Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-05-21 / 21. szám

Két évtizeddel ezelőtt Húsz évvel ezelőtt Ült össze Csehszlovákia Kom­munista Pártja szlovákiai konferenciája Beszterce­bányán. Ennek a konferenciának különös jelentő­sége volt. Ezen a konferencián Csehszlovákia Kommunista Pártja nevében felszólalt Siroky elv­társ is. Siroky elvtárs felszólalásának központjában a szegény szlovák nép gazdasági felemelkedésének lehetősége volt. A besztercebányai Munkásházban összegyűlt 128 küldött tanúja volt énnek a tör­ténelmi jelentőségű felszólalásnak, követelésnek: iparosítani kell Szlovákiát, át kell szervezni a me­zőgazdaságot, emelni kell a - szlovák nép kultú- rális színvonalát! Össze kell forrni a testvéri cseh néppel, • fel kell vennünk a közös harcot követe­léseink megvalósítása érdekében, közös harcot a cseh és szlovák burzsoázia és fasiszták ellen. Ezek a követelések annál nagyobb jelentőségűek voltak, mert az egész köztársaságban máris fel­ütötte fejét a fasizálódás, ami az egész köztársa­ság egységét veszélyeztette. A csehszlovák kom­munisták jól láttak. Egy évre rá 1938-ban a cseh és szlovák burzsoázia valóban aljasan elárulta a köztársaságot. Az a követelés, amit húsz évvel ezelőtt Siroky elvtárs beszédének alapján a besztercebányai kon­ferencia a kommunisták programúvá tett: Szlovákia iparosítása, a szlovák nép gazdasági felemelkedése, — csak a felszabadulás után vált valóra. Ma hálával és köszönettel fordulunk azokhoz a régi kommunistákhoz, akik valóban a történelem egyik legnehezebb időszakában Szlovákia népének boldogságáért, a köztársaság egységéért harcoltak. Pártunk húsz évvel ezelőtti követelése ma válik valósággá. «V ««****« <*».**« 'ír******** r« »! Közeledik a? újságírók kong­resszusa. Megméretik a publi- cisztánk egy évtizede. Ezért nagyon helyénvalónak tartanám, ha bevezetőként szólnánk a szlovákiai magyar újságírásról is. Újságírásunk a felszabadulás után aránylag késón. . 1849-hpn indult. Így az 1945-től 1943 februárjáig eltelt évek eszmei harcának mindennapi tapaszta­lt,taiból csak az összegezést, a végtanusápot örökölte. Ily módon az előző évek közvetlen gyakorlata és hagyománya nél­kül kezdődik publicisztikánk, Képviselői aránylag fiatal mun­kások parasztsorból kikerült emberek és egy kisszámú ér­telmiség. Olyan emberek, akik munkájukkal és múltjukkal hi­tet tettek a szocializmus építé­sének programja mellett. Sze­rintem. elsősorban ezzel magya­rázható, hogy újságírásunk a maga • eszmei vonalában máig töretlen. A sajtó közvetlenül a min­dennapi agitáció leghatásosabb eszköze Hogy ezt eredménye­sen szolgálhassa, két dologra van szükség. Egyrészt a célo­kat és feladatodat tisztán látó eszmei meggyőződésre, más­részt újságírói rátermettségre. Az újságírás mesterségében való jártasságra, ötletre, éles Ynegfigyelőképességre, érdekes sokszínű kifejezési formákra. Ügy gondolom, hogy 'újságírá­sunk eszmeiségével az igen kevés kivételtől eltekintve meg lehetünk elégedve. Azonban már több kívánnivalót hagy maga után a mesterséggel járó jár­tasság, s az írással szemben támasztott újságírói igényesség. Ez a hiány újságírásunknak főleg az irodalomhoz közelálló ágaiban mutatkozik szembetű­nően. Nevezetesen a riportban. Ezért szükségét érzem, hogy tisztázzuk a riportírás néhány alapkérdését. A riport az újságírásnak leg­erőteljesebb. leghatékonyabb irodalmi műfaja, mely az élet napi problémáit rögzíti. A ri­port általában reális, magukban álló tényeket mutat be. A ri­portíró főként az élet különálló jelenségére összpontosítja fi­gyelmét. Természetesen olya­nokra. amelyek különösen fon­tosnak, jellegzetesnek látszanak. Számára a lényeg az, hogy a jelenségeket úgy mutassa be, ahogy azokat közvetlenül látta. Az ábrázolt életmozzanatok különálló jellege azonban nem fosztja meg a riportot nagy ismeretgyarapító és nevelő je­lentőségétől. Ha megfigyeljük a szocialista újságírás közel­múltban megjelent neves ri­portjait, majd mindegyikben feltűnik a tipikus megragadásá­ra irányuló szándék. Tehát a riport is, ha nem is oly erővel mint az irodalom, de igyekszik rávillantani a fejlődés törvény­szerűségére. Ez tulajdonképpen már mű­faji elkötelezettséget is jelent. Ha a riportírő utalni akar az élet törvényszerűségére,_úgy őt ez az élettények rendszeressé­gére kötelezi. A tények, jelen­ségek látszólagos elszigetelt lé­nyege, bizonyos rendszeres munkát tételez fel az író ré­széről. Éppen ez különbözteti meg a szocialista újságírást n burzsoá publicisztikától. — A burzsoá újságíró, ha a tények, jelenségek érdekességi fajsúlya szerint ír, vagy nem ir, szen­záció vagy nem szenzáció. Ez a_ megítélés szempontja, Ezzel szemben a szocialista riportírás kiinduló kritériumát eg.y-egy téma, témakör társadalmi fon­tossága, jelenhez füződése je­lenti. _ Van-e szerepe a művészi kép­zeletnek a riportírásban? A művészi képzelet itt kevésbé fontos mint más irodalmi mű­fajokban. A riport a föld közel­ség, az ember közelség irodal­mi publicisztikai műfaja. (Saj­nos ez a föld és ember közel­ség hiányzik a szlovákiai ma­gyar riportírásból. De erre később még visszatérek.! Miben különbözik a riport az újságírás mindennapi formáitól? Az élettények feldolgozásának módjában. A riportírás alapté­tele: az élénk, színes^ figyel­metkeltő kifejezési forma. Ép­pen ez a művészi formára való törekvés avatja a riportot iro­dalmi értékű műfajjá. Mit je­lent ez az írás gyakorlatában? Azt. hogy a riportra ugyanazok az esztétikai tételek vonatkoz­nak, mint az irodalmi művekre. Természetes, hogy ez a riport írójára fokozott követelménye­ket ró Többek között azt, hogy írásában kénytelen alkalmaz­kodni az irodalmi alkotófolya- mat néhány tételéhez. Neveze­tesen az igazmondásra, továbbá az adott téma irodalmi (művé­szi) eszközökkel való kifejezé­sére és nem utolsó sorban a fejlődés sokrétűségének és az emberi természet sokszínűségé­nek figyelembevételére gondo­lok. használatát eredményezheti a legnemesebb szándék és a leg­jobb akarat mellett is. Július Fucsfk például egyik 1931-ben írott riportjának megírásához 48 szemtanú vallomását hall­gatta meg. Csehov a Szahalin szigetekről megírt karcolatainak megírása előtt minden hozzá­férhető forrásmunkát áttanul­mányozott, amely kapcsolatban volt a sziget történetével és csak az egyik oldala. A másik, az emberek közötti különböző jellegű, de állandó konfliktusa. És nem utolsó sorban a nagy egyéni örvénylések: szembe ön­magámmal. Ellentétek sajátma- gamon belül. Mindez az élet szerves része. Egyik vagy má­sik oldalát kiragadni: túlzást, hamisítást jelent. Másszóval hazug, következésképp káros képet az életről. Gondoljunk profilokat körvonalazó életkép­szerű riportok jórészt az alka­lom szolgáltatta témától is függnek. A riport nyelvének fejlettsége pedig egyéni adott­ságtól függ. E két sajátossága a riportírásnak, tehát a külön- . böző ‘formák és a nyelv inkább alkalmi és egyéni (szubjektív) tartozékai a riportnak. Ezért nem is foglalkozom velük rész­letesebben. ! Irodalom és újságírás A riportírásnak mint műfaj­nak meg vannak a maga szer­kesztési lépcsőfokai is. Ezeket csak általános értelemben em­lítem itt, mert az író egyéni­sége minden esetben szinte témák szerint újat és másat visz a riport megírásába, szer­kesztésébe. Ilyen általános mű­faji sajátossága elsősorban a témaválasztás. A jól megválasz­tott téma a sikerült írás fun­damentuma. Különösen fontos kiemelni a témát a riporttal kapcsolatban. A riport ugyanis igen témaigényes újságírói mű­faj. Ennek kapcsán meg kell em­lítenünk a tudósítást. A tudó­sítás különböző alkalmak, ün­nepélyek, megemlékezések al­kalmával íródik. Rövid, tömör pillanatfelvételekből áll. Újság­írásunkban majd minden eset­ben elmosódik a határ, a tudó­sítás és a riport között. A tu­dósítások a riportírás igényével és formai eszközeinek felhasz­nálásával íródnak. így aztán létrejön egy felemás írás, amit legtalálóbban alkalmi riportok­nak nevezhetnénk. Végered­mény: sem tudósítás, sem ri­port. Itt nem mehetünk el szó nél­kül a szlovákiai magyar riport­írás gyakorlata mellett, Gyak­ran hallunk újságírók társaságá­ban ilyen megjegyzéseket: ,.Hol­nap riportra megyek, vagy kedden és szerdán riportomhoz gyűj­tök anyagot“. Ezek után ne csodálkozzunk a sok kutyafut­tában csak nyers, esetleg felü­letesen megfigyelt tények ösz- szefércelését kapjuk, jó ripor­tok helyett. Az élet vonatablak­ból történő futó tanulmányozása csak általános bizonygatásokat és hevenyészet íráseszközök életével. Ezen kívül a statisz­tika alapján részletesen tanul­mányozta a sziget lakóinak ösz- szetételét, rétegeződését. Természetesen nem kívánhat­juk minden riportertől, hogy ezekhez hasonló nagymennyisé­gű nyersanyagot hordjon össze, és tanulmányozzon át. Azonban egy-egy témakör a legtöbb esetben általános műveltséget a tények részletes, alapos isme- <retét és esetenként szaktudást is feltétele?. Ezek híján száraz, üres az írás. Ha nem olvassák? Nem az olvasót kell hibáztatni. Összefogva: a jó riport előfel­tétele az alapos előfutam, neki­futás, a téma előtanulmányozá­sa (legjobban megfigyelhetjük ezt például Bojsza Imre művé­szettörténeti tárgyú és Márton- völgyi László riportjaiban.) A riport is az élet ábrázolá­sának igényével lép fel. Ez azt jelenti, hogy a riport közép­pontjában az ember áll. Az írás gyakorlatában ez azt követeli, hogy válasszuk külön a lénye­gest a lényegtelentől. E téren sokat tanulhatunk Borisz Pole- voj „Mi szovjet emberek“ című elbeszéléseket, riportokat, kar­colatokat tartalmazó könyvéből. Főleg a téma és az emberek kiválasztásának módját illetően. Polevoj kitűnő érzékkel mindig azt az embertípust, az ember­nek azt a vonását, tulajdonsá­gát ragadja meg, ami leginkább sajátos és legjobban illusztrálja a jelen társadalmának lényegét. Az életigazság megismerésének és ábrázolásának a toll nagy mestereitől vázolt útja ez. A hősök egyszerű emberekből lesznek. Olyanokból, akiknek nagy emberi értékeik vannak s kitűnnek egész erkölcsi ma­gatartásukkal. De az életnek ez csak vissza a szUluáftfai magyar riportírás kezdeti éveire. De sokat a termelési és csak a termelési százalékkal mértük az embereket. A munkásnak csak a két kezét mutattuk be (sajnos ez még ma is kísért). Hogy melyek ezek az írások ? Sok helyet venné igénybe fel­sorolásuk. Ha a riportírásnak nincs is állandó, mindenkire érvényes receptje, de van egy néhány az esetek nagy részében ható mű­faji sajátsága. Figyeljük meg például magunkat egy-egy ri­port olvasása közben. Ha ér­dekes a kezdet, türelmesen tovább olvassuk, ellenkező eset­ben az olvasó számára a kezdet az | olvasás végét is jelenti. Érdekes, ötletes bekezdés, szin­te elengedhetetlen feltétele a figyelmetkeltésre. Egy riportot már alapvonásaiban másképpen építünk fel, mint például egy novellát. Azonban mégis van közös vonás is a két műfaj között. Nevezetesen a riporttól is megköveteljük, hogy legyen történése, cselekménye, amelyet az író aztán színesen, érdeke­sen részletez. A kezdéssel kap­csolatban a tapasztalat azt mu­tatja, hogy nem jó, ha az író mindent megmond, mindjárt a bekezdéssel. Jobb a riportírás­nak az a módja, amikor lépés- röl-lépésre nő az olvasó érdek­lődése. Szinte krónikus tünet a riportok elnagyolt, frázisjel- legű befejezése. Legtöbbször a végső akkord, az összegezés, a tanulság gondtalan elsietett. Szükséges lenne még szóla- nunk, ha röviden is a riport különböző fajairól és a riport nyelvéről. A riport különböző formái, mint útleíró, háborús, építő tartalmú, valamint emberi Manapság a riportról beszél­getve gyakran hallgatjuk ezt a fogalmat, hogy „irodalmi ri­port“. A riportnak talán egy új formájáról van itt szó? Nem. Irodalmi szinten, irodalmi esz­közökkel megírt riportról. Ez a fogalom ezelőtt 2—3 esztendő­vel kapott lábra. Ugyanis irodalmi riport elnevezéssel ruházták fel az emberrel fog­lalkozó sematizmusmentes ri­portírásokat. A másik ilyen tisztázatlan fogalom, a riport-novella, Ez tulajdonképpen riportba oltott novella. Másszóval egy felemás műfaj. A riport krónikaszerű részletigazságokat követel! A riportnovella semmit sem indo­kolt és ezért megmarad a vé­letlen szintjén. A kiélezett vé­letlent viszont nem állíthatjuk a novella tengelyébe. Túlságo­san nagy lenne általánosító ereje, mely a novella általános műfaji törvényeiből következik. Ezért a riport-novella kény­szerhelyzet, megállás az írói félmunka utján. Érdekes, hogy sajátos módon csak ott jelent­kezik a maga véletlenjével, ahol még problémákat érez, rend­szerint fejlődésünknek gyenge pontjain. Jó novellát nem lehet riporteszközökkel írni. A riport­ban az író az események felöl indul el, annak okait kutatja, tárja fel. Az eseményben részt­vevő ember konkrét szellemi profilja csak annyiban érdekli, amennyiben a végső kimondott eszmei konklúzió számára va­lóban fontos. A novellában az emberek felöl ragadjuk meg az eseményeket, de a jellemek mély ábrázolása, majd a csat­tanó, esetleg magával viszi az olvasót az esetleges eszmei következtetés levonásához. A riport inkább formailag akar bizonyítani. A felhozott anyag ennek a bizonyításnak a része. A novellában a jellemek a kép­szerű elevenség az. elsődleges. A benne rejlő eszmeiség meg­értését a művet átélő olvasóra bízzuk. Szlovákiai magyar riportírás. A riportírásnak mint műfaj­nak klasszikus művelői vannak. Fucsíkra, Móriczra, Egon Ervin Kischre és Polevojra gondolok elsősorban. Ha a szlovákiai ma­gyar riportírás értékeit akarjuk vázolni, két lehetőség között választhatunk: vagv e műfaj mestereihez mérjük riportjain­kat, vagv lehetőségeink mérle­geléseivel az élet, a gyakorlat lesz riportirodalmunk értékmé­rő kritériuma. Ügy gondolom a mesterektől előbb tanulnunk kell és aztán hasonlítgatni és az értékmérő legyen az élet. A számonkérö, a tanú, a vádló. Üjságírásunk nem dicseked­het e műfaj tudatos művelésé­vel. Az eddigi legkomolyabb próbálkozásnak tekinthetjük e téren Szabó Béla: Mocsár és láp című riportkönyvét. (Ez a kötet a maga szándékában és tematikájában kétségtelenül út- törést jelent. Azonban kifeje­zési formáiban nehézkes, túl­zsúfolt és ennél fogva veszít riportszerűségéből.) E kötetet leszámítva nagyon kevés kivé­tellel a riport újságírásunknak csak szükséges tartozéka. Mi ennek az oka? Tehetség hiánya, esetleg műveltségbeli hézagok, vagy a túlságos megterhelés? Minden esetre ez alaposabb elemzést követelne meg, amire ezen írás keretében nincs hely. A riportok tematikájából ítél­ve elég egyhangú a kép. A ri­portok zöme a termelés szín­vonaláról, százalékos emelkedé­séről informálja az -olvasóL (termelési jelentések) Valahogy egész- életünk és az egyén emelkedő életszínvonalát csak tárgyi objektív vonatkozásaiban igyekszünk bizonyítani. Kétség­telenül, hogy ez a leghűbb mu­tató. Azonban ez elsősorban a statisztika feladata. Az anyagi világ gyarapodásának szubjektív vetületei következményei is van­nak. Bizonyoson főleg ezzel a riportíró. Az eseményekben el­sősorban az embert vegye ész­re. ujj . A riportok másik csoportját így jellemezhetném: újságírói képek munka közben. Ezek sem teljesértékű riportok, azon­ban erőteljesebben éíj^nyesül bennük a riportszeCT^géjj. (Ez szinte spontánul az Űj Ifjúság műveli). Külön meg kell emlí­tenünk a Hétben Bojsza Imre tollából megjelenő művészettör­téneti riportokat. Ezek az írá­sok alapos művészettörténeti ismeretekről tanúskodnak, azon­ban veszítenek értékükből, ami­kor a történetiség afféle túlte­lítettséget ad az írásoknak és ezzel mintegy csökkentve az írás riportszerűségét, érdekes­ségét. (Különben a jóból is megárt a sok.) Az utóbbi két esztendőben frissitőleg hatottak riportírá­sunkra, sőt az egész magyar sajtóra az úgynevezett útleíró riportok. (E téren az Üj Szónak vezető szerepe van. Igen "hasz­nos lenne ezt még színesebb formában tovább folytatni.) Az eddig felsorolt témaköröket az emberi-társadalmi vonatkozású riportok sora egészíti ki. Mács József, Haraszti Gyula, Mikus Sándor és Gály Olga. Nagyjából ezen elemekből áll riportirodal­munk. Az elmondottak után hogyan foghatnám össze riportírásunk általános vonásait. Hiányzik ri- portirpdalmunkból a föld és emberközelség. Nincs az írá­soknak emberi életszaguk. A riport igényes újságírói irodalmi műfaj. Nagyvonalúság általánosság, elsietettség csak fércmunkát szülhet. Néphez való hűségünk, földközelségre kötelezi újságírásunkat. De ez csak úgy lesz teljes értékű, ha irodalmi szinten műveljük az újságírás eme nagyhatású mű­faját. DOBOS LÄSZLÖ 1957. május 21.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents