Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-02 / 36. szám

Új erővel (Folytatás az 1. oldalról) izet, vegyészet terén és a mezőgazdaságban részesülnek kiképzésben, de a szakokat évről évre bővítik. Újdonság az idén az is, hogy az olyan lányok számára, akiket a nyolcéves ál­talános iskola befejezése után nem vettek fel a szakiskolákba, vagy nem léptek munkába, ki­lencedik osztályt nyitnak, ahol majd főleg főzéssel és varrással foglalkoznak. Az ú!j iskólaévben megvalósít­juk azokat a feladatokat, melye­ket a CSKP XI. kongresszusa elénk tűzött. Közelebb hozzuk az iskolát a termeléshez, elmélyít­jük a kommunista nevelést és az ifjúságot valóban az életre készítjük elő. A fiatalok alapos elméleti kiképzés mellett gya­korlati tudásra is szert tesznek, és az életben jobban megállják a helyüket. Megszeretik a fizi­kai munkát, jobban megértik a munkásosztály feladatát és kül­detését, és hasznosabb munkát végeznek társadalmunk számá­ra. A z új iskola vár, siessetek, nemsokára megszólal az első csengetés, sok sikert kívá­nunk az új tanévben, őrizzétek meg a munkakedvet, váltsátok be az elhatározásokat, hogy mi­re az új könyvek friss borítéka összegyűrődik és a füzetek tisz­taságát elveszi a toll és a tinta, elmondhassátok: beváltottuk az ígéreteinket. VSZE SZVIT (az egész világ) seit közli. A kritika rovatban címmel megjelent a jelenkor megjelent több értékes tanul- külföldi irodalmával foglalkozó mány a jelenkori haladó nyuga- ukrán nyelvű folyóirat első szá- ti (francia, angol) irodalom ma. Az első szám többek között eredményeivel foglalkozik. Karaszlavov bolgár író novellá­ját, André Stil hosszabb elbe­szélését, Szlobodnyik és Ozgi- Mlhalszkij lengyel költők vér­Libapcísztor Almom még mézédesnek érzem, de reggelig nem alhatom, mert kelt anyám, s vár útrakészen lármás libám az udvaron. A tarló hegyes, mint a tüske, kopott cipón át szúr sebet, ülnék az árokparti fűre, de harmatlepte, nem lehet. Terelgetem kóbor libámat, marék kalászt gyűjtögetek. Búzavirágot, szarkalábat füzérként fejemre teszek. Betelt a hely libám begyében, ezt kiáltja mind: „Jer, jer, jer!" Szárnyuk lebben. Futok, de mégsem érem hazáig őket el. Uzsonnakor újra kihajtok, de most már pajtást keresek. Libák, most egyedül maradtok; míg én kukoricát szedek, addigra tüzet rak pajtásom és perzselünk tejes szemet. Nincsen ízesebb a világon, jobb még a torta sem lehet! Tököt kerítünk, belét vesszük és gyertyát állítunk bele. Ha esteleg, fejünkre tesszük, úgy indulunk hazafele. Minden liba ismeri párját, s ha nem, lábuk jelet visel; ha véletlenül elhibáznák, asszonyaik cserélik el. Múlik a nyár, tűnik a tarló, nyűgös volt, tetszett is nekem; libából lúd lesz, kövér, gyarló, s én fogam szárnyára fenem. ZALA JÓZSEF „SZPUTNYIK“ AZ ORSZÁGÚTON A Német Demokratikus Köztársa­ságban nemrégen Szputnyik néven új típusú rendkívül könnyű személygép­kocsik árusítását kezdték meg. A „Szputnyikok“ gyártásában a lehető legnagyobb mértékben használtak fel műanyagokat. Ebből készült a gépkocsi karosszériájának legnagyobb része. A 18 lóerős, 500 köbcentiméteres mo­tor 3500 fordulatot tesz percenként. Üzemanyaga benzin és olaj keveréke, 100 kilométerenként 6 litert fogyaszt. A VILÁG LEGNAGYOBB TELJESFALÜ, ACÉLÍVES HÍDJA Tavaly kezdtek hozzá a világ legna­gyobb teljesfalú, acélíves hídjának építéséhez, amely az örliki erőmű be­fejezése után a Moldva-folyón kelet­kező nagy tavat hidalja majd át. A híd teljesfalú acélive lényegesen nagyobb az eddigi „rekordernél"; a Niagara- vízesés alatt az Egyesült Államokat és Kanadát összekötő Szivárvány-hídnál. FOGFELVÉTEL RADIOAKTÍV IZOTÓPPAL Angliában újabban rádióaktív izotó­pokat használnak röntgen helyett fo­gokról. A tulium 170 rádióaktív izotóp segítségével a teljes állkapocsról, te­hát az összes fogakról egyszerre lehet felvételt készíteni. A páciens szájába egy tulium-170 izotópot tartalmazó kis golyót helyeznek, majd az állkapocsra ráhajlítják a fényérzékeny filmet tar­talmazó kazettát, s már kész is a fel­vétel. Előnye ennék az eljárásnak az is, hogy lényegesen kisebb sugárada­golással készíthető tökéletes felvétel. Paul Robeson a világhírű énekes a Szovjetunióban vendégszerepei GYÓGYSZERREL A SIRONCIUM ELLEN? Az Egyesült Államok egyik kutató­laboratóriumában állítólag olyan vegyi anyagot sikerült készíteni, amely az emberi szervezetből az igen káros stroncium 90-et el tudja távolítani. Ezt az anyagot „rhodizonate“-nak ne­vezték el, s az á sajátossága, hogy a szervezetben jelenlevő stronciummal olyan vegyi kötést létesít, amelyet azután a szervezet maga kiválaszt, il­letve eltávolít magából. ÓKORI TAXAMÉTEREK A taxaméter 1700 éves. Először i. e. 265-ben a kínaiak hasziálták, írja egy 1678-ban Bolognában megjelent könyv. A rómaiak is használták egy ilyen ké­szüléket. A kínai taxaméternek ember alakja volt és minden távolságegység után gongjelzést adott. A római taxa­méter fogaskerekű korongból állott, amelyet a kerék hozott mozgásba. A korong bizonyos fordulat után kido­bott egy golyót, amely tartályba esett. Á tartályban levő golyók száma mu­tatta a megtett távolságot. A .HIDEG ASZ!ALT" Romániai szakemberek évek óta kí­sérleteztek az útépítés olcsóbb megol­dásával. A kísérletek eredménnyel jártak: megszületett az úgynevezett „hideg aszfalt", amelyet homok, szu­rok s különböző vegyszerek keveréké­ből készítenek sokkal gazdaságosab­ban, mint a betonutat. Az új eljárással építik a Magyar Autonóm Tartományban a radnótfáji műutat Szászrégeb felé. Naponta 60 — tonna „hideg asífalt“-ot terítenek a ä i 1 D Ó b fíXXX Versenyünk nyertesei Az Oj Ifjúság Nagy Nyári Versenye díjainak nyilvános sorsolását, 1958. augusztus 51-én, Tornaiján tartottuk. A verseny első hat díjának nyertesei: 1. Televíziós készülék - Barcs Éva, Kassa, 2. Utazás a Szovjetunióba — Kális Sándor, Bratislava, 5. Utazás Magyarországra — Pomszár Franciska, Senec, 4. „Lubiteí“ fényképezőgép — Varga Aladar, Rokycany, 5. Kínai gyártmányú töltőtoll — Vesselényi István, Rozsnyó. 8. Csehszlovák gyártmányú arany töltőtoll — Tóth Piroska, Deáki. A verseny többi díjának nyerteseit legközelebbi szá­munkban közöljük. A díjakat postán küldjük el. 1958 augusztus 30-án és 31-én Bratislavában megtartották a CSiSZ szlovákiai kongresszusát (Folytatás az első oldalról) Utána Milan Rázus, a CSISZ. Szlovákiai Központi Bizottsá­gának elnöke megtartotta kong­resszusi beszámolóját. Ezután a revíziós bizottság jelentése következett. Az első nap délutáni óráiban megkezdődött a vita, mely a második napon is folytatódott és ebben 33 küldött vett részt. A felszólalók életünk minden ágazatával foglalkozva rámu­tattak a CSISZ tagok eddigi si­keres eredményeire, közölték új kötelezettségvállalásaikat a CSISZ III. kongresszusa tiszte­letére. Foglalkoztak a politikai nevelőmunka, a szervezeti élet kérdéseivel, melyek megoldása elősegíti az ifjúságnak még ha­tározottabb és következetesebb kommunista nevelését. A vita közben a küldöttek lel­kesen fogadták a 500 000 szlo­vákiai pionír nevében a kong­resszust üdvözlő pionírküldött­séget. A vita befejezése után a CSISZ szlovákiai kongresszusa megválasztotta a szlovákiai központi bizottsága tagjait és póttagjait, valamint a revíziós bizottságot. Jóváhagyta a kong­resszusi határozatokat, melyek magába tömörítik mindazokat a CSISZ-re háruló feladatokat, melyek szorosan összefüggnek a szocialista építés győzelmes befejezésével. A kongresszus jóváhagyta, hogy a CSISZ átve­gye a védnökséget a nagyje­lentőségű első atomerőmüvünk építése felett. A kongresszus küldöttei Szlo­vákia egész ifjúsága nevében a CSKP és SZLKP Központi Bi­zottságaihoz és a CSISZ Köz­ponti Bizottságához intézett le­veleiben fogadalmat tettek, hogy pártunk vezetésével még tevékenyebben tovább folytat­ják hősies harcukat a szocia­lista építés betetőzéséért, az ifjúság kommunista szellemben való neveléséért. A CSISZ szlovákiai kongresz- szusa nagy lelkesedés közepet­te az Intemacionale eléneklé- sével ért véget. Elsők leszünk 80 az úttestre. Még nem is olyan régen a martosi CSISZ-szervezet az utolsók közé tartozott. Nem volt a vezelőségben olyan ember, aki kötelességének tartotta volna a CSISZ vezetését és jó műkö­dését. Az elmúlt napokban a fiatatság unni és helyteleníteni kezdte azt a züllést, ami Marto­son mutatkozott. Esténként két vagy több fia­tal, Ha találkozott, csakis arról beszélt, hogy „hogyan lehet olyan kulturális életet élni, mint más faluban“. Végre rájöttek a megoldásra. A kultúrházban összejöttek és új vezetőséget választottak. Az összejövetelen jelen volt Kassik és Palkovics elvtárs, járási kiküldött, vala­mint György elvtárs a HNB tit­kára, aki az eddigi hibákról és a hibák okáról beszélt. Az első sikeres összejövetelen felajánlottuk, hogy a CSISZ III. kongresszusának tiszteletére részt veszünk a Nyitra és Zsitva folyók szabályozásán, olvasókö­röket alakítunk, ahol a hosszú téli estéken majd szórakozunk és megszerezzük a Fucsík-jel- vényt is. A legértékesebb fel­ajánlás, amiből minden fiatal örömmel veszi ki részét: bri­gádmunkával megnagyobbítjuk a kultúrházat. A felajánlásokat nvndenki lelkesen magáévá tet-- te. Reméljük, hogy ezekután nem az utolsók, hanem az elsők között leszünk. Bízunk Lalák elvlársban, az új CSISZ-elnök- ben, hogy mindenütt élen fog járni és követendő példát fog mutatni. LÄBSZKY ISTVÁN, Martos. így őrlődött vágyak és kétségek közt lelkem, és az évek múltak közömbösen, sorjában. És most itt van ez az asszony. Egy másik lény, egy másik ember, aki az élet malmának ugyanazon a garatján őrli a búzáját. Őriünk és hallgatjuk az idő kerekeinek csendes zúgását, szemünk le­les a rosták alá; lisztet, tiszta hófehér lisztet várunk, de csak korpa ömlik zsákjainkba. És a búzánk fogy ... Fejemet kezemre támasztva, magam elé né­zett vaksi szemem. Beszélni kéne, elmondani mindent! De nem tudok. — Maga marad?... Én megyek — szólt az asszony és lassan felállt. — Én is megyek... Már künn voltunk az utcán. Lelkünk egymást húzva, vonzva, ballagtunk a csendes járdán. Nem beszéltünk. Körülöttünk zizzenve, titkosan nyarat érlelt a természet. — ló éjt! — nyújtotta kezét és arcának fe­hérje megvillant az estben. — Jó éjt... — leheltem és magamhoz von­tam, mint mágnes a vasat, ha túlságosan köze­lébe ér. Talán csak egy pillanat volt, aztán fur­csán, zavartan elléptünk egymástól, mint vaksi lepkék ha szabadulnak a fénytől. z Gyalog vágtam neki hazafelé. Hosszú, nagy léptekkel mértem az utat. Másnap már ott voltam nála. Fontuk, nyúj­tottuk sorsunk új fonalát... De csak beszédes, röpke órák voltak. Harmadnap levél várt, hogy nem bírja, nem teheti, hogy egy betegtől elsza­kítson, aki egész életét feláldozta értem. Erősebb volt. Bátrabb az áldozatban. Nekem csak égő szégyenem maradt. Otthon a felesé­gemnek mindent elmondtam. Tudom, nem lett volna szabad. De ö nem tett szemrehányást, nem szidott. Csak asszonyok lehetnek ilyen né­mák a fájdalomban, amilyen o maradt. November végén meghalt. Egyedül maradtam. Sohasem fogom megbocsújtani magamnak, hogy hűségemben egyszer meginogtam. Talán ha nem teszem?... Nem voltam elég kitartó az áldo­zatban! — így történt! — mondta és elhallgatott. Csak mély sóhajait hallottam. — És a másik? A másik asszony? ... — kér­deztem és éreztem, hogy a torkom kiszáradt. — Sohasem érdeklődtem utána. — Nehéz felejteni? — sóhajtottam. — Nehéz... De egyszer mégis hátat kell for­dítani a bánatnak, a szomorúságnak, mert ez így nem élet! Hallgattunk. Az óra fürge ketyegéssel mérte az időt valahol a sötét sarokban. Sokáig nem aludtam... V. Reggel zajosan ébredt a kicsi ház. Odakiinn gyermeknevetés vegyült egy búgó asszonyhang­ba. — Már rég készen kéne lenni. — Tudhattad vo'na. Csak nehezen eszméltem a puha ágyon. A szo­bába soványan szűrődött a halvány téli fény. Fáradtnak, nehéznek éreztem minden porcikám. De készülni kellett. Lassan, álmosan öltözni kezdtem. A konyhában zavartan emelte rám ke­rek szemét egy szőke asszony. — Jó reggelt! —Jaj. már föl tetszett kelni?! Még alhatott volna.... Csak hét óra, reggelit se készítettem még... — hadarta gyorsan, pergő nyelvvel. — Hosszú az út hazáig! — feleltem és gyö­nyörűséggel nézte, kezének fürge mozgásút, de­reka hajlásút. — Ráérnek! — Nemigen... A gazda már kinn van ? — kérdeztem. — Kint. Odakiinn a pattogó szalmamáglya körül az ember mellett egy fürge gyerek ugrándozott. Olyan négy éves féle lehetett, de a szája be nem állt. Folyton kérdezett, szólongatta az embert. Az meg türelmesen, csendben felelgetett min­den szóra. — Nagy volt? — kérdeztem oda és közelebb mentem. — Nagyobb is lehetett volna. — Egy embernek elég az — vetettem oda és lestem az arcán a fény játékát. Már megborot­válkozott — gondoltat^ Nem válaszolt. — Segíthettünk volna mink is megfogni! —' próbáltam a szót tovább fűzni. — Megbírtam az asszonnyal is ... „Az asszonnyal" — mondta és az orra alatt ott bujkált a mosoly. Befelé indultam. A hátam mögött ismét kérdezni kezdett az apró teremtés: — A fülét miért hasítod be? — Hogy ne hallja a kakasszót! — Miért? — Mert akkor fölébredne és elszaladna... Bent meleg reggeli párolgott az asztalon. Frissen sült vér. Az ágyakat már bevetették. Falatozni kezdtünk. — Rokonok? — kérdeztem az asszonyt. — Óh, nem! Csak úgy ... segíteni jöttem ... — mondta és zavartan lesütötte a szemét. Többet nem kérdeztem. Odakünn berregve hívott a motor. Elindultunk. A kocsi lassan for­dult ki velünk az útra. A kapuban ott állt az ember, a gyerek utánunk szaladt és az asszony kilesett az ajtón ... VÉGE

Next

/
Thumbnails
Contents