Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-04-20 / 17. szám

«*<58ete*<3g<K#c<»c*o ZALA JÓZSEF: HÚSVÉTHÉTFŐ Szomjas virág kelyhét kitárja és harmatcseppben nincs hiány; az öntözést epedve várja: szépasszony, bakfis, esitri-lány. Függöny libben ,,, ajtó kitárul, loccsan a víz, parfém szökik, A férfinép így szól betyárul! „Szép a virág, ha öntözik!" Asszony, bakfis, lány menekülnek, de csábít a tiltakozás; piros virágokká szépülnek, jut csók, ital, pirostojás. Szomjas virág, mely kelyhét tárjnr harmatos, iide valahány; e reggelt nem hiába várja; szépasszony, bakfis, csitri-lány! MEGTUDOD A szerelem mór sok mindent adott, Ismer a szellő, vén cimborám, víg éjszakákat, borongás napot, tudja minden gondolatom, számontartjók azt a csillagok, továrőppenti száz dalom hogy a szerelem nekem mit adott, az azúrban égő égen át. , Minden virág titkomat őrzi, töviseimet a rózsaág, ha kegyetlenül szívembe vág csókás szirommal megelőzi. Kérdezd a szemed s megtudod, twgv a szerelem nekem mit adott.., kemény valót, ábrándos csillagot megismered, ha szívem hallgatod, FECSŐ FÁÉ Emlékezés Hányszor kiszaggattam, kigyomláltam t elkemből az emlékedet, De egy magányos esti, bús bolyongás Visszahoz még mindig Tégedet, Az álomba hajlott esti tájon Ha kígyóinak a csillagok Még néha fáj egy vidám kacaj Es az, hogy egyedül vagyok, Hiába aztán bor és a nóta Felejtenem még sem lehet, Egyre mindenütt csak Téged látlak S fájlalom, hogy elvesztettelek, KOMLÓSI LAJOS Tavasz Tavasz fütyül a szélben, ibolyaszín az alkony, ibolyát adnak-vesznek a zürüs utcasarkon. Az élet jó reménye tavaszi ágat lenget, s a szépasszonyok szíve kék ibolyát melenget. DÉNES GYÖltGY A feledi váróteremben (Utószó a Bátyám háláld-hoz) Juhászosan, könyökre dőlve fekszem — Suba helyett agyad vsak egy fapad van alattam, de — kárpótlásul — köpnöm akár számadó módra is szabad, Ez persze csak ötlet, játék a szóval, a való, hogy: megyek, megint megyek, Szaporodik a múltam s a jövőm mint vasék előtt a kö: ketté reped­Dobom magam, élet, beléd, hogy fröccsenj szerelemmel, harccal, hajnali vad tyuhaj!-Okkal, vitára-szellós ésszel, mi „oszlopigazságtól" sem riad. Szakítom magam a csend lágy öléből világgá taszító menés-dühvel — flazai táj: Feled, Serke — lehullasz rólam mint kivont kardról a hüvely, TÖZSER ÁRPÁD A számok Az egy az alázatos, mint a lányok copfja, A nyolcas a Hármas ritkán szőtt kalitka, A Hetes bolondos, véznára nyúlt igrie, szürke nvárspolgár a Kilenc és a Tíz is. A Négyes akár a mérnök koponyája, az Ötös'a Hatos bankár álruhában. Csak a Kettes olyan mint eqy régi ábra, széjjeinyiló mash asszonyok hajában. MONOSZLÓY DEZSŐ Vallomás Nem kell semmi e nagy világból, minden mámor kevés énnekem. Csak egy vágy vonz, egyetlen mámor: csókod mákonya szép Szerelmesem! Hódít és ismét új vágyakra gyújt, mellette minden szürke és fakult és csak szegényes örömöt adhat. Lényege és zenéje a dalnak Te vagy, mert a szépséged örök . . bár enyém vagy — ismét akarlak, csókolni, egyre csókolni ajkad ... és halni, ha kell — de karjaid között! MIHÄLKA GYULA 3GK*<®CÉsa<gcíáaK&a&í«í#céWKii»c*cK#cíK^^ Aldíteől Ualíg-cdtuuk I mmár két éve lesz lassan, * hogy megalakult a bra- Hslavai magyar főiskolások Mű­vészegyüttese. E két év alatt teljes hallgatással adóztunk az együttesnek. Tudtuk, hogy van, I,'őszülnek valamire, Gondol', vájok közepette tengeti magát. Jó szót, bíztatást keveset kap­tak tőlünk, bőr várták, mint szomjas föld a csöndes nyári csőt. És ök, hallgatásunk elle­nére is szorgalmasan alkottak, csiszolták, finomították az egy­szerű, néha nyers népitáncokat, dalokat, hogy egyszer csokorba fűzzék és megajándékozzák vele hazánk dolgos magyar népét. Nem a dicsőség szerzése, a kvagyokisság serkentette őket e nemes feladatra, hanem a szív, n lelkesedés, hogy belop­ják népünk szívébe az örömet, népikultúránk szeret étét, meg - bersülését. Azt a kultúrát, mű­vészetet, mely egy idő óta jog­talanul hallgatásra és mellő­zésre volt ítélve, mit csupán csak műkedvelők ápoltak, éleszt­gettek, kisebb vagy nagyobb sikerrel. De mégis ápolták. — Ezért is háta minden műkedvelő csoportnak. Ám, megelégedhetünk e az­zal, amit az utóbbi években tettünk? A felelet csak egy le­heti Nem! Mi többre és jobbra vágyunk. S ezt vállalták ma­gukra főiskolásaink, mit ha még nem is teljesen, de megtettek. És holnap, amit ma adtak elő, teljesebb lesz, mert ami a munkához kell, a szív, az aka­rás, az megvan. Bár igaz, a hírnév még hiány­zik, Pillanatnyilag ez sem el­sődleges kérdés, Mert miként a rossz, úgy a jó hírnév is szárnyra kap és eljut oda, ahová kell, ahol támogatásra, buzdításra és megértő szívte talál, Persze, ez nemcsak az együttesen, de rajtunk is mú­lik. Hogyan? Ügy, hogy hint­sük el hírét a nép között e félhivatásos népművészeti együt­tesünknek, mert megérdemlik. Eddig csak két nyilvános sze­replésük volt, Bratlslavában és Galant än. S máris igazolták magukat. Csalódást nem okoz­tak, de örömet és újabb re­ményt, azt adtak. Első számuk egy békedal volt. Szólóénekes Vicái Pál. — A dal hatott, szívhez szólt és szívre talált, S aztán? Zöldmentés, piros nadrágns „huszárok" perdültek a színpadra, Huszárok, kikről oly sok igaz történetet jegyzett fel a krónika, az irodalom, — Sárost Gyula, magyar költő az Aranyt rombit a című versében többek között így ír a huszá­rokról: A huszárnév onnan ra­gadt a huszárra, hogy egy hu­szárnak mindig húsz az ára, Vagy másutt; Mert a huszár szíve olyan, mint a kardja, Ad­dig hajlik, amíg ö maga akarja. De tudott ám a huszár mást is. Huszárosán, délcegen táncolni. Ezt a huszártáncot elevenítette fel színpadon az együttes négy fiú táncosa. A koreográfus a maga is jó népitáncos hírében állá Takács András. ogy a szólóéneket kedve­lők vágyát is kielégítsék, Valkovics Marika bűbájos hang­ján elénekelte a Csínom Palkó­ból a Zsuzsi dalt. Majd újra a vegyes énekkar kedveskedett a nézőknek gömörvidéki népda­lokkal Ág Tibor feldolgozásá­ban. Igazán mondhatom, hogy szebbnél szebb és számunkra még ismeretlen népdalok keltek ;tt szárnyra, Szép és megkapó volt Ta­kács András szólótánca. Köny- nyed, szinte lepkeszerű mozgá­sával nyerte el a közönség tet­szését. Táncában semmi nehéz­ség, mesterkéltség nem volt, Talán hajdanában a puszták fiai is igy ropták a csárdák­ban, borgőzösen a híres magyar csárdásokat, Nem hiányzott a műsorból a vers sem, Bíró szép Anna című híres népballadát szavalta el mély át érzéssel Kovács Pi­roska. Őrá is az egyszerűség és a természetesség volt a jellem­ző, S hogy teljes legyen a kép szólnom kell a külsejében sze­rény, de tudásában tehetséges Karvas Béláról, a hegedűsről, ki mesteri játékával ejtette ámulatba a közönséget. Ügy bánt a muzsikával, mint egy gyakorlott hegedűművész, pedig ö még nem több mint húsz éves, Nemhiába tapsolta vissza a közönség háromszor is. Meg­érdemelte. Aki így tud bánni a muzsikával, az előtt jövő áll, Csak tanuljon és szorgalmasan gyakoroljon továbbra is. Feltűnt e bemutatón egy né­hány igazán tehetséges táncos iS. így véldául Rigó Ilonka, aki olyan finoman táncolt, akár egy hivatásos táncművész. Ki­váltképp a Páros tánc című népitáncban tűnt ki művészi táncával, A fiúk közül majdnem ugyanezt mondhatom Gyüre Lajosról is. zóval, e két bemutató után joggal állíthatjuk, hogy kitűnő anyagot képez e több mint 100 tagból álló együttes. Aki egyszer megnézi fellépé­süket, az sohasem felejti el őket. Igaz, én nem voltam tel­jes a műsorszámuk értékelésé­ben, de az említettekből is lát­hatjuk, hogy jó ez az együttes. Valljuk hát magunkénak, és ha mások nem, támogassuk mi őket erkölcsileg és anyagilag is, hiszen a mi népünk kultúráját viszik színpadra művészi és igé­nyes formában. Bár igaz, csi- szolnivaló van még elég, de mi bízzunk abban, hogy ók ezt is elvégzik, i Nézzük és hallgassuk meg őket szeretettel, mert népünk sarjai ők és hozzánk szólnak- Bár ez igy van, de nem feléd keznek meg a szlovák és a cseh nép kultúrájáról sem, és így van ez jó. Tiszteljük is és be­csüljük minden népnek a kul­túráját, kiváltképp azokét, akik­kel egy hazában élünk, Ez csak a jobb megértést szolgálja. És nekünk ez sem kevés. TÖRÖK ELEMÉR ★ ★ ★ Kultúrkrónika ■ Rembrandt képei ma milliókat érnek, de most, amikor Leiden Rembrandt szülővárosa szobrot akar emelni nagy szülöttje em­lékére, a holland kormány nem adja meg hozzájárulását, * A franciaországi Monfortbau egy Charles de Beistegni nevű gazdag mecénás 200 millió ér­tékű színházat épít 230 személy számára. Ugyanakkor a párizsi színházak súlyos válságon men­nek keresztül, * Amerika legnagyobb filmdíját, az Oscar-t, az 1056-os évben a La Strada című olasz film, és a Csend világa, valamint a Vörös Léggömb című francia film kapta­* Negyvenezer gyermek küldte be rajzait Új Delhibe, a nem­zetközi rajzversenyre. Öt cseh­szlovákiai gyermek rajza kitün­tetésben részesült. * A Szovjetunióban a kraszno- darszki színház most hozta színre Jakovlev Nagy szív című darabját, amely Marx Károly életéből meríti tárgyát- * Az Egyesült Állapiokban 1056- ban a legolvasottabb könyv egy 18 éves Pamela Moore nevű írónő „Csokoládé reggelire'1 el- mű könyve volt, amely most jelenik meg francia és német fordításban is, * a>l í Mint ismeretes, a bratislavai Hviezdoslav Színház együttese nagy sikerrel vendégszerepeit Krakkóban, A legnagyobb sikert Peter Zvon Sírva vigadunk cí­mű darabjával aratták. A krak­kói színház igazgatója bejelen­tette, hogy a darabot lefordít- tatja lengyelre és felkérte Tibor Píikovskyt, -x- a darab bratjsla- vai rendezőjét — a krakkói rendezésre. * , • A Cannes-i filmfesztiválon, ahol a részvevő 35 qrszág kö­zül mindegyik csak egy filmet mutat be, ez idén először vesz részt a Német Demokratikus Köztársaság. 'T'ik-tak, tik-tak, — száll a hang, gördül az élet, múl­nak a percek, órák, napok, évek, rohan az idő. Az óra­mutatók közelednek a tizen­kettő felé. A diákszoba alszik, álmodik . .. Tik-tak, tik-tak — petyegi a valóság. — Hamu: kén, fosz­for, klór,,, — diktálja az agy, dobogja a szív, ismétli száz­szor érces hangján — csukott ajakkal az alvó, a legény, a diák. Nehéz nap volt ma, vizsga, felelés■ Százszor visszatér az iz­galom, az öröm XT 1, 2, 2, 1 — láncainak a számok, emelkedik a meleg takaró, paplan, mo­solyra vagy talán vsókra nyí­lik az ajak <— de nem, rövid nyújtózás és újabb álomhul­lám ,,, A test pihen- Kócos hajfür­tök takarják a néma homlokot, az agy dolgozik, vetíti az alvó életét! — Tégy amit akarsz, én csak tanácsút adok Igen, itt kezdődőit az ö éleia. Mikor az apai szavakat hallat­ta, érezte, hogy valóban ön­álló férfi lett. Addig gyermek volt, kedvelt, dédelgetett. — A lányok férjhezmentek és ő az utolsó, lett a legkedveltebb- Azt hitte, mindig ayermek ma­rad- Tévedett. A katonaság megérlelte, belekóstolt az élet­be. Felébredt benne a tudás­szomj, Szégyelte azt a két polgárit, legszívesebben leta­gadta volna, Vagy több, vagy semmiI Hiába volt az apa tanácsa — maradjI Ö menni akart, A szö­vetkezet vezetői meg bíztatták — eredj Feri, két év nem a világ, agronómus leszel. Már féllábbal az iskolában volt, mikor jött az utolsó próba. Megszólalt Bözsii x Kinevet a falu, senki nem megy évek óta! Ezért vártam két évet? Mondd, hogy nem kellek, Hogy mást szeretsz ,,, Hitegettél, ,,, Borzalmas este volt,,. Bözsi könnyeit csak a széttipett je­lentkezőív szárította fel. Hiába- A szerelem vsak éjjel diadalmaskodott az akaraton, Másnap délben Feri új jelent­kezőívet adott át a szövetkezet elnökének. Határozott — legyen aminek lennie kell! Jött az őszi s ö búcsúzott, A szülök megnyugodtak — Bö­zsi csak részben. Az iskolát első naptól kezd­ve otthonának érezte, Neki cyürknzött a tanulásnak, Csupa gyerekek voltak körülötte, húsz éven aluliak, Ö már huszon­négy is elmúlt, A második hé­ten azt hitte idegei összerop­pannak. Kis híja, hogy meg dem szökött. Közben a bánattól nehéz s a szerelemért epedó levelek két­hetenként váltogatták eguiW’-t, O havonta egyszer utazott ha­za, Az első félévben majdnem jnegbukott, Odahaza még a bi- tfonyítványt sem merte meg­mutatni, Az év végén már nem volt egy hármasa sem- A gye­rekek, akik először „apusnak" keresztelték, mind nagyobb tisztelettel közeledtek feléje. T! fogadták barátjuknak, tanács- z-dójuknak, Az év elején, mikor újra ta­lálkoztak, azzal tüntette ki az osztály, hogy a mosdó mellett lévő kis szobát felajánlotta néki. — Lakjál egyedül, te úgyis sokat olvasol. A magány s a könyvek egye­sült erővel sem tudták vissza­zökkentem életét a rendes ke­rékvágásba. Külsőleg az volt, aki régen, de ott belül a leg-, nemesebb rész meg-megreme- yett, ha hazagondolt,,, Ajkán még ott égett a bú­csúcsók, de egy megfoghatatlan ösztön már azt súgta, hogy — Bözsi nem a régi. Ismeri évek óta, sosem volt kacér■ Most meg minden ba­rátja tett valami megjegyzést. Főleg mióta új barátnőt talált. Arról a szőke kiárusító lányról néki is meg volt a vé­leménye. Célzott is rá Bözsi előtt, de az nem értette, vagy nem akarta.... Aztán hagyta ö is az egészet. Hiszen olyan ritkán látja, még akkor is zsör­tölődjenek. Az elválás estéjén megegyez­tek, hogy félév múlva megtart­ják az eljegyzést, az iskola vé­gén meg a lakodalmat. Érthető hát, hogy kettőzött erővel kez­dett tanulni. Harmadnapra le­velet kapott, Egy ismeretlen jóakarója figyelmezteti, hagy -- Bözsi meg az új gyógyszerész segéd .,, Hitte is, meg nem is. Bözsi levelei jöttek úgy, mint azelőtt kéthetenként... Tfgy hónap múlva hazauía­-*-y zott, Az áüamáson talál­kozott Bözsivel. Ö köszönt, nyújtotta a kezét, a lány vála­szait, egy másodpercre összefo­nódott tekintetük s ez a pilla­nat, a lány arcát elöntő pír néki mindennél többet mon­dott .,, Azt hitte, megszédül, arra sem emlékszik, hogyan jött haza. Megbetegedett. Egy hétig magas lázban feküdt, aztán visszatért az iskolába, mintha misem történt volna. A félévi vizsgákon két ket­test kapott, s most egy ma­radt. Összekeverte a képle­teket ,,, — Pedig tudom: kénsav !h SOi, színtelen, glajszerií a víz­nél csaknem kétszer nagyobb fajsúlyú,,, Sói a szulfátok melyek a természetben elég gyakoriak — CaS04 — MgSÓ4 — NaíSOi.,, Ez a harmadik akkor eszembe nem jött, mégis csak tudom ... tudom .., Tik-tak, tik-tak — számol az idő vén őre, gyöngyözik a hom­lok s az agy lassan elpihen. Az idő rohan s lassan sercen a rúgó: brrrrr ... Ébresztő. A legény mozdul, nyújtózik, visszacseppen a je-' lentié. Másfél óra múlva ott ül a helyén, figyelmesen másolja a képletet, Újból a régi: me­rész tekintet, határozott voná-i sok — de ott belül.., Megsimltja homlokát — forró. A tpblán megmozdulnak a kép­letek, egy lány kacér mosolya űzi őket. Zsebébe nyúl, előhúzza pénz­tárcáját, belenéz. A kis rekesz üres. Tegnap visszaküldte a jényképét. Imi próbál. Remeg kezében a ceruza. A tanár szavai mint méhraj zsonganak feje körül — nem ért egy szót sem. Másfél éti távlatából tompán kong felé az apai szó: — megéri ez né­ked fiam? A kkor két ismeretlen év ** küszöbén határozott igen­nel válaszol. Most alig egy lé-' pés az út és nem tudja vesz­tett-e vagy nem. Nézi a táblát, homlokán lük­tetnek az erek. A képlethalmaz lassan kijózanítja. Csengetnek. Észre sem veszi hogy egyedül maradt. Rajzolja a képletet s lassan motyog — annak a kettesnek el kell tűnni ■.. Ezt már határozottan akar­ja, de hogy megérte-e ez q két év azt, most sem tudja. Azt sem sejti, hogy az apai kér­désre újból igennel válaszolt. Talán az éj majd megsilgja néki ... — Megérdemelné, CSETÖ JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents