Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-11-19 / 47. szám
A holnap nagy költője ADY ENDRE: I ADY ENDRE VÉR ÉS ARANY BUDAPEST FRANKLIN TÁRSULAT T\J yolcvanéves lenne Ady, ha ■L' élne. Irodalomtörténészek és esztétikusok dolga volt a költő felfelé ívelő útját figyelemmel kísérni, verseit, lelkének rezdüléseit nyomon követni és az újszerű, s azelőtt magyar fülnek szokatlan versformában tálalt gondolatokat és eszméket az adott korral magyarázni. Ezt meg is tették tanulmányírók, elismert és közismert Ady-kuta- tók, — Földessy, Bölöni — nincs is tán magyar költő Petőfin kívül, akivel annyit foglalkoztak volna, mint vele. Nekünk nem is jut más feladat a nagy magyar költőre való emlékezés pillanatában, mint ismert dokumentumokra hivatkozni és bizonyítani, hogy Adyt már életében olvasták, szerették és értették. Persze ez az állítás bátor és merész, de ha azt mondjuk, olvasták és értették, akkor ennek bizonyítására nem a feudális és minden változásra érzéketlen és ostoba grófokra és mágnásokra hivatkozunk, hanem a proletár-magyarok legjobbjaira és a haladó, minden újat, nagyot felfogó és értő ifjúságra, amely szomjúhozta és élte az ady-i igéket. A Szilágy megyei Érmindszen- ten született ez a zseniális lángelme 1877 november 22-én. — Tanuló évei után Debrecenben, majd Nagyváradon újságíróskoSALAMON MAGDA: dott és két verseskötetet jelentetett meg egymásután, a Verseket és a Még egyszeri. De ezekben a kötetekben még alig találhatók a jelei annak, hogy egy nagy költő, a magyar versformát és a századelő eszmei törekvéseit kifejező és továbbfejlesztő költő vetette szemét arra a legmagasabb csúcspontra, ahol a legnagyobbak foglalnak helyet. Párizs, a gigantikus és szövevényes világváros kellett ahhoz, hogy Adyban •felszabaduljon az erő, hogy az előrehaladottabb és polgárosult Franciaország szemével nézhessen hazájára, a feudális, elmaradott, úri és bitang Magyarországra. Párizs nyitotta fel a szemét, amely a század elején a radikális polgárság kemény harcainak a színhelye volt, s ezekben a harcokban már felmerültek az osztályharc más kérdései is. Itt vette észre, innen látta meg, hogy Magyarországnak mozdulni kell, lépni gyorsan előre az időben, mert ha nem ezt teszi, ha feudális béklyóiban, s kötöttségeiben megmarad, akkor minden-' nek, vége! TJj időknek új dalaival tör be Dévénynél és elvadult tájon gázol, ahol a szűzi földet valami rágja és a dudva, a muhar, a gaz lehúz, altat, befed; ahol az egész táj vad fájdalom. Es mit lát, mit tudatosít egy életre meghatározón? Hogy dudvában, muharban, gazban virág nő, egy nagy-nagy változást Ígérő "És jósoló virág, a jövő, a holnap virága: a proletariátus! Ehhez fűzi reményeit, a proletariátusba veti hitét, amikor azt mondja, hogy „másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre, Oj harcok, úi szemek kacagnak az égre." Vagy ki szól Adyban „A márciusi naphoz“ című versében, ha nem az 1905-ös orosz forradalmon fellelkesült magyar proletariátus: „Nekünk forradalmas minden futó óra, Gőgös, gazdag grófra s gazdagult zsidóra haragszunk és vagyunk egyazon haraggal, Tán ki sem mondható gyilkos indulattal. Mert a világ siet s most kerül dűlőre: Érdemesek vagyunk életre s jövőre ?“ cm 5 zegeny G ajda tulajdonképpen semmit nem akart — csak élni. És minél inkább nem akart semmit, annál nehezebb volt neki csak élni. Harminchat éves volt, és még mindig nem jött rá, hogy csak élni szinte lehetetlen. Még gondolatban sein jutott el odáig, mennyi mindent kell akarni és csinálni ahhoz, hogy az ember egy kimerítő, minden idegszálát igénybevevő tevékenység végső eredményeként: csak éljen. Hiszen mindenki csak él, de mi mindent tesz fel erre a kockára. Nem így Gajda. Gajda szerette figyelni, hallgatni az embereket, de nem tudott érdekeinek megfelelő baráti kört kialakítani, viszolygott az érdekképviseleti alapon összehozott uzsonnáktól, névnapoktól. Következésképp Gajdának szükség esetén nem volt kéznél egy embere sem, Gajda lelkiismeretesen dolgozott, de nem volt érzéke a kapcsolat-kialakításhoz, az intrikához, az apró ügyekhez, nem érte fel ésszel a hivatali hierarchiát és annak folyományait, egyszóval nem tudta, mi az: helyezkedni. Következésképpen Gajdának nem voltak lekötelezettjei, pletykát nagyvonalú gesztussal vi- szonzó főnökei, még ellenségei sem. Gajda szerette a feleségét, de nem ismerte a nőket. Nem tudta, hogy a Muci ruháját szidni 'kell ahhoz, hogy a felesége jól érezze magát rosszul sikerült új szoknyájában. Azt hitte, elég minden fillért hazaadni, és nem értette miért szidia <-í az asszony, hogy a villamosra várva, mindig úgy kell a kezébe nyomni a pénzt, hogy- ö fizethessen. Valamint Gajda úgy vélte, nem illő a hatvanéves anyósával vitáznia Következésképp Gajdának otthon nem volt semmi tekintélye, és a nagyobbik fia „Szevasz,papucs“-csal köszöntötte. Es képzeljék el Gajdot és a politikát: Gajda humanizmust ővn'gatott magában, és bár soha meg sem szólalt (vagy épp ezért!), sok kritikát kapott szegény. Ilyenkor lehajtotta a fejét, elpirult, és szomorúan rebegte: „Hiszen én csak élni akarok K övetkezésképp Gajda tíz éve állt a Létrán. A harmadik fokon. Egy tapodtat sem ment előre. A hivatalban tehet - ségtelenségéröl suttogtak, a felesége pedig élhetetlenségéről kiabált. Csak a sógor, a család tanácsadója védelmezte: „Ne bántsátok. o a legrendesebb ember, akit ismerek". S ilyen jelenetek után a sógor megindult Ságtól áthatva ugyan, de mindig sürgősen távozott. Fontos Létra-ügyei voltak. Solitudo Emlékszel még, hogy ketten orré mentünk? ...Csókolt a nyár, hódított illata; irigy szomszédként sugdosott felettünk és összehajolt mentem mind a fa ... Elmúlt a nyár. Magamrahagyva nézem, hogy régi fákon ritkul lomb. levélnem taposok a/ avarra, mert érzem, hogy benne még a nyár emléke él. Irta; ZALA JÖZSEF Űj verseiben és versesköteteiben- már a tisztult és forradalmi eszmékkel és indulatokkal világos gondolat a terhelő, a buzdító és a felemelő. Vér és arany, Az Illés szekerén, Szeretném, ha szeretnének és a Ki látott engem? köteteiben a mindent bíráló, a minden rosszat elvető költő mutatja hovatartozását, szívét és jelzi az úri bitang Ságra végzetest, a feltar- t ózhat at lant és elkerülhetetlent: a forradalmat! A dy felismerte a kisemmi- Zeitekben, a rongyos, rosszálmú, éhes zsellérekben a holnapot, a jövőt és nemcsak felismerte, de életét, költészetét is a proletariátus holnapjának a szolgálatába állította. Betegen, fáradtan szakadt rá a világháború borzalma, azért élete utolsó éveiben még megjelentette a háborút elítélő, az emberi gonoszságot és vérontást iszonyító A halottak élént, ekkor már a magyar proletariátus a nagy -összecsapásra készült, s rá egy évre megszületett a Tanácsköztársaság a Nagy Októberi fényében. Betegen, elnyűtten vitézid harcos nem lehetett. De lelke, szelleme bátorított a bar- rikádokon, azonosító magatartása, lelkesítés és buzdítás volt: „De szíveteket megérdemeltem, Veletek száguld, vív, tíjjong a lelkem: Véreim, magyar proletárok.“ Nyolcvan éve született, s hari mincnyolc éve, hogy meghalt. Feltűnt mint egy csillag, bele- rebbant az akkori Magyarország dermedt közönyébe és felrázott milliókat. Bemutatkozott és ostorozott, új verseivel kettészakította irodalmárok és irodalomkedvelők látszategységét. Ellenségei megpróbáltak mindent, hogy lehetetlenné tegyék. Nem sikerült. Nem, mert Ady korának leghaladóbb törekvéseit fejezte ki. Felfigyeltetett és értőkre talált. Értette, szerette, tisztelte elsősorban is az ifjúság. Furcsárolható, hogy Ady r ól emlékezünk, s a nagy és sokoldalú költőnek csupán egy oldalág emeljük ki: forradalmiságát. Es nem beszélünk ugyanilyen harcos publicisztikájáról, vagy Léda zsoltárairól, novelláiról, prózai írásairól. Szabadjon itt megjegyezni, ^ hogy Ady a holnap költője volt, mi pedig ennek a megjövendölt holnapnak a fiai vagyunk. Ö minket tisztelt, s jövendölt, s mi születésének nyolcvanadik évfordulóján arra vagyunk büszkék, hogy forradalmas szeme már akkor látott minket! MACS JÓZSEF Vörös jelek a Hadak Ütján- Hunniában valami készül, Rongyos hadak, roppant hadak Seregeinek vígan, vitézül. Máma Tüz-ország Magyarország Fagyott testét a láng befutja, Csoda esett. Földre esett, Benépesült a Hadak Űtja. Százezernyi parittyás Dávid Készül bízón, dalolva, rátok: Ejh, jó urak, dicső urak, Ilyen gyávák a Góliátok? E roppant nép nem Csaba népe, Melyről legenda szólott nektek. Más nép e nép, ez csak:a Nép, A fölkelt Nép. S úgy-e, remegtek? » Dobban a föld s piros virágos, Nagy kedvvel a Napot köszöntjük. És íáng-folyó, szent láng-folyó Minden utca, ha mi elöntjük. * Oj hadsereg a Hadak Ütján, Űj legenda, új harcos ének: Ez a jövő, a kész Jövő S pirkadása a magyar Égnek. Ez az ezer évig nyomorgók Százszor lesújtott, bús csapatja, De az erő, a friss Erő S vígságát a nagy Élet adja. Ágyú, gyilok, úri bitangság Nem fog a mi dús ereinken: Ha meghalunk, hát meghalunk S ha meghalunk, meghalt itt minden. Mi vagyunk: Jövő és Igazság, Engesztelés és nagy ítélet, És mi vagyunk, csak mi vagyunk Jó sors, ha kell s ha nem kell: Végzet. Minden mienk, csak a tűrés nem S nincs hatalom, amely megingat, És hangosan, nagy-hángosan Idézzük meg hóhérainkat. Ez az ország a mi országunk. Itt most már a mi.kezünk épít, Tobzódtatok, tobzódtatok, Éppen elég volt ezer évig. Hír és dal ma riongva vág szét Városfalak közt, falvan, pusztán: Itt van a nép, megjött^ a Nép Vihar-irammal Hadak Ütján. Itt van a nép, trónt ülni fog most Ezer évig férge a rögnek, ítél a nép, Ítélni fog S ezerszer jaj a bűnösöknek. Sikerrel szerepelt a Piatnyickij - együttes A Csehszlovák Szovjet Barátság Hónapjának keretén belül eliótogatott hozzánk a Piatnyickij állami