Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-09-03 / 36. szám
Megszólalt a csengő A Természet finom ecsetvonásai nyomán a zöld lombok sárgás, vöröses árnyalatot kapnak. A fák elhaló levelei mind sűrűbben hullanak ringva, méltóságteljesen. Az ősz már a nyár nyomában lépked, óvatosan lopakodik mind közelébb. Ha az őszt színekben akarnók jelképezni, biztosan a hulló levelek sárga és vörös színének keverékét választanánk. Äm zenében egész biztosan nem az elmúlásra emlékeztető bús melódiák, hanem a tanév kezdetét jelző csengő lenne az igazi jelkép. Igen, megszólalt a csengő, két hónap után először. S én ott állok az iskola udvarán, ahol húsz egynéhány évvel ezelőtt édesanyám kezét íogva álltam szorongva. A mesék és játékok világából akkor léptem át az Életbe. Felejthetetlen pillanat. Jó öreg tanítom megpödörte bajuszát s bevezetet az osztályba. A terem frissen olajozott padlójából áradó jellegzetes szag, a bajusz, meg jó anyámtól való távolodásom, aki előtt bezárult az ajtó, félelemmel töltött el. ' Lasan megindulok a jól ismert tanterem felé. Minden a régi: a padok is, a betűk tengernyi sokasága is. Itt, itt avattak be a betűk világának csodálatos titkaiba. Minden a régi, csak deres bajúszú tanítóm hiányzik. Furcsa is az élet, nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek. Leülök az egyik padhan. Ezernyi emlék ront rám. A tintatartó. . • Amikor új irkámon végigfolyt a csúf kék lé, s otthon szapultdm a néhány fillér miatt. Akkor a fillérből is híján voltunk. Nini! Itt meg a deszkába faragott névjegy. Hisz ezt én faragtam! Ki tudja hányszor festették azóta, de a festék kopásával a padba vésett két betű ismét előbukkan. Képzeletemben megjelenik a féltve őrzött kincs, a budlibicska. Ezért a két betűért feküdt egy álló évig az osztály szekrényébe zárva, az Öreg tannitó bácsi felügyelete alatt. Az udvaron gyülekeznek a szülők, tanítók, diákok. Ügy, mint akkor. Vidám, ünnepi hangulat. Valóban furcsa az élet. A szülők csoportjában ismerős arcra bukkanok. Igen, ő az, Pista, a csősz fia. Ott, abban a tanteremben találkoztunk először, melynek ajtaja fölött a tómai egyes büszkélkedett. Most ő is itt van ismét. Csak a szereposztás változott. Kisfiát hozta először az iskolába. A múlt homályából feltűnik egy újabb emlék. Azon az emlékezetes szeptember elsején történt. Mi már mindannyian a padokban ültünk, jóságos tanító bácsink szelíd hangja nyomán a könnyek is száradni kezdtek, amikor nyílt az ajtó és ott zömök férfi jelent meg, kötélen húzva egy vadul kapálódzó kisfiút. A fiúcska ő volt, Pista, a férfi pedig az édesapja. A szabad természethez szokott fiú nem tudott belenyugodni az iskolábajárás gondolatába. — Ezért kellett a kötél. Előbb anélkül próbálkozott, de így mindig kisiklott erős markából. Pistából sohasem lett kiváló tanuló. Édesapja odaveszet a háborúban. Nehéz időket éltek. A felszabadulás után a vad fiúcska ifjúvá serdült. S most újra valami kötél húzását érezte. A kötél másik végét már nem az édeserő: maga az Élet. Üjra beiratkozott az isko- apja tartotta, hanem valami más, hatalmasabb lába. Le is érettségizett, s most kisfiával ott áll az udvaron. Magábamél.yedt, látszik, hogy gondolkozik. Talán a kötélre és szigorú édesapjára gondol. Bizonyára, mert szemében könny csillog .. • Nos, ilyen erős kötél az Élet. Aki jól meg akarja állni a helyét, kapaszkodjon belé görcsösen. Mert a tudás az egyedüli biztos fegyver, amely az Ember győzelmét biztosítja. ZS1LKA LÁSZLÓ !llllllllll!lll!lllllllíllllllillllllllll!lll!lllllllllllllllllllllllllllll!!lllllllllllílllll!llllilllillllllllllllll| Az Új Ifjúság Nagy Nyári V ersenye sorsolásának eredménye a 3. oldalon található Anyuka úgy örülök'. Jaj, de szép a táskám, a füzetek, a színes ceruzák, a tolltartó — ez mind az enyém. Még hozzá anyuka csavaros ceruzát is vett nekem. Kicsit drágább mint az egyszerű színes ceruza, de én ígértem, hogy nagyon fogok rá vigyázni, mert én •úgy szeretek rajzolni. S ha el nem vesztem, akkor bizony sokáig el fog tartani, mert nem tudom elfaragcsálni. Hány nap van még hétfőig ? l’éntek, szombat, vasárnap. Három nap ugye? Kis kezecskéjén számolgatja a napokat. Három, igen három nyugtatja meg nevetve kis öccsét Laci a harmadikos. Ő a nagy fiú. Kezében néhány füzetet szorongat, ceruzát meg rajzpapírt és sok más apróságot. Édesanyjukkal éppen most léptek ki egy pa- ptrkereskedésből, ahol ezt a sok szépet vásárolták. A kis elsős hátán már a táska is ott díszeleg, ezt még az üzletben hátára tetette. Büszkén lépeget. Mosolyogtam a' boldog kis fiún és beszédbe elegyedtem velük. Nem messze laktak a Vörös Hadsereg utcában. Utam arra vezetett, így én is velük tartottam. Ez az én iskolám, mutatott Karcsi a szépen festett iskolára, mely mellett elhaladtunk, Sürgés-forgás volt az iskola előtt. Az ablakok már ragyogtak, a kapu is. Az iskola épület is szépen, frissen megmosdott. Már csak a hétfő reggelt várják, a kis elsősöket, no meg a nyári pihenésükről hazajött vidám, barnára sült nagyobbakat. Mennyi élmény, mennyi esemény, s ezt hétfőn — no meg jut még keddre is, mind — mind elmondják egymásnak. Messze kalandoztam gondolataimban. Már itt is állunk a kapu előtt. Búcsúzni akarok a fiúcskáktól. De ők úgy kérlelnek, hogy jöjjek fel hozzájuk, hacsak egy pár percre is. Nem tudok nemet mondani, hát megyek. Nézze bácsi, kiált Karcsi, ezt is most kaptam és szélesre tárja a szoba ajtót. Ügyes kis íróasztal áll a sarokban. Itt fogom a leckémet írni. Sok egyest akarok kapni. A szünidő utolsó vasárnapján nagy öröm vár ránk. Anyuka és apuka megígérték, hogy kivisznek bennünket a repülő- nápra. De nemcsak nézni fogjuk a ' mutatványokat, hanem igazában repülni fogunk. Meglátjuk milyen Bratislava a magasból. Jaj csak szép idő legyen! Csak nem akarsz pilóta lenni? Nem — erre még nem gondoltam. De — és rámutat az asztalkán álló sok kis üvegecskékre, melyekben színes folyadék is úszkált, orvos szeretnék lenni. Sok embert szeretnék meggyógyítani. Én meg mérnök leszek, torkolja le a nagyobbik. Házat építeni nehezebb. És operálni az semmi, toldja meg a kicsi. Mind a kettő szép hivatás, mind a kettő másféle munka, de mind a ketten az emberiség javára fogtok dolgozni, igyekeztem a vitát lezárni, amely már elég éles lett. Igaza van bácsi. Karcsi gyógyítani fogja az embereket és én meg szép házakat fogok építeni nekik. Kezet rá fiúk, hogy terveteteket valóra is váltjátok. Hétfőn az indulás, az a néhány év elröpül. És aztán, meglátjuk melyiktek ér a célba. Reméljük mind ketten. K. E. Kellemes csalódás A X. osztály új osztályfőnököt kapott. Fiatalt, olyat, aki ez évben lépett először a katedrára. Az osztály nem tudott róla semmit. Csak azt tudták, hogy nyelvész, most került ki az..egyetemről és ez az első működési helye. A fiatal tanító sem ismerte személyesen az osztályt, csak hallásból tudott róluk egyet- mást. És amit tudott, az bizony nem volt bizalomkeltő. Csengettek. A fiatal tanár megkereste az osztálykönyvet, elindult az órára- Izgatott volt. Maga sem tudta miért, de valahogy megmagyarázhatatlan érzés vett rajta erőt. Amíg az osztályába ért, állandóan az igazgató szavát hallotta. — Kollégám vigyázzon az osztályra, a diákok nem rossz, tanulók, csak fegyelmezetlenek. A fiatal tanár kollégáitól is ugyanezt hallotta. Sőt neveket is emlegettek, akikre külön felhívták a figyelmét. Ezekre kell legjobban vigyáznia. Amíg az osztálya felé ment, gondolkozott. Vajon hogyan lehetne megnyerni, a gyerekek bizalmát. Eszébe jutottak a régi pedagógusok tanácsai — az első fellépés a fontos. Önkénytelenül is diákévei jutottak eszébe. A kedves öreg tanító néni arca tűnt fel előtte az első irka nagy ákombákommokkal tele. Az öreg tanító néni nyugodt, megértő természetére gondolt s arra, milyen jól tudott magyarázni és milyen könnyen vezette be őket a számukra még ismeretlen tudomány világába. Azután a qimnázium éveit idézte fel.' Szigorú latin tanárját, akinek azt köszönheti, hogy most nyelvészetet végzett, s hogy megszerette a latint. Azután azokra a tanárokra gondolt, akiket szeretett. Rájött, hogy évek múltán a legszigorúbb emberekre gondol a legszívesebben majd azok a tanárok jutottak eszébe, akikből mindig jónapot csináltak. Ezek rendszerint nagytudású emberek voltak, csak egy hibájuk volt, az ugyanis, hogy a diákokkal szemben nem tudták megtalálni a kellő hangot. A fiatal osztályfőnök osztályába menet, még- egyszer átgondolta az első találkozást. Mert be kell vallania, hogy erre már előbb is készült. Nemcsak az utóbbi napokban, mikor megtudta, hogy osztályfőnök lesz, hanem öt éven át. Az egyetemi .évei alatt? amikor a .sok szótár és könyv között néha elmerengett, mindig erről az első találkozásról álmodozott. Vajon tervei és álmai közül megvalósul legalább egy? Fogják-e szeretni diákjai az idegen nyelveket. Meg fogják-e érteni, hogy a német, orosz, angol nyelv, mennyire' fontos a világban, t.esz-e legalább egy diák, akinek elmagyarázhatja, hogy a világirodalom nagyjai mennyire ismerték az életet, milyen nyomorban éltek és dolgoztak, és hogy a magyar irodalomban mégis Vörösmarthy, Szécsényi kora. a legérdekesebb. Arra már nem is gondolt, hogy legkedvesebb latin költőjét, Ovidiust, a jó öreg Na.ssot néha fordítsák. Mert úgy gondolta, hogy bármely nyelvet fog is tanítani Nasso születésének 2000 éves évfordulójával kezdi majd az órát. De nemcsak erről akart beszélni diákjainak, hanem a mai világirodalmi művikről. A legújabb írókról, akikről még egyáltalán nem hallottak, vagy akikről nagyon keveset tudnak. Sartr-ról, Hemmingvvayról, Dudincevről, Solohov legújabb műveiről és, arról, hogy a magyar irodalom élő írója ,és költője Illyés, akiről sajnos olyan keveset tudnak a középiskolában, mennyire ismert és közkedvelt Párizsban és a nagyvilágban. Erre gondolt ezalatt a pár perc alatt, mialatt az osztálya felé ment. Azzal a szándékkal indult, hogy megmagyarázza azt, amit Szerb Antaltól tanult. Azt ugyanis, hogy irodalom és zene nélkül nem élhet az ember harmonikus lelki életet. Közben az osztályához ért. Meglepődött. Mi van? Talán megszöktek. Mit jelent ez a néma csend. Benyitott. Meglepetésében szóhoz sem jutott: Osztálya csendben várta- A katedra .Virágokkal volt tele és a táblán egy mondat .volt" felírva. — üdvözöljük új osztályfőnökünket. . A fiatal tanár néhány pillanatig szótlanul állt s katedrán, Ügylátszik, az osztálya mégsem olyan rossz. R. B. Mai számunkban rádióműsort közlünk J Emberkék problémái
