Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-24 / 12. szám

csupán nyolcvannal bővítették a jelvényszerzők táborát. A : munkás- és a parasztfiataloké a babér. És ami a legfontosabb mind- i ebből, azzal is nagyon tisztában I vannak a CSISZ járási titkársá­gán. Ezek után sem ülnek kar­ba tett kézzel. Jó kezdet csak fél siker, a közmondás szerint is, és félúton ők sem állhatnak meg. De hogy én is így tegyek, hadd éljek Gresó elvtárs sza­vaival: Az előző évek folyamán mi is ugyanazokkal a nehézsé­gekkel küzdöttünk, mint má­sutt. Kör alakult itt is, ott is. Voltak propagandistáink, segí­tettük őket, lelkesek is voltak, de mindez legtöbbször kevés­nek bizonyult. Nem voltak elég­gé tapasztalták, előadásaik na­gyon is betűszagúak voltak, ami bizony nem tett nagy ha­tást a fiatalokra. Igen, de pártunk XI. kong­resszusa ezen a téren is érez­teti hatását. A „Tanulunk a pártról“ körök vezetői a szepsi járásban a legtöbb helyén idő­sebb, tapasztalt kommunisták, ami annak bizonyítéka, hogy a járási pártbizottság igazán szi­vén viseli az ifjúság nevelésé­nek gondját. Példa erre a pop- roci Hanigovszky bácsi is, aki 60 éve elllenére is nagy nép­szerűségnek örvend a fiatalok körében, akárcsak a tornai pártszervezet elnöke. így aztán az alapszervezeteknek nincs különösebb gondjuk az oktatási év anyagával, ha azt két hóna­pos késéssel is kapják meg. De ez az előrehaladás egyéb téren is tapasztalható. A járás CSISZ-szervezeteinek például nem okozott különösebb gondot, hogy kit is küldjenek a kétéves mezőgazdasági iskolára. A já­rás hívó szavára 135 fiatal je­lentkezett. Ny. D. J. V. SVOBODA: „Akár a fűz görnyed az ember, hogy itt minden tiszta legyen, de tisztaság ilyen helyen ... ? Előbb kötsz kévét homokszemmel!" Az istálló útján, mely sáros, s kölöcként a lábhoz tapad, az etetőnő jön, s szénát hoz. Az istálló útján, mely sáros még eső után harmadnap. „ ... Mondogatom, szinte badarul, hogy rostává lesz a tető! Ne azt, hanem emezt előbb! Miért? A tejhozam megjavul!“ Vödör vödröt ér tenyerében, fogy a nap, s fáradtsága nő. Háta görbül a gürcölésben. Vödör vödröt ér tenyerében, s az utolsó, akár a kő. „Elég, elég a gyötrelemből! Jó ég, még milyen kín fogad! Ez a munka kész kárhozat! Azonnyomban megyek e helyről!“ Reggel az elnökhöz visz útja és már szövi a terveket, mi mindent mond meg máris tudja! Reggel az elnökhöz visz útja: vagy áthelyezik, vagy mehet! Nem mozdítok egy szalmaszálat’. Parancsolhat az ördög is ... S ekkor felbőg az egyik állat. „Uramfia!“ ...S a másik is. Ráérek az elnökhöz menni, hisz éhesek a tehenek! Lesz idő mindent szóvá tenni! Előbb az állatnak ád enni. Az elnökhöz még elmehet. „Kicsinyeim nagy bajban vagytok? Már itt vagyok ... Csak nyugalom... Én mennék, mikor ti maradtok? Várjatok, azonnal adom“! Néhány nap telt a mért időből. Itt-ott egy-egy óra akadt és két hét múlva önerőből a régi ól helyett a földből tetőig értek új falak. „Gondom volt vele, mit tagadjam!“ az etetőnő szól, s nevet, Értetek tették tehenek, és én e munkát abbahagyjam!?“ Kövezett út visz a szénához és a szecskavágó felé. Megindul, szecskát és szénát hoz. Kövezett út visz a szénához, s megy, mintha táncát lejtené. Fordította: ZALA JÓZSEF Visszapillantás a magyar nép 1919-es forradalmára Kellemes gond Már Margecany közelében kattogtak a gyors kerekei, de még mindig nem tudtam szaba­dulni a gondolattól. Pedig a ké­nyelmes puha ülőke, az ablakok mellett elsuhanó telefonpóznák és a gőzös monoton zakatolása a mindent feledő álommal bíz­tatott. De a mindennél egysze­rűbb szavak, mondatok, melye­ket Gresó Béla CSISZ-titkártól hallottam, csak nem hagytak nyugton. Jegyzetfüzetemért nyúltam és belelapoztam. Torna községgel kezdtük a titkárságon is, igy hát most sem teszek másképp. Harminc fiatal jelent meg először a körben. De ma már 70—75 az előadáso­kon részt vevők száma. Van­nak-e így is gondjai az alap­szervezet vezetőségének? Van­nak, hogyisne lennének! Csak­hogy ezek a gondok más kele­tűek, mint az előző években. Pedig a községben különösebb változás nem észlelhető. Min­den megy a maga rendjén to­vább, új életek kezdődnek, az öregek lassan kidűlnek, a fiata­lok házasodnak, és sűrűn sza­porodnak a pirostetős házak itt is, mint mindenütt másutt az országban. De az ifjúsági szervezetnek mégis különös gondja van. Alakítsanak-e még egy kört az oktatási évnek im­már lassan a vége felé, vagy pedig járjanak-e továbbra is csak egy körbe? Gondja ez a járásnak is, csak azzal a kü­lönbséggel, hogy ez homlok- ráncolás nélkül is könnyen el­távolítható. De hasonló a helyzet a szepsi járás más községében is. Hadd említsem meg még Poproc köz­séget is. Itt 45 fiatal hallgatja Hanigovszky Jakab bácsi elő­adásait a pártról, harmincán pedig a pártoktatási év) keretén belül képezik magúkat: politi­kailag. És még valamivel dicse­kedhetnek a szepsi járás fiatal­jai. Ez évben 480-an szerzik meg a Fucík-jelvényt és ami a legfeltűnőbb' nem a diákság kontójára Írhatjuk mindezt. Ők Noha a kongóiak élet- és mun­kakörülményei mások és mások : az egyes tartományokban, mégis 1 mindenütt megtalálhatók az azo- t nos jellegzetességek: a gyarma- : tosítók elrabolják az ország tér- i mészeti kincseit, a végtelenségig l kizsákmányolják az őslakosságot, i kíméletlenül elnyomják a jiata- i lókat és a dolgozókat, a faji t megkülönböztetés eszközeivel él­nek, s mindenütt polgárjogot nyer a- nyomor, a járvány, a • munkanélküliség és az írástudat­lanság. Egyszóval megtalálható 1 mindaz, ami a gyarmatosítást 1 gyarmatosítássá teszi. A nyugati hatalmak kizárólag ' a maguk profitja érdekében ak- 1 názzák ki a természeti kincseket, ‘ fejlesztik a mezőgazdaságot, s minden az export céljait szol­gálja, tekintet nélkül a kongói lakosság szükségleteire. A Kongó gazdasági élete elma­radott. A mezőgazdaság és az ipar elsősorban olyan nyersanya­gokat termel, amelyekre a gyar­mati hatalmaknak van szüksége. Nincs a szó szoros értelmében vett nemzeti ipar, fejletlen a közlekedés, de nemcsak ezen a téren nyilvánul meg az, hogy a gyarmatosítók civilizációja szö­ges ellentétben áll az ország ér­dekeivel. Így például a Niari- völgyben — ezzel a névvel gyak­ran találkozunk — a fehér tele­pesek kezükbe kaparintották a legjobb földeket, elűzték és ter­méketlen földekre szorították vissza az őslakó földműveseket. A fehér telepesek a lakosság szükségleteinek rovására terme­lik a számukra legjövedelmezőbb terményeket. A kongói mezőgaz­daságot föláldozzák. a profit ol­tárán. Egyre több parasztot fe­nyeget a munkanélküliség, a földjeiktől megfosztott parasztok tömegesen vándorolnak a váro­sokba, s gyakran arra kénysze­rülnek, hogy lopásból és rablás­ból tartsak fenn magukat. Országunkban különösen durva formákat ölt a kizsákmányolás, s ezt csak súlyosbítja a faji meg­különböztetés rendszere. A gyar­matosítók kettős profitot húznak a dolgozók alacsony bérei révén — egyrészt a munka közvetlen kizsákmányolásával, másrészt a munkanélküliek hadserege fel­használásával. A rendkívül rosz- szül fizetett munkások ide-oda vándorolnak, ide-oda dobálják őket. A gyarmati kizsákmányolás és a béreket meghatározó meg­különböztetés így teremti meg a tényleges faji elkülönítést. A faji megkülönböztetés abban is megnyilvánul, hogy a kongói dolgozók milliói végzik a legne­hezebb és a legrosszabbül fizetett munkákat. Túlnyomó többségük­nek nincsen szakképzettsége, míg a vezető állásokat mindenkor az európaiak kapják, függetlenül attól, hogy szakképzettséggel rendelkeznek-e. A faji megkülönböztetés rend- 1 szere kiterjed a városiakra is. j Oolisie-ben például az európai ■ isztviselők — tekintet nélkül szakmai tudásukra vagy a társa- talmi ranglétrán elfoglalt he­gükre — pompás házakban lak­iak, míg az afrikai tisztviselők íz elhanyagolt bennszülött ne­gyed barakjaiban. Itt nincsenek tekintettel a hi­giénia alapvető követelményeire, íz utcák nincsenek aszfaltozva, íz időjárásnak megfelelően sár vagy por borítja őket, nincsen közvilágítás. A szennyvíz az utcán csordogál, a környéket iögszag árasztja el, s valósággal melegágya a járványoknak. Alig van ivóvíz, a kutakat csak reggel és este lehet egy-egy órára hasz­nálni. A kórházakban ugyanilyen ál­lapotok uralkodnak. Az ápolósze­mélyzet igen kisszámú, nem tudják a betegeket normálisan gondozni. Egy főorvos, aki a te­rület közegészségügyi szükségle­teivel foglalkozik, kezeli az euró­pai betegeket, kiátiítja az orvosi bizonyítványokat, a betegsegély- zővel kapcsolatos űrlapokat, s egy afrikai orvos, aki ellátja az egész kórházat, egy kórházgond­nok és tizenhárom ápoló — ek­kora egészségügyi személyzet jut 44 700 lakosra! A kalóriában sze­gény ennivalót (egy doboz szar­dínia és egy csésze rizs) maguk­nak a betegeknek kell elkészíte­niük, nincsenek kényelmes ágyak, az ápolók nem érnek rá a bete­gekkel foglalkozni. A gyarmatosítók akadályozzák a fejlődésben a szakszervezeteket és az ifjúság mozgalmait. A Kongó gyermekei visszaem­lékeznek ősi szuverenitásukra, s az elnyomó intézkedések elle­nére összefognak, hogy lankadat­lan erővel folytassák a harcot. A kongói munkásifjúság és a kongói nép a legkülönbözőbb ne­hézségek ellenére, a spicliskedés, a zsarolás, a korrupció, a mun­káselbocsátások, a rendőri meg­torlás ellenére folytatja a harcot a jobb életfeltételekért, a sza­badságjogokért és a gyarmati iga lerázásáért. Olyan mértékben csökken a nyomor és a gyarmati elnyomás, amilyen mértékben összefognak egymással a fiatalok és a dolgo­zók, amilyen mértékben kialakít­ják harci eszközeiket, vagyis az ifjúsági mozgalmak és a szak- szervezetek harcos és egységes mozgalmait, és amilyen mérték­ben erősítik és szélesítik ezeket a mozgalmakat. Hadd idézzem befejezésül BO- CANDA elnök híres felhívását: „Kongóiak, bantuk, most miénk a szó!“ Joseph M’By-s-Assolant Bensőséges ünnepre, örömteli bajtársi találkozóra gyűltek ösz- äze március 21-én Magyarország dolgozó tömegei, hogy méltó keretek között emlékezzenek meg a Magyar Tanácsköztársa­ság négyén év előtti megalaku­lásáról. Mint a nagy szocialista forradalom egyik lelkes részve­vője, visszapillantással gondo­lok a nagy időkre, felelevenítve a történelmi események előz­ményeit. Különösen a mi fiatal generációnknak van szüksége tanulmányozni a szocialista tör­ténelmet, vajon hogyan is szü­lettek a régi népi megmozdulá­sok, milyen küzdelmes harcokat vívtak a forradalmi csoportok. Az Osztrák-Magyar Monar­chiába kényszerített Magyaror­szág az 1918-as polgári forra­dalomig, a maga kiélezett szo­ciális és nemzetiségi helyzeté­vel, a cári Oroszországhoz volt hasonló. Magyarországon szo­katlan gyorsasággal kiéleződ­nek az osztályellentétek és a tömegek szinte máról holnapra a forradalmi harc útjára lépnek. Az újból és újból fellángoló, időnként igen elkeseredett mozgalmakat azonban a kor­mány rendőri, csendőri és ka­tonai erővel töri le. Mint mindenütt, Magyaror­szágon is, a dolgozók legjobbjai kivezető utat kerestek az impe­rialista vérözönből. A szociál­demokrata pártból kivált forra­dalmi osztályharcosok megala­kították a párt radikális cso­portját, s velük állt kapcsolat­ban a diákság baloldali szerve­zete is. Ekkor robbantak 1917. októ­ber eseményei a világtörténe­lembe. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom abban az idő­ben csak a volt cári Oroszor­szág népeinek hozott békét. Az orosz szocialista forradalomnak az egész világra kisugárzó ha­tása Magyarországon is meg­gyorsította a történelmi esemé­nyeket. Ezrével érkeztek Ma­gyarországra a szocialista for­radalom szemtanúi és részvevői, a volt hadifoglyok, köztük Varga Jenő, Szamuelly Tibor, Kún Béla és további ezrek, akik a szocialista forradalomról szó­ló lenini tanítást bevitték a munkás- és paraszttömegekbe, valamint a szétzüllőben lévő front-hadseregbe. Az Oroszországból hazatért kommunisták 1918 novemberé­ben megalakították a Kommu­nisták Magyarországi Pártját. Lapjuk a Vörös Újság, már az első számtól kezdve hirdette: vezetőinek letartoztatásat 191ö februárjában. A nagyarányú le­tartóztatások nem bénították meg a harcos forradalmi párt vezetőinek munkáját. Az ipari munkásság, a szegényparaszt­ság és a hadsereg jelentős tömegei hatalmas népgyűlé^e- ken követelték a kommunista vezetők szabadonbocsátását, a gyárak, a nagybirtokok szocia­lizálását, valamint minden ha­talomnak a munkástanácsok kezébe való átadását. Napiren­den voltak a fegyveres felkelé­sek. Ezt a polgári forradalom burzsoá-demokrata kormánya azonban nem tudta letörni és 1919. március 21-én átadta a hatalmat a magyar dolgozók forradalmi vezetőinek. A kommunista forradalom látszatra nagyszerűen indult. Szocializálták a gyárakat, ban­kokat, a nagybirtokot. Megszer­vezték a Vörös Őrséget és a Vörös Hadsereget. A Népbizto­sok Tanácsának egyéb! intéz­kedései is sorra jelentek meg. Csak a Kommunisták Magyar- országi Pártjáról nem intézke­dett már többé senki. A nagy­szerű harcos párt a forradalom előestélyén, a Szociáldemokrata Párt _ vezetőségével kötött egyezmény alapján beolvadt az újonnan alakított Szocialista- Kommunista Pártba s ezzel a kommunista párt mint önálló párt megszűnt. Az események csakhamar megmutatták, hogy milyen sú­lyos következményekkel járt a kommunista párt könnyelmű feloszlatása. A Vörös Hadsereg megszer­vezése volt a magyar dolgozók a forradalmi hadsereg. Példa­képé volt a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom dicső Vörös Hadserege, amely ebben az idő­ben vívta élet-halál harcát Kolcsak hadserege ellen. Leg­főbb erőit ezen a fronton kel­lett felsorakoztatnia. Volt idő, amikor a két Vörös Hadsereg, a nagy mester és tanítványa mindössze kétszáz kilométerre volt egymástól. Az egyesülés lehetőségét az imperialisták is felismerték. Azt is tudták, hogy az oroszországi Vörös Hadsereg közvetlen segítségére támasz­kodó magyar proletárforrada­lom sikere kirobbantotta volna egész Közép-Európa szocialista forradalmát. Ennek megakadá­lyozását az imperialisták olyan fontosnak tartották, hogy a Nagy Októberi Szocialista For­radalom ellen mozgósított had­erők egy részét a Magyar Tanácsköztársaság ellen vetet­ték harcba. Alig háromhetes volt a magyarországi Vörös Hedsereg, amikor megindultak ellene az ország minden oldalá­ról az imperialisták seregei. Ugyanakkor a francia balkán­hadsereg Szegeden és vidékén törte le a proletár uralmat, hogy ott Horthy, megszervez­hesse ellenforradalmi hadsere­gét. Nehéz napok következtek, amelyek emberfeletti erőfeszí­tést követeltek, s mindenki, akinek drága volt a magyar forradalom, fegyveresen védte a fronton a hatalmas célkitű­zést. Több mint százezer mun­kás és paraszt jelentkezett vöröskatonának. A magyar tanácskormányhoz az antant ultimátumot intézett. Követelte tőle, hogy állítsa me< a győzelmesen előrenyomuli magyar Vörös Hadsereget, ürít se ki az elfoglalt területeket Ennek ellenében felajánlotta hogy béketárgyalásokat kezd A szociáldemokrata vezetők a: ultimátumot a dolgozók fórra dalmának elbuktatására akar ták felhasználni. Böhm Vilmo szociáldemokrata párti hadse regfőparancsnok a kommunis ták és a Vörös Hadsereg akara ta ellenére elrendelte a Vörö Hadsereg visszavonulását. A visszavonulási parancs tőr döfés volt a magyar dolgozói forradalmának. Aláásta a Vörö Hadsereg harcképességét é megingatta a győzelembe vetet hitet is. Embernek is, kommunistánál is nagyon fiatal voltam akka ahhoz, hogy a hibákat felismer tem volna. Százezren másol sem ismerték fel. Azt láttál hogy a forradalom ügye bajb jutott. De bármely kevéssé ér tettük is meg a helyzetet, mégi bíztunk a Tanácsköztársasá fennmaradásában. 1919. július 20-án a magya Vörös Hadsereg a Tiszánál el lentámadásba ment át. A vörös katonák haláltmegvető bátor Sággal harcoltak. Sajnos, a hő siesség már nem segített. A ellentámadás előestéjén a Vörö Hadsereg áruló vezérkari főnö ke a haditerveket eljuttatt Horthyhoz, aki az antantho továbbította azokat. A kommunista vezetők pa rancsnoksága alatt álló csapa­tok augusztus elsején még egy­szer ellentámadásra indultak. Utolsó kísérletként, szinte csu­pasz öklükkel akarták feltar­tóztatni az ellenséget. Nem sikerült. A magyar dolgozók diktatúrája elbukott. Az ellen- forradalom kezdetben egy kizá­rólag szociáldemokrata vezé­rekből álló kormány segítségé­vel biztosította győzelmét. En­nek a kormánynak első dolga volt, hogy a dolgozók diktatú­rájának valamennyi törvényét érvénytelenítse. E gyalázatos szociáldemokrata kormány csak szálláscsinálója volt Horthynak és bandájának. A külső és belső ellenség 1919-ben legyőzte a proletár- diktatúrát. A szocialista szelle­met azonban nem tudták elti­porni. Elérkezett a Nagy Hon­védő Háború és dicsőséges harcának eredménye, amely felszabadította a mai szocialista államok valamennyi dolgozó emberét. WITTENBERG JÓZSEF, dinden hatalmat szegényparasztok tanácsainak! A itemű kommu- íista agitáciős nunka eredmé- jyeként a Kom- nunisták Ma­gyarországi Pártja néhány lónap alatt tö- legpárttá szer­veződött. A kommunisták sikeres munká­ját a bomladozó Szociáldemok­rata Párt vezé­rei gyűlölettel figyelték és a kormányban ülő ninisztereik ré­vén keresztül­vitték a kom­munista párt ^ • ~WW. SSMnBB Landler Ernő, a keleti front főparancsnoka, mellette balra Dr. Münnich Ferenc politikai megbízott a munkások, és katonák megfeszített forradalmának legnagyobb tel­jesítménye. Napok, hetek alatt, szinte a semmiből jött létre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents