Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-25 / 48. szám

\ HfSr megint valami. — Ezek 'ez idők teljesen eltávolítanak egymástól — mondta az asszony. — Az idők, igen az idők — jelelte a férfi. — Es ezek az idők nem jön­nek önmaguktól! Akadnak még mindig olyanok, akik tanácsta­lanul állnak az időkkel szemben és állandóan panaszkodnak: gye­rekek, micsoda idők! — Milyen haladó lettél egy­szerre ... — felelte az asszony. — Hagyd már abba — mondta a férfi. — Valaki csengetett. Egy pillanatra abbahagyták a beszél­getést, majd az asszony így foly­tatta: Már megszokhattam, így van ez mindig, amikor valami­lyen kérdést nem tudsz megol­dani, ilyenkor mindig azt mon­dod: hagyd már abba. Én azon­ban azt mondom, a fiú nem megy el arra az ifjúsági avató- ünnepségre! A férfi kétségbeesetten ide- bda forgolódik. — Tudod mit, az lesz a leghe­lyesebb, ha megkérdezed a fiút. Ügy látom neki kedve van hoz­zá. Űjból csengetnek. Az asszony 9rca hirtelen megváltozik. A fér­fi még mindig nagyon bosszan­kodik, hogy nem tudja magát Olyan gyorsan átállítani. Megjött a fiú. Vidáman belép 'a szobába, az utcáról jött, labdá­zott. Egészen belehevült a já­tékba. — Megvan a leckéd? — kérdi az apa. — Nem vagy éhes? — kérdezi az anya. Mindennapos kérdések ezek. Senki se akarja a fiút befolyásol­ni — de hiszen még nem döntöt­tek. — Menj még le játszani — mondja az apa, csak egy fél órá­ra! A fiú hálásan tudomásul veszi az engedélyt és csakhamar eltű­nik. A férfi alig várja, hogy a fiú betegye maga mögött az ajtót és megszólal: hát hogy neveljük a fiút? — Hiszen téged is bérmáltak! — mondja az anya. — Asszonylogika — feleli. — Akkor a fiúnak a nemzeti szo­cializmust is el kellene sajátíta­nia, mert az apja valamikor szin-. tén hitt benne! £s különben is, vedd tudomásul, kiléptem az egyházból. — Elmegyek a paphoz — fele­li az anya. — Jó, menj el a papodhoz, de ne felejtsd el, mit mondott a tanító. Az ifjúsági avatóünnep­ségen feltétlenül részt kell ven­ni, mert az avatás tulajdonkép­pen az oktatás méltó befejezését jelenti. A tanító még azt is mondta, hogy a fiú nyugodtan elmehet az ifjúsági avatóühnep- ségre is, még akkor is, ha bér­málják. Lefogadom, a pap az nem olyan toleráns. Ha megkér­dezed, akkor egész egyszerűen kijelenti: Ha a fiú az avatásra megy, akkor nem mehet a bér­málásra. Majd meglátod, ezt mondja. — Meglátom, mit mond a pap, az egy nagyon okos ember! — Lehet, csak én vagyok ne­ked buta! Menj csak. Ügy tűnt, mintha a férfi ré­széről már elintéződött volna a kérdés. — Emiatt nem kellett volna újból leküldeni a gyereket az utcára. A férfi nem ad választ, de lát­ni, hogy még küzd magával. — És mit szól majd a rokon­ság — kérdezi. — A rokonság? — feleli az apa. — Nézd, én egy nemzeti vál­lalatnál dolgozom, jó állásom van, a fiam pedig nem megy el az ifjúsági avatásra. Hát ez meg hogy néz ki? Miért nem teszed fel ezt a kérdést? — Szóval te csak ezért akarod, nem meggyőződésből — feleli az asszony. Szinte hálásan fogadta ezt a választ, mert úgy érezte, hogy kiütötte a férfit a nyeregből. — Mindig tudtam, hogy nem meggyőződésből akarod és ezért én se erőszakoltam. — Te jó ég — méltatlankodik a férfi, és azon bosszankodik, hogy olyan rossz hasonlatot al­kalmazott. Most közel áll ahhoz, hogy mindazzal előhozakodjon, amit már oly régen elnyomott magában. Kezével eltakarja az arcát, maga elé mered, mintha csak egyedül volna a szobában. — Igaz, olyan időket is átél­tem, amikor még nem tudtam, hogy mit akarok ... Igaz, igaz — mondja halkan, mintegy saját magának. — Dehát változnak az idők és mi is változunk. Mindig nyugal­mat akartam a házban és ezért egy szót sem szóltam és most itt ülök! MANFRED MAGNUS J MALiJNUo. ^ 0 £ VÍVÓDÁS A férfi hallgat, látja, hogy a felesége mosolyogni igyekszik. — így volt ez akkor is, ami­kor Nyugatról csomagok érkez­tek. — Mi az, talán nem ízlettek neked a küldemények? — Dehogynem! De magamban mindig bosszankodtam, mert ezek a csomagok mindig a te malmodra hajtották a vizet. — Hálátlan vagy! — felelte az asszony felháborodva. — Nem! — felélte a férfi. Gyáva voltam! És azután eljött látogatóba az apád és olyan ki­jelentéseket tett, amiket nem bírtam elviselni. — Sokban igazat adtál neki. — Nem akartam tapintattan lenni és nem akartam megboly­gatni a családi békét. — Mert nem is tudtad, hogy mit mondj! — Nem, nem azért. Már meg­szokhattad, hogy mindig hallga­tok! És így lassan teljesen a fal­hoz szorítottál. — Hátha engeded, hogy a fal­hoz szorítsanak, kérem, tessék. A férfi hirtelen elfordult. Á, minek, nincs értelme — gondolta magában. Már késő, hogy min­dent megmagyarázzak. — Igen, engedtem, hogy a fal­hoz állítsanak — mondta kese­rűen, — így kell nekem. Most pedig, amikor ellenszegülök, ak­kor mindenen csodálkozol és úgy teszel, mintha már nekem hinni se lehetne! Hát hogy képzelitek, hogy valaki megváltozik, amikor ti változatlanok maradtok .. ■ — Mindent össze-vissza ke­versz! Most csakis a fiúról van szó! S ha mindent tudni akarsz, én már voltam is a papnál! — A hátam mögött! No és? — A fiút nem bérmálják, ha résztvesz az ifjúsági avatóün­nepségen, de erről a pap nem tehet, azt az egyházi vezetőség rendelte el. — Érdekes — feleli a férfi. És hol van az az egyházi vezetőség? Nyugat-Német országban ? — Neked most minden rossz, ami Nyugatról jön — mondja az asszony. — Érdekes... A mo­soly, mely az asszony szavait kí­séri, elviselhetetlenné válik. Ebben a pillanatbqn a férfi a legöszintébben sajnálja, hogy evett a csomagokból. A csoma­gok Nyugat-Berlinből érkeztek és mindig kedves, barátságos le­veleket is küldtek hozzá az is­meretlen feladók. Több éven ke­resztül nehéz testi munkát vég­zett a vasútnál ő, a volt könyve­lő. Volt hivatalnokokkal dolgo­zott együtt, akik még hittek a múltban. Sokat vívódott magá­ban, míg elismerte, hogy mindaz ami volt, már nem érvényes. Ke­vés reménye volt rá, hogy új élethez fogjon. Akkor jöttek a csomagok Nyugatról és ezek a felesége szemében győzelmet je­lentettek. Minden alkalommal megemlítette őket. Amikor most mindez világossá vált előtte, reszkető hangon megszólalt: — Igen, azok a cso­magok olyan hálára köteleznek, hogy a fiadat el akarod adni az egyháznak. Többé már látni sem akarom azokat a csomagokat. — Ö, — mondta az asszony — milyen büszke tudsz lenni, ami­kor már nincs szükséged a cso­magokra. — Elég legyen! — kiáltja a férfi és öklével az asztalra üt. — És ha egy szép nap atomrakéták repülnek ugyanabból az irány­ból? — A hangos beszéd sérti az asszonyt, felelet után kutat, az­tán eszébe jut valami, amivel tudja, hogy mélyen megbántaná a férfit. — Örülj neki. hogy ilyesmi is létezik — mondja határozottan és kissé vontatottan. — Külön­ben nem volna propagandaanya­gotok. A férfi egész közel lép a fe­leségéhez. Egész közel. Az asz- szony csak a férfi szemét látta, a nagy villogó, dühös szemét. Most rám üt — gondolja magá­ban, ezt még sose tette. — Mondd még egyszer — ki­áltja a férfi fenyegetően. Az asszony elvörösödik, mint- ha csak egy pofont kapott volna. — Mondd még egyszer! A férfi nem veszi le a felesé­géről a tekintetét. Az asszony egész testében remeg, arca tel­jesen eltorzul, úgy néz ki, mint­ha nevetni akarna, de úrrá lesz rajta a harag és tehetetlen düh­rohamban tör ki. A zokogó asszony kétséqbeejti a férfit, nem tudja mit tegyen, tanácstalanul az ablakhoz lév. Ott lent futballozd a fiú, már úgy játszik, mint egy nagy. Ami­kor megpillantja a gyereket, olyan önállónak látja — szinte, hihetetlen, hogy a fia. És még valami furcsa érzés fogja el... Igen... irigység. De nem. az idő­sebb irigyli a gondtalan bohó fia­talságot. hanem valahogyan az­ért irigyli, mert a fiú olyan éret­ten, olyan magabiztosan beszél a jövőről, arról, hogy tanulni fog és milyen reális elgondolásai vannak az életről. Én is így szeretném egyszer kezdeni — gondolja az apa. — Igen, engem is bérmáltak — mondja, mintegy saját magának. — A magdeburgi Dómban. Ha­talmas nagy templom, 106 méter magas... A férfi az ablak mel­lett áll és tovább beszél. Lehelete leülepedik az ablaküvegre. Már nem látja a fiát. — A székesegyház középső hajójában ültek az emberek. Az­után én kerültem sorra és ami­kor a hiszekegyet mondtam, megakadtam. Mindenki rám bá­mult. Ott hagytam abba, amikor „Pontius Pilátus alatt megfeszí­tették". Hogy is megy ez to­vább? Az asszony elnyomta a zoko­gást és hallgatott. — Én akkor hívő keresztény voltam — kezdi a férfi újból. — Tudod, hogy szigorúan vallásosan neveltek szüleim, és most el­mondok neked valamit... Egy­szer megkérdezted tőlem, hogy amikor katona voltam a hábo­rúban, öltem-e. Hazudtam neked. Nem akartalak nyugtalanítani és azért mondtam, hogy nem. A férfi érzi felesége égő tekin­tetét. — — Ne kérdezz semmit — fele­li a férfi. A háborúban néha attól függ minden, hogy te vagy én. Megmondom egész őszintén, hogy akkor nem éreztem semmit. Csak csodálkoztam rajta, hogy semmit sem érzek. Ma már el sem tudóm képzelni... Először hallja újból az asszony hangját. — Dehát mi köze van ennek a bérmáláshoz? — kérdi érdesen és hangja benne reszket a leve­gőben. — Mindjárt rójösz — feleli a férfi. Ha a fiút elküldöd a bér­málásra, elmondom, hogy igenis én embereket öltem! — Ezt nem teheted meg. — De megteszem. Az asszony szinte segítségért kiált. — Igenis megteszem — feleli. És megmondom a fiamnak, hogy azokat a fegyvereket, amelyekkel öltünk, azokat a papok megál­dották! Még magam előtt látom a tábori lelkész arcát, amikor megkérdeztem tőle, hogy mi az ötödik parancsolat értelme, és csak azt felelte, hogy ne gondol­kozzak és szegezzem csak előre a puskám élét. laenis „Isten ve­lünk"! Isten nevében gyilkolha­tunk, hiszen azok csak tetves oroszok, dög franciák és rothadt lengt/elek voltak, ugyebár? De a háborút elvesztettük, egy őrület vo't az egész. Miért gyilkoltunk, miért haltak meg annyian? Sem­miért. Egy tévedés miatt, de „isten nevében". Pfuj — az ör­dögbe is. És ma? Szép csomago­kat küldenek és a fegyvereket megint• csak megáldják. És mind­ezt ugyanazok az emberek te­szik! A szobában csend lett. Amikor a férfi megfordult, látta, hogy a felesége reszkető kézzel letörli könnyeit. A férfi kimerült, teste elzsibbadt. Eredetileg azt akarta mondani, hogy éppen az ilyen konfliktusoktól akarja kímélni a fiát, de csodálatos módon nem ezt mondta, saját magáról be­szélt egész idő alatt, mintha csak a saját életét akarná meg­magyarázni. Hirtelen tudatára ébredt, hogy valóban sok minden vár magya­rázatra és nem csoda, hogy a felesége meg sem érti, hiszen még sohase beszélt így hozzá. — Nem ez a meggyőződésed — mondogatta mindig az asszony. Igen, ő volt a hibás, hogy az asz- szony nem talált támaszra ben­ne! Majd másképp lesz — gondol-. ja a férfi magában és érzi, tudja, hogy a jövőben következetes marad. — Az apák a gyermekeknél akarják jóvátenni saját tévely­géseiket — mondja nyugodtan. A fiú elmegy az ifjúsági avató­ünnepségre. © E. F. BURIAN, a prágai D- 34 színház megalapítója és mű­vészi vezetője új darabot írt Miért élsz, ftiha Václav? cím­mel. A bemutatót megelőző sajtókonferencián Burian prog­ramszerűnek jelentette be új darabját, iránytadónak a D-34 további fejlődésére. 9 IRÖK, FESTŐK, TÜDŐSÖK címmel kétkötetes Kosztolányi- válogatást bocsát közre a Szép- irodalmi Kiadó. A portrék, cik­kek, kritikák és tanulmányok csupán egyfcarmada jelent meg annak idején a Kortársak umű kötetben, a többit folyóiratok­ból, napilapokból gyűjtötték össze. & A SZOVJET PEDAGÓGIAI TUDOMÁNYOK Akadémiájának szerkesztésében a napokban jelent meg az első népszerű tu­dományos enciklopédia gyerme­kek számára, a „Gyermek-ep- ciklopédia“. A müvet 10 kötetre tervezik. e TOLSZTOJ ÖSSZES MÜ­VEINEK utolsó kötete nemré­giben 'jelent m'-y a Szovjet­unióban. Tolsztoj összes művei­nek első kötete 1928-ban, az író születésének 100. évfordu­lóján jelent meg. A 90 kötetet kitevő összmű számos iroda­lomtörténész és kritikus köz­reműködésével . készült és Tolsztoj regényein, drámáin, novelláin, erkölcstan! és filozó­fiai írásain kívül felöleli a ne­ves író befejezetlen munkáit, naplóit, jegyzetfüzeteit, továb­bá 9000 levelét, amelyeknek mintegy fele most jelenik meg először nyomtatásban. ® A LENIN-FILMSTÜDIÖ- BAN színesfilmre veszik Csaj­kovszkij Anyegin-ját. Az ope­rafilmen a címszerepet V. Med- vedjev alakítja. Tatjána alakját A. Sprink, a Filmművészeti Fő­iskola hallgatója eleveníti meg. • STRADIVÄRI-MÜZEUMOT létesítettek Cremonában. A ki­állított hangszerek között lát­ható a r első hegedű, amelyet a híres mester 1515 körül ké­szített. Ezenkívül Monteverdi- tő) Ponchielliig a város neves zeneszerzőinek sok, részben még kiadatlan kéziratát is itt őrzik. ® MOSZKVÁBAN hatalmas új filmszínházat építenek az Október téren. A 4000 személy befogadására alkalmas moziban normál, szélesvásznú és pano- rámikus filmeket vetítenek majd, s a legtávolabbi néző is ckak 50 méternyire ül a vetítő- vászontól. Figyelmeztetés A múlt számunkban öt kép helyett tévesen csak négyet közöltünk. Az olvasók küldjék be a közölt képek helyes meg­fejtését. A filmversenyt következő számunkban már lezárjuk és közöljük, hogy a megfejtéseket milyen határidőkig küldjék be szerkesztőségünk címére. Huszonegyedik versenykérdés Juraj Sarvas Nyikolaj Ribnyikov Jana Brejehová Éva Ocenásová A színészek és színésznők nevei összekeverődtek. Az olva- l sókra vár a feladat, hogy helyes sorrendben közöljék a neve- i két. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents