Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-27 / 22. szám

KRODV GYULA;

ÖNGI BERKEK

Ezekben a napokban Martin <ukuöin, a neves szlovák Író ha- álának 30. évfordulójáról emlé- cezünk meg. Kukuőin irodalmi ilkotása nagy lépést jelentett a izlovák szépirodalom fejlődésé- jen. Az író tudatosan elfordult ÍZ úri kastélyok romantikájától, IS az egészségtelen társadalmi ilöltéletektöl. A hatvanas évek- len forradalmasította az írás- aűvészetet és mély hatást 'áltott ki az olvasók széles Tételeiben.

KukuCin mesteri módon a dovák falu hétköznapi életát istette le, elbeszélései, mint [íso. Nagy kanállal. Regruták, szlovák irodalom igaz-gyöngyieméihez tartoznak.

Mélységes szeretettel csüng azáján. A mostoha sors azon- ín idegen földre vetette. Élet- irténetében visszatükröződik a dovák nép sorsa. Azokhoz a dovák tehetségekhez tartozik, cik kénytelenek voltak elhagyni izájukat és külföldön kerestek >ldogulást, Élete örök vándor- s. Dalmáciában mint orvos te- pedett le. ott Irta meg a Ház hegyoldalban című terjedel- es regényét, amely a horvát másztok életéből meríti tárcát. Meseszövése mindvégig bilincselő, különösen a lélek- ni leírások értékesek. KukuCin odálatos módon mindenütt imar megszokta környezetét, mghatatian természete azonban egyre távolabbra vitte hazájától Dél-Amerikába vándorolt ki, leghosszabb ideig Punta Arenas-ban élt. Végig megőrizte anyanyelve tisztaságát és szépségeit, pedig hosszú éveken keresztül külföldön élt. Lélekben sohasem szakadt el hazájától. Bárhol is lakott, mindig igen visszavonultan, csakis irodalmi munkájának élt. Gondosan ápolta anyanyelvét és az mint egy üvegházi növény, egyre szebb és csodálatosabb virágokat hajtott.

Az író egyéniségét különösen útleírásaiból ismerjük meg. A Séták Patagóniában és a Franciaországi benyomások című útleírásaiban közelebb hozza az idegen világot és az olvasó tudatában áthidalja a nemzetiségi, vallás- és osztálykülönbségeket.

KukuCin műveiben világosan rámutat arra, hogy a kapitalizmus szétromboija a vidéki patriarchális élet értékeit, megállapítja, hogy „az élet a kapitalizmusban üres és szomorú", de nem jut el odáig, hogy meglássa, hogyan kell megoldani a társadalom problémáit.

Különösen a Mai volá című nagyregényében boncolja a kapitalista rendszert, amikor a kivándorlás okaival és a kivándorlók sorsával foglalkozik.

Az első világháború után az • újonnon megalakult Csehszlovák Köztársaságba is csak mint vendég jár. Az irodalomba néhány évtizeden keresztül állandóan új témaköröket és művészeti elemeket hoz. Alkotásával harcolt az emberi társadalomra ható negatív jelenségek ellen. Meg akarta oldani a fontos társadalmi, politikai és filozófiai kérdéseket. Amint az irodalomkritl- kusok mondják „regényalakjai nemcsak az irodalom szempontjából értékesek, hanem a szlovák kultúra fejlődése szempontjából is".

Művei mélyen benne gyökereznek a mai olvasók tudatában és megérdemlik, hogy még behatóbban foglalkozzunk velük, mert igazi Irásművészetet tükröznek vissza.

M. M.

Komoly játék

Mertem mélyen szemébe nézni,

S játszani véle álszerelmesen.

Nem féltem, hogy szívem eléri És hogyha mégis:

Azt hittem könnyű —

Könnyű lesz felejtenem.

De ö csak vidám gyenge lány volt. Kinek az élet nem bohú-szérep Szíve hamar titokban lángolt S bár félve védte.

Hiába védte:

A szeme égte, sírta, hogy szeret.

— Nem merek már szemébe nézni S játszani véle álszerelmesen.

Tudom már. hogy komolyra érti, — Talán még én is.

S jaj, akkor nehéz Nehéz lesz felejtenem.

PETRIK JÓZSEF

A SZEMED

Mint az éj, barna s bíztató,

mint nyári nappal, oly meleg, oly tisztatükrű, mint a tó, és oly mély. mint a tengerek.

Szempíllád éjfélt font körém, mikor először láttalak.

Szemeden — mint tó tükörén az árny — bolyongtam álmatag.

Néztem a szemed, mint ahogy nyári esteken a tavat nézi vágyva a telihold: megláttam benne magamat...

Elsz'ditett a tiszta mely,

elmerült szemem, s ott pihen, mint .súlyos kb a tó ölén, s szemed tengermélyiben.

KULCSÁR TIBOR

Zúgnak-e még az ungi berkek? — ha zúgnak is, másként zúgnak, mint régen. A Rákóczi- vitézek a homokban alusznak, és minden elmúlott. Az ungi berkekben az árulkodó szél a takaró gallyakat nem rejtőzködő ku~ rucákról hajtja félre, — csak zúg a szél amúgy bolondjában. Én e tájon jártam, és egy történetet találtam. Tegnap, vagy tegnapelőtt, — vagy nemrégen azelőtt történt; éppen kocsin mentünk arra, ahol az út szélén egy roskadt és igen szomorú régi ház álldogált. Éppen olyan vén, mint az országút, vagy tán még vénebb. A tetejét elhordta a szél, oszlopos tornácán bokrok nőttek,, ajtaját, ablakát jó emberek elhurcolták. Ki lakott itt? Miért lakatlan a ház, hol egykor tán víg élet volt?

Itt Mátyás lakott és szolgája. Mátyás egy zordon kisnemes volt; szolgája Csiga, a rémlusta ember: — pajtás, ha régi krónikákban olvassz róluk, jegyezd meg, és gyűrd be a lapot.

Itten egykor víg élet volt, a Mátyás idejében. Az udvarház tetején a szélkakas csikorgóit, és a konyha körül fülét hegyezve üldögélt a házőrző kuvasz. Tyúkok kapargáltak a georginabokrok alatt, és a nyitott kapun úri hintók gördültek be.

Majd jött egy ősz — a nyárfák a ház körül nagyon sárgák lettek, és a patak a kert alatt oly melankóliával folydogált, mint egy öreg élet. — Az udvarházba hintók nem tértek be, és a süvöltöző őszi szélben, suhogó esőben a szélkakas élesen csikorgóit. Mátyás úr az avart járta, és görbe botjával piszkálta a leveleket. Akkor már nagyon öreg volt, fehér szakálla mellét verte, és dolmánya megzöldült a régiségtől, mert szegény is lett. A gaz felverte az udvart, az eső befolyt a szobába, és az utolsó macska egy vasárnapi napon elszökött a háztól.

Egy alkonyaton vendég érkezett a házhoz. Az öreg Mátyás az ámbituson üldögélt, és emyös lámpánál megsárgult újságokat levelezett. A kakukkos óra mélán ketyegett feje felett, a sárga nyárfákról a kemény levelek halk nesszel fordultak le a fűre. Világos, langyos őszi este. A vendég bejött a kapun, és lassú lépésekkel közeledett. Szikár, egyenes öreg úr volt, — a szomorú arcú öreg urak fajtájából, akiket sok bú és bánat ért fehér korukban, ám fekete szemében egy húsz éves ifjú szenvedélyessége és ifjúsága lobogott.

Az ámbitus lépcsőjén lassan feljött. Mátyás úr felemelte a fejét, és meghökkenve nézett a jövevényre. — Tétovázva, kissé ijedten közeledett felé.

— Emlékszik még rám? — kérdé az öregúr. — Fiatal korunkban jó barátok voltunk, sokat együtt voltunk, persze: azóta megöregedtünk.

Mátyás magas, ráncos homlokát megsimította, és maga elé meredt

— Régen ? .,. Olyan ismerős nekem, uram. Hol jár erre? Mit csinált azóta ... Üljön le.

Az öregúr szelíden nézett Mátyás úrra. aki zavartan tekintett az udvarra. „Ugyan hol mászkál Csiga? Persze, mi elszoktunk a vendéglátástól!" morogta.

— Régebben víg cimbora volt. Mátyás úr. Jurátus korában a cigány csak mindig muzsikált, és a szép lányok annyi bukétát kaptak, amennyit azóta se.

Mátyás úr mosolygott;

— A szép lányok és a cigány.. Nagyon régi dolgok. — Hirtelen fontoskodva hajolt előre: — De egyszer vége lett, mert kiütött a forradalom, és elmentünk honvédnek. Ön is? ...

Az öregúr bólintott:

— Hogyne? Hát nem emlékszik? A vörös sapkásoknál szolgáltunk, és az isaszegi erdőben kötöttünk barátságot, amikor ön megsebesült, és én ápoltam.

Mátyás úr homlokát dörzsöl- gette, -és karikás kék szemeit kutatólag függesztette az esti vendégre.

— Akkor nagyon közel voltam a másvilághoz — mormogta halkan. — Keresztülfúrt egy bolond golyó: Csakugyan mellettem volt ön akkor... Ahogy belépett, mindjárt ráismertem, a szeme a régi tűzben ég, mintha semmi sem múlt volna el azóta.

Az öregúr mozdulatlanul ült helyén.

— Beszéljen valamit, hogy élt azóta? Mi történt? Érdemes volt élni? — Halkan mondta ezt, és az ernyős lámpát az asztal közepére tette, hogy a fény Mátyás úr arcába essen.

Mátyás úr öreg, ráncos kezeit egymásba fonta, és félig lehunyta a szemét:

— Különös, hogy ön kérdez engem, de én mégis felelek. A háború után bujdostam erdőkben, falvakban és pusztaságokon. Sokszor nagy veszedelemben forogtam, és e szomorú években, midőn a börtön és a bitófa fenyegetett, sokszor gondoltam a halálra. De a halál elkerült. Égy puszta szigetre vettem be magam a Duna közepén. Ott éltem.

KULTURHIREK

Hódos község Csemadok helyi csoportja a múlt évben nem a legsikeresebben működött. Ezt az okozta, hogy a vezetőség nem volt egységes.

A kultúrcsoport ebben az évben új vezetőséget választott. Az új vezetőség egyöntetű munkája meg is hozta gyümölcsét. Végh Gyula igazgató elvtárs vezetésével Kónya Ferenc: Élas Marika menyasszonyi fátyla című színmüvét tanulták be. A színdarab nagy sikert aratott, pedig a szereplők többsége családapák és anyák közül került ki, akik minden szabad idejüket a színdarab betanulására fordították. A darabbal több községbe is ellátogattak.

PÓK VILMA

Vígtelek lakossága Is újjáéled. Oj kultűrházat építenek a község dolgozói számára. A kultúr- ház építésébe a lakosság is nagy mértékben belekapcsolódik, hiszen a falu régi álma valósul meg. A kultúrbáz építésénél már eddig több. mint 9000 órás brigádmiinkát dolgozolt le a község lakossága. A lövőben a helybeliek már nem kényszerülnek más községben előadott színmüvek megtekintésére, mert új kultúrhajlékukban saját előadásaikkal szórakoztatják a megjelenteket.

CSAFÖ FERENC

A balonyi fiatalok nemrégen színre hozták A bor című színdarabot. Jelenleg Csiky Gergely: Ingyenélök című művével szórakoztatják a falu lakosságát s azt tervezik, hogy azzal a közeli községekbe Is ellátogatnak. A főszereplők: Tóth Elvira, Laca Sándor, Cslcsay István és Laca Rozália kitűnő alakítást nyújtottak.

MATIS MARIA

A közelmúltban Vágsellyén a Csemadok helyi csoport a kevesek által Ismert Íróról. Sellye! Józsefről, családi nevén Mlsko- vits-ról rendezett írói estet. Az író életét és művelt dr, Csan- da Sándor egyetemi tanár Ismertette, s az ö érdeme, hogy az eddig keveset említett Írót az utókor megismeri.

Az írói életét és munkásságát .Nádasházak című könyvéből ismerhetjük meg. A megjelent közönség nagy figyelemmel hallgatta az előadást és valameny- nyien nagy örömmel helyeselték a Csemadok elnökének javaslatát, hogy Sellyel József szülőfalujában, Vágsellyén az Íróról utcát nevezzenek el.

GACSÖ ISTVÁN

Nyírágő községben a helyi CSISZ-szervezet színjátszó csoportja bemutatta Egri Viktor: Házasság című háromfclvonásos színművét. A szereplők elnyerték a közönség tetszését és a CSISZ-szervezet színjátszói közül ki kell emelnünk Levitzky László kiváló alakítását, aki megdöbbentő átérzéssel tolmácsolta Gálné fiának, Péternek szerepét. Benyes Rózsi mint Péter anyja jó játékáért sok tapsot kapott. A többi szereplő: Bajkó Margit, Sztruhár Zoltán, Gyürkí Mária is dicséretet érdemel. Külön dicséretet érdemel Juhász Miklós, Sinkó István és Raj András a rendezés felelős és nehéz munkljáért.

VERESS VILMOS

és onnan nem mozdultam, amíg csöndesebb idők következtek. Akkor kezembe vettem a vándorbotot, és elindultam hazafelé. Nem tudtam, hogy élnek-halnak-e azok a jó öreg emberek, akiket szerettem. Egy ilyen este érkeztem haza... Éppen ilyen csendes és bús őszi idő volt, csakhogy még világosabb. És ilyen volt minden. A gaz benőtte az udvart, az eső befolyt tán a házba, és kóbor kutyák bit angol- tak az udvaron. A szél egy varjúfészket lógatott a nyárfán, amit én kisfiú koromban ültettem.

Beléptem az udvarra, sehol nem találtam senkit, mindenütt kopár csend, elhagyottság, por és szúette bútorok. A ház végében ült egy öreg asszony. Megismertem, a dajkám volt valamikor, de ő nem ismert meg. Meg se mozdult a gerendáról, amelyen ült és varrogatott valami férfiruhát. A vén asszony neve se jutott eszembe. Ha tán nevén szólítom, akkor megmozdul, és tán rám ismer. Tovább mentem az elvadult kertbe. A domboldalon óriási sárgatökök ragyogtak az alkonyi napban: ez volt minden növényzet a kertben. És a tökök között, a porban, egy rongyos bekecsü öreg ember ült: az apám. Talán éppen úgy nézett ki, mint én mostan... (De mégis másképp.) Megszólítottam, akkor mosolygott, és a sárgatökökre mutatott: „Ugye szépen nőnek? Nemsokára akkorák lesznek, hogy meg se lehet őket' mozdítani?" A sárgatökök valóban óriások voltak, és kérkedve ragyogtak zöld leveleik között, mintha hozzám szóllak volna:

„Mi, mi vettük el az apád eszét! A tiedet is elvesszük, ha itt maradsz! Abban az időben sokan voltak olyanok, akik a tök növését lesték, mert egyebet nem csinálhattak. Az anyám után nem is mertem kérdezősködni, úgysem felelt volna senki. Mielőtt búcsúztam volna a szülői háztól, próbáltam az apámmal beszélni. De amikor 'megmondtam neki, hogy ki vagyok, felugrott a porból, és kereket oldott. Elrejtőzött az erdőben, és nem lehetett onnan kicsalogatni. A vén dajka az apám ruháit var- rogatta a gerenda szélén, fel se pillantott, mikor mellette elhaladtam, Elmentem ... Erre, — felfelé az országúton, és a hegyről sokáig néztem a roskadt udvarházra, és szerencsétlen lakóin gondolkoztam. Erre, — felfelé

Mátyás úr egyszerre elhallgatott, és ijedten nézett körül. Az ősz vendég még mindig mozdulatlanul ült szemben véle, és szenvedélyes, barna szemei ragyogtak.

— És aztán, tovább? — kérdé az öregúr. Mátyás e keserű visz- szaemlékrzések alatt lehorgasz- totta a fejét, és csapzott fehér haja homlokába hullott. Remegő hangon folytatta:

— Aztán? Évek múltak, és én asszonnyal jöttem ide vissza, amikor mindenki a föld alá költözött, akik addig itten éltek. Sok év után, mert a sárgatökök még sokáig nőttek óriásokká, és vén dajkám a gerenda szélén mindig varrogatott. Mikora az

asszonnyal idejöttem, már akkoé minden csendes volt... Külföldön kóboroltam, és külföldön nősültem. Egy szőke és német nő volt a választottam. Igen szegény volt, igen szegény voltam én is — kézimunkával kerestük a kenyerünket —, éppen egymáshoz illettünk

Ám csak addig, amíg ide jöttünk. Mert ez szép vagyon volt, az én hajam deresedet!, nőm pedig szép volt és ifjú. Kapumat kinyitottam, hogy mindenki idejöjjön. aki csudálni akarja nőmet, és poharat akar üríteni velem. Hahó! A hintók jöttek, és a víg cimborák itt nyüzsögtek. Az udvaron akkor rózsák nyíltak, és a vaddal dús erdő puskaropogástól visszhangzott. Víg élet volt az! Szőke asszonyom a víg cimborák kedvéért magyarul is megtanult; most is hallom hangját, ahogy a poharak összecsendültek, és a cigány tust húzott: éljen a haza! Ezt kiáltotta, és én voltam a legboldogabb ember. Csak néha, borús éjjeleken kísértett a gondolat, hogy gyerekünk nem volt. Akinek örülni lehetne, aki a víg cimborákat innen elzavarná, és csendessé és boldoggá tenné a vén udvarházat.

És tán ez volt az oka, tán a víg cimborák, hogy szóke asszonyomtól, akivel a szegénység kenyerét egykor boldogan ettük, elhidegilltem. És ö is. Míg egy napon titkon elhagyta házamat. Hogy kivel ment el, hová repült a szőke nő: sohasem próbáltam megtudni. Kapumat bezártam, és az udvar rózsáit leszaggattam. A víg cimborák ezentúl hiába zörgettek ajtómon: öreg inasommal tüzeltünk a téli estéken, és nyáron sárgatököt ültettünk a homokos domboldalba. Sárgatököt ... Az élet így ment simán, események nélkül. Télen tüzeltünk, nyáron óriássá neveltük a sárgatököket. Most már nincs semmi... semmi...

Amíg az öregúr beszélt, fejét mellére esüggesztette, és hangja mindig halkabb lett.

— Most már nagyon öreg is vagyok ... mormogta lassan. Senkim és semmim nincs. — Az életem elmúlt. Utánam nem jön senki. Boldogtalan voltam.

A szék karjára ejtette ősz fejét, és nagyot hallgatott. Az ismeretlen egy pillanatig még várt, hogy tán szólani fog. De az öregúr hallgatott. Az ismeretlen csendesen felemelkedett, és az egyhangúan ketyegő kakukkos órához lépett. Megállította a mutatóját, mielőtt az óra nyolcat ütött volna. Aztán eloltotta az asztalon álló lámpát, és lassú lépésekkel lement az ámbitus lépcsőjén, majd elhagyta a házat.

Csiga, a rém lusta inas egy fél óra múlva megjelent az ámbituson, hogy vacsorázni hívja urát, de hiába költögette.

Kocsink lassan haladt a lejtős országúton, az ungi berkek zúgtak a hegyoldalakban, és a roskadt vén udvarház elmaradt mögöttünk: a történetet útitársam mesélte el, és hozzátette, hogy az esti látogató bizonyosan a halál volt.

A főiskolások népművészeti együttese, a Lűdnica fennállásának 10-ik évfordulója alkalmából Bratislavában, a Hvlezdoslav Színházban ünnepi akadémiát tartott. Képünkön az együttes énekkara.