Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-06-04 / 23. szám
VI. évfolyam. —. 23. szám. Ara 60 fillér Bratislava, 1957. június 4 A CSISZ SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A LEGDRÁGÁBB KINCS Ezt a szót hallod: gyermek — és képzeletedben megjelenik egy szöszke, csillogó, nagyszemű emberke. Mosolyában egy világ gyönyörűsége tükröződik. Melengető, fenséges, érzés. Talán á világon nincs szebb valami a gyermek mosolyánál. Apró emberke! Benne a szerelem, a szeretet testesül még. A szerelem, a szeretet kiapadhatatlan forrásából fogantatott élet. Ez a szeretet Övezi továbbra is és ezt a szeretet árasztja ő is maga körül. Egy emberpalánta környezete valóságos édenkert, csupa öröm, vidámság, mosoly. Mindez egyetlen szóval: gyermek. Hány álmatlan éjszaka, aggódás, virrasztás fűződik ahhoz a röpke időszakhoz, amíg az Emberkéből Ember lesz? Csak egy egész pici láz, étvágytalanság s már felborul az egész család nyugalma. Mi az a megfoghatatlan erő, amely sr szülő egész lényét a kicsi emberpalántához fűzi? A szeretet, amely csak az élő világ birodalmának kiváltsága. A szeretet hatalmas erő. Egyedüli forrása a szív. Ez teszi értékessé, nemessé. S hiába igáznánk le és állítanánk szolgálatunkba a természet leghatalmasabb erőforrásait, ha életünkből hiányozna a szeretet. A szeretet hiányában az emberiség élete sivárrá, tartalmatlanná válna. Hiszen a szeretet az egész fejlődés folyamatának rugója Mert nem mérhetetlen szeretet fűződik-e egy-egy korszakalkotó találmányhoz is? Igen, szeretet. A természet szeretete, amelynek titkait a tudósok egész életükön át fürkészik Az emberiség szeretető, amelyet a természet titkainak feltárása szolgál. Hát akkor mennyivel nagyobb, hatalmasabb az a szeretet, amelyből élet, új ember fakad! Am amíg a világon lesz jó és rossz, addig a szeretet mellett lesz gyűlölet is. Ha szeretem a gyermeket, nem szerethetem azt, aki a gyermek életét, biztonságát veszélyezteti. A szeretet és gyűlölet egy és ugyanazon érem két oldala. Emlékeimben régóta kuporgatok egy gyermekkori élményt. Semmiség az egész, számomra mégis szimbólummá vált. Csaknem két évtizeddel ■'lőtt láttam egy reklámplakátot, amelyen puf. kképű gyermek csokoládét majszol, arca es:.!® maszat. Nekem ritkán jutott csokoládéra. Iga olcsó volt, de apám munkáját ettől is olcsóéban fizették. A csokoládé az én képzeletemben a jólét, a boldogság jelképe lett. Azután jöttek a háború évei. Eltűnt a reklám is, meg a csokoládé is. Újra csak a felszabadulás után láttam- Jgv vált most már számomra a csokoládé a jólét mellett a nyugalmas élet jelképévé is. Bármennyire gyermeki is hasonlat, van a dologban valami. Azóta is jó érzés csokoládét majszoló gyermeket látnom. A gyermekek társadalmunk kiváltságosai, csupa szeretet, gondoskodás veszi őket körül. Odaadó szeretetünk érmének másik oldala az a mélységes gyűlölet, amellyel azok iránt viseltetünk, akik a világot és gyermekeink biztonságát atompusztítással fenyegetik. S most a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából emelt hangon kiáltjuk világgá: Soha többé háborút! Ez a tiltakozás harsogjon fülsiketítőén, hogy gyermekeink mosolyát soha ne válthassa fel a rémület csokoládétól maszatos arcukon. ZSir.KA LÁSZLÓ Már következő számunkban indul az Űj Ifjúság Nagy Nyári Versenye! A melegebb és hosszabb napokban kellemes szórakozásban lehet részed. Vegyél részt a versemen. A szerencsés megfejtók között motorkerékpárt, 14 napos társasutazást a Szovjetunióba, ver- senykerékpárt és más értékes díjakat sorsolunk ki. Ne felejtsd el, 9 következő számunkban a 10. oldalon megtalálod a kérdést. LUDVlK ASKENAZY f Egy júniusi napon, a cároson túl sétálgatva, hirtelen kifogtunk egy'nyári záport. Egy csáp - pet sem ijedtünk meg tőle, — olyan volt,' mint mikor a fiatal kutya morog, az ember inkább / „ \ örül az ilyesminek. 'RÍ3 Aztán szétoszlot” tak a nem is nagyon sötét felhők, szétfújta őket a füszagtí szét. És az égen megjelent a szivárvány, fiatal, szikrázó, olyan, mintha, még nedves lenne az . iménti esőtől Egészen közel volt ez a szivárvány — körülbelül a szomszéd falu, Nézabudin mögött lehetett. Ha pontosabb mérőeszközünk van, megállapíthattuk voitV: hogy talán cit volt az erdészlak mögött, a Marjánkénak nevezett keresztútnál. De távolabb nem lehetett, igazságtalanok lennénk a szivárvóny- nyal, ha ezt állítanánk. Nem, távolabb nem lehetett Marján - kánál. Milyen öröm szivárványt nézni, hiszen a világ valamennyi színe benne gan, és valameny- nyi esőcseppje is, nézzétek csak meg, mielőtt szertefoszlik. Az egyik szín sötéten ragyogott, mint a rubin, a másik úgy világított, mint a macska •szeme. És a tölgy levelén, tegy esőcseppben, egy nagy, kerek esci- ereppben egy picike kis szivárvány ívelödött, egészen önállóan. De a legszebb mégiscsak az volt, az égen. — Nézd csak, milyen közel van — mondja emberke. Vagu három kilóméternyire lehet tőlünk, ugye? — Hát, — feleltem . — három kilométernyire biztosan:., ló három kilométernyire ... Ha ugyan nem négyre barátocskám. — Lehet, hogy négy kilométer is megvan az a távolság, — mondja — vagy esetleg öt is. . . Mondd, apu, nem tudod, mi lehet a szivárvány mögött? Ez érdekes kérdés volt — mi van a szivárvány mögött? És ha megnéznénk mi magunk? Elmegyünk Nezabudinba. — legrosszabb esetben átmegyünk a Marjánka keresztúthoz. Ott aztán átsétálunk a szivárvány íve alatt, mintha egy híd alatt mennénk, és már ott is Vagyunk a másik oldalon. — Gyere fiú; — mondom. — Megnézzük, lehet, hogy a szivárványnak egészen más színei •. annak' a. túlsó oldalán. És még senki sem látta, mi fogjuk meglátni, elsőnek a világon. — Azt aligha — válaszolta. —. A nezabudiniak biztosan látták már. Marjánkon pedig ott lakik az erdőkerülő, annak messzelá- tója is van. Sokáig baktattunk Nézabudin jelé. Egyszeresük lópata csattogását hallottuk a hátunk mögött. Megfordulunk — létrásszekér hajt felénk, a létrásszekéren meg Király iil. 'Igazi Király, Antal nevezetű, — meg. a feleségé. Borbála nevezetű, lói ismertük egymást, — a kutyájuk,. Lesan el-el járt hozzánk szimatolni szaglászni,, nincs-e csont számára. Lesan volt közöttünk az ösz- szekötő kapocs: így aztán Király megállt és ránk köszönt: — Jónapot;legények! — Jónapot kívánunk, — mondjuk. — Nem vinne magával egy darabon? — Hová igyekeznek? — kérdi Király. — Körülnézünk Marjánkon, — mondjuk óvatosan — szeretnénk látni, mi van a szivárvány másik oldalán. Király elmosolyodott — jókedvű ember volt. — Ugyan már, — mondja — Marjánkán nincs más, csak egy híd, s azt is meg kéne már javítani. Korhad az a híd, a községi titkár meg egy semmirekellő csibész. Aztán autóbuszai - lumás is van ott, meg egy kőbánya ... A- kőbányában naponta kétszer robbantanak, két órakor és ötkor. A patakban néha pisztráng is akad. De hogy ott látni lehetne, mi van a szivárvány másik oldalán ’. ... A, erről nekünk tudnunk kéne, mi Királyoü, Császárok és Becskek itt őslakók vagyunk! Aztán meg mi különben is a rétre megyünk, füvet kaszálni. A szivárvány meg egy kicsit oldalvást von... így hát, ne haragudjatok, legények __ — Ne menjenek Nezabudinba — mondta — se Marjánkéra. Hisz az a szivárvány úgyis sápad már, nézzék csak! . És csakugyan — a színes ív megremegett az égbolton, mintha valaki búcsúzóul kendőit lobogtatott volna, s szétfoszlott a szivárvány. v Mft volt mit tenni? Elmentünk Királyékkai füvet kaszálni. Ez legalább hasznos munka — míg a szivárvány ... De szívünk mélyén azért mégiscsak sajnáltuk ... , — Ha öslakók is, — mondja emberke — akkor sem biztos, hogy mindent ismernek ... Talán megláttuk volna azokat a színeket, amelyeket, senki sem látott meg! Lehet, hogy nincs ott semmi más, csak egy korhadó híd, — de ki áll jót ezért nekünk, ha mi magunk nem voltunk ott? KAFFKA MARGIT: Két harcsaszájú, picike jószág, Butácska, édes gyerektopán, Tétova — együgyű, tündéri nesszel Most tipeg által egv ócska szobán Ébred a szívem játékos kedve, Elborít hófehér virágeső — Amikor látom, a kacagásom Hangosan, édesen csapkod elő. Sok régi holmin, szürke íráson Úgy fut, iramlik, száz furcsa sugár, S én ennek is. annak is kiáltani vágyom: — Tip-top! Megindult. Pétiké jár. Még fogja erősen az asztallábat, És nyitva az ajka és úgy kipirul! Hős emberi lázzal, tüzes akarással E rózsarügyeeske megállni tanul. Most, — most! Elhagyja és indul előre, Hogy csetlik-botlik, mily tévedező! Tip-top! S aprózva közbe megállva Koppan vitézül a törpe cipő- Már ideér. Most nyújtja a karját, — „Csak szaporán, okosan Peti fiam!" S megered szaporán, — elesni nem ér rá, Előre hajlik — s az ölembe van. • létszik a játék. Kezdeti újra. A karszék mellé kerülök én, Nagyhosszat lépne, nagybamar elérne S fölbillen szegényke az elején. Remeg a szája, sírni szeretne, Szétnéz: sajnálja-é valaki? Gondolkozik ... majd felkel szepegve S új erővel fog újra neki. Rózsaszín ujját előre tartva, „Tip-top!“ — így indul óvatosan, . Halkan, selypítve biztatja magát, hogy: — „Csak las-san' Okos-san! Peti fiam!“ S elnézem hosszan, homályos szemmel, Borús káprázat száll le reám. . Tűnnek az évek •.. Megöregedtem .. . Egyedül lakom ócska szobán. S ím, néha erős lépés zaja hallik, Jön egy daliás, ifjú legény, — „Te vagy? Mit adjak! Kávét-e? Kalácsot?" Tip-top, — öregesen járom körül én. S míg sok vidám csinyjét, nagy kü/ködését Sorra beszéli, kacagva vígan. — Reszketve, ijedten suttogom én el — „Csak lassan! •' Csak lassan, okosan, Peti fiam!“ i SZIVÁRVÁNY
