Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-02-12 / 7. szám

OKOS ZOLTÁN

( Pályaválasztás I

Szigeti Károly, egykori ősz- majd jeltekintett a sziporkázó tálytársam azok közé tartozott, csillagokra, mintha azoktól akik nem nagy súlyt fektettek várná a feleletet. Semmi — a tanulásra. Egyszerűen nem suttogja, mert itt vagyok tehe- szeretett tanulni, pedig tehet- tétlenül, gyáván és... jaj... séges fiú volt. Még a matúra nem tudom mi lesz velem... előtt sem erőltette meg magát Katonának kellene mennem...

nagyon, ami természetesen visszatükröződött az érettségi bizonyítványán. Ez azonban nagyon bántotta a lelkiismeretét. Fő, hogy átmentem — mondogatta s ezzel mindent elinté- zettnek tekintett. De amint teltek a napok, egyre jobban észrevette, hogy az érettségi még nem minden. Ekkor kezdett a jövőjére gondolni, mert tudta, hogy a vakáció nemsokára végetér, s neki tovább kell haladnia az élet útján.

Karcsi azonban naiv célt tűzött ki magának. Könnyebbé és elviselhetőbbé akarta tenni az életét. Fel akarta magát szabadítani a szülői ellenőrzés alól, hogy „szabadabb“ legyen. De hogyan érjem ezt éli — gondolkozott. Gyönyörű augusztusi est volt. A lágy szellő valahonnan messziről békakoncert hangfoszlányait hozta felé, s ez olyan megnyugtatóan hatott felkorbácsolt idegeire, mint valamikor az édesanyja altató- dala. Életében először érezte, hogy kár, nagyon is kár azért a sok elpocsékolt időért... Mi haszna volt, hogy nem tanultam — kérdezte önmagától —

De ezt, brrr, semmiesetre sem... csak oda ne... Iskolába jó volna, azt igen... Négy-öt évecske, egy kis tanulás, no meg úgy talán lenne is belőlem valami. Csak ez a bizonyítvány ne lenne ilyen ... ah ..., de azért megpróbálom. Veszíteni nem vesztek semmit... és hátha ...

Csakugyan megpróbálta.

Másnap este összetalálkoztunk, s boldogan újságolta, hogy főiskolás, e-gye-te-mis-ta lett!

— Tehát igaz, hogy a vaktyúk is talál szemet, ugye? — kérdeztem.

— De talál ám! — felelte büszkén.

*

Prágában nagyon jó dolga volt. Minden héten kapott csomagot, pénzt, és mindent, amit kért a szüleitől. Ezek örömüket, boldogságukat csakis az egyetlen fiúkban látták. Az apa azt szokta mondogatni, hogy Karcsi a család büszkesége: „Majd meglátják, micsoda professzor lesz belőle!

S amíg a szülők így festették a jövőjét, addig a „csalúc

büszkeségé"-bői a család szégyene formálódott. Régen hátat fordított a könyveknek és csak a lumpolásnak élt.

Karcsi figyelembe sem vette a szerető szülőket. Nem törődött a rossz háztetővel sem, hiszen nem az ő nyakába csörgött az eső, és éjjelenként sem kellett esőben, szélben kimennie, hogy szalmával megfoltozza a tetőn tátongó sötét lyukakat. Öt csak az érdekelte, hogy kül- denek-e a pénzt, vagy nem. S ha küldtek akkor eszeveszetten rohant be a barátaihoz és elkiáltotta magát: — Fiúk! Ropog a százas, hová megyünk! ?

— Pestre! Pestre! — hangzott az őrjöngő válasz.

Igen, „Pestre". A Vencel-téri „Budapest" borozó hangulatos termeibe, hogy a ropogós százast mind az utolsó fillérig elverjék. Ilyenkor nem hiányzott a cigányzene és nem hiányzott az elpocsékolt idő sem. Véres szemekkel nézték az asztalon folydogáló bort és arcukon állati kéj vigyorgott.

Karcsi egyre gyakrabban mulatozott, s a vizsgák terminusa pedig vésztjóslóan közeledett. Már csak két hét volt hátra, amikor elkezdett tanulni, de akkor már késő volt, Megbukott.

A tanulásra sosem került sor. És szeptember végén már le kellett mondania a főiskoláról és utána visszhangként megjött a behívó is.

A berukkolás napján este hat órakor kellett jelentkeznie a katonai parancsnokságon s már jóval előtte összejöttek a barátai is.

Egy parkon kellett keresztül- menniök. Karcsi kis csomagocskával a kezében, szótlanul haladt a gyászmenetnek beillő kis csoport élén. A száraz tarka levelek zörögve porladtak szét a talpa alatt. Fejük felett^ a csupasz ágak sután integettek, mintha ők is érezték volna azt a nagy keserűséget, amely Karcsi torkát szorongatta. Nem a katonáskodástól félt, nem az fájt neki, hogy be kellett vonulnia, hanem valami más, amire nem tudott magának választ adni. A nagy világgal szemben, a barátaival szemben, olyan kicsinek érezte magát, mintha valami szakadékból nézett volna fel a magas hegyek . ormára. Érezte, hogy ha becsületesen végezte volna a dolgát, ennek nem kellene lennie. Saját magát vádolta, s ennél nincs rosszabb érzés. Rágondolt szegény szüleire, akik otthon

becsületesen, szorgalmasan végzik a munkájukat és napról- napra várják tőle a boldogító hírt. És most... most mi lesz, hogyan tudassa velük ezt a kudarcot? Megbukott. Megbuktam ... micsoda rettenetes hallani — suttogta. A mellében fojtogató szorongást érzett, a szemében kikívánkozó könnycseppek csillogtak. Már-már attól félt, hogy elsírja magát. Olyan gyengének és egyiigyűrtek találta egész férfiúi lényét, hogy szinte szégyenkeznie kellett. Szerette volna búcsúzóul megfogni azt a kérges, munkában elfáradt kezet, amely éltette őt, de nem tehette. Nem tehette, mert nem volt itt és ez kétszeresen fájt neki.

Küszködéséből csak akkor ocsúdott fel, amikor megérkeztek a hatalmas, rideg vaskapu ele. A többi rekruta már ott volt s égnek álló hajukat olykor-olykor megsimogatta a hűvös-Októberi szellő.

Megnyílt a kapu, egymásután nyelte el a bevonuló, jókedvű fiatotokat. Karcsi mosolyt erőltetett a sápadt arcára, amelyben benne volt a megbánás minden jele, s habár nagyon mélyen, de az új életkezdés parányi szikrája is. Kezet szorított a barátaival és

nagyon halkan, mert szégyelte, hogy ő, aki megbukott, látja el őket tanáccsal, valami olyat suttogott, hogy: fiúk tanuljatok, megéri tanulni. Még akart valamit mondani, de már elcsuklott a hangja, szemére húzta a sapkáját és szelíd tekintettel megsimogatta a kis csapat minden egyes tagját. Azután hirtelen megfordult és eltűnt búcsút integető új barátai között.

Királyhelmeci jelentés

Klrályhelmecen az elmúlt napokban beszélték meg a CSISZ alapszervezet s a járási nemzeti bizottság kulturális ügyosztályának vezetői az 1957-es évben megrendezendő ifjúsági alkotóverseny problémáit. E gyűlésen magam is résztvettem. Fontosnak tartom, hogy a kul- túrmunkában magam is kivegyem a részem, hogy így közösen teremtsünk meg minden feltételt az alkotóverseny sikeréért.

A királyhelmeci járásban márciusban rendezik meg a királyhelmeci „Moszkva“ mozihelységben az alkotóversenyt. Minden CSISZ vezetőnek tudnia kell, hogy e verseny nem kis munka. Ahhoz, hogy a verseny jól sikerüljön, már a téli hónapokban meg kell kezdenünk munkánkat, minden kultúrsze- retö fiatalban fel kell ébresztenünk a kultúra iránti érdeklődést.

Kiváltképp azon falvakban kell hathatós munkát kifejtenünk, melyekben gyönge, vagy semmilyen kultúrmunka nincsen. Meg kell vallanunk őszintén, járásunkban van egy jó pár falu, ahol se színjátszó csoportok, se tánccsoportok, se énekkarok nincsenek, ügy vélem, ebben az évben el kell érnünk azt, hogy a még alvó falvak fiataljait felrázzuk és igazi, komoly, kultúrmunkára serkentsük.

Az alkotóverseny sikeres megrendezésének nagy jelentősége volna. Először is tanúbizonyságot adnánk arról, hogy járásunk fiataljai nem töltötték el hiába a téli estéket, nem a kártyaasztalokat használták fel szórakozásul, hanem a kultúrtermekben, iskolákban, igyekeztek otthonukra találni. S erre bizony járásúnkban nagy szükség is volna. Ha közelebbről megvizsgáljuk községeink ifjúságának kultúrtevékenységét, bizony számtalan nehézséggel és annál több szervezetlenséggel találkoznánk. Tudniillik, én is vezetője vagyok egy ifjúsági színjátszó csoportnak, mellyel a járás majdnem minden falucskáját meglátogattuk: Így magam is szemtanúja voltam egy sor olyan hibának, melyeket legrövidebb időn belül ki kell küszöbölni. Láttam sok olyan falvat, ahol a színfalakat nem használják ki eléggé, gondozatlanok a kultúrtermek, stb. Vannak községek, ahol kultúrterem sincsen. így például Kis- géresen. Igaz ugyan, hogy a kisgéresi fiatalokból a kultúra iránti lelkesedés és érdeklődés

is hiányzik. Megtörtént az is, hogy az egyik CSISZ tag, aki legalábbis annak tartja magát, szabad idejét a korcsmában tölti, s egy jópárszor alaposan felönt a garatra s ilyenkor az asztalt csapkodja, szitkozódik, hogy ő azért is megmutatja, hogy bedöglik a színdarab. S még sok-sok ilyen problémát hozhatnék fel.

Hiba járásunkban az is, hogy az egyes kultúrvezetők sem támogatják kellőképpen az ifjúság kezdeményezését. Erre a legjobb példa Bacska község. De mi, a nehézségek ellenére

is bízunk abban, hogy az idő mindent kiforr, és minden nehézséget kiküszöbölünk. Mostan a legfőbb feladatunk az, hogy minél szebb és értékesebb anyagot gyújtsunk össze kul- túrcsoportjaink számára. Mi bízunk abban, hogy e munkánkat siker koronázza. És hiszünk abban is, hogy a márciusi járási alkotóversenyen bebizonyítjuk, hogy tud a királyhelmeci járás ifjúsága jó kultúrmunkát is végezni.

TROSKÖ BERTALAN Királyhelmec

VILIAM TUBCANY:

Ezüstös köd

Immár ezUstös köd rejt téged.

E -táj idegen, ismeretlen.

Szavad, mely élő, mély igézet,

Szüntelen visszhangozza lelkem.

Ügy hull rám szavad minden magja,

Mintha őszi barázda lennék,

Hogy szeretett képed tavaszra Kalászba-szökve átöleljék.

Ford.: ZALA JÖZSEF

= E. B. LCKÄC: =

1 Mégegyszer... \

E Férfilétem varázsos, mágikus válaszútja: 5

S Keserű kalandom árnya rámtalált újra. =

jjj És így szólt: mégegyszer! E

E Mégegyszer fel a harcra! Nincs, ami visszarettent. E

— Megpróbálni magam, megkísérteni az Istent, —

E Mégegyszer; mégegyszer? E

E Megforgatni a kardom, pajzsot vágni a pajzsba, =

E Felkorbácsolni vérem új hitre, indulatra,

=: Mégegyszer, Mégegyszer. E

E Hogy ver a szívem! Kívánom a harcot, , E

E Hallani, a vihar vad szimfóniákat harsog —

E Mégegyszer, mégegyszer. =

s Megvillantani egyszer férfiasságom fényét,

E És aztán megízlelni a kaland vereségét, E

E Halálig. Mégegyszer! Ford.: BABOS LÄSZLÖ E

Üzenet egy régi tavaszból

E Bágyadt vasárnap délután... ' =

Az őfiz zsongja felém dalát E

E A sárguló és gyérülő E

Szakadozott lombokon át. E

E Gondolatom elkalandoz, E

E S a tavaszba visszalebben. ~

E Téged látlak ahogy voltál,

E Téged látlak képzeletben. S

E Koszorút fon kicsi kezed S

E Illatozó vadvirágból, _ E

S Hallom ismét azt az egy szót

= Mely akkor elröppent szádról. E

5 Felettem a súgó lombok E

— Kiábrándítva intenek. =

E Úgy képzelem koszorúdból

E Hullnak alá a levelek. H

E Az egyik térdemen ^sörren ..; E

E Csodálkozva sodorom szét, E

S raj1^ látom egy sírba szállt E

:= Tavasz végső üzenetét. KASNYIK IMRE ~

Sági Tóth Tibor:

Ifjúsági szervezeteink és a nevelés

(Folytatás előző számunkból)

Az eszmei nevelés helyes irányítása azonban ugyanúgy, mint a nevelés összes többi .területein való eredményes munkálkodás magátóiértetődően szakszerű pedagógiai tudást igényel. S ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy a pedagógiával ifjúsági szervezeteinkben bizony gyakran baj van. Sajnálatos tény például, hogy ifjúsági szervezeteink fizetett funkcionáriusainak sorában igen kevés a hivatásos pedagógus. Nos, ha ez így van, orvosolni kellene ezt a bajt, mert a pedagógia mellőzésével elképzelhetetlennek tartom ifjúsági szervezeteink észszerű munkáját.

Mint pedagógus a CSISZ szervezet iskolai csoportjainak munkáját ismerem leginkább, s erre vonatkozóan is állítom, hogy a pedagógusok bekapcsolódása a CSISZ iskolai csoportjainak munkájába még nem kielégítő. Félreértés ne essék: nem a CSISZ „agyonpedagógizálásáért“ szállók síkra, nem az az elképzelésem, hogy egy iskolai CSISZ-csoport gyűlései vagy akciói a tanítási órát juttassák eszünkbe, ahol a fiatalok mindenben a pedagógus utasításait követik csupán. Az ilyesmi igen helytelen lenne. Véleményem ugyanis az, hogy az ifjúsági szervezeteken belül feltétlenül érvényesülnie kell a fiatalok kezdeményezésének, azonban elengedhetetlenül szükségesnek tartom a következetes és szakszerű pedagógiai irányítást.

Hibának tartom ifjúsági szervezeteink munkájában az egyoldalúságot is. Mit értek itt egyoldalúságon? Elemezzük ezt talán egy konkrét példán. Alkalmam volt megfigyelni egy iskolai CSISZ szervezet munkáját. A szervezet alig fejtett ki számottevő tevékenységet. Pedagógiai vezetője mégis megelégedéssel konstatálta, hogy legalább kulturális téren működtek. Kiderült viszont, hogy ez a „kulturális“ működés is csupán gyakori táncmulatságok rendezésében mutatkozott meg, amelyek néha a késő éjszakai órákba nyúltak és túlhaladták egy iskolai mulatság megengedhető határait. E CSISZ szervezet egyoldalú tevékenykedése tehát ilyen különös „kultúrmunká- ban“ nyilvánult meg, de azt hiszem, ez meglehetősen általános jelenség és számos üzemi vagy falusi CSISZ szervezetünkben is gyakran előfordul. Az ilyen egyoldalúság ellen határozottan küzdeni kell. Ifjúsági szervezeteink tevékenysége csak akkor válik közkedveltté fiataljaink előtt, ha az sokrétűségében erőteljesen bontakozik ki. Ifjúsági szervezeteinknek tehát nevelni, tanítani és szórakoztatni, hasznos módon foglalkoztatni kell fiataljainkat. Hogyan? Erre a kérdésre a választ elméletben az illetékesek már régen megadták. A hiba csak az, hogy a helyes és jól átgondolt elmélet sokszor nem megy át, vagy helytelenül megy át a gyakorlatba. Ennek okát kereshetjük az egyes alapszervezetek vezetőinek képzetlenségében, gyakorlatlanságában és esetleges nemtörődömségében, a tagság közönyében, a felülről jövő irányítás hiányában vagy elégtelenségében és még számos más tényezőt sorolhatnánk itt fel.

Egy azonban nyilvánvaló: fiatalságunkkal az ifjúsági szervezetek keretein belül foglalkozni kell. Bátran merem állítani, hogy fiataljainkban megvan a legnagyobbfokú érdeklődés és fogékonyság minden jó és minden szép iránt. Jellemük, éppen azért, mert fiatalok, még könnyen formálható, csiszolható, sziklaszilárddá alakítható. Viselkedésük minden szembetűnő hibája ifjúsági szervezeteink helyesen irányított munkája által kiküszöbölhető. Hinnünk kell a kollektívum erejében, melyről a sok-sok tapasztalat alapján joggal állíthatjuk, hogy szinte csodákra képes. Nem szabad tehát lebecsülnünk ifjúsági szervezeteink szerepét fiatalságunk nevelésében, s egész társadalmunknak alapvető érdeke, hogy a fiatalok százezrei, diákok, munkás- és parasztfiatalok a CSISZ-ben kovácsolódjanak a szocializmus mai építőinek méltó utódjaivá,