népi együttes, amely már több ízben szerepelt hazánkban. Az együttes egykori vezetője és megalapítója Mirt of an Jefi- movics Piatnyickij énekes volt, aki mint kiváló tehetségű művész egyben az orosz ncpizene és ének kutatója, felfedezője is kitűnt. Nevéhez fűződik még az eredeti népiénekesek érvényre, hozása az emelvényen. Ebben a szellemben dolgoztak már 1911- től, ami az akkori Oroszországban a legnagyobb kultúresemé- nyek eayikének számított. Ezek a koncertek bemutatták az orosz nép kimeríthetetlen lelki értékeit és büszkeséget keltettek saját népművészetük iránt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után maga Lenin is nagyra értékelte az együttes munkáját és mindennemű támogatását ajánlotta fel. Piatnyickij halála után az együttes vezetője P. M. Kazmin ‘lett, aki az együttest tánckarral és' saját népizenekarral bővítette ki. Az együttes csak 1935-től válik profeszionálissá. Később még új tagokkal bővül és nagy sikerek után elnyeri a Szovjet Állami Együttes címét. A Nagy Honvédő Háború alatt az együttes huszonegy tagja kapott érdemrendet kiváló érdemeiért. A csoport vezetője P. M. Kazmin, V. V. Hvatov, a népizenekar vezetője és T. A. Usztyinová, a tánccsoport koreográfusa az ,,érdemes művész“ megtisztelő címét kapták, a csoport szólistái pedig a Sztálin-díj első fokát nyerték el. Műsorukban felkarolják az eredeti népi énekeket, a történelmi, lírikus, hősi dalokat, vidám csasztuskákat, játékokat és táncokat. Üjabb énekeikben tolmácsolják a szovjet nép gondolatvilágát és nagy tetteit, mint például V. Zaharov „Dcsóség a szovjet hatalom“-jóban. Előadásukban legnagyobbrészt Zaharov, többszörös Sztálin- díias Hvatov, Sirakov és Masz- lova müvei szerepeltek. A Piatnyickij orosz népi együttes összetételében különbözik a többi orosz népi együttestől, mert nemcsak a megszokott hangszerek szólalnak meg, mint például á harmonika, balalajka, stb., hanem eredeti fúvóshangszereken, igy zsalej- kán, vlagyimirkürtön, többféle harmonikán, csengetyűn és különböző ütőhangszeren is játszanak. A zenekar nemcsak mint tánc és énekkar kísérő szerepet, hanem önállóan is nagy sikerrel érvényesül. Az önálló számok közül Hvatov „Zengés“-e, és az „Este felé" népi egyveleg tűnik ki. Kedvesek voltak a vidám csasztuskák is, tele egészséges humorral. A népitáncokkal, amelyek a NOSZF után első helyre kerültek a szovjet együttesek müso-' rában, valóban az eredeti népművészetet ismertük meg. A táncmester, T. A. Usztyinová valóban sok figyelmet és munkát szentelt a népitáncok betanítására és ennek meg is volt az eredménye. Az együttes fellépései külföldön is nagy sikert és népszerűséget biztosítottak előadóiknak. A „Tánc a kendőkkel" például az északi horovodok motívumára van építve, ahol a lányok kölcsönösen büszkélkednek tar-' ka kendőikkel. Kihangsúlyozott a finom líra és a kevés mozi gás. Igen kifejezóek egyes kezes fejmozdulatok, amelyek mind tapasztalt koreográfusra és fejlett táncegyüttesre vallanak. A nagyon kedves „Tánc a kendőkkel“ pedig valóban eredeti népi szokásokat tár elénk, tánc formájában. Utolsó számukkal, az „Orosz tánc“-cal, nemcsak csengő humorral, hanem bravúros mutatványokkal is búcsúztak a hálás és tomboló közönségtől. MŰNK MÁRIA
