Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-04-01 / 14. szám

A Szovjetunióban megkezdődött a labdarugó-idény A Szovjetunióban március 31-én kezdődött az új labdarúgó-idény. A központi labdarúgó-szakosztály nemrég egy szabálymódosítást hagyott jóvá, amelynek értelmében a bajnoki mér­kőzéseken kapust és egy játékost le­het majd cserélni. A döntéssel számos egyesület kívánságának tettek eleget, amelyek kérésüket azzal indokolták, hogy a nemzetközi labdarúgásban mindennapi eset a játékoscsere. * Budapesten rendezik az 1938-as úszó Európa bajnokságot A magyar labdarúgószövetség elnök­sége bejelentette, a nemzetközi úszó­A Sazka első diját 20.000 Kcs-re emelik 1957 április 1-től a Sazka első díját 20.000.— koronára emelik, míg az ed­digi legalacsonyabb 20.— koronás díjat 40.— koronára. A Sazka szelvényeit is másképp kell majd kitölteni, mert a fogadószelvény hátlapján átütő papír lesz, úgyhogy a három fogadószelvény részt egyszerre lehet kitölteni. Sportka néven, valószínűleg már április 15-től új fogadási rendszert is vezetnek be, amely abból áll, hogy a szelvényen 49 sportág lesz feltün­Kijelölték a válogatott labdarúgó - keretet A Központi Labdarúgó Edzői Testület és az I. Liga csapatainak edzői közös ülésükön elhatározták, hogy milyen játékosok kerülnek az A és B. csapat keretébe. Az A. csapat keretébe a következő játékosokat jelölték ki: kapus Dolejsi, Stacho. Schroiff és Houska. — Védőjátékosok- Jecny, Novák, Jankovic, Navratil, Hledik, Tichy és Cadek. — Fedezetek: Hejsky, Masopusí, Rys és Pluskal. — Csatárok: Pazdera, Svoboda, Borovicka, Mol­nár, Crha, Kraus, Feureisl, Dvorák, Kacsányi, Moravcik és Bily. A B. válogatott kerete a következő" kapus: Rufus, Hason, Mokrohajsky. Védőjátékosok: Stary, A. Urban. Kofent. — Fedezetek: Cimra, Venglos, Gajdos, Kvasnák. — Csatárok: Balázik. Vojta, Salaj, Buberník, Kadraba, Dolinsky, Pergl és Pospíchal. A Slovan győzött, CH vereséggel tért haza TIPPELJ VELÜNK A Slovannak végre sikerült első győzelmét kiharcolnia, míg a másik bratislavai ligacsapat súlyos vereséggel tért haza KÍadnóból. A harmadik for­duló meglepetése a Spartak Sokolovo veresége a liga újoncától, az RH Brno csapatától, de a Dukla is csak döntetlen eredményt ért el. Slovan Bratislava — Tátrán Presov 1:0 (0:0.) A Slovan stadionban 25.000 néző előtt játszották le ezt a mindvégig izgalmas mérkőzést. A Slovan csatár­sorát még mindig az eredménytelen­ség jellemezte és csupán a 78-ik perc­ben sikerült Obert beadásából Morav- ciknak a győzelmet megszereznie. Bánik Kladnó—CH Bratislava 4:1 (2:0) A bratislavai csapat a mezőnyben elég jól játszott, védelme azonban gyakran bizalmatlankodott és a csa­társor játéka is gyengp volt. A CH egyetlen gólját Bubernik fejesével érte el. Spartak Trnava—Spartak Hradec Krá- lové 1:1 (0:0). A nagyszombatiak végre pontot sze­reztek, de egy kis szerencsével gyöz­ÉTdekes sakkmérkőzés folyt le Sán­dor magyar és Kozma csehszlovák mester között Bratislavában. szövetségnél, hogy az 1958. évi Európa-bajnokságokat, amelyek meg­rendezését Magyarországra bízták, 1958 augusztus második felében tart­ják meg. Az Európa-bajnokság kere­tében úszó, műugró, toronyugró és vízilabda versenyek lesznek. 1 A magyar válogatott Brazíliában szerepel A Brazil Labdarúgó Szövetség nem tartja megfelelőnek a magyar labda­rúgó válogatott brazíliai szereplésének az MLSZ által javasolt időpontját (jun. 14. — aug. 11.) mivel az a Rio de Janeiro-i labdarúgó idény kellős közepére esik. tetve, s ebből hatot kell a fogadónak kijelölni. A fogadás győztesét sorsolás útján állapítják meg. A győztesnek a sportágakat és azok sorrendbeli húzásait is el kell találnia. A díjakat a Sazka rendszer szerint osztják ki. Ennek az új fogadási rendszernek a legnagyobb nyereménye 40.000.—, a legkisebb pedig 40.— korona lesz. Egy Sportka szelvény kiállítása 3.— koronába kerül. hettek is volna A gólt a második fél­idő 25-ik percében Tibenskv lőtte, amit a hradeci Jahoda kiegyenlített. RH Brno—Spartak Praha Sokolovo 4:2 (2:0). Dukia Pardubice — Bánik Ostrava 4:2 (3:0). Megkezdődtek a divízió mérkőzései Komáromban nehéz, sáros talajon 1.500 néző előtt a Spartak Komárno— Slavoj Senec találkozó 2:0 (1:0) vég­ződött. A gólokat Szorád, illetőleg Minarik lőtték. kongresszusa A Szlovákiai Testnevelési Szövetség április 2-án, kedden tartja alakuló közgyűlését a Kultúra és Pihenés Parkja nagytermében. A közgyűlés alkalmával választják meg az új ve­zetőséget. Üj testnevelési rendszerünk, amely­ben teljés mértékben érvényesül a de­mokratikus centralizmus, új lendüle­tet hoz majd sportéletünkbe.. Üj ejtőernyős világcsúcs A Hadsereggel Együttműködök Szö­vetségének ejtőernyős csoportja, Kou­1. Csehszlovákia—NSZK (judo válo­gatottak találkozója). A két csapat eddig még nem találkozott. A néme­tek a tapasztaltabbak, a mieink Euró­pa egyik legjobb judo csapata. Mind­három eredmény lehetséges. 2. Csehszlovákia—Románia (birkózó válogatottak találkozója). Mindkét csapat egyforma eséllyel indul, úgy­hogy az eredményt nehéz megjósolni. 3. Bánik Ostrava—Hradec Králové (labdarúgó mérkőzés). A hazai csapat az esélyes. 4. CH Bratislava—Spartak Trnava (labdarúgó mérkőzés). A hazai környe­zet döntő lehet a mérkőzés kimene­telére. A tmavaiak eddig mindkét mérkőzésüket elvesztették. 5. Spartak Sokolovo—Bánik Kladno (labdarúgó mérkőzés). A Spartak So­kolovo kitűnő formában van és eddig minden mérkőzést megnyerte, úgy­hogy valószínűleg most is megszerzi a győzelmet. 6. Dukla Praha—CH Brno (labdarú­gó mérkőzés). Az első liga újonca, a * Uj súlyemelő világcsúcs Tedor Bogdanovszky március 26-án a leningrádi , bajnoki versenyen 135 kg-al új világcsúcsot állított fel. A középsűlyuak kétkarú lökésében 135 kg-ot emelt, ami 1 kg-al több, mint az eddig általa tartott világcsúcs. — Bogdanovszky a hármas versenyen öszesen 422.5 kg-ot emelt és ezzel új össz-szövetségi csúcsot állított fal A banska-bystrieai kerület kosárlabda bajnoka a T. J. Ruzomberok lett. bek. Jehlicka és Káplán az éjjeli ejtő­ernyős világcsúcsot 12.815 m-re ja­vították. 12.082 m-en zárt ejtőernyő­vel zuhantak és csak 733 m, magas­ságban nyitották ki ejtőernyőjüket. — Az éjjeli csoportleugrás világcsúcsát eddig a szovjet ejtőernyősök tartot­ták. Egyéb eredmények Párizsban, a 1‘Humanité által ren­dezett 10.000 rn-es mezei futóverseny győztese az olimpiai bajnok Vladimír Kuc lett 29:59 mp-es idővel. Második a lengyel Krzyszkowiak, a nők ver­senyében a szovjet Otkalenko győ­zött. — A magyar NB l. harmadik fordulójának eredményei: BP. Vasas- Csepeli Vasas 3:0 (1:0), Ferencvá­ros — Salgótarján 3:2 (1:0), MTK— Szombathely 8:1 (4:1)!, Pécs Bara­nya—Szeged 1:0 (0:0), Tatabánya— Dorog 1:1 (1:1). A bajnokságban a Ferencváros 6 ponttal vezet a Tata­bánya és a Vasas 5—5 pontja előtt, le. — Varsóban a magyar kosárlabda válogatott 60:45 arányban győzte le a lengyel válogatottat. CH Brno nem nagy reménnyel indul a küzdelembe. A Dukla győzelme biz­tosnak látszik. 7. Tátrán Presov—Dynamo Praha (labdarúgó mérkőzés). Két egyforma képességű csapat találkozik egymással. Bármelyik eredmény lehetséges. 8. Dukla Pardubice—Slovan Bratis­lava (labdarúgó mérkőzés). Mindkét csapat a táblázat utolsó helyén áll és eddigi mérkőzéseik folyamán mégcsak gólt sem lőttek. Mindhárom eredmény lehetséges. 9. Dynamo Karlové Vary—Spartak Üstí n/Labem (labdarúgó mérkőzés). A Dynamo ezúttal is a legjobb góllő- vője, Feuereisl nélkül kénytelen kiáll­ni, ami a csapat részére nagy hát­rányt jelent. Győzelme még így is valószínűbb. 10. Spartak Ml. Boleslav—Spartak •Stalingrad (labdárúgó mérkőzés). Ml. Boleslav néhány új játékossal indul a küzdelembe, de a Stalingrad csapata is több új játékost szerzett. A Spar­tak Stalingrad az esélyesebb. Eleinte nehezen ment a munka, mert nehéz volt a csapat meglazult fegyelmét helyreálltam. Gyakran meg­történt, hogy a kijelölt játékosok kö­zül többen elmaradtak a mérkőzésről. De a csapat azért nélkülök is végig­játszotta a mérkőzést, mert a vezető­ségi tagok közül mindig akadtak olya­nok, akik beálltak helyettük a csa­patba. Ilyen módon néha 5—6 vezető­ségi tag is játszott. De a vezetőség nem tágított. Helytállásukat siker koronázta, a csapat jónéhány mérkő­zést már győzelemmel fejezett be. — A május 9-én megrendezett járási kupáért folyó küzdelemben a csapat a harmadik helyen végzett. A vezetőség a fegyelmezetlen játé­kosokat kisebb-nagyobb büntetéssel sújtotta, így Kecskés Elemért három hétre eltiltotta a játéktól. Utána nem is volt már rá panasz, sőt ősszel a csapat mintaképe lett. A kisebb- nagyobb „primadonnák“ is hamar be­látták, hogy a csapat nélkülük is eredményesen működik és egymás­után visszatértek a csapatba. A fegye­lem lassanként teljesen megszilárdult; jellemző esetként említhatő, hogy egv alkalommal az ifjúsági csapatnak Csernokon kellett játszania és a játé­kosok más szállítóeszköz hiányában egytől-egyig kerékpáron tet'.ék meg oda-vissza áz utat, hogy a mérkőzésen résztvehessenek. A közös munkát végül is siker koronázta: a surányi járási bajnokság IV. osztályában játszó első csapat az első helyen végzett, és az ifjúsági csapat is bajnok lett. Mindkét csapat az idén már magasabb beosztásban szerepel. — Persze, akárcsak "a többi faluban, nálunk is a legnagyobb érdeklődés a labdarúgás felé irányul. — beszéli Száraz Béla, a Sokol titkára. A többi sportágakat meglehetősen elhanyagol­ják. A községben egyetlen nő sem sportol. A lányos szülők, főleg a ma­11. Lokomotíva Nymburk—Spartak Celakovice (labdarúgó mérkőzés). A hazai környezet a Lokomotíva Nym­burk győzelme mellett szól. 12. Iskra Gottwaldov—Dukla Tren­cín (labdarúgó mérkőzés). Az újonc gottwaldoviaknak a trencséniek csapa­tában erős ellenfelük akadt. A Dukla tavaly a 6-ik helyen végzett. A tren­cséniek győzelme a valószínűbb, de lehet eldöntetlen eredmény is. Pótmérkőzések: 13. Iskra Trencín—Slovan Prostejov (labdarúgó mérkőzés). A hazai környe­zet döntő lehet a mérkőzés kimene­telére. Trencín különben is jó formá­ban van. 14. Spartak Sokolovo—Závod Mieru Bratislava (ökölvívó mérkőzés). A ha­zai környezet a Sokolovo ökölvívóinak nagy előnyt jelent, mi mégis az Závod Mieru ökölvívóinak győzelmét tippel­jük, de lehet eldöntetlen eredmény is. mák, hallani sem akarnak arról, hogy lányuk sportoljon, — „hiszen akkor félmeztelenül szaladgálnának a világ csúfjára“ — mondogatják. Látogatásunk végeztével Száraz sporttárs az egyesület, terveiről tájé­koztat bennünket. — Évzáró gyűlésünkön újból a ta­valy kipróbált sportembereket válasz­tottuk az új vezetőségbe, olyanokat, akik munkájukkal bebizonyították, hogy nemcsak rajonganak a sportért, hanem ha kell áldozatokat is vállalnak érte. Elnökké Opacity Bélát, alelnökké Tóth Gézát, titkárrá Száraz Bélát válasz­tották meg egyhangúlag. A vezetőség tagjai Titka Benedek, Szőke Aladár. Kiriev Árpád, Machata István és Mi­hály kipróbált sportemberek lettek. Télen át sem tétlenkedtünk, alapozó tornát végeztek a játékosok és már februárban megkezdték a szabadtéri edzéseket; vasárnaponként barátságos mérkőzéseket is játszottak. Alaposan felkészültünk a meginduló bajnoki küzdelmekre, amelyen három csapat­tal veszünk részt: első csapatunk a járási bajnokság A csoportjában ját­szik, ifjúsági csapatunk felkerült a kerületi bajnokság B csoportjába, második ifjúsági csapatunk pedig a járási ifjúsági bajnokságban szere­pel. Első csapatunk a következő fel­állításban szerepel: Valaska, Maly, Veres, Uhrik, Kecskés, Machata. Szá­raz, Zimmerman, Szőke, Dejcsáh és Bakos. Befejezésül a titkár megemlíti még, hogy az idén férfi és női röplabda csapatot is szerveznek. Reméljük, hogy a lányokat is sikerül megnyerni a sportnak. így gyarapodik, fejlődik a sportélet ott, ahol nem riadnak vissza egy kis áldozatvállalástól. Sok szerencsét, sikeres sportmunkát. S. M. A melbournei olimpián az ausztrál úszók teljesítményére az egész spot- világ felfigyelt Az ausztrál úszók sikereinek titka — az ott járt szakértők megállapítása szerint, hogy úszónknak egész éven át bőven van edzési lehetőségük; 40 fedett és több mint 100 nyitott, melegíthető vizű uszodájuk van. Csehszlovákiában bizony egyetlen 50 méteres fedett versenyuszoda sincsen. Illetékes helyről nyert értesüléseink szerint Szlovákiában legközelebb két, 50 x 20 méteres fedett versenyuszoda épül, mégpedig az egyik Bratis­lavában a Miletic utcán lévő Sokol telken, ahol a „Grössling“ fürdőnél is nagyobb fürdő építését már a jövő év elején megkezdik és 1960-rá, de lehet, hogy az olimpiára való előkészületek miatt egy évvel előbb, be is fejezik. A másik ilyen uszoda Rózsahegyen épül, aminek építését szintén jövő évben kezdik meg. Ha jó az egyetértés, megy a munka A surányi járáshoz tartozó Nagykér község házacskáiban igen békés természetű, szorgalmas, tevékeny emberek élnek. Hogy ebben a 5.000 lel­ket számláló községben mégsem fejlődött ki egészséges sportélet, azt a régi vezetőség hibájául róják fel. A leváltott vezetőség nem sokat törődött a sportügyekkel, aminek az lett a következménye, hogy a játékosok kö­zött sem fejlődött ki kellő összhang, hanem inkább a széthúzás, megnem- értés szelleme lett úrrá közöttük. Az 1956-os év jelentős változást hozott Nagykér sportéletében. Az év elején megtartott vezetőségi választásokon a régi, lemondott vezetőség helyett, idősebb, érdemes játékosok vállalták azt a gyakran igen nehéz feladatot, hogy rendet teremtenek az egyesületben. ÜJ IFJÜSÁG — a CSISZ Szlovákfai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden keddpn Kiadja a Smena. a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala Szerkesztőség és adminisztráció. Bratislava Praz.ská 9 Telefón 445-41 Főszerkesztő Szőke Jőzsef — Nyomta a Merkantil nyomda 01. n. v. Bratislava, ul. Nár povstania 41 Előfizetés egy évre 3120 Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. A—69120 Végre nálunk is lesz fedett uszoda A Nagykéri Sokol labdarúgó csapata.

Next

/
Thumbnails
Contents