Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-03-26 / 13. szám

Utóhang a nevelési vitáról Mit csináljak a gyermekkel ha nem engedelmeskedik? (A. S. MAKARENKO előadásénak folytatása) Az Üj Ifjúság nov. 27-i számúban Haraszti Gyula tollából „Csavargók — avagy hiba van a nevelésben" címmel riport jelent meg. Haraszti Gyula cik­két követően a lap szerkesztősége úgy döntött, hogy az említett írás alapján, vitát indít a nevelésről. A szerkesztőségnek e vitával az volt a célja, hogy vázolja ifjúságunk ne­velésének jelenlegi helyzetét. Ebből következően kihangsúlyozza azokat a sürgős tennivalókat, amelyek jelen­leg e téren elintézésre, megoldásra várnak. A vita meglepően sok olvasó figyel­mét vonta magára. Ezt bizonyítja a hozzászólok nagy száma Is. Milyen jellemző jegyei voltak kezdettől fog­va e vitának? A szerkesztőség részé­ről be kell ismernünk, hogy nem gon­doltuk alaposan végig, amit elkezdtük. A vita ugyanis túlságosan széles ke­retet szabott a hozzászólásoknak már a kezdet kezdetén. Ez mintegy magá­val hozta a vitacikkek általános jelle­gét. A szerkesztőség hibát követett el abban is, hogy a vita indítását egy riportszerű írásra bízta. Ez természet­szerűen a vita határainak elmosódá­sához vezetett. Nem volt világos a cél. Ezt egy átgondolt vitaindító cikk fogalmazhatta volna meg, félre értést nem tűrő hangon. Ennek híján összefüggéstelenség, hézagosság jelle­mezte elsősorban a nevelésről indított cikksorozatot, illetve hát vitát. A vita széles témakört ölelt fel, s ezzel általánossá vált. Eszerint a nevelésről általában indított vita ke­retében a hozzászólók írhattak az is­koláról, a szülőről, az ifjúsági szerve­zetről, s a művelődés különböző lehe­tőségeiről, eszközeiről. Márpedig az Oj Ifjúság funkciója megszabja a ne­velés formális eszközeit is. Az Üj Ifjúság mint a CSISZ sajtóorgánuma, elsősorban az ifjúsági szövetség célki­tűzéseiből programjából következően van hivatva felvetni, megvitatni az ifjúság nevelésének soronlévő kérdé­seit. A szerkesztőségnek az volt az el­gondolása, hogy a vita fonala az Ifjú­sági Szövetség nevelési munkája köré gombolyodik majd. Mit akartunk ez­zel elérni? Elsősorban gyakorlati szándék vezettek bennünket. Hangsú­lyozni akartuk a nevelőmunka fontos­ságát és égető szükségét az ifjúsági szövetség munkájának mai szakaszá­Esós délután Esős, börongős délutánon Nem rezzen-e össze a szíved Ha végigfekszel a nyugágyon S oly magad vagy, mint egy sír-kereszt? A függönyön lopva jön a fény S tétován a szobán átborong; Bámul Rád az asztal, a szekrény S az üresség szinte-szinte kong. Csak az őrá hangja zendül árván S a szél sóhajt az ablakod alatt — Óh! mond: titokban ugye vársz rám És siratod a boldogságodat T KOMLŐSI LAJOS ban. Ebből indultunk ki. Kik előtt akartuk ezt kihangsúlyozni? Az ifjú­ság nevelésének központi tényezői előtt. Nevezetesen: a családban a szülő, az iskolában a tanító, a munka­helyen a mester, a vezető, s nem utolsó sorban a CSISZ alapszerveze­teinek funkcionáriusai előtt. Fontos volt ezt egyáltalán hangsú­lyoznunk? Igen. Az elmúlt négy öt esztendőben hozzászoktunk a tételek­ben, Idézetekben való gondolkodáshoz. Ifjúságunk, főleg a tanulóifjúság szin­te már frázissá sorvasztotta a mar­xizmus egyes tételeit. Amíg az idősebb generációnak a tökésrendszer nyo­mort, évtizedes harcot jelentett, addig a ma felnövő ifjúságának, ez lassan elvont politikai fogalmakat jelent csupán. Az „elnyomás", „kizsákmányo­lás", „harc az elnyomok és kizsákmá­nyolok ellen", vagy „életét a kizsák­mányolok elleni harcnak szentelte“ — ezek sokat emlegetett politikai fogal­mak, melyek évszázados harc, temér­dek munkásvér intő