Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-28 / 44. szám
A forradalmi mozgalom szülötte A KÖZTÁRSASÁG MEGALAKULÁSÁNAK 40. ÉVFORDULÓ J/RA 1913. őszén, a haldokló Oszt- sötét rendszerét megdöntötték, rák-Magyar Monarchiának már kihajtották a kapitalistákat és csak az utolsó leheletei észlel- a mindenható földesurakat, hetök. A háború csapásai mély Oroszország békét és kenyeret agóniába juttatták és megmen- hirdetett. Természetesen ezek tése lehetetlenné vált. Kívülről mindenkinek igen jól érthető a frontokon elszenvedett vere- fogalmak voltak. Az orosz példa ségek egész sorozata, belülről nyílt felhívás volt a harcra, pedig az elnyomott népek nem- A kisebbségek lakta területe- zeti felszabadító mozgalma és ken 1918 folyamán egyre növe- a szociális nehézségek megái- kedett. az ellenállás, a nyílt líthatatlan oszlásnak indították harcra vaió felkészülés. Az el- a császárság és királyság már nyomott nemzetiségek fiaiból amúgy is bűzlő testét. álló ezredeknél elszaporodtak Az oroszországi események a parancsmegtagadás és fegy- nem maradhattak nálunk sem veres felkelés tünetei. A tren- visszhang nélkül. A cárizmus cséni „drótos“ ezred harcba „Demokratikus“ rendszer Negyven évvel ezelőtt történt. Az ágyuk dörgése halkult, majd teljesen elnémult. Tankok és kartácsok, gránátok és hadifelszerelések tanácstalanul, bután, széjjelszórva ott feküdtek a mezőn, a réten, az országúton, ösvényen. Rohanó emberáradat, a jegy elemtől elszabadult és megszabadult kéj érzésével tovarohanó katonák tömege, vezető nélküli vasutak és mozdonyok száguldó csapata vitte az idők áradatát és vitte az idők méhé- ben a jövendőt, mely egyszerre valóra vált. Országok dőltek ösz- sze mint kártyavárak és országok támadtak, mint a kockapalota a gyermek építő keze alatt. Állásnélküli királyok, miniszterek és egyébb paraziták rohantak a világ minden tája felé. Az első Csehszlovák Köztársaságban is megalakult a „demokratikus" rendszer. A földnélküli parasztságnak ez a hatalmas hadserege a modern jobbágy törvényes megkötöttségével áll a nagybirtokosok szolgálatában. És az egész állami élet a nagy- birtokosok és tőkések olcsó, engedelmes és kellő számú munkaerejének fölhajtásában és biztosításában merül ki. Iskola, igazságszolgáltatás, állami és községi bürokrácia, törvényhozás, csendőrség és katonaság: mind e cél szolgálatában állt. 1932-ben uralomra jutott Németországban a hitleri szellem. A német fasiszták vakon követték vezérüket, akkor még nem tudták, hogy ez lesz az utolsó kirohanás Németország népének a világ ellen. Az események egymásután peregtek, a nagytőkések pénzével és bíztatásával dolgozó Hitlert nem lehetett kielégíteni, egyre újabb és újabb követelésekkel állt elő. Elérkezett a második világháború ideje és az elvetemült német fasiszták pusztulásra ítélték Kö- zép-Európát. Pusztuljon minden, ami nem német, harsogott a fasiszta jelszó és Európa lángba- borult. A németek a „villámháború" módszerét alkalmazták. Tízszeres fölényben voltak, amikor megtámadták a Szovjetuniót. 1945 áprilisával elérkezett a németek utolsó órája. A totális háború elindítói teljes gőzzel rohantak a totális csőd felé. Közép-Európa népe borzalommal gondol vissza a fasiszta német rablóhadjáratra és a második világháború örök memento- ként lebeg minden ember előtt. és ma, amikor a nyugati országok politikusai egy újabb háború kitörésén mesterkélnek, felkészülten kell állnunk az események előtt. A népi demokratikus országok dolgozói évszázadokon keresztül harcoltak függetlenségükért, amit a Szovjetunió segítségével el is értek. Ezt a függetlenséget nem csak megszerezni kellett, de meg is kell tartani. Ha a népek egykor hálával tartoztak valamilyen más népcsoportnak a rabszolgaságból való felszabadításért, akkor mi örök lekötelezettséggel gondolunk a Szovjetunió katonáira és dolgozóira, akik véres verejtékkel harcoltak értünk, hogy visz- szaadhassák emberi jogainkat. WITTENBERG GYÖRGY száll parancsnokaival, ugyanúgy, mint a rumburgi ezred is. Boce-Kotorszkiban fellázadnak a csehszlovák és szerb nemzetiségű tengerészek. A legsúlyosabb megtorló intézkedések sem tudják megállítani a bomlást. A tábori csendőrök, rendőrök, és büntető különítmények fellépése csak olaj a tűzre. 1918. október 14-e pontot tesz mindezen megmozdulások mögé. Ezen a napon általános sztrájk tör ki. Mai köztársaságunk jelentősebb városaiban a szocialista tanács akciós bizottságainak kezdeményezéséből népgyűléseken kihirdetik a független Csehszlovákiát. Számos fennmaradt nyilatkozatból világosan kitűnik a nép akarata. „... Kijelentjük, hogy ma Itt mint az új államhatalom igazi képviselői, a szabad Csehszlovák Köztársaság polgárai állunk“. Tehát tizennégy nappal a köztársaság hivatalos megalakulása előtt, forradalmi akaratát kinyilatkoztatva a nép megalakítja a Csehszlovák Köztársaságot. Igen érdekes, hogy október 28-án észbekapnak a volt köztársaság hívatlan urai, hogy megmentsék a helyzetet. Az igazság kedvéért tudni kell, hogy a cseh és szlovák burzsoázia a háború éveiben nagy többségében nem volt monarchia-ellenes. Különösen a cseh nagytőkések játszottak igen jelentős szerepet a monarchia gazdasági életének irányításában. Ezek a körök még a Masaryk vezette csoport munkáját sem nézték jó szemmel, mely külföldön az entente hatalmak szolgálatában állott. Masaryknak és legközelebbi munkatársainak, Benesnek és Stefániknak nem volt külföldön erős egységes szervezetük. És a jelenlegi köztársaság területére a háború alatt ténykedésüket nem is igyekeztek kiterjeszteni. Minden reményük az entente hatalmakban volt, tőlük várták a morzsákat, a dús asztalról, és ezért hajlandók voltak kenyéradó gazdájuknak mindent megtenni. így a legnagyobb érdekemet a fiatal szovjet köztársaság elleni fellépésükkel szerezték, megnyerve ezzel Wilson amerikai elnök és Lloyd George angol miniszter- elnök tetszését és támogatását. De a győzedelmeskedő nagyhatalmak is csak az Osztrák- Magyar Monarchia teljes összeomlása idején voltak hajlandók beleegyezni a Csehszlovák Köztársaság megalakulásába. Akkor, amikor a való helyzet már kész tények elé állította őket. Jellemző, hogy Wilson elnök még 1918. januári kongresszusi beszédében is csak arról beszélt, hogy Ausztria nemzeteinek autonóm fejlődést kellene biztosítani a monarchia keretén belül. Ez tőle érthető felfogás, hisz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után Közép-Euró- pában szívesebben láttak volna az imperialista hatalmak egy erős Osztrák-Magyar Monarchiát, mint kis utódállamokat, hisz nekik erős kommunistaellenes bástyára volt szükségük. Amikor azonban az október 14-i események után a burzsoá tényezők előtt is logikussá vált, hogy a fejlődést nem lehet megállítani, minden igyekezetüket latba vetették a megalakulandó Csehszlovák Köztársaság elismerése érdekében. Erre 1918 októberében épp jó feltételek adódtak. Az Osztrák- Magyar Monarchia' már felbomlott, a kis nemzetek felszabadító mozgalmát már megállítani semmiképp sem lehetett, Csehszlovákia már valójában létezett, hisz a nép megalakította, tehát csak jogilag kellett elismerni. Az amerikai, angol, francia és egyéb szövetséges kormányok tudták, ha nem akarnak lekésni a későbbi befolyás gyakorlásáról, akkor jó lesz sietni. Mindehhez hozzájárul a Masaryk és Benes csoport szovjetellenes álláspontja, ami viszont az angol-amerikai szövetségesek szemében a „megbízhatóság“ legjobb pontja volt. így azután sietnek biztosítani a Csehszlovák Köztársaság önállóságát. 1918. október 28-án a burzsoázia minden jogot magának vindikálva, kihirdeti a Csehszlovák Köztársaságot. Mindez azonban semmit sem változtat a történelmi igazságon: a Csehszlovák Köztársaság a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására fellendült -strJárási konferencia Ipolyságon A CSISZ ipolysági járási konferenciája rávilágított a járásban lévő alapszervezetek egy éves tevékenységére és azokra a hibákra is, amelyeket a következő évben a jó munka érdekében okvetlenül ki kell javítani. — Ott üsd, ahol meleg — tartja a szólás, — s úgy látszik, ezt a példát követik az •ipolysági járásban dolgozó fiatal CSISZ-funkcionáriusok is. Tudvalevő dolog, hogy mezőgazda- sági jellegű vidékről van sző, s ezért a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokkal foglalkoztak legtöbbet az év folyamán. Ezt visszatükrözte a kétnapos járási konferencia is, mert mind a beszámolók, mind a vitázók a falu problémáit vetették fel. Amit azonban az ipolysági járásban lévő CSISZ-funkcioná- riusok eredménynek könyvelnek el, enyhén szólva komolyabbak is lehetnének. Ugyanis három-négy alapszervezetet állandóan példaként emlegetnek, bizonyára kielégítően is működnek, de mi van a többi alapszervezettel? Nem szabad megelégedni azzal, hogy Lisón, Egyházmaróton, Hrusón vagy Felsőtúron eredmények vannak, de Szécsénykéről, Pereszlény- ről, Gyerkről, Tesmagról vagy Egegről meg sem emlékeznek sem a járási titkár beszámolójában, sem a vitafelszólalásokban. Nemcsak az előbb említett három-négy jól működő alapszervezet van a járásban, hanem a többiekkel is törődni kell, dicsérni vagy bírálni érdem szerint. Ezenkívül segíteni is a gyengébben működő alapszervezeteket. Dicséretére legyen mondva a járási konferencián résztvevőknek, hogy nem bocsátkoztak frázisos mondókákba, nemcsak arról beszéltek, hogy mit végeztek, hanem arról is, hogy mit kell még elvégezni a további jobb munka érdekében. A vitafelszólalók nemcsak saját alapszervezetük ügyével, bajával foglalkoztak, hanem a többiek beszédére is reagáltak, és bizony törődtek más alapszervezetek eredményeivel, bajával is. Ezért a vita igen értékes volt, a fiatalokat lekötötte, akik két napon át feszült figyelemmel követtek minden szót, ami a járási konferencián elhangzott. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a vita szempontjából ritkán sikerül olyan jól járási konferencia, mint az ipolysági volt. Valóban komoly munkát folytatnak az ipolysági járásban. Több mint 500 fiatal dolgozik az EFSZ-ekben, sok szövetkezet nem utolsó sorban nekik köszönheti kiváló eredményeit. Elsősorban a nehezebb mező- gazdasági munkákból vették ki részüket a fiatalok. Előljárnak a silőzásban, legelőjavításban és a komposzttrágya készítésében. Az EFSZ-eken kívül álló fiatalok, karöltve a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban dolgozó társaikkal 65 000 órát dolgoztak le mező- gazdasági brigádban. Járási méretben 2300 hektárnyi rétet és legelőt hoztak rendbe. A rét- és legelőjavításban leginkább az ipolyfödémesi, lisói, felső- túri és palástai fiatalok tűntek ki. A palástai fiatalok 170 hektár rétet javítottak meg, s ez az eredmény annál is számottevőbb, mert a járásban nagy kiterjedésű rétek és legelők vannak és igen fejlett az állat- tenyésztés. A rét- és legelőjavítással pedig tovább gyarapították a takarmányalapot és szaporították az állatállományt. Igen érdekes akciót kezdeményeztek az ipolysági járás fiataljai. 5000 fát ültettek el utak mentén és olyan helyeken, ahol egyéb mezőgazdasági növények termesztését nem hátráltatja a fásítással. A fásítást tovább folytatják és erdei fákon kívül gyümölcsfákat is ültetnek majd. Nagy visszhangra talált a fiatalok között a komposzttrágya készítési akció. A lisói fiatalok elhatározták, hogy személyenként három köbméter komposztot készítenek és felhívták a járás többi alapszervezeteit, hogy hasonlóképpen járjanak el. A deméndi, palásti, ipolynyéki és a százdi alapszervezet elfogadta a lisói felhívást. A CSISZ III. kongresszusáig a járásban 1500 köbméter komposztot készítenek. Az ipolysági járás alapszervezetei a kulturális tevékenység terén érték el legnagyobb eredményeiket. Az oktatási év keretén belül 12 „Világ térképe felett“ kört, 16 alapfokú politikai kört és 8 olvasókört szerveztek, s általuk a Fucsík jelvényszerző mozgalmat mélyítik el a fiatalok között. A különféle politikai körökben tanuló fiatalok létszáma járási méretben 650Tre tehető. Az ifjúsági alkotóversenyeken 250 résztvevővel 56 együttes vett részt igen kimagasló sikerrel. Az állami gazdaságok üzemi szervezeteiben azonban hibák mutatkoznak. A pusztafalui állami gazdaság kivételével alig kapnak támogatást a fiatalok a gazdaság vezetői részéről. Az idősebbek támogatásával pedig sokkal jobban dolgozhatnának, s komolyabb munkát fejthetnének ki a termelésben is. Az állami gazdaságoknak elsősorban kultúrhelyiségeket és az egyes érdekkörök számára felszereléseket, szórakozási eszközöket kellene elsősorban biztosítani. A CSISZ járási vezetőségének oda kell hatnia, hogy az állami gazdaságok vezetői komolyabban foglalkozzanak a fiatalokkal. Sok fiatal van az ipolysági járásban, aki még nem tagja a CSISZ-nek. Például Ipolyvisken, Egegen, Ipolynagyfalun a fiatalok fele sincs a CSISZ-be szervezve. További községekben is hasonló a helyzet. Ezért a járási vezetőség, valamint az alapszervezetek vezetőségeinek egyik legközelebbi, igen komoly feladata az új tagok beszervezése. Az újonnan megválasztott járási vezetőség a régi által megkezdett úton folytathatja munkáját. Minden hibát természetesen nem lehet egyszerre megoldani, de a kimagasló eredmények ellenére is, még sok odaadó munkát kell kifejteni. B. 1. Országszerte megkezdődött az őszi halászat. Az állami gazdaságok és az EFSZ-ek halastavai ízletes halféleségeket szolgáltatnak. Csemegeboltjainkban igen gazdag áruválaszték áll a vásárlók rendelkezésére. Kül- és belföldi áruféleségek között válogathatunk az egyik bratislavai Molotov utcai csemegboltban is. Amint a képről látjuk, bizony sok a vásárló is. mim ki mim Szereden A fiatalok nemcsak az alapszervezet keretén belül tárgyalják meg a CSISZ KB levelének tartalmát, hanem a járási vezetőségek is foglalkoznak vele. A járási vezetőségek külön aktívákon beszélik meg, hogy a levél tartalma szerint milyen intézkedéseket kell foganatosítani az alapszervezetek érdekében. A CSISZ szeredi járási vezetősége a CSISZ KB levelét elsők közt tárgyalta meg. A levél tartalmának ismertetése után egymásután szólaltak fel a vezetőségi tagok. Vázolták, hogy még mennyi minden tennivaló van a járásban és rájöttek, milyen segítséget jelent részükre a levél. Főleg a mező- gazdasági termelés további fokozását segítik elő a CSISZ szeredi járási vezetőségének tagjai, ugyanis a járásban főleg a fiatalok a mezőgazdaságban dolgoznak. A szövetkezetek és az állami gazdaságok termőföldjeinek megjavításáért folytatott küzdelemben is részt vésznek a szeredi járás fiataljai. Ezért 1500 köbméter komposzttrágyát készítenek a CSISZ III. kongresszusáig. A járási vezetőség tagjai igen komolyan gondolják, hogy a mezőgazdasági üzemeltben művelt, képzett fiatal mezőgazdasági szakemberek dolgozzanak. Igen helyeslik, hogy megvalósult a két éves mezőgazdasági tanonciskolázás. Kétszázharminc fiatalt győztek meg a kétéves mezőgazdasági iskolázásra. Ezek közül kerülnek ki két év múlva az EFSZ- ek munkacsoportvezetői és jó szakmunkásai. Az állami gazdaságoknak is nagy segítséget jelentenek majd ezek a fiatal szakképzett munkások. Az állattenyésztés fellendítése érdekében ifjúsági állattenyésztő munkacsoportokat szerveznek több EFSZ-ben, így például Vágán, Sintaván, Abrahá- mon, Bábon és Sopornyán, az „ifjúság millióiért“ mozgalom keretében pedig 50 000 koronát takarítanak meg a CSISZ III. kongresszusáig. A Komszomol 40. évfordulójának tiszteletére a járás minden alapszervezetében megrendezik a „A komszomol dicsőség útján" beszélgetést. A szeredi járás fiataljai megismerkednek a Komszomol dicső, harcos múltjával, a szovjet fiatalok életével és munkájuk eredményeivel. NAAAAAAAAAAAAA/NAA/V\AAAvVt\AAAAAAAA/W\/'AAAAAA/VWVWVS Új fordulat Elhatároztam, hogy elmegyek Zsarnócára az évzáró taggyűlésre. A gyűlés valóban tanulságos volt, 35 fiú és lány jött el. A jelentés megállapította: „Eleinte nagy lelkesedéssel dolgozott a szervezet, később azonban alábbhagyott az igyekezet. A vezetőség mindent elkövetett, de a tagok nem teljesítették feladatukat. A CSISZ zsarnócai szervezete nem működött. A fiatalok elhatározták, hogy ifjúsági parkot létesítenek és néhány száz brigádórát dolgoznak le. Ä gyűléseken a politikai nevelésről is sokat vitáztak, de sajnos csak vitáztak, mert az oktatási év egyetlenegy köre sem működött. Brigádokat is szerveztek, hogy rendbehozzák a sportpályát, de alig jött össze néhány fiú és leány. A diákokban is csalódtunk, mert csakis a lányok jöttek el. Később az ifjúsági kultúregyüttes is szétesett. A vezetőség nem tudta megoldani a kérdéseket, segítségre és az idősebb elvtársak tanácsára lett volna szüksége. Segítség azonban nem érkezett és ezért az évzáró taggyűlést is a pártszervezet kezdeményezésére hívták össze. A gyűlésen a beszámolót követő vita megmutatta, hogy a fiatalokban megvan az érdeklődés és szeretnék, hogyha szervezetűk jobban működne. A sporttevékenység is érdekli őket, a kosárlabda, kézilabda és más sportág is sikert érne el, de sajnos az újbányai já- rásban a fiatalok a futballon kívül más sportágat nem ismernek. Zsarnócán igen szép, modern tornaterem van, de nehéz oda bejutni. Nincs aki kiadja a kulcsot, vagy megfizetné a világítást, annak ellenére, hogy a helyi nemzeti bizottság az ifjúsági mulatságoknál 40 százalékot levon a jövedelemből. Zsarnócán még sok olyan fiatal van, aki nem tagja a CSISZ-nek. A tagsági gyűléseken sok CSISZ-tag illetlenül viselkedett, s ezekről a jelenségekről Gulas elvtárs, a párt- szervezet elnöke is említést tett. A fiatalok feldolgozták az évzáró taggyűlés határozatait, be akarják fejezni az ifjúsági park építését, három brigádot akarnak létesíteni és a CSISZ-be 10 új tagot akarnak szervezni. Megalakították a „Tanulunk a pártról“ kört, a propagandista Gulaá elvtárs lesz. — csík— Psenák József, Bajcs. Helyes lenne, ha több esetben is beszámolnál az állami gazdaságban dolgozó fiatalok munkájáról, életéről. írásodnak örültünk. Molnár József, Boly. A bolyi fiatalakről írt cikked tetszett, megüti a mértéket, máskor is íüy írj-