Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-23 / 39. szám
Végre ott voltunk a barlang egyetlen nagy csarnokában. Fejünk felett tíz méter magasan borultak ölelkezve egymásra a sziklák, a falon néhány név, dátum. Még itt is kevesen jártak. Odalenn a völgyben az a monda járja, hogy aki belép a barlang kapuján, hatalmas vaskar levágja a fejét Bennünket senki sem bántott. Ki tudja honnan származik ez a monda? A fennsíkon a legrejtélyesebb, legtitokzatosabb a Csengőlyuk. Ha a kürtőszerű mélyedésbe követ dob az ember az csengve, bongva ütődik faltől-falhoz és úgy hull a mélybe. A lyuk öthat méter átmérőjű és állítólag 150 m mély, meredek síma falakkal. Állítólag most, mielőtt a vízvezetéket megépítették volna, lenn jártak, vizet kerestek. Csak rengeteg követ, egy ló csontvázát és egy liter bort találtak. A borral az a tradíció járja, hogy aki lemegy, kiissza az ott talált bort és újat kever a helyébe. (Eddig csak három esetben jártak a Csengőlyukban emberek!) — A lóval úgy volt, — mesélte Gál Józsi bácsi — hogy a múlt őszön volt itt egy pásztor és annak egy vak öreg lova. Már nem érte meg a völgybe levinni a csúfságot. Odavitték hát a Csengőlyukhoz és belelökték. Gál bácsi, az öreg juhász beszédes ember. Már 45 esztendeFejés a kosárban Inkább ne! — Megforgatná ... — mondja nevetve. — Elhiszem — mondom gyorsan, nehogy az öreg kísértésbe jöjjön és kipróbálja. — Hát a bojtár mit csinál — kérdezgetem tovább, mert a kis- széken már fészkelődni kezd Kassay bácsi, aki minden alkalmat ki akar használni, hogy az első világháborús kalandjairól meséljen. — Azt majd meglátja rögtön. Megyünk fejni. Most Kassay bácsi lesz a bojtár ... Odakünn kosárban vár a nyáj. (Kosár alatt itt nem ipari kosarat, hanem vékony mogyorófából, nyárfából, nyírfából összeVan, — és már mozdul is, hogy a szomszéd kalibából hozza. De lebeszélem. — Mi a nótája?- Az hogy: Amott amott legel. Amott legel, hat pej csil magában. — Eljátszom, ha akarja. — Ismerem! — mondom i búcsúzok. Furcsa, hogy ennek a juhás; nak csikós dal a nótája. De mi furcsább, hogy nekem is éppé ez a nótám Talán ha ő meg ne: rokkan az első világháborúba és ha én... Ki tudja? Az en béri sorsok és utak kifürkészhi tetlenek. tetlenek. Szőke József Csupa rejtély, meglepetés a pelsőci Nagy hegy. Emlékszem, három éve nekivágtunk néhá- nyan, hogy megnézzük a Vaskapu nevű barlangot Kun Tapolca közelében. Szép veröfényes nap volt. A sűrű erdőn át a legközelebbi utat választottuk, egyenesen neki a meredek hegyoldalon a barlangnak. Szikláról sziklára kúsztunk, kapaszkodtunk, de' vagy száz méterre a barlang feketén tátongó szájától le kellett mondani célunkról, olyan meredek és síkos volt az út, hogy köté! és egyéb hegymászó felszerelés nélkül istenkísértés lett volna menni. Felülről próbálkoztunk leereszkedni a sziklaoldalon, egy óra múlva méterről méteire kúsztunk lefelé szorosan a kövekhöz tapadva. Kassai bácsi most bojtár Ember legyen, aki ilyen úton maga alá, a mélybe tekint — itt jobban szédül mint a repülőgépben. je, 15 éves korától pásztorkodik itt és a Szilicei fennsíkon. Ez alatt sok mindent megért. Faggatom a juhászrendről, juhászéletről, ő meg hunyorogva mosolyog, lesi, hogy mikor futok a bokrok felé a zsendicétől. De reménytelen ember vagyok, meg kell kerülnie a valóval. — Juhász több féle van. Kezdjük a főbacsánál. Ő csinálja a sajtot, ő felel mindenért. — Ki a főbacsa itt? — A fiam, a Jóska. Most nincs itt, lenn jár a völgyben. — Hát maga? — Én az anyajuhász vagyok. Ez a főbacsa utáni rang. Mivel a legtöbb juh, anyajuh. — Aztán jön a bojtár! — mondom diadalmasan, hogy bebizonyítsam, én is eligazodok a juhászvilágban. — Nem. Előbb még a bara- nyász. Ő legelteti a kosokat és az ürüket. Aztán jön a bojtár, vagy esztrenga hajtó, strungár. — De sok neve van! — Aztán jönnek a kutyák. Mégpedig két félék. — Még köztük is vannak rangosok? — Először vannak a pulik. Ők járnak a juhásszal és a nyájjal. A juhász nem futkos. Arra Van a kutya. — Aztán jönnek a kuvaszok, — szólok közbe. — Nem. A sajtőrző jön, amelyik a kalibánál van láncon. Ő a legalantosabb kutya! — Engedjem el a láncról? — Megpróbálhatja — és a kaliba előtt fülelő hatajmas fehér kutyára sandít. rakott karámot kell érteni. Ezt naponta áthelyezik más helyre, mert a juhok sokat piszkítanak, és nem szabad, hogy a gyapjújuk beszennyeződjön.) A juhászok fasajtárral elindulnak a kosár felé. Velük ballagok. A kosár kétfelé van választva. Egyik felében-vannak a juhok. A juhászok kis székekre telepszenek a válaszfal egyik végéhez. Háttal a falnak. Itt a falon két nyílás van. Kassay bácsi bemegy a juhok közé és hajtja át a nyíláson. Amint átbújik a juh, a juhászok megfogják és megfejik. Végignézem, amíg a háromszáz darabot fejik. Egy-két húzás és a juh mehet szabadjára a kosár másik, szabad végébe. Közben beszélünk: — Mit csinálnak egész nap? — Reggel négykor fejünk. Félhatra kihajtunk, 11-órakor húzódunk hazafelé, aztán ebédelünk, egvkoi megint fejünk, aztán kihajtunk este 9-ig. Már ahogyan az idő engedi, aszerint. Este furulyázunk, szalonnát sütünk. Egyik juhász a másikhoz nem mehet, mert a nyájnál kell maradni mindig. Fejes után a kalibában elkészül a sajt és a friss zsendice. Ott ül Kravec András is, autóbusz sofőr, műkedvelő juhász. Az imént fejt, most mosolyog, alig szól néhány szót. Pásztoroknál nőtt fel. Miért ment sofőrnek? És miért jár mindig a juhászokhoz? Nehéz lenne megmondani. Közeleg a kihajtás ideje. A juhászok már fészkelődnek. — Van furulyája? — kérdem Gál bácsit. ! Nyár Busa és bízó kedvem kalászba raktam Nyár előtted, cirógasd meg majd néha őket, mielőtt még az őszbe némult rajongó szavad tovaharsan. Kalászok anyja, érlelője, dajkája annyi sarjnak, rügynek, piros vágyakkal nézd, hogy tüntet Temelletted e szív, mely fázik, hogy légy sebére hő és balzsam. Öledben áldott aratások sohasem meddő célja bíztat, hogy annak jó, ki izzad, virraszt, ki kévét köt ki gyűjt, ki ültet, s magját szórja a gondolatnak. Légy hát hozzám ó Nyár kegyelmes, Rólad, hogy méltón hadd daloljak, bimbóját ny'sd a gyenge szónak ajándék osztó lásd a vágyam, süssél belőle friss cipókat. MONOSZLAY DEZSŐ Vízporton Vízpart a nyugvóm, összekulcsolt karom a vánkosom, \ lábamnál fekszik szelíd kéken a sima nyugalom. Belemosódott szemem kékje, belemerült az ég s belevágyik a tűző fényben lebegő messzeség. A vitorlásraj a víz színén alvó vadlúd-sereg, csak felnyúló csupasz árbócuk kiált életjelet. Mélyen behajtó nyárfák őrzik végig a partokon, hogy ne gyúródjék hullámokká a kéklő nyugalom. — De bennem a vágyott nyugalmat nem őrzi semmi sem, gyűlölöm már a sima csendet a közömbös vizen. Láng sajog bennem, az én csendem e kínzó őselem: Békés víz partján fájó tűzzé gyújtott a szerelem. Tűrném szófián kövekbe játszva ábrándos kedvemet, De túl szép lett az életem, hogy ne osszam meg veled, . S lágy hangod helyett túl kevés már e sima nyugalom — Hogy ez se legyen, belevetődöm, s hullámba kavarom .,. PETRlK JÖZSEF Szeptemberben Rőt piros már a cseresznyefák lombja, hűvös széltől zizeg a sárguló pázsit, a hulló lombok az ég könnyeiben fürösztik arcukat, s a ködbe menekvő fák hűvösében ősz motoz szelíden. A keresztek helyén burjánzó perje nő. Most húz jelet a fecskeraj is szépen lassan tova szállva az ég tengerében. S e szelíd őszi csöndben, hol a barázdák álmosan elnyúlnak — traktor pufogtat: A puszta dombokon érett tarlót forgat. TÖRÖK ELEMÉR, HEGEDŰS GÉZA: Szatírák könyvéből Ahal a talpnyalás az elv, a talp gyalázatosabb, mint a nyelv. Jelszavakat mond s véli, hogy ő Marx dédunokája, munkás-sapkát hord s véli, hogy öntudatos. Retteg a főnöke tőle s alantasa fél, ha reánéz, alva is éber, egész nap kritikát gyakorol. Ámde, ha vizsgálod, mi a haszna annak, amit tesz aktánál egyebet — lesheted — úgyse találsz. ★ Kérhetsz tőle akármit — igent mond. Nyájas az arca, fűt és fát megígér, bíztat és helyesel. Hosszan rázza kezed, s ahogy elhagyod őt, soha többé nem jut eszébe, amit oly hevesen megígért... Száz méterre előre köszön, ragyog arca, ha meglát, „Drága komán!“ a neved — s azt se gyanítja, ki vagy. ★ Szörnyű unalmas e könyv, s azt mondod, hogy realista .. Hej. nem unalmas a lét! Képzeleted halovány! ★ Hogyha az elméd nem művelt, bizony árva garast sem ér a füled s a szemed: hallani, látni se tudsz ★ Nem hiszem el, hogy az emberiséget tudja szeretni: sem máson, se magán még soha nem nevetett. JCuttucmozaik Moszkvában bemutatják Ej- zeinstein „Rettenes Iván" című filmtrilógiájának II. részét. Ej- zeinstein öt évig dolgozott a filmen és munkáját 1948-ban bekövetkezett halála szakította meg. „A film történetében egyedülálló eset, írja a Szov- jetszkaja Kultúra, hogy egy befejezetlen filmet tűznek műsorra. A filmművészettel kapcsolatos kutatások, alkotó kísérletezések sohasem érnek véget, hadd lássák a világ népei Ejzeinsteinr.ek, a film e nagyszerű művészének befejezetlen munkáját és győződjenek meg a nagy szovjet művész újat kereső alkotókészségének szárnyalásáról". A „Rettenetes Iván“ második részében Mihail Zsarov. Pavel Kadocsnyikov és M. Kuz- nyecov alakítja a főbb szerepeket. ★ Több nagyhírű filmszínész elhatározta, hogy visszatér eredeti sikerei színhelyére, a színpadra. Ingrid Bergmann a jövő tavasszal tér vissza Amerikába és a Brodway Színház színpadán Tyronne Powerrel együtt Tolsztoj Anna Kareninájában lép fel. — Pierre Blancher is visszatér a színpadra. Dosztojevszkij egyik regényéből átdolgozott színdarabban játszik. Az átdolgozó Albert Camus. Egy Bécs melletti városkába)! bemutatták Peter Effler tizenhárom éves osztrák fiú operettjét. A nagytehetségű fiatal ze-< neszerző Brüsszelben, a világkiállításon rendezett osztrák napon előadta Beethoven III. zongoraversenyét zenekari kísérettel. Átütő sikere volt. Dús, szőke haja a vállára hull. A szája: hószín levélkén lángoló bíborpecsét. Sötétkék szövetruha van rajta, lábán remek nylon harisnya feszül. De izmos kis barna kezén rövidre nyírottak, töredezettek a körmök, kézfején apró karcolásak pókhálói: bizonyára dolgozik, huzalokat tekercsel, vagy rádiőcsöveket forraszt, nem ér rá szép körmöket nevelni. Az 51-es villamoson úgy rántja magára a férfipillantásokat, mint gombostűt a mágnes. Színházba megy, vagy az Operába? Talán táncolni. Bizonyára várja valaki, akinek tetszeni akar s aki neki is tetszik, hiszen érte olyan szép. Az Écseri útnál nagy tömeg rohanja meg a villamost. Zárják a zsibvásárt. Bátyus tömeg tódul be az ajtókon, lármásan, lökdösődve. Egy asszonyság a kislány lábánál kotorász, kosarat erőltet a pad alá. Rémülten ugrana félre, de már késő, lábát végigsúrolja a kosár. Szinte fel- sikolt, amikor megnézi: harisnyáján kis lyukat tépett a kosár. — A harisnyám, mit csinált? — kérdezi felháborodva? — Miért nem megy arrább? — mordul rá a zsibárus. — Csak áll, mint a faszent, aztán még neki áll feljebb! — Miért nem jár taxin az ilye naccsága, ha olyan kényes, hogy hozzá sem lehet érni! — sipítja egy másik bátyus. A kis szőke arca lángol, szeme könnybelábad. Menekülne a bátyusok mocskolódása elöl, de a nagy tömegben nem jut el a lépcsőig. Megáll hát a kocsi végében. Az utasok, akik az elébb még gyönyörködve csodálták, most megvetően mustrálják a „nacs- cságát“. Egy öreg munkás undorodva elfordul tőle. „Büdös neki a proliszag!“ — mondja félreérthetetlenül szigorúan összevont szemöldöke. „Biztosan rosszféle, abból telik neki ilyen flancra". A bátyusok leszállnak a Népligetnél. Kiürül a kocsi. A megszégyenített, kiközösített kis szőke hüppögve, gyámoltalanul álldogál az ajtó mellett. Ügy lebegi körül a közmegvetés, mint férges gyümölcsöt a rossz illat. Csak a sínek sikoltanak fel fájdalmasan, mikor a kocsi befordul a végállomásra.
