Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-08 / 15. szám

Karcsi az ünnep első napján a kemenceháton kuporgott. Játszótársai mind templomba mentek, énekelni, imádkozni, öt is hívták, de nem mehetett. A szertartáshoz ruha kell, szépen vasalt ing, nadrág és fényesre tisztított cipő. Neki meg évek óta nincs ünneplője. Egy ruhában jár és ha az is annyira összekenödik, hogy tovább viselni lehetetlen, az ágyon hempereg, míg az édesanyja kimossa a felöltőjét.

Máskor sír, nyügöskodik, ha egész nap otthon kell maradnia. Most meglepően nyugodt, nem gyötri a mehetnékség betegsége. Nincs játék mellette, semmi sincs a keze ügyében, mégis merengeni tud nagyra kitágult szemével. A tízhónapos Zsuzsi visítása nem zavarja, az sem érdekli, hogy Marika húga az udvaron szaladgál.

Ül a kemenceháton és sápadt, sovány arcát az ablakon beszűrődő napsugarakban fürösztgeti.

Édesanyja az udvaron pöszmötöl. Vajon mivel? Disznó, baromfi, fejőstehén hiányzik az istállóból. £s lám, csak úgy tesz, mintha mindene lenne. Sosem tud tétlenkedni, veszteg maradni. Hol az ólba nyit be, hol a fatartóba. Eélő, hogy a szomszédok azt hiszik, megzavarodott.

A kisfiú féloldalra fordult és hagyja, hogy szíve a sok gyermekszívdobogásba beleharangozzon. Szívét, lelkét rabul ejtette a másnapi locsolás. Elfeledkezett mindenről, hogy kopott a ruhája, hogy cipőjén folt hátán folt és hogy apja hősi halált halt a Don-kanyarnál. Csak egyre gondol szemhéját lehunyva, hogy locsolni megy és piros tojással kedveskedhet majd jó édesanyjának, húgának, először életében. Megédesül szájában a nyáU és ragadósan nyúlik. Csupán akkor érzi keserűségét, ha az édesanyjától oly sokszor hallott gömöri locsolás jut eszébe. Mert akkor még ismeretlen volt az ö kis hegyi falujában a sza- gosvíz. Legények, kisfiúk vízzel öntözködtek. A nagyok ilyenkor már összeverődtek a kocsmában és elhatározták, hol alusznak. Legtöbbször istállóban húzódtak meg, és mire a kakas másodszor kiáltott be hozzájuk, valamennyien talpon voltak. Nem néztek az égre, az időre, tőlük derülhetett-borulhatott a magasságos ég. A lányokat kútból mert vízzel öntözték, ezért süteményt, pálinkát kaptak.

Akkor jó volt. Akkor nem kellett szagosvíz. De most kell.

Vajon az édesanyja vett-e ki néhány fillért a bögre alól és vásárolt-e szagosvizet? Karcsiban egymást űzték, kergették a gondolatok. Mi történik, ha az édesanyja megfeledkezett róla? Leugrott a kemencehátról és kilesett az udvarra. A szíve úgy dobogott, mintha megriasztották volna.

A nap már ráült a hegy gerincére, onnan hunyorgott emberre, baromra, mindenre. Vérvörös színben úszott a fiú szemében kitáruló, elnyújtózkodó nagyvilág. Az estében megnőtt a madarak hangja. De csak rövid ideig. Aztán minden elnémult. A fiú édesanyja zörgött még az udvaron. Hosszú, csontos alakja árnyékot vetett a földön. Mellette Marika ólálkodott. Szoknyáját szorongatta és minduntalan bekény szeritette volna a mamát. Nagysokára engedett is a Marika unszolásának, de kifakadva, hogy „téged is csak azért adott nekem az Isten, hogy a szoknyám ráncigáid. Mintha nem lenne dolgom. Ha bent ülök, éhen fordultok.“

Elmondja Mihályné ezt sokszor napjában, mert a szegény asszony csak így tud társalogni a gyerekével. Aztán ahogy suhog befelé a szoknyája, az ajtóban észreveszi Karcsit és rámordul:

— Hát te mit ásítasz itt? Nem tudsz a kemencén maradni? Felfázol, megbetegszel, aztán eláshatlak. No, nem hallod, lódulj fel a kemencére.

A kisfiú engedelmeskedik és megint lekuporodik előbbi helyére. Megszokta már édesanyja sza- vajárását. Egy-egy élesebb szó sem hasogat a lelkében. Megvárja, míg az anyja lerakja a tűz- hely'.nyílásához tett fadarabokat és kérő hangon szól:

— Édesanyám!

— Na?

— Vett nekem szagosvizet?

Az asszony térül-fordul a házban és pattog.

— No nézd a nyavalyást. Szagosvíz kéne neki. Pénzért árulják azt te, nem adják ingyen.

Karcsit megüti a szó, olyannyira, hogy a lélegzete is elakad. Összeszorítja az ajkát, hogy a szeméből könnyebben gördülhessen ki két könnycsepp. Édesanyja lopva figyel a fiúra és magá- baroskodtan ül a székre. Zsuzsikát emeli az ölébe, hozzá beszélget.

— Ha pénzem lenne, vennék én nektek minA VÁNDOR TOLLA

Bandukol a vándor. Belekap a dőre szél tollas zsákjába, emeli, cibálja, alig jut előre.

Balga diihú vándor mikor a dombra ér, a zsákot megoldja; libeg, száll a.tolla, mint a felleg, fehér.

Vándor dühe csitul,

— csillapul a szél is — fut a sok toll után.

párat talál csupán ...

Miért is?... Miért is?,..

Ügy tesz, mint a vándor, ki rosszat mond másról.

Eljut annak híre szájakon messzire; mindenki hozzá told.

Mikor ráeszmél, hogy rágalom a vádja; egynél visszavonja, de a vándor tolla szerteszállt... Hiába!

írta: ZALA JÖZSEF

Ki ez a nagy színésznő

Ezt a szép, szőke filmszinésznöt ma a világ egyik legnagyobb művésznőjének tartják. Mosolyának — úgy találjuk joggal - az „évszázad mosolya“ elnevezést adták. A rendkívül bájos filmszinésznöt nálunk egy Zola-regény filmváltozatának címszerepében ismerhettük meg. Tavaly Amerikába szerződtették, ahol a Karamazov-testvérekben játszotta Grugenka szerepét. A film elkészítése után visszatért Európába és itt filmezik. A fiatal művésznő tavaly ment férjhez egy osztrák filmrendezőhöz.

A 13. számban közölt színész: Yves Montand. A helyes megfejtők közül sorsolás útján könyvjutalomban részesültek: Klempa Ilona Dunaszerdahely, Horváth Erzsébet Zihárec, Piroska Imre Diakovce.

JUAN RAMÖN JIMÉNEZ

Iprilis

Édes szellő, égerfa.

És mi még?

Égerfák és tiszta lég.

És mi még?

Tó színe és égi kék És mi még?

Harmat, zöld lomb, azúr ég. És mi még?

Rózsabokor, zöld levél.

És mi még?

Rózsa szívem bensején.

És mi még?

Még ... szívedben az enyém!

Fordította: Síposs Győző

dent. De tudjátok, hogy apátok meghalt. A segélyből nem jut szagosvízre. Nem jut abból semmire se.

Míg az asszony beszél, Karcsi délután szőtt álma foszladozni kezd. Kis .szíve a holnapért dobog még egyre, de már önmagát vigasztalón. És hogy nagy bánatában enyhítsen fájdalmán, engedi könnyét a keze fejére csorogni. így könnyem keresztül néz az édesanyjára, aki elfordul tőle, kötényét emelve szemére.

A gyerek lemászik a kemencehátról és az anyja lábához kuporodik. Akkor látja meg, hogy nemcsak ö sajnálja a másnapi locsolást. Az anyja iránti forró szeretete, tisztelete indítja meg benne a vigasztalást.

— Ne sírjon, édesanyám. Maga ügy se öntöz- ködne. Majd ha nagy leszek, keresek én pénzt. Sokat. Veszek szagosvizet is.

Mihályné felzokog és remegő keze a kisfiú arcát simogatja. S ahogy Zsuzsika az ölében, Marika az oldalán, Karcsi meg a lábánál, arra gondol, vétkezik-e Isten ellen e nagy ünnep első napján, ha megint panaszra nyílik a szája. Mert hát ö úgy érzi, sose békül meg a világgal. Férjét elrabolta és őt a nagy nyomor tengerére sodorta. Legutolsó lett a faluban. A legszegényebb. De minek beszélne erről a gyerekeknek? Nem értenék meg.

Csüggedten dugja állcsikba a legkisebbet és a pitvari létrát a padlásfeljáróhoz támasztja. Felnyitja az ajtót és keres, kutat, míg csak egy kis üvegecske nem akad a kezébe. Azzal térül a konyhába. Nem szól Karcsihoz, hanem a kre- dencből szappant emel ki és azt tiszta vízben fürösztgeti. A habos vízben megmerül a kis üveg. Megtörli, kifényesíti és a kisfiúnak adja.

— No, van már szagosvized, elmehetsz a lányokhoz vele.

Karcsi mohón kap az üveg után és az édesanyja nyakába csimpaszkodik. Szeretgeti, csókolgatja, mert nagyon jó hozzá, szagosvizet is csinált neki. Boldogan repdes a ház földjén. Marikának mutogatja a nagyszerű ajándékot, aki gyufaskatulyával játszik az asztalon. Ha van nagy örömteljes pillanata az életnek, akkor az most következett el, hogy édesanyja szagosvízzel jutalmazta meg.

Annyira megzavarta a váratlan esemény, hogy a vacsora is csak ímmel-ámmal ízlett. Egész este szótalan volt, bár képzeletben tízszer is bejárta a falut. Bekopogott a lányos házak ajtaján, illedelmesen köszönt, s még az apjától tanulta kis versikét is elszavalta: „Eljöttem a virágszálat megönteni..."

Nem figyelt az anyjára, aki varrogatott a kopott gyerekágy szélén, énekelve, dalolászva. Nem hagyta nyugton a gondolat, öntözködni megy, ő, a második osztályos gyerek, először életében S mivel a szappanos víz a csillogó estében egyedüli boldogítója volt, kezében szorongatta, dédelgette, az ágyba is magával vitte. Nehezen jött álom a szemére, mert úgy lett volna a legjobb, ha le sem kell feküdnie. A sok forgolódásnák, nyöszörgésnek mégis csak az lett az eredménye, hogy elaludt. Elszenderült mosollyal a szája szélén, szelíd vonásokkal az arcán. És az álom tündérei mintha már régóta várták volna rá, kezéhez kaptak és vitték, ragadták ki a házból. Bejáratták vele sorba a lányos házakat, szebbnél- szebb ruhákra öntözgette szagosvizét, amiért annyi hímes tojást kapott, hogy alig fért a tarisznyájába. Néhol még a csokoládés tojást sem sajnálták tőle. És ő hálásan döbbent rá, milyen jók az emberek. Édesapja ugyan tagadólag rázta a fejét, homályosan látta az arcát és vállán a puskáját.

Jóval kakaskukorékolás előtt felébredt. Lehan- goltan, elkeseredetten ült az ágyon, tovább élte még az álmát. Dörzsölgette a szemét, és az ablakra tévedt a tekintete; a madarak csicsergése a hajnalhasadásról adott hírt. A nyitott ablakon beáramló, vérpezsdítő levegő az orrába csapott és felvillanyozta a testét. Leugrott az ágyról és odalopódzott édesanyjához. Megkereste szikkadt, csontos kezét és gyengéden mondta;

— Édesanyám.

— Mit akarsz?

— Felöltözködnék, mert már reggel van.

— Ugyan, gyermekem, hol lenne még reggel?

— Az van, édesanyám, a madarak már énekelnek.

— De a kakas csak egyszer kukorékolt. Eriggy szépen a helyedre, majd ha kivilágosodik, felkelsz.

A kisfiú nem mozdult. Állt az édesanyja mellett és hallgatta a kis Zsuzsika pihegését és mamája sóhajtozását. Szorosabban simult a fáradt kézhez és önérzetében óriásit nőve jelentette ki:

— Ha nagy leszek, keresek pénzt magának is, édesanyám. Leszek én is olyan erős, mint apám volt.

— Leszel, leszel.

— És akkor szagosvízzel locsolkodok!

Ezen úgy felvidult, hogy ugrált a földes házban, nevetgélt, annyira, hogy az édesanyja köny- nyes hej-haját sem hallotta meg. Könyökölt a szűk rácsos ablakban, kopogott az öreg komót hátán, amelybe ruhájuk, pénzük, minden reményük belefért, s mire az utcán feltűntek az első járókelők, az öntözködö kis emberek, már ő is útra készen állt.

Hófehérre mosott tarisznya lógott a derekán. Szappanos vizét a jobb zsebébe süllyesztette. Egyedül indúlt a faluba, gondolván, majd hozzáKultúrmozaik

A Corriere della Sera című olasz lap cikkben foglalkozik azzal, hogy a francia filmsztárok mire költik a jövedelmüket.

Yves Montand Párizs környékén egy csodálatosan szép kastélyt vásárolt, amely valaha Napóleon egyik marsalljának tulajdonát képezte. Nagy jövedelméből népes családot tart el, elsősorban öreg éde.sapját, aki kőműves volt. Brigitte Bardot hatalmas jövedelmét édesapja kezeli. Párizsban tucatnyi népszerű bütfé van Bardot édesapjának tulajdonában, és ezeknek jövedelme

csapódik valamelyik csoporthoz. Fürgén, gyorsan mozgott. Foltos ruháját sem szégyellette. Az öröm megmámorosította, még az evésről, a reggeliről is elfeledkezett.

Az első lányos házhoz, Bartosék kislányához többcdmagával nyitott be. Kórusban mondták a versikét és a kezek is egyszerre mozdították az üveget. A háziasszony virult az ünnepi pülanat láttán és meg sem várva a locsolás befejezését, benyitott a módos gazdára valló kamrába és hozta kötényében a hímes tojást. Mindenkinek adott egyet, csak amikor ö következett soron, megállt az asszony keze félúton, a tojást visszaejtve kötényébe.

— Várj csak, fiam, neked ez lesz a jobb — mondta szerényen és a kamrából hófehér kenyérszeletet hozott és azt nyomta a fiú markába.

Karcsi bódultán támolygott ki az ajtón. Mintha egyszerre mesiketült volna, nem hallott kacajt, zsivalyt, semmit. Vánszorgott az alvégen, észre sem vette, hogy elszakadt a csoporttól. Korhadt fahídon piheni, s akkor az jutott eszébe, hogy nem érdemes a gyerekekkel tartania, mert ö azt nem bírná elviselni, ha mindenütt kenyeret dugnának a tarisznyájába.

Remegő szívvel nyitott be Farkasékhoz. Lila ajakkal, hófehér arccal szavalt a lány előtt, bár a konyhában nem látott se lányt, se anyát, csak hímes tojást. A szappanos vizet is mintha a tojásra locsolta volna. Miután megöntötte a lányt, a háziasszony megismogatta a fejét, dicsérgette szavalását, szagosvizét és megkérdezte:

— Mi van a tarisznyádban?

— Fehérkenyér — szepegte Karcsi.

Farkasné befordult a kamrába és szelt a kenyérből. Odalibegett vele a kisfiúhoz és beleejtette a tarisznyájába. Jó nagy darab kenyér volt az asszony ajándéka, napszámos embernek is elég lenne egyszeri evésre.

— Marikának is adj belőle, lelkem — figyelmeztette Farkasné.

Karcsi szóértően bólintott és a pajkosan mosolygó kislányra pislogva, elköszönt. Az utcán elpityeredett. Haragudott a kenyérre, pedig otthon mindig ez után vágyakozott. Most läftni sem akarta. Azon töprengett, menjen-e, kopogjon-e tovább, vagy hazatérjen kisírni magát az édesanyja ölében. De valami arra késztette, menjen és ne hátráljon. Ha a hímes tojás tarisznyába gurulósa nem dagaszthatja a mellét, legalább a locsolás örömét kóstolgassa.

És a gyönyörű tavaszi napon nótázó, kurjongató legényeket mellőzve házalt egyre. A tarisznyája színültig télt kenyérrel, m.ert a lányos anyák úgy fordulnak a kopogtatóhoz, hogy mit kaptál a szomszédban.

A falu legszélső házához, a Miklósék Évikéjéhez azért még azzal a boldogító érzéssel tért be, hogy hátha majd itt kap hímes tojást. Az ajtóban a háziasszony megfogta a kezét és beljebb vezette a szobába. A locsolás végeztével asztalhoz tessékelte a fiút és belebeszélte a süteményt, pálinkát. Karcsi tömte magába. Éhes volt, nem reggelizett. Közben-közben a pálinkából is szopogatott. Jól sejtette, hogy itt, a legszélső házban nyílik ki az ö világa. Pedig Miklósék sem sokkal módosabbak, mint ők, csak annyival, hogy Évikének is szépen felelgetett, egyszóval — igen jókedvű volt. Csak amikor felszedelődzött, támadt sírhatnékja. A jószívű háziasszony nagy karéj kenyérrel tetézte meg a tarisznyáját. Megalázóban sírta el magát és könnyes hangon szipogta:

— Nekem még sehol sem adtak hímes tojást.

Az asszony sajnálkozón, szánakozva tekintett

férjére és így vigasztalta a fiút;

— Várj, én adok neked.

És a szakajtókendö álól kiválasztotta a két legszebbre kicifrázott hímes tojást. Karcsi valósággal szédelgett a jutalomtól. Még akkor sem hitte, hogy mit tart a kezében, amikor a Miklósék házához közel, az árokparton feltörte az egyiket.

Most már az ö szíve is a sok száz gyermek szívével együtt harangozhatott, tán még erősebb, hallhatóbb hangon, mert szentül hitte, hogy sorozatos csalódásai ellenére is az övé a legdrágább húsvéti ajándék a világon.

színházakban rövid idő alatt erősen visszaesett a látogatók száma.

★

Botrányba fulladt egy floridai szinházi előadás, mert előadás közben érett paradicsommal dobálták meg Anita Ekberg svéd származású amerikai színésznőt. Kiderült, hogy a merénylő egy mulató striptease görlje volt. Tettét bosszúból követte el, mert a színésznő megsértette, A göri száma közben hagyta el a mulatót.

is a filmsztár pénztárcáját duzzasztja. Jean Gabin végre megvalósíthatta régi álmát: birtokot vásárolt. Száznegyven hektár területen, négyszáz tehenet tenyészt. Gabin gazdasága egyelőre ráfizetéses. Csak az elmúlt évben negyvenkétmillió frankot fizetett adó címén.

★

Néhány angol mozinak az a kísérlete, hogy előadások alatt betiltsák a dohányzást - kudarcba fulladt. Ezekben a film-