Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-01-22 / 4. szám

Iferofiie ft. JéronTfr;

Két napig tartózkodtunk Streatleyben és kimosattuk a ruháinkat Előbb megpróbáltuk a folyóban magunk kimosni George felügyelete alatt, de nem sikerült. Sőt, nemcsak hogy nem sikerült, hanem még rosszabbul is jártunk vele, mintha ki sem mostuk volna. Elismerem, hogy a mosás előtt nagyon-nagyon piszkosak, voltak, de legalább viselni lehetett. Mosás után — sokkal tisztább volt a folyó Reading és Henley között, mint előtte. Mindazt a piszkot, ami Reading és Henley között a folyóban volt, ösz- szegyüjtottük, belemostuk és belegyúrtuk a ruhánkba.

A Streatly-i mosónő azt mondta, hogy kénytelen a szokásos díj háromszorosát kérni ezért a mosásért, mert hiszen ez alig nevezhető mosásnak, inkább folyómeder-kotrásnak.

Sző nélkül kifizettük. Streatley és Goring környéke nagy halászati központ. Kitünően lehet errefelé halászni; a folyó bővelkedik csukában, rájában és angolnában. Ott ülhetsz egész nap és halászhatsz.

Vannak, akik így is tesznek. Halat azonban sohasem fognak. Sohasem láttam senkit, aki a Themse felső folyásán valamit is fogott volna, kivéve cigányhalat és döglött macskát, de hát persze ennek semmi köze a halászathoz! A helybeli halászati útmutató egy szóvall sem említi, hogy ott fogni lehet valamit. Mindössze annyit mond, hogy ez a helység „jó halászó állomás" és abból, amit ezen a környéken láttam, hajlandó is vagyok ezt az állítást megerősíteni.

Nincs még egy olyan hely a világon, ahol többet vagy hosszabb időn át halászhatnál, mint itt. Vannak olyan halászok, akik idejönnek és naphosszat halásznak, és vannak olyanok is, akik egy álló hónapon át halásznak. Halászhatsz akár egy esztendeig is; az eredmény akkor is ugyanaz.

A „Themsei Horgász Útmutató ja" azt mondja, hogy „apró csuka és sügér szintén kapható itt“, de ebben a Horgász Útmutató téved. Lehet, hogy van itt csuka és sügér. Sőt tudom is, hogy van. Láthatod őket egész rajokban, ha ott sétálsz a part mentén: odajönnek a parthoz tátott szájjal és félig kiszállnak a vízből, hogy kétszersültet dobj nekik. Ha pedig fürdesz, köréd gyűlnek és utadba állnak és bosszantanak. De nem kaphatók a horogra egy darab gilisztával vagy bármivel sem!

Én magam nem vagyok valami kitűnő halász. Valaha meglehetős figyelmet szenteltem ennek a szórakozásnak, és azt hittem, elég szép haladást teszek benne; de az öreg halászok azt mondták, sohase fogom sokra vinni, és azt tanácsolták, hagyjam abba. Nagyon jól vettem ki a horgot és elég értelmes is vagyok, sőt még van hozzá a kellő szervezeti tunyaságom is. De határozottan állították, hogy sohasem lesz belőlem igazi halász. Nincs meg hozzá a kellő képzelőtehetségem.

Azt mondták, hogy mint költő vagy rémregényíró, vagy riporter vagy más ilyesmiként talán vihetem valamire, de hogy elismert themsei halász váljék belőlem, ahhoz több képzelőtehetségre, több találékonyságra lenne szükségem, mint amennyivel rendelkezem.

Sokan azt hiszik, hogy jó halásznak egyéb sem kell, mint hogy folyékonyan és pirulás nélkül tudjon hazudni, de az tévedés. A tiszta találás mitsem ér, erre akármelyik kezdő képes. Az aprólékos részletezésben, a valószínűség árnyalatainak megszépítésében, az igazmondás gondos — majdnem pedáns látszatában rejlik az, amiről a tapasztalt horgászt megismerheted.

Azt akárki elmondhatja, hogy „tizénöt tucat sügért fogtam tegnap” vagy „múlt hétfőn egy tizennyolcfontos fenékjáró küllőt fogtam, az orrától három láb volt a hossza“.

Az ilyesmihez sem művészet, sem ügyesség nem kell. Arra vall, hogy szerencséd volt eny- nyi az egész.

Nem, a hozzáértő halász megveti azt, aki így mond el egy hazugságot. Az ő módszere egymagában valóságos tudomány.

Nyugodtan belép a szobába, a kalapját a fején tartja, a legkényelmesebb székbe telepszik, rágyújt a pipájára és hallgatásba merül. Tűri, hogy az újoncok egy ideig hencegjenek és aztán mikor egy pillanatnyi csönd támad, kiveszi szájából a pipát és kivervén belőle a hamut, megjegyzi:

— Kedden este olyan fogásom volt, amivel nemigen dicsekedhetem.

— Ugyan miért? — kérdik.

— Mert nem hiszem, hogy akadna, aki elhinné — feleli az öreg nyugodtan, s csöpp keserűség sincs a hangjában, aztán újra megtörni pipáját, majd három deci skót whiskit kér behűtve.

Erre némi szünet áll be, mert senki sem érzi magát feljogosítva, hogy ellentmondjon az öregúmak. így aztán biztatás nélkül, a maga jószántából kell folytatnia.

— Nem — folytatja elgondolkozva —, magam sem hiriném, akárki beszélné is el nekem. De mégiscsak megtörtént! Egész délután ott ültem és semmit sem fogtam a világon, kivéve egy néhány tucat ráját és vagy húsz apró csukát és már éppen abba akartam hagyni, mint olyan időtöltést, amely nem fizetődik ki,

Uámi* eu*&ee um esáuak&ai*

amikor a zsineg erősen megrándult. Azt hittem, megint valami hitvány halacska és ki akartam a vízből húzni. Akasszanak föl, ha megtudtam a botot mozdítani. Egy félórámba került — teljes félórámba, uram! —, hogy azt a halat partra húzzam; és folyton azt hittem, hogy rögtön elszakad a zsinegem! Végre kihúztam, és mit gondolnak, mi volt? Egy tok! Egy negyvenfontos tok! Horoggal uram! Önök jogosan lepődnek meg rajta. Pincér, kérek még három deci skótot.

Aztán elmondja, mint bámulta meg mindenki, aki csak látta, mit szólt hozzá a felesége, mikor hazaért és mint vélekedett felőle Joe Buggies.

Megkérdeztem egyszer egy folyőmenti vendéglőstől, vajon nem untatja-e őt néha, ha a halászok elbeszéléseit kell hallgatnia, deőTgy felelt:

— Nem, uram, most már nem. Eleinte egy kissé bosszantott, de, istenem, most már én is, meg a feleségem is, egész nap ezt hallgatjuk. Már megszoktuk, uram, már megszoktuk.

Ismertem egyszer egy fiatalembert, aki nagyon lelkiismeretes fiú volt, és mikor léggyel kezdett horgászni, elhatározta, hogy sohasem túlozza a fogásait, legföljebb huszonöt százalékkal.

— Ha negyven halat fogok — így szólt —, azt fogom mondani, hogy ötvenet fogtam és így tovább. De ennél többet nem fogok hazudni, mert hazudni bűn.

De ez a huszonöt százalékos terv egyáltalán nem vált be. Sohasem vette hasznát. A legtöbb, amit egy nap fogott, három hal volt, és háromhoz a huszonöt százalékot nem adhatta hozzá, legalább halban nem.

így aztán harminchárom és egyharmadra emelte a százalékot, ami viszont nagyon kényelmetlen volt olyankor, amikor csak egyet vagy kettőt fogott; így aztán, hogy egyszerűsítse a dolgot, feltette magában, hogy megkétszerezi a tényleges eredményt.

Néhány hónapig ki is tartott elhatározása mellett, de aztán elégedetlenkédni kezdett. Senki sem hitt neki, mert csak duplázott; nem bíztak a szavában az emberek, mert a mérséklete a többi horgásszal szemben hátrányos helyzetbe hozta. Mikor három cigányhalat fogott, és azt mesélte, hogy hatot fogott, ideges féltékenység fogta el, midőn hallgatnia kellett valakit, akiről tudta, hogy csak egyet fogott, de azt beszélte, hogy két tucatot vitt aznap haza.

így aztán véglegesen arra az eredményre

jutott, s ezt azóta nagy buzgósággal meg is tartotta, és ez az volt, hogy minden halat, melyet fogott, tíznek számított és a számítást tíznél kezdte. Például ha semmit sem fogott, azt mondta, hogy tizet vitt haza; — az ő rendszerével tíznél sohasem foghattál kevesebbet, ez volt az alap. Ha csakugyan fogott véletlenül egy halat, húszat mondott, míg két Ral harmincnak, három negyvennek számított és így tovább.

Egyszerű és jól bevált rendszer; az utóbbi időben már többször is volt róla szó, hogy a Horgász Szövetség bevezeti. A Themsei Horgászok Egyesületének választmánya két évvel ezelőtt csakugyan elfogadásra ajánlotta, de néhány régi tag ellenezte. Azt mondták, hogy jobb lenne, ha minden hal húsznak számítana.

Ha van egy szabad estéd, a folyón, ajánlom, tekints be egy kis falusi kocsmába és ülj le a söntésben. Bizonyosra veheted, hogy találkozol égy-két horgásszal, aki grogját szürcsöli és elbeszél egy félóra alatt néhány olyan halásztörténetet, amelytől egy hónapig csikorog a gyomrod.

George meg én — nem tudom, mi történt Harris-szel, még kora délután elment borotválkozni, és aztán hazajött s teljes negyven percet töltött a cipője kifémyesítésével és azóta színét sem láttuk —, nos hát George meg én s a kutya, magunkra maradva, a második este elsétáltunk Wallingfordba és hazajövet betértünk egy kis portmenti kocsmába, hogy megpihenjünk — no meg egybekért.

Bementünk és leültünk. Egy öregembert találtunk ott, aki hosszú agyagpipát szítt, és természetesen beszédbe elegyedtünk vele.

Azzal kezdte, hogy ma nagyon szép volt az idő, mi azt mondtuk neki, tegnap is szép idő volt, aztán elmondtuk egymásnak, hogy azt hisszük, hogy holnap is szép időnk lesz; George kijelentette, hogy úgy látszik, a termés nagyon szépnek ígérkezik.

Aztán valahogy kiderült, hogy mi idegenek vagyunk ezen a vidéken, és hogy másnap reggel továbbutazunk.

Erre egy kis szünet állt be társalgásunkban, amely alatt tekintetünk ide-oda vándorolt a szobában s végül egy régi, poros üvegen állt meg, amely a kandalló fölött lógott és egy pisztrángot zárt magába. Ez a pisztráng nagyon megtetszett nekem; óriási példány volt Első pillanatra azt is hittem, hogy tőkehal.

— ő — szólt az öreg a tekintetemet követve —, gyönyörű példány, ugyebár?

— Valóságos ritkaság — mormogtam; George pedig megkérdezte az öreget, mit gondol, mennyit nyomhat.

— Tizennyolc fontot és hat uncát — felelte barátunk fölkelve és kabátját levetve. — Ügy bizony — folytatta —, éppen tizenhat esztendeje lesz a jövő hónap harmadikén, mikor kifogtam a vízből. Éppen a híd alatt akadt a horgomra. Hallottam, hogy ott tanyázik a folyóban és kijelentettem, hogy az enyérrjnek kell lennie, hát úgy is lett. Azt hiszem, nemigen látni már manapság ekkora halat errefelé. Jó éjszakát, uraim, jő éjszakát.

Elment, mi meg ott maradtunk egyedül.

Nem tudtuk szemünket levenni arról a halról. Csakugyan rendkívül szép példány volt Még mindig bámultuk, amikor a helybeli fuvaros egy korsó sörrel a kezében belépett a szobába, és az ő tekintete is a halra irányult.

— Jókora hal — mondta neki George.

— Ezt joggal el lehet róla mondani — felelte a fuvaros; aztán jót húzva a söréből, hozzátette:

— Talán nem is voltak még itt, amikor kifogták ?

— Nem — mondtuk. — Mi nem vagyunk idevalósiak.

— Hogy is lehettek volna akkor jelen. Csaknem öt esztendeje már, hogy ezt a pisztrángot fogtam,

— Ö, hát maga fogta?

— Én bizony, uram — felelte a nyájas öreg bácsi. — Éppen a zsilip alatt fogtam, legalább az akkori zsilip alatt, egy péntek délután; és az a legfurcsább, hogy léggyel fogtam. Csukára indultam, szavamra mondom, eszembe sem jutott, amikor a zsinegem végén megláttam ezt a szörnyeteget: csoda, hogy meg nem ütött a guta, amikor megláttam. Láthatják, hogy huszonhat fontos. Jó éjszakát, urak, jó éjszakát!

öt perc múlva egy harmadik ember jött be és elmondta, hogy ő fogta egy kora reggel, cigányhallal a horgán. Mikor elment, egy hóbortos, fontoskodó, középkorú egyén lépett be és ült le az ablak mellé.

Egy darabig egyikünk sem szólt egy szót sem, végre is George szólalt meg a jövevényhez fordulva:

— Bocsánatot kérek, remélem megengedi, hogy ezen a környéken idegen létünkre megkérdezzük, hogyan fogta ezt a pisztrángot ott fenn.

— Ki mondta meg önöknek, hogy én fogtam? — hangzott a meglepett válasz.

Azt feleltük, hogy nem hallottuk senkitől sem, de valami ösztönszerű érzés azt súgta, hogy ő volt a szerencsés horgász.

— Nagyon különös dolog, nagyon különös — válaszolta nevetve a hóbortos idegen —, mert pontosan el is találták. Én fogtam. De hogy így eltalálják! Szavamra, nagyon különös!

Aztán elmondta, hogy félórájába került, mig kifogta a vízből és hogy beletört a botja. Mikor hazaért, gondosan megmérte; a mérleg harmincnégy fontot mutatott.

ő is útjára tért és mikor eltávozott, bejött hozzánk a kocsmáros. Elmondtuk neki, hányféle történetet hallottunk a pisztrángjáról, amin ő kitünően mulatott és mi vele.

— Még ilyet, hogy Jim Batesz és Joe Mugg- les és Mr. Jones és az öreg Billy Maunders,

mind azt hirdetik, hogy ők fogták! Ha! Ha! K»! Nagyon jó — mondá ez a becsületes öreg ember. — Éppen ők az igazi halászok, akik aztán nekem adják, az én szobámban állítják föl, amit ők fogtak! Ha! Ha! Ha!

Aztán elmondta a hal igazi történetét. Azt vettük ki belőle, hogy ő maga fogta, hosszú idővel ezelőtt, mikor még fiatal legényke volt; nem valami művészettel vagy ügyeskedéssel, hanem azzal a kiszámíthatatlan szerencsével, amely''úgy látszik, mindig leselkedik egy fiúra, mikor az iskolát kerüli és szép, napos délután horgászni indul, egy darab zsineget kötve egy fa ágának a végére.

Azt mondta, hogy a pisztráng megmentette őt a nádpálcától, még a tanítója is azt mondotta, fölért a hármas szabállyal az ismétléssel együtt.

Kihívták a szobából és George meg én újra a halra irányítottuk tekintetünket.

Valóban nagyon csodálatraméltó pisztráng volt. Mennél többet néztük, annál inkább csodáltuk.

George-ot annyira érdekelte, hogy felállt egy szék támlájára, hogy jobban megnézhesse.

A szék megcsúszott; George vadul a pisz- trángos üveg felé kapott, hogy zuhantában megfogódzék, mire az üveg nagy csörömpöléssel lezuhant s George székestől ráesett.

— Csak nem esett a halnak valami baja? — kiáltottam ijedten felugorva.

— Remélem, nem — felelte George, óvatosan felemelkedve és körülnézve.

Pedig összetört. Ott feküdt a pisztráng ezer darabra törve — ezret mondok, de lehet, hogy csak ötszáz volt. Nem számoltam meg.

Különös és megmagyarázhatatlan eset, hogy egy preparált pisztráng olyan apró darabokra törjön.

De még milyen különös és érthetetlen lett volna, ha preparált pisztráng lett volna. De nem az volt.

Az a pisztráng gipszből volt!

(Részlet a szerző azonos című regényéből)

Vitézslav Nezval

Tengerparti pásztoraié

A tengerpart kék egén nincs felhő, halkan száll a csend és hűvösen, elcsitult a tamariszkusz-csengő, csorda-kolomp hallgat a hegyen.

Fejdísz villog-ring az öszvér fején, a tüzes légy félénken lapul; és a gyermek pajkos és üde lény, fésűcskéjén trillázni tanul.

Csak két tusáző gladiátor kel bírókra ott. messze távol, s készül, hogy aludni tartson.

Szürke hullámuk színezüstjén ringnak az egyesülés üdvén: estcsillag, s a bíbor alkony.

Fordította: ZALA JÖZSEF

VILÉM ZkVADA:

(VőMflt

Az emberélet-illanó idő.

Mint a lövés füstje tovaszáll.

Ha közelegve jő a nyárelő,

Megjövünk, mint a vándormadár.

... Egy nagy világból végképp távozunk; Személybe szállunk át a gyorsvonatból... Annál többet ugyan mit láthatunk.

Mint vonatból sejthetsz a távolokból?

Idegen földnek kalandjainál Egyszerűbb itt minden történet:

A szülőföld a falusi határ ....

Mert nálunk itt sarjad az élet.

Amint elölünk elillan a táj.

Már más vonattal jönnek ottan,

Kikre a világ új csatája vár;

S néznek előre izgatottan.

Ford.: ZALA JÓZSEF