Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-09-17 / 38. szám

Ernest Hemingway: /Qkiért a harang szól ________ 6S KciSZcl i ■» és cselekvésük lélektanilag min­denütt megalapozott követésében az író egy áldatlanul elnyomott nép szabadságvágyának és el­szánt felkelésének a kereszt- metszetét adja. Milyen emberekből tevődik össze a partizánbrigád? P\lar a partizánvezér Pablo felesége, a spanyol nép megtestesítője például babonás, a tenyér vo­nalaiból olvassa ki egyének sorsát, jövőjét, diadalát, vagy katasztrófális bukását. Hanem e mágikus hajlam sose lohasztja benne a gyűlölet lángját el­nyomói iránt, kész fegyvert ra­gadni, s szinte fanatikusan kész meghalni a Köztársaság­ért! Az öreg Anselmo és El Sodró mélyen emberi és meg­győző látásmódja, egyszerű po­Hol vagy ? Hol vagy szívem mécsese? Búzatenger, a hajad, Kedves, ifjú nő? Éjszakám falára rajzol a húnyő idő. Szemed, mint a kék tó. csillog messzire, szívem rajzát őrzi ajakad íve. szőke búzatenger; érzem, mintha simogatnál két virágkezeddel. S míg gvötrődve nézlek és sóhajtozom, kinyílnak a piros rózsák halvány arcodon .. Cenki sem külön sziget; ^ minden ember egy rész a kontinensből, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt most el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy ba­rátaid házát, vagy a te birto­kod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól. A szívhez, értelemhez szóló motto a könyv bevezetőjeként olvasható, s mintha a regény szelleme, mélyen szántó gon­dolata, erkölcsi súlya is erre a johndonnei bölcsmondásra ne­hezedne. Minden, ami az egye­temes emberiség életében, vagy a népek életében, vagy a világ­ban történik, változatlanul és szervesen összeforr, az egyén­nel, egyéni sorsokkal, mert minden ember egy rész a kon­tinensből, minden halállal ő lesz kevesebb! Ernest Hemingway neve nem ismeretlen könyvszerető i*jú - súgunk előtt sem. Napilapok, folyóiratok közük tömörkény- ségében, pátoszában és meleg emberi hangjában páratlan no­velláit, folyóiratok hozták foly­tatásokban „A halász és a tenger" című kisregényét is, melyben az ember vív ádáz és lankadatlan harcot a természet erőivel. De most regény kerül az olvasó kezébe a neves angol írótól és nem Is akármilyen. Témája: a spanyol nép hős sza­badságharca a fasizmus ellen. A mű három napba fogja a szabadságharcos spanyol nép lenyűgöző küzdelmét egy esz­ményibb demokrácia, a Köztár­saság érdekében, s a regény szerzője mély és igen alapos tárgy és emberismeretét mu­tatja a legmagasabb művészi fokon. Hemingway érdeklődése a latin népek iránt, s a latin népek családjában is a spanyol nép iránt rendkívül élénk! Nemes és bátor írói vállalko­zás három napba fogni, három, napba sűríteni egy ilyen orszá­gos megmozdulást úgy, hogy ennek a nagy, az ország erőit összefogó népi, nemzeti törek­vésnek minden erénye kibont a - kozzék, hogy emberekben, hő­sökben a jó, a nemes felfogás párosuljon a szándék elérésé­vel: a fasizmus Igájának szét­zúzásával, a Köztársaság kiki­áltásával! Hemingway vállalta ezt a feladatot és sikerrel meg­oldotta. Regénye a három nap­ban teljessé érik, Msei e rövid idő alatt többet élnek, mint mások kilencven, vagy száz év alatt, Robert Jordan, Maria, Pilar, El Sodró, Anselmo és a cigány alakjában, felfogásuk Hol vagy szívem mécsese? Kedves, ifjú nő? Éjszakám falára rajzol a húnvó idő. Dénes György H U P P Pej-ló farán üldögéltem, havas dunyhán heverésztem, ha az ég tótágast állott átugrottam minden árkot hopp! Kakas tollát fontam éjjel, padlót mostam a mesékkel, sík földeken vitorláztam, kerítésről égbe vágytam hopp! Búbánatot csiklandoztam, ha jól ment is botladoztam, tilinkomat náddal tömtem, helyette is nyöszörögtem hopp! Lelkemmel is hitvitáztam, kút helyett Is gödröt ástam, üres is lett, semmi benne, ha beugróm tele lenne hopp! MONOSZLÖY M. DEZSŐ Téged nézlek Téged nézlek, Te engem és nem beszélünk, csak a villamos csenget az ablak alatt, és mi arra várunk, hogy anyád kék szoknyaszéle a konyha-ajtón túlra lendüljön által, mert ilyenkor áthajolsz a szomszéd székről, és csókkal üdvözölsz itt a nyitott ablak mögött, ahonnan látjuk a gyárak magas homlokát: s amíg csókra kínálod magad, két csillag nevet reám szemeid tengerszin egéről. Gyurcsó István iitikai meggyőződése emberség­gé magasztosul a cselekvésben. Pablóban viszont a mozgalom iszapja rakódik le. Hemingway azt mutatja meg ebben a figu­rájában, hogy a magasztos és igazsáqos küzdelemben a Ro­bert Jordánok, Máriák, Pilarok, Anselmók mellett bűnösök, sötét lelkek is résztvesznek. Akik vé­rengző fenevadak. Akiknek le­számolása a fasisztákkal értel­metlen és iszonyatos. Ennek ellenére az ügy, a spanyol nép szabadságharca nagy és fenkölt, hatása jelentékeny az emberek­re. Ezt éppen Pablóval, ezzel a sötét lelkű gonosztevővel bi­zonyítja az író. Az egyszerű embereket átfogd, egységbe tömörítő eszme a cselekvés pil­lanatában, a hídrobbantás idején még erre a Pablóra is tud hatni, ha csak egy pillanatra is, de emberré magasítja, mentesíti a lelkét gyarlóságaitól és arra készteti az összefogás paran­csával, hogy segítőtársakat sze­rezzen. Bár a feladat elvégzése után ismét lealacsonyodik tör­pe, bűnös világába, segítő baj­társait meggyilkolván! A spanyol polgárháború nagy­sága, ható eszméjének ereje éppen itt mutatkozik meg leg­szebben a pablói pillanat-em­berségben! JDóbert Jordán a regény fő­-**- alakja. Magatartása, fel­fogása, a polgárháborúhoz való viszonya példa. Életének határa mindössze három nap. De e három napra határolt időben teljes élet zúg: öröm, boldog­ság, szenvedés és szenvedély. Gondban, feladatmegoldásban ott kisért a boldogság ígérete a partizánbrigád iegfiatalaboja, Maria iránt érzett őszinte sze­relmében. A lány szüleit fasisz­ták ölték meg, azonos néző­pont, azonos cél forrasztja ösz- sze a két fiatal életét. Szerel­müknek alakulását pátosszal festi az író, s e fejezetek min­den sorában lírai hevület izzik. A három nap: történelem. A három nap gondosan megraj­zolt, s humorral átszőtt hősei elbuknak a küzdelemben. Mégis, Hemingway regénye nem ked- vetlenít, a mű egésze bizalmat és bizakodást áraszt. Végig iz­galmas és fordulatos történe­tek, egyszerű és mindennapi spanyol emberek Igazodása és feladatvállalása a harcban, eme­lik ezt a regényt teljességgé. A Róbertok elbuknak, de a mii végső kicsengése azt mondja, hogy az ügy, az eszme tovább él a Fiiatokban, Anselmókban, a spanyol nép egyszerű fiaiban, leányaiban. Népet ismer még az, aki Hemingway könyvét elolvassa. Nagy művészi erővel tanít, ne­vel ez a regény! MÁCS JÓZSEF T eri néni addig motoszkált az ablakdeszkán a szemüveg után, míg leverte a légyfogó üveget. Az üveg csöröm­pölve hullott a földre és apró szilánkok kezdtek táncot a konyha kövén. Az öreg asszony némán -wezs qöouiso V3jz$u cséket, a családi ereklyét, mely nemzedékeken át ott állt az ablak szélen. Valahányszor megérintette, érezte rajta anyja tapintását, apja szemének barna mosolyát, s a kis Dezső csodálkozástól s valami ismeretlen félelemtől tágranyílt sze­mét, amint a kalodába került legyek vergődését bámulta, néha órák hosszát. Hol van a kis Dezső? — sóhajtott fel Teri néni s egy könnycsepp gördült végig arcán, a mély ráncok között. Nézte az üveget és sírt. Siratta a múltat, mely elrabolt tőle min­dent, ami kedves volt, amiért érdemes volt élni. Mindezt nagyon sokszor érezte már, de ennyire még soha sem, mint most a törött üveg felett. Lassan megnyugodott, seprőt vett, óvatosan összeszedte az üvegdarabokat, s kivitte a nyári konyha mögé, ahol nem jár senki. A falon rozsdás, korhadt- nyelű kasza függött, gazdátlanul, elfeledve mindenkitől, Teri néni leakasztotta, megsímogatta, s beszélgetni kezdett a kopott szerszámmal. Jánosnak szólította, ahogy egykor a fér­jét hívták, a részeges, nótás, Vízi Jánost, aki elitta volna a király vagyonát is. Ha egyszer mulatni kezdett, három napig abba sem hagyta. Végül is kinótázta magát az orgona­bokros temetőbe. Egy őszi reggel kezdődött. János fáradtan bandukolt az erdei rét felé kaszával a vállán, magába roskadva. Katona­fiának utolsó levele járt az eszében. Azt írja, kivezényelték Őket a frontra. „Ha már soha többé nem tudnák apámnak írni, az isten áldja meg, tartsa be adott szavát; ne igyon. Anyámra meg vigyázzon; nagyon szereti magát". Ezt kéri a nagy fiú, az egyetlen, amikor a frontra viszik. Hányszor megforgatta már János e sorokat, ha kocsma előtt vitt az útja. Nem ivott. Már egy fél éve nem dalolt és újabb levél nem jön. Nem jön az engedély a frontharcostól. Közben kiért a keskeny rétre. Tarisznyáját ledobta egy sárguló bokor alá és suhogtatni kezdte kaszáját a harmatos fűben. Már dél felé járt az idő, amikor eszébe jutott, hogy ebédre haza kell mennie. Szaporábbra vette a lépést. A harang- szó már készülőben találta hazafelé. Csilingelő hangja ételek ízét juttatta eszébe, de csakhamar busább, komorabb hang is csatlakozott az ebédre hivogatóhoz. Halottnak harangoztak. János érezte, valami a szívébe nyilai. Vállára dobta cókmókját s ideges kíváncsiságtól hajtva, megindult a falu felé. A patak-parton, ahol a házuk állt, gyerekek dcsorogtak. — A kapu sarkig nyitva. János egy pillanatra megtorpant. Majd leemelte válláról a kaszát s felakasztotta a nyári konyha mögé. — A felesége csendesen sirdogált az ajtóban, Csak akkor tört ki belőle a hangos zokogás, mikor az urát meglátta. — Dezső meghalt — nyögte szívszaggató fájdalommal.^ J ános szótlanul, hosszan nézte a szürke tábori lapot. „Vízi Dezső, szakaszvezető... huszonegyedik gyalog­ezred ... hősi halált..." Feje leblcsaklott, könny szűrődött a szemébe s alig hallhatóan szipogta — megjött az engedély az utolsó engedély. Aztán megindult szomorú léptekkel végig a falun a kocsma felé. Az asszony nem mozdult utána. Nem tartotta. Tudta, hogy Jánosnak inni kell. ö már ilyen. De mit tegyen egy anya? A hajnali harangsző két halottat siratott, Azt beszélik, az emberek, Jánost a nóta ölte meg, az üveg vitte sírba. Teri csak most tudja igazán mi történt azon az őszi éjsza­kán. Érzi, milyen gyilkos lehet a bánat. S szíve mélyén meg- bocsájt Jánosnak. Remegő kézzel visszaakasztja a kaszát. Legyenek együtt az emlékek. SZENK SÁNDOR s akire rászáll, jót jár — mond­ja a közmondás. Csak persze kevés az az ember, akire rá­száll. Én például nem mond­hatom el magamról, hogy a sze­rencsemadár kedveltje vagyok. Nem panaszképpen mondom ezt. Mert kitudja, hátha már engem is megtisztelt, s tehet, hogy egyszer magam is ráébre­dek: íme az én szrencsemada- ram már megajándékozott, csak én annyira Önző vagyok, hogy nem ismerem fel szerencsém mibenlétét. Tudom, hogy te minden em­bert megtisztelsz vendéglátá­soddal. Persze az egyiket így, a másikat pedig úgy. És nekünk gyarló embereknek nincs jogunk ellened lázadozni és panaszt emelni. Te mindig tudod, hogy mikor és kit kell megtisztelned. Most is tudtad. S hidd el, ami­kor megtudtam, hogy ki az a Sikur István, őszintén megval­lom, Örültem, hogy a Nagy Nyári Versenyünk 50 díja közül ö nyerte az elsőt; a 175-ös Jawa motorkerékpárt. Hogy ki ez a Sikur István? Azt is elmondom. Szülei egyszerű munkásembe­rek. Apja vasmunkás. Ezerfokos hő mellett: becsületes és nehéz munkával keresi kenyerét. Igaz, hogy szépen keres. Átlag havi vpresete: 2 000 korona. Három Ha van. Még egyik sem ke- •uiérkeresö. Pista a középső, 13 éves, nyurga, félénk természetű, szőke gyerek. Szűkszavú, csak akkor beszél, ha kérdik. Az édesanyja azt mondja: otthon is ilyen. Szelíd, szótfogadó, szorgalmas és jól tanul. Ha minden sikerül, szeretnénk, ha tovább tanulna. A dernöi ma­gyar nyolcéves középiskolába jár. Most végzi a nyolcadikat. A SZERENCSE SZÁRNYON JÁR — A számtant és a fizikát nagyon kedveli — mondja az édesanyja, mindjárt hozzáteszi: szeretnénk, ha mérnök lenne. — De gépészmérnök — iga­zítja ki Pista az anyját. — Jövőre szeretnék beirat­kozni a kassai magyar gép­ipariba — jegyzi még meg. Ezzel mintha elszakadt volna beszédünk fonala. Hallgatok én is, ők is. Egy kissé meg- illetődve nézem a szerencsés, szőke emberkét, s pillanatnyi­lag magam sem tudom, mit is kérdezzek tőle? Apjáról, a vas­munkásról kérdezzek valamit ? Vagy őróla, de mit mondhat egy 13 éves gyerek? Ám mégis csak szólnom kell, némán nem ülhetünk. Arról kérdezzem, örül-e a motorkerékpárnak? Ez csak természetes. Mégis, talán ez lesz a legjobb. Hiszen fiatal, mit kezd a motorkerékpárral ? Eladják? Nem hiszem. Elvégre amit az ember nyer, az ked­ves neki és meg is őrzi. Végül is amellett döntöttem, hogy az apáról kérdezek egyet- mást. — Sikur bácsi helyben dol­gozik, vagypedig távolabb a falutól ? — Nem olyan messze, csak 13 kilométerre — feleli az anya. ■■ — Tehát naponta 26 kilomé­tert kell utaznia. Ez éppen elég. — Bizony — bólint rá az anya. Reggel már öt órakor felkel. A busz-megálló is (lég távol van a falutól. Sokszor ügy sajnálom a szegényt fel­kelteni de mit csináljon az em­ber? Ha nem megy munkába, nincs pénz. Élni meg kell. Igaz. ő szereti a munkáját. Legjobb munkás az üzemben. Minden évben kap prémiumot, vagy valamilyen ajándékot. De ha jól megszámoljuk, el kellene Itt több pénz is; ruhára, éle­lemre — sokszor még kevés is. — Sikur néni nem dolgozik sehol ? — Dolaoznék én. csak volna hol. Jövőre már tarián fogok, mert nálunk is megalakul a szövetkezet. A fiam, Pisti, a nyáron napszámba járt. Kőmű­vesekkel dolgozott. Maltert ke­vert. Szegénykém úgy tervezte, hogy a nyári keresetéből ve­szünk az apjának egy pionír motorkerékpárt. Ez elég olcsó, olyan érzésem volt, hogy vala- s az apjuknak megjárná. Bár mi szerencse éri a házunkat, mindén szégyenkezés nélkül, És mégis, amikor harmadnap rohantak hozzám a gyerekek, a szomszédok, hogy Sikur néni, a Pisti megnyerte a motort:lelk­űt, hát el sem akartam hinni. Nem én, míg saját szememmel nem olvastam az Oj Ifjúság­ban ... Itt megállt, s hol a fiára, hol pedig rámnézett. A szeme mint­ha nedves lett volna. Zseb­kendő után nyúlt. Én lehajt tottam a fejemet, s apámra és anyámra gondoltam. Hogy mi­ért, magam sem tudom. De oly jó volt most órájuk gondolni. Hiába, én már ilyen vagyok. Ha szomorú apát, vagy anyát látok, ők futnak eszembe, s ha víg és boldog szülőket látok, akkor is őrájuk gondolok. Mert én a szüléimét már olyan sok­szor láttam szomorúnak és bol­dognak meg olyan kevésszer. Nekik a boldogságból és az örömből csak annyi jutott, amennyit két kezük munkája után nyújtott az élet... S mikor újra felemeltem a fejemet, Pisti és az anyja már mosolyogtak, és én nem is kér­deztem tőlük többet semmit. Mosolyukból próbáltam kiolvas­ni, vajon mit éreznek, és mit gondolnak. S tudom, hogy haza gondoltak, Dél-Szlovákia egyik kicsi falujába: Hárskútra. A fe­leség a fériére, a fia az apjára, ki munkájából, ha fáradtan is, de szívében melp.nsr.qqei fis Örömmel robog maid a szép, új motorkerékpáron haza, kedves családi fészkébe ... Látod, szerencsemadár, tudod te, hová kell szállnod, csak szállj mindin ndn. ahol naniwn várnak, szerezz örömet sok-solc Sikur anyának és apának ,,. TÖRÖK ELEMÉR megvallom, hogy titokban azt rebesgettem, hátha a Pistike nyeri meg a motorbiciklit. — Higyje el, a sorsolás napján is

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents