Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-08-26 / 35. szám
100.000 ember látta Rátonyit És hányán nem láthatták? Húsz napi vendégszereplése alatt 25-ször lépett fel Rátonyi és színészcsoportka Szlovákiában, — jórészt szabadtéri színpadokon, és átlagosan 6-8000 néző előtt. A bratislavai búcsúelöadáson a Pihenés és Kultúrparkban zsúfolásig megtelt a nagyterem. Már egy héttel az előadás előtt minden jegy elkelt. Itt is nagyon sokan kinmaradtak. Véleményünk szerint még néhány estén zsúfolt ház közönsége tapsolt volna Rátonyiéknak. Nem kenyerem a száraz adatok felsorolása, s ezért elhatároztam, hogy az előadás szünetében elcsípem egy pár szóra Rátonyit, — mondjon valamit szlovákiai kőrútjuk eseményeiről. Szerencsém volt, sikerült vele találkoznom. Feltett kérdéseimre megszokott 120-as tempójában olyan pokoli gyorsasággal kezdett diktálni, hogy még a ceruza is megállt a kezemben. Csak hallgattam és néztem. Azt Írtam: diktált? Rossz kifejezés! Külön előadást tartott úti élményeiről. Megjátszott minden kis részletet és mindenkit, de úgy, hogy egészen megfeledkeztem látogatásom tulajdonképpeni céljáról. Csak őt figyeltem, mint akit megbabonáztak ... Ezeket mondta: (a szöveget vissza tudom adni, de a mikéntet, azt már azok fantáziájára bízom, akik látták a színpadon ...) „Mondhatom, annyi minden történt velünk, hogy térdig- szakállas vén-öregember koromban is lesz mit mesélnem tisztelt dédunokáimnak. — Hát így például Levicén, a szabadtéri színpad várt bennünket és azonkívül egy olyan szélvihar, amelyik a padokat emelgette. Mi a színpadon a mikrofonba kapaszkodtunk, a közönség meg egymásba fogózkodott, tudja, úgy egész sorok. — Aztán Safá- rikovon, hát ott meg hajnal óta nemcsak, hogy esett, de egyenesen ömlött. Esett és esett, dörgött-villámlott egész nap. Este nyolc órakor aztán végleg feladtuk a reményt. Nem lesz előadás. De egy negyedóra múlva „hírnök jő és pihegve szól“: — „Az autóbuszokat, a teljes felszereléssel együtt, mégis csak sikerült kihúzni a térdigérő sárból. Két traktort fogtunk eléjük. — A nézőtéren 6000 ember áll a zuhogó esőben és várja az előadást“. Elhűlve néztünk egymásra — lehetetlen! Megnéztük, — és úgy volt. — Erre megtartottuk az előadást. A dobosunk esete — nahát az kész komédia... Ö már Pestről hetek óta tartó lázzal jött el, akkor este is magas láza volt. Nem volt mit tenni, más dobost kellett keresnünk, hogy mégis megtarthassuk az elő- adást. . Amikor meghallotta, ho^y 6(?00 ember vár a zuhogó esőben, kivánszorgott hozzánk és szó nélkül beült a helyére. És ott ült és dobolt rendületlenül egész este. Azután 15-én, hát ezt még nagyapa koromban sem felejtem el. A Bártfáról Nyifrára vezető 500 kilométeres utat egyhuzamban tettük meg. A kocsi rázásától, a zötyögéstől kóválygó fejjel és gyomorral támolyogtunk a színpadra. És az előadás közepén, puff — kialudt a villany. Félóra hosszat a közönség zseblámpáinak világítása mellett —, de mégis folytattuk az előadást!“ EZt 3 külön, saját részemre tartott előadást: „Színpadra!“ „Színpadra!“ — csatakiáltást hangoztatva, Rátonyi kollegái szakították meg, akik jobbról- balról cibálták, de ő még mindig széles mosolygással és szédületes gyorsasággal mondja: „Igazán kár, hogy semmit sem tudtam mondani magának ... No, nem baj, majd legközelebb!“ Azzal eltűnik a színpadot eltakaró függöny mögött és kinn felharsan a nevetés... Hallatlanul teherbíró. Minden nap (néha kétszer is) kétszer 45 percet dolgozik egy előadás keretén belül. És nem fáradt. Egy cseppet sem. Kétszer 45 perc. Ez annyi mint: 90 perc — boldog, önfeledt vidámság és derű. Kétszer 45 percre elfelejtettük a mindennapi élet kicsinyes bosszúságait, s azt y is, ami a világ minden emberséges emberének, lelkére sötét, fenyegető rémként nehezedik, — az atomháború előkészületeit. Elfelejtettük? — Igen, helyesen írtam De csak erre a kétszer 45 percre!, hogy szívünkben azután megsokszorozott erővel támadjon fel ismét a jogos harag, hogy még sokkal határozottabban és eltökéltebben kiáltsuk oda a népek gyilkosainak: ,Ne öljétek meg az élet vidámságát! Az élet, a mosolygás a miénk! Nem hagyjuk magunkat ettől megfosztani. Nem adjuk fel a békeharcot!" Hirtelen kisurranok a kulisz- szák mögül és leghátra, az utolsó sor mögé megyek. Vége az előadásnak. A zene hangjaira a közönség ütemesen tapsol — csak egy őszhajú nénike nem, aki mellettem a nevetéstől könnyeit tö- rölgeti. A zene elhallgat, a színészek felsorakoznak. Két fiatal leány lép hozzájuk és tűzpiros virágot ad mindegyiknek. Amikor Ráto- nyira kerül a sor, megköszöni, aztán villámgyorsan megcsókolja a leányt, és ha jól láttam a kislány a csókot ugyanolyan gyorsan visszaadja. A közönség hahotázik, tapsol, a nénike pedig mellettem — csak úgy magának — halkan mondja: ...én is megcsSItolnám . s közben meg-meglengpt a kis fehér kendót. Kedves Rátonyi Róbert! Neked és társaidnak köszönjük a szép estéket, s csak annyit mondunk: a viszontlátásra! (kisdeák) mwM © Charlie Chaplin híres filmjét, az 1940-ben készült „Diktator“^ a náci Németországban sohasem lehetett színrehozni. Most, majdnem 20 év múltán, szeptember 5-én végre Németország is láthatja a filmet, amelyet először Berlinben, majd utána Németország számos városában mutatnak be. ★ ® David Ojsztrah augusztus hónapban Jugoszláviában vendégszerepei. A világhírű szovjet hegedűművész ebben az esztendőben különösen gazdag programot valósít meg: koncertezett már az Egyesült Államokban, Oj Zélandban, Ausztráliában, s ellátogatott Brüsszelbe is. ★ • A Moszfilm Stúdió közös filmet készít a franciákkal, a címe: „Baráti kézfogás“. A filmet Henri Aisner rendezi, a forgatókönyvet pedig a „Hotel Astoria“ című színmű neves szerzője, Alexander Stejn és a francia Lilo Damére írja. A film meséje Párizsban, Moszkvában, Leningradban játszódik.-¥■ ® A nyugat-német Evangélikus Filmszövetség, amely hó- napról-hónapra jelöli meg a „hónap legjobb filmjét“, augusztusra a „Szállnak a darvak“ című szovjet filmet ajánlja megtekintésre. ★ • Liszt Ferencről Weimarban a Volksverlag kiadásában új b'ográfiai munka jelent meg. A 176 oldalas könyv 165 mély- nyomású képet közöl. Az új Liszt Ferenc könyv szerzői Hedvig Weilguny és Willy Handrick. Szeretetet vittek, szeretetet hoztak... — Megérkeztetek? — Látod! — Sikerült? — Ühüm! Ezt a pár szót tudtam csak elkapni a villamoson robogó „Ifjú Szivek"-beli barátom szájából, de ez is csak arra volt elég, hogg még inkább feltámadjon bennem a nagy kíváncsiság. Helyesebben nem is annyira a kíváncsiság, mint inkább a nagy- nagy aggodalom, — hiszen mindenki szívén viseli fiatal népművészeti együttesünk sorsát, s aki csak kissé is ismerős dolgaikkal, tudja, mennyire aggasztó volt első nagyobb vidéki túrájuk kimenetele. Mert attól, — amint azt eleinte hittük — hogy vidéki városaink közönsége előtt kell megállni helyüket, senki sem féltette már őket. Ám kicsiny falvak szűkre szabott kultúrhá- zaiban, egyszerű paraszti nép előtt klasszikus kórusszámokkal, zeneszerzeményekkel, táncszámokkal két órán keresztül megtartani a közönség érdeklődését, — ez bizony nagyon nagy feladat. Mit jelentett tehát barátom „ühümje", sikert?, közönyt?, bukást? — menjünk, tudjuk meg hát... * * * Az együttes székhelye stílszerü „Ifjú Szívek" névhez. Az ifjú költők, írók, újságírók, főiskolások otthonában a Malinovskij úti Ymcában van irodájuk, itt találhattam rájuk leghamarabb. A hosszú folyosó egyik nyitott ajtajából áramló siirii cigaretta- füst szerencsét is jelzett — amint bekukkantottam, legalább tíz ifjút láttam ott. Csupa jóismerős tünedezett elém a kék füstkeretből: Ágh, 'Németh, Vi- cay, Takács, Janda Iván, csupa mosolygós arc. Nem, nem gyűlést tartottak, az elmúlt hetek élményfonalát tekergették az emlékezés gomolyog járói, — nem kellett egyebet tennem hát, csak épp hallgatnom a szót. S összerakni a sok-sok szópa- rányt egyetlen végső mondattá: felejthetetlen volt ez a nyári turné! — Igen... az volt első elgon-- dolásunk, — magyarázta később Ágh elvtárs, az Ifjú Szívek vezetője, — hogy csak városokba megyünk. De aztán rájöttünk, hogy nagyobb feladat vár a mi együttesünkre! A legegyszerűbb embereknek tartoztunk első sorban is visszaadnunk azt, amit tőlük nyertünk: a népi kultúrát! Bevalljuk bizony nagy-nagy nehézségek súlyosodtak így váltóinkra. Száztagú együttesünk csak nagy műsorszámokat tanult be, — hogyan fér majd el 100 szereplő egy-egy tenyérnyi színpadon! Ha pedig megoszlunk, hogyan adunk elő egy-egy nagy kompozíciót, amelynek minden jelenete az egyes szereplőkre már előre rá volt szabva? Mégis megoldottuk nehéz gondjainkat, azt a lehetőséget választottuk, amelyik nehezebbnek látszott — de kézenfekvőbb volt. Két csoportra osztottuk együttesünket, s a cseklészi kastélyban tartott egyhetes összpontosítás alatt így gyakoroltunk már. Átdolgoztuk, felosztottuk a műsorszámokat, újabb kevesebb szereplőt igénylő kompozíciókat tanultunk be, — így indultunk neki két külön műsorral a nagy kirándulásnak. Nappal együtt voltunk, este két részre szakadva indultunk neki egy-egy kis falunak, — és sikert arattunk! Csak könnyes szemmel tudunk visszaemlékezni arra a királyhelmeci, nagykaposi, szepsi járásban és Kassa-kör- nyékén kapott sok-sok szeretet- re, amellyel e járások parasztjai halmoztak el bennünket. Két órás műsoraink a sok ráadástól sohasem értek két és fél óránál hamarabb véget, és sok helyen úgy elborítottak virággal, hogy alig tudtak táncosaink táncolni a sok-sok virág között. Kistár- kányban megtörtént például az a kedves eset — folytatta mosolyogva Ágh Tibor, — hogy tíz perces szünetben kiürült a terem. Virágért szaladt szét itt a nézősereg, és ahány kert csak akadt a közeli környéken, mindmind letarolták. Szinán például a szabadtéri előadásra 1200 néző gyűlt össze, ahol pedig kultúr- házban léptünk fel, még az ablakok elé is asztalokat hordtak, onnan néztek és hallgattak bennünket. Szeretettel mentünk a falu népéhez, de százszorosán is visszakaptuk e szeretetet tőlük, s azt a bebizonyosodást, hogy igenis kellünk a falunak, s a legegyszerűbb parasztember is szívesen fogadja a tánc, az ének és a zenei kultúrát! Tizennyolc „kis" és hét „nagy előadást" tartottak az „Ifjú Szívek" július 0-töl 21-ig, dé nemcsak a gyönyörködtetés volt felléptük eredménye. Megmutatták falusi kultúregyesületeinknek, hogy igenis „kis kórusokkal" is lehet nagy sikert aratni és — maguk is megtanultak valamit: azt, hogy a falusi ember éppen olyan élvezettel hallgatja akár a legklasszikusabb műsorszámukat is, mint a városi, ha helyesen állítják össze a programot. Az „Ifjú Szívek" idei turnéján az biztosította ugyanis az osztatlan sikert, hogy kórusuk, muzsikájuk a nép egyszerű értelméhez szólt, táncszámaik pedig a falusi környezetből tolmácsoltak egy-egy mondanivalót. Szívből örülünk, hogy elindult igazi útján kedves fiatal népiegyüttesünk! NEUMANN JÁNOS ZALA JÓZSEF Balatoni versek Vallomás Csupán hírből ismertelek, mégis belédszerettem; rég hordtam képzelt képedet bohó, forró szívemben. Fakó kép volt, bevallhatom a képzelet, az álom, csak most tudtam meg Balaton, hogy száz színed csodálom. Másnak lát hajnal, alkonyat, tüzes dél, hűvös este, mikor a hold fénye kutat, mintha társat keresne. Másnak lát a dúló vihar, mely tajtékot korbácsol, s vized vad hullámaival a fellegekbe gázol. Jövök, mint szerelmes kamasz, mintha hazulról szöknék, ígérem, hogyha csókot adsz, máskor is eljövök még Visszhang Tihany fokán most úr a szélcsend, sietve menjünk messze, fel, hátha a hírrel ellentétben a visszhang még tisztán felel. Ahol megálltunk, velünk szemben a régi apátság fala; szavakká váló fürge kedvem mintha társért kiáltana. Pár másodpercnyi csönd. A fokról az elhangzott szó visszaszáll, mint hűvös bérei magasokról megtér párjához a madár. Ajkam, ha ezer nyelven szólna és égig érne itt a fal, minden határon áthatolna megtért szavam, mint tiszta dal: „Megértést, békét, emberséget, mert ország-világ erre vár! Egyetértésből fakad élet, gyűlölet szülte a halál“. Tihany fokán most úr a szélcsend, ne menjünk szívem messze el, hátha a hírrel ellentétben ezernyi hang visszafelel. Tihanyi dal Négy vitorlás a vizzé-vált opálon Szántód felől a békés révbe tart. Az arany-nap még úgy csókol, mint nyáron, s hízelgőn simul lábadhoz a part, A vén falak úgy verik hangod vissza, mint fényre szomjas lelked a nyarat. Az ég azúrját két szép szemed issza, szellő simítja ébenszín hajad. Rabukká tesznek, vágyón visszavárnak: a víz, vitorlás, zöld part, kékszín ég. Bódult borából sok-sok tiszta nyárnak szeretnék veled itt kóstolni még. Alkony a Balatonon Ringunk az áttetsző vizen és a füredi parton mint pompás rózsaszín virág nyitja kelyhét az alkony. Már átkarolt és itt vagyunk hűvös kelyhébe zárva; sirályok élén messze visz a rubinszínű bárka. Smaragdszín eltűnt. Nincs opál. Bíbor égen és vízen. Platánok baldachinja vár a parton ránk szelíden. KULTUR HÍREK • Silvana Pampanini, olasz filmszínésznő, akit a magyarországi közönség az „Oké Néró“ című filmről ismer, rendezői babérokra pályázik. Most rendezi első k'sfilmjét, amely Verdi életéről készül. ★ ® London egyetlen szabadszínpada tavaly nem tartott előadást, mert a londoni esős nyárra való tekintettel nem volt vállalkozó, aki finanszírozza. Most a Regent-parkban y levő színház ismét megkezdi előadásait. Egy világhírű borotvapengegyár vállalkozott az esetleges veszteség fedezésére, a reklám kedvéért 0 Rátonyi Róbert, Zentay Anna, Bán Klári és a Fővárosi Operettszínház több tagja Szlovákia magyarlakta területén turnézott. A húsz napos szlovákiai úton számos magyarajkú várost kerestek fel. Búcsűfellé- pésükre augusztus 18-án került sor Bratislavában a Pihenés és Kultúra Parkjában. ★ ® Dimitrij Sosztakovics operettet írt. A „Moszkva-Csere- muski“ lesz a moszkvai Operettszínház évadnyitó darabja. A nagy érdeklődéssel várt operettet, amelynek szövegkönyvét Massz és Cservinszkij írták* V. Kandelaki rendezi.
