Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-28 / 44. szám

Ázsia - Ausztrália Automatikus Hanzelka és Zikmund, híres világ­járónk búcsúzik Csehszlovákiától: rö­videsen útnak indulnak öt esztendeig tartó ázsiai körútjukra, amelynek so­rán két Tatra 805-ös gépkocsijukkal keresztül vágnak a Balkán-félszige­ten, a Közel- és Közép-Kelet orszá­gain, Indián, Ausztrálián és Üj-Zélan- don, Indonézián, Japánon, Kínán, majd a Szovjetunión keresztül visz- sza,térnek hazájukba. A közeljövőben kéthetes hazai bú- csúkörútra indulnak, hogy a hozzájuk érkezett 3500 meghívás legalább egy töredékének eleget tegyenek. Ezt a körutat egyben arra használják fel, hogy még egyszer kipróbálják gépko­csijaikat, amelyek ötesztendős útjuk során közlekedési eszközül, lakóhe­lyül és dolgozószobául, sőt: labora­tóriumul is szolgálnak majd számuk­ra és két újdonsült világjáró kollé­gájuk: Robert Vit orvos és Oidrich Chalupa mechanikus részére. Erede­tileg azt tervezték, hogy feleségüket is magukkal viszik, azonban a tavasz- szal ezt a tervet megváltoztatták. Tudományos munkájuk sokrétűsége ugyanis azt követeli, hogy aktív se­gítőtársakat vigyenek magukkal, akik a gépkocsik és a sok felszerelés kar­bantartását elvégzik helyettük, s az utazás során felvett nagy mennyisé­Jelmagyarázat: 1. vezetőfülke, 2. a rövidhullámú adóvevő vezérlő műszertáblája, 3. meteorológiai műszerek, iránytű és magasságmérő, 4. rövidhullámú leadó, 5. segéd-vonókampó, 6. a vonókötél felfüggesztésére szolgáló térség, 7. sebességváltó-szekrény, áttétel és az elülső meghajtás vezérlő karjai, 8. benzinfütés, 9. szerszámtérség, 10. a fekvőhely alatt elhelyezett vízhatlan térségek, 11. a 135 literes benzintartály, 12. a benzintartály beöntő nyí­lása, 13. a csörlők felerősítésére szolgáló levehető burok, 14. a csörlő dobja 50 méteres vontatókötéllel, 15. pótkocsi, 16. munkaasztal, 17. a dol­gozószoba térsége, 18. lakótérség, 19. a rádió vevőkészülék antennája, 20. rádió vevőkészülék, 21. kétrészes szekrény, 22. szekrénykék apró tárgyak számára, 23. tetőnyílás, 24. poggyász térség, 25. a rövidhullámú adó an­tennája, 26. fényszóró. Amikor a készenléti gombot meg­nyomják, a fogadó rekesz bejárata elé egy rács ereszkedik le, túlsó ol­dalán pedig beáll a fejvonó kas. A tolóajtók megnyílnak, a kasból egy vonókocsi csúszik az autó alá és óva­tosan megemeli annak hátsó felét. Vezetőinek biztosítják az első kere­kek helyes haladását, miközben a vonőkocsi az autót behúzza a kasba. Ezután a kas megindul az elektroni­kus agy által már kijelölt helyre, ahová az autót végül is önműködően betolják. Mindez 30, de legfeljebb 90 másodpercig tart. A kocsi tulajdonosa ugyanilyen gyorsan kapja vissza jár­művét. K. P. * ☆ * A Ho meghódítása gű film- és fényképfelvételeket elő­hívják, kidolgozzák. A két Tatra 805 típusú gépkocsi sorozatgyártásban készült, de Jirí Hanzelka és Miroslav Zikmund tervei alapján szerelték fel és különleges alkatrészekkel, berendezésekkel lát­ták el mindkettőt. Előnyeik közé tar­tozik, hogy jól közlekedhetnek homo­kos (Arábiái sivatag) és köves (Ti­bet) terepen, vízben vagy mocsaras területen egyaránt, 50 fokos forró­ságban és nagy hidegben (Himalája, Szibéria) is. A „gördülő lakóházak“ három rész­re oszlanak: vezetőfülkére (ebben van a rövidhullámú rádió adóvevő készü­lék kapcsolótáblája, a tökéletesen hangszigetelt motor, s a műszerek között iránytű, magasságmérő, hő- és nedvességmérő stb.), lakófülkére (itt kapott helyet két bőrbevonatú fek­vőhely, benzintüzelésű fűtőtest és a segédműszei^k), valamint laborató­riumra (itt helyezték el a rádió adó­vevőt.) A kocsik kétkerekes pótkocsikat is vontatnak, amelyek 900 — 900 kilo­gramm terhelésre készültek. Hanzelka, Zikmund és utitársaik -» s a két Tatra 805 — útra készen áll­nak. Ütjük első állomása Budapest lesz. garazs Már régen kísérleteznek több száz kocsit befogadó emeletes gará­zsok építésével, azonban a tapasztalat azt mutatta, hogy ezek kiszolgálása rendkívül költséges. Itt is, mint sok más helyen, kiadták tehát a jelszót: automatizálni kell. így született meg és adták át a forgalomnak röviddel ezelőtt Bázelben az első teljesen au­tomatikus garázst. Az 56 m hosszú, 20 m széles és 21.50 m magas épületben 374 gépko­csit lehet elhelyezni. Olyan az egész, mint két óriási méretű, kettős re­keszsorokkal ellátott, nyitott állvány. A közöttük levő 7 m széles aknaszerű részben 3 szállítótorony működik. Mindegyikben egy-egy felvonókas van elhelyezve. A legalsó sorban ket­tős tolóajtóval elzárt fogadó, illetve kiadó rekeszek vannak. A beérkező kocsi előbb elhalad az önműködő vezérlő pult előtt: A vezető bemondja kívánságát: „parkírozni“, „mosás“ stb., a garázsmester ugyanakkor egy szabad fogadó rekeszt jelöl ki és az elektronikus információs tárolóval közli a kocsi számát. Pillanatokon belül egy ellenőrző lapot ad át a ve­zetőnek, aki a kocsival a kijelölt fogadó rekeszbe hajt, majd távozása­kor megnyom egy gombot. Ezzel megadja a rendelkezést a kocsi au­tomatikus továbbvitelére. Az ellenőrző lapon a fenti adatokon, a keltezésen, a beérkezés időpontján kívül már annak a rekesznek a száma is fel van tűntetve, amelybe a kocsi kerül. Az automata ugyanis azonnal megkeresi a fogadó rekeszhez legkö­zelebb levő szabad rekeszt, amit kö­zöl a vezérlő berendezéssel és egyút­tal nyugtáz a kocsivezető felé. ******** ******** ******* k ********* ************** Keresztrejtvény Negyven évvel ezelőtt harcoltuk ki önállóságunkat. Világszempontból fog­lalkozunk e heti keresztrejtvényünk­ben Csehszlovákia jelentőségével. Ha szputnyikok visszatérésének kérdése gyakorlatilag megoldást nyer, akkor sor kerülhet a Hold tényleges meghódítására. Hogy ez az idő már nincs messze, azt különösen a szovjet tudósok hangoztatják. Sztanyukov szovjet professzor az űrhajózás egyik ' legkitűnőbb szakértője „A hold elleni támadás küszöbén!“ cikket írt, amely­ben vázolja a legközelebb várható lépéseket. VÍZSZINTES: 1. Csehszlovákia már a 11. világháború előtt is ez volt. Az elért eredmé­nyek alapján a 2 éves és az 5 éves terv teljesítése után, ebben az ágban a 10. helyet foglaljuk el a világon. 9. Nem hátra. 10. Valamikor. 11. Ver. 12. Hegységünk. 13. 99 római számmal. 15. Ku­tyanév. 19. A kör sugara (idegen röv.). 20. Pozitív töltésű elektróda. 22. Uránium vegyjele. 23. A legnagyobb emelkedést a felszabadulás után ebben az iparágban értük el. 27. Folyadék. 28. Norvég író. 29. Yvetta és Nóra. 31. Az 5 éves tervünkben a legfokozatosabban emel­tük. (Fejlettségünket mutatják a Skoda-gyár kiváló munkaeredményei is). FÜGGŐLEGES: 2. Fiú név. 3. Alumínium vegyjele. . Legelő. 5. Iparvidéki gócpont. 6. ’issza: művészet — franciául. 7. Ki- jtett betű. 8. Női becenév. 11. A Szu- étákban és az Érchegységben a leg- slentősebb (Jablonec, Karlovy Vary . z egész világon ismert kiviteli árunk zen alapszik. 14. Fő kiviteli cikkeink őzé tartoznak. 16. EN. 17. Ha a fény­ép jó, ezt mondjuk rá. 18. „D“ azo- os betűk között. 21. A parlament Hsóháza volt Franciaországban. 24. seh mutató névmás. 25. Fejrész (az Iső kockában kettős betű). 26. Cseh épművész és forradalmár (XIX. szá- td). 27. Vissza: egzisztál. 30. A fér- >s asszony írja a neve után. B. P. Beküldendők a vízszintes 1, 23, 31. és a függőleges 5, 11, 14. számú so­rok megfejtése. Határidő: 1958. no­vember 4. A címzésnél tüntessük fel: „Rejtvénymegfejtés“. A beküldött megfejtésekre nem válaszolunk, de minden hónap elején közöljük a hó­nap legeredményesebb rejtvényfejtöit a kisorsolt nyertesekkel együtt. A beküldött levelekre és rejtvényekre a Fejtörő Postánkban válaszolunk. 43. számunk keresztrejtvényének helyes megfejtése: Tévedés, alakulat, zömök, keresés, tatarozás, életerős, satirozás. Az első Hold-rakéta, amely leszáll a Holdon, vagy megkerüli azt, néhány éven belül repül ki majd a Földről. Tervbe vettek egy olyan szputnyik felbocsátását, amely nagyerejü robba­nóanyagot visz majd a Holdra. Ennek a robbanóanyagnak felrobbanását, il­letve a robbanás okozta fényjelensé­get a földről is lehet majd látni. A fényjelenség spektrumából a tudó­sok pontos képet nyerhetnek a Hold felületéről s eldönthetik, melyik a helyes a jelenleg még ellentmondó vélemények közül. A világűr kapujában Giziin tanár, a neves szovjet aszt- ronautikus megállapítása szerint az ember a világűr teljes meghódításá­nak kapujában áll a szputnyikok után. Giziin tanár rámutat: rövidesen tanúi leszünk, hogy a földgolyó körül mes­terséges holdak egész raja fog köröz­ni. Ezeket a különböző nagyságú és rendeltetésű mesterséges holdakat időközben lövik fel a Földről. Lesz olyan közöttük, amelyik épségben tér vissza a Földre és felbecsülhetetlen értékű adatokat hoz magával a világ­űrről. Egyes szputnyikok már utaso­kat is szállítanak, akik a világűrből láthatják majd a földgolyót. A következő lépés a Mars meghó­dítása lesz, utána pedig a Vénus ke­rül sorra. És ha eljön a nap, amikor ember lába lép ezeknek a bolygóknak terü­letére, azt is megtudjuk, vajon tény­leg csak a Föld lakott terület, vagy más élőlényekkel osztozunk k világ­mindenségen. 1958. október 28. — november 2. A Csehszlovák Rádió magyar adásainak műsora: Hétfő — szombat: 5.15 — 5.30 15.00 - 13.30, 17.30 - 18.00. Vasárnap: 13.30 - 14.30. A Bratislava) Rádió állandó műsorszámai: 5.00 Hírek 5.10 Reggeli zene 6.00 Hírek 6.10 Falurádió, hétfőn sport­híradó 6.15 Reggeli torna 6.30 Reggeli zene 7.00 Hírek 7.55 Iskolás műsor 10.00 Hírek 14.05 Kellemes ebédután, szórakoztató zene 16.00 Hírek 19.00 Rádió-újság 22.00 Hírek 23.30 Hírek. A Budapesti Kossuth Rádió állandó müsorszámai: 4.35 Hírek 5.00 Falurádió 7.00 Hírek 8.30 Műsorismertetés 10.00 Lapszemle, hírek 12.00 Hírek 16.00 Hírek 18.00 Hírek 20.00 Esti krónika 22.00 Hírek 0.42 Hírek. BRATISLAVA I. KEDD: 10.05 Iskolai adás 10.25 Hanglemezek 11.20 Jó hangulatban 