Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-11-18 / 47. szám
fpessék, tessék, reggel hatra Moszkvában vágyónk. E szavakkal kísért be kalauznőm a hálókocsi 9-es fülkéjébe a le- ningrúdi állomáson. Az indulás előtti utolsó percekben érkeztem, lünk Bratislavában is megkétsze- dekig tartott ez a folyamat, Utitársam, Boiek tanár nem a rezödne az autóforgalom. Vajon mindaddig, míg szét nem pattant legbarátságosabb szavakkal foga- hány sofőr fizetne büntetést a népet tartó bilincs. Ennek alig dott. — Nélkülem ezután egy lé- szabálytalanságért és mennyi több mint négy évtizede.. Vajon pest sem tehetsz — vágta felém lenne a balesetek száma? Erre hogyan él most Szibéria népe? ellenvetést nem tűrő hangon. Ügy látszik e percben, elfeledte, hogy nem a Kutná Hora-i középiskola katedráján áll. Egy perc múlva sietve javított: fogadjuk meg, hogy ezután mindenüvé együtt megyünk. Így már igen. Persze mindketten tudtuk, sem lesz hosszú életű. Már né- Dolgorukij 1147-ben átkelt sere- hányszor elhatároztuk, hogy le- gébet a Moszkva folyón és a mai hetöleg együtt barangolunk, Kreml helyén kardjával a négy mert több szem többet lát, de világtáj felé' suhintva kijelölte a valahogy mindig megszegtük ezt leendő főváros helyét, nem sej- az egyezséget. A legtöbbször tette, mivé fejlődik 800 év alatt. ncp valóban úgy él, ahogy a pavilonban látottak mutatják. Erről magam is meggyőződtem, egy évig dolgoztam Szibériában“. £ 1lhagyva a pavilont, leültünk 1 egy kis padra. Előttünk a „Kövirág“ szőkőkútból valóságos vízhenger tör a magasba. Átmérője négy méter és huszonöt méter magasba szökik fel másodpercenként a kétezer liter víz, s onnan dübörögve hull alá a kövirág szirmaira, meg a tó vizébe. Egy ideig némán nézzük a csodás virágot, majd beszélgetünk. nem .jó rágondolni sem. Azt hiszem ide jöhetnének gyors irá- Állok a pavilon előtt, olvasom nyitást tanulni a forgalmi rendó- a felírást, s kattan a fényképe- rök, pontosságot a sofőrök, meg zőgép. Elvegyülök a látogatók a munkába rohanó, késónkeló tömegében s lassan besodródom gyalogosok is. Hogy miért éppen 02 terembe. Jobboldalt ha- ide? Azért, mert a Gorkij úton talmas térkép ábrázolja azt a óránként IS—16 ezer autó siklik területet, ahonnan a kiállítás hogy ez a negyedik fogadkozás végiq. Bizony, mikor a hős anyagát összegyűjtötték. Képek szemléltetik a szibériai dolgozók életét s mindezt, amit ma termelnek ezen a területen. Akinek emlékezetében az orosz klasszikusok alakították ki Szibéria képét, csak nagyon nehezen tudja megérteni, hogy negyven év alatt ennyit tehet változtatni egy nép életén. Itt mindent számok bizonyítanak. Csak az 1957 - Aki eljut Moszkvába, bizonyo- es évben 5.4 millió rubelt fordí- san „bekukkant“ az Országos tott a szovjet állam e terület színre értem, mint ők, de a taxi Mezőgazdasági Kiállításra is. Ar- kulturális ügyeinek rendezésére. 18 rubelembe került. 'Ezzel már ra• ho9U valaki legalább minden Üj . iskolák egész sora épült, nem dicsekedtern senkinek. Míg pavilonba csak betekinthessen, Megváltozott a terület felszíne is. mindezeket elgondoltam, s elren- legkevesebb egy hétre volna Az elmúlt évben 645 millió púd dolgozik. Natasa most végezte deztem útipoggyászomat, újból szüksége. Nem olyan egyszerit gabonát adott Szibéria a szovjet e; a középiskolát, a mama meg megfogadtam, hogy elővigyázatos bejárni 207 hektárnyi területet, népgazdaságnak. gyári munkásnö. Kicsikoruk óta leszek — majd kiléptem a fo- Méghozzá, ha minden második ...... . tervezik, hogy majd egyszer, ha lyosóra. lépés utto 2-3 percig csodáiké- JJ™*™ mindketten ^felnitte™ leslek, jómaggm voltam a fegyelembon- fó, persze a póruljárt is. Rigában lekéstem egy sétahajózást, Le- ningrádban egy ingyenes autóbusz kirándulást lengyel turistákkal. Igaz, hamarabb a helyAzt sem sejthette, hogy emlékére gyönyörű szobrot állítanak a Szovjet téren. Nyikolaj félárva, Észak-Kazahsztánban született, apja elesett a háborúban. Az anyja nevelte a gyermekeket. A legszükségesebbet mindig elbreterem- tette. Nyikolaj 7 éves korában egy bombázás alkalmával súlyosan megsebesült. Életét megmentették, de jobb lába. örökre rokkant maradt. Mégis kitanulta a kőművesmester séget, és most egy magasépítészeti vállalatnál Szomszédunk a 10-esböl, kö- k az e™ber. Ahol nincs pavilon ^ g ayönuörüen elkészített !elkeresik édesapjuk sírját. Edva9V betonozott ut, ott virág 9»onyoruen elkészített minden évben közbejött nyílik, méghozzá nem is akár- pJasUrkusJerkcpe. Ilyen ideális v*lami f eihat árazásukat csak zéptermetii, fekete fiatalember, azt hiszem már várta ezt a pillanatot. Szótlanul nyújtotta felém cigarettatárcáját, s ajkán kibuggyant a kérdés: hová, hová? I A kocsi folyosóján kettes, hármas csoportokban emberek beszélgettek. A fülkék nyitott ajtaján kiszűrődött a moszkvai gatók gyűrűje veszi körül. Kiilü rádió esti szórakoztató zenéje, nősen szép látványt nyújt nap- Az ismerkedés cigarettacserével lemente előtt: kezdődött, majd a szomszéd fül- 1200 liter víz szökik fel a ma kében vodka mellett folytató- gasba és a visszahulló cseppek dott. Sosem láttuk egymást, de pattanva freccsenek szét az ara- egy csendesen kiejtett szó: nyos szobrokon. A kiállítás értéVlraq plasMikiJS térkéve Ilyen ideális mé* minden évben ^bejött ................. akar- pias~T.Kus tericepe. ilyen means x „mntórnrAsuknt csak mennyi: kereken öt millió dicsé- elrendezést meg nem láttám. ri a kertészek szorgalmát. Külön áll a falu lakóházaival, tőle jobbra'a gyümölcsösök, balA látogató, aki a főbejáraton ra az erdő meg a farmok, Az igyekszik beljebb jutni, a „Népek erdőben apró mozdonyok futnak, Barátsága“ szobordíszes szökő- szállítják a fát a kolhoz fürészkút köszönti. E csodálatos szép- telepére. ségü alkotást állandóan a látó- . , A terem másik oldalún annyi a női látogató, hogy alig lehet , ... , tovább jutni. Ez nem is csoda. ltt láthatják, hogy mi minden mn. készül a gyapjúból, a rénszarvasok, jegesmedvék, ezüst- és fehérrókák, valamint a többi állat most valósíthatták meg. Két hetet szántak erre az útra. Moszkvába repülővel jöttek, innen Rigáig vonattal tették meg az utat. Mikor ezeket hallom, felelevenedik előttem , a rigai temető. Alig tíz napja, hogy én is ott álltam a hősök temetőjében az örök láng mellett, s töprengtem, hogy vajon hol születhettek ezek a hősök, akik a lett főváros felszabadításáért áldozták életüket, bőréből. Észreveszem, hogy egy íme sok közül egy Kazahsztán- fiatalember már harmadszor tér ból indult el. Munkás volt és vissza az egyik igazán becses kommunista. A fia itt ül melletCsehszlovákia teremtett. E — baráti légkört kéről szédületes számokat lehet- perctől vendégek voltunk: egy ifjú házaspár vendégei. A férfi mozdonyvezető, méghozzá Szibériában. Nincs ícét éve, hogy letöltötte a katonai szolgálatot, kerek egy esztendeje hogy jobbjai"igf örökítették^meg az ■njPrtnriQiilr AIr\isr\Q'vir\i-rf>'rlsho*a fo. J .. J megnősült. Novoszibirszkben telepedtek le, onnan való az asz- szonyka is. Ö egészségügyi iskolát végzett és az egyik napköziben vigyáz az apróságokra. Le- ningrádba a férfi legjobb katonabarátjának meghívására jöttek. Ü9V egyeztek meg, hogy két hetet töltenek itt a tenger mellett és egy év múlva a leningrá- diak mennek levegőváltozásra Szibériába. Bizony elcsodálkoztak, hogy hiába szólt a harmadik emeleti új lakás csengője, senki sem nyitott ajtót. A szomszédoktól tudták meg, hogy a fia- talasszonyo falura utazott szüleihez — e hónapban várják az első örököst. A férfi meg szolgálatos, ki tudja hol száguld mozdonyával, csak 10 nap múlva jön haza. — Azt majd nálunk megvárják — erösködött a szomszédasszony. A világért sem engedték volna őket tovább, Saját vendégeiknek tekintették. A no - voszibirszki fiatal pár egy lenin- grádi vasúti hivatalnok családjánál vendégeskedett két teljes hétig. Ebben egyik fél sem talált semmi különlegeset’. Viszonzásul meghívták a kút kisfiút — már nem is olyan kicsik 10 és 15 évesek — a jövő nyárra Szibériába. Azt hiszem, ilyen történetet csak ott lehet feljegyezni, ahol az ország egy nagy család. szörmebundához. Nézegeti, tapogatja, látni, hogy töpreng magá ban ... — Tetszik? — Nagyon szép, ilyet veszek őszre Natasának. Rámtekint, bizonyosan észrevette az ajkamon bujkáló mosolyt, mert jóízűen elneveti magát, gyerekesen meglök, mintegy jelezve, hogy ó nagyon jól tudja, hogy másra gondoltam. — A testvérem, — told ja meg magyarázatképpen. Együtt jártuk tovább a termeket s dél felé, mielőtt elhagytuk a pavilont, fellapoztuk az emlékkönyvet. Minden sor elismerést, csodála- ne felsorolni. Én csupán azt tot fejez ki. Csak az egyik könyv jegyzem meg, hogy a különféle negyedrészét lapozgattam végig, szobrok és tornyok aranyozására de itt is öt csehszlovákiai látó- négy kiló aranyat használtak fel. gató feljegyzésével találkoztam. S zibéria - hírnök hazáin Az "Ibériát a hadifoglyok elbeszé- ziberia bűnök hazaja. Az lésém ismerem Tudtam, hogy orosz haladó irodalom leg- ... _.. . , * változott — de hogy ennyit’. Szinte eláll az ember lélegzete, hal ennyi szépséget lát egy helyen, mint itt a szibériai pavilonban. Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettem az Önök drága földjét: Mostko Otakar, Ostrava“. A „népek barátsága“ szökőkút utókor számára: „Évente száz és százezer embert lezüllesztettek az emberi romlottság legmélyebb fertőjébe, s mikor már végképp elromlottak, akkor szabadon bocsátották őket, hogy a börtönök- elsajátított romlottságot szétvigyék a nép közé“. (Lev Tolsztoj) Hosszú, hosszú évtizeŰj ismerősöm Nyikolaj is kezébe veszi a tollat: „A szibériai Nyikolaj, az észak-kazahsztáni komszomolista A/f oszkva: Kreml, Vörös tér, Lenin-Sztátin mauzóleum, Metro, Lomonoszov Egyetem, mindmegannyi drága emlék, fe- ledhetetlen élmény. Szédületes forgalom. Embertömeg, autók, villamosok, trolibuszok serege: világváros. Ezt bizonyítja a több mint 10 állandó színház, 100 főiskola, 60 múzeum s a világ egyik legnagyobb könyvtára 17 millió kötetével. A Gorkij úton nézve az autóáradatot eszembe jut, ugyan mi történne, ha náTetteké a szó Ki mint vet, úgy arat — tartja a közmondás és ebben legalább annyi a bölcsesség, mint az igazság. Ami az igazát illeti, arról gyakran meggyőződhetünk.. Bizonyítékokért nem kell messzire menni, de ha mégis bizonyítani akarnánk, akkor elég, ha elmegyünk a komáromi hajógyárba és megismerkedünk Hegedűs Lajos fiatal tervezővel. Mint lakatos kezdte a hajógyár tanoncműhelyében és ma, hét év után a tervezési osztály egyik kiváló dolgozója. Jó munkájáért már háromszor kitüntették, és érdemei alapján megilleti a „szakma legjobb dolgozója“ cim is. A fiatal tervező azok közé tartozik, akik megértették, hogy manapság a tetteké a sző. Pedig az első pillanatra semmivel sem másabb ő, mint a többi ember. Fiatal családapa, és egyre azon fáradozik, hogy a társadalom asztaláról minél több jusson nekik — a feleségének, meg a gyereknek. Igaz, erről nem szokott beszélni, de a munkája mindennél jobban dicséri. Hegedűs Lajos elvtárs, a komáromi hajógyár leg- ' jobb újítója. Huszonnyolc újítási javaslatával évi 462 ezer koronát takarít meg a közös vagyonból. De azért nem elbizakodott, sőt nincs is teljesen megelégedve önmagával. Érzi, hogy még többre képes — ez számára szinte parancs. Ezért már hosszú idő óta sikeresen vezeti az ifjúsági újító csoportot. Segít, oktat, tanít, és számtalan kollektív javaslat megoldásában övé volt a munka oroszlánrésze. De ezekután ne gondolja senki, hogy Hegedűs elv- társat valami különös képességekkel áldotta meg a véletlen. Nem. Mindaz, amit elért, szorgalmas munkájának, kitartásának eredménye. Nincs több ideje és lehetőségei sem bővebbek, mint másoknak. A különbség talán az, hogy a párttag, a kommunista tudata és felelősségérzete buzdítja a munkában. Olyan ember, aki megértette, hogy annyit ér az élet, amennyit az életért teszünk. Társadalmunk kellően értékeli áldozatos munkáját és Hegedűs elvtárs az elmúlt napokban vette át a nehézipari minisztérium kitüntetését a hajóépítésben végzett példás és érdemes munkájáért. Mi ehhez a kitüntetéshez még mellékeljük az ifjú kollektíva örömét és köszönetét. Kigyösi Ferenc A szibériai pavilon főbejárata dolgozik s titokban félrerakja Ha ő így rokkantán mesterhé- a rubelleket, hogy őszre meglep- lyettes lehet, akkor Natasának hesse Natasát új bundával meg mérnöknek kell lennie. S bizto- a mamát valami aprósággal. A san az is lesz... lány csak hadd tanuljon tovább. CSETÖ JÁNOS A KOMÖS HETE fém, 21 éves komszomolista, jobb lába örökre nyomorék, rokkant, de ha nem mondta volna el a fent említetteket, nem tudtam volna megfigyelni rajta semmi különöset. Folyton az építkezésükről beszél és tele van tervekkel. Bár sajog szívében apja emléke. csiiggedést nem tapasztalni riála, a holnapért él. Örömmel Elmondhatjuk, hogy a nyit- raí kerületben valóban szép kötelezettségvállalásokat tettek a CSISZ-tagok. Harmincezer köbméter komposzt elkészítésit vállalták. Az utolsó ellenőrzés szerint 11200 köbméter komposztat készítettek. A kerületben a nyitrai járás vezet 5000 köbméterrel. A délszlovákiai járások közül Komárom a legjobb. 2000 köbméterrel. Utána Érsekújvár köir A rizstelepeken repülőgépekről végzik a vegyszeres gyomtalanítást. if A gottwaldovi Gipőüzem még ebben az évben 15.0Q0 pár átlátszó műanyagból készült sárcipőt hoz forgalomba. if Svédországban isszák a világon a legtöbb kávét, fejenként 7,82 kg-ot fogyasztanak évente. Skandináviában 7.41 kg-ot, azután következik az Egyesült Államok, és Olaszországban, az espresszók klasz- szikus országában csak 1,8 kg kávét fogyasztanak. Csehszlovákia nem is szerepel a nemzetközi statisztikában. Az Atlanti-óceán vize rendkívül sós. Egy köbméter víz 14 kg sót tartalmaz. •Ar Szlovákiában is próbálkoznak a komlőtermesztéssel. Négy komlótermesztő körzetet akarnak létesíteni, mégpedig Galánta, Vágújhely és Tapol- csány vidékén, valamint Kelet- Szlovákiában. ★ A háromszáz éves pony- tokról és kétszáz éves csukákról szóló féljegyzéseket nem vehetjük komolyan. Ma már a pikkelyek és a csontozat szerint pontosan megállapítjuk a halak korát. vetkezik 1200 köbméterrel. A sellyei járásban 820, Zselízen 540, Párkányban 180 és Tapol- csányban 87 köbméter kom- posztot készítettek. A verebe- lyi járásban sokat ígértek, de az ígéretet nem tartották be, teljesen megfeledkeztek a komposztkészltésről. Vajon a CSISZ járási vezetőségén az elvtársak a feladatok közül teljesen kitörölték a komposzt- készítést? ★ A Vág völgyében kísérleteznek a muflonok meghonosításával. 1949-ben 18 muflont telepítettek le és annyira elszaporodtak, hogy ma már nem ritkaság a 25 tagból álló csorda sem. ★ A Szovjetunióban tudományos kutatók megfigyelték, hogy harsona hangra az almafákról lepottyannak a férgek. Erős hangszórókat szerelnek fel és minden fa előtt megszólaltatják a harsogó trombitát. if A villanyvilágítással felszerelt tyúkólakban a tyúkok lényegesen többet tojnak. ■ir A benzinkutaknál már ebben a hónapban kapható a Fridex nevű folyadék, amely 32 fok hidegnél sem fagy be.-k Külföldi statisztikák szerint a világon 100 millió autó van forgalomba. ★ Üzbég tudományos kutatók megállapították, hogy a rádióaktív sugárzással kezelt selyemhernyók szála sokkal erősebb és tartősabb.-Ar A karácsonyi piacon forgalomba kerül a Microma 2. jelzésű fényképezőgép, amely a legkisebb felvételek számára is alkalmas. PERCENKÉNT NEGYVEN DOLLÁRT KERES Ez persze nem egy gyári- munkás keresete Amerikában, hanem ennyi L. L. Colbert-nek, a Chrysler-müvek elnökének jövedelme. Évi jövedelme 1957- ben: 488.900 dollár volt. Ha ezt az összeget heti 40 órára és évi 52 hétre osztjuk, kiderül, hogy a Chrysler-müvek elnöke, - mialatt irodájában ül, - minden percben mintegy 40 dollárt keres, Jellemző a mam- mut-jövedelmű elnök szociális érzéseire, hogy néhány héttei ezelőtt azt ajánlotta az autóipari munkásoknak, hogy béremelés helyett inkább bércsökkentést kérjenek, — mert csak így kerülhetik el az inflációt... AHOL NINCSENEK RÉSZEG ANALFABÉTÁK A spanyolországi Lombay városka polgármestere különös módszerrel akarja rávenni a város írástudatlan polgárait arra, hogy sürgősen ismerkedjenek meg az írás-olvasás alapelemeivel. Rendeletet hozott, hogy moziba, vendéglőbe, kocsmába, vagy egyéb szórakozóhelyre az írni-olvasni nem tűdé polgár, csak akkor léphet ba^ ha igazolja, hogy már beiratko« zott az esti iskolába,