Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-11 / 7. szám
MIHAIL SADOVEAHU; Ä temető vámosa £Gy MESÉT fogok nektek elmondani. A mesék a legigazibb igazság tolmácsai. Hol volt, hol nem volt. Csak hogy ez'a mese nem azokból a régmúlt időkből való, amikor még a bolhát acél patkóval patkolták; mai mese ez ám és egy nem is olyan mesz- szi országból való. Történhetett volna nálunk is, de még mesemondó létemre is tisztelem az igazságot. Az igazság buzdít arra, hogy bevalljam: e mese színhelye Konstantinápoly, melyet mi Sztambulnak hívunk, és hőse egy Ali nevű török. Ez az Ali becsületes ember és jó gazda volt, váljék egészségére. De szerette volna, ha a szegénység messzeka- nyarodva kikerüli házatáját, hogy könnyebb legyen az élete e gondterhes korban, és hogy legalább hetenként egyszer, péntek este, ízes falatok és drága borocskák csiklandozzák ingét. Honnan azonban mindez, amikor Ali zsebei sóhajtoztak az ürességtől ? Akármerre tekintett, mindenütt háborús milliomosokat látott, akik vállveregetö leereszkedéssel viseltettek iránta. Jobb sorsra érdemesül vala a Prófétának e jámbor híve. Csalafintasággal, meg hazugsággal sokra vihette volna, dekát a mi Alink nem akarta lelkét bemocskolni, habár tudta ó jól, hogy nem csak a pogányoknak meg a becsteleneknek hemzsegnek az élet tömérdek örömei, hanem Mohamed hű fiainak is. Példa erre az, hogy néhanapján a Próféta hívei is szereznek drága ingóságokat ez árnyék-világban, a Magas Porta szolgálatában, vagy valami üzletfélével. De addig is, amíg eljut majd odáig, hogy eltanulja, miképp lehet az ember basa, megpróbálkozik majd valami szerényebb jövedelmi forrással. A falvakat járta hát, azokon a tavaszi napokon, amikor az a mentő gondolata támadt, jobbra-balra nézegetett, itt-ott lehajolt egy-egy virágocskát letépni, vagy friss vizet ivott az útmenti patakból. Nemrég érkeztek vissza a balákli-i mandulaligetekbe a taréjos pintyőkék. „Múlnak a böjt hetei, és jól esne ám, kedves Handzsi-Bekr komám, ha bőségben tölthetném el a szent ünnepeket. Én amondó vagyok, hogy keressek magamnak egy nem túl drága portékát, és azt megfelelő haszonnal adjam el a Kormányzóság, székvárában. Ma egy portékával házalok, holnap meg mással; az üzlet kezd lassacskán menni, és Allah segítségével, remélem, részesedek majd abban a jutalomban, amelyet meg érdemiek." Ali is így cselekedett. Egy nefelejcskék tavaszi nap háromszáz olcsó tojásra akadt egy vénasszonynál. Kosárba rakta őket, a kosarat felrakta a turbánjára, és imát mormolva maga elé, bevonult Sztambulba. De még száz lépést sem tett meg a fényes város kövezetén, amikor egy szúrós szemű, kaftános hivatalnok állta el az útját: — Megállj! Mit viszel a kosárban? — Háromszáz tojást — felelte Ali. — A saját részedre vagy eladás végett? — Eladás végett, bíz én. — Hogy a saját részedre, avagy eladás végett, az itt egyre megy. Én vámszedö vagyok, ha nem tudnád. Ha tovább akarsz menni, fizess! — Mit fizessek? Fütyülök az összes vámszedökre. — Fütyülsz te, de nem fütyülök én. — Néhány tojást viszek, ember! Falun vásároltam őket, az enyémek, ki mit akar tőlem? — Én csak a vámdijat akarom. Fizess és tovább mehetsz. — És ha visszafordulok és lemondok a tojások eladásúról? — Azt se teheted. Itt vagy, tehát fizess! — És ha egy vasam sincs? — Az sem baj! Zöldágra vergődünk mi pénz nélkül is. Fizetsz majd természetben. — Jó, legyen amint akarod. Adok neked két-három tojást, és hagyj mennem. — Te kettőt-hármat mondasz, én meg tizet-húszat akarok. — Allah! Igazhivő vagy te, vagy pogány? Igazhivö, bíz én. La Allah, la Allah! — És ném esik meg szíVrpd szerencsétlen testvéreden? — Tiszta szívből sajnállak. Épp ezért adj tíz tojást, folytasd békében utadat. ALI MEGVAKARTA HALANTEKÁT, gondolkozott még egy ideig, aztán simogatta szakállát és lecsendesedett. Körüllegeltette szemeit a virágba szökkent kerten. Valahonnan a kakukk szerencsedalát hallotta. Leszámolta a tíz tojást a városi vámszedönek, és újra felrakta kosarát turbánjára. — Hiába, — sóhajtotta — ha vámszedö, hát meg kell adni neki, ami dukál. A birodalomnak is megvannak az emberei és a kiadásai! ... De alig jutott a legközelebbi sikátorba, amikor egy még öblösebb hang szólította meg: — Állj török! Fizesd a vámilletéket! — Eszem-ágában sincs. A vámilletéket megfizettem és szabad vagyok. Légy jó, és kérd másoktól, de ne tőlem. — Megfizetted? Alig hiszem. — Szakállamra mondom neked, hogy megfizettem. — Hol? — A szomszéd sikátorban, közvetlen a Silini-kapu közelében. — O, igen. Nem vonom kétségbe szavadat. Ott az első sikátor vámsze- dóje uralkodik. Itt azonban a második sikátorban vagy. Kár tehát minden szóért. Ha nem fizetsz, lefoglalom, a portékádat. Ott mennyit fizettél? — Tíz tojást. — Nagyon szép, számolj le nekem is ugyanannyit és szabad vagy, akár a madár. — És ezzel befejeztem? — Befejezted. Semmi közöm többé hozzád, Allah vezérelje lépteidet. Ali kénytelen volt megkönnyíteni még tíz tojással a kosarát. Nagyot sóhajtott újra, aztán letakarta portékáját köpenyével és folytatta útját. — Lassítsd lépteidet, Allah gyermeke! förmedt rá nemsokára a harmadik vámszedö. — Miféle dugárut viszel ott nagy titokban? A tiéd-e avagy erőszakkal szedted el azt egy pogánytól? Ha pogánytól való, nekem adod a felét, mert így írja azt elő a törvény. Ha azonban a tiéd, hát beérem a köteles vámilletékkel is. — Jaj nekem! — kezdett Ali sopánkodni. — Amit eddig fizettem, elég lett volna, hogy három nap és három éjjel egyek-igyak a Güll-fogadóban. Ha ráadásul még neked is adok valamit, az üzletem olyan lesz, mintha már nem is volna. Alig marad annyi, hogy visszakapjam a pénzecskémet, amivel a portékát vásároltam. Háromszor vámilletéket fizetni! Ilyen még nem volt birodalmunkban, amióta csak az eszemet bírom. — Mit tehetek róla. te török? 0] emberek, új törvények. Fizess! — Ha neked is tíz tojást adok, ráfizetek az üzletre. — Ne búsulj, ember! Megelégszem én nyolccal is. Fizess hamar és tűnj el, mielőtt társam visszajönne. Ne mondd, hogy szívtelen a török. Szegény Ali azt érezte, hogy valami fojtogatja a torkát, de nem volt mit tennie. Fizetett és tovább ment. De attól a perctől fogva, megtanult másképp mozogni. A következő sikátort szélvészként szelte át, mitse törődve az utána kiabáló hivatalnokkal. Azonban egy szűk átjáróba jutván, nem volt mit tennie: két lovas török állította meg. A boldogtalan kereskedő nem is próbált kibúvót találni. Tudta ő már, hogy nem kerülheti ki a sorsát, így hát három-három tojást fizetett nekik. Aztán a nagy híd felé vette útját, az Arany Szarv irányába. Ott újra vámszedök állták el az útját. — Hid-vám! — szólt az egyik. — Vám-híd — morgott a másik kócos szakállából. Ali hirtelen megáilott, ezegyszer elmosolyodva. Két lépést tett a híd karfája felé és hosszan nézte az alatta úszó hattyúkat. Már semmivel sem törődött; mintha az egész világ váratlanul rózsaszín gúnyát öltött volna. Nagykésön a két vámszedö felé fordult és szelíden így szólt hozzájuk: — Tudtok-e valamit, testvérkéim? — Tudni fogjuk, ha megmondod, — válaszolta az egyik. — Mindenek előtt fizesd az illetéket! — Tudjátok mit? Nektek adom a megmaradt tojásokat; legyetek velük boldogok és hagyjatok engem békében. Rendben van? — Rendben. Okosabban nem is beszélhettél volna. Látni rólad, hogy van mit aprítanod a tejbe és azt is, hogy szereted felebarátaidat. Ali szokás szerint köszöntötte a két vámszedöt, felemelve kezét a szívéhez. a szájához, majd a homlokához és minden gondtól megszabadulva, Eyub felé indúlt, könnyedén dudorászva egy dalocskát. Ilyen az élet. Csúnya az élet. Jobb a halottak szomszédsága, mint az élőké, ahogy Daud-szultán zsoltárjaiban írva vagyon. AMINT MENT-MENDEGÉLT, botjával verdesve az utca hulladékait, egyszerre csak egy temetési menetet látott haladni az örökkévalóság ciprusos kertje felé. Egy végeláthatatlan sokaság kísérte utolsó útjára a megboldogultat, aki a vüág hatalmasai közül való lehetett. — Nagy Allah és Mohamed az Ö prófétája, — szólalt meg váratlanul Ali. — Álljatok meg, testvéreim, — kiáltotta és felemelt karokkal megállóit a temetési menet előtt. — Erre tilos az átmenet. A temetés megtorpant. — Hogyan? Mit mond? Mi történt? — hallatszott a tömegből. — Tilos az átmenet vámilleték lefizetése nélkül, — válaszolta csendesen Ali. — Fizessetek és tovább engedlek titeket. — Vámilletéket a halottakért! De ilyet még sohasem hallottunk. — Tegnap nem, de ma igen. Nincs vesztegelni való időm; pénzt akarok látni. — Mennyit? — Csak egy lírát. — Jól van. Adjunk neki egy lírát — vélték a halott hozzátartozói. — Ha ez itt a szokás, hát mi nem élünk kifogással ellene. A mi dolgunk úgyis nagy költséget igényel. Tessék, itt van a pénz. A Köszönöm; szabalaeruszum; szabad az átmenet. Ali eltette a pénzt és mélyen meghajtotta magát a nefelejcskék ég felé. Na. az élet nerp is olyan keserű, mint ahogy azt az imént hitte. Itt meg fog pihenni, az út szélén és egy jobb üzlet után fog nézni. Először azonban az örökkévalónak fog egy imát mondani, hisz ö gondját viseli minden igazhitűnek. Utána egy negyedórácska alvás. De, mi is az ott? Még egy temetés. Ali feláll és megállítja a menetet. — Tilos az átmenet. Fizessetek vám- illetéket. — Igaz, úgy tűnik nekünk, hogy már hallottunk valamit efelól a vániilleték felöl. Mennyi? — Egy líra. — Na, ha új törvényt hoztak, hát fizessünk és menjünk tovább. Tessék a pénz. — Szépen köszönöm. Kellemes egy kereskedelem ez szép időben és lágy tavaszi fuvalatok közepette. De mi lesz majd, ha megerednek az ég csatornái! Jó lenne birtokba venni azt az omladozó viskót, ott az út szélén. Van benne egy asztal is. Majd naplemente után átrándul Büiuk-Csárs- ba és vásárol egy nagy könyvet, ahová beírja majd a számadásokat. Ugyancsak ott, egy örménytől vásárol majd egy régi táblácskát piros betűkkel pin- gálva, amelyik valamikor egy középületen ékeskedett. A táblát felszegezi az ajtófélfára. Piros ákom-bákomjai alatt áll majd ö, Ali, tisztelettel, llyképpen félrerakhat valami pénzmagot is az ünnepekre. Szegény asszony örülni jog egy új fátyolnak. Három nap múlva, Ali üzlete végleg meg volt alapozva: császári címerek, asztal, főkönyv és rézfogantyús sétapálca. — Megálljatok. Fizessetek vámilletéket. Mindenki fizetett. Hatodik nap egy vizír temetése közeledett. Hogyan? Egy igazi vizír? Hát ilyen nagyurak is eltávoznak az élők sorából? Hiába, a halál küszöbén mindnyájan egyenlöek vagyunk. Fizesse meg ö is az illetéket, rangja és méltósága szerint. Tíz Urát! A birodalom többi vizírjei előléptek a sorból és jól szemügyre vették Alit — ájtatos szemek, ősz szakáll, asztal és főkönyv, a birodalom címerei, sőt rézfejes sétapálca is! — Mi a csudát művelsz itt, te török? — Ez az eyub-i temető vámja. — Mióta? Miniszterek vagyunk mi is, de semmit sem tudunk róla. — Ti sem tudhattok mindent, de van, amint látszik. Majd elmesélem nektek hogyan történt, amikor időtök megengedi. Egyelőre nézzetek utána, hogy ki legyen fizetve a vámilleték, amely nélkül még vizír társatok ökelme sem lépheti át az örökkévalóság küszöbét. — Hm! Jól van, egyelőre fizetünk. Majd később meglátjuk mi, hogy hogy és mint áll a dolog. Visszatérve a temetőből, a miniszterek meghallgatták Ali elbeszélését és igazán nem merem azt állítani, hogy nem nyerte el tetszésüket. — És megy az üzlet? — kérdezte mosolyogva a legnagyobb közülük. — Allah legyen áldva érte, megy! — Az emberek fizetnek? — Már miért ne fizetnének? — Jól van, fiam. Még ma küldök neked egy hétpecsétes engedélyt. Természetesen, a kormányzóság részét félreteszed. — Félre ám, uram. És ha Allah is úgy akarja, hát majd kisütök én valami új jövedelmi-forrást a becsületes emberek és a közösség javára. Imígy lön Aliból Sztambülban a temető vámosa. (1928.) (Fordította CULCER SÁNDOR) hogy „Hogyan lehetek energikus?“ címen új könyv jelent meg New Yorkban az Brothers kiadóvállalatnál. A kiadó ingyen ügyvédet bocsát rendol!;ezésre annak az olvasónak, akit a könyv áttanulmányozása után erőszakoskodás miatt bíróság elé állítanának. hogy a szovjet hatalom éveiben Csehov színdarabjait száz- huszonkét kiadásban, összesen két millió nyolcszázezer példányszámban jelentették meg. hogy megdöbbentő adatot közöl az UNESCO az emberiség műveltségi fokáról, .ó tatai szerint jelenleg az emberiség 44 százaléka írástudatlan. hogy a klynzvarti kastélyban eddig ismeretlen kéziratot találtak. melveknek zöme az idősebb Dumastól származik. A leletek alapján elhatározták, hogy a kastély egy részét múzeummá alakftiák, és a múzeumot a nagy francia íróról nevezik el. hogy egy nemrég kötött kulturális egyezmény alapján a Moszkvai Nagy Színház balett- együttese az idén Párizsban és Brüsszelben vendégszerepel. hoov Andre Still Holnap szeretjük egytnást című új regénye nagy sikert aratott a francia dolgozók körében. hogy a pécsi Nemzeti Színház rövidesen bemutatja Egri Viktor államdíjas író Örök láng című drámai költeményét. U.I szmeszHo i ez a nagy 7 Nemzetiségére nézve magyar. Nehezen lételezhetjük fel, hogy a sok film közül, amelyekben játszott, legalábbis egyben ne látták volna kedves olvasóink. Talán annyit még elárulhatunk róla, hogy férje Gábor Miklós, szintén ismert színész és filmszínész. Bár már édesanya, gyakran játszik fiatal lány szerepeket. Különösen kitűnt egy ifjúság problémáival foglalkozó filmben, ahol egy fiatal gyári munkáslányt alakított. A film Budapesten játszódik le, a gyári munkáslány és a szabadságra hazajött katona szerelméről szól. A filmet Máriássy Judit forgatókönyve alapján Máriássy Eélix rendezte. 1956-ban a Karlovy Vary-i filmfesztiválon külön elismerésben részesült. Az 5. számunkban közölt rejtvény megfejtése; Irina Szkobcevova. Könyvjutalomban részesültek: P.ÄSZTOR VIOLA, Pol'any, STRAÜSZ KLÁRA, Rozsnyó, ARACZKÄ IRENA, Nagymegyer. Miután rejtvényversenyünk igen nagy visszhangra talált olvasóink körében, közöljük, hogy rendszeresen kéthetenként közlünk színészképet, melynek megfejtését legkésőbb tíz napon belül kell beküldeni.