12.15 Barátaink együtteseinek műsora 12.40 Filmzene 13.00 Operarészletek 15.05 Üzemi együttesek műsora 15.30 A világ melódiáiból 16.10 Fúvószene 16.30 A Moszkvai Rádió összeállítása 17.05 Népdalok 17.20 Humoreszk 17.30 Tánczene 18.20 Kívánságkoncert 19.30 Szórakoztató zene 20.30 Jó hangulat­ban 21.00 Szülök — nevelők 21.20 Szimfonikus zene 22.10 Népdalok 22.40 Korabeli cseh szerzők müvei. SZERDA: 10.05 Szülők - nevelők 10.25 A Kassai Rádió zenekara ját­szik 11.00 Nők félórája 11.30 Jó han­gulatban 12.05 Híres énekesek 12.40 Katonaegyüttesek műsora 13.00 Nép­dalok 15.05 Komszomol-dalok 15.30 Ifjúsági félóra 16.10 Fúvószene 17.00 Opera zene 17.30 Keringők 18.15 Kí­vánságkoncert 19.30 A Moszkvai Nagy Színház hegedüegyüttese játszik 20.00 Szórakoztató zene (Utolsó fesztiváli adás) 22.40 Zongoraművek 22.50 Hanglemezek. CSÜTÖRTÖK: 10.05 Borisz Godunov — operarészletek 11.05 Zenei adás 11.35 Jó hangulatban 12.05 Népdalok 12.40 Bolgár zeneszerzők művei 13.00 Szórakoztató zene 13.30 Hanglemezek 15.05 Operaáriák 15.30 Pionír-adás 16.10 Fúvószene 16.30 Nők félórája 17.05 Virgina Castro énekel 17.20 A vidék kultúrája 17.30 Kedvelt dalok 13.20 Kivánságkoncert 19.30 Zenei ap­róságok 19.50 Filmzene 20.00 Magas politika — rádiójáték 22.10 Tánczene 22.40 Leos Janáöek fesztivál — a brünni Állami Filharmónia hangver- senve. PÉNTEK: 10.05 Iskolai adás 10.25 Az ifjúság énekel 10.35 Zenés albániai útirajz 11.30 Jó hangulatban 12.05 A Bratisiavai Rádió zenekara játszik 12.40 Népdalok 13.00 A külföld zené­jéből 13.30 Operanyitányok 15.05 A plzeni népi együttes műsora 15.30 Kí­vánságkoncert fiatal hallgatóink ré­szére 16.10 Tánczene 16.30 A Moszk­vai Rádió összeállítása 17.00 Orgona- hangverseny 17.30 Népdalok 18.00 Kí­vánságkoncert 19.30 Modern dalok 20.00 Jó hangulatban 20.40 Ifjúsági adás 21.10 Versek 21.30 Anatolij No­vikov dalai a szerző 60. születésnapja alkalmából 22.10 A Bratisiavai Rádió zenekara játszik 22.40 Szimfonikus hangverseny. SZOMBAT: 10.25 A Kassai Rádió zenekara játszik 11.20 Jó hangulatban 12.05 Népdalok 12.40 Vígan fejezzük be a hetet 14.00 Népdalok 14.30 Pio-- nír-adás 16.10 Szombat délutáni szó­rakozás 17.05 Operarészletek 17.30 Népdalok 18.00 Kulturális újdonságok 18.20 Zenei rejtvényverseny 19.30 Szórakoztató művek 20.00 Kék rózsa — operett 22.10 Tánczene 23.10 Szó­rakoztató zene. VASÁRNAP: 8.40 Vasárnapi opera­hangverseny 9.10 Keringők és polkák 9.30 Pillanatképek a katonaéletből 10.00 Népdalok 11.00 Népszerű meló­diák 12.05 Tánczene 12.50 Szimfonikus zene 13.30 Népünk táncaiból és dalai­ból 14.00 Híres énekesek 14.20 Kíván­ságkoncert 15.30 Operettzene 16.00 Marina - költeményrészletek 17.00 Mikrofonnal a sport körül 19.30 Zenei műsor 19.45 Zenei naptár 20.00 Mak- szim Gorkij: Jegor Butycsev — színi­előadás 21.35 Népszerű szovjet zene 22.10 Esztrád-dalok. BUDAPEST: KOSSUTH RÄDIÖ KEDD: 8.10 Népdalok 8.40 Kórusok 9.00 Gyermeknevelés 9.20 A Gyermek­rádió műsora 9.40 Magyar szerzők könnyű dalai 10.25 Zenekari hangver­seny 11.00 „A monarchia szereteté- ről" — elbeszélés 11.20 Román, orosz és skót népdalok 12.10 Könnyű zene ebédszünetben 13.00 Sólyom László karcolatai 13.10 Operarészletek 14.00 Szórakoztató zene 14.45 A Gyermek­rádió műsora 15.05 Zenés műsor 15.15 Ifjúsági műsor 16.10 Egy falu — egy nóta 16.35 Operettdalok 17.30 Tánczé- ne 18.15 Szív küldi 18.45 A telefon nem felel 19.05 Könnyű melódiák 19.40 .Zenés műsor 20.25 Verdi: Don Carlos - operaközvetítés Moszkvából 23.37 Tánczene. SZERDA: 8.10 Operarészletek 9.00 Rádióegyetem 9.30 Népi zene 10.10 A Gyermekrádió műsora 10.30 Operett­részletek 11.00 Zenei műsor 11.20 Népdalcsokor 11.40 Dalok 12.10 Tápc- zene 13.15 Régi oporettsikerek 14.00 A szonáta — előadás 14.45 Szovjet kórusok énekelnek 15.10 Pár lépés a határ - regényrészlet 15.31 Miklós Kata énekel 16.15 Szív küldi 16.45 Irodalmi összeállítás 17.00 Slő szó­val — muzsikával 19.05 Tánczene 19.20 Ifjúsági műsor 19.40 Operarész­letek 20.30 Régi operettrészletek 20.50 Beszél a múlt 21.20 Klasszikus operettek 22.20 Európa hangverseny- termeiből. CSÜTÖRTÖK: 8.10 Könnyű zene 9.00 Ifjúsági műsor 9.20 A Gyermekrádió műsora 9.40 A munkásmozgalom da­laiból 10.40 Hangszerszólók 11.20 La­kodalmas énekek 12.10 Könnyű zene 13.10 Operarészletek 14.20 Egy falu, egy nóta 14.50 Hanglemezek 15.35 If­júsági műsor 16.15 Híres keringők 16.50 Irodalmi összeállítás 17.30 Nó­tacsokor 18.15 Könnyűzenei híradó 19.05 Kellemes szórakozás 21.25 Tu­dományos híradó 21.40 Szimfonikus zene 22.15 Tánczene 23.15 Kamara­zene. PÉNTEK: 8.10 Daljátékok zenéjéből 9.10 Zenekari hangverseny 9.50 A Gyermekrádió műsora 10,10 Óvodások műsora 10.30 Fúvószene 11.00 Rádió­egyetem 12.10 Tánczene 13.15 Opera­részletek 14.40 Népdalok 15.15 A Gyermekrádió műsora 15.30 Ifjúsági műsor 17.20 Szív küldi 18.15 Operett­részletek 19.05 Lemezmúzeum 19.35 Lucienne Boyer énekel 20.30 Népdal­csokor 20.50 Irodalmi műsor 21.20 Szimfonikus hangverseny 23.10 Tánc­zene 23.48 Szórakoztató muzsika. SZOMBAT: 8.10 Lányok, asszonyok 8.25 Katonadalok 9.25 A Gyermekrá­dió műsora 9.40 Szimfonikus zene 10.30 Operettrészletek 11.00 Irodalmi riportműsor 11.25 Hanglemezek 12.10 Népdalok 12.45 Mi újság a könyves­boltokban 13.00 Operaáriák 13.50 Szív küldi szívnek 14.20 Ifjúsági műsor 15.10 A Magyar Rádió énekkara éne­kel 15.30 A nemzetközi munkásmoz­galom időszerű kérdései 15.45 Zenei műsor 16.10 Élő szóval — muzsikával 18.05 A héten történt 18.15 Zenei mű­sor 18.48 Két novella 19.03 Hangle­mezparádé 20.30 János vitéz - rádió- változat 22,20 Táncoljunk! VASÁRNAP: 8.10 Falusi életképek 8.20 Egy fajú — egy nóta 9.00 Figyel­jük a zenét 10.00 Vasárnapi versek 10.10 Ifjúsági rádiójáték 11.00 Kedves régi dallamok 12.15 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Hétvégi jegyzetek 13.00 Szív küldi szívnek 13.30 Rádiólexikon 14.00 Zenekari hangverseny 15.50 Népszerű dalok — népszerű előadók 16.25 Hét nap a külpolitikában 16,40 David Ojsztrah hegedül 17.10 Kincses kalendárium 18.03 Tánczene 18.45 Külföldi mesterek vendégkönyve 19.10 Jussi Björling ária- és dalestje a New York-i Carnegie Haliból (Hangfelvé­tel) 20.10 Emberek között — Boldi­zsár Iván tollrajzai 20.20 A vándor­diák — daljáték 22.35 Régi magyar nóta lemezek 23.15 Beethoven: B-dúr szonáta 0.10 Tánczene. A téli bevásárlásra ; pénrre lesz szükség ... vegyen Csehszlovák Allamsorsjegyet — 50.000 koronáig terjedő összeget nyerhet. Húzás 1958. november 4-én. A sorsjegyeket árusítja és a nyereményeket kifizeti minden Állami takarékpénztAr Ö

Next

/
Thumbnails
Contents