Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-08-13 / 33. szám
Jorge Amadoval az Ukrajna szállodában A VI. Világifiú sági Találkozó egyik legérdekesebb, legismertebb vendége Jorge Amado, a világhírű brazil író, a nemzetközi békemozga- lom kiváló alakja, megérkezett Moszkvába. A fesztivál folyamán fogadott a Hotel Ukrajna- heli lakosztálya szalonjában. Azóta, hogy csehszlovákiai emigrációjából visszatért hazájába, Braziliába, nem láttuk őt, és nem nem is hallottunk felőle, aligha változott. Egynisége most is éppen a határozottság keménység, benyomását keltik, mint abban az illőben, amikor évekkel ezelőtt Magyarországon járt. Jorge Amado ugyan nem tartozik a nagyon közvetlen emberek közé, az egész beszélgetésből mégis azt tűnt ki, hogy kedves vendégének tartja az újságírókat. Ezt éreztem már az első pillanatokban is, amikor beléptem a szalonba, ahol ö várt egy kényelmes fotel mélyén, fehér pólóingben, krémszín vászonnadrágban, s piros, egypántos kéktalpú szandálban. A barátságos, mondhatni meleg üdvözlés után tettem fel az első kérdést: — Milyen új müvei születtek Brazíliában? — Hazatérésem perceitől kezdve dolgozok: trilógiát írtam, „Földalatti szabadság“ címmel, amely a hitleri uralom nehéz éveiben játszódik. Nemrég pedig hozzáfogtam egy új nagyszabású regény megírásához. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnom ennek a műnek témáját, célját, azt mondhatnám, ez az új regény n brazil élet, a brazil hagyományok megvédését szolgálja. A cselekmény színhelye az a kis város, valahol Északkelet-Brazíliában, ahol még élnek a régi szokások, él a néphagyomány, Ide érkezik meg egy amerikai, aki olyan, mint általában az amerikaiak: a pénzkeresés láza és hajszí hevíti. Először semmit nem ért meg a brazil életből, át akarja formálni a maga hasonlatosságára, saját ízlése szerint, míg végül egv érdekes szerelem felnyitja a szemét, és belátja, hogy mennyire tarthatatlan az ő álláspontja. Ezzel az írásommal próbálom megtenni az első lépéseket egy új stílus, egészen új kifejezési mód felé. — Más jellegű munkát is végzek: szerkesztem a Para Tanús (Mindenkinek) című kulturális folyóiratot, amely szintén a brazil élet és a brazil hagyományok megmentésén fáradozik, az északamerikai áramlatokkal szemben. Nem véletlen, hogy készülő könyvem, és a folyóiratom is hasonló feladatot vállal magára, hiszen a brazil nép állandó harcot vívott az északamerikai befolyás megakadályozása érdekében, kulturális és politikai téren is. — Milyen vonások jellemzik a brazil nép jelenlegi mozgalmait? — Mint mondottam, álhatatos harc folyik nálunk az északamerikai befolyás ellen Ez a mozgalom széles népi tömegekre támaszkodik- Szinte egységfrontot szül, mert az északamerikai befolyás érvényesülésére egyaránt kárát vallanák a munkások és a gazdagabb rétegek. Én elsősorban a művészet, az irodalom, a kulturális politika eszközeivel veszek részt ebben a harcban, s folyóiratom is fegyver a kulturális élet frontján. Befejezésül Jorge Amado a moszkvai VI. Világifjúsági Találkozó jelentőségéről nyilatkozott: — Az eddigi benyomásaim — mondotta — íf legjobbak, legnagyobbak, legszebbek. Meggyőződtem arról, hogy ez a fesztivál hatalmas ielentőséggel bír, sokat segít a világ ifjúsága egyesülésének a békéért vívott közös harcban. SIMON GY. FERENC A moszkvai Vaszilij Blazseni székesegyház A hegygerincen fényben mosdik. ágaskodik, felkél a nap. A fák, a fák, e lengő zászlók gyöngyös harmatban hajlonganak. A mennybolt, mint egy óriás szem derűsen, kéken nyit a földre, tükrét a szél, a bolygó szellő aranyseprővel megsöpörte. Ölelkezik az ég a földdel, csókot váltanak: s ez a nyár, susog, dalol a bő termésről a meg-meghajló búzaszár. Békét lehel a drága föld, a mezőn béke suhan át, kékló fénybe röpíti föl a szél az aratók dalát. g DÉNES GYÖRGY A VIT kulturális kincsei között A nemzetek ifjúsága a moszkvai fesztiválra azt hozta el dalba, táncba, filmkockákba, képekbe foglalva, amit a legdrágábbnak, legszebbnek és legigazabbnak tart. A néző szinte szédül a benyomások gazdagságától. * A gorkij-parkban megtartották a Dal és táncünnepélyt. Énekkarok, táncosok, hangszerek, jelmezek kavalkádja a világ minden tájáról! Még fel sem ocsúdtunk egy olasz dal andalító mámorából, s már japán dobosok sajátos ritmusa ragad magával, hogy azután bájos finn leánytánc lírájának adjon át A néző lelke berepüli az egész földgolyót, találkozik szinte mindennel, ami szép és fiatal az öt kontinensen. És ugyanakkor még négy nagy esemény zajlott le. A franciák nagy gála-estet adtak baszk tánccal, balettel, jazzaí és klasszikus hangszerszamokkal. Magammal hoztam a hangokat A hangokat magammal hoz- tam a városból, s felhallatszanak ide, a Moszkva szállóba: jókedvű nótaszó, vidám harmo- nikázás, és (alá festő-zeneként) valami lágy s mégis erőteljes zsongás. Ha kissé oldalt fordítom a fejem, íróasztalomtól kilátni az utcára. Az utca zajlik, zsong, muzsikál. Az utca hömpölyög is: ezer és ezer ember hullámzik az Oholnyij-riadón, a Gorkij utcában, a Vörös téren. Amikor vasárnap késő délután visszatértem a Luzs- nyikiböl, a Lenin-stadionból, ahol a fesztivál csodálatos szép, lélekemelő megnyitó ünnepségét tartották, a Moszkva-szálló körül csak néhányon sétáltak. — Aztán nőtt és nőtt a tömeg. Fiatalok jöttek ide, moszkvaiak,' és külföldiek, kezet ráztak egymással, aztán kart-karba fűzve, sétálni indultak a környékre, tűre vacsora után lementem, én is közéjük, ez a hömpölygő folyam már elöntötte az úttestet. Hivatalosan senki nem intézkedett, de a soff őrök mosoyás, a káprázat. Csak egyetlen csillag ragyog fenn a magasban: a moszkvai VIT óriási emblémája, amelyet hatalmas léggömb vitt fel az égbe, s amelyet sokszáz fényszóró izzó csóvája világít meg a város különböző pontjairól. Azért ülök most az írógép mellett, hogy ezt elmeséljem, hadd tudják otthon is: mennyire dobog az ifjúság szíve, mekkora a jókedv, milyen óriási ez a mi mostani ünnepünk! Akartam írni a fiúk és lányok tekintetéről, egy kislányról, aki arra kért engem, hogy adjam át a szovjet ifjúság üdvözletét minden fiatalnak; egy nótáról, amit először egy kis csoport énekelt, aztán átvette egy másik csoport, harmadik is, negyedik is, és pillanatok múlva zúgott- zengett, szállt a dal, egyszerre az Ohotnyij riad-on, a Gorkij- utcában, a Vörös téren. Az örömről akartam írni és a barátságról, szép, igaz és hiteles Közben nyolc mozivásznon peregtek a VIT filmfesztivál szalagjai. A Dinamó stadionban pedig színes reflektorok mesebeli fényében a szovjet balett ünnepe tartotta varázslatban a százezernyi nézőt. Az operabarátok a Nagy Színházban két előadást kaptak erre a napra . . És még mindig csak a nap legkiemelkedőbb eseményeit soroltuk fel! Lehetetlen, hogy mindenről részletesen beszámoljunk az olvasónak, hiszen napi harminchat újságoldal is kevés lenne erre. Csak röviden a legfontosabbakról. A stadion gyepét öt tükörsima fénylő üvegszínpad borítja. A legnagyobb a középső, akkora mint három operaszínpad együttvéve. Most csak ez az egy kap megvilágítást. Tucatnyi reflektor kék, bíborvörös és rózsaszín csóvák csillannak vissza a színes kristályból épített diszlctröl. Dobok dübörögnek, majd a morajból szótárad a Prokopjev-muzsika zsongása. S a kézenfekvő tükörre lebben a rézhegy tündére. (Alla Osipenko). Valahol hátul a díszletek mögött opális tüzek gyúlnak ki. A színpad: mint valami leírhatatlan nagy, szikrázó gyémántékszer. Feldü- hörög a taps. A Hóvirággal megkezdődik a szovjet balett ünnepe. Az imént esett az eső, hideg van, s mégis úgy ülünk a lelátón, mintha fűszeres, déli éj melege ölelne körül Chopin keringő következik egyszerre három színpadon. A tószínpad homályban marad s az éj leple alatt a Hattyúk tavává alakul át. Azután kialszanak a kis színpadok fényei, a tucatnyi reflektor a középre, a fö színpadra szege- ződik s elénk tárul üvegből, kristályból, színek és fények játékából száz ballerina remegő mozdulatából a híres kép, a csodálatos tó. Percekig nincs taps. Ülünk tágra nyílt szemekkel, der- rnedten . . . Az utolsó szám Hacsaturján Gajané-ja. Egyszerre öt színpadon többszáz szereplővel. Nem tudom leírni milyen volt. Még tízszer meg kellene nézni, hogy méltó szavakká formálhassam benyomásaimat. Hűvös angol újságírók ültek mellettem, de úgy kiáltoztak és tapsoltak, áthe- vülten a szám után, hogy remélem, elhangzik majd a Themse partjáig lyogtak a volán mellett, megértőén bólintottak, s azóta minden gépkocsi s minden autóbusz letér a mellékutcába, hogy ne zavarják még egy pillanatra sem ezt a zavartalan, meghitt, kedves barátkozást. As Ohotnyij riad, a Gorkijutca, a Vörös tér, fényárban úszik. Nappali világosság önti el a mauzóleumot, a Kreml ősi bástyáit, a Moszkva szállót, s valamennyi épületet. Az égen ezen a gyönyörű vasárnap estén hiába kerestem csillagokat, megölte őket a fény, a ragyoszavakat. Érzésekről akartam írni, amik bennem támadtak, s a többiekben. De nem lehet, az idehallatszó hangok s a muzsika nem engedi. S indulok újra a nótázó, harmonikázó, zsongó, muzsikáló fiatalok közé... Mai számunkban rádióműsort közlünk
