Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-24 / 12. szám
VITA Irodalmunk egyévtizedes léte óta kötet még nem vert fel olyan port, mint amilyet a fiatal költők antológiája. De nem is született annyi ellentétes nézet könyvről és költőről, mint éppen ennek a kötetnek a nyomán. Ez önmagában véve egészséges jelenség, nem helytelenítendő. Fejleszti az olvasókban az irodalmi érdeklődést, alakítja az irodalmi közvéleményt, és hatással van a költőkre is: növeli az írott szóért érzett felelősségüket. A vitának azonban megvan a maga gyönge oldala: olyan nézetek is nyilvánosságra jutnak, amelyek kétes értékűek, sőt károsak, mert a tájékozatlanabb olvasót félrevezetik, esetleg elterelik a figyelmet irodalmunk fő kérdéseiről. Ilyen Koncsol „Több fegyelmet“ c. vitacikke is, amelynek módszere, ideológiája és így egész sor következtetése kifogásolni való. Az írói tisztesség és a csehszlovákiai magyar irodalom további fejlődése érdekében kötelességemnek tartom válaszolni rá. Koncsol két bírálattal polemizálva igyekszik a saját nézeteit egyedül helyesnek feltűntetni, miközben a két bírálatot is szembehelyezi egymással. Barsi bírálatáról így vélekedik: „Barsi találja el legjobban a hangot és az arányt, az ő bírálata a legteljesebb. Fölényes biztonságú ítéletei, találó meglátásai, árnyalt szemlélete és nagy ítélőképessége csak ritkán téveszt célt. Jellemzései talá- lóak, frappánsak, s nyomukban nem igen támad hiányérzetünk“. Az én bírálatomat ugyanakkor felületesnek, elsietettnek minősíti, s ezt írja: „Az az elhamarkodottság például, amely Tolvaj Bertalan cikkére jellemző, még a gyorsan reagáló kritikában sem indokolt“. És később is tesz néhány elmarasztaló megjegyzést. Az igazság kedvéért állítsuk egymás mellé a két bírálatnak azokat a részeit, amelyek a költőkkel kapcsolatban alapvető elvi álláspontot fejtenek ki, s amelyekben mindkét bírálatnak a lényege van kifejtve. Én — Turczelra hivatkovza és neki igazat adva — ezt írtam: „A valóság az, hogy éppen a korunk szellemét visszaadó hang tölt be kis teret a kötetben. A két világ közötti harcnak alig van nyoma benne. Mintha a fiatalok egy részét ez a világot átfogó politikai, ideológiai és gazdasági versengés nem érintené. Az előzó' költőnemzedékhez viszonyítva itt alig találkozunk például közösségi és hazafias hanggal. Néha az az érzésünk, hogy nincsenek osztályharcos gondjaik, világnézeti vagy politikai problémáik...“ És mit ír Barsi? „Ami... a tartalom és a forma egységét és a kötet eszmeiségét illeti, itt aztán bajok vannak a kréta körül... Megbódulva saját szavaik szépségétől, csak önmagukat és személyi problémáikat állítják költészetük középpontjába, s Irtózva fordítanak hátat napjaink valóságának... A köf a fiatal antológiájáról Véd- és dacszövetség, vagy elvi állásfoglalás? tét alapján fel kell tennem a kérdést, hová áll majd a költő, ha netán a két világ összecsap, és Európa kenyérmezőjén újra találkozik a sarló é$ a „keresztény világ“ horogkeresztbe görbedt zászlódísze?“ így egymás mellé állítva a két bírálat mondanivalójának a velejét, az olvasó azonnal megállapítja, hogy az elvi kérdésekben egy és ugyanazon az állásponton vagyunk mindketten, pedig nem beszéltünk össze, és személyesen nem is ismerjük egymást. (Barsi még talán egy kicsit szigorúbb is!) Ez minden írásértő ember számára világos, nem kell hozzá főiskola sem. Éppen ezért teljesen érthetetlen, miért lát Koncsol olyan égbekiáltó különbséget a két bírálat között, s miért akarja elhitetni az olvasóval, hogy az egyik bírálat elhamarkodott, a másik pedig megfontolt. Micsoda logika, micsoda módszer ez? • Ezt a módszert úgy hívják, hogy kiforgatás, s így valójában nem más, mint az olvasó megcsalása, becsapása, ami nem illik az írói etikához. Nem illik egyrészt azért, mert mivel a bírálatom az Oj Szóban jelent meg, az Oj Ifjúság olvasótábora alig ismeri, s így a szerző könnyebben nyúlhat a ferdítés módszeréhez. Nem illik továbbá heteden elvi állásfoglalásra, a fejlődés szempontjából az adott helyzetben legfontosabb problémáknak a felvetésére. Elfogulatlan véleményalkotásra és útmutatásra, nem pedig védőbeszédre van szükség. Egy költői vagy főiskolai csoport szempontjainak, törekvéseinek nem szabad alárendelnünk a legmagasabb szempontokat: a szocializmus és a béke szempontjait. Ezt újból és újból hangsúlyoznunk kell, bármenynyire is „természetesnek“ tűnik ez a számukra. Nem egykét költő szubjektív álláspontjáról, hanem szocialista építésünk platformjáról kell vizsgálnunk és bírálnunk mindent, ami hatással van vagy hatással lehet előrehaladásunkra. Minden más nézőpont káros. Koncsol cikke nem „elhamarkodott“, nem „elsietett“, mint amilyennek az én bírálatomat nevezi. Cikke igenis megfontolt, meggondolt és célzatos. Megfontoltam és meggondoltan védelmére kél egy olyan fejlődési irányzatnak, amely — bár sok pozitívuma van, de nem mindenben helyes, még akkor sem, ha ezt az irányt úgy fogalmazzuk meg, ahogy a költők közül egyesek emlegetni szokták: „a népiesség és a modernség szintézise“. Meggyőződésem, hogy a költőknél ez nagyon akkor sem, ha azzal a szándékkal íródott, hogy megvédje egy költői csoportnak - de nem is az egész csoportnak — a költészetről vallott nézeteit. Nem illik még akkor sem, fia azokat a barátokat akarta megvigasztalni, akik talán egy kicsit érzékenyebben reagáltak a kritikára, s akik Koncsolban szövetségesre találtak. Az ilyen eljárás helytelen. Mert a csehszlovákiai magyar költészet egészséges fejlődése szempontjából nem véd- és dacszövetségre van szükség — ami különben irodalmi életünk más területén is itt-ott érezhető — hanem világos^ félreértőszinte és jóhiszemű törekvés. A joguk ehhez elvitathatatlan. Sőt, kötelességük is az egyre tökéletesebb és újabb formának a keresése. Ez minden induló költészet törvényszerű velejárója. De ha e jelszó vagy törekvés mögött gyakran elvész a világos, pozitív társadalmi és politikai állásfoglalás, és csak egyesek értik verseiket, akkor ezt a költészetet nem kiálthatjuk ki hibamentes költészetnek. Magukat a költőket is félrevezetjük ezzel, s ártunk nekik, mert ahelyett, hogy őszintén megmondanánk a hibáikat is, csak az erényeiket emlegetve Nagy Lajos A gólya A gólya egy madár, két gólya két madár. Két gólya és három csirkefogó, az öt jómadár. A döglött gólya már nem madár, mert nem tud repülni. De azért a repülőgép még nem madár, ha tud is repülni. A gólya külalakját a hosszúság jellemzi: hosszú a csőre, hosszú a lába és igen hosszú a nyaka; ez utóbbi tulajdonságáért, a jó hosszú, gusztusos, szabad választékot engedő nyakért bátorkodom mindazok figyelmébe ajánlani, akik élőlények felakasztásában különös passziót találnak. (Kr. u. 1920.) A gólya a meleget szereti, azért a sarkvidéken csak akkor fordul elő, ha odaviszik, a maga jószántából csupán a mérsékelt öv területére jön a meleg vidékről nyaralni, amiért is ezennel visszavonom előbbi állításomat, mely szerint a gólya a meleget szereti (velem lehet alkudni), ősszel azután a gólya elrepül tőlünk ismét dél felé, amiről azt mondják, hogy „költözködik", ez pedig nem igaz, mert nem visz magával semmit, tehát nem költözködik; hanem csak elmegy, dehát a nép ajka azért csak úgy mondja, hogy költözködik; nyugodjunk bele. és örüljünk neki, hogy nem mindjárt úgy mondja: hurcolkodik. Tavasszal aztán újra visszajön, ami a magyar politikai és közéleti viszonyokban való teljes járatlanságára vall. A gólya csak kívül szép madár, de a lelke randa, mert békát, gyíkot, kígyót és más efféle undorító szemetet eszik, ezáltal a legnagyobb• ízléstelenségről tesz tanúságot, túltesz még az olyan disznón is, aki a kávét föllel issza, a levesből nem halássza ki a tányér szélére a hagymadarabokat, s megeszi a sárgarépát. A békával és kígyóval szemben a bolond gólya nem szereti a fiiét tükörtojással, sem a palacsintát, sem a befőttet, sőt, ha egy gólya csőrébe befőttet tömnek, azt kiköpi, amit én a magam részéről képtelen vagyok megérteni, pedig más természettudósok ennek az okát már többször magyarázták nekem; én csak azt tudom, hogy gólya nem lennék ezer dollárért sem, márpedig ezek a szamár hosszú csörü madarak egészen ingyen, minden fájdalomdíj vagy kárpótlás nélkül teszik azt, hogy gólyák. ólyának nevezik még a gólyamadáron kívül az elsőéves jogászokat; hogy miért, ezt a tudománynak még nem sikerült megállapítania. A gólyáról azt állítják-, hogy ő hozza a gyereket, én ezt hosz- szú időn át elhittem, bizonyára a nyájas olvasó is, mostanában azonban rettenetes gyanúim támadtak, amelyekkel azonban még korainak találnám a világ elé ál- lani; mindenesetre megvárom az úgynevezett „keresztény kurzus“ elmúltát. A gólyának az az érdekes szokása, tőt mondhatnám tigánja port hintünk a szemükbe, áltatjuk őket. Ez a platform aztán oda vezet, mint ahova Koncsol jutott: a világért se mondaná ki a költészet pártosságának a követelményét, • s azt, hogy bármilyen népies és modern legyen is ez a költészet, szolgálnia kell társadalmunk legszentebb érdekeit. S ahol mégis használja a „pártos“ vagy „pártosság“ kifejezést, ott is csak gúnyolódva. így például Barsitól ezzel kapcsolatban . csak ennyit idéz: „A pártosság eszmei tartalmat követel, s nem jelszavak kérődzését“. De Barsi összefüggő gondolatsorának ez csak a bevezető mondata, hogyan szabad az idézetet itt félbeszakítani? Hiszen Barsi így folytatja: „A pártosság azonban megkívánja, mégpedig jogosan, hogy a költő ne fordítson hátat mai életünknek, melynek határozottan sokkal több szépsége és értéke van, mint hibája, ne meneküljön önmagába“. Miért kell ezt Koncsolnak elhallgatnia, mellőznie? Vagy ez talán már nincs ínyére? Az elferdítésnek ugyanezt a módszerét alkalmazza következetesen velem szemben is. Csak két kirívó példát hozok fel. Az egyik: Tőzsért én távolról sem úgy értékeltem^ ahogyan azt Koncsol beállítja. A másik: fejtegetéseimet nem abban összegeztem, hogy „csaknem mindegyiket a bú emészti“. Azt a főiskolán is tanítják, hogy az összegezés nem igen szokott az írásmű elején lenni, hanem rendszerint a végére kerül. Én is oda tettem. De /azok kedvéért, akik ezt másképp vették ki az írásomból, meg azok kedvéért, akik azt nem is olvasták, idézem a bírálat végéről az „összegezést“: „Az új nemzedék költőinek bemutatkozása — leküzdhető fogyatékosságaik ellenére — nagy eredménye a szlovákiai magyar irodalomnak. A toliforgatás új, tehetséges művészeit ismertük meg bennük, akik új színt, új formát hoztak, feltárták az emberi szív mélységeit, fel-felviliantották a gondolkodás magasságait. A szlovákiai magyar líra gazdagabb, sokrétűbb lett. Az antológia határozottan líránk színvonalának emelkedését jelzi. Tehetséges, a népből jött fiatalokkal van dolgunk, akikre valóban várakozással és bizakodóan tekinthetünk. További eszmei és művészi fejlődésük lehetősége adva van. De egy pillanatra se feledjék, hogy hazafias és művészi feladatuk: olyan irányt szabni költészetüknek, hogy az szocialista építésünk további forradalmi előrehaladását támogassa“. És azt hiszem, ebből a végkövetkeztetésből nem is szabad engednünk. Még Koncsol kedvéért sem. Nézzük most az ő összegezé- zét: „Egyéniségek, ez elvitatván, hogy egy lábra állva fejét a szárnya alá dugja, és így alszik. Ez igen nehéz kunsztstük, már többen próbálták utána csinálni, de még senkinek sem sikerült. Legtöbbre vitte a kísérletezés terén egy barátom, aki kinn lakik a Lipótmezön, 8 egy lábon (magyarosan: fél Iában) állva, hosszabb ideig tartotta szemét lehunyva, de az orvosok azt hiszik, hogy szimuláns, azaz: ha le is van a szeme hunyva, csak tetteti, hogy alszik; a fejét persze a szárnya alá dugni ő sem tudja, ami miatt szegény eleget dühöng, de hát hiába. gólya fészkét a falusi házak kéményére rakja, s oda hordja fiókáinak a kirántott békákat, már tudniillik a mocsárból kirántottakat. Megható látvány, amint a gólya repül, és hosszú, kemény csőrében egy eleven béka éviekéi. Ezt az idillt már számos természet- búvár megfigyelte, s éppen ez szolgált alapul a XVI. természet- tudományi kongresszus azon határozatához, mely szerint békának lenni lehetőleg még rosszabb, mint gólyának lenni. hatatlan. Az antológia minden költője pontosan körülhatárolható egyéniség. Olyan érték ez, amelyre nem tudunk elég nyomatékkai rámutatni. Költészetük belülről jön, lelkűk legmélyéről árad, őszintén és bátran. Minden kis eszmemorzsájuk drágagyöngy, melyet küzdelmek között hoznak felszínre. Ezért, és eszméik méltó kifejezéséért (hisz őszinteség és lélekbőlfa- kadottság mélyen összefügg!), a minőségért (mert mégiscsak ez teszi művészetté a művészetet) becsüljük őket őszintén... Mind áthatóbb hangon hirdetik immár kórusban az ember-magyarság szép erkölcsi eszméjét“. Ez az összegezés nem más, mint a költészet idealista szemléletének iskolapéldája. (Ez különben teljesen logikus, hiszen az egész cikk koncepciója idealista.) Költőink „olyan értékének, melyre nem tudunk elég nyomatékkai rámutatni“, az „egyéniséget“ tartani, s költészetünk legfőbb kritériumának a költő „őszinteségét“, „bátorságát“ s a „lélekből-faka- dottságot“ tartani — a legtisztább idealizmus. Ez az a „szellem, amely a csehszlovák írók II. kongresszusán kezdett úrrá lenni, s amelyet — úgy látszik — a szlovákiai magyar irodalomba egyesek most akarnak becsempészni, s Koncsol ennek — tudatosan vagy tudatlanul — ékes szószólója lett. Érthető, hogy ez az esztétika nem juthat túl az „ember-magyarság szép erkölcsi eszméjén“. A szocialista ember, a szocialista magyar eszményét ez az „esztétika“ már nem meri kimondani. A költészet társadalmi felelősséggel jár. Ezt fiatal költőink tudják, de még nem tudatosították eléggé mindany- nyian. Keletszlovákiai kőrútjuk során éppen ezt kérték tőlük számon az olvasók. Nem kétséges, hogy ebben a tudatban megerősödve tértek haza. Éppen ezért felelőtlenség az olyan hangadás, amely ahelyett, hogy a költőkben az irodalom társadalmi küldetésének, a pártosságnak, a népiségnek, a magasfokú eszmeiségnek mint a művészet legfőbb elveinek a szükségességét erősítené,'" a szubjektum „hű“ és „őszinte“ megnyilatkozását, a „lélek mélységéről áradó" költészetet magasztalja. Ez nem más, mint a szubjektivizmus táplálása, irodalmi létjogosultságának a bizonygatása. Erre pedig semmi szükség nincs, mivel a jelen időszakban ez a revizionizmus malmára hajtja a vizet. Az elvi szilárdságot, eszmei tisztánlátást nélkülöző védnö- kösködés, véd- és dacszövetség így vezet tévútra, helytelen következtetésekre. Nemcsak a költőtől kell követelni a „több fegyelmet“, hanem a kritikustól is. Tisztában kell lennie a költészet nagy társadalmi felelősségével, de azzal is, hogy a kritika sem lehet e felelősségtől mentes. TOLVAJ BERTALAN sKEpjsaasí» KÖNYVEKRŐL A SIRALOM VÖLGYE címmel megrázó könyv jelent meg nemrég Olaszországban. A könyvet Dina Rinaldi, a II Pioníré című kommunista gyerméklap munkatársa állította össze a Nápoly környéki munkásgyerekek leveleiből. A kötethez, melynek rögtön éles társadalmi visszhangja támadt, Carlo Levi, a kiváló író írt előszót. „Rendkívüli könyv ez — írja többek között — fájdalmas, mélyen elgondolkoztató dokumentum... Ezek a levelek rádöbbentenek bennünket, mennyi mindent kell még tennünk, egészen új utakon haladva, hogy megszabadítsuk a gyerekeket a bűntudattól, a bűntől, amelyet nem ők, hanem mások követtek el“. Dosztojevszkij BON és BŰN- HÖDÉS című regényének színpadi változatát a párizsi Antoine színház bemutatta. A dra- matizálás Albert Camus Nobel- díjas munkája . GRAHAM GREENE háromheti tartózkodásra Belga-Kongóba utazott, ahol helyszíni tanulmányokat folytat új, afrikatárgyú regényéhez. Érdekes új arc az olasz film világából: Juliette Greco Kulturális hírek F. HÖ MÁRCIUS 11-én Czu- ezor Gergely emlékestet rendeztek Érsekújváron. Az ünnepi előadó a város ismert történésze, Vágovits Gyula volt. Az emlékesten nagy számban vettek részt a város lakosai s élénk figyelemmel kísérték a beszámolókat. Az érsekújváriak büszkék arra, hogy a neves költő járásukban, Ondódon született, s hogy ünnepi esten emlékezhettek meg születésének 160. évfordulójáról. MATUSKA IMRE, Csifár. NEMRÉGIBEN KÉMÉNDEN a fiatalok bemutatták Móricz Zsigmond Sári bíró című színművet. A darabot Szurdy Miklós tanító rendezte. A szereplők közül a két főszereplő Balogh Magdolna és Tóth János nyújtotta a legjobb teljesítményt, de jól szerepelt Varga László, Janig Katalin és Kántor János is. DÁNIEL GYÖRGYI, Kéménd. AZ IPOLYSÁGI MAGYAR TANNYELVŰ TIZENEGYÉVES ISKOLA tanulóit meglátogatta a Nyolc fiatal költő antológiá- ja-ból ismert Cselényi Lászlő, Kulcsár Tibor, Nagy Lajos, Pet- rik József és Tőzsér Árpád. A fiatal költők felolvastak verseikből és hosszan elbeszélgettek a tanulókkal. PÁSZTOR LENKE, Ipolyság. NYÄRASDI TERVEK A CSISZ nyárasdi alapszervezetében is megvitatták a CSISZ III. országos kongresszusának határozatát. A vitában sok fiatal felszólalt és megállapították, hogy bizony sokkal többet tehettek volna eddig is alapszervezetük érdekében. Főként a kulturális tevékenység és a politikai nevelés terén merültek fel hiányosságok. Aprólékosan foglalkoztak az EFSZ földterületén építendő öntöző- berendezéssel és elhatározták, hogy e célból brigádot szerveznek. 80 fiatal elhatározta, hogy védnökséget vállalnak az öntözőberendezés építése felett és minden fiatal négy napot dolgozik a munkálatoknál. Kötelezték magukat, hogy bekapcsolódnak a kultúrház építésébe is. KARTAI JÁNOS, a NF-JB titkára. AZ UKRAJNAI IRÖSZÖVET- SÉG kárpátontúli tagozatának magyar csoportja a szövetség ungvári klubjában emlékestet rendezett Ady Endre halálának 40 évfordulója alkalmából. Bakó László bevezető szavai után Osvát Erzsébet és Barzsó Tibor magyarul, Juris Kacsij pedig saját fordításában ukránul adott elő Ady-verseket. Kovács Vilmos Ady emlékének szentelt Magóg fia című versét olvasta fel. A hallgatóság nagy érdeklődéssel fogadta Gortvai Erzsébet „Ady Endre Nagydobrony- ban“ című előadását, amelyben a költő 1900. évi kárpátontúli tartózkodásáról számol be.
