Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-10-08 / 41. szám

Franciaország kormány néSkül

Micsoda kellemetlen ügy. Közvetlenül az ENSZ azon közgyűlése előtt, amelyen az algíri kérdést tárgyalják — megbukik a francia kormány. És éppen ezen a kérdésen. Valóban kellemetlen ügy.

Mennyire igyekezett a francia burzsoázia és mi mindent követett el, hogy az algíri kérdés az ENSZ közgyűlésén átessék. Pineau külügyminisztert latin- amerika országaiba küldte, hogy 20 szavazatot biztosítson. ,.Keret-törvény“^ terjesztett elő, amellyel azt kívánta bebizonyítani, hogy az algíri kérdés egymaga is képes megoldani. Az ördög azonban nem alszik és az ellenkezőjét bizonyította he. A „keret-törvény“ nem ment keresztül.

Mivel magyarázzuk, hogy a francia képviselek többsége ellenezte a keret programot? Az okok különbözők — sőt azt is mondhatjuk, hogy teljesen ellentétesek.

Elsősorban visszatérünk a ke- rél>törvényre. A törvény bizonyos önkormányzatot igyekezett nyújtani az algíriaiaknak. Lényegében azonban elmondhatjuk, hogy a francia burzsoázia ezzel a törvénymódosítással a maga oldalára akarta megnyerni Algír ingadozó elemeit és a fegyveres ellenállókat az FLN-t félroállí- tani. Amint már említettük a keret-törvényt nem szavazták

meg. A törvényjavaslatot egész a jobboldali képviselők vetették el, akik a törvényt túlságosan haladónak minősítették és úgy vélik, hogy a törvény túlsók jogot nyújt az algériaiak számára. A törvényjavaslatot a kommunista párt képviselői és más baloldali képviselők sem támogatták, mert rávilágítottak arra, hogy a törvény csak bizonyos önkormányzatot tenne lehetővé, de nem hozná meg a szabadságot az algíriaiak számára.

Ebből is látjuk, hogy a két csoport között lényeges ellentétek állnak fenn, azaz jobban mondva a jobboldali képviselők, akik elhajoltak a kormánytól igen csökönyösek. Ha a francia burzsoázia ilyen égető körülmények között nem tudott megállapodásra jutni, méghozzá most, közvetlenül az ENSZ közgyűlése előtt — akkor valóban nehéz lehet a megegyezés.

így tehát Franciaország ugyanolyan helyzetbe kerül, mint az 1953—54-es év nyarán. A francia burzsoázia legreakciósabb elemei gazdasági érdekből kitartanak a háború viselése mellett. Egy bizonyos ideig a burzsoázia többi része is támogatja őket. Csakis a kommunista párt fejezi ki azt az igényt, hogy fejezzék be a vérengzéseket, hiszen ez a helyzet Franciaország számára egyre végzetesebb lehet.

Annak idején 1954-ben a kommunista párt támogatása mellett Mendes France és a körülötte lévők csoportja annyi bátorságot vet magára, hogy szembeszállt a konfliktussal és meg akarta azt oldani Igaz, már akkor is késő volt. A francia helyeket ez amerikai barátok foglalták el. Vajon a francia burzsoáziára ma hasonló helyzet vár? Hiszen Algír nem akar Franciaországtól elszakadni, csak politikai és gazdasági szabadságot kíván, hogy szabadon fejlődhessen. Ügy látszik azonban, hogy néhány száz vagy ezer francia kapitalista kedvéért az algíriaiak és a franciák között fennálló konfliktust odáig viszi, hogy annyi vért ontsanak és a békekötésre semmi kilátás se legyen — Algír megtántorodjon.

A francia kormány bukásának bizonyára közvetlen következményei is lesznek. Csodával határos, hogy Franciaország tavaly kibújt az ENSZ ítélete elöl és a háború befejezésére vonatkozó gyakorlati utasításokkal úszta meg az egészet. Az idén ez már valószínűleg nem menne. És ez jelenti majd az algíri tartományi háború végét.

A FRANCIA NÉP AZ ÉLETSZÍNVONAL FENNTARTÁSÁÉRT

KÜZD

Szaud-Nasszer- Kuatli találkozó lesz Kairóban?

Az amerikai imperialistáknak azt a törekvését, hogy elszigeteljék Egyiptomot és Szíriát a többi arab államtól, újabb nagy vereség érte azzal, hogy Szaud király és az iraki miniszterelnök félreérthetetlen nyilatkozatot tett Szíria mellett a legutóbbi damaszkuszi látogatásakor. Az egyiptomi sajtó kiemelkedő helyen ismerteti a szír kormány egyik szóvivőjének azt a kijelentését, hogy Szaud király láthatóan ismét közelebb került az egyiptomi és szir állásfoglaláshoz, s „csalódott az amerikai diplomáciában". A csalódás oka a szóvivő szerint abban rejlik, hogy Szaud királynak legutóbbi amerikai látogatása során amerikai államférfiak bizonyos Ígéreteket tettek, de ezeket nem tartották meg.

Az egyiptomi politikai körök véleményét tükrözi az Akhbar című lap vezércikke, amely a következőket írja: „Kétségtelen,

hogy Szaud király legutóbbi látogatása Szíriában roppant nagy hatást gyakorolt a középkeleti fejleményekre azért, mert különösképpen nyugati államférfiak körében olyan hiedelem élt, hogy Szaud király kivonta magát az egyiptomi-szaud-arábiai- szíriai frontból s ezáltal a nyu- gatbarát arab front erősödött, s Egyiptom és Szíria csaknem végleg elszigetelődött.

„Szaud király szívélyes látogatása azonban bebizonyította, hogy a Kairó-Riad-Damaszkusz- tengely sokkal erősebb, mint az egyes nyugati politikusok elképzelik“.

A Rose el Youssek című egyiptomi lap tudósítója szerint valószínűleg a közeljövőben sor kerül egy hármas megbeszélésre Szaud király, Masszer egyiptomi és Kuatli szíriai elnök között. Hírek szerint már két héten belül várható, hogy Szaud király Kairóba látogat.

Az Algírban viselt igazságtalan háború súlya egyre inkább megterheli a francia népet és az életszínvonal egyre alacsonyabb lesz. A kormány korlátozza a szociális célokra fordított kiadásokat, a nyugdíjak egyre kisebbek és a kiizsziikségleti cikkek árát az adók által állandóan emelik.

Felvételünk St. Nazairebén, a bányászok tüntetésén készült, ahol a szakszervezetek vezetése mellett 15.000 dolgozó kért olyan béremelést, amely az egyre emelkedő áraknak megfelelőek lennének.

HAZAINDULTAK SZÍRIÁBÓL A SZOVJET HADIHAJÓK Tíz napos szíriai baráti látogatás után Latakiából kedd délelőtt hazaindultak a szovjet hadihajók.

A kikötő elhagyása előtt a Zsdanov cirkáló fedélzetén megjelent Korani, Latakia kormányzója és Szuhi, a Iatakiai katonai körzet és a szíriai haditengerészeti erők parancsnoka.

AZ AMERIKAI FAJGYŰLÖLŐK TERRORCSELEKMÉNYEI

bCésönltazalérő Kanadából

í-V

nadába.

Az amerikai fajgyűlölők megerősítették terrorakcióikat az iskolákban, amikor a faji elkülönítést meg akarták szüntetni. Fenyegetőznek, köveket dobálnak, verik a néger gyerekeket és védelmezőiket, robbanóanyagokat is használnak, hogy a „színes“ iskolásoknak lehetetlenné tegyék a köziskolák látogatását.

Az Egyesült Államok Kommunista Pártja felhívást intézet az amerikai lakosság öntudatos rétegeihez, hogy ne nézzék tétlenül a Fehér Ház és az igazságügyminisztérium kettős játékát és térjenek ki a felelősség elől, most, amikor felszerelt katonai egységek is a fajgyűlölők segítségére sietnek az utcákon és közösen támadják meg a néger gyerekeket.

Felvételünk Little Rockban az iskolában készült a bátor néger kislány becsületesen az utolsó padban ül.

A 39 éves Franz St. sohasem volt tagja semmilyen pártnak. A fal mellett csendesen meghúzódott és saját házi - politikáját folytatta. 1948-ban arra az elhatározásra jutott, bogy ő bizony & kivándorol Ka- Szerény halmija közé néhány üres zsákot is becsomagolt, hogy legyen hová tenni a ..híres" kanadai aranyat, mely ott tudvalévő az „utcákon" hever. Furcsa csak az volt, hogy ebből semmit sem látott — mikor Montreálba érkezett. „Természetes van nálunk arany'." motyogta orra alatt a bevándorlási iroda ügynöke, akinek Franz panaszkodott. Kanada aranya az erdő. Vágy egy baltát, vágd ki a fákat, szorgalmas munkával ebből aranyat gyűjthetsz..."

Nyolc év eltelt s Franz any- nyira vitte, hogy a favágók felügyelőjének segédhelyettese lett. Pénze az útiköltségre éppen elég volt. 1956 közepén leron- gyoltan Nyugat-Németországba érkezett, hogy új életének felépítéséhez kezdjen. A munkahivatalba sietett, ahol egy kényelmes egyszerű állást akart kapni.

A munkahivatal alkalmazottja igen csodálkozott: „Miért nem maradt Kanadában ?r Hiszen ott az arany az utcán fekszik. Itt munka nincs a maga részére!" „Hallja maga! — kiáltotta Franz felháborodottan. — Hagyjon nekem békét azzal a Kanadával. Az csalás.' Nincs munkája egy fiatal erős embernek? És ez az a híres gazdasági csoda, amiről kint olvastam?" — Mint ember igaza van, de én csak egy hivatalnok vagyok. Kérem a következőt! — mondta a hivatalnok.

„Legalább az SA vagy az SS alakulat parancsnoka volt" ? Sajnos nem voltam tagja!" — Suttogta halkan, megtörtén." Majd elhagyta a munkanélküliek hatalmas épületének irodáját. Hirtelen eszébe ötlött, hogy ha nem is volt, de még lehet. — Talán beléphetne utólag az SA, vagy az SS alakulatba. Ehhez csak néhány irat szükséges szép pecsétekkel és olvashatatlan aláírásokkal ellátva. Mint betűrajzoló némi gyakorlattal rendelkezik. S életében először kezdett politikával foglalkozni Franz St.

14 nappal később feszes lépésekkel a munkahivatal épülete felé tartott. A munkahivatal főnökével óhajtott beszélni.

Mint a Szovjetunióból „későn hazatérő" SS parancsnok jelentkezem"! ordított rá a hivatal főnökére és az iratokat hanyagul az asztalra dobta. És hol van az irat, hogy „későn hazatérő" kérdezte a főnök? Azt a nagy sietségben el is felejtettem — nyögte ki Franz. Hozza el holnap azt is, kitűnő állásokat fogok magának ajánlani. Igen, igen holnap mondta — és kibotorkált.

Mivel nem tudta biztosan, hogy jövendő főnöke melyik párt tagja, még aznap belépett a CDU és a DP-be. Majd a „későn hazatérők" igazolványát elkészítette és a következő reggelen ismét a munkahivatalba sietett.

De már nem voltak olyan barátságosak hozzá mint az előző napon. Sőt a főnök rendőrért kiáltott, akik már várták az SS-parancsnokot. „Fogadj szót, te csirkefogó!" mondták a rendőrök. „A lakáshivatalba mint Kanadából hazatért mutatkoztál be!"

S a felháborodott bíróság Franzot 18 hónapi fegy házra ítélte. „Hiszen én csak utólag akartam az SS-alakulatba belépni!" — nyögdécselte Franz. Azt elhiszem! Ez ráférne a képedre! Te gyáva konjunktúra- lovag!“ felelte a bíró teljes felháborodással. K.

Cnyémáiit háború az elefántfűben

Amikor a különrepülő.qép földre ereszkedett, a brit főváros repülőterén, idős utasa, mintha nem is érezné a Johannesburg— London légiút fáradalmait, gyors mozdulatokkal sietett le az odahúzott lépcsőn. Az őszeshajú, bajszos, szérróstekintetű férfiút — hasonlósága szinte feltűnő Thomas Mannhoz — az első látásra nyugalmazott középiskolai tanárnak hihette volna a szemlélődő. Az utas azonban a nemzetközi gazdasági élet egyik ismert egyénisége Ernest Oppenheimer, a gyémántkirály, vagy amint még a harmincas években elnevezték, a világgazdaság „Greta Garbója" volt.

Oppenheimer rossz hangulatban érkezett a Themse partjára. Nem derítették jobb kedvre az angol kormányférfiakkal folytatott tanácskozásai, az sem vigasztalta, hogy maga II. Erzsébet, a királynő fogadta néhány nap múlva, s kegyesen érdeklődött „kollegája", a gyémántfejedelem unokája iránt. A dúsgazdag, kétszázötvenmillió dolláros magánvagyonnal rendelkező embert a világ talán legjobban

megszervezett monopóliumának, a nemzetközi gyémántszindikátusnak sorsa aggasztotta.

Ez a társaság, amelyet Londonban, New Yorkban, Johannesburgban és Amszterdamban csak „a szindikátusnak“ neveztek, 1930-ban alakult. Az akkor ötven esztendős Oppenheimer mögött már tekintélyes múlt állott. Sikeres spekulációval jelentős pénzösszegekre tett szert, s nem kis politikai befolyással bírt. Jó kapcsolatok fűzték Angliához, általá jutott el a világ legnagyobb gyémántja, a 3025 karátos Culliman (egy karát egyenlő 0.2 grammal) a brit királyi korona és jogar díszítő ékéül. Barátja lett a délafrikai miniszterelnöknek is és elfoglalta Kimberley-nek, a drágakő városának polgármesteri székét. De további karrierjébe beleszólt az emlékezetes „fekete péntek", az 1929-es nagy világ- gazdasági válság. Oppenheimer ekkor összeköttetést keresett a gyémántbányák tulajdonosaival, drágakőkereskedökkel, s egy részük bevonásával létrejött a Diamond Corporation.

A szindikátus, hogy tartsa az árakat, két év alatt ^gytizenegyedére csökkentette termelését. Óriási szervezetté vált, külön titkosrendőrséget alakított, saját repülőgépeivel tartott őrjáratot a gyémántföldek felett, különleges futárszolgálata volt és ügynökségei behálózták mind az öt világrészt.' Később fokozatosan növelte a termelést, s néhány év múlva Oppenheimer magabiztosan jelenthette ki: „Biztosíthatok mindenkit, hogy a gyémántkereskedelem ma ri- zikómentesebb, mint bármikor. Nem kell semmitől félnünk". Voltak ugyan apró kellemetlenségek, de ezeket a szindikátus hamar áthidalta. Drákói erőszakkal jártak el a több bért és jobb bánásmódot követelő afrikai munkásokkal szemben is. (A megalázásra jellemző, hogy a fárasztó munka után a néger dolgozóknak meztelenre kell vetkőzniök a szindikátus rendőrei előtt s úgy táncolni, mert a motozást elégtelennek tartották.)

Az elmúlt hónapokban azonban viharfelhők gyülekeztek a gyémántszindikátus azóta már arannyal, rézzel és uránnal is foglalatoskodó, biztosnak tűnő épülete fölé. Lábra kapott az illegális gyémántcsempészés, kereskedelem — szakszóval az IDB (Illicit Diamond Buying). Az IDB folytatói főleg Libériában ütötték fel központjukat, s magasabb árat Ígértek a drágakövekért, mint amennyit a szindikátus addig adott. Erre a dzsungeleken járhatatlannak hitt őserdőkön keresztül szabályos kereskedelmi karavánok érkeztek a szomszédos brit területekről, s hozták a kincset. Becslések szerint rövid idő alatt hatvan millió dollár érték „vándorolt“ el Oppenheimertöl.

A gyémántklrály egyszerre kitartó és ügyes trónkövetelőkkel találta magát szemben. De már nemcsak trónkövetelők akadnak, hanem olyanok is, akik az egész „királyságra“ törtek. Az újonnan függetlenné vált Ghana elhatározta, hogy kiszakítja magát a nemzetközi szin*

dikátus karjaiból. (Ghána ugyanis Belga Kongóval, valamint Dél-Afrikával együtt a világ legnagyobb gyémánttermelői között van, évente majdnem két és félmillió karát, vagyis 430 kilogramm gyémántot produkál.) Kwame Nkrumah, új miniszter- elnök nem tárgyalt Oppenhei- merral, hanem meghívott hat. különböző nemzetiségű szakértőt, tegyenek javaslatot a kincs legésszerűbb kiaknázására.

Ez az igazi ok Ernest Oppenheimer hirtelen londoni útjának. Angol segítséget akar kérni a rakoncátlankodő Ghana ellen, az új néger miniszterelnököt pedig tüntetésekkel fenyegeti.

A drágakövekért tehát folyik a háború a hatméteres elefánt- fűben, a londoni Cityben és Ghana új kormányépületeiben. S e csatározások érdekes betekintést éngednek egy nemzetközi szindikátus felemelkedésébe és hanyatlásába.

Hruscsov és Bevan beszélgetése

Aneurin Bevon, angol munkáspárti vezető, aki nemrégiben a Szovjetunióban járt az Express című francia hetilap hasábjain beszámolt Hruscsovval folytatott beszélgetéséről.

Az alábbiakban részsleteket közlünk a cikkből.

Hangsúlyoztam, mennyire függ Nagy-Britannia és Nyugat-Eu- rópa a Közép-Kelet olajától Hruscsov azf válaszolta, ezt az olajat kereskedelmi eszközökkel kellett volna megszerezni, nem pedig úgy, hogy fegyveres erőhöz folyamodunk imperialista érdekeink megőrzése végett Ezen a ponton csak egyetérteni tudtam vele, de hangsúlyoztam azt is, hogy nem tudunk eqyik napról a másikra megszabaduln a múlt kötelékeitől.

Elmondottam, nem látom hogy mi jó származható Közép- Keletre irányuló orosz fegyverszállítmányokból. Hruscsov azonnal és joggal azt válaszolta Oroszország már felajánlotta hogy leállítja a fegyversziliit- mányokat, ha a nyugati hatalmak is beleegyeznek, hogy hasonlóképpen cselekszenek. Megkérdezte, hogy lehet az, hogy az Egyesült Államok és Nagy- Britannia szállíthat fegyvereket tetszés szerint bármelyik országnak, miközben Oroszországot, amikor hasonlóképpen cselekszik, provokációval vádolják

Ezután áttértünk a leszerelés re. Hruscsov elismételte, orosz tételt: a nukleáris kísér leteket be kellene szüntetni és a nemzeteknek kötelezniük kel lene magukat, hogy soha sem folyamodnak nukleáris fegyve relchez.

Amikor közbevetettem, hogy ilyen kötelezettségek Önmagukba nem elegendőek, Hruscsov helyeséit. De — mondotta — ha meg tudunk egyezni a tér monukleáris kísérletek beszün tetésében, és ha ezt a megegye zést egy ésszerűen megúllapí tott időszak alatt tiszteletben tartjuk, ebből megszülethet a [ nagyhatalmak közötti bizalom [ légköre, amely nincs meg.

1 Beszélgetésünk végig őszinte és baráti maradt, noha több olyan témát érintettünk, amely [nyilvános eszmecserében „robbanó hatású" lett volna. i Hruscsov erőteljesen hahgsú- ilyozta, hogy az újrafelfegyver- [ zés terhe éppen olyan súlyosan [ nehezedik a szovjet nép vállára, mint a nyugati nemzetekére. Az oroszok — mondotta — szerei- i nék, ha erőforrásaik jóval na- [ gyobb részét fordíthatnák élet- [ színvonalunk emelésére. Azzal [az érzéssel váltak el Hruscsov- tól, hogy ha nem is sikerült mindenben meggyőznünk egymást, legalább megvilágítottuk azokat a pontokat, amelyekben egyetértettünk és amelyekben nem értünk egyet, és őszintén eivitatkozhatunk arról, hogy mi lehet hasznos mindnyájunkra.