Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-08-06 / 32. szám
A távolság többé nem ellenség A mezőgazdasági kiállítás, ahol szovjet fiatalok laknak a fesztivál alatt Moszkvai krónika VASÁRNAP ÉJJEL. Talán 9 óra is elmúlt, mire véget ért a Lenin-stadiónban a megnyitó ünnepség. A városra ráborult az est szürke kendője. A stadionból a VIT-szálások felé vezető útvonalon száz és ezer autóbusz szentjánosfénye imbolygott. A küldöttek — fáradtan a kora reggeltől tartó felvonulástól, a viharos ünnepléstől, ölelésektől, milliónyi kézszorítástól — bóbiskoltak az üléseken. Vége tehát a nagy eseménynek. Elbúcsúzunk, elindulunk vissza a belváros felé. De mi történik itt! Ahogy rákanyarodunk a Jaroszlavszkij útra, hirtelen, mintha egy láthatatlan varázslatos kéz simítana végig a városon, millió és millió fény gyullad ki- Egvszercsak az utcák lámpagyöngyfüzérei szikráznak fel a szürkeségből, azután reflektorfénybe borulnak a magas épületek felső emé- letei, majd a játékos neon-dekorációk lobbannak fel, s a távolban — mintha vörös és kék lángok ölelnék körül — valósággal az esti égbolton jelenik meg a kivilágított Lomo- noszov-egyetem mesebeli épülete. Káprázik a szemünk. Elérjük a Gorkij-utcát. Nappali fény. Nem lehet tovább gépkocsival haladni Emberek százezrével. Gyalogosan próbálunk a Puskin- téri színpadig jutni. Mind nehezebb. Ezek már nem százezrek. Talán milliók1 Itt az egész város. A híres széles úttesteken, a roppant tereken valami olyan fenséges emberáradat hömpölyög — egymásba fogózott kacagó, éneklő, integető, élő tenger, — hogy meghaladja a képzeletet. Éjjel 1 órakor még mindig hömpölyög az emberáradat az utcákon, a 30 ezer külföldi is itt ismerkedik, énekel, táncol, kendőt és jelvényt cserél, ölel, kezetfog. Ma két megnyitója volt a VIT-nek- Az egyik a Lenin Stadionban százezer néző előtt, a másik a Vörös téren és a környező neonfényes utcákon, szerény számítás szerint másfél-kétmilliós részvevővel! HÉTFŐN DÉLELŐTT. A fesztiválprogram az első nap első eseményének a román, bolgár, albán, mongol, koreai, csehszlovák, lengyel és vietnami fiataloknak magyarokkal való találkozását tünteti fel. Az ipari és mezőgazdasági kiállítás egyik árnyas sarkában, a Dubki kávéház teraszán került sor erre a kedves találkozóra. Van valami sajátos művészete annak, hogyan kell megteremteni a barátság igazi fesztelen, meleg érzését egymás között, amikor csak kevesen tudnak azonos nyelven szót váltani. Ez a találkozás is először kamaszos zavarral, hivatalos üdvözlöbeszédekkel, udvarias ismerkedéssel indult. S mi lett belőle. Az igazi közeledés talán ott kezdődött, amikor Hámori Agnes előállt, a harmonikájával. A zene közös nyelvén mennyi sokat lehet elmondani! Azután egy-egv tolmácsolni tudó fiú vagy lány körül kisebb nemzetközi csoportok alakultak. Meg- indúlt a személyes eszmecsere. Végül színre lépett a recski népi zenekar, valaki elkezdett* csárdásozni, s tíz perc múltán már a kínai kislányok is csárdást jártak lengyel vagy albán ismerősük karján. A kellő pillanatban néhány hosszúnyakú magyar üveg is az asztalokra került, de ekkor már amúgyis tucatnyi nyelven szövődtek a barátságok. HÉTFŐN DÉLUTÁN. Most már városszerte „kitört a fesztivál“. A fiatalok többsége kendőt és tucatnyi jelvényt visel. A tereken rögtönzött csoportok a világ minden tájáról „kendőtáncot“ járnak. Lám, a „zakatolás“ nem tudott meghonosodni a fesztiválokon, viszont a "kendőtánc hagyománnyá vált. Vannak, akik órákig nem tudják abbahagyni ezt a táncot. Nehéz is! Apróságok a fesztiválról A Hotel Moszkva egyik legszebb szállodája a szovjet fövá- ■osnak. Ezekben a napokban jábeli a hangzavar ebben a hatalmas, tizenöt emeletes szállóidban. Itt működik a fesztivál sajtóközpontja és itt kaptak szállást a VI. Világifjúsági Ta- lálkozóra érkezett külföldi újságírók. A fesztiválra a sajtóközpont vezetőjének tájékoztatása alapján mintegy 800 külföldi újságíró érkezik. A külföldi tudósítók 5 3 országba küldik tudósításaikat a világ fiataljainak nagy találkozójáról. A külföldi újságírókon kívül még 1000 szovjet újságíró is érkezett a fővárosba, a Szovjetunió minden részéből, ők 319 uiság részére küldik jelentéseiket. Nyugat-Németországban teljes gőzzel folynak a választási előkészületek. Adenauer azon igyekezete, hogy szeptember 15-én teljes választási győzelmet arasson, a nyugati hatalmak teljes megértésére talált az úgynevezett négyes hatalom berlini kijelentésében. A nyugatnémet külügyminiszter és az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország nagykövetei hétfőn, július 25-én ünnepélyesen új dokumentumot hirdettek ki, Németország egyesítésére vonatkozólag. A memorandum lényegében újból ismerteti (már hányadszor?), hogv Németországot csakis a nyugati recept szerint „szabad“ választások, az úgynevezett Eden terv szerint lehet egyesíteni. Nyugaton ékes betűkkel ezt írták: „A bonni kormány és a nyugati nagyhatalmak között fennálló szolidaritást még sohasem fejezték ki olyan kifejezően“ — ez azt akarja jelenteni, — mint a bonni választásoknál. A cél világos, ezt abból is látjuk, hegy nyugaton hallgatnak a Német Demokratikus Köztársaság kormá- mányának kijelentéséről (amely két nappal a memorandum aláírása előtt történt), amelyben a kormány azzal a javaslattal jön, hogy a két német állam között olyan államegyesülés jöjjön létre, melyben az egyesült tagállamok meghatározott állami önállóságukat megőrizve, új államalakulatot képezne. A nyugati diplomácia ma teljesen a német választások jegyében él. Moszkvában a németek félbeszakították a Német Szövetségi Köztársaság és a Szovjetunió közötti tárgyalásokat. Lahr, a nyugatnémet küldöttség vezetője Adenauerhez utazott, hogy informálja arról a körülményről, mely szerint a szovjetek nem fogadják el azt, hogy a repatriáció kérdését a tárgyalás központi pontjának vegyék fel. A TASS sajtóiroda kijelentette, hogy azok a németek, akiket a Szovjetunióban állítólag „visszatartanak“, már rég meghaltak, a Hitlerért folytatott háborúban. Adenauer így tehát visszaél a Német Szövetségi Köztársaság polgárainak érzelmeivel és a saját politikai céljaira használja fel őket. Dulles, amerikai külügyminiszter Európába sietett. A hivatalos állítás Szerint azért, hogy személyesen győződjön meg a leszerelési albizottságban uralkodó helyzetről. A valóságban azonban az a feladta, hogy összeegyeztesse az albizottság tárgyalásait a német választások követelményeivel. Dulles útja még egy célt követ: Az omani eseményekkel kapcsolatban el akarja távolítani az angol-amerikai kapcsolatok rosszabbodását. A sajtóban olyan hangok is hallatszanak, hogy Dulles állítólag titkos tanácskozásokon szabad kezet nyújt az omani nép és a felkelők gyilkolásában ... természetesen valami ellenszolgáltatásért. Ez az „ellenszolgáltatás“ a Buraimi határváros mellett lévő kőolajforrásokat jelenti, amelyeket Szaudi Arábia királya magénak óhajtott és így egyúttal az Aramco nevű amerikai kőolaj társaságnak. Szaud király beszédeiben igyekszik belekeverni a felkelőknek nyújtott segítséget. A TENGERBE A KIRÁLLYAL „Dobjátok a vízbe a királyt!“ „Félre a beyel!“ „Éljen a köztársaság!“ Ilyen feliratok voltak láthatók azon az úton, amelyen a tuniszi bey királyi menete végigvonult. Ezt az utat utoljára tette meg a bey a királyi palotából Tunisz elővárosába, a királyi család magánbirtokára. Amikor a királynék hivatalosan is tudomására adták, hogy megfosszák trónjáról és Tuniszban kikiáltották a köztársaságot, a király erre egy szót se szóit, csak halálosan elsápudt. Már nem volt semmi mondanivalója, Sidi Lamine, a Husszein család XIX. beye, akit avval a gúnyos jelzővel illetik, hogy a „franciák beye“ nem örvendett közszeretetnek. A francia gyarmatosítók annál jobban kedvelték. Ők segítették ahhoz, hogy a bey az ország leggazdagabb földesura lett, és ők tették lehetővé, hogy nehéz milliókat dobjon ki kedvteléseire ugyanakkor, amikor az országban éhség és nyomor uralkodott. A bey 1943 májusa óta (a franciák ugyanis akkor helyezték trónra), 1956. márciusáig 1267 millió tuniszi frankot harácsolt el. Ebből 240 milliót adott ki ékszerekre, 90 milliót drága bútorokra és 114 millióért iparművészeti cikkeket vásárolt. Mindezt az ország pénztárából fedezte. A vagyonát 8 milliárdnál többre tartják. A király inkább hallgatott, hogv erről még talán véletlenül se essen szó- Halálosan élsápadt a dühtől, mert komoly aggályai támadtak, hogy egyszer majd a vagyonát is elveszti. Az arab Tunisz, az egykori francia tartomány, amely 1956 óta mint önálló állam szerepelt, a múlt hét óta köztársaság lett. Az arabok itt is győzedelmes támadást intéztek az imperialista elnyomók ellen. A tuniszi nép maga előtt látta az egyiptomi és a szíriai példát. Habib Bur- giba, Tunisz első köztársasági elnöke azonban nem tartja mintaképül Egyiptomot és Szíriát. Llfogadta az úgynevezett Eisenhower doktrínát. Nem kívánunk jóslatokba bocsátkozni és nem is állítjuk, hogy egykor majd Habib Burgiba is végigmegy a? utcán és a következő feliratok írisznek láthatók: „Tengerbe Burgibával"! „Éljen a függetlenség!" Hiszen a függetlenséget akarják elérni és ezért volt az arabok felkelése Észak-Afrikában eqészen Ománig, az arab félsziget legkeletibb csúcsáig! Találkozók Moszkvában... A fesztiváli műsor egyik része a találkozásokon, a szemináriumokban és a konferenciákon játszódik le. Tegnap összejöttek a fiatal vasutasok, mezőgazdasági dolgozók, bányászok, az ércipar dolgozói és fiatal nyomdászok. A film-amatőrök is kicserélték tapasztalataikat, valamint a gyermekszervezet a repülőmodellezők is. A nemzetközi találkozások klubjának nagytermében különböző nemzetek képviselői jöttek össze a dolgozó fiatalok érdekeinek védelmével foglalkozó értekezleten. Az Egészségügyi Minisztériumban az újságírókkal tartottak szjtókonférencáit. Nehéz leírni az érdekesebbnél érdekesebb véletlen találkozásokat. A mi küldötteink tegnap Görögország, Korea és Olaszország küldötteivel jöttek össze és meglátogatták a Bolsevik és a Tipográfia moszkvai üzemeket. Mások pedig Pelviscsevbe látogattak el, hogy meghajoljanak Zoja Kozmogyemjanszkaja emléke előtt, A moszkvaiak már a délutáni órákban elvezetik vendégeiket a Vörös térre és a Gorkij utcába. Vidám élet folyik e napokban az előadótermekben és a moszkvai Lomonoszov egyetemen. Mindenki tetszése szerint érdekes munkát talál magának. A mezőgazdaság iránt érdeklődők tegnap az 1. számú előadóteremben hallgathattak végig egy rendkívül érdekes előadást. A közgazdasági tudományok hallgatói nemzetközi szemináriumot tartottak. A sakkozók a legjobb szovjet sakkozókkal Szmiszlovval, Botvinyikkel és Bronsteinnal mérhették össze erejüket. Szmisz- lov világbajnok 20 játszma közül 14 esetben győzött, négy játszma remivel végződött. Az egyetem ünnepélyes nagytermében minden nap déli 12 órakor kezdődik a nemzetközi diákklub zenekarának hangversenye. Tegnap a chiliéi, a magyarországi és a nyugatafrikai, a spanyolországi, norvégjai és a Szovjetunió táncegyüttesei léptek fel. Tegnap kezdődött a vegyészszakosok szemináriuma. Az egyetem klubhelyiségeiben tartották meg az olasz és francia filmestét, valamint egy populáris dalestélyt. Oroszok, németek . . . Az „Aranykalász” v°ndéglö tetraszán üdvözölték őket. Alattunk a mesterséges tó tükrében ■visszatükröződött a moszkvai éj, a távolból világítottak az Összszövetségi Mezőgazdasági Kiállítás világossárga pavilónjai- Már az autóbuszokból integettek felénk a „száz tó országából“, Finnországból érkezett küídöt tek. Meleg kézszorítás után leültünk a kerek kis asztalokhoz. Négyen ültünk egy asztalnál, a szökehajú Veikko, Ventenon, aki Oulu kis városkából jött ide. Velünk ült Jenda Plachy Kiadóéból, és a feketehajú Maria I.oussa Toljana Kuopirból. Finn barátaink ránk mosolyogtak és hallgattak. Anyanyelvükön kívül más nyelven nem beszéltek, néhány orosz szót szedtek fel most, moszkvai tartózkodásuk alatt. És mégis, néhány pillanat múlva már parázs „vita" keletkezett, hasonlóképpen, mint a többi asztalnál. Nemzetközi szavak ' estek, összekeveredtek az orosz és német. szavak. De a dalok, a nóták, összekötöttek bennünket. A Lúcnica együttes tagjai énekeltek és táncoltak és bemutatták a mi népi táncainkat. A finnek viszonozni akarták a kedves müsorszámot és finn dalokat énekeltek. Később dán barátok is jöttek hozzánk, megvárták, amíg a finn leányok befejezték az éneket, és aztán lelkesen tapsoltak. Ügy éreztük magunkat, mintha régi jó barátokkal lennénk együtt. Megismerkedtünk, megszorítottuk egymás kezét, és kicseréltük a fesztiváli kendőket. A dán küldöttség arról beszélt, hogy milyen szavakkal kísérte ki őket annakidején Néxö, a nagy dán író. Ezt mondta: „Menjetek Moszkvába, fiatal barátaim, és nyissátok ki szemeiteket.“ És a fiatal dán izgatottan felemelte a hangját. — És mi magunkkal hoztuk a szemünket és szétnéztünk, alaposan kinyitottuk a szemünket. Azután táncoltunk. Még 30 fokos melegben is vígan táncra perdültek a fiatalok. És a találkozás befejezése? A csehszlovákiaiak sok ajándékot adtak át a finn és dán barátoknak. Mindenkit megajándékoztak. — Apró kis ajándékokat kaptak, de ha láttátok volna, milyen nagy örömet szereztek az északiaknak. Három órát töltöttünk együtt, gyorsan elmúlt, búcsúzni kellett, Mindnyájan éreztük, hogy ha búcsúzunk is, és az életben talán már sohpsém találkozunk, a barátság a nagy távolság ellenére se váltózik meg. A sok száz és száz kilométer se változtatja még azt a barátságot, melyet a csehszlovákiaiak, a dánok, és a finnek a VI. VIT-en kötöttek. M. KALOUS Tegnap este kiutaztunk Moszkva külvárosába, ahol a fesztiváli részvevők laknak és egy régi Ismerősömre bukkantam. Egy mellettünk robogó autóbuszból zsebkendőiét lobogtatta, és a feléje integető embereknek azt kiáltotta: „Frieden, Frieden, Frieden. Az ismerősöm hamburgi. — Moszkvába jövet a vonatban ismerkedtünk össze. Az út elég hosszú volt ahhoz, hogy elbeszélgessünk. A hamburgi ismerősöm nemrég lett húsz esztendős, éretségi után egy üzletben elárusító. Két szabadságát ösz- szetette, és idejében jelentkezett, hogy semmiképpen se maradjon le a fesztiválról. Mindenki, még az édesanyja is lebeszélte az útról. „Az oroszok ..." „Lehet, hogy az oroszok .. " „Vigyázz, nehogy Szibériába kerülj". Saját szemével akart meggyőződni mindenről, látni akarta a Szovjetuniót. — Ö nem kommunista, magyarázta, a hosszú beszélgetés során, és jónéhántiszor annak a meaayö- zödésnek adott kifejezést hogr: „Azt hiszém, az oroszok vészé- lyeztetlk a németekét". Most tehát újból találkoztunk, és amint láttam, az o-oszök valóban veszélyeztetik helyzetét, mert egy csomó fiatal fiú és leány jobbról és balról megállította az autóbuszt, száz és száz moszkvai fiatal és öreg azonnal ott termett. Az éneklő hangos tömeg az autóbusz ablakán keresztül kezét nyújtotta a hamburgi vendég felé és töb ben a kezét szorongatták.. Most egy alig tizennégy éves fiú ágaskodott az autóbusz ablaka felé. Nem érte el, és feltétlenül üdvözölni, „privjetet" akart mondani. Orosz és néniét bészédfosz- lányök kergetödzték a levegőben: druzsba, Freundschaft, Frieden, mír. A bátrabbak még azt is megkérdezték: „Honnan?", vagy „Hogy vagy?" — Kicserélték jelvényeiket, és sokan énekelni kezdtek. Az autóbusz aztán elindult, a kocsi vezetője igyekezett utat vágni, de alig jutott élőre, máris,kénytelen volt leállítani a kocsit. És megint hallottam, az ismerős hangját, az ablakból lekiáltott. Most egy leányt ölelgetett. Micsoda komoly „fenyegetőzés"! Semmiképpen sem akarom kigúnyolni hamburgi barátomat, hiszen ő valóban hitt abban, hogy az oroszok „fenyegetik" a németeket. Hiszen nem ok nélkül verték fejébe az „orosz veszély" gondolatát. Kell, hogy elhiggye, az oroszok veszéllyel fenyegetik a németeket, mert aztán egy szép napon hogyan lőne az oroszokra. Az oroszok körülveszik, kezét szorongatják és egymás felé kiáltják: Frieden, vagy mír, hiszen az mindegy. Ez a kölcsönös megértés valóban veszélyt réjtegét magában, nem az én ismerősöm, nem az egyszerű emberek számára, hanem veszély azokra nézve, akik a ,keleti veszély" meséjével ámít- gatják őket. Mert mi marad meg abból a meséből, amikor megismeri a valóságot, amikor megismerkedik az orosz nép igaz baráti érzelmeivel, és látja, hoav ez a nép a békét szereti, úgy mint anya a gyermekét, és minden erejével kitart harcban a bekéért. A Gorkij utcai találkozás óta nem láttam a hamburgi ismerősömet, remélem, még találkozunk. Kíváncsian várom, hogy moszkvai élményeimről elbeszélgessünk. A szovjet fiatalok felvonulása