figyelmeztetését foglalják magukban. Sajnos tanulóif­júságunk szájában ezek a fogalmak többnyire csak frázisként szerepelnek és hatnak. Tanulóifjúságunk megtanult hivalkodni Zoja Koszmogyemjanszkáia nevével. Tanítóink, pionírvezetőink, ifjúsági funkcionáriusaink ideálként emlegetik nemzeteink nagy történelmi hőseit. Az Ifjúság nevelése kétségtelenül megköveteli az ideát. A cél a minta­kép, tiszta érthető megfogalmazását. Azonban ez csak az első lépés. A második: ifjúságunk hogyan, miként válik méltóvá, hasonlóvá a munkás- osztály, a nemzet nagy hőseihez? Az ifjú jellem alakítása szempont­jából tehát a hogyan, a nevelést je­lenti. A szocialista társadalom alap­sejtje a család, s ezen belül Is az egyén. A szocializmus építése szilárd erkölcsű, erős Jellemű embereket kö­vetel. Ezért az ifjúság nevelésének mai szakaszában nagymértékben meg­nő a nevelés tényezőinek, és a neve­lés eszközeinek a szerepe. Az Üj Ifjúság szerkesztősége ezért tartotta szükségesnek széles körben megvitat­ni ezt a kérdést. Ha az eddigi hozzászólások alapján, a vita gyakorlati hasznáról, értékeiről akarunk beszélni, feltétlenül szólnunk kell a megjelent írások jellegéről. A hozzászólók egyrészre tudományos dolgozó. Ezek a nevelés folyamatát inkább a lélektani vonatkozások olda­láról közelítik meg. Adott jelenségek lélektani okait kutatják, magyarázzák, írásaik igazak, tanulságosak, jószándé- kúak. ^ A hozzászólók másik csoportja új­ságíró, diák, esetleg tanító. Tanulsá­gos történetek (tanítójellegű novellák, megtörtént esetek! formájában hívják fel a figyelmet főleg a tanulóifjúság életének negatív jelenségeire. A vita szempontjából, a legerőteljesebb hoz­zászólásokat a riportok jelentették. Olyan eseteket, tényeket ragadnák meg, amihez nem kelI_komentár. Ten­ni kell. Segíteni. Azonnal orvosolni. Ebből többek között azt a tanulságos megállapítást vonhatja le n szerkesz­tőség. hogy az efféle viták friss szí­nét, életerejét a riportok adják. Ez mintegy megóvja a vitát az elvont elméletieskedéstől. ,.a csupán bölcsel- kedő okoskodástól. Szinte az élethez köti. A nevelés problémájához aránylag sokan hozzászóltak. Azonban meglepő, hogy nagyon kevesen hallatták hang­jukat azok, akik felé tulajdonképpen az egész elgondolás irányult. A ne­velés alaptényezői: a szülők tanítók, funkcionáriusok, kultúrmunkások, ne­velők. Ügy Is mondhatnánk, hogy ezen tényezők kimaradásával, a vita mint­egy kirekesztette a nevelés gyakorla­tát az Üj ifjúság hasábjairól. Ennek aztán természetszerű következménye volt az általánosság, illetve, hogy csak a kérdés felvetés szintjéig jutott el. Vajmi keveset hozva az ifjúsági szer­vezetek nevelési gyakorlatának. Meglepő volt az, hogy tanítóink közül aránylag kevesen mondták el idevágó véleményüket. Pedig tanítóink nagy többsége fiatal, s még maga is az ifjúsági szövetség tagja. Ezzel kap­csolatban meg kell említenünk a szlo­vákiai magyar tanítóság passzív maga­tartását az ifjúsági szövetség munká­jával szemben. Kevés kivétellel távol maradnak ettől a munkától. Nem te­kintik. nem érzik magukénak az ifjú­sági szövetséget. Magyarázkodnak, próbálják okát adni egyes iskolai szervezetek gyenge munkájának. Ke­resik a hibák okozóit, de mindezt csak saját maguk igazolására akarják magyarázatul felhozni. Pedig e jelen­ség logikája világos és egyszerű: az iskolai nevelőmunka központi alakja a tanító. Ő a gyújtópont. Ha fénye erős, világos van körülötte. Ha bá­gyadt erővel osztogat, sajátmaga ha­sonlatosságára erőtlen, felületes gene- tációkat nevel. Ideje volna már komo­lyan szembenézni a szlovákiai magyar tanítóság nagyvonalú, könnyelmű ma­gatartásával, amit (kevés kivétellel) a szlovákiai magyar fiatalság egészé­vel szemben tanúsít. Ez az inkább kényelmesebb, mint hasznos magatar­tás tanítóságunk részéről erősen in­tellektuális jellegű: aminek a lényege végsőfokon az, „hogy bírálók, hibát keresek, de csak azért, hogy önma­gam tétlenségét Igazoljam". A másik dolog, amit a vita lezárá­sakor szükségesnek tartunk elmonda­ni a következő: a vita általános jelle­ge elsősorban azt bizonyítja, hogy vagy nem akarunk vagy nem tudunk őszintén, nyíltan az egyes kérdéscso­portok kellemetlennek látszó oldalairól írni, beszélni. Vegyünk egy példát: nemzetiségi ifjúság vagyunk. Ebből következően igen fontos problémája ifjúságunk nevelésének a hazafiságra való nevelés. Ez összetett, bonyolult problematika. És még sem, vagy ha igen, csak nagy általánosságban beszé­lünk erről. Pedig még a mai napig sem tisztáztuk ezt a nevelés minden­napi gyakorlatában. Az odázgatással. vagy az udvarias kásakerülgetéssel inkább ártunk, mintsem használunk. Volt e haszna az Üj Ifjúság hasáb­jain megkezdett nevelési vitának? Igen! Hasznát abban látjuk, hogy hul­lámot vert, érdeklődést keltett. Ezzel pedig felelősséget ébresztett. A jövő­ben. ha hasonló témájú vitát indítunk, szűkebb témakört igyekszünk elhatá­rolni, s ezzel alaposabbá mélyebbé vá­lik az eszmecsere. Természetesen csak a saját portánkon akarunk seperni. Nevezetesen az Ifjúsági szövetség ne­velési, erkölcsi problémáinak a bon­colgatása, tisztázása lesz a célunk. Az Üj Ifjúság Szerkesztősége A papa megbüntette a gyermeket, utóbb kiderült, hogy vétke nem is olyan nagy, mint eleinte hitték: mind­egy, az egyszer kiszabott büntetést a papa semmi pénzért sem hajlandó megváltoztatni — „amit megmond­tam, megmondtam". Van ám dolga reggeltől-estig az ilyen papának; gyermeke minden megmozdulásában rendbontást, fegyelemszegést lát, amelyet újabb rendszabályokkal, újabb fegyelmi törvényekkel kell megtorol­ni. A gyermek élete, érdeklődése, fej­lődése mellett úgy megy el az ilyen szülő, hogy észre sem veszi; egész életét kitölti bürokratikus uralkodó szerepe a családban. prédikálAson ALAPULÓ TEKINTÉLY Itt a szülők teljesen tönkreteszik gyermekeik életét végtelen okoskodá­saikkal, javító célzatú beszélgetéseik­kel. Ahelyett, hogy pár szót szólná­nak a gyermekhez, azt is lehetőleg tréfálkozva, leültetik őt magukkal szemben és végtelen, unalmas prédi­kációkba kezdenek. Ezek a szülők meg vannak győződve róla, hogy a legma- gasabbfokú pedagógiai bölcsesség a hosszadalmas fejtegetésekben rejlik. Az ilyen családban mindig kevés /a vidámság és a mosoly. A szülők min­den erejükkel azon vannak, hogy eré­lyesek legyenek, hogy gyermekeik szemében lehetőleg csalhatatlanoknak tűnjenek fel. Csakhogy elfelejtik, hogy a gyermek nem felnőtt, megvan a saját élete s ezt az életet tisztelni kell. A gyermek élete jobban alá van vetve emócióinak, indulatainak, mint a felnőtté, kevésbé hozzáférhető józan okoskodások, bölcselkedések számára. A gondolkodás képességét csak foko­zatosan, aránylag lassan sajátíthatja el s a szülők állandó locsogása, hang­zatos szavai úgyszólván nyomtalanul peregnek le róla. A szülők erkölcsi­prédikációiban a gyermek nem lát semmiféle alapot a tekintélyre. SZERETETEN ALAPULÓ TEKINTÉLY A hazug tekintély legelterjedtebb fajtája. Sok szülő azt hiszi, hogy a gyermek engedelmeskedjék, minde­nekelőtt szeretnie kell szüleit, ahhoz pedig, hogy megszerettessék magu­kat, a szülőknek minden lépésnél ki kell mutatniuk szeretetüket gyerme­kük iránt. Gyengéd szavak, szűnni nem akaró becézés. simopatás, sze­relmi vallomások özöne zúdul a gyer­mekre. Ha nem engedelmeskedik, azonnal nekiszegzik a kérdést: „Hát nem szereted a papát?“ A szülök fél­tékenyen vizsgálják a gyermek sze­mének kifejezését, állandó gyengéd­séget, szeretetnyílvánítást követelnek. Gyakran a gyermek jelenlétében me­sélik ismerőseiknek: nagyon szereti papát, nagyon szereti mámét, olyan gyöngéd gyermek! Az ilyen család annyira elmerül a gyengéd érzelmek és a szentimentá- lizmus tengerében, hogy ki sem lát­szik belőle és semmi egyebet nem vesz észre. A családi nevelés legfon­tosabb részletei is elkerülik figyelmét. A gyermeknek mindent szülei iránti szerbi tétből kell csinálnia. F.z az irány sok veszélyt re.it ma­gában. Könnyen családi önzés forrá­sává lehet. Á gyermekben természete­sen nincs erő olyan hőfokú szeretetre, amilyent tőle állandóan követelnek. — Hamarosan észreveszi, hogy papát- mamát könnyen be lehet csapni, csak mindig gyengédnek, kedvesnek kell lenni hozzájuk. Papát-mamát meg is lehet rémíteni, csak duzzogni kell egy kicsit és úgy tenni, mintha az a nagy szeretet kezdene elmúlni. Kicsikor­ban megtanulja az ilyen gyermek, hogy az embereknek lehet hízelegni. S mivel másokat persze nem tud annyira szeretni, mint szüleit, tehát minden szeretet nélkül, hideg és cini­kus számításból fog hízelegni. Előfor­dul az is, hogy szüleit sokáig és iga­zán fogja szeretni az, aki ilyen lég­körben nőtt fel, de mindenki mást idegennek, kívülállónak tekint, senki iránt nem érez sem rokonszenvet, sem barátságot. Roppantul veszedelmes formája ez a tekintélynek. Nem őszinte, hazug egoistákat nevel s a gyermek önzé­sének legelső áldozatai gyakran ma­guk a szülők. Jóságon alapuló tekintély. Ez a tekintély legbutább fajtája. Éppúgy, mint az előző, ez is a gyermek sze- retetén át igyekszik célt érni, de itt a gyermek kegyeit nem csókkal, öm­lengéssel igyekeznek a szülők meg­nyerni, hanem engedékenységgel, lágy­sággal, jósággal. Papa-mama itt az angyali jóság képében jelennek meg az ember előtt. Mindent megenged­nek. semmit sem kímélnek, semmiv°l sem fukarkodnak, a legjobb szülők a világon. Félnek minden konfliktus­tól, mindennél többre tartják a csa­lád békességet, hajlandók akármit feláldozni, csak legyen békesség. Az ilyen családban a gyermekek csakha­mar parancsolgatni kezdenek szüleik­nek, a szülők engedékenysége tág teret nyit a gyermekek kívánságainak, szeszélyeinek, követelőzésének. Néha a szülők megkísérelnek némi ellen­állást. de rendesen túlkésőn, amikor a, helytelen gyakorlat már gyökeret vert a családban. Barátságon alapuló tekintély. Gyak­ran még meg sem született a gyer­mek és a r..ülők máris elhatározták: mi barátai leszünk a gyermekeinknek. Általában véve ez persze nagyon he­lyes. (Folytatása következik) A holnapi pelsőci iskola köszöntése n icsértessék e hely! Minden da­^ rabka föld, kő, a malter és a vasgerendák! És a kéz, az alkotó keze, az ember! Ki követ kőre rak, emeletre emeletet épít, hogy ismert és majd soha meg nem ismerhető nem­zedékek fiai, mint az örök üdvözülést nyújtó forrás vizéhez, eljárjanak. És szinte látom, amint sorakoznak majd kis édes táskácskával az apró nebulók, hogy névtelen hősök idegté­pő, de türelmes munkája közepette megtanulják a „a" betűt, a „b"-ét, hogy kitátott szájjal hallgassák Cso­konai Vitéz Mihály költeményeit, hogy az emberi élet mondhatnám legszebb évei folytán megtanulják még a di- ferenciál számítást is, hogy minden hatalmak hatalma az övék legyen, — a tudás. Ki tudja, talán éppen annak a kő­művesnek a fiacskája is ide fog járni, aki most ott a magasban húzza a falat, s ennek az öreg bácsinak meg az unokája, vagy a dédunokája, ki tudja, az én fiam nem-e ebben az iskolában fogja először lekarskarin- gózni a nevét... ? Hány és hány be­csületes embert nevelnek majd e fa­lak között... ! — Belátható és be­láthatatlan szent homályok! S ez a tudat, ezek a gondolatok, — melyek minden itt dolgozó és erre vetődő ember agyában egyaránt meg­villannak — ünnepélyessé, magasz­tossá teszik itt az órákat és a napo­kat. Iskola épül Pelsöcön. Iskola, amilyet még sem Pelsöcön, sem a környékén nem láttak. Nézelődöm. Majd, az erre leghivatottabb em­berhez, Mateizel Gusztáv mesterhez fordulók, hogy mindnyájunk számára elmondjon egyet-mást erről a monu­mentális építkezésről. Tőle tudjuk meg a következőket: Ez a kis, de egyre növekvő városka már évtizedek óta nélkülöz egy ko­molyabb, nagyobb, modernebb felsze­relésű iskolaépületet. Most, amikor iskolapolitikánk révén és a városka vaskosodása folytán időszerűvé vált egy 11-éves iskola megalakításának a gondolata, ' más megoldás híján, sor került aztán ennek az iskolaépü­letnek az építésére. Az épület emeletes lesz, kétszár- nyú, a 14 osztályon kívül, melyek hat-hét száz gyermek tanulását biz­tosítják, minden szükséges helyiség­gel; szertárakkal, laboratóriummal, könyvtárhelyiséggel, 24 x 12 méteres tornateremmel, öltözőkkel számítot­tak. A számítás szerint szeptember el­sejéig be kellene fejezni minden mun­kát. Előreláthatólag azonban, — hála a hiányos anyagellátásnak, amire az egyik munkásnak az a megjegyzése, bogy „ha kenyerünk van, szalonnánk nincs, ha meg szalonna akad, kenyér hiányzik" nagyon találó — a munká­sok minden iparkodása mellett is né­hány héttel később kerül sor a befe­jezésre. Ezt a késést a már említett okon kívül az építkezés hiányos gépe­sítése is okozza. (S ezzel kapcsolatban bizony a munkásoknak is lenne egy­két megjegyzésük. Mindenekelőtt az, hogy az a néhány gép, amivel rendel­keznek, vajmi keveset segít nekik, mert mindig javítgatni kell, mégis a fizetésükből — ebben az esetben teljesen helytelenül — a teljes gépe­sítés indokolással jócskán levonnak.). De térjünk vissza az iskolához. Nékem is lenne, ha ugyan nem is vagyok építész, néhány megjegyzésem a bratislavai Tervhivatal címére. Vég­telenül elhibázottnak találom azt a mérnöki megoldást, amelyik szerint a tornatermet az emeletre építik. Nincs az a szigetelő, amelyik majd megakadályozná a tornateremben tor­názó, játszó gyerekek zajának a za­varását. E hibás megoldást csupán tetőzi az a meggondolatlanság, ami szerint a tornateremhez szorosan hozzátartozó öltözőket a szuterénbe építik. Gondoljuk csak meg mennyire egé'szségtelen, — nem is beszélve, hogy esztétikailag mennyire vissza tet­sző — ha majd torna óra után kiiz­zadva a gyerekeknek a sokkal alacso­nyabb hőmérsékletű folyosón és lép­csőházon kell lemenniök a földszint alá, hogy megmosakodjanak és felöl­tözzenek! Ebben az esetben már nehéz segí­teni, de azt hiszem, hogy más iskolák tervezésénél nagyobb gondot kell majd fordítani ezekre az apróságokra, amelyek nem is olyan apróságok. És még valami. Nagyon helyes, hogy Pelsőc helyi nemzeti bizottsága az iskola elhelyezésénél a város kiépíté­sének perspektivikus terve alapján járt el, s ennek értelmében az épülő iskola előtt húzódó ép házakat lerom­boltatja. Mégis meggondolás tárgyát képezi, hogy ehhez a tettéhez mikor fogjon, — most-e, vagy csak néhány év múlva, ameddig jónéhány szüksé­ges, sőt nélkülözhetetlen dolgot még valóraválthat, felépíthet. * 'Most, néhány hónappal ez új is - kola megnyitása előtt nagyon kívánjuk, hogy az idők folytán pad­jaiból kikerülő ezrek és tízezrek örök hálával tekintsenek e házra, s dere­sedé fejjel elmondhassák: tartalmas volt az életem, nyugodt a lelkiisme­retem, mert kötelességemet elvégez­tem. ALMÁSI SOMA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents