Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-09 / 37. szám
Az Amerikai Egyesült Államok provokációi-ja pcfinÁu b ?ECi!jü}j[od moBjjoAOjd lejijjauiB íjaiajf-ioABj v lágban lármás propaganda hadjárat kíséri. Ennek célja nem csupán a Kínai Népköztársaság megfélemlítése, amint azt a TASZSZ New York-i kommentátorja megállapítja, hanem „az amerikaiakat szemmelláthatóan igyekeznek hozzászoktatni ah- | hoz a gondolathoz, hogy az Egyesült Államok bármely pillanatban háborúba sodródhat a Kínai Népköztársasággal, a csankaj- ' sekisták megszállás alatt álló partmenti szigetek miatt.“ Továbbmenően a legmegátalkodottabb háborús propagandisták ' nyíltan a Kínai Népköztársaság megtámadását sürgetik. Ugyanakkor azonban még az amerikai sajtó egyes közleményeiből is 'I kitűnik, hogy éppen az Egyesült Államok a felelős azért, hogy a Távol-Kelet háborús veszély-zónává alakult át. A New York | Times és a Christian Science Monitor tajpei tudósítói beismerik, hogy a csankajsekisták amerikai tábornokok és tengernagyok ■ parancsára követték és követik el a provokációkat. A New York Herald Tribune washingtoni tudósítója átlátszóan utal arra, hogy új, komolyabb provokációk készülnek. Áz agresszív amerikai lépések heves visszahatást váltanak ki még olyan kormányok részéről is, amelyek nemcsak hogy tá- { mogatni szokták az amerikai álláspontot, hanem általában annak legelsörendú követői közé tartoznak. Mint az AFP jelenti Ma- nilláböl, Garzia Fülöp-szigeti elnök ellenzi, hogy országa összeI ütközésbe kerüljön a Kínai Népköztársasággal, bármilyen fejlemény következzék is be. A Liberation című francia lap azt írja, hogy a Fülöp-szigetek kormánya „bölcs óvatosságot tanúsít, s ebben osztoznak a ja- { pánok is.“ Egy másik francia lap, a Combat, a távol-keleti vál- i ság kapcsán mutatkozó angol-amerikai ellentétekről ír. A lap f szerint az angol külügyminisztérium „mérsékletet" tanácsol i az Egyesült Államoknak. Dullesnek, — írja a lap — nemcsak ő a japánok megnyilvánuló nyugtalanságával kell számot vetnie, I hanem a londoni kormány növekvő ellenkezésével is bármilyen « csendes-óceáni kalanddal szemben. A pekingi lapok Csu-Te-nek J a vietnami nagykövetség fogadásán tett nyilatkozatát kommen- l tálva, élesen követelik az amerikai provokációk megszüntetését. Iá Renminribao megállapítja: „az amerikai agresszorok kudarcot S vallottak a Közép-Keleten, nyílván nem járnak jobban a Távol- { Keleten sem." ÉS AZ IZLANDI HALAK AZ ANGOLOK Mint ismeretes, az izlandi kormány jogosan követeli az izlandi felségvizek tiszteletben- tartását. Az angol kormány azonban továbbra is erőszakoskodik, és támogatja az angol halászhajók behatolását az izlandi felségvizekbe. A legutóbbi reykjaviki jelentések szerint több mint ezren gyűltek össze Anglia izlandi követének reykjaviki háza előtt és tüntettek a mindjobban élesedő halászati vita miatt. A tömeg beverte a nagykövet házának ablakait. Több tüntetőt letartóztattak. Ezt megelőzőleg az angol nagykövetnek átadták az izlandi kormány tiltakozását, mivel az egyik angol hadihajón egy izlandi csoportot tartanak fogva. Az izlandiak azért mentek a hajóra, hogy feltartóztassák azt, amikor át akarta lépni a 12 mérföldes övezet határát. Hírek szerint a reykjaviki lakosság megdöbbent csalódottsága dühhé változott. Az angol lapok nagyrészt kedélyes hangú jelentésekkel igyekeznek kisebbíteni az angol és az izlandi hajók között lezajlott incidenseket, a Daily Telegraph vezércikke azonban kiemeli, hogy az állítólagos tréfa dolog most már nagyon is komoly, és bármely percben tragikus lehet. Az angol halászhajók nem halászhatnak örökké hadihajók védelme alatt és ez a cívódás a szövetségesek között olyan tragédia, amely tátongó rést üthet a Nyugat védelmében. A Szovjetunió különben nagy tekintélyt nyert azzal, hogy piacot kínált Izland halexportjának, amelyet Anglia kizárt. A Pimmin című izlandi lap hangsúlyozza, hogy az angolok előbb-utóbb kénytelenek lesznek majd követni a többi nemzet példáját, de minél később adják be derekukat, annál több gyalázatot zúdítanak magukra azzal, hogy erőszakot használnak egy kis nemzettel szemben. Anglia akkor járna el a legokosabban, ha azonnal beszüntetné az erőszakoskodást az izlandi vizeken. „Ha ezt nem teszik, akkor az ügy nagyon komoly viszállyá fajulhat, és azzal fenyegethet, hogy nemzetközi méreteket ölt és nagy kárt okoz majd a nyugati nemzetek együttműködésének, s különösen a NATO-nak.“ ANGOL - JORDÁNIÁI ÖSSZJÁTÉK Az Iszvesztyija című szovjet lap leleplezi az angol kormánykörök és Husszein király kulisszák mögötti összjátékát, melynek az a célja, hogy mindenféle akadály kieszelésével húzzák-halasszák a Jordániában állomásozó angol csapatok kivonására vonatkozó ENSZ közgyűlési határozat végrehajtását. Az Izvesztyija cikke rámutat arra, hogy az angol sajtóban újra megélénkült az uszító kampány az Egyesült Arab Köztársaság ellen és újból vádak hangzanak el, hogy az Egyesült Arab Köztársaság „közvetett agresz- sziót“ követ el Libanon és Jordánia ellen A „közvetett agresszió“ igazolására olőránci- gálják azt a hazugságot, hogy a kairói és damaszkuszi rádió „beavatkozik“ Jordánia belügye- ibe. Úgy látszik Londonban elégedetlenséget kelt, hogy a kairói rádió közvetíti azokat a jelentéseket, melyek arról számolnak be, hogy az angol munkáspárti képviselők tiltakoznak a jordániai terror ellen. Az angol kormánykörök maguk szeretnek irányítani és szinte a BBC fiókadójává szeretnék tenni a kairói és damaszkuszi rádiót, és nincs ínyükre, hogy szuverén országok rádióállomásairól van szó. Mindamellett azt, ami pem sikerült az Egyesült Arab Köztársasággal szemben, az angol kormánykörök végrehajtják Jordániában. A hivatalos angol sajtó m'nden restelkedés nélkül egyenesen Husszein király szá- , jába rágja, milyen biztosítékot követeljen annak ellenében, hogy kivonják a beavatkozók csapatait Jordániából. Viliam Siroky miniszterelnök és kíséretének látogatása az Afgán Királyságban a legjobb bizonyítéka, hogy mennyire lehetséges a különböző politikai és gazdasági rendszerű országok együttműködése, és az iparilag fejlettebb országok segítsége a gazdaságilag lemaradott országoknak. Ezt bizonyítják Szardar Mohammed Davud királyi hercegnek, afgán miniszter- elnöknek Siroky miniszterelnök tiszteletére rendezett fogadáson elhangzott szavai. „Az Afganisztán és Csehszlovákia közötti gazdasági kapcsolatok már nagyon kielégítő eredményeket hoztak, amelynek gyümölcsei számos városban láthatók. Afganisztán politikájának magvát a semlegesség politikája és az idegen befolyástól mentes szabad cselekvés jogának biztosítása, az ország gyors fejlesztésére való törekvés képezi.“ Viliam Siroky miniszterelnök kijelentette: „A Csehszlovák Köztársaság kormánya és Csehszlovákia egész népe azt óhajtja, hogy Csehszlovákia és az afgán királyság közötti kapcsolatok továbbra is a barátság, az együttműködés, a teljes megértés és a kölcsönös előnyök alapján fejlődjenek, hozzájáruljanak a világbéke megAz Eisele - ügy Nyugat-Németország az Eisele-ügytől hangos, leplezések és vádak szövevényéből az a felismerés derül ki, hogy valami nincsen rendben a nyugat-németországi igazságszolgáltatásban. Ki is ez a dr. Hans Eisele? A legutóbbi időkig müncheni betegpénztári orvos volt, míg helyesebbnek nem találta, hogy gyorsan kereket oldjon, és külföldre távozzék. Erre az szolgáltatott okot, hogy a nyilvánosság előtt feszegetni kezdték dr. Eisele múltját, s ez a múlt — finoman szólva — kissé sötét. Dr. Eisele egyike volt azoknak Dr. Max von Decker bajor államügyész kissé szomorú: — mert csak öt vonják felelősségre a Eisele-ügyben? az emberiességből kivetkőzött náci orvosoknak, akik a koncentrációs táborokban — Hitler vagy Himler utasítására — ezeréi tízezerszámra küldték halálba a szerencsétlen deportáltakat. Ezért a bűnéért 1946-ban halálra ítélték. A halálos ítéletet nem hajtották végre, ellenben a büntetést életfogytiglani fegyházra változtatták. Ebből sem lett életfogytiglan, mert hét év múlva, 1953-ban, Eiselét „jó magaviseleté“ alapján szabadon engedték a legsúlyosabb háborús bűnösök börtönéből, a Lands- bergi börtönből. Mit tesz ilyenkor Nyugat-Né- metországban egy náci tömeggyilkos? Pontosan nem tudjuk, hogy általában mit szoktak tenni; mindenesetre dr. Eisele letelepedett Münchenben, a bajor kormánytól felvette a „későn hazaiért foglyok" (nyilván hadifoglyok és nem börtön-foglyok) számára biztosított 3000 márkát, s mert a koncentrációs táborbeli viszontagságok és a landsbergi szép évek után kedve támadt arra. hogy saját híaaos- kájában éljen, 25 000 márka építési kölcsönt is kért és kapott. Elhallgatta, hogy a megsemmisítő táborokban igen jelentős praxisra tett szert, (igaz, hogy nem a gyógyító, hanem a halálba küldő kezelés módszereit fejlesztette magas színvonalra), és megpályázta az egyik betegpénztári orvosi állást, s az állást meg is kapta. Kutyából nem lesz szalonna: Dr. Eisele — ezt már tudják rósajtója A leaz Idegenlégióból Szökés Újsághír: „Hét erőszakosan besorozott magyar ifjú megszökött az Idegenlégióból és elérte az „algériai szabadságharcosok“ frontját.“ A fenti hírt ez év tavaszán olvashattuk az újságokban. Napirendre tértünk felette és nem gondoltunk arra, hogy mennyi szenvedés, mennyi viszontagság, mennyi eltökéltség, sőt ha- láltmegvető kockázat rejlik e kurta híradás mögött. Csak jóval később, amikor a menekültek ismét hazakerültek, tudtuk meg az erőszakos toborzás és a szökés részleteit. Valamennyiem 1956 őszén, az ellenforradalom idején hagyták el szülőföldjüket - Magyarországot és nem egyszerre kerültek a francia Idegenlégió alzsíri kaszárnyájába, Szaidába. „Be- sorozásukat“ az erőszak jellemzi és ha behatóan foglalkozunk az esetekkel, rájövünk, hogy egész egyszerűen becsapták őket. Itt van például Nesits József. Siófokon született és 20 éves volt, amikor egy ausztriai menekülttáborba került és ott „élvezte“ a „szabadságot“. De nemsokáig, mert Nyugat-Né- metországba küldték munkára. Otthon js jó futballista hírében állt és így Németországban is munka után néhány társával együtt szívesen szaladt a labda után. Egy napon felfedezték és egy profi-csapat szerződést kínált fel neki. Természetesen elfogadta. Egy sikeres labdarúgómérkőzés után beszélgetni kezdett egy idegen úrral, aki „véletlenül“ ott volt a meccsen és hízelgőén nyilatkozott Nesits barátunk labdarúgó tehetségéről. Összebarátkoztak, ebédelni mentek. Az „idegen“ úrnak szemlátomást sok pénze lehetett, mert sűrűn koccint- gatni kezdett. Ének hatása alatt különféle tervek merültek fel, többek között egy nemzetközi futball-turné terve is (Spanyol- ország, Franciaország, Olaszország, Észak-Afrika). Igen ám, csakhogy ezt a turnét csakis mint az Idegenlégió labdarúgó- csapatának tagja valósíthatja meg — mondta az úr. Ezért be kellene lépnie az Idegenlégióba — de természetesen csak a forma kedvéért! Katonáskodni nem fog, luxushotelekben lakik majd és a futbalí-csillagok fényűző élete vár majd rá. Előkerült a „formális“ szerződés is és Nesits mit sem sejtve aláírta a szerződést. Csak akkor ocsúdott fel, amikor az ígért luxjus-hotel helyett a szaidai kaszárnya falai mögött találta magát. Ő is, mint már olyan sokan előtte, csalásnak esett áldozatul. Gál-Szabó Andrást is 1956. november 17-én Ausztriából vitték ki Colmarba és a menekültek kaszárnyájában helyezték el. Több mint háromszázan voltak, rengeteget éheztek, mert a tábor parancsnoka a Vöröskereszttől kapott élelmiszereket és ruhaneműket nem a menekültek között osztotta szét, hanem „lendületes" kereskedelmet űzött velük. Gál-Szabó nem bírta sokáig. Előbb egy szénraktárban dolgozott, de nagyon kevesett keresett, annál többet nélkülözött. Gondolt egy merészet és egy katonavonattal sikerült Marseille-be eljutnia. Ott alkalmi-munkát vállalt egy hajójavító műhelyben. De ott sem dédelgették, mint ahogy azt a „szabad“ magyar rádió propagandája hirdette. Többet bőjtölt mint evett. Már vagy két napja éhezett, amikor egy „önzetlen“ honfitársa, Horváth Ferenc, megkönyörült rajta. Horváth már 1945 óta szolgált az Idegenlégióban; meghívta ebédre és nem fogyott ki azokból a mesékből, amelyek mind a légionista élet csodáival voltak tele. Gál-Szabónak néhány napig nem volt élelemre, italra gondja. Horváth aztán meghívta egy kaszárnyái mulatságra és Gál-Szabó vele ment. Alighogy a kaszárnyába értek, Horváth nyomtalanul eltűnt és helyette egy káplár jelent meg, aki Gál-Szabót egy irodába kísérte. Szaida — az Idegenlégió „csodája". Erre csakhamar mindenki rájön, aki odakerül. „Változatos“ program várta őket: fegyvergyakorlatok, hosszú menetelések a sivatagban, tropikus napon és vasfegyelem. Hol maradtak a „csodák" ? Kaszárnyaéletnek sem nevezhették a Szaidában töltött időt, hiszen úgy bántak velük, mint a legnagyobb gonosztevőkkel. Kétségbe voltak esve. Hogyan lehetne innen kiszabadulni? Leír- hatatlanul sokat szenvedtek és sokáig, majdnem egy évig tartott, amíg ütött a szabadulás órája. Elsőnek egy Zsofinec Sándor nevű magyar szökött meg a légióból. Valóságos hajtóvadászatot indítottak utána, de szerencséje volt. Elérte a Szabad-Al- zsíri frontot. Szökéséből nemzetközi botrány keletkezett, mert egy Szabad-alzsíri újság, az El Mujahid, orsjág-világ Finnország Kommunista Pártja a napo kban ünnepli alapításának 40. évfordulóját la — mint müncheni orvos injekciós kezelésben részesítette dr. Krach nevű kollégája özvegyét, s oly sikeresen, hogy az orvos özvegye rövid kezelés után váratlanul meghalt. Az Eisele- féle kezelésben ez nem lett volna meglepő; csupán azon gondolkoztak el egyesek, hogy dr. Krach özvegye, halála előtt három hónappal 150 000 márkát érő müncheni házát dr. Eisele feleségére Íratta — akit életében mindössze háromszor látott. De aztán még ez sem lett volna gyanús, ha a közelmúltban egy Sommer nevű buchenwaldi pribék bűnperében nem hangzik el bizonyos Jelinek nevű tanúnak olyan eskü alatt tett vallomása, amely szerint „a müncheni dr. Eisele orvos egyetlen hét alatt több embert ölt meg Bu- chenwaldban, mint Sommer egész életében." Jöttek más feljelentések is. Most kiderült, hogy már három évvel ezelőtt feljelentették Dr. Eiselét, de a feljelentést valahol valakik elsüllyesztették. A rendőrség és az ügyészség nem nagyon akarta a kisujját sem mozdítani az Eisele-ügyben. Ahogy a Revue című nyugatnémet képeslap írja: „Ha arról van szó, hogy az atomhalál ellen tüntetőknél házkutatást kell tartani, a hatóságoknak 48 órása sincs szükségük. De ha arról van szó, hogy egy tömeggyilkos orvost kell lefülelni, akkor hetekig ábrándoznak." így történhetett, hogy Eisele simán, szinte a hatóságok jóváhagyásával külföldre szökhetett. A bajor államügyészt, dr. Max Dechert ugyan felfüggesztették állásából, de a nyugatnémet sajtó többségének az a véleménye, hogy nem egyedül Decker úr felelős az Eisele-ügy három éve történő elszabotálásáért, hanem még egy sereg hivatal és hivatalvezető a Bajor Köztársaságban. Decker elvégre 1931 óta náci párttag volt, s szolidaritása Eiselével igazán érthető ... Az Eisele-ügy mindenesetre rányitja sok nyugat-német polgár szemét arra, hogy a náci tömeggyilkos múlt az Adenauer- rendszer szerint „bocsánatos bűn." A lapok felháborodása azonban azt bizonyítja, hogy a tömeg gyilkosokat még Nyugat- Németországban is nehéz védeni. A gyilkos Dr. Eisele jól szabott fekete ruhában, feleségével és 15 éves fiával tavaly részt vett a bayreuthi Wagner-ünnepi játékokon, mert nagy rajongója a wagneri muzsikának. előtt leleplezte a fiatal magyar történtjét és azokat az erőszakos módszereket, melyekkel Franciaországban az Idegenlégióba toborozzák a fiatalokat. Figaro című lapba, melyet akkoriban Alzsírbah még szabadon terjesztettek. A Szaidában sínylődő magyar légionisták is értesültek az esetről és ez űj reménnyel töltötte el őket. Zsofi- necz példája nyomán mindent elkövettek, csakhogy szabaduljanak. Váratlanul kívülről, a Szabad-Alzsírí frontról is érkezett segítség. Egy bajtársuk titokzatos módon cédulát kapott, amelyen ez állt: „Igyekezz kijutni a kaszárnyából és ha lehet, végy magaddal fegyvert is. Hagyd el a várost és szólítsd meg az első arabot, akivel találkozol. Elég ha azt mondod neki: „Tahai el Giazaher“ (Éljen Alzsír). Minden arab segíteni fog abban, hogy a partizánokhoz kerülj. A cédulán ez az aláírás volt olvasható: Az északafrikaiak klubja.“ Ez a cédula kézröl-kézre járt és határtalan örömet ébresztett az elkeseredett légionistákban. Kiszabadulnak ebből a pokolból. Látszólag nyugodtak maradtak, a szolgálatot pontosan ellátták, Éjszaka egy ,",jeep“ hagyta el a kaszárnyát, mintha csak őrszolgálatra indulna. Hatan voltak benne, mind magyarok. Amint a város határát elhagyták, kiszálltak a gépből. Nem tartott soká és már találkoztak egy arabbal. Elmondták a vá- rázsigét, az arab szemei felcsillantak és már is a következő „állomás“ felé vezette őket. Az alzsíri szabadságharcosok széleskörű hálózatot építettek ki, hogy védelmezzék és irányítsák a légióból szökött katonákat. Két hétig tartott az út, míg a marokkói határra értek. Közben nehéz akadályokat kellett leküzdeniük, hegyeken, sziklákon, vízmosásokon keresztül gyalo- golniok, mindig csak éjszaka, mert a franciák repülőgépekkel nyomukra indultak. Legyőzték a szomjúságot és az éhséget, a legnagyobb erőfeszítések árán legyőzték az akadályokat, mert bennük égett a vágy, hogy. visz- szatérjenek hazájukba és igazi szabad emberek legyenek. Eljött a nap, amikor az utolsó alzsíri vezető átadta őket marokkói kollegájának. Megmenekültek. Marokkóból bűnbánó táviratot intéztek a Magyar Népköztársaság kormányához. Arra kérték, tegye lehetővé hazatérésüket, bocsássa meg tévelygésüket és engedje meg, hogy hazatérjenek és bekapcsolódhassanak az építő munkába. Kérésüknek eleget tettek. Ro.
