Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-01-15 / 3. szám
Bratislava, 1957. január 15. Ára 60 fillér. VI. évfolyam 3. szám .......................................................rni maammmmmm Hte/1 szólás a helyes nevelés problémájához (7. oldal) A TÉLI SPORT VARAZSA Fehér palástot borított a hó a tájra. Hótakaró alatt szunnyadnak a földek, a háztetők és magas porhó fedi a hegyeket. A téli sport egyre növekvő tábora ilyenkor minden alkalmat kihasznál, hogy kedvenc sportjának áldozzon. Állandóan nő azoknak a szánta, akik hétvégi pihenőjüket a hegyek között töltik. Sokan kisebb-nagyobb csoportokban sítúrákra indulnak, mások a síréten, egyesek pedig az ugró- sáncon gyakorolnak. Az arra alkalmas helyekről kipirult arcú szánkózók, ródlizók siklanak alá. Sokan, főképp az idősebbek, szintén élvezik a téli táj gyönyöreit, mert nincs felemelőbb érzés, szórakozás, mint a szabadban gondtalanul bolyongani. Mert csodavilág ilyenkor a hegyek világa, a hótakarta fák szinte mesebeli szépsége. De a természetben való tartózkodás .a tüdőnek is nagytakarítást jelent és az idegeknek, a kedélynek is jó szolgálatot tesz a csend, a szabad, pormentes levegő. Amikor a hőmérő nulla fok alá száll, a korcsolyázás és jégkorongozás hívei is megmozdulnak. A nagyobb városokban már műjégpályákat létesítenek, ott tehát az időjárástól függetlenül űzhetik ezeket a sportokat, de a kisebb helyeken, falvainkon, tanyáinkon, egy-egv befagyott tó vagy pocsolya tükrén korcsolyázik a falu apraja-nagyja. Fiatalságunk egyre jobban felismeri, mennyi örömet, szórakozást nyújt a téli sport, mennyire egészséges, hiszen előkészíti szervezetünket a nagyobb teljesítményekre, a fokozottabb munkakészségre és ha kell a honvédelemre. HOGY ÖRÖMMEL emlékezhessün k Emlékszünk kamaszkorunk téli napjaira. Olybá tűnik, mintha tegnap lett volna mindaz, ami emlékeink láthatárán már oly messze van. Messze a gyalogszánkázás, fáért az urasig erdejébe, a hógolyózás, a ródlizás. Később a lányosházakban eltöltött vidám órák, tollfosztás és fonás közben. Minden, minden, ami kedves vagy szomorú emlékként kiséri az embert élete rögös útján. Elmúlt, rég volt, mások jönnek, szebbek, olykor komo- rabbak. Hiába, ez az élet. Megyünk, megyünk és egyszer mi is télbe érünk, deresedé fejjel, mélyreszántott redőkkel. S a fiatalok mégse így gondolnak a télre. A télben is a romantikát, a szépet keresik. Persze mindenki a maga módján. Ki ezt, ki azt keresi, ki ebben, ki abban leli kedvét. Igaz ugyan, hogy a tél, illetve a hosszú téli esték szolgálják a legtöbb alkalmat a szórakozások tarka sokaságára. A földek, a bányák, a gyárak, a hivatalok dolgozói más-más üdülőtelepeken töltik el szabadságuknak egy részét, hogy kipihenhessék egész évi fáradságukat, hogy új erőt és kedvet szerezzenek a munkához s az élethez. A sportolók síelnek, korcsolyáznak, jégkorongoznak a természetimádók sítúrákat, kirándulásokat rendeznek A kultúrát és az irodalmat kedvelők olvasással és művelődéssel töltik el szabad perceiket, óráikat. Ha statisztikai kimutatást csinálnánk a vidéki vag\ a városi kultúrmegmozdulásokról, a télé volna az elsöbh- ség. Használjuk hát ki jól a telet, szórakozzunk és telítsük meg emlékeink tarisznyáját úgy, ha majd egyszer az élet telébe érünk, töltse el mindenki lelkét, szívét a természet telének sokszínű öröme és emléke. /Q fúl királya Hallod hogyan vonít a szél? Hallod vad, zúgó rohamát? Nem szél az, a tél királya birodalmán most rohan át Fut a földeken, réteken borzolja a fák dérhaját és nézi befújta e már a gyalogútat legalább. A hideg égről dermesztve lövellnek a fagysugarak, s a puszta csöndesen pihen fehér takarója alatt. Körül habfehér bozótok gubbasztanak bús mogorván, s csilingelve korra egv szán a csillogó havas pusztán. TÖRÖK ELEMÉR
