Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-14 / 15. szám
EZER ÉJSZAKA KŐ ÁGYON Mindig az első éjszaka a legrosszabb. Ezt egy öreg koldus mondta, amikor szétterítettem az újságot és ő mellém feküdt valamire, amit a költő „kőágynak" nevezett volna. Gondosan kiválasztottam a járda sötét zugát egy mellékutcában, mert ezen az első éjszakán, nagyon szégyeltem, hogy mily mélyre süllyedtem. Bombayba egy hónapja jöttem, de úgy tetszett, hogy ez alatt a harminc nap alatt legalább egy évet öregedtem. Hatkvaszig utaztam a túlzsúfolt harmadosztályon, de nem jegy nélkül. A zsebemben húsz rúpia lapult, az iskolai bizonyítványom, apám öreg órája és szívemben teli ifjúi reménnyel. Egy bizonyos emberhez ajánlottak, aki feleségével, két gyermekével egy lyukban lakott az ötödik emeleten. Ez a lyuk egyben konyhájuk és fürdőszobájuk is volt. Az emelet egy hosszú verandában végződött, amely a közös mosdóba és W.C.-be vezetett. Ott éjszakáztam, kitéve a gyárkémények füstjének és a W.C.-k bűzének, amelyekben a leöblítő legtöbbször rossz volt. Végigjártam a gyárakat, hivatalokat, műhelyeket, műtermeket, a munkaközvetítőket és este bizony nem sokat törődtem az illatokkal, az alvók hortyogó koncertjével. Nagyon rosszul laktam, de legalább tető volt a fejem felett. Egy éjszaka azonban kihallgattam a vendéglátóim beszélgetését rólam és ez eldöntötte további sorsomat. Lidércesen fojtogató volt a levegő, pedig a verandát állandóan locsoltam. — Ah, milyen szörnyű hőség van ma — mondta az asszony. — Nyisd ki legalább az ajtót, hadd jöjjön be egy kis levegő. — Hogy nyithatnám ki az ajtót, amikor ott alszik? Ízléstelen volna. Másnap bejelentettem nekik, hogy sikerült szállást találnom. — Es jó helye lesz? — kér-, dezte az ember udvariasan. — Óh, igen — hadartam — egy tágas lakást kaptam. Mondhattam volna, hogy olyan tágas, mint maga Bombay. KHWADZA AHMED ABBASZ 1. ÉJSZAKA — Az első éjszaka a legrosz- szabb, kedves barátom — mondta szomszédom, a koldus, amikor látta, hogyan készülődöm, fész- kelődök. Igaza volt. Ezen az éjszakán a szemem le nem hánytam. Nyomott a kő, kibocsátotta minden bűzét a fedetlen csatorna. Meg- szaglászott a kivert kutya és patkányt kergetett a kopott macska, amely pár pillanattal előbb még meztelen lábam közé próbált bújni. Elhatároztam, hogy felhúzom cipőmet, de amikor tapogatóztam a lábbelim után, az már nem volt. Ellopták. Bámultam az eget és az volt az érzésem, hogy a magas házak menten rámszakadnak. A szem- benlévö házból kiszórta valamelyik asszony a szemetet és arra nyomban rárontott minden kutya a környékről. Lármás lány jött azután a főutcáról és úgy érkezett, mintha egészen más világba tartozna. Mindennek ellenére koldus szomszédom békésen aludt és egyáltalán nem zavarta sem a zaj, sem a bűz. Ügy ahogy megháltam ezen az első éjszakán a kövezeten. 57. ÉJSZAKA. Már a veterán aszfaltlakók közé tartozom. Az első éjszaka tapasztalatai után más szállás után kezdtem kutatni. Kipróbáltam Coupatti nyitott kertjeinek padjait, ahol a tenger illatozott nekem, a Tengerész korzót szemben a dicső filmcsillagok villáival, de mindenhonnan kizavart a rendőrőrjárat. így aztán visszatértem a járdára. Találtam egy biztonságos zugot nem messze valami banktól. Különös érzésem volt. Mintha ez a bank az enyém volna, és én csak azért aludnék itt, hogy őrizzem vagyonomat. Arccal a magas üvegfalnak fordulva feküdtem, amelyre arany betűvel volt írva a bank neve és alaptőkéjének magassága. Ötszáz millió rúpia. A múlt éjjel álmodtam, hogy milliónyi bankjegyem volt ségükkel, gyakran még a maharadzsák is itt jártak szeretőikkel, kivilágított autón teletűzdelve ékszerrel. „Viszontlátásra, drága“ „Viszontlátásra, legdrágább". A divat, a gazdagság és szépség ingyenes szemléje sokkal zavaróbb, mint a film, mert a filmen csak árnyak mozognak, míg ezek az urak hús és vér emberek voltak. Éreztem a ruhatárból kiáradó hölgyek illatát, sőt egyszer, amikor egy kisasszony közvetlenül mellettem ment el, meglegyin- tette finom szoknyájával az arcomat is. Es ama kifejezések, amelyeket az ember hallhatott! A párok, amikor néhány fiaskó után késő éjszaka kijönnek a Permi bárból, szinte észre sem vesznek. Számukra egyszerűen nem létezünk. Avagy azt hiszik, hogy nem tudunk angolul. (Honnan is tudhatnának az én érettségi bizonyítványomról és barátaim műveltségéről, akik vélem együtt a járdán laknak.) Ügy szórakoznak a jelenlétünkben, mintha ott sem volnánk. — Gyere hát, legdrágább —, de hova? Hiszen már későn — Elkocsiküzjjfltank az Ozsu- huba, ott még: miamit kaphatunk, — suttogja, avagy: — Mi és az szépen egymás mellé rakva betakarta az utat Bombaytól Hatkvaszig, ahol abban a reményben élnek a szüleim, hogy egyszer mérhetetlenül gazdagon hazatér az ő fiuk Bombayból... 127. ÉJSZAKA. Azután, hogy a bankba betörtek a rablók, el kellett hagynom a mellette lévő aszfaltot. Micsoda nagyszerűen emlékszém arra a drámai éjszakára. A bankot automata riasztócsengő védte, és amikor szólni kezdett, mindnyájunkat felvert. Láttuk, amint a rablók menekülnek és ez szörnyen feldühített, mert félig- meddig az , én bankom volt, amelybe betörtek és az én pénzem, amellyel menekültek. Elkaptam egynek a lábát és mivel mindkét keze tele volt bankjeggyel, nem üthetett meg, mert akkor el kellett volna dobnia zsákmányát. De amikor a rendőrök sípja mind közelebb ért, a rabló gyorsan hasbarúgott és én összegörnyedtem fájdalmamban. Kezemben maradt a nadrágja és az ing furán lebegett utána a szélben. Megpróbáltam elcsenni a kezemben maradt szép szövet nadrágot, de mint rendes ember, mégiscsak átadtam a rendőrségnek. Gondoltam, hogy megjutalmaznak, de amikor megtudták a címemet — a bankkal szembeni járdát — becsuktak a betörésben való részvétel gyanújával. Ettől fogva elkerülöm a bankot — úgy látszik, mégsem volt az enyém... Így aztán átköltöztem a Tadzs Mahal Hotelba, jobban mondva, annak külső verandájára, ahol bőven volt hely a magamfajta vendég számára. Voltam annyira ügyes, hogy olyan helyet válaszszák, ahová elért az étterem illata, és ahonnan jól lehet látni az érkező vendégeket. Az idegen urak finom anyagból készült sötét öltönyben, amelyből incselkedve világított elő a fehér mellény, — vezető egyéniségek felelenne, ha kisétálnánk a partra, világít ott a hold ... Aztán elmennek és az én fantáziám együtt szárnyal a lányok kacajával. Csak nehezen tudok feküdni. Látom a holdfényben fürdő partot, a pálmákat, amelyek könnyedén hajlongnak a bódító illatban. A kemény kő puha homokká változik alattam és szinte érzem, mint feszül hozzám a fiatal test... 267. ÉJSZAKA. Már rég volt, hogy elhagytam — jobban mondva el kellett hagynom — szobámat, az ismerősömnél. Azóta néhányszor az időjárás szerint . átköltöztem egyik helyről a másikra: a forró hónapokban az Apollo Bunkeron éjszakáztam. Amikor esett az eső, a nagy áruház széles terasza alatt aludtam, éppen szemben azzal a kivilágított kirakattal, amelyben kész ruhák és fehérneműk voltak. Ez megint csak nyugtalanította szívemet. Nem vagyok már munkanélküli. Negyvenöt rúpiád keresek egy irodában — úgy nevezik, hogy Export-import iroda, de sohase látok semmilyen árut érkezni vagy elvinni. Mindent levelekkel, táviratokkal és telefonon intéznek. A titkos megbeszéléseket a hátsó helyiségben tartják. Ügy hiszem, hogy fekete üzleteket bonyolítanak le, de mi közöm hozzá? Eő, hogy negyvenöt rúpiát kapok havonta. Van ugyan munkám, de nincs tető a fejem fölött. A legpiszkosabb lyukért 200 rúpiát kérnek előlegben. Igaz, hogy lakhatnék a periférián, ahol az építömun- kások fabarakokat állítottak fel, de onnan nagyon messze lenne a munkahelyem, és én nagyon szeretem a nagyváros zaját és fényét is. Beköltözhettem volna közös szállásra is, tíz rúpiába került volna havonta. Ezt egy éjszaka ki is próbáltam, de a helyiségen nem volt ablak és hatan Jövő — menők, Az új kultúrház utazók helyén szemlélődve I Vasárnap este betarisznyáznak Kimérték lépessel, acélszalaggal | a messze-indulók, 1 az űj kultúrház szélességét, hosszát. | szombaton megjön a vidám vonat A falunak fordítják - úgy tervezték í s vele egy sereg eszme — gondolat. e fontos épület fényes homlokát. Másfélnapos jó szó, beszélgetés, ! S a pázsitokon, a volt szőlőföldön csereberés hírek: | elcserélődtek a szándékok, tervek , hogy jusson és maradjon szombatig, t és a számonkérés vitás aktáin, indulástól az érkező napig. í a jegyzőkönyvek, csendesen pihennek. aludtunk benne, horkolva. Olyan kibírhatatlan volt a hőség, hogy visszatértem az én járdámra, a széles ég alá. 537. ÉJSZAKA. Jöttek a hideg éjszakák, és én átköltöztem a Tilakov híd alá. Szereztem egy plakátot, amelyen egy filmcsillag óriási feje volt. Ha éjszaka hideg szél fúj, ezzel a nagy plakáttal takaródzom. Ügy hajtom össze a plakátot, hogy a fejem magasabban legyen. A színésznő gyönyörű arca trágár szavakat fakaszt az ajkunkon, sőt, valaki bajuszt is rajzolt neki. Ezért a plakátot magam felé fordítom, és ha elszundítok, érzem a gyönyörűség nem mindennapi varázslatos illatát. Nem tudom, hogy ezt a plakát festékének az illata-e, vagy a filmcsillag arcára kent púder sugározza-e. (Folytatása következik) Magyarországon ezekben a napokban mutatták be az 1919-es Tanácsköztársaság Idején lejátszódó „39-es dandár" című új magyar filmet. Képünkön Benkő Gyula és Bihari József. Öreg ember nem vén ember Az alsószemerédi CSISZ és Csemadok helyi csoport együttműködve sikeresen előadta Kónya József „Éles Marika menyasszonyi fátyla“ című darabját. (Gyönyör Józef, Kassa) A jókai fiatalok lelkesen segítenek a kultürház építésében, amelyet nyáron akarnak átadni rendeltetésének. Legjobban dolgoznak Ruman Gabriella, Mészáros Tibor, Nagy Hedvig, Szabó Gyula és mások . (Szabó Júlia, Bratislava) A CSISZ kovácsi szervezetének tagjai betanulták és előadták Gárdonyi Géza „Annuska“ című darabját. A darabbal nagy sikert arattak. (Ocskó Aladár, Kovácsi) Ez év szeptemberében lesz 75 éve, hogy a Magyar Állami Operaház megnyitotta kapuit. Az ünnepi megnyitón a Bánk bán és Lohengrin első felvonását, valamint a Hunyadi László nyitányát játszották, ez utóbbit a már hajlottkorú Erkel Ferenc vezényletével. A jubileum alkalmából szeptember végén és október elején ünnepi előadássorozatot rendez az Operaház. Az évfordulóra díszes kivitelű album jelenik meg. ★ Az elmúlt napokban New York-ba utazott a moszkvai Nagy Színház művészeinek első csoportja. A szívjet művészek az Egyesült Államokban és Kanadában vendégszerepeinek. A csoportot Galina Ulanova vezeti. ★ Voltaire „Candide“-jét fil- mesítik meg szovjet-francia koprodukcióban. A címszerepet Oleg Popov, a híres szovjet bohóc fogja alakítani. A film rendezője, Jean-Paul Cha- nois a felvételek előkészítése céljából Moszkvába utazott. ★ Érdekes operabemutatót tartott a minap a szverdlovszki Operaház. B. Sehtyer komponálta a művet, melynek címe: Puskin száműzetésben. A színházlátogató közönség a színpadról, szerepei alapján ismeri a színészt. Ahány szerepben látja, annyifélének ismeri. Egy-egy név hallatára a színész önkénytelenül is valamelyik szerep megtestesítőjeként jelenik meg képzeletében. Sőt, miután csaknem minFrancia filmküldöttség indult kedden Moszkvába, hogy részt vegyen az ottani francia filmhéten. A küldöttség tagjai: Pascalé Audret, Pascalé Petit, Bemard Blier, Frangoise Fabian és Pierre Brasseur. ★ Április 8-án a stratfordi Shakespeare Színházban nagy sikerrel mutatkozott be Paul Robeson Othello szerepében. A lapok a legnagyobb elismeréssel írnak Robeson alakításáról, hangsúlyozzák: a legjobb Othello, akit valaha Is láttak. ★ Molnár Ferenc „Olympia“ című színdarabjából készülő film főszerepét Sophia Loren fogja játszani. A film felvételeit június elsején kezdik meg Bécs- ben. ★ Moszkvában nagy sikerrel vendégszerepei az amerikai jégbalett „Ünnep a jégen“ című műsorával. Karol L. Zachar a Szárnyak-ban den színészt egy bizonyos szerepkör jellemez, eszerint formálódik ki a közönség elképzelése a színészről. Ez a név: Zachar, mindenkiben töpörödött, tipegő, reszkető kezű, jellegzetesen vékony hangon rikácsoló öregember képét idézi, annak ellenére, hogy ismeretes, hogy a művész fiatal. Igen, szinte hihetetlen, hogy ez a színház lépcsőin lefelé siető fess, magas, széles- vállú fiatal férfi. Karol L. Zachar, a bratislavai Hviezdos- lav Színház államdíjas művésze, a színpad „tipikus öregembere". Az első meglepetés után jön a másik: a hang. A művész „civil" hangja mély, barátságos, nyoma sincs a jellegzetes „Zachar hang“-nak. És érdekes, hogy ez a színész, akinek „öregemberi“ hangját a rádió útján Szlovákia-szerte ismerik, mint súgó kezdte pályafutását. — Rajztanárnak készültem, Prágában tanultam. — De hogy került a rajzolástól a színészethez? — A kollégiumban, ahol laktam, voltak színinövendékek is. Puszta elbeszéléseik, élményeik alapján kezdtem vonzódni a színpadhoz. Később ez a vonzódás szenvédéllyé vált, úgyhogy választanom kellett a ceruza és a színpad között... — És a színpad győzött! — Az. Csodálatos csábító erejük van a színpadi deszkáknak! Ha egyszer rájuk lép az ember, mágneses erővel vonzzák, húzzák magukhoz ... Pedig az igazat megvallva — nevet fel jóízűen a művész — én az első szereplésem alkalmával nem is voltam a deszkákon, hiszen alul, a súgólyukban „szerepeltem". Igen, a súgólyukban kezdődött a karrier, Karol Zachar fényesen felfelé ívelő művészi pályafutása. S most, ahogy beszélgetés közben visszaemlékezik a kezdetre, úgy látó n, gondolatban át is él mindent. Göndör haja a szemébe hull, amint beszél: — Következő szereplésemkor már tényleg a színpadon voltam. Statisztáltam... — Hát ez már tényleg haladás — szólok közbe. — Ne nevessen — mondja huncut mosollyal — még csak most jöá a java. Ezután, mint műkedvelő, rendszeresen játszottam. Emlékszem, 1938 karácsonyán óriási sikerünk volt. SUketnémák előtt játszottunk... Jóízűt kacag a régi emléken, de csakhamar komollyá változik a hangja: — Ekkoriban már határoztam is. Felvételre jelentkeztem a bratislavai Színművészeti Akadémián. Már mint elsőéves színinövendéket szerződtetett a bratislavai Nemzeti Színház. Kívánságomra tucatjával sorolja a nagy szerepeket, s megjegyzésemre, hogyan tudja ezeket mind megjegyezni, felnevet: — A szerepekre ne emlékeznék? Hiszep még a szövegeket is tudom! — és legnagyobb ámulatomra már mondja is a MISANTROPE szövegét. . — Mikor játszotta ezt? — 1940-ben „Csak“ tizenkilenc évvel ezelőtt... A művész elmereng. Tizenkilenc év... mennyi izgalom, mennyi siker ... Nem kétséges, hogy érdemes volt felcserélni a ceruzát a színpadi deszkákkal... Bár Karol Zachar a ceruzához sem lett egészen hűtlen, hiszen számos darabhoz ő tervezi a kosztümöket. Ilyenkor kedvére rajzolgathat, mert különben úgy sincs ideje régi kedvtelésének hódolni — kivéve, ha művésztársairól készít karikatúrákat... De ne gondoljuk, hogy a játszással és kosztümtervezéssel már kimerül Karol Zachar színpadi munkássága. Nem bizony, ő egyike a legsokoldalúbb művészeknek, hiszen mint rendező is kiváló. — Ha a kosztümöket is én tervezem és én is rendezem a darabot, úgy érzem, mintha az egész darab kizárólag az enyém lenne, mintha nekem játszanának a színészek, ilyen volt például-nemrégen a Windsor! víg nők, abban még játszottam is. — Másik ilyen alkotása az Egy év a falun, igaz? — Ügy van. Én rendeztem a filmet, játszottam benne, a kosztümöket terveztem és egész Szlovákiából gyűjtöttem az anyagot, a táncokat, dalokat, népi szokásokat. — Szép munka volt, a film valóban kivételes alkotás. A szünet vége felé közeledik, még csak azt szeretnénk tudni, mit szeretne csinálni a művész, mire vágyik a legjobban? — Szeretnék egyszer szabadságra menni, mert még sosem voltam... a szabadságomat mindig ellopják a filmesek ... Az utolsó szavakat már a lépcsőről mondja, s szemében csintalan, szinte diákos mosoly villan fel. Sok mindenről beszélt Karol Zachar, de nem mondott el mindent. Nem mondta el, hogy mindig a legnagyobb készséggel és szeretettel segítette a kezdő, fiatal színészeket, tanította, faragta, hasznos utasításokkal, tanácsokkal látta el őket. Nem beszélt erről, de mi tudjuk és épp ezért még jobban szeretjük és becsüljük. MESTAN KATALIN
