Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-05-07 / 19. szám
j&bifícáéks HFééh.: BOiSSSmtHNUK UedrlaCíid f&tyatőkihu/t^ — Ahá!... No, gyere csak be!... Jóska bekanyarodik. Nem gondol semmi rosszra és így gyanútlanul lépi át a pihenőszoba küszöbét. — Jóestét kívánok! — köszön a vaságyon heverő őrmesterre. Az őrmester meglepetten ül fel és széles vigyorgásra húzódik a szája: — No, a kalickába repültél, jómadár? A legény értetlenül néz egyikről a másikra. — Hol jársz ilyen későn? — kérdi az őrmester és szigorba merevedik az arca. Megrebben Jóska szeme. Azt sehogy sem mondhatja meg, még akkor sem, ha az ég leszakad, vagy a világ összedül. Hallgat. — No, megnémultál? — A faluban ... -- mondja Jóska csendesen. — A faluban ? — ismétli az őrmester és hirtelen mozdulattal rettentő pofont nyom a legény képére. Jóska kissé megtántorodik, s az embert alázó ütéstől lassan forrni kezd a vére. — Hol voltál? — ordít a csendőr. Jóska hallgat.«Mit is mondhatna ezeknek az állatoknak! ? — Ki vitte el a tisztelendő úr húsát a kamrából? — kérdi a másik csendőr miközben felveszi a puskáját. — Nem tudom ... — feleli a legény tompán. — Hogy emlékezz rá!... — s ököllel sújt a legény arcába szisszentve az őrmester. Jóskának felszakad a szemhéja és vékony erecskében csordogál végig arcán a vére. Ogv áll a szoba közepén, mint a ketrecbezárt vad. Bárhová néz, kérlelhetetlen, gyűlölködő tekintettel találkozik a szeme. Ezeknek ugyan hiába bizonygatja az ártatlanságát! Megkeményedik. Mit veszíthet!? A nyomorúságos, rongyos életét!? Ha belepusztul is, de visszaüt, ha csak egyet is, de visszaüt! — Mért vernek engem bűntelenül ? ... — Bűntelenül ? .. Ki vitte el a húst ? ... Kicsoda?... Talán én?... — bömböli az őrmester és kétszer egymásután pofonvágja Jóskát. A következő pillanatban Jóska ökle pörölyként vágódik az őrmester arcába. A nagydarab ember, mint a derékon tört fa zuhan a vaságyra és orrán, száján elered a vére. De a következő pillanatban Jóska fején csattan a puskatfis. Csattan, mintha csont zózódna a nyomán. Jóska földrerogyik. S a két vadállat nekiesik az elszédült, tehetetlen legénynek: ütik, vágják, rúgják, nem nézik, hogy hol... A 11 ü n é s Ková^ Feri a kerítésnél lapít. Hallja a nagy csetépáté't. de semmit sem tehet. A szíve hasad, hiszen a kenyeres pajtását ütik. Hirtelen kivágődik az ajtó, s a sző szoros értelmében kirúgják rajta Jóskát. Az udvar közepére lódul és a hóba bukik. Annyi ereje sincs, hogy megmoccanjon. Bevágódik az ajtó, s a világ elcsendesedik. A hideg hó észretéríti Jóskát. Megpróbál felállni, de nem bír, visszarogyik. Feri hozzászalad, segíti talpra állítani— Józsika!... én vagyok, Józsikám... Kapaszkodj belém — suttogja neki Feri és lassan, kínosan kikecmeregnek az udvarból. — Csak gyerünk, minél messzebbre innen!... A házak előtt mennek. Jóska a kerítésre dől, pihen. Pihen, mert olyan nagyon gyenge, mint ősszel a légy. Annyi ereje sincs, hogy etp szót szóljon. ( * * * ESTE FELÉ jár az idő. Márta a kályha mellett ül és kézimunkázik. Valaki halkan kopog az ajtón: — Igen! , Kovács Feri lép be kissé megszeppenve: — Jóestét kívánok! — köszön csendesen és báránybéléses sipkáját gyűri izgatottan a markában. Kedves mosollyal fogadja a tanítónő: — Ferike!... Hát maga?... A legényke most mélységesen komoly Szomorú borongást tükröz az arca: — Baj van, kisasszonyka ... — Milyen baj ? ... — ijed meg a tanítónő. — A Galambos Jóska beteg. A tanítónő döbbenten ál! fel a helyéről: — Beteg ? ... Mi baja ? Az orvos már volt nála? — Nem volt. Nem olyan beteg ... A tanítónő értetlenül néz Ferire: — Valami baj érte? — Bizony baj! Nagyon megverték a ... csendőrök ... Márta arcából talán minden csepp vér kiszaladt, olyan nagyon sápadt. Hirtelen még a gondolata is megáll: — Meg-ver-ték? . . — dadogja. — Mikor? — Tegnap este, vagyis . .. éjjel... — mondja Feri szorongva, Szeme lekívánkozik a padlóra, mert azt sehogyan sem akarja kimondani, hogy mikor innen ment haza. — És hol járt olyan későn ? ... — Hát én ... én nem tudom ... — kínlódik nagy zavarában a leqény. — Csak annyit láttam, hogy innen, az iskola udvarból gyütt ki... Éppen egy őrá volt. Márta agyán átvillan a sejtés: itt járhatott, de nem mert bejönni. S könnybelábad a szeme... * * * NAGYANYÓ a lámpaüveggel dolgozik: tisztítja. Majd meggyújtja a kis petróleum-lámpát és Jóska fölé áll, aki mozdulatlanul fekszik az ágyban. Arcát csúnya véraláfutások éktelenítik. — Egyel egy csepp levest, kisfiam .. A kendermagosból van, nagyon finom... így tönkremész! Jóska nem szól csak a fejével jelzi, hogy nem kell neki a vacsora. Mamika a tűzhely mellé ül és csendesen sír- dogál. Szegénynek majd meghasad a szíve, annyira sajnálja az unokáját. Jóskára függeszti a tekintetét és úgy könyörög neki: — Egyél no, egy cseppecskét, hiszen neked vágtam le!... Attünés CSILLAGOS ég borul a falu fölé. A tanítónő jön lefele az utcán. Szaporán szedi a lábát: Űzi a hideg, kergeti az ijedelem, de leginkább a szíve... Csak minél előbb odaérni, a Jóskáékhoz. Attünés A TANÍTÓNŐ már ott ül Galamboséknál az jigy mellett egy széken. Nézi, nézi Jóskát, s közben folydogálnak a könnyei: — És, és, mért verték meg ? ... — Mert nem akartam megmondani, hogy hol voltam ... — Meg kellett volna mondania... Miért nem mondta meg ? . .. Jóska félrefordítja a fejét és nagyon csendesen mondja: — Nem lehetett.. . Azt nem lehetett... Mártának erősen dobog a szíve: most, most megkérdezi, s talán megtudja, hogy hol járt az éjjel olyan későn: — És holt volt?... Jóska a nagyanyjára néz, mintha azt mondaná a szeme, hogy menjen ki mamika, de ne haragudjon, hogy kiküldőm. És mamika ért a ki nem mondott szóból, kimegy. Márta a dunyhán nyugvó kéz után nyúl: — Nagyon nehéz kimondani? Az érintés villanyáram: felgyűl tőle a szem, szaporábban zakatol a szív. Mintha erő futna az elgyengült testbe. Kínlódik a legény, végül mégis: kimondja: — A kisasszony ablaka alatt voltam ... Forróság ömlik Márta szívére. A szerelem forrósága, amely már jóideje égeti a lelkét, amely már jóideje nyugtalanítja az éjszakáit, a nappalait, az életét. A szerelem nagy és szent érzése elé pedig nem lehet gátat emelni, ha még oly rozzant viskóhoz vezet is a fonala... — Szeretem... — suttogja a tanítónő. — Szeretlek, Jóska .. nagyon, mindenkinél jobban . . — és a legény mellére borul. Könnyek, szerelmes örömkönnyek buggyannak négy szemből. Aztán ismét a tanítónő hangja remeg szenvedélyes tűzzel— Ugye, ugye, te is szeretsz!?... — Az életemnél is jobban... — leheli Jóska, aztán egymásra talál az ajkuk és hosszú, hosz- szú csókba forrnak. — Ugye, most már fogsz tanulni... kettőnkért? ... Jóska nem szól. Mélyen Márta szemébe néz, magához vonja szelíden és a szíve dobogásával adja meg a választ. * * * KÉT; HÄROM HÉT telik el. Jóska már ismét a régi, de az arcán még mindig látszik egy-két halványabb folt. A tanítónőnél van, s az asztalnál ülnek mindketten, egymással szemben. Márta éppen most végzett a vizsgáztatással és új anyagot ad ki Jóskának: — Most pedig Arany János költészete következik ... Jóska kedves melegséggel nézi a tanítónőt, majd feláll, átsétál az asztal másik felire és Márta arcához simítja az arcát: — Ezt még jobban megtanulom, jelesre ... — mondja Jóska lelkesedéssel és lassan összeér az ajkuk ... * * * MAMIKA ÉS JŐSKA a disznóólnál állnak és boldogan szemlélik a malacot, amely már jóval gömbölyűbb, mint a legutóbbi képen volt. A hízócska aprókat röfög Jóska simogató keze alatt: — Mégis csak megmaradt, mamika! — Meg, kisfiam... De már nem sokáig' — Ügy bizony, mamika! Nemsokára füstre kerül a húsa! — Azzal cigánykodva átöleli az apró, töpörödött asszonykát és úgy ballagnak befele kuncogva, nevetve, miközben nagyanyó egyre ismételgeti: — Oda bizony, kisfiam!... A füstre, a füstre... * * * TAVASZODIK. A napocska már melegen sütöget. A dombokról lefele iramlik az egyre jobban olvadó hó leve. A- kígyózó utat vágó víz olyan, mint a tejeskávé. Olyan a határ, mint egy nagy foltos lepedő, mintha megannyi gyapjas heve- részne szana-szét. A kis erdő alján az avar közül hóvirág nyújtogatja a derekát. Kipattanó fehér harangját méhecske zsongja körül. Attünés MÄR PORZIK az utca és mezítlábas, hancú- rozó gyerekektől hangos A házak előtti járókát nagy csoportok lepik el. Izgulva figyelik a lyuk felé csúszó gombot. Veszekednek: — Én nyertem! — visítja egy borzasfejű, ragyás gyerek és nagy pofont nyom egy másiknak, akinek eltörik a mécsese és nagy bömbö- léssel inai haza. Folytatjuk A „21-es korosztály“ Három évvel ezelőtt jelent meg Karel Ptácnik, fiatal cseh író első regénye, a „21-es korosztály“. A regény megrázóan ecseteli a Németországba kényszermunkára hurcolt fiatalok sorsát, akiket a munkatáborokban dolgoztattak halálra. A regény elolvasása után Václav Gajer rendező első gondolata az volt, hogy meg kellene filmesíteni. Igen ám, csakhogy ha jó filmet akar csinálni, úgy a német szereplőket német színészeknek kellene játszani, s eredeti németországi felvételekre lenne szükség. így született meg a közös cseh-német produkció gondolata, amelyet keresztül is vittek Honzát, a tizennyolc éves prágai zonekonzervatóriumi hallgatót, akit kényszermunkára hurcolnak el, s aki saját élete kockáztatásával megmenti egy német gyermek életét, cseh színész, Ludek Munza játsza. Hon- za súlyos sérülésekkel kórházba kerül, s itt ő. a fiatal cseh hazafi, aki gvűlöli a németeket, beleszeret Käthebe, a fiatal német ápolónőbe, akit Éva Kott- haus, nyugat-német filmszinész- nő alakít. E két fiatal szerelméről, és arról, hogyan ébred rá Honza felvilágosításai alapján a német lány a fasizmus embertelenségére és barbárságaira, és hogyan találja meg ez a két fiatal az utat egy keserű, de igaz szerelemhez, erről szól ez a film. Képünkön a két főszereplő a film egyik jelenetében. EZT TETTEK? Russelnek, Liverpool lordjának, az ismert arisztokrata családból származó angol közéleti férfiúnak könyve, amely a „Horogkereszt rémtettei“ címen magyar nyelven is megjelent — sokmilliós példányszámban terjedt el egész Európában. Lord Russell a rajnai angol hadsereg hadbíróságának helyettes el- nőkéként részt vett a német fasiszta háborús bűnösök perein, saját szemével győződött meg a horogkereszt minden képzeletet felülmúló rémtetteiről. Russel akkor írta meg könyvét, amikor a nyugati hatalmak nagy erőfeszítéssel hozzákezdtek a német fasizmus hivatalos feltámasztásához. Az angol lordban a lelkiismeret hangja győzött, amikor felső körök figyelmeztetései és fenyegetései ellenére kiadta könyvét és 1954 augusztusában tiltakozásképpen lemondott fontos állásáról. Russe! könyve az elsőtől az utolsó sorig borzalmas és felejthetetlen vádirat azok ellen, akik tizenkét év után ismét rá akarják szabadítani Európára a népek pestisét, a német fasizmust. Az ^ alábbi részletek Russel könyvéből valók. ; HADIFOGLYOK ! 1944. december 17-én, Rund| stedt reménytelen ardennes-i ! offenzívája idején, 129 amerikai i hadifoglyot gyilkolták meg a I belgiumi Beignes szomszédsá- ; gában. • A harckocsik és páncélkocsik ', megöltök az útkereszteződésnél,• ; és a német katonák megmotoz• tök a foglyul ejtett amerikai ! katonákat, s elvették ért éktár- I gyaikat ... körülbelül ezzel • egyidejűleg egy német, könnyű ! harckocsi úgy helyezkedett el I az úton, hogy ágyúját a mezőn, < összeterelt hadifoglyokra irá- ! nyithassa ... néhány harckocsi | megállt, amint egyvonalba ért ; a réttel, ahol a lefegyverzett ! amerikai foglyok felemelt karral \ vagy fejük mögött összekulcsolt | kézzel egy csoportban álltak. Az > egyik harckocsiban felállt egy ', német katona, elövette revolve- ; rét és a foglyok közé lőtt. • Körülbelül ezzel egyidöben az 1 úton álló német katonák gép; puskatüzet nyitottak két kocsi• bál is az amerikai foglyokra. — ! Mindnyájan vagy legalábbis a ; legtöbben elterülted a sortűz • két vagy három percen át foly- tatódott. Majdnem minden ame; nkai katona meghalt, vagy meg• sebesült. A német kocsik azután 1 továbbhaladtak dél felé, * * * ; A vizsgálatok megerősítették, ! hogy a németek igen sok eset- ; ben a legvadabb kegyetlenség- ; gél bántak az orosz hadifog- Ivókkal. Egyeseket izzó vassal ; kínoztak; másoknak kiszúrták ] a szemét, felhasították a gyom- i rät; levágták a lábát, kezét, ', ujját, fülét és orrát. Miután a németek visszavonultak a Dnyeper vidékéről, szovjet katonák ráakadtak egy orosz századparancsnoknak és politikai biztosának a holttestére. Kezük, lábuk cölöpökhöz volt szögezve, és testükbe szem- melláthatóan késsel, a németek ötágú csillagot vágtak. Tv’a körzetében, a Popovka nevű faluban, német katonák 140 szovjet hadifoglyot betereltek egy csűrbe, s rájuk gyújtották az épületet. Leningrád noolJof-f- n nómof-els nivavnnnnn lásuk folyamán robbanó golyóval megöltek 150 szovjet hadifoglyot, akiket megelőzőleg megvertek, megkínoztak. POLGÁRI LAKOSSÁG 1944 augusztusában, amikor a németek Észak-Franciaországban már mindenütt fejüe- szetten menekültek, még ai eddiginél is több rémtettet követtek el. Augusztus 30-ántraz „Adolf Hitler hadosztály" egységei Tavaux-ba, egy Aism megyei kis faluba érkeztek; egy őrjárat rögtön az ellenállási mozgalom helyi vezetőjét, Mau- jec&it kereste meg. Felesége nyitott Ifekik ajtót; nyomban rálőttek, megsebesítették combján és eltörték állkapcsát. Azután a konyhába vonszolták, ahol öt gyermeke jelenlétében, akik közül a legkisebb még csecsemő volt, eltörték egyik karját és egyik lábszárát, petróleumot öntöttek rá éi meg gyújtották. A gyermekeket azután azzal fenyegették, hogy ha nem árulják el, hol rejtőzik az apjuk, agyonlövik őket. A gyermekek nem válaszoltak, mire a németek bezárták őket a pincébe, benzint locsoltak szét a padlóra, és felgyújtották a házat, majd eltávoztak. KONCENTRÁCIÓS TÁBOR Birkenau közelében, egy félreeső helyen fekvő két majorsági épületet légmentesen záródó ablakokkal és erős faajtókkal látták el. A szállítmányokat egy Birkenau mellett elhaladó mellékvágányokra irányították, ott nyitották ki a vagonokat, és a munkaképes foglyokat az auschwitzi és 'iir- kenaui táborokba vitték. A többieket élgázosításra szánták, és ezek közül a járni-tudókat a gázkamrába hajtották. A betegeket és járni nem tudókat teherautón szállították oda. palánk mögött mindnyájuknak A majorsági. épületnél egy le kellett vetkőzniük. Az ajtón ,,Desinfektionsraum“ (fertőtle nítő helyiség) felírás volt olvasható és a foglyokkal elhitették, hogy tetvetlenítés végett viszik he őket ebbe az épületbe. zéssel, az érkezettek létszámától függő — általában 250 bérből álló — csoportokban mentek be a helyiségbe. Rájukzárták az ajtókat, és a falakban elhelyezett. különleges módon szerkesztett nyílásokon át egy-két ,,Cyclon B“ gázt tartalmazó bádogdobozt dobtak be. Az, hogy mennyi ideig tartott, amíg az áldozatok elpusztultak, az időjárástól függött, de általában legfeljebb tíz percet vett igénybe. Russel könyvének megjelenése óta már szabadlábra bocsátották dr. Peterset, a „Cyclon B“ gáz gyártóját és a bonni kormány újra hasonló feladatokkal akarja megbízni. * * * Ügy látszik a múlt tragédiájából nem okult sem Adenauer és kormánya, sem a nyugati szövetségesek, akik pedig a fasizmussal egész közelről is megismerkedhettek. Hans Spei- delt, Hitler egykori párizsi fő- főkémjét, a „Deutschland über alles ...“ akkordjai mellett fogadták IV. Henrik hajdani udvarában a Fontenebleau-i kastélyban és a vérpezsdítő Mar- seillese dallamára hódolattal rakták kezébe a francia szárazföldi csapatok feletti parancsnokságot. * Hitler, ha megélte volna, biztos nagy örömmel fogadná Strauss bonni hadügyminiszter kinyilatkoztatását, amely szerint a német katonai gépezet a legközelebbi négy év során túlszárnyalhatja Franciaország és Nagy Britannia katonai erőit. De ha már ezt nem hallja Hitler, akkor hallják a Krup- pok, a Klöcknerek, és Thysse- nék, Hitler egykori kitartói, akik most is a helyükön vannak, és amíg ők léteznek monopóliumaikkal, addig lesznek elkeseredett versenyfutások és összecsapások is francia és angol vetélytársaikkal. * És ezért most, a győzelem 12. évfordulóján Fucsík halhatatlan szavaival a szívünkben tekintünk a jövőbe: „Emberek, Tpfivo-tolr ohorols tu
