Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-06-25 / 26. szám

f I Az emberiség történelme, mint minden a világon, foly­tonos haladáson megy át. — E fejlődés üteme azonban úgy lelassulhat, akár a sötétnek nevezett középkorban, avagy oly iramot kaphat, mint az 1917-es évben, amikor is egy nap évtizedeket, sőt a Nagy Októberében évszázadokat je­lentett a néptömegek előre­haladásában. — E nagy eszten­dő egyes mozzanatait elevenít­jük fel pár ecsetvonással — negyvenedik évfordulójuk al­kalmából. 1. A FEBRUÁRI POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM LENIN HAZATÉR Az 1917-es év nagy sztráj­kokkal kezdődött. A már há­rom éve dúló háborúban a cári Oroszországot vereség vereség után érte. Már elvesztette Len­gyelországot és a balti terüle­tek, amikor a kapitalizmus még való nagy hiány miatti elége­detlenség nőtt ön nőtt és feb­ruár 27-én a felfegyverzett nép — a munkások és katonák csa­pásai alatt megtörtént a polgári demokratikus forradalom. Amíg a nyugateurópai polgári forra­dalmak arra az időszakra es­tek, amikor a kapitalizmus még felfelé Iveit, ezzel szemben az orosz februári forradalom az imperializmus időszakában tört ki, amikor a kapitalizmus már hanyatlóban volt. Éppen ez volt az oka, hogy a nyugati forra­dalmakban a polgárságnak ju­tott a vezető szerep, míg az 1917-es februári forradalomban a Lvov herceg vezette burzsoá „Ideiglenes Kormány" mellett volt még egy másik hatalom is — a „Munkás- és Katonákul- döftek Szovjetje", amely a pro­letariátus és parasztság forra­dalmi demokratikus diktatúrá­ját képviselte. Kettős hatalom jött létre. A bolsevikok a cá­rizmus megdöntésének első percétől kezdve a Szovjetek teljes és egyedüli hatalmáért harcoltak. Miközben azonban a bolsevikok a tömegek köz­vetlen utcai harcait vezették, a megalkuvó pártok, a mense- vikiek és eszerek a Szovjetek­ben megkaparintották a kül- dötti helyeket és többséget sze­reztek maguknak. Ezt részben megkönnyítette az a körülmény, hogy a bolsevik párt vezetői­nek többsége börtönben és száműzetésben volt. Lenin ekkor svájci emigrá­cióban élt és sietett vissza Oroszországba, pártjához és népéhez, aminek már 17 éves kora óta szentelte étetét. Akkor éppen a matúra előtt állt, mi­kor Alexander bátyját a III. Sándor cár ellen irányuló me­rénylet előkészítésében való részvétele miatt kivégezték. — Már akkor kijelentette: „Nem, nem ezen az úton fogunk ha­ladni ... „Teljes ifjú hevével és hatalmas munkairammal fo­gott e lángeszű ember a „má­sik út" tanulmányozásához el­méletben és a gyakorlatban is, amire öt éves szamarai (most Kujbiéev) tartózkodása alatt volt ép elég alkalma. Ez a városka Volga és Ázsia határán fekszik, volt ugyanis a Szibé­riába deportált és onnan vissza­térő legkülönbözőbb árnyalatú forradalmárok ütköző állomása. 1894-ben a marxizmus alapján, amelyben végül megtalálta a keresett .jnásik útat", kezdte szervezni és egyesíteni Péter- várott az ottani vitaköröket és a munkásmozgalmat... Az amerikai és az angol im­perialisták, valamint francia szövetségeseik azonban semmi­képpen sem akarták megenged­ni, hogy Lenin, a forradalmi internacionalista visszatérjen a forradalmi Oroszországba. Egy­idejűleg a burzsoá Ideiglenes Kormány, mely nem szívesen látta Lenint, az orosz munkás - osztály vezérét Petrográdon, szintén mindenféle akadályokat gördített hazatérése elé. Végül is Frantz Platten svájci inter­nacionalista szocialista segítsé­gével sikerült Leninnek enge­délyt kapnia a Németországon keresztüli — lezárt vagonokban — való átutazására, Mert Lenin jellemző figyelmességével nem feledkezett me* egyetlen svájci emigrációba* Mő elvtársá­ról, valamiét ezek családjáról sem. Március 27-én hagyta el Lenin az emigránsok egy cso­portjával Bern városát és áp­rilis 3-án éjjel tizenegy órakor érkezik a Finlandi pályaudvaron Pétervárra, ahol egy páncél­autó tetejéről mondta el az öt váró lelkes tömeg előtt neve­zetes beszédét, amelyben meg­fogalmazta a szocialista for­radalom jelszavát. Lenin már 1905-ben „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban" című munkájá­ban megmondta, hogy a prole­tariátus a cárizmus megdöntése után a szocialista forradalom megvalósítására fog áttérni. — Most elérkezett hát ez idő­pont ... — Másnap a Tauriai Palotában két egymásután kö­vetkező beszámolón felolvasta és megmagyarázta híres Ápri­lisi Téziseit. Ezek a pártnak és a proletariátusnak zseniális ha­ditervet adtak a polgári de­mokratikus forradalomból a szocialista forradalomba való átmenetért folytatott harcban. A tíz tézis a háború, az Ideig­lenes kormányhoz való viszg^iy, a kettőshatalom,fa szovjetköz­társaság, a bolsevik agitáció és propaganda jellege, a párt és a megalkuvó mensevlk és eszer pártokhoz való viszony kérdé­seire adott kimerítő választ. Különösen a „béke, föld, sza­badság az összes nemzetiség­nek" nevezetű három tézis élt elevenen a néptömegekben. — További pont azt javasolta, hogy a bolsevista pártot kom­munista pártnak nevezzék, ahogy Marx és Engels nevezték pártjukat és alakítsák meg az opportunizmustól és szociál- sovlnizmustól mentes III. Kom­munista Internacionálét. Április 20—21-én, az Ideig­lenes kormánynak a cári szer­ződések melletti hűségnyilat­kozata miatt felháborodott tö­megtüntetések az Ideiglenes Kormány válságának kezdetét jelentették. Lenin azt követelte, hogy a bolsevik párt mindaddig, amed­dig a Szovjetben kisebbségben van, végezze a hibák bírálatá­nak és megvilágításának mun­káját. .. így az április 24-i (le­gális) VII. konferencián kiadott jelszó „Minden hatalmat a Szovjetnek!" később fel és letűnt a különböző szükséges taktika alkalmazásainál. (A múlt év végén a budapesti munkástanács ellen, amelybe imperialista ágensek férkőztek be, kellett Kádár elvtársnak hasonló módon fellépnie, mert munkásszervezet is lehet, ha a burzsoá platformjára helyez­kedik, — népellenes.) Május 5-én új koaliciós kormány ala­kult, amely tovább folytatta a nemzetiségi és szociális elnyo­mást, valamint a háborút. Június 18-án a forradalom áldozatainak sírjánál Petro- grádban és egyebütt a munká­sok és katonák a bolsevikok vezetésével hatalmas tiltakozó tömegtüntetéseket rendeztek az Ideiglenes Kormány politi­kája ellen. Ez azonban, hogy teljesítse az angol és francia imperialisták akaratát, pont e napon a katonákat a harctéren támadásba kergette. Az offen- zíva persze összeomlott és ezzel a kormány második politikai válsága kezdődött meg. KOLÄR LAJOS \A/y\AAAAAAA/WNAAA/VVW7WWWVW\AAAA/\AAAAAAAAAAAAA/WVWWWVWWWVWWVWWV' A kolorádóbogarak nyomában Nem tudományosan biológiai elemzésről van szó, hanem csu­pán egy kis történet elmondá­sáról. Az egyik napon az öreg X. Kálmán gazda arra eszmélt a rétéi határban, hogy már itt az ideje a burgonya töltögetésé- nek. — Kimegy feleségével á „pótlékba“ (háztáji föld) és a gyönyörű júniusi napsütésben kezébe szorítja a kapát. A me­leg, az izzadás gyöngyszemeit varázsolja a Kálmán bácsi hom­lokára, miközben a virágzásnak induló burgonyabokrok tövéhez húzza a porhanyós humuszt. A munka jól halad, szinte gé­piessé válik az ide-oda hajlon- gás, a kapa sercegve vág a föld éltető nedvét szívó gyomok gyökereibe. _— Érdekes — fakad a szó az öreg gazda ajkán és köze­lebb hajol a bokorhoz. Hirtelen úgy véli, hogy külö­nös virágok nyílnak az egyes bokrokban. Kapanyélre támasz­kodva kíváncsian szemléli a csodát. A szemüvegét is felte­szi és féltérdre ereszkedik. — Milyen különösek, csak nem katicabogarak? — tűnődik az öreg. — Nézd no, már lyu­kat rágott a leveleken. — Te, asszony! — fordul feleségéhez, aki vagy két sorral felébbre jár. — Nézd csak ezeket a boga­rakat! Klári néni a szövetkezet ker­tészeti * csoportjának tapasztalt vezetője közelebb lép és fel­ismeri a burgonya legnagyobb ellenségét, a nyugati nagyiéig kűség ajándékát, a fénylő ko- Icrádóbogarakat. — A mindenét, még csak ez hiányzott! — tör ki Klári né­niből az indulat. Aztán otthagyja a kapát, a férjét, eliramodik a falu felé. Kis idő múltán egy vödör ga- madinnal tér vissza és pillana­tok alatt fehér védőköpenybe öltözteti a burgonyabokrokat. Az öreg gazdát sem hagyja békében az eset. Folyton elmél­kedik: sohasem volt a kertek alján e csúnya férgekből. Hon­nan jöhettek ezek ide? Majd elhatározta, hogy utánanéz a dolognak. Másnap_ kampósbotját is ma­gával viszi a határba. Megy a szövetkezet földjére, felpiszkál néhány burgonyabokrot, de bi­zony semmit nem talál. Letér a patak felé vezető úton az alsó dűlőbe. A széles búzatáblában itt-ott kéklik a búzavirág és a réti­pipacs bíbora is ki-kivillan a lengő búzaszálak közül. Gyönyö­rűség szemlélni a látomást. De ni! — beljebb sárgászöld színben piros pötyökkel tűnik fel valami a búzában — mi az? Kálmán gazda botjával óva­tosan szétválasztja a kalászo­kat, lassan közelít a csodához. Néhány lépés után földbe gyö­keredzik a lába. Előtte burgo­nyabokor, melyen nyüzsögnek a kolorádóbogarak. Ki tudja hány burgonyabokor és hány kolorádóbogár? Mintha Csak szétültette volna valaki a búzatáblában! Többre nem is kíváncsi, amit lát, egy szuszra elmondja ott­hon a feleségének. Klári néni először dühbe gurul, öklét ráz­za, majd a nyugatiakat és a tavalyi burgonyaszedő brigádot szidja, amiért nem szedték fel rendesen a termést, s az ott­maradt burgonya az idén kikelt. Mire Kálmán bácsi magához tér az álmélkodásból, már csak az utcaajtón kilibbenő asszonyt látja, aki úgy siet az iskolába, hogy köszönni is elfelejt: meg­mondani a tanítóknak, hol ke­ressék a burgonya ellenségeit! Kálmán bácsi megfogja a kampósbotját és megyen a köz­ségházára ... T. O­Hogyan viselkedjünk TELEFONÁLÁS A mai ember az életét alig tudná elképzelni telefon nélkül. Tanuljunk meg tehát helyesen telefonálni. Ha a hívott szám jelentkezik, akkor mi a hívók így mutatkozunk be pl. Épít­kezési vállalat, bérelszámoló. Kiss. Jó napot! Amire a hivott szám ugyancsak bemondja ki van a telefonnál. Ha már a kért osztály jelentkezik, akkor azt mondjuk: kérem Fekete elvtár­sat vagy szaktársat. Amire azt a választ kapjuk: kapcsolom, vagy adom. Ne használjuk, gd- ja nekem ezt, meg ezt. Ezt a hangnemet szokjuk le, ilyen hangon a vállalat vezetőjének sem illik beszélni. Ha telefoná­lunk beszélgetésünk legyen rö­vid és tömör. Soha se felejtsük el, hogy a telefont nem a mi magánbeszélgetésünk lebonyolí­tására szerelték fel. LÁTOGATÁS ZALA JÓZSEF: Az Elba mell ól Festői házak. Kertjük gondozott, ösvényük mentén a virág ezer. Tükör gyanánt csodálják a folyót, hol a part ölén csónak vesztegel. A füzes part, zöld hegy és völgy örök; a változás: a suhanó habok. A kék folyó szüntelen hömpölyög. Hátán hajó, vitorlás, csónakok, tükrén csillannak pompás városok; palota, dóm, híd intenek felé. A nyugtalan víz csak csobog, csobog, mintha távol a tengert sejtené. Nézem népeink kék ütőerét, melyen az élet biztos révbe tart, hallom habján a csobbanó zenét, szívembe zárlak bűvös Elbapart... A FARAO ATKA Még ma is gyakran halljuk „vizit"-be megyek. Egykor, nem is olyan régen szokás volt. hogy az új működési helyre érkezett alkalmazott feleségével vagy a fiatal házasok a fel­jebbvalónál vagy társuknál, akivel a jövőben szorosabb vi­szonyban akartak lenni látoga­tást tettek. Ma már az ilyen látogatások nem kötelezők és elmaradásuk sértődségre nem adhat okot, de még ma is szo­kásos. Az ilyen látogatást illik rövid időn belül visszaadni. Az ilyen látogatásokat ne kössük össze holmiféle nagy vendéglá­tással; ebéddel vagy vacsorá­val. Ilyenkor cigarettát, édessé­get és legfeljebb feketekávét kínálunk. Ilyenkor a gyerekeket vagy más családtagot hagyjuk otthon. A látogatást d. e. 11 óra után vagy d. u. 5-kor vé­gezzük. A rokonok és jóbarátok kö­zötti látogatások már nem ír­nak elő ilyen szabályokat. Min­denesetre illik magunkat beje­lenteni, mert ma amikor az asszony is dolgozik, nem kelle­mes meglepni és csak beállíta­ni. Ilyen látogatást illik vissza­adni, de nincs időhöz kötve. Nagy városokban a barátnők és a barátok szívesen találkoz­nak kávéházakban és cukrász­dákban, így aztán a „vizitek“ egészen kimennek a divatból. A látogatás egyik faja a be­teglátogatás, Sajnos azt sok helyen még ma is rosszul gya­korolják. Ha beteget látoga­tunk, soha se felejtsük el, hogy a beteg állapota sem testileg sem lelkileg nem olyan, hogy ott órákhosszat látogatásokat fogadjon. _ Kerüljünk minden" olyan beszélgetést, ami a bete­get felizgatja. Hallgassuk türe­lemmel az ő mondanivalóját. Ha kissé füllentünk is, mond­juk, hogy már jól néz ki. Olyan beszélgetéstől kíméljük, hogy beszámolunk neki ki halt meg, ki betegedett meg és hasonlót A beteg kajlemes dolgokat akar hallani. Minden ember élni akar és fél a haláltól, különösen a beteg ember. Ne meséljünk neki mindenféle pletykát. Egyszóval legyünk tapintatosak. Ezenkívül vannak olyan al­kalmak, amelyeket kikerülni nem lehet. A mai kultúrember keresi az emberekkel való érintkezést. Az első csoportba tartozik ez a vonaton, autóbu­szon, villanyoson való utazás, az üzletekben való bevásárlás a másik csoportba a szórako­zóhelyek tartoznak: színház, mozi, koncert, kiállítás, kávé­ház stb. A mindennapi életben gyak­ran előfordul, hogy egyes em­berektől valami szolgálatot ké­rünk, illetve veszünk igénybe. Bár az itt alkalmazott dolgozók munkájukért fizetést kapnak, mégis illő, hogy igénybevéte­lüknél a „kérem“ és „köszö­nöm“ szócskát ne hagyjuk el. Mennyivel szebben hangzik, ha mondanivalónkat így kezdjük („kérek — nem pedig „adjon“). Gyakran hallani ilyeg megjegy­zéseket: „valamikor az alkalma­zott nem mert így beszélni“. Igaz, valamikor az alkalmazott­nak sokat kellett zsebrevágni, de azok, akik ezt állítják, te­gyék kezüket szívükre és vall­ják be, hogy valamikor ők is udvariasabb hangot használtak. Ne felejtsük el, hogyha mi ud­variasan szólunk, akkor mi is udvarias választ kapunk. Erre van egy találós mondás: ami­lyen a ... Ne értékel jük le áz egyes foglalkozásokat, Minden dolgozó ember a maga posztján fontos szerepet tölt be. Egyiptomnak az idők homá­lyában vesző története különö­sen alkalmas arra, hogy meg­ejtse a titokzatosságra hajla­mos képzeletet. Magam is álltam holdfényes éjszakán a karnaki templom óriási oszlopai között. A szertelen méretű rop­pant kőoszlopok ötezer év előtti építkezései csodáról beszéltek, faragott képeik pedig még to­vábbi Öt ezredév történetére mutattak vissza. Mert legalább ennyi idő kellett, hogy Egyip­tom művelődése megtegye útját az ősállapottól a karnaki idők kulturális színvonaláig. Odabenn sejtelmes árnyakat vetített a hold az oszlopsorok közé, oda- künn rózsaszín fényben tündök­lőit a sivatag s a Nílus folyói kony ezüstszalagot vont reá. Ennek a tízezer évre visszate­kintő világnak a varázsával él vissza a külföldi sajtó, amikor a legendákat babonaterjesztő laptölteléknek használja fel. Üjra meg újra felröppennek olyan hírek, amelyeknek lélek- mérgezés jár a nyomában. Ilyen a vészthozó múmiák meséje_ s a sírkamrák felbontásához kap­csolódó átok. Az utóbbi annak az egyszerű véletlennek köszönheti az ere­detét, hogy lord Carnarvon-é, Tutenkámen fáráó sir jónak egyik felfedezőjét megcsípte egy légy, vérmérgezést kapott és meghalt. A szenzációra éhes amerikai és angol lapoknak több sem kellett. Azonnal világgá kürtői- ték, hogy a tudós lord a fáráó átkának lett az áldozata. Ugya­nis a sírkamra bejárata fölött ez a felirat volt olvasható: „Gyors szárnyakon száll a halál arra, aki a fáraók sírjához me­részel 5nyúlni“. Lord Carnarvon elkövette a szentségtörést és két napra rá utolérte az átok. Itt máris meg kell jegyeznem, hogy ez az átokszöveg merő ki­találás. Ilyen feliratot a király­sír bejáratánál nem találtak. Az sem igaz, hogy a légy két nappal a sír felbontása után hajtotta végre Tut ankämen bosz- szúját. Lord Carnarvon munka­társával Howard Carterrel együtt 1906-ban kezdte meg kutatásait a tébai királysírok után. 1922- ben találta meg Tutankámen sírját és rá egy évre, 1923-ban érte Lord Carnarvont a halálos csípés. Különben is beteg volt már akkor; közvetlen el<9>b két súlyos műtéten esett át. Idős ember is volt, elgyengült szer­vezete nem bírt ellenállni a fertőzés erejének. Dehát ismerjük a hírgyártás lélektanát. Az előfizető figyel­mét nem lehet mindennapos esetekkel ébren tartani. A jó amerikai riporter a szürke hírt hamis toldás-foldással rikítóvá kendőzi s így már az olvasó szeme megakad rajta. Halálos légycsípés gyakran fordul elő, tehát, hogy a hír vonzó legyen, ezt a címet adták neki: A fáraó átka. Később a hír dagadni kezdett, mint a Nílus, amikor megárad. Történt, hogy a sírkutató tár­saságnak egy második tagja is meghalt. Nosza, repült a hír: ime a második áldozat! Azután egy harmadik haláleset is kö­vetkezett, de erre már a ripor­ter összeadás helyett szorozni kezdett és három helyett kilenc áldozat tragikus sorsát dobta a közönség fülébe. Majd felhord sant a hírtrombita: Immár hu­szonegyen pusztultak el a fáráó nyugalmának megháborítói kö­zül! Végre az utolsó emberre is lesújtott az átok: meghalt Ho­ward Carter, lord Carnarvon munkatársa! Ebben a fogalmazásban járta be a hír a világsajtót és bor­zongatta meg a lelkeket. Az újságokból átkerült okkultista könyvekbe is — egyik a másik­tól vette át, minden további forráskutatás nélkül; amit né­hány esetben megállapítottam: a sajtóhibákkal egyiift. Pedig ha az egyiptomi nadra­gulyának utánajártak volna, ezt a tényállást derítették volna ki: A sírkamra felbontásánál hu­szonhaton voltak jelen. Ezek közül mindössze heten haltak meg. Nem megdöbbentő egy­másutánban, amint a hírmétely igyekezett feltüntetni, hanem tizenhét év alatt. Es nem a vi­lággá kürtőit rejtélyes beteg­ségek lepték meg őket, hanem tildövész, érelmeszedés s más hasonló hétköznapi kór végzett velük. Howard Carter hatvanhat éves korában halt meg s a többi sem volt már fiatal ember, ami­kor a vállalkozáshoz csatlako­zott. A szokatlan éghajlati vi-' szonyok, a megerőltető munka, a Nílus áradásai után fellépő malária elég ok lett volna, hogy akár mégegyszer annyian hal-' janak el, minden átok nélkül. Ismertem itt Budapesten egy asztaltársaságot, ennek tagjai közül tizenhét év alatt többen haltak meg, mint heten — pe­dig a Duna kevesebb veszélyt hömpölyget mint a Nílus. De próbáljunk közelebb fér­kőzni a fáráó átkához. Miféle földöntúli hatalom adományozta az egyiptomi papoknak a rontó átok képességét? Ammon, a napisten? vagy Osiris, a holtak istene? vagy Isis, Osiris felesé­ge? esetleg a kettejük fia, Ho- rus? De hiszen ezek a többi temérdek egyiptomi istenséggel együtt már réges-régen nyug-’ díjban vannak: bajos őket ma már tanúkul előráncigálni. — A modern misztikusok tehát egyéb magyarázatot eszeltek ki. Az egyiptomi papok mágusok voltak — mondják — és ismer­ték a titkos erőket, amelyeket áldássá vagy átokká bírtak bű­völni. Ebben az esetben az átokkal úgyszólván megtöltötték a sírkamrát, mint villamosság* gal az akkumulátort, s az átok* anyag mindaddig épségben ma* radt, amíg a hatályba lépés ideje elkövetkezett. Dehát akkor miért kedveztek éppenséggel ennek a jelenték-' felen gyermek-fáraónak s miért nem védték meg az átok erejé-' vei a nagy fáraók sírját? Köz- tűk a legnagyobbét, II. Rham* sesét? Mert lám, a nagy bibliai fi- ráónak múmiája immár a kairói múzeum üvegszekrényében pi­hen, egyéb uralkodótársai kő- zött. Ott látható még I. Sefhos, III. Rhamses, I. Amenophis, II. és III. Thutmosis Járdák mu- miája, hogy csak erről az egy múzeumi teremről beszéljek. Nem ártottak és nem ártanak ők senkinek; sőt hasznára van­nak az egyiptomi állampénztár nak, mert a látogatók tetemes összegeket hagynak ott belépési díj fejében.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents