Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-06-04 / 23. szám
KILENCEDIK PREMIER Kilenc éve annak, hogy egv pár „forrófejű“ fiatal találkozott, tervezgetett, álmodozott, gondolkodott, harcolt, hogy valamilyen módon hozzáférhetőbbé, ismertebbé tegyék népművészeti hagyományaink akkor már lassan a feledés homályába merülő értékeit. Az álmodozásuk valóra vált. Elképzelésük megvalósulásának látható bizonyítéka volt kilencedik premierjük is. De milyen látható bizonyítéka? A premier előadásoknál hideg szakemberek sokaságából álló közönség volt jelen mindig- A tapsorkánok, ha fel is harsannak, akkor is csak a második balkon jóvoltából, ahol a minden szépet, egészségeset befogadó fiatalság zsúfolódik össze. De az utolsó premieren nem így volt. Megtört a merevség jege mindjárt az első számnál. Hódító erővel hatott a színpadon önfeledten táncba mélyült fiatalos erőt, lelkesedést, optimizmust, sugárzó egyénisége. Megtört a jég. Az utolsó ütemeket már tapsorkán kisérte. A hangulat felengedett és minden újabb számnál forróbbá, tüzesebbé vált. Egymásután zúgtak fel a nyíltszíni tapsok, és az ismétlést követelő vastapsorkán. Műsorukat a „Detvai mulatság“-gal nyitották meg, Hatalmas erő volt az, amely benne rejlett. Az öröm, a boldogság ereje. Értéke a szinte villanásszerűen suhanó lábak cifrázása mellett tartalmának tökéletes tolmácsolásában rejlett. De boncolgathatnánk bármely más táncukat, mindegyiknél világosan visszatükröződött' a tartalom, a mondanivaló tökéletes kifejezésének elsődlegessége. Három új táncszámmal gazdagodott az ezévi műsoruk, melyek közül kiemelkedett A. Moyzes — 3. Nosáf- „A Kriván alatt" (Pod nasim Krivánom) című kompozíciója. Különösen kiemelte értékét a zenébe, dalban, táncban való egységessége. A másik J. Mozi—Guoth: „Diákok“ (Studentsky) érdekes, új, hazánkban még eléggé ismeretlen formában feldolgozott tánc. A diákok életéből tolmácsolt egy-két boldog pillanatot. Mondanivalója — tanulás, játék, szerelem. — Harmadik J. Mőzi — Takács A. „Pásztortánc“ (Tanec pastierov). A magyar pásztorok életéből, táncuk figurális gazdagságából, életük kménységéből ad Ízelítőt) Mindhárom tánc — habár karakterükben egész különállóak — tökéletesen beleillett a műsorba. Értékesebbé, élvezhetőbbé és változatosabbá tette azt. A műsorban egyenlő partnere volt a tánccsoportnak az énekkar. Ugyanolyan tiszta és élvezhető művészetet tolmácsoltak dalaikon keresztül, mint a táncosok. Különösen az a eapella müveik voltak azok. melyek mélyen megfogták hallgatóik szivét A gazdag külföldi turnékkal rendelkező együttes énekkara kedvesen lepte meg a közönséget egy svéd, egy német és egy brazil énekszámmal. Valamivel gyengébb eredménnyel dicsekedhet az együttes zenekara. Habár jól húzták a talpalávalőt a táncosoknak, de mégis az egységesebb, erőteljeseb, ritmusában pontosabb muzsika, még nagyobb teljesítményekre késztette volna őket. Ami kilenc évvel ezelőtt még csak elképzelés volt, ma már sok külföldi úttal a hátuk mögött állő valóság. Lűénica, — ez ma már egy fogalom! Fogalom, mely példaként lebeg hazánk népművészeti csoportjai előtt. Nevük kristálytiszta, és minden újabb premier, bemutatkozás után fényesebben ragyok és öregbedlk dicsőségük. Halljuk, rebesgetik a drótnélküli telefon szárnyain terjed a gyűlésekről, baráti beszélgetésekről megtért emberek beszámolói bizonyítják, hogy hamarosati megszületik a r.üönica magyar testvére is. Igaz, ez áz együttes már megvan, két éve \mjúdik. hogy hivatalosan is, mint félhivatásos együttes megszülethessen. A kétéves vajúdási időszak eredménye szép. — Foglalkozott már vele az Oj Ifjúság korábbi száma is- Meglehet, mire ez a cikk megjelenik, akkorára ez az együttes már meg is kapja a hivatalos dekrétet létezése jóváhagyásáról. Megkapja és megkezdheti teljes lendülettel a munkát. Elismerten megindúlhat azon az úton, melyen a Lúcnica kilenc éve jár. Elindulhat: munkájánál szüksége lesz az öregebb testvér segítő, támogató kezeire is. Reméljük, az öregebb testvér nem vonja meg tőle ezt1 T. A. A DUNAPARTON Támaszkodom a karzaton s mint kecses nőket a kamasz, ámulva nézem, mily csodát művel a parton a tavasz Ezer részeg-szép rezzenés cikkázik tagjaimon át, úgy tűnik, csupán kedvemért öltöttek ünneplőt a fák. Felém tör az illat, a fény, a kacaj, a vilió habok; magamba szívom, szinte már az egész tavasz én vagyok. — Két éve, 6, letűnt idő, ó, lány, ó, kékszirmú szemek! — nem mertem volna hinni sem, hogy egyszer még vidám leszek. Kilenc évszaktól vártalak, de örök lett a vélt szünet, így értem el ez új tavaszt már szívemben Is nélküled. Most mosollyal Iszom a fényt mint a rét bús napok után, s nézem, hogy futnak, tűnnek el a habok a játszó Dunán. PETRIK JÓZSEF RÓZSA VÁR ÁS Senkik és semmik nem szívlelnek, magam maradtam útszélre dobva kártyaváros vén szemétdombja, hol szép és szenny együtt foszlanak. Elillant körülem a szellő; rózsáért nyúltam, tövis jutott, bort töltöttem csorba poharamba ajkamhoz vettem, vérré változott. Szeretni vágytam, szeretetre vágytam s megátkozott egy zord ima, ó jaj, hogy e néma csendben a szívnek meg-kell fagynia. Dalra, vágytam, üdítő ialra, csalogánynótát zengeni s jajkiáltás lett a dalból embertelenül emberi. Itt vagyok hát magamra hagyva s körülkacag e. szép világ, mert jaj a szívnek, ha elvesztette az élet üdítő mámorát. Itt vagyok, mint téli csúcson mogorva, szürke sziklakő, balga, buta csodára várva, hogy szemétdombon majd rózsa nő. FECSÖ PÁL EREDI LÁSZLÓ: Emlékeim közül Gondolok még Rád is néha. Fölidézem emlékedet. ... látom karcsú tested, amint : kezembe tetted ... ... mikor rózsát adtam a kertben, Te meg hűségre kértél engem .. • Látlak eltűnni alkonyaiban, látlak eltűnni hitszegetten. De ma mát, csak visszhang vagy múló életemben; sápadt arcomon epy megtört vonás, — Csak ha turkálok még néha a múltban akad meg tétova kezem gondolataim hosszú fonalán. Pedig Te mentél el, s az állomáson én maradtam. Pedig Te csaltál meg, a bűnös a megcsal): én vagyok. — Én mégis itt vagyok! Nem vagy már más, mint tűnő emlék; egy későtavasszal nyíló hóvirág, mit álombaringat a nyári nap, de új életet új tavasz sem ád. éjféli csevegés f^KÓland vitézzel end van. Az égbolt sötét leplét csillagok díszítik, az utcán nem jár senki. Itt állok az Április 4. tér kútja előtt és nézem a magasban álló Rótand vitéz alakját. Bizony jó Róland régóta állsz már ezen a helyen és sokat láttál, de nem mindent. Nem láttál királyokat és mézeskalácsárusokat, Jakab bírót sé fiait, nem láttad Brandysi Jiskrát és nem láttad milyen arcot vágott a leffedtszájú Ferdinand a koronázás utőrjártak ebbe a városba császárok, királyok, hercegek, fejedelmek és egyéb koronás ingyenélők. Haszon nem volt a látogatásokból, mert ezek az urak ettek-ittak, mulatoztak és a város vén könyveiben megállapítottam, hogy ezek a királyi látogatások mindenkor a tehertétel-rovatot gyarapították. De ha megengeded kedves Róland vitéz, talán leülök erre a padra és elmesélek neked néhány emléket Bratislava életéből. 1314-ben tűz pusztított a városban. 1444. május 7-ért Brandysi Jiskra vértjén csillogott a nap és 1509-ben a Mihály- kapu felöl két kaszás csontváz hozta a pestist. 1515-ben ismét fellobbant a tűz és tomboló táncot jártak a lángok a hamvadó házak tetején. 1526-ban rémült sietséggel erösitgették a város falait. Mohács felől, jó magyar vitézek holttestén átgázolva közeledett a török. Persze nem gazdag polgárok, vagy a nemes uraságok hordták a köveket, hanem a szegénység. 1572-ben ismét a tűz volt az úr. Akkor állították fel ezt a kutat, hogy renaisance-szépségééel napjainkig hirdesse régi idők művészetét. Emlékszel még mesteredre kedves Róland vitéz? Emlékszel még Luttringer Andrásra a kőfaragóra? Mennyi szeretettel, féltéssel simogatták eres-bütykös kezei a te hűvös kötestedet. 1590-ben megmozdult a föld alattad. Falak repedtek, tori nyok dőltek és sikoltások hasítottak a földrengés tompa mo-> rajába. 1800. július 18-án emlékszel Róland vitéz?... valami álmos, puha csend ült a városon. Te egy kis ablakon át beláttál egy szobácskába, ahol egy ifjú költő szerelmes verset írt. A kolostor felöl két koeakos barát közeledett nagyban vitázva... amikor felsikoltott a kiáltás: tűz ven! És köszemeid könny- telenül nézték, ahogy száz bratisíavai ház hamuvá vált. 1805-ben Napóleon, a forradalmat meglovagoló császár gránátosait figyelted és 1811-ben ismét a vörös kakas pusztított. A mosolygó olasz tájak fiai felgyújtották a várat, a szél elhozta a szikrát a városba Is és ismét száz bratisíavai lett a lángok zsákmánya. De láttál te mást is Roland vitéz. Láttál pellengéren szenvedő nőket, láttad a megkorbáesolt szegénynép kibuggyanó vérét és láttad 1671-ben Niklas Drabit- zitis fejét a porban. Szegény Drabitzius! Könyvet írt a jó tudós: Lux in tenebris — Fény a sötétben. És akkor még halál járt a fényért. Sokat, nagyon sokat láttál kedves Róland vitéz. Előtted élte a város a maga életét, előtted vitatták a bajokat, a gondokat, előtted szenvedtek a szegények és előtted pöffeszkedtek a dúsak. Itt állsz évszázadok óta rendületlenül. I Láttál halált és életet, omló vért és csattanó csókot, tűzvészt és rombolást. Hallottál harci rivalgást és lágy éneket. Lebegett körülötted a nyomor savanykás illata és cifra dámák legyezőjéből felszálló parfümök hódító szaga. És egy kérdésem is ‘ lenne hozzád. Azt mesélik, hogy Szilveszter éjszakáján 12 órakor megfordulsz és felemelt karddal köszöntőd a szemben lévő házban tanyázó 12 tanácsúr visszatérő szellemét. És — a szerelmespárok, akik ezt látják, nagyon boldogok lesznek. Nézd — nem jár erre senki... nekem megmondhatod, hogy igaz-e ez?! Nem felelsz? Szófukar vagy kedves Róland, de azért szeretlek és mindnyájan szeretünk. Állj csak további szépülő századokon át e helyen, őrizd városunkat, népünket és ha este egy-egy szerelmes ifjú lány ajkán elcsattan a csők — kérlek — ha nem is fordulsz el — legalább engedd le a sisakrostélyodat. MIHÁLKA GYULA A gazdasági telep nem mész- sze fekszik az állomástól. Mindössze egy jó kurjan - tásnyira. Ha a nagymegyeri állomáson megáll a vonat s te véletlenül a majort keresed, kérdezősködnöd sem kell, mert ahogy elhagyod az állomást, máris láthatod, az örökké sut- tugó jegenyefákat és a piros- cserepes majori házakat. Csallóköznek és vidékének egyik jellegzetessége a nyár- és az akácfa. Tatán éppen azért mert a nyárfa kedveli leginkább a mélj/enfekvö vizenyős talajt, az akácfa pedig a homokos, kevésbé nedves földet. Illetve mind a két fa eléggé igénytelen. s így lett hazájuk a puszta. Szóval a nagymegueri állami gazdaság is nyár- és akácfák között fekszik. Hogy kié volt hajdanában ez a major és a temérdek föld — arról egész regényt lehetne írni. Nem is beszélve arrót, hogy a nagymegyeri majorhoz még kilenc kisebb vagy nagyabb major és tanya tartozott. Persze minden majorhoz egy-egy kastély is, meg aztán az apró majori házak és lakójuk, a görnyedthátú béresek és urasági cselédek, kik fiúról-fiúra hagyták a gyeplőt, az ostort és a kapott ekeszarvát, A sok közül csak egyet említek meg, Uhrovies Lajos bácsi! akiről egy néhány sorban szólni akarok, de nem is inkább öróla, hanem a legifjabb Uhrovicsról, a fiáról A megboldogult Lajos bácsi már nem él. — Ötvenöt éves volt szegény apám, amikor meghalt — mondja Lajos, aki ma a nagymegyeri járás legjobb kombajnistája. — Ha élne apám, tudomisten, hogy örülne, mert engem nagyon szeretett. Minden vágya az volt, hogy nekem valahogy jobb legyen, mint neki. Nem. akart ö urat nevelni belőlem, csak embert, de emberségesebb világban. Mintha most is hallanám, az oly sokszor elhangzott szavát „fiam, csak ember légy, olyan mint apád volt. Becsüld és szeresd a munkát és az embert, de győlöld ami rossz, ami embertelen ...“ S ahogy így beszélgetünk, még vagy öt olajosruhás fiatal sereglik körénk — javítómunkások. Lajos jóbarátai — sorstársai. Beszélgetünk erről-arróV, ki tudná azt mind papírra vetni, hogy miről. De néhány szót hadd jegyezzek le mégis. Lajos apja bátor kommunista volt, jelleme: az egyszerűség, a szókimondás, a munka szeretete. az emberek megbe- - csillése. Ö ezt hagyta örökségbe a fiának. És ennél többet nem is hagyhatott. Lajos bácsi mindig az igazságot és az emberséget akarta, ezért küzdött és harcolt világ- életén keresztül. Ha valahol baj volt. vagy ha valamelyik béresnek bánt óriása esett, azonnal szóvátette az intézőnek, de még a tizenháromezer hold bérlőjének, báró Kufsteinnak is. — Nem tűrt ö el semmit. Ez lett a veszte is. Egy szép napon magához hivatta az intéző és eképpen adta tudtára a báró óhaját és egyben végakaratát. — Uhrovies, én magával mint munkással meg voltam elégedve. De a szájával nem ... Uhrovies Lajos — Én csak az igazat mondtam, ha olykor-olykor szót emeltem bérestársaim nevében ez, vagy az ellen, — így Uhro- vics bácsi. — De vegye tudomásul, hogy az igazságnak két vége is vein. Maga itt mindig táziiott, kommunista eszmékkel mérgezte az emberek lelkét. Nem gondolja, hogy ez egy kicsit sok? — Lehet, hogy az intéző úrnak igen, de nekem nem — felelte határozott, bátor hangon Lajos bácsi, mire aztán az intéző is kijött a béketürésböt. — Maga még itt is lázad, hogy merészel ilyen hangon beszélni velem, maga... maga... Itt megállt, fújt mint egy mérges pulyka, majd ezekkel a szavakkal tett pontot az egész ügy végére. — Takarodjék ki innert! Holnap mehet ahová akar ... így lett aztán Uhrovies Lajosból is munkanélküli, földönfutó, míg nagy nehezen mégis akadt egy kis munka, hogy csillapítsa nyomorát,,. Ám Lajos erre már csak úgy emlékszik, mint egy fájó emlékre, messze rosszra. Az ö élete mát más, ha még nem is teljes, de jó. És ö bízik abban, hogy holnap jobb is lesz. Minden öröme a munka és a család. A munka azért, mert kereshet kicsiny családjának, az aranyos, szökehajú, kis bogárszemű lánykáinak. Csak egyedül dolgozik, s amikor megkérdem tőle, hogyan tud megélni egy fizetésből (1.300 korona) a válasz ez: — Szerényen, de jól. Van egy kis háztáji gazdálkodásunk, tyúkunk, diznónk, miegymás, hát valahogy csak kijövünk. Mit mondjak, én nem szoktam panaszkodni, ezt még az apámtól tanultam meg, ám az igazat én Is szeretem kimondani. Kommunista vagyok én is. Másképpen nem is tehetném. / gy gombolyodik tovább beszédünk fonala és egyre közvetlenebb és barátságosabb légkör alakul ki közöttünk. — Már kérdeznem sem kell, ömlik, árad a szó, csak győzzem mind lejegyezni. A kérésük csak az, hogy mindent úgy írjak meg, ahogy van. írjam meg a panaszukat is, mert van ám itt abból is elég. Először is meg kell jegyeznem, hogy a nagymegyeri állami gazdaságnak hatvan traktora és tizenhárom aratócséplőgépe van. Itt a gépvezetők egyben szerelők és javítók is. És itt kell kezdenem. A szerelők és a javítók legnagyobb gondja az alkatrész- hiány. Erről ugyan nem a gazdaság vezetősége tehet. Az alkatrészek hiányának okát máshol kell keresni. Ám ezt nem is forszírozzuk, erről már úgyis sok szó esett lapjaink hasábjain. Az eredmény eddig még nem sok. De hisszük, hogy rövidesen ez a kérdés is megoldódik. Van itt egy más probléma is, amiért a gazdaság vezetőségét terheli a felelősség. A szerelők és a javítók béli rezese között lényeges különbség van, pedig a szak-' tudás mind a két részről egyforma. Uhrovies Lajos is, míg az aratás meg nem kezdődik, javítómunkát végez. Ez nem is volna baj, ha a munkaelosztás is jó volna. Csak ám, ez itt a bökkenő. A szerelők normára dolgoznak. így misem terme-' szetesebb, hogy a munkájuk is könnyebb és ami a lényeges, a kereset is több. Nem így a javítóknál, akik még mindig órabérre dolgoznak, bár már nem egyszer kérték, hogy vezessék be náluk is a normarendszert, hogy tudják miért dolgoznak és mit keresnek . \ . Kérés ez, és tegyük hozzá, hogy jogos kérés. Ha igen? Haligasták meg akkor őket. Ez lenne szerény kérésük. Megérdemlik, mert becsületes, munkásfiatalok ezek, akik szívből és örömmel dolgoznak ... TÖRÖK ELEMÉR 1957. június 4.
