Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-09-24 / 39. szám

Az érdeklődés középpontjában az elmúlt héten a nyugatnémet választások álltak. Azzal, hogy kihirdették Adenauer győzelmét a világnak egyúttal tudomására hozták, hogy a Német Szövetségi Köztársaság eddigi politikája nem változik. Tehát befejezik a remilitarizációt, a szövetségi hadsereget atomfegyverekkel szerelik fel, megfenyegetik a Nemet Demokratkus Köztársaságot és Lengyelországot — és ezek olyan dolgok, aminek a világ „végtelenül“ örülhet.

New Yorkban befejezték az ENSZ XI. közgyűlését és megkezdték a XII. ülésszakot. Hisszük, hogy a XI. ülés befejezésével egy'dejüleg eltűnik a világ színéről az úgynevezett „magyar kérdés“, amely az Egyesült Államok számára csak arra szolgált, hogy politikai propaganda-tőkét kovácsoljon. A leszerelési tárgyalások közeledtére való tekintettel szükségük volna arra.

Állandó különös figyelmet igényel a középkeleti és az afrikai azaz Algír és Szíria kérdése.

„KERETTÖRVÉNY“ ÉS MI REJLIK MÖGÖTTE

Mérföldes lépésekkel közeledik az ENSZ közgyűlése, amelyre az algiri kérdés tárgyalása van kitűzve. A francia burzsoáziának két éven keresztül sikerült kitérni az ENSZ nyilvános ítélete elöl. Ez természetesen amerikai barátaiknak köszönhetik. Hiszen a közgyűlés mindig annak a véleménynek ad kifejezést, hogy az algíri helyzetnek néhány hónapon belül meg kell nyugodnia. A francia uralkodókörök ezt mindenkor készségesen Ígérik, de a viszonyok konszolidálása, amelyet ők olyan hangzatosán „pacifikációnak“ neveznek már több mint három éve tart.

Ezúttal a francia burzsoázia tudatában van annak, hogy hasonló ígéretekkel az ENSZ-ben már nem jutnának előre. Ezért kénytelenek voltak valami olyis- mit előkészíteni, ami a közgyűlésre azt a benyomást tenné, hogy az algíri problémák megoldása érdekében mégis csak készülnek valamire. Ezért született meg a „kerettörvény“.

Vajon mit tartalmaz ez a törvény ? A törvény a francia Unió keretében megszabja az • újra szervezett Algír helyzetét. A törvény tartalmát a következőképpen vázolnánk: Algír területén körzeteket létesítenének, amelyek egy bizonyos ön- kormányzatot kapnának. A francia kormány még' nem tudja,

hogy hány ilyen körzetről lenne szó. „Több mint háromról és kevesebbről mint tizenkettőről“ — jelentette ki a múlt héten a francia miniszterelnök. Amint látjuk a pontosság távol áll a francia kormánytól.

Később — körülbelül két év múlva aztán bizonyos parlament és bizonyos kormány alakulna. Azért mondjuk, hogy „bizonyos“ mert aligha fognak hasonlítani a parlament intézményéhez, A francia szervek hatáskörébe tartozna a külügy, a védelem, a rendőrség, a gazdálkodás, a vám- és adókérdések, az igazságszolgáltatás és a főiskolák. Olvasónk bizonyára felteszi a kérdést, mi marad akkor az algíriaiakra ? Szóval semmiképpen sem beszléhetünk függetlenségről, legfeljebb autonómiáról.

Dacára ennek, ez a törvényjavaslat e napokban Franciaországban és Algírban a francia reakció ellenzésébe ütközik. A parlamenti vita, amely e hét folyamán nyer befejezést majd határoz a kormány sorsáról. A francia burzsoázia azonban aligha engedi meg, hogy abban az időszakban, amikor az ENSZ- ben az algíri kérdést tárgyalják, Franciaország kormány nélkül legyen.

MI VAN SZÍRIÁVAL?

Az elmúlt héten tanúi voltunk annak, hogy a mai középkeleti konfliktusban néhány "" -állam

Szíria oldalára állt. Elsősorban

a Szovjetunió Törökországot jegyzékkel óva intette ettől a kalandtól. Kína is rokonszen- vét fejezte ki Szíriának és támogatást Ígért. Továbbá két arab állam, Szíria legerősebb szomszédai Szaud-Arábia és Irak kijelentették, hogy abban az esetben, ha megtámadják Szíriát, szintén Szíria oldalára állnak. Egyiptom már előbb tett hasonló kijelentést.

Felvetődik a kérdés, honnan fenyegeti Szíriát veszély? Jordánia részéről? Ebben az országban is hivatalosan kijelentették, hogy nem kívánják megtámadni Szíriát, sőt ellenkezőleg. Mindenki tudja, nogy a legfőbb veszély az Egyesült Államok részéről fenyegeti Szíriát, és azt is, hogy az Egyesült Államok nem úgy hajtják végre imperialista politikájukat, mint ahogy azt tavaly ősszel Anglia és Franciaország tette, nogy partra szállítják katonai egységeiket és tüzelni kezdmek. Vajon az Egyesült Államok megvalósítják e azt, amit olyan gátlás nélkül világosan kifejeznek.

Erre a kérdésre sok ember vár feleletet. Fontos azonban, hogy megmondjuk: egyes arab államférfiak szavát nem vehetjük szó szerint. Lehetséges például, hogyha valami „félreértésre“ kerülne a Sor, mondjuk a török határon, megszállnák Szíria területének egyik részét. Természetesen nem támadási szándékból, hanem tisztán barátságból, hogy fenntartsák a „rendet". Akkor eztán mitsem tenne a mai kormány megdöntése, majd az új kormány támogatása következne — és a_mü máris befejezést nyerne.

Figyeljük csak meg Törökországot. A legutóbbi hírek szerint török csapatok Szíria hitáraira nyomulnak. „Biztos“ — a Le Monde ankarai levelezője kellőképpen igyekszik megvilágítani a gyanúsítást — „hogy a török hivatalok nem gondolnak — mint ahogy őket Moszkva gyanúsítja — közvetlen katonai intervencióra Szíria ellen“. Majd rögtön hozzáfűzi „hiszen más eszközök is léteznek, most egyelőre még nem beszélnek róluk nyíltan“. Nem az a fontos, hogy a Szíria elleni intervencióról nyíltan vagy burkoltan beszélnek, hanem az a fontos, hogy: egyáltalában szóba esik.

Kedden, szeptember 17-én, ötnapos csehszlovákiai látogatás után elutazott Prágából a Mongol Népköztársaság kormány- küldöttsége J. Cedenbalnak a minisztertanács elnökének vezetésével. — Képünkön a Mongol Népköztársaság kormányküldöttsége Karlovy Varyban.

Szeptember 16-án Prágában a Vencel-téren a Csehszlovák Szovjet Barátság Szövetségének kiállítási termeiben megnyitották a „Magyar nép a szocializmus útján“ kiállítást. — A kiállítás bemutatja, hogy hogyan verték le 1919-ben a munkások és parasztok forradalmát.

A kiállítás másik részét a „Béke elleni összeesküvés“ képezi. Leleplezik, hogy honnét kapott támogatást tavaly ősszel az ellenforradalom.

A velencei paloták árnyékában

„... és aztán a fiatal párt vitte a vonat Velence felé“. Horvát Erzsi lélegzett, behunyta a szemét és arról álmodozott, hogy kéz a kézben együtt ül maid a gondolában a gazdag gróffal és a fiatal karcsú gondolás halkan énekli majd: „Ámor. ámor ... szerelem".

Ne haragudjanak kérem, hogy a mi Horvát Erzsikénket most olyan erőszakosan és kevésbé költői módon kiragadom a képzelet világából és a velencei valóságba helyezem ki.

Velencei tartózkodásom alatt láttam először gondolást, öregeket és fiatalokat, kövéreket és soványokat. De valahogy egyiknek sem volt kedve énekelni, mert amint megtudtam; mind komoly kenyérgondokkal küzd. Nincs sok utasuk és ezért sok idejük van gondolkodni, hiába is várnák a vaskos pénztárcáid idegeneket, akik azért jönnének ide, hogy órákon keresztül gondolázzanak.

Mivel sem időm sem pénzem nem volt, mit tehettem mást, mint jegyzetfüzettel a -kezemben, fényképezőgéppel felszerelve járkáljak Velencében. Dacára annak, hogy Velence Olaszország legészakibb részén fékszik, de már déli jellegű város. Festőiek a főutcák házai, pardon nem utcái — javítja ki született velencei kísérőm, mert Velencében nincsenek utcák, hanem „cassák“. Az üzletek modernek és gyönyörűek a híres Szent Márk téren a paloták. A Szent Márk templom és a Dőzse palota úgy ragyog a napfényben, mint a friss hó, mert Velencében nincsenek gyárké- mények és nincsen korom. Csodálatos nyugalom árad a palotákból, Néhány lépésnyire a Szent Márk tértől van a Campanula, a 99 méteres tornyával és a „Piazzetta“ Szent Márk híres oroszlánjával. A Canale Grandra csodás a kilátás, „S" alakban szeli át a várost és szebbnél szebb paloták szegélyezik. Milyen gazdag lehetett egykor ez a város.

De a paloták mai tulajdonosai néhány milliárd lírával többet nyomnak a latba és abban térnek el a középkori patríciusoktól, hogy csak egyszer egy évben jönnek ide 5—6 hétre,

Emlékek azokból az időkből, amikor Velence még gazdag kereskedelmi város volt. Jobbról a Dozse palota, balról a Szent Márk oszlop, Velence város szimbólumával.

hogy a semmitevés „fáradalmait" kipihenhessék. Vagypedig mint ahogy azt báróm évvel ezelőtt egy Carlos Lopez Reiste guy nevű délamerikai millió* mos tette, aki a szó legszorosabb értelmében marokkal szórta a pénzt a csatornába.

De vajon hol laknak a dolgozó velenceiek. Ha nem a Szent Márk téren, akkor talán a Lídón, vagy a Canale Grand mentén? Feltettem a kérdést és mihelyst elkanyarodtunk a fő utcáktól, rögtön meg is kaptam a feleletet. A házak között olyan szükek az átjárók, hogy két ember alig tud kitérni egymás elől.

Sok házban a Castello nevű munkásnegyedben, ahol a házakon ilyen feliratok olvashatók: „Lebontandó 1807-ben, vagy 1810-ben". De még ma is emberek lakják ezeket a romlado- zó vityiilókat. Marx Károly mondotta, hogy a lakások ölni tudnak. Velencében ezek szerint tömeges gyilkosság folyik. Nem is olyan ritka eset, hogy ltl-20 ember lakik két helységben. A tüdővész itt jól befészkelte magát. Sohase felejtem el, milyen keserűen mesélte nekem a kommunista párt castellői titkára, hogy 16 tagú családjában mindenki beteg, tüdővészben szenved.

Micsoda vétket követ el az a rendszer, amely eaér és ézer becsületes polgárt a következő kérdés elé állítja: betörő le- gyek-e vagy éhen haljak meg.

Az Arsenal névű nagy hajóépítővállalat leállította a munkát és mivel Olaszországban nem létezik munkanélküli segély, a munkások fillér nélkül maradtak. Ki ne beszélne a Lidőn arról, hogy számtalan fiatalkorú befejezte az iskolát és nem tud munkához jutni. Vajon azok. akik a Grill Palace luxusszálloda fényűző szöbáiban laknak gondot csinálnak e abból, hogy a Castello munkásnegyedben összeomlanak a házak?

Nehéz volna leírni a velencei nyomor szörnyűségét. Könyveket lehetne erről írni és ezek- vádiratok lennének az igazságtalanság és a korrupció ellen, amely Olaszországban, amint mondják „megengedett és erkölcsös“.

A turista mindezt azonban nem látja, nézi az utcai énekesekét és a „romantikát“ keresi bennük. Látja az utcán az emberek tömegét, akik mur.ka után néznek és azt hiszi a szorgos olasz népről, hogy „lusta". És ha az idegen a munkásnegyed sikátorai között járkál „festőinek" látja a nyomort.

Azok az elképzelések, amelyek a mi Horvát Erzsinkben és másokban élnek Velencében, sehogy sem összeegyeztethető a velencei valósággal. Semmi sém marad meg képzeletünkből. Lassanként meglátjuk a lagúna város igazi képét, amely egykor olyan pompázó gazdag veit. Igen. a város, amely 120 szigeten épült, csodálatosan gyönyörű, de az ellentét a gazdagok és a szegények között olyan nagy, hogy sehogyse beszélhetünk „Velence csodálatos szépségéről“. R. 1.

A romantika ~sak azok számára van, akiknek tele van a gyomruk.

Veszélyes

győzelem

Az 1949-es évben Konrád Adenauert szótöbbséggel választották meg kancellárrá. A parlamenti választásoknál 1953- ban Adenauer pártja nyeri meg a képviselők többségét. A mostani választásoknál pedig a német választók túlnyomó többségét nyerte meg. Adenauer pártja huszonhat képviselővel megerősödve lép a Bundestagba. A Bundestag 497 képviselője közül 270 Adenauer-párti.

Helytelen volna, ha eltitkolnánk, hogy a választás eredménye milyen kedvezőtlen hatással lesz Németország belpolitikai helyzetére és általában a nemzetközi helyzetre. Még Hitler se ért el ilyen választási eredményt. A német nép életében először történt, hogy szavazatainak túlnyomó részét egy pártra adta.

Miben keressük a választási siker okát? Elsősorban meg kell mondanunk, hogy a sikert a nyugat-németországi gazdásági helyzetnek tudhatjuk be- Ade- nauernek és a nyugat-német monopóliumoknak Nyugat-Né- metországban olyan gazdasági fellendülést sikerült elérni, hogy ma az életszínvonal tekintetében sorrendben rögtön az Egyesült Államok után áll. Ezt az eredményt csak s azért érhették el, mert a kapitalizmus ideiglenes stabilizációjának időszakában nem viselték ügy a háborús terheket, mint a többi nyugat-európai államok, és mert az amerikai tőke állandóan támogatja őket. Adenauer azzal a jelszóval indult a választási harcra: Csak semmi kísérlet! — A német kisburzsoázia, a munkásság egyik része, valamint a munkás arisztokrácia, főleg a javult szociális viszonyo’kat hozták fel bizonyítékul és Adenau- erre szavaztak. Az atomháború veszélyével szemben csak a mára, a teli gyomorra gondoltak, a holnapra nem.

Adenauer legnagyobb vetély- társa a német szociáldemokrácia volt. Tizenkilenc mandátumot nyertek. Főcélokat nem érték el, nem sikerült az Ade- nauer-pártot a szavazatok fölényes többségétől megfosztani Miért nem szavazott a német lakosság a szociáldemokratákra? Hiszen, a hadkötelezettség alól való felmentésen kívül azt ígérik, hogy a német hadsereget nem szerelik fel atomfegyverekkel. A szociáldemokratapárt nem terjesztett elő konkrét belpolitikai programot. — Adenauer nyomós bizonyítékaival szemben az Ígéretek nem segítettek. Hiszen a szociáldemokraták már annyiszor tettek ígéretet és a végén lényegében mégiscsak Adenauer politikáját, a Ruhr-vidéki monopolisták politikáját űzték.

A szociáldemokrácia helyzetében nevetséges a kommunista párttal és a kommunistákkal szembeni beállítása. „Az eredmények azt mutatják, hogy a kommunisták nem szavaztak ránk“ — jelentette ki közvetlenül a választások után Ollen- hauer. „Örülünk neki“.

Hát akkor miben különbözik Adenauertöl?

A választások eredménye négy évre egy Olyan párt kezébe helyezi a hatalmat, amely eddig a remilitarizáció, a visszavágás és a háborús előkészületek pc - litikáját űzte. Nem kételkedünk abban, hogy továbbra is ezen irányelvek szerint haladnak tovább. Határainkon belül méq jobban tudatába kell lennünk, hogy ez mit jelent, A helyzet ma természetesen más, mint 1933-ban, amikor Németországiban hasonló urak kezére került i a hatalom. Ma, mint a Szovjet- i unió és a népi demokráciák szö- ! vetségese állunk itt. És ez a | legfontosabb.