Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-07-30 / 31. szám

I Bratislava, 1957. július 50. A CSISZ SZLOVÁKIÁI KOZ PON I I B I / O I I S A (', \ v A K I. A P .1 A VI. évfolyam, 31. szám. Ara fi» fillér Fiad vagyok, szovjet haza, s bár messzi tájra dobban szívem, összefonódik bennem a sok nép ezer szivárvány-színben. Az eszmék felhőgomolyát a láthatárig villám tépi, s míg mennydörgés gomolyog át, új zengzetet zendít a régi. Az ormokról visszhang kering, rég várt ígéret, boldog, meghitt: egye|í vagyunk, testvér, mi mind — néptől népig ível a nagy híd. Ha felcsendül az anyanyelv, csobban a gémeskút vízcseppje, forrás, csermely buzog. Figyeld: a hang honnét verődik egybe? Forrásokból lágy dal susog, élénkít, frissít, mint az óbor, rádtörnek zöngék, ritmusok, sokszínű és sokféle szóból. Találkozol másajkúval, s mint hogyha furcsa kincset lesnél de összekedveskedsz hamar, mert nyelve más csak, lelke testvér. Idegen szó idegenül kong. Sodra kábít, értelmetlen- Aztán felizzik, áthevül, s lánggal világít a szívedben. A nyelvünk már nem puszta szó, mely pókhálós szótárban dermed, száz nyelven szól a dolgozó — és új világot énekel meg. Hangunkkal zúg erdő, mező, szavunkkal új közösség lépked: önmagukat védelmező acélkemény és elszánt népek. Szívünkben rangosabb világ varázsa gyűl, forróbban égve, bűvös erő, sziklaszilárd: a népek szent testvérisége! (/ A fesztivál napjaiban mindig azt kutattam: mi az, ami ezer­egyéjszaka mesés földjéről és a Fuzsijama országaiból épp úgy vonzza az ifjúságot, mint Párizsból, Rio de Janeiróból, vagy a kis hortobágyi faluból? A berlini fesztiválon megkér­deztem Indicey Dafe dél-afrikai négertől, miért utazott tizen­kétezer kilométert — s ő azt válaszolta: a barátságért. Igen, a barátság az, amely közelhozza egymáshoz a sárga- bőriieket, fehéreket és feketé­ket. Mégis, a fesztivál talán ennél is többet jelent. Aki csak egyszer is részt vett már a világ fiataljainak nagy találko­zóján, szívesen emlékezik azok­ra a napokra. Mintha valami különös nedűt vett volna ma­gához, olyan italt, amit nem mérnek sehol, nem pohárban adják, s mégis aki egyszer megízlelte, legszívesebben örök­ké kortyolgatná. F,z a különle­ges ital, a fesztivál varázsa. Táncból „perenicából" autogram- mokból, jelvénycserékböl, baráti csókokból s töméntelen mosoly­ból készítik. A fesztivál először Prágát, majd Budapestet, Ber­lint, Bukarestet, Varsót és ezek­ben a napokban Moszkvát va­rázsolja a világ fővárosává. — Moszkva utcáin megjelenik ki­csiny ban a Föld térképe: Da- homeyböl eljön az afrikai tam­tam dobos, a Sárga Folyó mel­lől az új Kína fia, Hirosimából az aggódd orvos, Buenos Aires- böl a hajóra inasként szegődött két egyetemista, Londonból a methódista pap — s mindany- nyian magukkal hoznak egy ki­csit népünk kultúrájából, törté­nelméből, gondjaiból és örömei­ből. És mindegyikük ott él majd két hétig abban az országban, amelynek népe és ifjúsága elő­ször lépett a szocializmus út­jára. Ezért most a különösen nagy érdeklődés, amely nem­csak a barátokat vonzza, hanem hívja az útkeresőket és a két­kedőket is: gyertek, nézzetek szét, vigyétek magatokkal egy nagy nép, a Szovjetunió üzene­tét. Kezet szorítottunk a feszti­válon, s egymás ajkáról tanul­tunk történelmet, folklórt, kul­túrát. Mennyivel felejthetetle­nebb volt az, amikor a piros­arcú vietrtami lány a Vörös Fo­lyó dzsungeljeiről beszélt — mint amit erről könyvekben ol­vastunk. A hanoi kislány — akit mi tizenötvésnek hittünk ott Berlinben, pedig hároméves partizánháborút verekedett már át, s a húsz esztendőt is túl­haladta — egy löved'ékrepeszt vett elő kendőjéből s odaadta a franciáknak. A gyilkos acél bátyját ölte meg s rajta vésve két betű: „US". A franciáktól hónapok múltán levelet kap­tam: hazatérve részt vett egy tüntetésen. A vietnami „szeny- nyes háború" beszüntetését kö­vetelték, s ő a repeszt egy rendőrnek mutatta ... Egy hó­napra ítélték. Amerikaiak és kínaiak, oro­szok és franciák a fesztiválon nem azért írták fel egymás cí­meit, hogy évek múltán bom­bát dobjanak házaikra. Bará­tokká lettek s szeretnék, ha százmilliók köveinek őket. Ak­kor hiába ordítanának a kard- csörtetők — a béke tartósan uralkodna bolygónkon. A küldöttek a Kongóból, Dél- Amerikából, Japánból már hosz- szú hetekkel ezelőtt útrakeltek, — de ezernyi gáncsoskodás rendőri terror ellenére, mégis megérkeztek a fesztiválra. A tizennégy felejthetetlen nap után visszaindulnak, hogy szov­jet földről, magukkal vigyék a béke üzenetét. És magukl. I viszik majd. azoknak a fényké­peit is, akikkel barátságot kö­töttek. Kubában, Amerikában elkobozhatják tőluk a fényké­peket, — de a barátságot és barátaikat nem. S ők, akik egy­szer már ittak a különös ital­ból, az ünnep után a hétköz­napok sűrűjében kinálgatják barátaiknak . és jövendő bará­tainak a varázslatos ízt: hogy sokan legyünk s egységben vé­gig vigyük a harcot — a béké­ért. SEBES TIBOR KÖSZÖNTŐ Köszöntünk téged, népünk reménysé­ge, jövőnk záloga, köszöntünk téged bátor ifjúság. Kö­szöntünk téged gyö­nyörű Moszkva, ki találkát adtál a fia­tal szívnek. Köszön­tünk mindenkit, ki­nek szíve érted do­bog, világ ifjúsága. Jó munkát kedves fiatalok. De hisz ez a ta­lálkozás több mint hasznos munka, szá­mokban talán kifejezhetetlen, de eredménye annál kézzelfoghatóbb lehet, ha szívetekre hall­gattok, ott messze, hazátoktól távol, de gondo­latban mégis oly közel, ott messze Moszkva falai között. Miért is keltél útra te brazil fiatal ? Miért is hagytad ott urad kávéültetvényét, erre a pár napra? Hogy beszélhess másoknak is éle­tedről, nehézségeidről és örömeidről ? Hogy megismerhess másokat is? Talán választ vársz számodra ismeretlen kérdésekre? Világot akarsz látni, vagy barátságot kötni jöttél? Nem tu­dom milyen cél űzött mikor hajóra szálltál, nem ismerem lelked titkát, csak érzem, hogy tiszta szándékkal jöttél, csak azt tudom, hogy nem akarsz üres tarisznyával hazatérni, tudom, hogy a népek barátságát akarod haza vinni. A nagy világgal találkozol itt, sok mindent láthatsz, és még többet tapasztalhatsz. Beszél­hetsz majd a fekete Afrika gyermekeivel és lesz min gondolkodnod. Találkozhatsz majd egyiptomiakkal és algíri fiatalokkal, majd ők mesélnek neked. Ott vannak Ázsia küldöttei is az Akabai öböltől egészen Szingapúrig és Ran- guntól a Tienesjn lejtőig. Mindnél«, mindnek lesz valami mondanivalója számodra. De ne fe­ledkezz meg a hirosimai fiatalokról sem. Talán az elkövetett barbárság nyomait is meglátod rajtuk. Jól nézz körül és figyelj. Ezt várják tőled az otthonmaradottak is- Figyeld csak meg a kubáni fiatalok egészséges mosolyát és beszélj velük, de ne feledkezz meg a szűzföldek tulaj­donosairól sem. Ők talán nagyobb területet mű­velnek meg gazdádénál és nem szófukarok. És ha mindezt megtetted, ha már úgv gon­dolod, hogy a tarisznyád elég súlyos, akkor az útról hazafelé mégegyszer üdvözöld Moszkvát.

Next

/
Thumbnails
Contents