Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-21 / 16. szám
A bonni diplomást mesterkedéseiről figyelemreméltó megállapításokat közölt a XÁSZSZ tudósítója. Londonban az elmúlt napokban ült össze első teljes ülésére az angol, francia, amerikai és nyugatnémet szakértők munkacsoportja, amely részletesen kidolgozza a nyugatiaknak a genfi értekezleten folytatandó politikáját. A szakértők tanácskozásának alapját ájtok az „útmutatások“ alkotják,- amelyeket az Atlanti Tanács legutóbbi washingtoni ülésszaka szabott meg számukra. A bonni lapok vezető helyen ismertették azokat az irányelveket, amelyeket a londoni négyhatalmi „munkacsoport értekezleten" részt vevő nyugatnémet küldöttség kapott. Ami az irányelvekről szőlő jelentéseket illeti - írja a TASZSZ tudósítója; — megállapítható, hogy az NSZK Kormánya kénytelen manővereziíl, s Ily módon elsimítani azt a benyomást, amelyet a nyugaiiíétnet küldöttségnek a NATO-külügyminiszterek washingtoni tanácskozásain elfoglalt álláspontja keltett a világközvéleményben. A nyugatnémet kormány most álcázni próbálja azt a makacs törekvését, hogy a nemzetközi helyzetben végbement változások ellenére is folytatni akarja a kudarcot vallott erópolitikát. A sajtójelentésekből kitűnik, hogy a bonni kormány most valószínűleg bizonyos készséget szándékozik mutatni az európai feszültség megszüntetését célzó tervek, valamint a Németország két részének fokozatos közeledésére vonatkozó javaslatok megtárgyalására. Bonn e mesterkedése azt a célt szolgálja, hogy egyfelől túlságosan merev hidegháborús álláspontjával ne bénítsa meg teljesen a nyugati hatalmakat, másfelől azonban különféle fenntartásokkkal és követelésekkel minimálisra csökkentse azoknak a terveknek és javaslatoknak reális jelentőségét, amelyek hozzájárulhatnának a nemzetközi feszültség enyhüléséhez. Az ismert sportolók időközönként egy-egy világrekorddal lepik meg a közönséget. A képünkön látható Vlagyimir Sztan és Mihail Kenibasz szintén világrekorderek. De nem a sport terén, hanem szakmájukban. Mindketten a Záporozssztal Martin-kemencéinek oivasztárai, és egy műszak alatt fejenként 16.92 tonna acélt termeltek, ami világrekordnak számít. A galamb győzedelmes szárnyalása A Békevédök Világmozgalma tíz esztendős működésre, tíz éves harcra, minden világrészben állandóan erősödő fejlődésére és egyre gazdagabb sikerekre tekint vissza. Éz á mozgalom olyan tényezővé vált, amely nélkül ma már a legtöbb országban társadalmi, politikai és kulturális élet el spm képzelltető. Az egész földünket átfogó mozgalom egységbe tömöríti a legkülönbözőbb társadalmi osztályokhoz, vallásokhoz és fajokhoz tartozó embercsoportokat és egyéneket, munkásokat és parasztokat, tudósokat és technikusokat, értelmiségi dolgozókat, művészeket a kommunistáktól a konzervatívokig, legyen az fehér-, fekete-, sárga- vagy vörösbörii. Minden embert, akinek szívügye a világ békéje. Frederic Joliot-Curie prof esz- szór, a nagy tudós elnöklete alatt 1949. április 20 árt Párizsban tartották meg n Békevédők I. Világkongresszusukat. Joliot- Curie professzor a Békevédök elnöki funkcióját nemrég bekövetkezett haláláig viselte. 'A Békevédök csúcsszérifének, a Világ Béketanácsának jelentősége ma már a nemzetközi politika terén elvitathatatlan. A vi lágmozgalom célkitűzései a két három évenként összeülő világ kongresszuson jutnak kifejezésre 1950-ben Varsóban tartották meg ä Békevédök II, Világkongresz- szülőt. 1952 decemberében Bécsben folyt le 0 Népek Kongresz- szusa a béke védelmére. Két és fél évvel később a Béke Világ- kongresszus Helsinkiben ülésezett. Tavaly Stockholmban a Világkongresszus az atomfegyverek eltiltását és a leszerelést követelte. A kongresszusodon föláldozó jelöltek száma állandóan növekedik és a kapitalista államokból érkező küldöttek egyre nagyobb békeharcos tömegek nevében jelentkeznek felszólalásra. A világbéke-mozgalom tíz éves fenállása óta nem egy jelentős sikerrel büszkélkedhet. A Világ Béketanács áldásos kezdeményezésén felbátorodva a békemozgatom által kifejezésre juttatott közvélemény fékezte meg a támadókat abban, hogy Koreában atomfegyvereket használjanak és végül fegyverszünetet kössenek. Ez a közvélemény kényszerítette ki a Vietnamban dúló „piszkos háború" felszámolását, és rá tudta venni az imperialistákat, hogy ne utasítsák el a Szovjetunió és a szocialista országok békejavaslatait. Védelmére kelt Egyiptomnak, Szíriának és Libanonnak. ÖntudatO'sdH is ftataWíöttan csak az harcolhat a rossz éllen, aki a rossz lényegével tisztában van és tudatában van annak veszélyes következményeivel. Akinek tehát megvan e harchoz szükséges elszántsága. Azokban az országokban, ahol imperializmusnak, militarizmusnak már nyoma sincsen, ahol az államhatalmat a nép vette át, a béke védelmét törvények szentesítik. Ezek a törvények a Békevédök varsói kongresszusának határozataiból fakadtak. A Békevédők mozgalma az emberek millióit tudta mozgósítani, mert a Szovjetunió vezette szocialista országokra támaszkodhatott. A béke e nagy otthonából fakad tu az erő, mely a jóindulatú emberek tömegeit világszerte buzdítja és arra bátorítja, hogy a békéért küzdők szervezett mozgalmának második évtizedében is biztosítani tudják a világbékét. S_._ ti. AMERIKAI BEAVATKOZÁS! KÍSÉRLET Mint az Oj Kína-hírügynökség közli, az Egyesült Államok fel akarja használni a tibeti lázadás felszámolását a Kína bel- íigyeibe való beavatkozásra. A fülöp-szigeti Baguió-ban nemrég megnyílt a különböző ázsiai országokban levő amerikai diplomaták és katonai vezetők konferenciája. Dillon, az Egyesült Államok külügyminiszterhelyettese - aki azért érkezett Manillába, hogy részt vegyen ezep a konferencián — nyíltan kijelentette, hogy a konferencia megvitatja majd a tibeti helyzetet. Több más amerikai személyiség T.ésfzéről fs elhangzanak olyan nyilatkozatok, amelyek a kínai ügyekbe való nyílt beavatkozást célozzák. Mansfield szenátor, a Demokrata Párt egyik vezétője újságíróknak adott nyilatkozatában annak a reményének adott hangot, hogy amennyiben a tibeti árulók külföldön „emigráns kormányt" létesítenek, az Egyesült Államok el fogja ismerni ezt a kormányt. Az Associated Press-hírügynökség egy közleményéből kitűnik, az amerikai kormány most készít egy olyan beszámolót, amely durván rágalmazza Kína valláspolitikáját. OBJEKTIVEN TIBETRÖL A Thoi Moi című hanoi lap a tibeti felkelést kommentálva élesen elítéli a Tibettel kapcsolatos nyugati kirohanásokat. A lap rámutat, hogy a tibeti felkelés elfojtása után több amerikai és angol lap, valamint jugoszláv újság a tények eltorzításával szinte egymást szárnyalta túl Kína rágalmazásában. A lap leszögezi, hogy Tibet kínai terület és senkinek sincs joga beavatkozni Kína belügyei- be. A tibeti helyi reakciós kormányhatóságok nem voltak hajlandók végrehajtani a Tibet békés felszabadításáról kötött egyezmény előírásait, az imperialista ügynökök szerepét töltötték be, és elárulták tulajdon hazájuk és népük érdekeit, amiért méltó büntetés jár nekik. A New Age című indiai hetilap közli Rahula Szankritijajana neves hindu tanár Tibetről szóló cikkét. A cikkíró 1929 óta több Ízben járt Tibetben, megtanulta a tibeti nyelvet, sőt könyveket Is irt a tibetiek nyelvén. Szankritijajana hangsúlyozza cikkében, hogy Tibet szerves része Kínának. „A Kínával való jó viszonyunkat — írja a tanár — csak azok szeretnék megbolygatni, akik arra törekszenek, hogy India beleegyezzék az amerikai uralomba. Erre azonban nem kerül sor“. Vatikán és a lelkiismereti szabadság Nyolcvankilenc évvel ezelőtt, április 22-én született Vlagyimir Iljics Lenin. Emlékezés JELENA SZTASZOVÄ 1905. augusztus végén Genf be küldtek, hogy technikai ügyekről tájékoztassam a Központi Bizottságot. Itt láttam először Vlagyimir Ujicset. Megérkezésem után rögtön a szállására siettem, ahol Nagyezsda Konsztantyinov- nával és annak édesanyjával, Jelizaveta Va- szinevjával lakott. Vlagyimir Ujicset egyedül találtam á házban. Leültetett a közös szobában f,amolyan konyha és ebédlő volt ez), és rögtön kikérdezett mindenről. Pétervárról, a péterpári bizottságról, s hogy mi történik Oroszországban. Vlagyimir iljics nagyon egyszerű módon beszélt. Rendszerint föl-le sétált, ujját olykor a mellényébe akasztotta és néha előrenyújtotta jobbkeze mutatóujját. Amikor később Plehanovot hallottam beszélni, önkéntelenül összehasonlítottam Leninnel. Ple- hanov ragyogó szónok volt, szép hangjával és gazdag mozdulataival úgy hatott, mint valami színész. De hiányzott belőle Lenin logikájának ellenállhatatlan, meggyőző ereje.Más példát is idézhetnék, későbbi korszakból, amikor a szovjetek hatalomrajutása után a párt Központi Bizottságának titkáraként dolgoztam. Vlagyimir Iljics gyakran tett szemrehányást egy elvtársnak, amiért olyan kevés gondot fordít egészségére. Egy kommunista élete — mondotta Iljics — állami vagyon és nem szabad pazarolni az állam javait... Amikor Lenin megtudta, hogy F. Dzerzsin- szkij végkimerülésig dolgozott, és súlyos betegsége ellenére sem akar pihenni, telefonált nekem, hogy a Központi Bizottság hozzon határozatot és küldje Dzerzsinszkijt két hétre Narotominszkbe pihenni. A moszkvai kerület legjobb szovhoza volt Narotominszk, s itt bizonyára meggyógyul Dzerzsinszkij. Lenin, aki mindig ügyelt a legaprólékosabb részletekre, arra is gondolt, hogy a szovhoz- ban nincs telefon, tehát Dzerzsinszkij nyu- godtabban pihenhet, nem tudják öt Moszkvából felhívni... Hogyan tudnám elmondani, milyen rendki- mii szerény volt Lenin? Egy kérdőív rovatába: milyen idegen nyelveken beszél, azt írta, hogy „tud angolul, németül, franciáid rosszul és olaszul nagyon rosszul." Valójában egészen másképp volt. Emlékszem, hogy 1920 júniusában, a francia szocialista párt két képviselője — egyikük Marcel Cachin, a kommunista párt megalapítója t Moszkvába jött. A mikor a Központi Bizottság tagjai összegyűltek Lenin szobájában, engem maga mellé ültetett, hogy francia tudásommal legyek szükség esetén segítségére. Másfél óráig tartott a megbeszélés és Vlagyimir Iljics véges-végig a legkisebb nehézség nélkül társalgóit franciául. Egész idő alatt két vagy három szót kellett szólnom. Lenin a legnagyobb kincsnek tartotta az időt. A Központi Bizottság üléseit rendszerint 10 órakor tartottuk. Vlagyimir Iljics legkésőbb negyedtizenegykor megnyitotta az ülést. Szigorúan megszabták a szónokok idejét: általában két percet beszélhettek. Lenin órával a kezében figyelt. Ha valaki netalán magán- beszélgetést kezdett a szomszédjával, Lenin nyomban felemelt ujjal figyelmeztette az illetőt: „Pszt!" — vagy pedig cédulát küldött neki: „Ha valami mondanivalója van, írja le az elvtársnak, de ne zavarja csevegésével a többieket." Persze, ilyenkor rögtön megkezdődött az üléseken a cédulák forgalma. A vita irányításához és összefoglalásához jegyzeteket készített Lenin és maga is küldözgetett cédulákat egyikmásik elvtársnak. Az ülések alatt tilos volt dohányozni, még kevésbé elhagyni a termet. Mit tehettek mást a szenvedélyes dohányzók: odamentek a nagy hollandi kandalóhoz szinte titokban fújták füstöt. Amikor szavazásra került a sor, Lenin hamiskásan hunyorított a szemével: „Es hogyan szavaz a kandalló- különítmény ? “ Lenin ötvenedik születésnapján beteg voltam, nem mehettem el hozzá. De mégis örömet akartam szerezni neki. Holmim közt keresgélve, kezembe került Carrik, az ismert karikaturista egyik rajza. Mihajlovszkijt, a híres népies írót ábrázolta, jubileuma alkalmából. Azt írtam Leninnek, hogy mikor Mihajlovszkijt ünnepelték, mi még gyermekek voltunk, de most myr nagy párt vagyunk, hála az ö munkájának, tehetségének. A karikatúra tetszett Leninnek. Este, amikor a moszkvai pártbizottság felköszöntötte, megmutatta a rajzot a jelenlevőknek. Beszédet is mondott: iciqúnyoíta születésnapi töm- jénezéseket, ellenben felidézte röviden pártunk útját és a nehézségekről szólt, melyek még előttünk állanak. Óva intett attól, hogy megütasodjunk a sikerektől és önhittségbe essünk. Ekkor is, mint minden tevékenységében, világosan megmutatkoztak jellemének legfőbb vonásai: a rendkívüli szerénység, a hidegvér a helyzet megítélésében, s a gyűlölet a töm- jénezéssel, a puffogó frázisokkal szemben. és akár az iskolások, a kandalló-nyílásba a LÖVÉS DÖRDÜET A VATIKÁNBAN... Die Presse jelenti: A vatikáni Svájci Gárda egy volt katonája fegyveres merényletet kísérelt még Robert NSnlist őrnagy, a gárda parancsnoka éllen, akit könnyebben megsebesítet. A 5JS éves Adolf Ruckert a gárdisták rövid kézitusa után ártalmatlanná tették. A merényié megsérül*. Az Őrnagyot és Ruckert a közeli kőrházÉTa szállították. Vatikáni Körökből kiszivárgott értesülések szerint Ruckert korábban elbocsátották a gárdából. A hatóságok most azt nyomozzák, hogyan tudott Rucker töltött revolverrel bekerülni a Vatikánba. AMERIKAI RAKÉTÁK JÖNNEK - OLASZ TÁBORNOKOK MENNEK A Vie Nuove című olasz haladó hetilap szerint nézet- eltérések támadtak Olaszország katonai és politikai vezetői között az amerikai ■akéta-támaszpontnk építése kérdésében. Mancinelli tábornok, az )lasz haderők vezérkari fölöké és Luizzi tábornok, i szárazföldi erők vezérkari 'önöké kénytelen volt nyugalomba vonulni, mivel az ilasz hadsereg szervezetére és felfegyverzésére vonat kozó véleményük nem egye zett az amerikai rakétatámaszpontok létesítésének veszélyével. A bíborosok kongregációjának Szent Hivatala hétfőn dekrétumot tett közzé, s abbpn elítéli azokat a katolikusokat, akik szavazataikkal támogatják a kommunistákkal „együttműködő“, vagy a kommunisták munkáját „segítő“ pártokat, illetve képviselőjelölteket még akkor is, he katolikusok. A Szent Hivatal határozata, amelyet XXIII. János pápa jóváhagyott, arra való tekintettel született meg, hogy Szicíliában megindult a tartományi választási kampány. (Június 7-én mintegy ötmillió szicíliai állam-' polgár járul az urnákhoz, hogy megválassza az autonóm tartományi gyűlés képviselőit.) A KERESZTÉNY SZOCIALISTA PÄRT MEGALAKULÁSA A biborosi kar határozata annak a mélységes aggodalomnak a következtében született meg, amely a szicíliai helfzet alakulóé« miatt tölti lullen TJerllio színtársulata Párizsból néhány hetes vendégszereplésre Csehszlovákiába érkezett Az együttes főként fiatal és igen tehetséges színészekből áll, akiket Julien Bertho felkarolt, hqgy érvényesülhessenek. Az együttes tagjai megérkezésük után megtekintették Prága nevezetességeit. el az olasz kereszténydemokrata vezetőket. A Kereszténydemokrata Párt Szicíliában ugyanis válságba jutott és véle szemben volt kereszténydemokrata vezetőkből és párttagokból megalakult a szigeten a Keresztény Szocialista Párt. Az új párt vezetője Silvio Milazzo, a Kereszténydemokrata Párt szicíliai szervezetének egyik kiemelkedő személyisége, a jelenlegi tartományi kormány elnöke. Milazzo kormánya a kereszténydemokratákkal szemben az összes volt ellenzéki pártok együttműködésén alapul. Szicíliában ily módon a Kereszténydemokrata Párt elszigetelődött és ellenzékbe kényszerült. A Szent Hivatal a kereszténydemokratákat most úgy akarja segíteni, hogy elítéli a Keresztény Szocialista Pártot és a kommunistákkal együttműködő többi pártot is. Meg kell jegyezni, hogy a Keresztény Szocialista Pártban buzgó katolikus politikusok kezében van a vezetés. RUFF1NI, A SUGAíLMAZÖ A Szent Hivatal dekrétuma a fasisztákkal közismerten rokonszenvező Ruffini szicíliai bíboros sugalmazására jött létre. A lapok rendkívüli kiadásokban jelentek meg és szigorú hangú kommentárokat fűznek a dekrétumhoz. Megállapítják, hogy az a katolikusoknak nem hagy semmiféle választási lehetőséget és kényszeríteni akarja őket., hogv szavazataikat mindenképpen a Kereszténydemokrata Pártra adják, a gyáriparosok szövetségének, a legmaradibb gazdasági érdekeknek, nem utolsó sorban annak a külügyminiszternek a pártjára. aki nemrég kijelentette: családja számára szívesebben vállalja az atomháborút, mint a kommunista uralgni kockázatát.