Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-07 / 14. szám
Utószó az ifjú köttök antológiájáról folytatott vitáról Szerkesztőségünk a nyolc fiatal költő antológiájáról meghirdetett vitát lezárja, de nem tekinti' befejezettnek. Az antológia és a vita felvetette kérdések tovább alakulnak, változnak és kristályosodnak irodalmunk jelenében és jövőjében. E költői csoport jelentkezése s eddigi alkotásai nem egy kiérett eszmei-művészi irányzat, költői iskola vagy izmus kiteljesedését jelenti. Korban és alkotásban fiatalok, kezdők, keresők. Valóságszemléletük és költői alkatuk most alakul. Keresik önmagukat, próbálnak hangot adni ifjúkori élményviláguknak, életérzésüknek. Irodalmi helyfoglalás ez, ami együtt jár az eszmei és művészi alapteremtéssel. Jelentkezésük alapvonásai: őskeresés, költő eszményképszövés, erőfelmérés, tehetség és képességprőba, önmagámra eszmélés, és kiforratlan élet- szemlélet. Egyszóval: irodalomba és költészetbe lépés. Olyan belépő, amelynek minden alkotó eleme a kibontakozás felé mutat. Ezért értékük s egész irodalmi tevékenységük megítélésének elsőrendű kritériuma: az irodalombalépés, a költői jelentkezés ténye. Ez a helyzet két dolgot követel meg. Az egyik: nem mérhetjük őket abszolút eszmei és művészi kritériumokkal. A másik: éppen az antológia alapján — jelentkezésük nem tekinthető irodalmunk központi problémájának. Bármennyibe is egyéninek, újszerűnek vagy „problémásnak“ tűntetik is fel e fiatalok a maguk költészetét, irodalmunk fejlődésvonalának részkérdését képezik. Az antológia és a vita felvetett® kérdések és gondolatok nagyjából a következőképpen csoportosíthatók: az irodalom, illetve a költészet társadalmi küldetése (Tolvaj, Barsi). A fiatalok költészetének formai- művészi vonásai (Veres), költői egyéniségük szerepének hang- súlyozása (Koncsol). A fiatalok jelentkezésének generációs és eszmei-művészi problémái (Bébi). E kérdések áttekintésénél bántóan szembetűnik az a tény, hogy a hozzászólók végletekbe esve mondanak Ítéletet. A vi- tázók egyik része: egyoldalúan irodalmunk, ebben az esetben a fiatalok költészetének társadalmi küldetését hangsúlyozza. A hozzászólók másik csoportja: e költészet egyéni, szubjektív s formai vonásait emeli ki. Mindkét felfogás egyoldalú és ennél fogva a fiatalok fejlődésbeli problémáinak leegyszerűsítéséhez, leszűkítéséhez vezet. E fiatal költői csoport iroda- lombalépése s értékének megvonása ezt kívánja: irodalmi értékük vizsgálatánál feltétlenül figyelembe kell venni azokat a társadalmi-, eszmei körülményeket, amelyek megszabták, illetve befolyásolták indulásukat. Elemeznünk kell továbbá költészetük eszmei- művészi alapvonásait. Vizsgálat tárgyává kell tennünk a költővé érés lélektani mozzanatait, tehát alkati s egyéniségbeli fejlődésproblémáikat. S végül meg kell állapítanunk irodalmunk fejlődési folyamatában elfoglalt helyüket és értéküket. Mindezen kérdések kifejtése alapos elemző munkát igényelne, ami szerkesztőségünknek nem áll módjában. Ezért csak néhány, szerintünk alapvető probléma körvonalazására törekedhetünk. E záró- cikkben nem adhatunk mindenre kiterjedő elemzést. Célunk az, hogy fiatal költőink jelentkezése felvetette kérdésekkel szemben vagy mellett elvileg állástfoglaljunk. Beszélhetünk e költészetünk két nemzedékéről és ha igen milyen alapon? Szerintünk helyesen jegyzi meg Bábi Tibor, amikor ezeket írja: „Igen, ezek a fiatalok bíztatóan kezdik, de ha indulásuk tényétől eltekintünk, azon felül milyen eredményeket mutathatnak fel? Vajon annak mondható-e, teszem azt, Simkó Tibor mindenféle formát végig próbáló kísérletezése ? Gyüre Lajos lényegében azt csinálja, amit az első nemzedék, de alacsonyabb színvonalon. Petrík József még velünk indul, s fiatalsága ellenére a magam nemzedékéhez tartozónak érzem, s ugyanúgy tekintek Fécsó Pálra is, s épFegyvered a szó, a gondolat... pen Fecsó megrekedése nem jogosít fel senkit s nemzedék értékének túlbecsülésére. Maradna Kulcsár Tibor, Nagy Lajos, Cselényi László és Tőzsér Árpád.“ Milyen szálak fűzik egymáshoz e fiatal költői csoport tagjait. Életkoruk? Eszmei egységük? Művészi programjuk? Világnézetük? A válasz egyszerű és rövid: „életkoruk és a kor adta élmény- közösségük." De ez még nem avat költői nemzedéket. Ismét Bébit idézzük: „Hiába forgatom az antológiát, igazán felfigyeltető, elemezni való írás alig akad. Csinosan megfogamozott szubjektív hangulatok, a nép életétől elvonatkoztatott szűk élményvilág, olykor egy arsz- poétikaszerű megnyilvánulás, amit lehetne idézni s amivel lehetne argumentálni, de ez csak program és nem valóra váltott tett.“ Ezek után felmerül a kérdés: a fiatalok jelentkezése eszmeiművészi korszakalkotó határt jelent e költészetünkben? Nem! Szerintünk egy elkezdett folyamat kiszélesítéséről, tereállásukat? A szocializmus ügyével szemben tanúsított magatartásukat? Sematizmusukat? Költői értéküket? Vagy mindezt és mindent együttvéve? Mi képezi ennek a múlt rombolásnak az alapját? Szubjektív érzésviláguk másnemüsége? A csak versekben, rímekben és ritmusképietekben történő gondolkodás? Vagy a történelmi és társadalmi viszonyokban v«(- ló gondolkodás hiánya és képtelensége? Ügy hisszük mindez együttvéve. A műit művészi értékeivel szemben tanúsított magatartásunkat két dolog szabja meg. Az egyik: az irodalmi és művészi értékeket kialakító kor vi- szanyainak az ismerete. A másik: a jelen művészetének ma- gasabbrendűsége, magasabb színtűsége. Ám bíráljuk az előző nemzedék költészetét, de a bírálat alapja csak az eszmeileg és művészileg magasabb- rendű program és költészet lehet. Ha ez nincs, az értékmérés irodalmi kakaskodássá válik. A kérdés kulcsa a „Bábibélyesedéséről van szó. Ezért költői nagyképűségnek tartjuk a fiataloknak azt a magatartását, amellyel az előző nemzedék tagjaival szemben viseltetnek. Egyszerűen elvetik az előttük járó költészetet. Milyen alapon? Micsoda szűklátó- körüség ez? Nevén tudnák-e nevezni fiatal költőink azt, amit elvetnek az előző nemzedék költészetéből? Világnézetüket? Meggyőződésüket? Kinemzedék“ és a fiatal költők között tehát abban rejlik, hogy eszmeiségében, gondolati tartalomban és művészi értékekben többet hoznak-e a fiatalok? És ha igen, miben? Egy vázlatos történeti visz- szapillantás: a szocializmus kezdeti éveiben minden gondolati tudomány és a művészetek valamennyi ága előtt az a feladat állt, hogy segítsék elő az új világnézet, a szocializmus eszméinek térhódítását az élet minden területén. Ez a kor a világnézeti-eszmei térhódítás kora volt. A néptömegek érdeklődésének és figyelmének középpontjában is a szocializmus eszméinek előretörése és az ezt követő társadalmi átalakulás állott. Költészetünk ebben a helyzetben nem tehetett mást, mint harcolt, érvelt, magyarázott, agitált, lelkesített. Ezzel a ténnyel magyarázható az, hogy líránk idősebbjei, politikusabb, társadalmibb, osztályharcosabb kőzéle- tibb programmal léptek az irodalomba, mint a maiak. A fiatalok indulásának éveiben a szocializmusnak már szilárd anyagi és szellemi pozíciói vannak. Ma már a szocialista társadalmi rend támogatása, megszilárdítása és tükrözése áll feladatként a művészet és az irodalom előtt. Ma már nem a várat kell rohamozni, hanem a bevett várat kell erősíteni és hatalmassá tenni. (Mindenesetre kényelmesebb feladat, mint az előttük járóké volt.) Az irodalom számára ez azt jelenti: már kialakult a költő és az ember szocialista életérzése. A költő számára ebből az következik: fegyvered a szó, a gondolat. A gondolat igazával és gazdagságával bizonyítsd a mai, a szocialista élét igazságát. A szocializmus eszméirtek igaza, a gondolat győzelme és igaza is. Az elmondottakból két tanulság adódik: az idősebb költő nemzedék és az utánuk felzárkózó fiatalok irodalmi és költői értékét csak azon társadalmi viszonyok figyelembe vételével lehet megállapítani és megérteni, amely költészetükre döntő befolyást gyakorol. A tanulság másik része ez: idősebb és fiatalabb líránk voltaképpen egy azon társadalmi rend két egymásból következő fejlődési szakaszának művészi tükrözője, (a két fejlődési szakasz eszmei-művészi diferen- ciálődásának illetve hasonlóságának részletes elemzése a költők országos aktívájára vár majd.) Irodalmunk e két fejlődési szakaszának társadalmi és irodalmi viszonyai, a költő ősök és elődök megválasztását is meghatározzák: az előző nemzedék közvetlen kapcsolatot mutat, a magyar klasszikusok költői örökségével. Megfigyelhető ez programadásban és nyelvben egyaránt. (Pl. Bábi- nál, Veresnél, Gyurcsónál). A fiatalok versében már nem érezzük ezt a közvetlen közelséget Csokonaival és Arannyal, amit ősének vallott a háború után induló nemzedék. Emezek a legjobb esetben is a nyugat korába és köréhez nyúlnak vissza. (Pl. Simkő). A közelmúlt termette versekben egyenesen Illyés és Juhász Ferenc hatása mutatható ki. (Tőzsér, Cselényi). Lassan már szállóigévé válik, hogy Juhász Ferenc® hatása mutatható ki.eyia renc fellépése óta nem lehet úgy verset Írni, mint azelőtt. (De azóta már az is nyilvánvalóvá vélt, hogy a Juhász Ferenc képviselte költő formabontás újszerű ugyan, de inkább csak mint lehetőség keresés értékelhető.) Az antológia és a vita alapkérdése: a fiatalok költészetének eszmei-társadalmi mondanivalója. Költészetükben arról van szó, ami majd minden szocialista demokráciában lejátszódott az irodalomban. Befe- léfordulás. Ez még önmagában nem volna baj, mert hisz ezzel a költészet voltaképpen közelebb került lényegéhez, alaptörvényeihez. De sajnos, hogy ez a befeléfordulás a társadalmi témáktól való elfordulást is magával hozta. Az önmagam- kifejezés szándéka megfigyelhető a fiatalok müveiben is. Szinte elsődleges költői céllá erősödött ez a törekvés. A költői én előtérbe kerülésével költészetünk módszerében kétségtelenül elmélyültebbé lett. Ez a napos oldal. A másik, az már figyelmeztető árnyoldal. A fiatalok önkifejezésével, befe- léfordulásával szűkült költészetük társadalmi-közösségi skálája. Ezt pedig nem igazolhatja a formabontás, a formakeresés: még a költői nyelv forradalmát sem fogadhatjuk el ellenértékűi. A költői lélek kell, hogy magában hordja, visszatükrözze világunkat. Ez az alkotó folyamat lélektani problémához tartozik. Az alkotó folyamat lélektani eltorzulásai nem ho- mályosithatják el egy percre sem költészetünk és egész irodalmunk társadalmi funkcióját. Koncsol a következőképpen igyekszik bizonyítani Cselényi és Tőzsér költészetének társadalmi jellegét: „Cselényi nem kerüli ezeket a problémákat, hanem nyakig bennük él. Vívódik, tépelődik, megoldást, feleletet keres rájuk." — „Megmagyarázhatatlan, hogy éppen olyan értékeket nem veszünk észre, mint Tőzsér társadalmi költészete. Annál is inkább, mert Tőzsér erőreteljesen kibontakozó politikuma egész emberi egyéniségének természetes kisugárzása.".,.. Ez így jó meglátás és elfogadható érvelés. Viszont az elmondottak verssel való bizonyítására Koncsol nem tudna többet felhozni, mint a hozzászólásában idézett Számadás és Férfikor így jöjj részleteit. Már most az idézett két vers részleteit elfo- gadhatjuk-e a fiatal költők politikumát igazoló költői programadást. Nem! Ez az elkötelezettség inkább a költészetnek s a költői áldozatván lalásnak szól. Ez így nem igazolja teljesen sem Koncsol):, sem a fiatalokat. Hiányzik a nevén nevezett társadalmi és világnézeti programadás és elkötelezettség. Ne akarjuk ezt kimagyarázni, behelyettesíteni és elkenni. A fiatal költők programadásával kapcsolatban felmerül egy kérdés: milyen a társadalmat figyelő és kifejező szemszög? Magányos? Egyéni? Vagy a közösségi szellemből fakadó? Mindez az alkotó egyéniség és közösség (társadalom) viszonyának vizsgálatát teszi szükségessé. A nyolcak antológiájának legkiáltóbb ellentmondása: a költői én nem azonosul a társadalmi jelennel. A befeléfordulás, az egyéniség s a költői szubjektum túlhangsúlyozása azt eredményezte, hogy költészetükben létrejött a művészi és társadalmi igazság kettőssége. Viszont a művészi igazság csak akkor fo-5 gadható el értékként, ha szerves része, kifejezője a társadalomi élet-igazságnak, a társadalom előre mutató erői igazságának. A fiatal költők csoportjában művészi díferenciálódás tapasztalható. Az antológia egyes költői több figyelmet szentelnek a mindennapi társadalmi témáknak, de alacsonyabb művészi szinten fejezik ki azokat. Mások viszont magasabb művészi szinten, túlsúlybah egyéni problémáiknak adnak hangot. Melyik a több? A kettő szintézise. A magas eszmei-művészi szinten kifejezett egyéniközösségi, közösségi-egyéni életigazság. A továbblépés: azonosulás, a kor, a társadalom, a szocializmus eszméivel, küzdelmeivel és magas művészi szinten kifejezni azt. Az Oj Ifjúság szerkesztősége. WyT'AfWVyV'yWW/AAAAAA Bartók Béla felesége, Pásztory Ditta zongoraművésznő, aki Bartók Béla halála óta nem ült zongorához, újra játszik. Pásztory Ditta múzsája és tanítványa volt a nagy művésznek. Most, csaknem tizenöt évvel férje halála után a zongorán keresztül találta meg az utat Bartók Bélához. KARIKÁS FRIGYES: A pétervásári frontáttörés Az öreg Korbély Jángs nálunk rekedt. Valahogy megtalálta a helyét, még d kommen- dánsát is. Sárai-Szabóval kegyetlenül összebarátkoztak. Az első időben fölhasználtuk mi az öreget mindenre a világon. Hol katonákat szedett össze a nagy Hortobágyon, hol menetzászló- aljakat szervezett Poroszlón, míg végre megtalálta a végleges helyét, és parancsnoka lett a hadosztály lovaskülönítményé- nek. Vagy 750—800 lovasa lehetett, mihez a lovakat ö is maga szedte össze valahol a Hortobágyon. Egy sereg régi huszártiszt szolgált nála századparancsnoki meg szakaszparancsnoki minőségben, de én igen jól tudom, hogy az öreg képességeit ezek a tisztek (abban az időben) egy pillanatra se vonták kétségbe. A pétervásári frontáttörésre mi igen nagy alapossággal készültünk. A támadás tervét együtt dolgoztuk ki Lukács népbiztos elvtárssal, s ma sem tudom, hogy miért nem úgy történt mégse, mint ahogyan mi azt magunknak olyan szépen ki- fundáltuk. A ■ terv az volt, hogy már Egertől erős füzérségi előmunkálatokat végzünk, a lovasságtól fedezve a híres cseh ütegünket egy elöretólt állásba verjük, amely egész közelről lövi Pétervásári; a lovasság a jobbszámyon nyugtalanítja az ellenséget, míg én meg Lukács elvtárs öt, esgtleg hat zászlóaljjal átverjük' a balszárnyát és elfoglaljuk Pétervásárt. A közép pedig Sárai-Szabó parancsnoksága alatt, a lovasságtól támogatva üldözőbe veszi az ellenséget. Szóval a terv kitűnő volt. Forró májusi napra virradtunk. Mi a nagy vezérkari felkészültségünkkel igyekeztünk Pétervá- sár alá, hogy minden akciót közvetlenül és gyorsan irányítsunk, a parancsnak megfelelően. Ütközően egy egész sereg előkészítő, sőt fegyelmező munkálatot is végeztünk. (Tormási zászlóalj.) Nekem és Lukácsnak a Peinlich-féle zászlóaljjal együtt kellett volna előrenyomulni, Sá- rai-Szabó a központban volt. A lovasok már régen kint jártak. A tüzérség is lőtt, úgy-ahogy, de a cseheink sehoqyse tudtak állásba kerülni a kemény, ellenséges tűzzáporban. Mi idegeskedtünk. Peinlich olyan közel került az ellenséghez, hogy kénytelen volt rohamot csinálni. A csehek megfutamodtak. Mi tüzérségi látcsővel vizsgáltuk a terepet: Pétervásár szélén cseh lovasokat láttunk cirkálni, a közép meg lemaradt erősen. Lefutottam a völgybe, Sárainak akartam telefonálni, hogy a közép sebesebben nyomuljon előre, mert mi Peinlichékkel igen kellemetlen helyzetbe kerülhetünk. A telefonnál a telefonista kínlódott, hallottam, ahogy kérdi: — Pétervásáron, a huszárokkal? Kikapom a telefonista kezéből a kagylót és beleordítok a telefonba: — Halló, ki beszél? — Korbély beszél, Pétervásár- ról. — Megbolondult kend? — Nem én, kérem. — Mi az istent keres kend Pétervásáron ? — A nyavalya tudja, kérem. Idetévedtünk. Itt zavarnám a cseheket Disznód felé. Minden rendben vóna, csak az a marha Pejndlik ne lőne olyan kegyetlenül. Tessék má’ megmondani neki kérem, hogy hallgasson. Micsoda disznóság az, hogy a cseh nem bánt bennünket, szalad, mint a bolond, ettől a Pejndliktől meg nem tudunk lóra ülni. Jelentő lovast küldtem Pein- lichhez, Peinlich tüzet szüntetett. A tüzéreknek telefonáltam, hogy ne löjjék többet Pétervásárt, Sárainak is telefonáltam, az istentelenül káromkodott. Végre valahogy becihelődtünk Pétervásárra. Egynéhány halott, öt-hat sebesült, ennyi az egész. Az öreg Korbélyt Ott találtuk a város szélén, borzasztóan szidta a segédtisztjét, Györfi hadnagyot. Ha jól emlékszem, azért, hogy igen drágán vette Egerben a zabot. Mikor Sáraival odaértünk, az öreg takaroson vi- gyázzba vágta magát és jelentkezett. Sárai-Szabó nem szerette, akármilyen jól végződött is valami, hogyha nem parancs szerint jártak el, s rákiáltott az öregre: — Mi az isten vót a parancs? — Nyugtalanítani az ellenséget, jelentem alássan. — Kend meg elfoglalja Pétervásárt? — A parancsba nem vót dandárparancsnok elvtárs, hogy meddig kell nyugtalanítani. Csak avvót benne, hogy nyugtalanítani kell. Mit tehetek én róla, hogy a cseh túlment Pétervásáron? — Hogy a nyavalyába nyugtalanította kend az ellenséget? Rohammal ? — Igenis, dandárparancsnok elvtárs. — Tudtam én — mondja Sárai. — Kiküldik kendet mászkálni, lövöldözni kicsikét előttünk, kend meg, vén marha, nekirohan, mint a bolond tehén a fiának. — Dandárparancsnok elvtárs, hát mit tehetek én róla, hogy a cseh nem nyugtalankodott. Ahogy a tisztásra kiértünk, kérem elszaladt. En meg a parancs szerint mentem utána nyugtalanítani. ő meg szaladt kérem, így értünk, kérem Pétervásárra. (Részlet Karikás Frigyes A harminckilences dandár című könyvéből.) Az fró egyike azoknak a nagy magyar tehetségeknek, kiknek műve még .kevéssé ismert az olvasóközönség előtt. Csodálatos jellemábrázoló erővel eleveníti meg a Magyar Tanácsköztársaság honvédő háborújának katonatípusait. Tolla nyomán személyes ismerőseinkké válnak a parasztok, szervezett munkások, a forradalom hősei. Ellenállhatatlan humorral írja le a katonai élet derűs oldalait, megrázó erővel festi a tragédiákat. A könyv a Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából jelent meg.)
