering az ősi folyó fölött. A va­súti sínek mellől magas bazalt­hegyek nyúlnak az ég felé és raj­tuk a híres rajnai szőlők. Nagy­részt rizling, apró levelii, kisfiir- tü, bőlevü, vékonyhéjú — rajnai rizling. A tőkék csak májusban rügyeznek, és késő ősszel hoznak termést. Amikor a fürtök már nemes rothadásnak indulnak, ak­kor szedik le és. innen van a híres bor híres zamatja. A méltóságteljesen hömpölygő folyón motoros hajók, uszályok úsznak, állnak, várnak a part mentén. A rajnai lazac, a híres rózsaszín húsú hal, jóformán már teljesen kiveszett, azóta, hogy sok a hajó, hogy a folyó két partján felépült a német nehéz­ipar, és fáradt vizét a gyárak a mederbe bocsátják. A Mainztól velünk futó hegyek lassan elmaradnak. Veröfényes szép reggelen megyünk keresztül a Rajna acélhídján. Előttünk a város, Köln, másfél millió la­kosával, jelentős iparával, keres­kedelmével. Az állomás tövéből égre nyúlnak a híres dóm száz­ötvenhét méteres tornyai. A kör­nyező házak ablakaiból riadtan néznek a félig csupasz, ébredő emberek. A város ma is a német kleri­kális reakció egyik fellegvára, érseki székhely. Hajdan a német haladó eszmék ellenségeinek egyik erőssége, az ellenreformá­ció bástyája volt ezernyi jezsui­tájával. 1347-ben itt alakult meg a Hanza városok szövetsége. Ma az amerikai tőke behatolásának elsősorban itt lehetünk tanúi Nyugat-Németországban. Vas-, Modern Irodaépület autó- és vegyipara igen jelentős. Nem kevésbé fontos szövőipara is Hadászati szempontból igen jelentős gócpont. A vonat csak néhány percig időz. Felszálló utas alig van. Lassan elmaradnak mögöttünk a város üzemei, gyárai, a kültel­kek és az égre irt „Ford" reklám. Sík vidéken haladunk a szétbom­bázott Aachen felé Belgium felé. SZŐKE JÖZSEt,

Next

/
Thumbnails
Contents