Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-08 / 15. szám

AKI Áthaladt az ANTARKTISZON Az első ember, aki ex- pedlciös torsaival együtt szirazlöldl úton átkelt az Antarictiszon — a Déli- sarkvidéken, — a rejtel­mes kontinens egyik part. jétöi a mdsik partjáig a Déli-sarkon át: dr. Vivian Fuchs. November 24-én indultak el a Shakleton- bázlsröl. Kilencvenkilenc nap alatt tették meg a 2200 mérlüldes utat a dé­li-sarki (tíldrész átellenes pontjáig, a Scott-bázisig. Nem csoda, hogy közben a csupaszképű kutatónak alaposan kinőtt a szakálla. A meredek tengerparton haladó, három tonna hal­lal megrakott teherautó megcsúszott és tartalmá­val együtt a tengerbe zuhant. Emberéletben nem esett kár. Sok száz és száz hal újból a vízbe került. Wilmersdoríban, Berlin egyik városrészében brit eredetű időzített bombára találtak. A városrészt ki kellett üríteni, míg Ger­hard Röbiger és Walter Braun tűzoltóknak sike­rült a bombát veszélytelen helyre szállítani. Az elmúlt héten a Legfelső Szovjet — melyet néhány héttel ezelőtt választottak meg — folytatta ülését. A tár­gyalások középpontjában belpolitUcai és nemzetközi poli­tikai jellegű kérdések álltak. Mindenekelőtt megemlítjük, hogy N. Sz. Hruscsov lett a minisztertanács elnöke. A Legfelső Síovjet a legmaga­sabb tisztséggel olyan férfit bízott meg, akinek nevéhez azok a bel- és külpolitikai akciók fűződnek, amelyek az Utóbbi években a legnagyobb befolyá.st gyakorolták a fej­lődésre nemcsak a Szovjetunióban, hanem az egész vilá­gon, N. Sz. Hruscsov nevéhez fűződik a SZKP XX. kong­resszusa, a genfi konferencia, a szovjet ip-ar átszervezése és a Malenkov, Molotov, Kaganovics csoport elleni harc. A Legfelső Szovjet képviselői a legnagyobb érdeklődés, sei végighallgatták és jóváhagyták a szovjet mezógazda- ság átszervezéséről szóló beszámolót, valamint Gromlko külügyminiszter néhány kUlpolltUcal kérdésre vonatkozó beszámolóját is. Az új Legfelső Szovjet valóban szerencsés lépéshez fo­lyamodott, amikor jóváhagyta a szovjet kormány azon határozatát, hogy a Szovjetunióban beszüntetik a nukle­áris fegyverekkel folytatott kísérleteket. Természeteeen nem hagyhatjuk figyelmen kivUl, hogy a szovjet külügyminiszter milyen komoly hangon beszélt a bonni parlament azon határozatáról, mely szerint a nyugatnémet hadsereget nukleáris fegyverekkel szerelik tel. útján döntsék el, vajon a boríni hadsereget fel kell-e vagy nem kell nukleáris fegyverekkel sze­relni. A szociáldemokrata párt olyan jelszavakkal mozgósítja a népi tömegeket, amelyek sok igazságot tartalmaznak: ma jobb ,,aktívan" az utcákon lenni, mint holnap „rádióaktivan" a közös sírban. gátoljátok meg, amíg NEM KESÖ Hitler valamikor art'^a politi­kát folytatta, hogy hazudott, amennyi csak belefért. A Mein Kampf című művében a követ­kező gondolatot fejezte ki: „A nagyvonalú hazugságokban min­dig van valami, ami bizalmat kelt." És ezért annyit hazudott, amennyit csak tudott. Adenauer kancellár a hazug­ságot másféle módon érvénye­síti. Az arclzma sem rándui meg, amikor olyasvalamit tesz, ami­ről néhány évvel vagy néhány hónappal ezelőtt megeskUdőtt volna, hogy sohasem teszi. 1950-ben ' arra esküdözött, hogy esze ágában sincs a német hadsereg kiépítése. 1954-ben a párizsi egyezmények aláírásával már szabad utat nyert a hadse­reg kiépítéséhez. Amikor tavaly tavasszal a szovjet kormány jegyzéket kül­dött Bonnba, amelyben arra fi­gyelmeztette a bonni kormányt, hogy milyen veszélyt rejteget magában Nyugat-Németország nukleáris fegyverekkel való fel­fegyverzése, akkor a nyugatné­met külügyminiszter ezt a vá­laszt adta: „A Német Szövetsé­gi Köztársaságnak ilyen fegyve­re nincs, és senkitől se kért ilyen fegyvereket." Még egy év sem múlt el azóta, és a nyugat­német parlament már hozzálá­tott, hogy a hadsereg nukleáris fegyverekkel való ellátásáról gondoskodjék. A nyugatnémet parlament ha­tározata Európa népei és külö­nösen Németország szomszédai számára igen komoly és nagy­fontosságú. Nem feledkezhetünk meg arról, milyen helytálló volt Gromiko beszédének az a kije­lentése, hogy Nyugat-Német­ország az egyetlen állam, amely határai felülvizsgálatát kéri. Nem titok, hogy a felülvizsgá­latot Csehszlovákiával szemben is érvényesíteni szeretné. A nyugatnémet parlament ha­tározata még nem az utolsó adut jelenti. A nyugatnémet nép még harcolhat a törvény életbeléptetése ellen. Még meg­van rá a remény, hogy a Rapac- kl-tervet elfogadják. A Német Szociáldemokrata Bárt a legkö­zelebbi napokban azt a törvény- javaslatot terjeszti a bonni par­lament elé, hogy népszavazás Ma, hasonlóképpen mint ed­dig, a Szovjetunió tetteivel kel­lemetlen és kínos helyzetbe hozta a nyugati hatalmakat. A Szovjetunió a nukleáris fegyve­rekkel folytatott kísérleteket a maga részéről leállítja és fel­hívja a nyugati hatalmakat, hogy kövessék példáját. Ugyan mit mond majd most Eisenhower elnök, amikor még négy hónappal ezelőtt is ilyen választ adott az indiai minisz­terelnöknek: „A tudományos kutatások jelenlegi állapota sze­rint az új támadó fegyverek fej­lődése érdekében a kísérletek feltétlenül szükségesek.“ Az amerikai diplomáciai kö­rökben néhány nap óta nyugta­lanság észlelhető. A szovjet részről hozott azon határozattal szemben, hogy a Szovjetunió le­állítja a nukleáris fegyverekkel folytatott kísérleteket, az Egye­sült Államok új. Igen kétséges sakkhúzáshoz folyamodott. Az elmúlt héten Eisenhower elnök közölte, hoqy az Egyesült Államok ősszel a nukleáris fegy­verekkel folytatott kísérletek­hez a többi államból, sőt a Szov- jetuniéból is megfigyelőket hív meg. Mivel magyarázhatjuk ezt a váratlan meghívást? Talán ezeknek a kísérleteknek kell megmutatniuk, hogy az ameri­kai technikusoknak milyen mér­tékben sikerült a „tiszta bom­bát" előállítani? A szovjet kormányhatározat­nak óriási a jelentősége. A szov­jet kormány már néhány év óta azon fáradozik, hogy szüntessék be a nukleáris fegyverekkel folytatott kísérleteket, és most saját maga határozta el magát erre a lépésre. Nem kételkedünk benne, hogy az emberiség értékelni tudja, kinek köszönheti a feszültség enyhítését és ki felel tettekké és nem szavakkal az emberiség kiáltására. . . Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára március 28-án a ruzini repü­lőtérre, Prágába érkezett. Képünkön. Dag Hammarskjöld V. David külügyminiszter elvtárssal beszélget. f/smmmmamosat Frankfurt a/Mainban vasárnap, március 30-án tüntető gyűlés' tartottak az atomfegyverek ellen. A gyűlést a „Harc az atom­háború ellen" bizottság hívta össze, amelyet 41 Ismert nyu- getnémet közéleti személyiség alapított. A Bundeswehr atom­fegyverekkel való felszerelése ellen az SPD, valamint a szak­szervezetek és a dolgozó intelligencia képviselői, teológusok fizikusok és publicisták léptek fel, akik figyelmeztették a szö­vetségi parlamentet arra, hogy ne kapcsolódjanak be Nyugat- Németország lázas felfegyverkezésébe. Amiről a zsákmányolt fegyyerek beszélnek Tanulságos kiállítás nyílt meg a napokban Dzsakarti- ban, az Indonéz Köztársaság fővárosában. A kiállításon megtekinthetők azok a fegy­verek, amelyeket külföldi re­pülőgépekről dobtak le vagy egyéb úton juttattak el a lá­zadókhoz. A kiállított fegy­verek között van tizenkét amerikai gyártmányú páncél- elhárltó löveg, tizenkét hat­ven milliméteres légelhárltó ágyú, gépfegyverek, karabé­lyok, lőszerek stb. A kiállítás minden szónál világosabban beszél az impe­rialista hatalmak durva be­avatkozásáról Indonézia bel- ügyeibe. Ezek azok a fegyve­rek, amelyeknek azt szánták feladatul, hogy a haladó in­donéz kormány megbuktatá­sával ismét gyarmati sorba kényszerítsék az indonéz né­pet. A kiállítás ugyanis segít megértetni az Indonéz nép­pel, de más népekkel is. hogy mennyire hazugok az Egye­sült Államok politikusainak a gyarmati rendszert ellenző képmutató nyilatkozatai. A kiállított fegyverek ter­mészetesen csak kis részét képezik azoknok a hadfelsze­reléseknek, amelyeket az im­perialista hatalmak a láza­dókhoz juttattak. Valóságos nemzetközi imperialista ösz- szefogás jött létre a lázadók segítségére, a törvényes ha­ladó kormány megbuktatásá­ra, A fegyverszállításokon kl-vül meg kell említeni azo­kat • katonai manővereket is, amelyeket a 7. amerikai flotta hajói folytatnak meg­félemlítés céljából az indonéz partok közelében. .Az Indoné­ziára gyakorolt katonai nyo­más fokozását szolgálja az az intézkedés, hogy az egy hó­nap múlva esedékes SEATO évi hadgyakorlatot megelőz­ve sürgősen Singapureba ren­deltek angol, ausztráliai és új-zé!andi hadihajókat. Az a feladatuk, hogy tengeri és légi hadgyakorlatokat tartsa­nak az indonéz partok köze­lében. A FEGYVERCSEMPÉSZÉS közben tovább folyik. Csang Kajsek egyenesen Dulles sze­mélyes utasítására szállított többek között még repülőgé­pet is Szumatrára. Az indo­néz közvélemény nagy felhá­borodással fogadta az clasz és a japán kormánynak azt az elhatározását, amellyel — korábbi Ígéretet megszegve — megtagadta az indonéz kormány által megrendelt, illetve kibérelt hajók átadá­sét. Ezekre a hajókra pedig rendkívül nagy szükség lett volna, mert az államosított holland vállalat visszavonta hajóit, s így a szigetek közti kereskedelmi é> személyfor­galom lebonyolításában zava­rok támadtak. A háromezer sziget országában a hajók létkérdést jelentenek. Az in­donéz kormányt súlyos hely­zetéből a Szovjetuniótól kért és kapott .hajók mentették ki. A nyugati propaganda sze­retné a szovjet hajók szállí­tását Indonézia belügyeibe való beavatkozásnak megbé­lyegezni. Szánalmas kísérlet ez. Az egész világ által elis­mert indonéz törvényes kor­mánynak rendes kereskedel­mi tevékenységen belül ela­dott hajók átadását a leg- agyafúrtabb módszerrel sem lehet beavatkozásnak nevez­ni. Emellett a nyugati prooa- gandn mögött az a szándék húzódik meg. hogy eltereljék a figyelmet arról a támoga­tásról, amelyet az általuk is elismert indonéz kormány ellen lázadó katonatiszteknek és egyéb reakciós elemeknek nyújtanak. ^ Az imperialista és gyarma­ti hatalmak az Indonéz Köz­társaság megdöntésére irá­nyuló támadásaik során már alaposan lelepleződtek. Ezért most arra törekszenek, hogy az imperializmus ázsiai csat­lósait aktivizálják. Ezt jelzi a sürgősen összehívott had­gyakorlat részvevőinek ösz- szetétele, továbbá Tajvan és a Fülöp-szigetek kormánykö­reinek fokozódó ellenséges tevékenysége Indonézia tör­vényes kormánya ellen. Nem véletlen, hogy a lázadók az indonéz szigetvilágnak éppen azokon a részein vetették meg lábukat, amelyek a ieg- közelebb vannak az imperia­lista befolyású övezetekhez. (A térképen számokkal jel­ja össze. Ez a terv egyébként az imperialista igényeknek szerényebb változata, mart hiszen a gyarmatosítók nem­rég még arról beszéltek, — amint ezt a La LIbre Belgique című lap Irta — hogy „csak a felkelő kormány győzelme és hatalmanak egész Indoné­ziára való kiterjesztése felel­ne meg a SEATO érdekeinek. E győzelem azonban nem képzelhető el anélkül, hogy a szumatrai felkelőknek kül­ső segítséget nyújtanának". Kell-e ennél világosabb ál­Indonézla térképe, A számukkal jelzett helyek az Indonézia elleni Imperialista ebavatkozások gócpontjai: 1. Thajföld, 2. Singapur«, 3. FUIÖp-szigetek, 4. Nyugat-lrian, 5. Szavarak, Eszak-Borneo zett Thajföld a SEATO tagja, SIngapure hadikikötő, Észak- Borneo angol gyarmat. Fü­löp-szigetek a SEATO tagja, Nyugat-lrian holland gyar­mat és egyben amerikai re- pülötámaszpont.) A Hírek szerint sumual ALEZREDES, a lázadók egyik- vezetője pedig egyenesen az­zal a tervvel foglalkozik, hogy Brit-Dorneot és Észak-Cele- best államszövetséggé tákol­lásfoglalás az imperialista beavatkozás mellett? A je­lenlegi hadihelyzet azonban azt mutatja, hogy az eddigi beavatkozások ellenére a lá­zadók mindenütt kénytelenek meghátrálni a kormánycsapa­tok támadása előtt. Nincs azonban kizárva, hogy az imperiaiista hatal­mak csatlósaikon keresztül még nyíltabban beavatkoznak a lázadók oldalán. A nyugati propaganda egyre nagyobb erőfeszítést tesz, hogy „pol- ' gárháborúnak" kiáltsa ki a szumatrai harcokat, s nem egyszer felvetődött már a lá­zadók úgynevezett „kormá­nyának" elismerése 1$. Nyil­ván megfelelő ösztönzésre, a napokban a lázadók minisz­terelnöke fel is szólította a SEATO tagállamait, ismer­jék el őket egész Indonézia törvényes kormányának. E felhívás elfogadása esetén jogilag próbálnák megmagya­rázni a lázadók nyílt megse­gítését, Csakhogy ez igen Icockázatos játék politikailag és katonailag egyaránt. Az imperialista hatalmaknak ugyanis semmi elfogadható Indokuk nincs a/ kapcsolat megszakítására a dzsakartal kormánnyal, másrészt a SEATO nyílt beavatkozása a lázadók oldalán könnyen nemzetközi katonai konflik­tushoz vezethetne. A NYUGTALA.MTÖ IMPE­RIALISTA beavatkozás elle­nőre, a kormánycsapatok si­keresen folytatják előnyomu­lásukat Szumstrán, és hírek szerint rövidesen várható a támadók fővárosának kiki­áltott Padang visszafoglalása is. A Times clmú angol lap ezekről a sikerekről beszá­molva szomorúan állapítja meg, hogy „a lázadók politi­kai számításai tévesnek bi­zonyultak. Felhívásaik nem jártak hatással, várakozásaik nem teljesültek, az egész zendülés nem látszik több­nek, mint szumatrai elszaka­dási kísérletnek, ami nem volt képes a népet tömöríte­ni". Az indonéz nép tömörül, de a központi kormány olda­lán, támogatja a lázadók el­leni erélyes intézkedéseket és elítéli az imperialista ha­talmak terveit, amelyek a független Indonéz Köztársa­ság megdöntésére irányulnak. K. I.

Next

/
Thumbnails
Contents