Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-04-01 / 14. szám

Duba Gyula: TSzsér Árpáit A téma művelődéstörténeti funkciójának óriási jelentősége megköveteli a legmagasabb- fokú, érett komolyságot és min­den könnyelműségtől mentes tárgyilagosságot, melyet fejte­getéseim során igyekszem is szigorúan és következetesen betartani. A kérdés helyes felvetése és a probléma markáns megvilá­gítása érdekében szükséges rö­viden ismertetnem az Április 1. mítosz keletkezését, fejlődését és kicsúcsosodását.. Röviden, kronológiai sorrendben megpró­bálom tehát összesüríteni ezt a bő és érdekes dokumentációt és felelni a kérdésre: Hogyan lett április elseje a hiszékeny­ség és naívság emlékünnepe? Egészen az őskorba tolható vissza a keletkezés időpontja. Körülbelül 40 000 évvel ezelőtt- ról származnak az első írott emlékek. Cirillbetűs történet ez, amely egy mammut lapoc­kacsontjára van nyomtatva, ter­mészetesen különleges rotációs­gépek segítségével. — fejlett kultúra és technika létezését tételezi fel a tény ebben a kor­ban, — és arról számol be, hogy az első áprilisi tréfa kere­tein belül hogyan szedte rá Paleocén Robogány andalúziai mamutcsont-kereskedő szom­szédját, Miocén Lázárt. Ez az östréfa pedig így vala: Paleo- cén Robogánynak gyönyörű, másfél mázsás mamutagyara volt, Miocén Lázár viszont szerfelett csábító idomokkal rendelkező asszonyt bírt, a Linát. És mond­ta Robogány színtiszta angol­sággal, londoni dialektusban: „Helóú, Lázár! Adom az agyart, te add a Linát, hadd legyen szívemnek gyönyörűsége határ­talan!“ Erre a Lázár ugyanúgy: „Jó, Robogány, adom, hiszen vén már és foga alig vagyon. Szerelmes cselekedetekre jófor­mán alkalmatlan, éppen neked való 1“ — Imádkozzunk, leborulva észak-nyugat felé, — szólt Ro­bogány örömmel, — a jó és becsületes üzlet dicsőségére! A Lázár le is borult, fejét alázatosan meghajtva, ám Ro­bogány nem. 0 szuszogva ma­gasra emelte az agyarat és mintegy véletlenül kuncsaftja alázatos fejére ejtette, aki — á la nyakcsigölyatörés — szó nél­kül kiszenvedett. — 0, te buta — kacagott diadalmasan Paleocén Robogány — hát beugrottál! Elfelejtetted hogy ma április elseje van? Hiszen mi még nem is tudunk imádkozni, mert vallásunk sincs, miután Mohamed, Buddha és a többiek csak ezután követ­keznek! És a csontot hóna alá vágva, fütyörészve beköltözött egy kardfogú tigris barlangjába, hogy hátralévő életét Linának szentelje. Nem volt szerencsé­je! A háziúr még aznap haza­tért, és a váratlan társbérlet felett érzett jogos felháborodá­sában, mindkettőjüket elfogyasz­totta. Ügy látszik, ő még április elsején sem ismert tréfát! Az ünnepet az ókor nagy tör vényhozója és kőfaragója, Ha mu abbé véglegesítette. Megfe (Tanulmány az emberi naívság- halgaság és butaság nagy ünne­pének erkölcs-, és lélektanáról) szített munkával, ingújjra vet­kőzve véste márványba e lán­goló sorokat: „Április elsején húzd be felebarátodat és tólj ki vele, ha van annyira hülye, hogy beugrik neked, szívednek, lel- kednek nagy gyönyörűségére. És kacagd őt ki, hogy vörösen a szégyentől és lelkiismerete marcangolásától, mint egy főtt rák, bőgve rohanjon a világnak, átkozva butaságtól terhes kopo­nyáját!“ Maximus Titellinus Nóré, ró­mai atyaisten felgyújtotta a vá­rost. Ám a polgárok nem értet­ték meg váratlan jókedvét és fejvesztetten futkározni kezdtek az utcákon, akadályozva a köz­lekedést. — Ne féljetek, bolondok — kiáltotta nekik Nóré méltatlan­kodva — tréfa az egész! Nem tudjátok, hogy ma április elseje van? Quo vadis, te elefánt? — ripakodott egy roboszus már­tírképű őskeresztényre — nem hallod, hogy csak viccelek! Az azonban erre sem reagált, Nóré kénytelen volt őt vadálla­tokkal széttépetni, amíg végre megértette, hogy a magas úr tréfás kedvében van. A XVI. században Középkorú Keresztély vagabund pecsenyeőr és rőtbíboros, áprilisi tréfaként feltalálta a kerékbetörést, nyárs- rahúzást, mely műveletek ké­sőbb inkvizíció néven terjedtek el a szélesebb néprétegek kö­zött. Idő haladtával fejlődött a szellem is, dialektikusán magá­val hozva Felvilágos Ottokár címeres pincemester rendeletét, mely szerint: — „Emberi életek nagybani kioltása, általában élő­lények mozgási-, és szuszogási képességüktől való megfosztása nem tekinthető áprilisi tréfának, még királyok, császárok, és ural­kodók részéről sem.“ A századforduló elején Femi­nin Natália anyaoroszlán és díszmatróna, április elsején bel­ső kényszertől űzve, felmászott egy hordóra és azt kiáltotta: „Én vagyok a nő, egyenjogúsá­got akarok!“ Ha figyelembe vesszük, hogy Natália sovány volt, szinte deszkaszerű, hosszú hegyes orral, minden különö­sebb szellemi képességek nél­kül, és nem lehetett szánako­zás nélkül ránézni, — enyhén szólva a kutyának sem kellett •— megegyezhetünk abban, hogy ez volt a világtörténelem leg­sikerültebb áprilisi tréfája. — Natálkából senki sem nézett volna ki ennyi humorérzéket és ily" szikrázó szellemességet. És íme! Itt is vagyunk' nap­jainknál. Néhány éve Dogimogi Danilló kultúrfelelős próbált még hozzászólni a dologhoz. — Kispolgári csökevény mondta — hasonlatos egy volt fűszer nagykereskedő vakbelé­hez! Radikálisan el kell távolí­tani, mert hosszú perceket vesz el az élet más fontos dolgai elől, és kisiklatja az ifjúság lelki világát! Szerencsére a közvélemény lehurrogta és őt magát minő­sítette április bolondjának, min­den követőjével egyetemben. így, miután végignéztük a té­ma fejlődés történetét, rátérhe­tünk a lélektani háttér boncol­gatására. Miért okoz kellemesen bizsergő jóérzést az embernek, ha április elsején, úgy isten­igazában becsaphat valakit? Én a feleletet így fogalmaznám: Az ember abban különbözik az állattól, hogy nevetni tud, (a ló nem tud, szamár sem tud, ökör is csak teljesen kezdetlegesen, inkább bőg). Na, már most! Kell egy alkalom, amikor a tes­tet,- lelket mérgező sok sava­nyúságot, melyet az élet beve- dcltet velünk, legalább egyszer egy évben hatálytalanítsuk egy kis egészséges röhejjel. Kell a kacagás, kell a humor és jó­kedv, különben besavanyodik az emberiség és a Mars-lakók, akik állítólag élelmes üzletemberek, ecetes uborka helyett fogják majd kiárusítani a jövő század­ban megvalósuló bolygók közti kirakodó vásáron. Na és, mi van, ami jobban csiklandozná a nevető zsigereket, mint egy szánakozó tekintetek kereszt­ismerős, akinek fuldokolva az arcába lehet nyeríteni, hogy füzében piruló rokon, barát vagy április bolondja te ... te ... Az erkölcsi alap már nehe­zebb dió; Egy bizonyos! Amíg lesznek balga emberek, akiket be lehet csapni, ügyeseknek is kell lenni, akik be tudják őket csapni. Mert miért nem enged­hetnénk meg magunknak, mi lassú gondolkozásúak, azt a fényűzést, hogy beugrunk? És miért ne dőzsölnénk mi, szipor­kázó agyúak, a korlátolt ész fölött aratott fölényes diada­lunkban. De igazság ez egyálta­lán ? Hogy az okos becsapja a butát és a buta felülteti az okosat és mindenki behúz min­denkit. Mert nincs olyan okos, aki április elsején kissé süsü ne lenne, sőt olyan naív bárány is nehezen akad, aki ez alka­lommal ne mutatna fel egy kis ravaszságot. Hah! Van-fe április elsején egyáltalán igazság? Kü­lönben is mi az az igazság, i és gazság, vagy igaz és—ság? És van-e itt megoldás, és befejez­hető-e egyáltalán ez a humo- reszk, ég beérek én vele egy­általán zárásig a szerkesztő­ségbe? Mert ha nem, akkor a kilencedik oldal teljesen üres lfesz... Ez lenne egy jó április tréfa ... Sőt, ha az egész lap üies lenne, mit olvasnál akkor kedves olvasóm? Nem tudod ugye?! Én se tudom, de az semmi, mert már kezd fájni a fejem, és az a pasas olyan csú­nyán néz rám, hogy fel kell öt képelnem ... Fogják meg, fogják meg' (Szerkesztőségi megjegyzés: fiatal humoristánk súlyos meg­betegedése miatt a befejezést mellőzzük. Illetve nem! Április elsejei körkérdés formáját ol­vasóinkra bízzuk. Tehát: „A butaság hatásának módozatai és mikéntjei az emberi nevető- görcsök előidézésében, különös tekintettel az igazság és gaz­ság egymáshoz való viszonyára! A kidolgozott tételt kérjük írásban beküldeni.) Pozsonyi «közhelyek* Metropol Ülök, Szlovák, német s magyar szavak keringnek, mint felzavart darazsak. — Pivo! — Der Kaffe! — Igen, már hozom! — pár szó s néprajzilag kész van Pozsony. Külvárosi söröző III. árosztály! — hirdeti a falon egy kiszakított irkalap. A valóságban ez csak annyi, hogy mindenkinek fejében a kalap, vagy kinek mije van, köztük az én fedetlen kobakom már nagy dolog. Sandán is néznek rám a sörözök: tán azt hiszik rólam, hogy nagyzolok! Krim étterem Mellettem egy munkásféle nyeli a szegedi gulyást, közben morog: — Hogyha ez a zsíros lötty szegedi, én legalábbis londoni vagyok! , Luxor „Feltört a nép!" — írjuk s mondjuk naponta. Nos, ide még nem tört fel, magam is úgy feszengek szétdobott ing- nyakammal ebben a csokornyakkendős világban, mint a sok jó pénz között a hamis. Ez az a csinos szőke a 1-ből. Mindjárt kellemesebb ránézni. §7 gondolatok (xnJTJTJTJTUru^ n r^ tjti-ip. Az emberi élet tenger, melyben az, ki egy utat folytat, talán végre partot talál, de az, aki irányát változtatja, a vég- hetet len rónán mindig eltéved. — (Eötvös J.) Helyes ugye? A feleségem születésnapi ajándéka! A boldogság labda a sors kezében. A szerencsétlenségek elviselhetők, ezek kívülről jövő esetek; szenvedni csak a saját hibáinkért borzasztó. bal­Megnyugtató látvány. Az asszonyok oltják a férfiakba a vágyat, hogy mester­müveket alkossanak, de sokszor megakadályozzák a véghez­vitelében Másoknak mindig könnyű tanácsot adni, csak saját magunk­nak nehéz. Vannak, akik azt hiszik, hogy szeretők vagy barátok közt nincs édesebb, mint rövid viszálykodás után a megbékülés. Csalatkoznak. Mint nyári vihar után, bármilyen rövid legyen, s bármily tisztán ragyogjon a nap, ha elvonult, a levegő mindig kihűl. így mindig hidegség marad vissza viszálykodá­sainkból, s ha nem is más, legalább az, aki magát hibásnak érzi, el nem szokta felejteni a pillanat keserűségét. Barát­ságunk olyanná válik, mint a patak, mely ha a zuhanáson átment, sima tükörré egyesül ismét, de nem választhatja ki iszapját, melyet estében fölvett. — (Eötvös). Találékony udvarló. — Mit vettél már megint? — Nem látod szívem? Egy hercig, nylon kukactartót! Psszt! Óriási problémán dolgozik! KERESZTREJT VÉN Y T , ___ s s 4 2 8 *10 M ti Ai ■A V* is vé 1-8 A su A * a. Á P m $ A p '•tt. 1 L J Áprilisi tréfa volt Vízszintes: 1. Petőfi versének címe. 14. P. versének kezdete. A bakter így jelezte az éjfélt. 25. E. V. 17. Kiviselted. 18. Hektár egy része (é. h.) 19. Tá­vot vagy súlyt állapít meg. 21, Kinyil. 22. Felkiáltó szó. 25. Zrinyiász kezdete. 25. Nákek keverve. 26. Istápol. 27. Szóvá- tesz. 28. Nyelvtan fogalom. 29. Kugli. 30. Lafib keverve. 35. Argumentje. 36. Zamatyi. 37. Ritka férfinév. 37. Vágóeszköz. 40. Dö. 41. Otthagyom a mun­kahelyemet (é. h.) 43. D. K. 44. Cukrászdában kapható. 46. P. egy versének címe. Függőleges: 1. P. versének címe. 2. Keresztül. 3. Királyi visszafelé. 4. Üjságrész-régie­sen, utolsó betű kettőzve. 5. Hová (visszafelé). 6. Dunántúli villanytelep. 7. Nemzetiség. 8. Bolondos, hóbortos. 9 A vizet elfogyasztottuk. 10. Tej, sör, víz. 11. Takar (é. h.) 12: I. T. 13. P. versének címe. 16. P. versének címe. 18. P. versének címe. 20. Német költő (Rilke) 22. A városi kert. 24. Szlovákul nem. 26. Francia ige fonetiku­san - cirkuszban gyakran hallani, 30. Európai tenger. 31. Lepény van ilyen (é. h.) 32. Ázsiai ál­lam. 33. Bizán keverve. 34. Sor­ban állásnál kívánják. 37 ., fere. .38. Másról. 41. Mérőegy­ség. 42. Hétköznap hibásan. 44. T. U. 45. Távirati szócska. Huhogó Hugó rendkívül jó­kedvűen ébredett. Kinyitotta az ablakot és a beömlő napfényben átadta magát a reggeli torna élvezeteinek. Aztán a tükör elé állt és elégedetten gyönyörköd­ni kezdett serdülő bajuszában. — Többé nem neveznek csu­paszképűnek — gondolta fütyö- részve és hozzálátott a mosa­kodáshoz. Majd belelapozott a zsebnaptárába nincs-e valami fontos „előirányzott“, elintézni­valója. Hirtelen elsápadt. „Vigyázz Huhogó, ma áprijis elseje van!“ A piros tintával írott szavak láttára kellemetlen érzések lép­ték el és korábbi jókedve is elillant. Egyre rosszabbul érezte magát. Lerogyott az ágyra és szürke szemeit a plafonra me­resztette. Ügy rémlett neki, mintha moziban ülne. A fehér­re meszelt plafonról vigyorgó arcok néztek le rá, egyre meg- vetőbben, egyre gúnyosabban. Felismerte Csomót, az igazga­tót, Marikát a gépírónőjét és néhány ügyfelet, akik éppen ma egy éve keresték. A nevükre már nem emlékezett. Aztán ő jelent meg. Ott állt az asztal tetején szemétkosárral a fején. Milyen hülye vagy te Huhogó — vélte hallani az igazgató hangját, falakat rengető kaca­gás közben — megint elfelej­tetted, hogy április elseje van! Üjra ő jelenik meg. Harago­san rúgja a kosarat a sarokba és az asztalfiókba nyúl, hogy munkába fójtsa felszított bosz- szúságát. De ordítva rántja vissza a kezét, ujjai hegyén egy egérfogó csapdával. Ez mindennek a teteje. A Marika szeméből ömlik a könny a ne­vetéstől, az igazgató pedig két kézzel szorítja a hasát, nehogy szétpukkadjon. Huhoaó nem bírta tovább az emlékedét. Felugrott az ágyról és ki akart rohanni az utcára, de a telefon csengésére ön­kénytelenül visszafordult. Fel­kapta a hallgatót és belekiál­tott: Nem megyek sehová, beteg vagyok! Hugó — hallatszik a telefon­ból — nagyon rosszul vagyok! Ügy érzem nem bírom tovább! Gyere el hozam, végrendelkezni akarok! Már te is, drága nagynénim — bömböli vissza Hugó eszeve­szetten — nem megyek sehová! Tedd bolonddá a nagyanyádat, nekem már éppen elég volt az áprilisi tréfákból — és ledobta a hallgatót. Végrendelet — dohogta Hu­hogó dühösen — még szép, hogy nem a másvilágról telefo­nál. Április elsején erre is ké­pesek ezek, csakhogy röhöghes­senek a „hülye“ Huhogőn. No nem! Az már többé nem fordul elő. Még te sem csinálsz belő­lem bolondot drága nagynéni­kém, — kezdett nevetni — ha gondolod, hogy megéri, tessék, halj meg az áprilisi tréfa ked­véért! Legalább egyszer én is nevethetek valakin istenigazá­ban! A nagynéni tréfáskedvü asz- szonynak bizonyult. Még aznap .délután meghalt! SZENK SÁNDOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents