Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-06-25 / 26. szám
’ iSIfnmip°So,WW^ ff» A könnyűerkölcsű ókori görögök a maguk képmására alkotott istenekkel népesítették be mondavilágukban az Olym- ípos hófedte csúcsait. Mi sem jellemzőbb, hogy az emberfeletti kövességekkel felruházott istenek is lehetőleg elkerülték Momust, a „flírás" égi megtestesítőjét. Momusnak éppen úgy, mint [ földi hasonmásainak, semmi sem tetszett. Mindig mindenben talált kritizálni valót. Egyedül Aphrodite, a szépség istennője keserítette el. Aphrodite ugyanis olyan szép volt, hogy Momus minden igyekezetét megfeszítve sem talált külsején hibát. Annyira szívére vette ezt a sikertelenségét, hogy belebetegedett. Még az sem vigasztalta meg, hogy Jupitert, [a főistent rávette arra, hogy a legrútabb istenhez adja nőül Aphroditét. Momus tanácsára így nyerte el a szépség istennőjének a kezét a sánta Hephaistos, a tűz istene. Aphrodite csodálatos szépségével csak hűtlensége vehette fel a versenyt. Csúnya férjét égi és földi halandókkal gyakran megcsalta. A trójai Anchi- sestől fia is született: Aeneas. fiCz-égiek közül Arest, az erő- ; szakos hadistent ajándékozta <meg kegyeivel. Momus felfedezve az istennő ,tágszívűségét", felhívta Hephaistos figyelmét felesége kalandjaira. A tűz istene szerelmi bánatában finomszövésű, belülről láthatatlan hálót kovácsolt és észrevétlenül ráborította feleségére, amikor éppen Aressel enyelaett. A mitsem sejtő szerelmeseken nevetett aznap az egész Olympos ... A szépséges Aphrodite nemcsak a hitvesi hűségről, hanem valamennyi égi és földi férfiúról is megfeledkezett, amikor megpillantotta Adonis ciprusi királyfit. Az ifjú szépsége azonnal rabul ejtette a szívét, attól kezdve egy pillanatnyi nyugalma sem maradt. Addig mesterkedett, amíg sikerült elrabolnia a gyönyörű ifjút, és istennő társának, az alvilág istene feleségének, Per- sephonenak őrizetére bízta. Arra kérte, hogy az alvilág mélyén, egy jól zárható szekrényben, hozzáférhetetlen helyen őrizze Adonist. Kecskére bízta a káposztát'. Persephone maga is fülig beleszeretett a szépséges ifjúba és a szekrény helyett a hálószobája ■ ajtajára tette az ókori biztonsági zárat. Aphrodite nem nyugodott bele, hogy Adonist ilyen köny- nyen elhódítsák tőle. Erélyes hangon követelte vissza a megőrzésre átadott ifjút. Momus most Persephone segítségére sietett. Azt tanácsolta a féltékeny istenasszonynak, hogy közölje Aressel Aphrodite hűtlenségét. így is történt. A hiúságában megsértett hadisten erre olyan haragra gerjedt, hogy ahhoz képest, mint mondják, a trójai háború is csak kedélyes népünnepély volt. Ares vadkanná változott, és széttépte Adonist. Amikor Aphrodite megtudta, hogy mi történt Adomssal, azonnal szerelmese holttestéhez sietett. Azzal sem törődött, hogy a mező tüskéi felsebzik meztelen talpát. Kiömlő vérétől vörösre festődtek az addig fehéren virító rózsák. Aphrodite nem tudott belenyugodni szép szerelmese váratlan elvesztésébe és addig könyörgött Jupiternek, amíg a főisten feltámasztotta Adonist. Az ügy ezzel még korántsem ért véget. Persephone is kihallgatásra jelentkezett Jupiternél. Ő is arra kérte, hogy keltse életre Adonist, mert nem tud nélküle élni... Szegény Jupiter isten létére is beleizzadt, amíg kisütötte, hogy mitévő legyen. A feltámasztott Adonist tavasztól késő őszig Aphrodite szolgálatára rendelte, a telet pedig Persephone közelségében, az alvilágban kellett töltenie. Eddig szól a monda, amely néhány válasszal az utókor adósa maradt. Nem tudjuk, hogy mit szólt a döntéshez Ares. Hogyan vélekedett Persephone férje és Hephaistos ? És mi volt a véleménye Ado- nisnak ? A monda csak azt közli még, hogy mi történt Momussal, akit továbbra is nagyon megviselt, hogy Aphrodité szépségében nem találhatott hibát. Momus bánatában elpusztult. Az istenek nem kis örömére ... Allatmese embereknek Lehet, hogy nem ritka dolog, nem jártam utána, de én városi lakásban fecskefészket életemben először a múlt napokban láttam egy Erdélyből odakerült bukaresti házaspár otthonában. A finom művű csillár felső burka és a mennyezet közé fészkelte be magát a fecskepár s azóta ott él a rádió, telefon s ajtócsengő hangjától zajos lakásban, emberi környezetben. A történet tulajdonképpen a múlt tavaszba nyúlik vissza. Az asszony akkoribani súlyos betegen feküdt, naphosszat magára hagyva. Az állandóan nyitvatar- tott ablakon egyszer csak berepült egy fecskefiú, körülnézett a lakásban, s mintha megérezte volna, milyen szeretettel fogadott vendég ő ott, kikereste a fészeknek való helyet. Aztán az ablak felé tartott, onnan egyet-kettőt visszacsipogott, hogy tüstént visszatér, azzal elrepült, ©e kisvártatva valóban ismét ott volt — egy fecskelány kíséretében. Ezen a tavaszon ismét megjelent a fecskefiú, de bizony egyedül. Ki tudja, hol, s miképp özvegyült meg ? Valószínű azonban, hogy a szomorú eset óta eltelhetett egy kis idő, mert — ej, no, hisz a fecskében is lehet ennyi emberi tulajdonság — már elfelejtette gyászát s csipogása csupa vidámság volt s életerő, aztán elröpült, nyilván új párt keresni. Az ilyesmi azonban, úgy látszik, a fecskéknél sem köny- nyű dolog egy idősebb legénynek, mert beletelt abba két nap is, mire visszajött egy magáhozvalónak _látszó, éltesebb fecskenővel. Ez azonban még aznap eltávozott. Mehetett hát a fecskelegény új párt keresni. Harmadnap fiatal fecskelánnyal tért vissza, de ez a próbaházasság is csőddel végződött. A negyedik menyasszony furcsa természet volt. Az ugyanis egyre csak csipegett-csopogott. röpködött, kellette, de sehogyan se akarta megadni magát. Dühös volt a fecskefiú, hogyne lett volna dühös e nagy kacérkodás láttán, de végülis mit tehetett? Belenyugodott, hadd menjen. Igen ám, de kiderült, hogy a fecskelány akart, is menni, meg nem is, talán tetszett már neki az öregedő legény s elszerette volna csalni magával. No, erre ez nem volt kapható, tovább folyt hát a nagy osztozkodás, amelynek aztán az lett a vége, hogy a fecskelány kapta magát s nyílegyenesen kifelé repült... Va- ayishát röpült volna, ha a szellő ebben a pillanatban föl nem rántja a tüllfüggönyt az ablaknyílás előtt. A fecskelány belé- akadt, s minél erősebben kapálózott, minél inkább igyekezett szabadulni, annál inkább szorongatta, fojtogatta a köréje csavarodott anyag- Szerencsére a fecskefiú olyan kétségbeesett csipogást csapott — merthát mégiscsak szerette a lányt, — hogy a ház asszonya befutott a szobába s kiszabadította a közben félholttá vált szökevényt ... Hadd menjen!... De nem ment. Csodálatos! Azóta boldo1- gan élnek itt, azon a helyen, amelyhez szenvedés és életveszély emléke köti... Én megértelek drága, kis fecskelány — vagy mit beszélek — édes kis fecskemenyecske! A hely, amelyért megverekedtél, megszenvedtél s életveszélyben is forogtál, a hely, ahol hűséges párod vár, neked is mindennél _ kedvesebb, az otthonod, a hazád. SOMLYAI LÄSZLÖ (Az „UTUNK” -ból) Svéd lapok szerint Solohovot a Nobel-díjra javasolják Mihail Solohovot, a Csendes Don és az Üj barázdát szánt az eke világszerte ismert nevű szerzőjét — svéd lapjelentések szerint — az idén valószínűig az irodalmi Nobel-díjra javasolják. A stockholmi lapok értesülését átvette a Szov- jetszkaja Rossz!ja cftnű lap Is. A neves szovjet író jelenleg északeurópai körúton van. Most Oslóban tartózkodik. Ha a svéd lapok értesülése megfelel a valóságnak, akkor Solohov lesz az új szovjet irodalom első képviselője, aki Nobel-díjat kap. Ezt a magas kultúrális kitüntetést hosszú időn át megtagadták a szovjet tudomány, illetve irodalom nagyságaitól. Hoszú évek után, tavaly Szemjonov, szovjet akadémikus kapott Nobel-díjat fizikokémiai kutatásaiért. Solohovot ma már joggal lehet a nagy orosz klasszikusok közé sorolni — állapítják meg a stoekjp^lmi lapok a Csendes Don új svéd nyelvű kiadásának megjelenése alkalmából. Elsa Martinéin, a világhírű^ olasz filmszínésznő áldozata < lett Adenauer római látoga- \ fásának. Ugyanis, amikor annak- < idején a nyugatnémet kan-< cellár Rómában tartózkodott. < az olasz rendőrség széles- < körű biztonsági intézkedése-, két foganatosított, hogy a < nyolcvan éves agg kancel-« lárnak még a hajaszála sej görbüljön meg. A biztonsági < intézkedések nem nagyon < tetszettek a szabadságszere-, tő olasz embereknek, akik < természetesen nem tudták < megérteni, hogy miért nem! lehet a Grand Hotelnek mégj a közelében sem tartózkodni, hisz a kancellár nem is! a szálloda előtt sétálgat, ! hanem bent szórakozik olasz < kollegáival. Elsa Martinelli megszokott J helyén, a szálloda közelében; akarta parkolni kocsiját,' mire a rendőrök azonnal J közbeléptek. A felháborodottj filmszínésznő tiltakozott szabad mozgásának meggátolá- J sáért. A rendőrök erőszakos < viselkedésére megmondta < véleményét úgy a rendőr- \ ségről mint Adenauer kan- < cellárról. A „szemfüles” < rendőrök azonnal jegyzőkönyvet vettek fel az esetről, melynek alapján vádat! emeltek a filmszínésznő ellen. A bírósági döntés értelmében Elsa Martinellit ti- ? zennyolc hónapi börtönbün- ? tetésre Ítélték. A burzsoá < sajtó ahelyett, hogy a de- < mokrácia megcsúfitását pel-! lengérezné, élcelődések formájában igyekszik napirend-! re térni a kemény ítélet J fölött. Például: „A bírákra! nem gyakoroltak benyomást < a szép filmszinésznő bájai” A mi véleményünk: Mondd! meg Olaszországban az iga - < zat, betörik a fejed! Sorsdöntő éjszaka Chudík mint Andrej Sládkovic a Tavaszunk éneké-ben Délelőtt 10 óra. A bratislavai Hviezdoslav-Színpad Színész - bejáróján egy magas, vékony fiatalember siet az épületbe. Míg második emeleti öltözőjéhez ér, otthonosan köszönget jobbra-balra, kedvesen fogadja a nagy színésznek kijáró tiszteletet. Igen, ez a barnahajú fiatalember nagy, elismert színész, mégpedig a „nagyok“ közül a legfiatalabb: Ladislav Chudík. * * * Mielőtt a próba megkezdődik, megkérem, beszéljen színészi pályafutásáról. S a harminc- három éves művésznek van miről beszélni. Tizennégy éves színészi múltra, s ugyanannyi esztendős sikerbe tekint vissza. — Pedig véletlenül kerültem a színpadra — meséli az emlékezés gyönyörével hangiában a művész. Igaz, hogy maga a színjátszás már mint gyereket vonzott, otthon, a Garammenti kis faluban olyan bábszínházát szerveztem,_ amely egész kis üzemnek számított. Iskolai ünnepélyek műsorából sosem hiányzott a szavalatom, s mondhatom, örömmel töltött, el a szavalás, mindamellett azonban az irodalomtörténész komoly „mesterségét“ tűztem ki életcélomul. — Remélem, nem bánta meg ezt a pályaváltozást, amit — merem állítani, a közönség Is szerencséjének tarthat — szakítom félbe a művészt, aki csak egy mosollyal válaszol, majd folytatja: — 1942-ben meg is nyertem egy kerületi műkedvelő szavalóversenyt, de még ekkor sem gondoltam színészi pályafutásra. Vagyis, jobban mondva, én erre sosem gondoltam, mások gondolták ki helyettem ... Csodálkozó arckifejezésemre azonnal megkapom a magyarázatot: — Igen, mégpedig azon a sorsdöntő éjszakán ... 1943ban, közvetlenül az érettségi után ... Szavalatommal oly’ nagy tetszést arattam, hogy dr. Sedíák Ján, a bratislavai Nemzeti Színház akkori dramaturgja, megkérdezte, akarok-e a Nemzeti Színházhoz jönni? Sok minden megfordul egy tizennyolc éves fiú fejében, amíg erre válaszol Én igennel válaszoltam! 1944. január elseje óta vagyok a Nemzeti Színház tagja, s azóta csak két célom van: minél tökéletesebbet alkotni és kiérdemelni a közönség tetszését. — Mivel az elsőt oly’ becsületesen és odaadóan teljesíti, a másodikban nincs hiány, ez nyilvánvaló. De szeretnénk tudni, hogy egy ilyen „villám-felfedezés“ után, hogyan teltek el az első évek? — Kezdetben nem volt köny- nyű a helyzet, már csak azért sem, mert amellett, hogy a színházban játszottam, és a sziniakadémian tanultam, szüleim kívánságára az egyetemen filozófiát hallgattam ... de csak három szemesztert — teszi hozzá nevetve, s nagy, kék szemei is szinte vele nevetnek ... — Mely’ darabokban érvényesült először? — Érdekes, előbb a rádióban jutottam nagy szerepekhez. — Azóta is sokat, és szívesen játszom a rádióban. A színházban a „Polgárok”-ban Pjotr alakításáért kaptam először jó kritikát, majd további három nagy siker következett... Itt abbahagyja, tétovázik, beszéljen-e tovább, nem-e hat ez majd dicsekvésképpen, s csak biztatásomra folytatja: — A Makrancos hölgy-ben játszottam Petrucchiot, a Garasnélküli komédiásban Don Diegot és a Kis rókák-ban Horace-t. Ez utolsóért 1949- ben Bratislava város díjával tüntettek ki. Sok szép emlékem van ebből az időből, sok szép siker. Budecsky-Zápotocky alakítása az Üj harcosok sorako- zójá-ban, én voltam Kovács, a Hősök és vitézek-ben, James Law, az Oroszlán a téren-ben. Dédelgető szeretettel mondja ki ezeket a szavakat, melyek, i A fiatal művész boldog mo-i sollyal az arcán kutat a távoli ! emlékek között. Nem is vála-; szol azonnal, majd előre hajol < székén, s mint aki a sok szép', emlék közül nehezen tudott | választani, beszélni kezd. < — Talán Kornyejcsuk Chirurg! Platon Krecset-je. Mert ennek ] a darabnak nemcsak az előadá- < saira, hanem még a próbáira, is szívesen emlékszem vissza. J Mi, színészek is mindenképpen < segítettük egymást, s valami-, Íven ritka, örömteli atmoszfé- J rában teltek a próbák, s ez az< előadások alkalmával mintegy, átragadt a közönségre is - .. J Félbeszakítom a művészt, aki < nem is említi, hogyan remekelt! a címszerepben. Pedig jót emlékszünk tökéletes és megnye-; rő. igazi élvezetet nyújt9s9la- kítására. — Hálás szerep volt. Igye-1 keztem a legjobbat nyújtani, s < örülök, — azt hiszem — hogy f sikerült, — mondja szerényen, majd hozzáteszi — „Szeretnék < még sok hasonló szerepet játszani! — Ha már a vágyaknál va- < gyünk, hadd halljunk valamit j a jövő terveiről. — Mindenekelőtt nagyon sokat szeretnék tanulni, látni, tapasztalni. Sze- I retném, ha a I színészeknek több I módot n.yújta- I nának tapasztalj latok szerzésére I és tudásunk fej- I lesztócére. Cgy 1 értem azt, hogy I hosszútartamú I külföldi utakat | kellene lehetővé | tenni számukra. | hogy tanuljanak I a világviszonylat- 1 ban nagy szín- 1 művészeti alko- I tásokból. Azt I hiszem, sokat I fejlődhetne szín- I művészetünk, ha I huzamosabb ide- I ig figyelhetnénk I a moszkvai, ber- I lini. budapesti, I londoni, párizsi, I stb. színházak I játékát. De még I a színészeknél is ' fontosabb, hogy a rendezők tanuljanak külföldön- Mert tudja, az úgy van, a rendező, az egy tekintély, s a színésznek követnie kell utasításait. És hogy a színész engedelmeskedjen, kell, hogy meg legyen győződve a rendező fel- sőbbségéről, fejlettségéről és vitathatatlan szakmai tudásáról. Ha ez nincs meg, a színész bizalmatlan lehet a rendezővel szemben s ez gyakori félreértéseket hozhat magával, ami viszont megint a darab előadásán tükröződik vissza. És még egy fontos dolog: a külföldön szerzett tapasztalatokat színiiskolánk tanítási módszereiben is alkalmazni kellene. — De eddig csak a színházról beszéltünk, pedig jól tudjuk, hogy Ladislav Chudíkot filmekből egész országunk kö-! zönsége jól ismeri. A szlovák; filmek közül említsük meg leg-, alább a Farkasverem-t, a Fehér! homály-t, A harcnak holnap lesz; vége-t, melyből képviselői be-, széde örökké emlékezetes ma-! rád. A cseh filmek közül emel-; .lük ki a Sorakozó-t, (Nástup), < a Nürnbergi express-t, Legyőz-! hetetlenek-et és legújabban a; Barátom, Fabian-t. — Mit szeret jobban, filmez-' ni, vagy színpadon játszani? 1 — Az úgy van — mondja < lassan, megfontolva: — A szín-! pádon játszani hálás dolog,mert; a játékért azonnal meg van; reakció: a taps. Viszont, ha. elgondolom, hogy egy-egy fii-! memet százezrek látták, az or-; szág minden táján, sőt külföl-, dön is, ez is boldog tudáttal! tölt el. j Közben ' észreveszem, hogy a' művész már nyugtalan, köze- < ledik a arába kezdete. Nem! tartóztatom tovább, s amikor| búcsúzom, az az érzésem, hogy már nem is Ladislav Chudíkkal', fogok kezet, hanem Mercutio- \ val, akit a Romeo és Júlia-ban> alakít. Ügy látom, a művész', gondolatait már szerepének ] megformálása tölti be. Remél- < jük, ez is úgy fog sikerülni,, mint az eddig látott számos ] Chudík-alakítás. < MESTAN KATALIN’ Bonn áldozata \ mint megtudom, nemcsak a szerepeknek, hanem a színháznak is — ahol játszotta őket — szólnak. — Nem tagadom, nagyon szerettem az Üj Színpadon játszani. Mindannyiunkat valami különös lelkesedés fűtött és a legjobbat akarta adni magából, és ez — úgy gondolom — sikerült is. De meg is volt hozzá a lehetőségünk — meséli Ladislav Chudík hévvel, szinte izgalommal a hangjában. Tíz pre- miérünk volt évente az Üj Színpadon és tíz a Nemzeti Színházban, tudja, hogy mit jelentett ez? — szegezi nekem tekintetét. — Mindenkinek alkalma, módja volt megmutatni, hogy mit tud, mire képes, volt szerep, tanulási lehetőség, bőven ... Most pedig, a Hviezdo- siav-Színpadon hét premierünk van évente — válaszol néma kérdésemre. — Ez bizony igen kevés, mégpedig nemcsak a színészek szempontjából, hanem a közönség szempontjából is. —_ Látjuk, annyira szerette az Üj Színpadot, biztosan sok szép emléke fűződik hozzá- — Mégis, melyikre gondol vissza a legszívesebben ? Ladislav Chudík, a Chirurg Krecset címszerepében
