Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-05-21 / 21. szám

Vera Mareckaja íhirMK — Ilonka, Ilonka, itt vagyok ... ide gyere!... Ilonka megpillantja Évát, visszainteget, s rö­viddel utána már ott van a kocsiban. Éva bemutatja Jóskának a barátnőjét: — Ilonka, a barátnőm, s egyben koleganöm is... — Irigylem a sorsukat, — mondja a tanító. — Maguk még ebben is szerencsésebbek Hálám­nál. Megoszthatják gondjaikat, örömeiket, de én .. Egyedül egy falucskában. Nehéz, nagyon nehéz ... Robog a vonat erős kattogással. Az elsuhanó táj már magán hordozza a nyárutó bélyegét... Égy lánctalpas traktor ekéje nagy rögöket fordít a száraz földből. A szél elkapja és mesz- szire dobja az ekeverte port... Á 11 ü n é s NAGYOT zökkenve áll meg a vonat. A tanító leszállásra készen búcsúzik: — A viszont látásra!. . Aztán tessék ám nekifogni a munkának, ne hogy panaszt emel­jen magukra a szülőfalum! És ha valamiben tanácsra szorulnak, bármikor rendelkezésükre állok... — Gyorsan leugrik a már mozgó, tovainduló vonatról. Éváék kihajolnak az ablakon é* vidáman in­tegetnek az egyre távolodó vonatról. A vonat tovaszuszog, s a lehulló napfényben, mintha két nyílegyenes ezüstcsíkot vonna maga után. A tanító ruganyos léptekkel indul az elárvult állomásról hazafelé. Jókedvű, még fütyörészget is útközben. * * * ISMÉT A KÉT tanítónőt látjuk a vasúti ko­csiban. — Mi van veled. Éva? Olyan szórakozott meg szótlan vagy valahogy... — mondja Ilonka szemrehányó ízzel. — Nem lehet az ember mindig jókedvű... — Gyanús vagy te nekem — nyúl Ilonka barátnőjének az álla alá és felbillenti a lehor- gasztott fejet. Mélyen a szemébe néz. de Éva nem állja soká a tekintetét, félrefordítja a fejét. — Tudod, Ilonkám, ez az élet különös valami. Az egyik pillanatban úgy érzed, hogy te vagy a világ legboldogabbja, a másikban meg, mintha kicsúszna lábad alól a talaj és nagyon szeren­csétlennek érzed magad ... Nekem, nekem most a szívem fá j nagyon ... — Látod, látod! Mihelyt nem vagyok mellet­ted rögtön baj van!... — dorgálja Ilonka a barátnőjét. — Hiába, a férfiak mindig veszélyt jelentenek a nőkre ... Erre aztán mindketten elmosolyodnak. MÁSNAP AZ ISKOLÁBAN folyik a tanítás. A táblánál egy ötödikes fiú áll és várja a tanító diktálását. A tanító merengve temet­kezik az ablakontúli aranyos őszi világba. — Sokára, nagy sóhaj után mondja a leírandó mondatot: — Évának hullámos, szőke haja van. A gyerek keze alól olyan ferdén kúszik ki az írás, mintha létra támasztódna a falnak. Az utolsó betűt már csak nagy csíklábolás árán tudja leírni. Csak a többiek kuncogására for­dul meg a tanító. — Állj székre, édesfiam, mert belebetegszel a nagy nyújtózkodásba'... — mondja, a ta­nító a gyereknek az osztály nagy derültségére. — No, ki lát benne hibát? Hadonászó karok a levegőben, majd az egyik kócos kislány türelmét vesztve kiböki: — Egy „1“—lel írta a hullámos szót. A gyerek befelé sunyítva, kissé szégyenkezve javítja ki a hibát és várja a további parancsot. — Van-e melléknév a mondatban? — kérdi a tanító. Rettentő fejtörés után szorítja ki magából a gyerek nagy bizonytalanul a feleletet: — Ebben a mondatban... ebben a mon­datban. . van melléknév. — Helyes .. _ Azt is meg tudnád mondani, hogy melyik az!?... Kis szünet után a gyerek csendesen ejti a szót: — Nem... — Az előbb azt mondtad, hogy van benne... Most meg nincs? — Tanító elvtárs kérem, én azt nem mond­tam, hbgy nincs . . . A tanítónak halvány mosoly rántja meg a szája sarkát, de a gyerekek nyerítve röhög- nek. Ebben a pillanatban nyílik az aitó és a ta- nítóné dugja be a fejét: — Jóska! Egy pillanatra küldd ki a Man­cit! ... A kislány örömmel pattan ki a helyéről és indul, közben a tanítónő szeme a táblára írt mondatot falja fel. A hullámos meg a szőke szó apruska villámokat pattinttat szeméből a tanító felé, aki zavarában a tábla előtt álló gyerekre formed: — Ne röhögj annál a táblánál! ... DÉLUTÁN van. A tanító az üres tanteremben ül és a más­napi előkészületeket kezdi írni. Alig ír azonban három-négy sort, erélyes kopogás után a HNB titkár lép be. _Zömök, vastagnyakú ember, világos, hideg szemekkel. A hangja akkor is dörög, ha nem akarja: — Szabadság! — Mit jót hozott, Ferenc bácsi — nyújtja kezét a tanító. A titkár előbb a fületövét vakarja meg, majd a torkán kös.zörim. A'^tfMő^fól ismeri az efajta előjátékot ■— munka van a községházán, segítségre van szükség. Dörgő nyögés tölti be a tantermet: — Egy liis munka volna... fontos kimuta­tás ... ha lenne szíves... — Majd sietve teszi még ihozzá, mintegy megnyugtatásképpen. — Nem sok az egész, dehát mink nem boldw ■ gulunk vele ... Legföljebb másfél őrá .. vagy még annyi se ... — Másfél óra ? . . . — gondolkozik el a tar­nftő. — Akor ráérek később is elmenni ? . .■ A vastagnyakú ember egyik lábáról a. má­sikra áll, a szemét a világért sem v'etné a tanítóra, s úgy nyögi kínlódva: — Inkább most mindjárt, mert erig;yon fon_ tos ... Reggelre a járáson kell ’„ennie ... Már harmadszor sürgették ... — Hm, hát akkor ... mehetünk . . — mond­ta a tanító. Kicsit mérgeden csapja be az elő­készületi naplót és indának, a titkár meg­könnyebbült sóhajjal "lépeget utána. nt 11 ü n é s A KOZSÉGHÍ^AN. A tarntó. titkár, meg az elnök üli körül a nagy íróasz/talt. A tanító elmélyülten tanul­mányozza a nyomtatványokat. Az arca mind­jobban ejkcímorul. _ — Hát nincs az istennek nagyobb marhája, aki ilyekelj ki tud találni — mondja a tanító nagyon nyergesen. A két ember csak néz maga elé komor hallgatással és mintha némi bocsánatkérés terülne az arcokon, hogyhát mink nem tehe­tünk róla, minket ne hibáztasson!. .. —. és még hogy ez másfél órai munka! ...,f — szorul ki a_ tanítóból a méltatlanság. Efjész éjjel sem lesz meg!... S / Jó szünet után az elnök bátorkodik a szóval: — Azért, aki konyít hozzá, annak ^legyen az... A tanító visszavágna, de inkább hallgat, hi­szen hiábavaló a beszéd, úgyis meg kell csi­nálni, mégpedig neki és senki másnak. Nekifog. _ _ Az irattárszekrényből sorra szedi az iratokat, szétrakja az asztalon — látszik, hogy nem elő­ször van itt, jártas a dolgokban. A két ember igyekszik feltűnés nélkül ülni, olykor összevillan a szemük . . . bólogatnak . . fejüket csóválják ... hallgatnak ... Ä 11 ü n é s AZ ÖRA éjfélt mutat. A tanító ingújjra vetkőzve dolgozik. Előtte a hamutartó tornyozva a sok cigarettavégtöl. Az elnök a sarokban csendes horkolással az igazak álmát alussza, a titkár meg az asztalra könyökölve bámul maga elé. Látszik róla, hogy rettentő csatát vív önmagával. Mintha mázsás súlyok húznák a szempilláit lefelé, de ő igyek­szik ellenállni, ha a fene fenét eszik is ... Azonban mindhiába! Megbillen az „agyongyö­tört“ fejecske és a következőkben az asztal lapjára ereszti harmatát szájának egyik sar­ka . Attünés AZ ÖRA kismutatója már a hármason is túl kúszott, s az irodában hajnali csendélet ter­peszkedik. A tanító az utolsó adatok hadát kényszeríti térdre. Aztán nagyot sóhajt, nyújtózik, ropog­tatja zsibbadt tagjait és körülnéz. Elmosolyo­dik és nagyot rikkant az atyafiakra: — Zabban a lovak, hé! A falu fejei felkapják a fejüket és bamba vigyorral pislognak a tanítóra. — Aláírhatják! — mutat a tanító a nagy­csomó paksamétára. — Megvan?... — nyújtózik a titkár, s az órára pislantva még hozzáteszi. — Ideje is már!... A tanítót hirtelen felpaprikázza a magabiztos, fölényes mozdulat és hang: — Ideje!? . . . Mondhatom jól rászenvedtek. . Vagy talán még az aláírás is nehezükre esik!? ... — Látom, hogy nehezére esett ez a kis munka... — dörgi a titkár felpattanva, — dehát megmondhatta vóna, hogy nem csinálom és kész ... Más is megtudta vóna csinálni! .. . — Más is ? .. . — torzul el a tanító arca a fájdalomtól. — Rendben van, majd máskor csináltassák meg mással... — Ugyan mire jó ez a veszekedés!? — pró­bálja az elnök fékezni az indulatokat. De a titkár most már svungba van, nem enged: — Én munkás vótam életemben, de becsüle­tes . . . Arattam én Nagyalmáson is ... Termes­nél, a bírónál ... — Az én apám sem volt gróf... — mondja a tanító 'csendesen. — Tudom — röffenti a titkár gúnyosan. — Hanem a becsület! — A becsület? — Az bizony! . .. Épp a minap beszéltem Terniccsel.. . Maga felől érdeklődött. Aszongya, hogy van a „húsos“ tanítótok? Mintha tőr döfödne a tanító szívébe, szinte összeroppan az igazságtalan vád súlya alatt. Nem bocsátkozik vitába, ilyen begyepesedett agyú emberrel nem érdemes ... Hirtelen mozdulattal felkapja az elkészült kimutatásokat és diribről-darabra tépi. Majd köszönés nélkül dühösen vágja be maga mögött az ajtót. \ (Folytatjuk) A nálunk is jól ismert filmszínésznő, a Szovjet­unió nemzeti művésze, legutóbb felejthetetlenül alakította Gorkij Anyáját. Mareckaját gyakran hív­ják meg külföldre is, hisz’ ma az egész világon „mesterségében“ komoly szaktekintélynek számít. Külföldi útjairól saját­maga mesélte: Nagy sikert aratott az Embe­rek szürkében című amerikai film, amelynek tartalma háború ellenes tiltakozásként hatott. Ennyi talán elég volna Cannes- ról, most mondjak valamit Kí­náról is. Nagyon szeretek visszaemlé­kezni a kínai emberekre. Mi­lyen szerénység, emberi méltó­ság és tamdnivágyás jellemzi az embereket ebben az ország­ban. Nem tudok meghatódott- ság nélkül visszaemlékezni arra az őszinte, baráti légkörre, ami engem ott körülvett. Mindenki, akivel összejöttem, igyekezett valamivel kedveskedni, ha más­sal nem, néhány orosz szóval. És így nem ritkán tréfás jele­netek játszódtak le, mert per­sze jól összekeverték a kifeje­zéseket. Különös érdeklődéssel indul­tam el Egyiptomba. Talán nem is kell orról beszélnem, milyen meghatódott Sággal léptem arra a földre, ahol nemrégen még véres harcok dúltak. Találkoz­tam emberekkel, akiknek a sze­mükből áradt a győzelmes büsz­keség. Az első élményem mind­járt Kairóból van. A mozi telve, izgatottan várom a film kezde­tét. Társaságomban van barát­nőm, Taheja Korioka is. Virá­got ajándékozott nekem, és én egyet ruhám kivágásába he­lyeztem. Színész-babona szerint ez szerencsét jelent. Megtud­tam, hogy a filmnek arab al­címeket adtak. Félve vártam, hogy sikerül Gorkijt lefordítani. Igazán nagyon szerencsétlenül éreztem magam, mikor egyszer­re csak megtudtam, hogy tech­nikai akadályok miatt nem az Anyá-t, hanem valami ameri­kai filmet fognak vetíteni. — A film szerencsére nem tartott soká, s ekkor bejelentették, hogy az Anya bemutatása most következik. Minden kételyem eloszlik, a siker óriási. A film forradalmi szelleme a Gorkij szó mélysége lenyűgözi az ösz- szes részvevőt. A bemutató után ovációk, éljenzések, rengetegen gratu­lálnak. Tudom, hogy az üdvöz­letek nemcsak nekem szólnak, hanem a szovjet népnek, a szovjet művészetnek,- mely ez­zel a filmmel is az ember har­cát mutatta be a kizsákmányo­lás, az erőszak és az elnyoma­tás ellen. Éppen Egyiptomban tapasztalhattam, milyen hatal­mas jelentősége van a közvet­len kapcsolatnak külföldi kol­légáimmal művészetünk fejlő­dése szempontjából. (A Szovjetszkij Ekran nyomán). Lassan szűnt meg ... Alfred de Musset, francia költő száz évvel ezelőtt 1857 április 29-én halt meg. Költészetére a XIX. század két hatal­mas szellemi áramlata nyomta rá a bélyegét a romantizmus és a pesszimizmus. Bár a hivatalos romantikus iskolához csak egész fiatal korában tartozott, romantikus volt akkor is, ami­kor maró gúnnyal a romantikus iskola külsőségeit támadta. A legújabb kutatások megcáfolták azt a családi legendát, mely szerint Musset egyenesen Jean d’Arc-tól származik. Musset Párizsban 1810 december 11-én született, gyermekkorát iro­dalmi légkörben töltötte. Életének legnagyobb eseménye az a szerencsétlenül végződött szerelem volt, mely George Sand írónőhöz fűzte. Életének második felében testi betegsége miatt is már keveset írt. Legszembetűnőbb Musset pesszimizmusa. Látta, hogy milyen igazságtalan a társadalom, milyen szégyenletes szerepet ját­szik az emberiség zöme, néhány hatalmas kezében. A francia forradalom bukása után az emberek ijesztő rémként nézték a valóságot, hiába álltak csatasorba a régi társadalom ellen, minden hiábavaló volt. A költészet a korok lelkének megnyi­latkozása és így természetesen a költőknél találjuk meg a pesszimizmus legerifceljesebb kifejezését. Musset gyöngéd, érzékeny lelke minden érzelem iránt fogékony volt, szinte belemerült a pesszimizmus árjába. „Az anyák aggastyánokat szültek — a szép reménység helyére, az iszonyatos kétségbe­esés költözött — mondja Musset. A költő mélyen gyöngéd, nincs benne sok erő, sok férfiasság. Az érzelem által emel­kedett a géniusz magaslatára — írják róla a kritikusok. — Genialitása valóban abban áll, hogy érzelmeit olyan közvetlen­séggel, olyan hatalmas erővel fe|ti ki. hogy olvasói lelkében ugyanazokat az érzelmeket kelti. Valóban versei annyira hatal­mába kerítik egész valónkat, hogy vele együtt könnyezünk és nevetünk. Költeményei a legőszintébb éietrajzot nyújtják. George Sand, a ragyogó költőasszony és Musset szerelmi tör­ténete külsőségekben banális egyszerű. A nagy tragédia a lel­kűkben játszódott le. Leghalhatatlanabb költeményei azok, amelyeket a szakítás után írt, amikor a kétségbeesett fájda­lomtól eljutott a nyugodt megbocsátásig. A szerelem és a fájdalom emlékében találjuk meg a vigaszt, a boldogságot — mondja a költő, a fenséges „Souvenir“ című versében, mely Musset talán legszebb verse. Prózai elbeszéléseit alig lehet Érájától elválasztani. A Vallo­más című regény nemcsak önvallomás, de a „század regé­nyének“ vázlata is. „Foglalkozásom, hogy igazat mondjak és kinyissam a szívem“. Musset kinyitotta a szívét, lerázta a mesterkéltséget és a szív legmélyebb húrjait pengeti. A költő hiába keresett feledést és hiába keresett új szerel­met. Megtört, életuntán, reménytelenül az irodalomnak élt és lassanként elhallgatott. Élate úgy végződött, mint költészete, mindkettő lassan szűnt meg, mint egy zengő hang, mely távolodva gvengül, s lassan elül, de mikor már nem halljuk, sokáig fülünkben cseng. m. m. gek kellenek hozzá. Viszont a sztár hangulata is állandóan változik, és változnak körülötte a hódolok „fatkái" is. Egyéb­ként pedig igazán kedves és nagytudású színésznő. A fesztiválon nagyon sok amerikai filmet láttam, a szí­nészek közül legjobban Susanna Hayworth tetszett, akit a Nő a pokolban című filmben lát­tam. Egy esztrád énekesnőt alakít, akinek még akkor is énekelni kell, mikor férje hál­■ doklik. Környezete azután al - kohóira szoktatja és a végén ' utcai lány lesz belőle. A film 1 tartalma elég lapos, azonban ■ a színésznő alakítása igazán nagy. : A Cannes-i fesztiválon a lá­l togatók nagy érdeklődést tanu- " sít ott ak a szovjet filmek iránt, ‘ melyek mélységes szocialista " humanizmussal vannak áthatva. ’ Ezért az igazi művészetet ke- " reső, jó érzésű nézők igazán ‘ magasan értékelték alkotásain- - kát. Ugyanúgy nagy sikere volt ; az olasz haladó filmesek mü- l veinek, egyes francia filmek- ' nek, és a népi demokratikus ‘ országok filmalkotásainak is. „Abban a szerencsés helyzet- , ben vagyok, hogy alkalmam t volt több szovjet filmküldött- , ség gél külföldön járnom. Kiilö- , nősen a múlt évben és ennek az évnek az elején volt gazdag „ külföldi programom. 1956. ápri- | Hsában és májusában Francia- , ; országban, novemberben Kína- \ • ban, és végül ez év januárjá- ban Egyiptomban jártam. Ren­; geteg tapasztalattal tértem visz- , ' sza, és sok kellemes emléket , őrzök ezekből az országokból. , \ Különösen örülök, hogy sok új ■ • barátot szereztem. így mégis- , ! merkedtem az olasz filmgyár- , tás vezető egyéniségeivel, akik­kel moszkvai tartózkodásuk alatt még jobban elmélyítettem ; barátságunkat. Ugyanígy kelle­mes volt Moszkvában újból ta- ! lálkozni kínai vendéglátóimmal. ; Mindig szeretek újból találkozni | régi ismerőseimmel. Ezért örül- i fém nagyon Egyiptomban, mi- I kor odaérkezésemkor Tahaj Ko- ; naka színésznő fogadott, akivel i a Cannes-i filmfesztiválon is- I merkedtem meg. \ Cannes-i tapasztalataimra | egyébként is szeretek vissza- ■ emlékezni. Mindig mosolyt kelt ! bennem, ha arra a bábeli zür- ; zavarra gondolok vissza. A vi­< lág csaknem minden országából 1 eljöttek ide a filmalkotók. Ha | Cannes-ra gondolok, em.lékeze­< tembe idéződik az azúrszínii . tenger, a szikrázó napsugár, ! a sok elegáns ruha, rengeteg ' fény és reklám, meg autó. Itt . volt csaknem minden számot- I tevő filmsztár, rengeteg ember, > különösen, akik üzlet után jöt­< lek szétnézni, s az újságírók [ hada. Egyszóval rengeteg zaj, J pompa, és — fáradság. Minden­> esetre, amit legnagyobb pozi- ! tívumnak tartok, hogy a rész- | vevők között nagyon sok te­> hetséges fiatal színész és szí- ! nésznő is volt. Nagy érdeklő- ! déssel szemléltem nyugati szí­> nészkolléaáim alkotásait, nagy­> részük vitán felüli jó felké­• szültségét. J Különös a filmszínészek nép­> szerűsítése. Láttam színészeket > a legkülönbözőbb pózban fény­> képezve. Láttam a lapokban, > sajnos nem egyszer, elég pikáns > jeleneteket is. A propagálás egy 5 példája: Belinda védi szeksze­> piljét, Belinda a tengerparton, > Belinda az utcán, Belinda a mozi ( előcsarnokában. Csupa kéymu- ? tatás, csupa . pózőrség. £ Egyet a sztárok közül, Kim > Novakot. akaratomon kívül is S egy sütőben lévő halhoz hason­ló lítottam, olyan zűrzavar volt i állandóan körülötte. Igazán ide-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents