Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-08-13 / 33. szám
D azlivban csendesen telt- múlt az idő. Közeledett az ősz. Mind gyakrabban esett és hűvösebbé vált az időjárás. Jemeljanov felesége már majdnem minden téli ruhaneműt idehozott házából a tó túlpartjára férje és Lenin számára, de mindez keveset védte őket a hidegtől és nedvességtől- Különböző hírek is szárnyra keltek, hogy Lenin mint lakatos rejtőzködik a Szesztrorecki művekben, Lenin fürdőhelyen bújt el és ehhez hasonlóak. Legfőbb ideje volt tehát új rejtekhelyét keresni Leninnek, megbízhatóbbat és biztonságosabbat. A K. B. elhatározta Lenin Finnországba való átszöktetését. A Szesztrorecki gyár azon munkásainak, akik a finnországi Rajvolban laktak, határátlépési engedélyük volt. Jemeljanovnak, aki kultúrdolgozó, Szovjetküldött és községi bíró volt egy- személyben, szabad bejárása volt a gyárvezető irodájába, ahol határátlépési igazolványokat látott az asztalon, már aláírva. Ép dejében kapóra jöttek. Az őr lemeljanov jó ismerőse volt, így a gyárvezető asztaláról öt határátlépési engedélyt elvitt Leninnek, aki ezek közül egyet — tvanov névre szólót — kiválasztott. A többi is gyorsan ment: Lenin arcát kifestették, parókát tettek fejére és a Razlivba érkezett Lescsenko fényképész így lefényképezte. Sikerült a Szesztrorecki hadiparancsnokság eredeti bélyegzőjét megszerezni, amely úgy lett Lenin igazolványfényképére nyomva, hogy a félpecsét a képen összeilljék a másik felével, amely Ivanov igazolványán volt (lásd az *Üj Ifjúság" 30. számában közölt képet!) Augusztus 21-én este Lenin Jemel janovval és a K. B-ból érte küldött finn elvtársakkal gyalog áthaladt aZ erdőn a finnországi vasútvonalhoz. Sötét volt. A Dibuni nevű állomáshoz érve, leültek egy lócára. Lenin itt is szigorúan betartotta az összeesküvés óvatossági szabályait. Gyorsan felállt és elrej- tözködött egy bokorba. Éppen .lókor ... Alighogy Lenin elbújt, máris kijött az állomásról egy Lenin Finnországba szökik íélretólt sapkájú férfi. Az állomáspártot átkutatva, rögtön feléjük ment: „Igazolványukat!" Az idegen elvtársak megmutatták finn útlevelüket, de Jemeljanov csupán a Szesztrorecki gyár munkásszámával igazolhatta magát. Rögtön rájött, hogy ez a tiszt kémelhárító és látta, mily veszély fenyegeti Lenint. „Az én bűnös könnyelműségem, hogy előbb nem néztem át az állomást“ — így gondolkodott, mint írja emlékezéseiben Jemeljanov, és rögtön elhatározta, mindenképen elterelni a fisZt figyelmét a Pétervárra induló vonatról. (T. i. Leninnek először oda, majd Finnországba kellett utaznia). Ez sikerült is neki, mikor a tiszt bevitte őt az irodába kihallgatni és átkutatni. — Minden kérdésre oly bőbeszé- dűen válaszolt, hogy közben Lenin észrevétlenül elutazhatott. Jemel.janovot végülis letartóztatták, mert egy megbízotti jegyet találtak nála, amit Lenin küldött vele egy pétervári elvtársnak s amelyet már nem volt alkalma eltűntetnie. így rájöttek, hogy kommunista s a következő vonattal Pétervárra küldték, de az úton egy jó ismerőse, Szmirnov altiszt, futni hagyta. \ ugusztus 22-én éjfél után tíz perccel kellett megállnia a Pétervártól tíz verszt- nyire levő Ugyelná állomáson a 71-es számú vonatnak. Lenin barátai megállapodtak e vonat 293-as számú mozdonvának vezetőjével, Jalavával, hogy egy kissé távolabb áll meg mint máskor, a perron végén, ahová már nem ér el az állomás vil- ianylámpáinak fénye. így is történt. A fütő gyorsan elhagyta a mozdonyt s a helyét Lenin vette ét. Jalava nem ismerte Lenint, különösen nem a jelenlegi öltözékében, de Lenin oly határozott biztossággal mászott fel a mozdony lépcsőin, hogy a mozdonyvezető semmit se kérdezett tőle. Nem lehetett kétség, hogy ez csak Lenin lehetett. Lenin barátságosan köszöntött s levette kabátját. Tréfásan szólt a segédfűtőhöz, de látván, hogy ez kukkot se ért oroszul, vidáman felkacagott. A szerkocsiba ugorva, pa.jtá- siasan megveregette a fűtő vállát, tudomására adva neki ezzel, hogy csak nyugodtan pihenjen tovább. És ami a fát illeti, azt csak bízza reá... A mozdonyt ugyanis fával fűtötték — Lenin ingujjban munkához fogott, mint fűtő. Egyengette a nedves fát a szárító kosárban, majd a kazánba dobálgatta és a tüzes tuskókat lapáttal kotor- gatta. A gépész csodálkozva nézett folyton Leninre, de a segédfűtő nagyon elégedett arcot vágott. Kényelmesen letelepedve pöfékelt pipájából é.; nyugodtan figyelte a sarokból az új ügyes fűtőt. így érkezett a mozdony három utasa, illetőleg személyzete a Beloosztrov nevű határállomásra. Itt húsz percig állt a vonat. Megkezdődött az utasok igazolványának ellenőrzése. Az iratokat a mozdony személyzeténél is ellenőrizhették. Jalavá- nak feltűnt, hogy most különösen nagy számban jöttek rendőrök és junkerek. Gyorsan lefutott a lépcsőkön, lekapcsolta a mozdonyt és ezzel a szivaty- tyúhoz utazott vizet venni. De már magával a vízvevés műveletével ezúttal egyáltalában nem sietett. — Immár a harmadik füttyjel hangzott el a vonatinduláshoz. de a mozdony még mindig a vízszivattyúnál állt. — izgatottan rohant a főforgalmista a mozdonyhoz, sípjával gesztikulálva: „Rögtön indulni!" A 71-es számú vonat pár perc múlva, a 293-as gőzmozdonytól vontatva, vidáman elpöfögött . .. így sikerült Lenint a határtól 50 km-re levő Terioki állomásra — Finnországba szöktetni. Itt már várták elvtársai, akik elkísérték Jalkala faluba. (Épp pár hete járta be a sajtót a hír, hogy az Októberi Forradalom 40-ik évfordulójára a finn kormány megajándékozza a szovjet kormányt a nevezetes 293-as mozdonnyal, amelyet maga a jó öreg Jalava vezet majd Leningrádba.) KOLÄR LAJOS Arnold Eisensee: SOFIE WRONA ÚTJA... Egy tlzenhároméves keletnémetországi lány, Sofie Wrona, Nyugatnémetországba ment át, mert azt mondták neki: „ott jó, ott szabadság van“. A vékony, gyenge leány Ihlowból került Brémába. Anyja nem törődött vele, apja nem volt. „Nyugaton jó“ — csengett a fülébe és engedett a csábításnak. Brémában a munkahivatal elhelyezte. Szolgáló lett Prötter nagygazdánál. „Szedd össze magad, te szegény kiéhezett gyermek a keleti övezetből“ — így bíztatták. Sofie jelentkezett Prötternél. Csak két feladatot kapott: „tizenkét tehenet fogsz fejni és a háztartásban segédkezel“. Ezért havonta húsz márkát kapsz, nálunk alszol és eszel." Másnap Prötterné már hajnali öt órakor kopogott a kislány kamrájának ajtaján. — „Felkelni!“ — Sofie fejni indult — reggeli nélkül. Kis kezeivel alig tudta átfogni a tehenek tőgyét. Fáradtan ült le a reggeli kávéhoz ... és teljesen kimerülve, este tíz óra körül, tette le kezéből a seprőt kis kamrájában, így ment ez nap mint nap. — „Nyugaton jó“ — mondogatta magában már néhány nap múlva nagy keserűséggel. Mindez a nehéz munka húsz márkáért, ételért, a kamráért. Vasárnap is így ment egész nap. Amikor az „urak“ megebédeltek, Sofienak kellett elmosogatnia, a konyhát rendbehoznia .. • és egyórai szabadidő után a jószágot etetni, fejni, újra mosogatni .................Szedd össze magad, szegény, kiéhezett gyermek“ — jutottak eszébe a munkahivatalban hallott cinikus szavak. Sofie teljesen tönkrement — és a Szövetségi Köztársaság semmilyen törvénye nem védte meg a kiszolgáltatott gyermeket. „Milyen nehéz itt az élet“ — jött rá nemsokára és Sofie végre visszatért hazájába, visszatért Ihlowba. KÖZBEN tizenhét éves lett. Körülnézett kis falujában. Majdnem négy évig volt távol. Hogyan megváltozott közben Ihlow! Sofie nem győzött eléggé csodálkozni. A legújabb azonban az volt, hogy a parasztok mezőgazdasági szövetkezetei alapítottak. Sofie itt jelentkezett munkára. Felvették és már az első hónapban 240 márkát vitt haza. „NYUGATON JOBB“ — voltak, akik még mindig ezt mondogatták. Sofie csak mosolygott, — hiszen ezek még nem tudják, mi van ott. A mezőgazdasági szövetkezet az első évben sok nehézséggel küzdött. Sofie még nem értette meg, hogy ezek kezdeti nehézségek —' és bár Pötternél csak húsz márkát kapott, mégis kevésnek tűnt neki az, amit most a havi 240 márkájáért vehetett. Nem értette a dolgokat. Sokat küszködött magában, amíg arra az elhatározásra jutott, hogy a párttitkártól kér felvilágosítást. A 73 éves öregúrnak mindent kell tudni. „Tisztán akarok látni“ — gondolta. Gelhar, a párttitkár, már régóta figyelte Sofiet, látta, hogy küzd magában. És amikor hozzáfordult, így válaszolt neki: — Hisz te is a szövetkezetben dolgozol. Először mindnyájatoknak bele kell jönni a közös gazdálkodásba. De gondolj arra, hogy a jövőben minden köny- nyebb lesz, és úgy fogtok majd élni, ahogyan a német parasztok ezelőtt nem éltek soha“. És Sofie megértette az öreg Gelhar szavait. „Itt mégis csak jobb — mondta magában — mégha nem is kapható egyelőre sok minden“. A most már 19 éves szövetkezeti dolgozó, Sofie Wrona, tagja lett az ifjúsági szervezetnek. Nemsokára titkárnővé választották. Néhány hét múlva pedig jelentkezett Gelharnál: .Beléphetek-e a pártba?“ Az öreg titkár kezet fogott vele: „D? jó elvtársnő legyen ám belőled!“ Fordította: LÄZÄR ANNA A bártfai egykori gótikus reneszánsz városházában van a Sárosl Múzeum. A bártfai múzeum kétségkívül hazánk egyik legérdekesebb múzeuma. Nem vélettenség, hogy a volt Sáros megye három szabad királyi városa közül Bárt- fát szemelték ki a múzeum székhelyéül. Eperjes és Kis- szeben mellett Bártfa volt a XV. és XVI. század legjelentékenyebb városa. Múzeuma a gyönyörű csúcsíves-reneszánsz városházában van, mely a XVI. század elején épült. A múzeumban őrzött leletek nagyon sokat mondanak a város és a környék múltjáról. Itt tudja meg a látogató, hogy Bártfa vidékén már évezredekkel ezelőtt emberi település volt. A várostól 7 km távolságnyira fekóö VySná Volán végzett ásatások során őskori sírokat tártak fel a korai paleolit korból. Innen, nem messze törzsek vezéreinek sírjaira találtak. Ettől az időtől kezdve ez a vidék minden valószínűség szerint állandóan lakott terület volt. Az évek folyamán végzett ásatások sok kő- és bronzkor- szakbeli tárgyat, baltákat, késeket, dárdahegyeket, kardokat, gyűrűket, karpereceket. ékszereket és egyéb tárgyakat hoztak napvilágra. Bártfa történetére és fejlődésére nagy hatással volt a XV. században virágzásnak induló céhretidszer. Az ebből a korból fennmaradt céhládák, műhélyberendezések, könyvek, pecsétek, kancsók, üveg, arany és textilkészítmények c. szakmák akkori fejlettségéről tesznek tanúságot. A feudalizmus koráról a fegyvergyűjtemény. a festmények, pénzek, a vallató- és büntető eszközök beszélnek A városnak a X.V. század végén kialakult kereskedelmi kapcsolatairól két térkén tájékoztatja a látogatókat. Gazdag a feudális kor népművészete is..Varrottasok, csipkék, fejlett agyagipar, üvegkészítmények, gyertyatartók és vázák bizonyítják az egykori népművészet fejlett fokát. Ebből az időből őrzi a múzeum a plasztika, fafaragás számtalan emlékét, Hervart gótikus templomának szárnyas oltárát, madonnákat s Bártfaújfalu csonka Krisztus-szobrát, mely külföldön is jól ismert. A múzeum értékes anyaga Egy vidéki múzeum kultúrmunkája között az itteni reneszánsz és barokk emlékeit: szobrokat, képeket, sírfeliratokat találjuk. A vitrinekben egykori könyveket, a XIV. századból fennmaradt pergament kódexet látni. A reformáció idejében Bártfa jelentékeny kultúrközpont volt. Az egykori könyvnyomda egyike volt a mai Szlovákia első nyomdáinak. A kapitalizmus Bártfa visszafejlődését hozta magával. A vidék elszegényedett, ipara megszűnt. A szegénységből való menekvést a kivándorlás jelentette, /amely a század elején katasztrofális méreteket öltött. A munkabíró dolgozók otthagyták szülőföldjüket. Falvak maradtak férfiak nélkül, s arra is volt példa, hogy a bírói tisztségre nőket ültettek. Megtaláljuk a múzeumban az első és második világháború emlékeit is, a fegyvereket, térképeket, amelyek az itteni lakosság borzalmas szenvedéséről tájékoztatnak Egy másik helyiségben Bártfa-fürdő emlékei adnak hű képet a fürdő egykori életéről. Végül a vidék szocialista építésének termében a képek, fény- képfelvételek, plakátok, gtafizsek, amelyeknek belseje üres. A múzeum birtokában a legnagyobb 4 m hosszú, 120 m átmérőjű. Egy külön helyiségben vannak az egykori céhműhelyek berendezései és gyártmányai: a kötélgyártóké, a mézeskalácso- soké ős az egész Európában ismert kosárfonóké. A falvak életéről és népművészetéről hű képet nyújt a múzeum anyaga. A falusi ház berendezése, a karos lócák és ládák, a vasalt szekrény, a szent képek, a mennyezethez erősített ruhaszárító-állványok. Itt vanak üvegszekrényekben a falvak sajátos népviseletének darab iái, amelyek csodás szín- érzékről, ízlésről tesznek tanúságot. Apathy István, a múzeum igazgatója 1953-ban kezdte meg a háborús évek idején elszállított és a felszabadulás után visszahozott múzeumi gyűjteménynek a mai követelményeknek megfelelő berendezését. Ugyanakkor indult meg a vidék történelmi, természetrajzi és népművészeti anyagának gyűjtése és feldolgozása. Ez az anyag tíz helyiséget tölt meg, A csúcsíves reneszánsz városházában most a múzeum van. A háttérben a Szt. Egyed plébániatemplom. konok, diagrammok, villámhíradók stb. adnak hű képet a felszabadulás óta végbement fejlődésről. A B.hódy-utcai két épületben kiállított anyag a falvak múltjának és jelenének népművészeti és természetrajzi sajátosságait mutatja be. Itt látni az öshalászat eszközeit, a hálókat és szigonyokat. Itt vannak az egykori fatörzsek, amelyeket az abban otthonra talált vadméhcsaláddal együtt vittek haza az erdőből az akkori méhészek — csapdák, hurkok és különféle ládák őrzik a primitv vadászat emlékeit. Az egykori mezőgazdasági eszközök, amelyek legnagyobb része fából készült, az erdőgazdálkodás és kézműipar termelési eszközei a gyapjú, a kender és a len feldolgozásához. Megemlítésre méltó en- gáló fatörzs, a „kadlub". Kiilön- nek a vidéknek különlegessége, a gabona elraktározására szol- böző méretűek ezek a fatörde még mindig nincsen elegendő termük. A helyiségek hiányán a most folyamatban levő műemlékek rekonstruálása segít. így kap helyet a még el nem helyezett néprajai gyűj-- temény a Magasbástyában, amely befejezés előtt áll. Nem volt arra példa, hogy kultúrértékeink és múzeumaink olyan gondoskodásban részesültek volna, mint napjainkban. Mindez azért történik, hogy társadalmunk olyan embereket neveljen, akik műveltségükkel Tudatos alakítói legyenek sorsuknak, akik az elmúlt korok tömegeinek munkájából tanulják meg mindazt, ami mai életünket előbbre viszi. Múze- rnaink a rájuk bízott értékek megőrzésével és tudományos feldolgozásával viszik előre a tudományt. Ezt a célt szolgálja a bártfai múzeum is. GYULA JÁNOS „Aiitószakértő-a rács mögé“ Sajnos gyakran hallunk olyan esetekről, hogy a fiatal fiúk „gyerekes csínytevésből“ idegen motorkerékpárhoz nyúlnak és kisebb „körútra“ indulnak. — Ilyen „csacsiságokat" mindenütt elkövetnek, Nagykaposon, ugyanúgy mint Somorján vagy Érsekújváron. A fiatalkorúak bírósága igen szigorúan veszi ezeket az eseteket. Nemrég például a következő ügyet tárgyalták. A bíróság előtt nem volt már ismeretlen a 21 éves Bodó János neve. Az államügyész már négyszer elítélte, mindig „motor- kerékpár jogtalan használata“ címen. Először „egy Pionírt kerített“ és azzal állt tovább- Másodszor már egy traktorra ült és azzal indult körútra. Majd egy Skoda motorkerékpárt „kölcsönzött" ki. Minden egyes fekete útja után a járművet szépen az űt közepén hagyta, vagy valami kerítés mellé állította. Bodó most ötödször állt a bíróság előtt. * * * A' rendőrségen cseng a telefon, jelentik, hogy „a récsei országúton találtak egy Pionír motorkerékpárt. A hátulsó kereke hiányzik. A kereket 25 méter távolságnyira megtalálták. A tulajdonosnak nyoma veszett!“ A rendőrségen azonnal világosan látták a helyzetet. A tettes csak a Bodó lehetett. A lakására mentek és természetesen nem találták otthon. Közben jelentkezett a motorkerékpár tulajdonosa is és visszaadták az elveszettnek hitt motorkerékpárt. A vallatásnál kisült, hogy Bodó a kerítésen keresztül mászott és sokáig a motorkerékpár körül legyeskedett. Mivel senki sem mutatkozott a láthatáron „szakember“ létére sikerült a startolás és máris hetedhét országon túl járt. — Útközben meglazult a hátsó kerék és Bodó kénytelen volt leállítani a járművet, otthagyta az országúton és egy teljes napig nem mutatkozott otthon. Később mégis csak rendbehoztu a kereket, és elment egy lányhoz, akinek azt hencegte, hogy van „kocsija“. Véletlenül a Bodó barátja is látta, amint a leány Bodóval együtt a motorkerékpáron elindult. A barát azonban nem szólt senkinek semmit. A motorkerékpár nekifutott az útnak, lassanként már a város szélére érkeztek, hirtelen azonban nagyot zökkent, és ne- kivágődtak egy oszlopnak. A leány nagyot sikoltott, Bodó talpra állt. és már csak azt láttam, hőgy megáll mellette egy autó és beemeli az áléit leányt, és... A rendőrségen a vállát vono- gatta és egyre csak azt hajtogatta, „a motorkerékpár a szenvedélyem“. És hogy az ilyen szenvedély hogy végződik, azt a rendőrségi jegyzőkönyv mutatja a legjobban. A bíróság 3 évre ítélte el Bodót, feltétel nélkül. B. G,
