Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-03-19 / 12. szám
A könyv panasza , Én a könyvvel, ha nem tévedek, mindig jó barátságban voltam. Ezt egyébként a következőkből is megállapíthatják. Mi tárgyilagosak voltunk és úgy ítéltük meg egymást, hogy abból harag, jélreértés ne legyen. Ha egy könyv tetszett nekem, megdicsértem. S ő szerényem mentegetődzött, hogy ne őt dicsérjem, mert úgyis tisztában van azzal, hogy ö egy szerencsétlen teremtmény. Ö azt meg sem érdemli, vagy ha igen, tudja, hogy sok ember félébarátjóval szemben sem őszinte, miért volna éppen hozzá őszinte? Nekem áz emberekről több tapasztalatom van, mint egy 60 éves pedagógusnak a nevelésről. Ezt akár írásban is adom neked. Nézd, csak egy példát említek meg a sok közül. A pedagógus abban a hitben él, hogy ö a legtökéletesebb, s az a gyerek, aki a keze alól kikerül, az emberi jellem, az emberi tökéletesség példaképe. Márpedig a valóságban nem így van. Ezt én tudom a legjobban. Amikor a gyerek kezébe vesz, hogy tanuljon (tisztelet a kivétetnek) első szava, a tanítóját szidni, hogy ez a ... ilyenkor mond egy jelzőt, vagy csúfnevet (mert majdnem minden tanítónak van egy mellékneve is) már megint sok leckét adott fel. Fütyülök én rá. Nem tanulok. Majdcsak hazudok neki valamit, úgyis elhiszi. Ez barátom így van, hidd el. Én tudom, te megértesz, vagyis mi megértjük egymást jt Én tisztelem benned azt, hogy szemembe megmondod a véleményed: nahát ez a könyv nagyszerű volt, vagy nahát, ez a könyv pocsék, ezt a szerzőjének is megmondom és azt is, hogy írjon jobb könyvet, vagy ha nem tud, hagyja abba az írást. Ne tegye tönkre az olvasó idegét, és ne adjon oktalanul alkalmat arra, hogy engem szidjon. Mert a tevét úgyis csak én iszom meg mindennek. Ha jól és szép sorokkal írták tele lapjaimat, megbecsülnek, babusgatnak, nem teszik rám a forró levesestálat, nem adnak a gyerek kezébe, hogy nesze fiam, játsz vele. De ha az eset fordított, jaj nekem, inkább meg se születtem volna. Ilyenkor mindenki haragszik rám, dobál ide-oda, szóval egyszerűen végem van, holott én nem is tehetek róla, mert én igazán szeretnék az olvasó kedvébe járni, neki örömet szerezni. A szerző persze erről mitsem hall, mert szemébe úgysem mondják meg az igazat. Ő aztán ír egy újabb rossz könyvet, mert szentül hiszi, hogy amit írt, az mindenkinek tetszik. Ezt neki már többén is mondották. És ha akad, aki megmondja: ne is haragudj, ez a könyv csapnivaló, ő azt el sém hiszi, tetejébe még ö haragszik, mert őt mindenki csak támadja, pedig az ő könyve jó, X. Y.' is ezt mondotta. Ám engem meg se kérdez, pedig én megmondanám neki, hogy aki szemében dicsérte, az engem alaposan leszidott, nem is olvasott végig és határozottan kijelentette, hogy ez az író dilettáns és tehet- ségtéleh. Hát így van ez, kedves barátom. De a legfájóbb mégis az, apiikor a járási könyvtárvezető még Csak nem is ismer, fögdl- rna sincs arról, hogy milyen értékeket rejtegetek lapjaimon. Én nem kívánóin, hogy míhdannyiunkat elolvasson, de ha már egyszer elvállalta a könyvtár vezetését, legalább itt-ott lapozzon át bennünkét. Ezt őzért mondom el, mert a minap Te is meglátogattál minket s amikor megkérdezted, van-e ez, vagy az a könyv, ő azt mondotta, hogy nincs. Pedig én ott lapultam és szerettem volna szólni, hogy ez hazugság, mert én itt * vagyok, de Te, kedves könyvtárvezető, annyi fáradságot sem szentelsz magadnak, hogy legalább a címemet megjegyezd. Most már elhiszed, kedves barátom, hogy mennyi az én bánatom, mennyi mindent le kell nyelnem. És ne haragudj, hogy mindezt neked mondottam el, de jól esett sokéves bánatomat elpanaszolni. Én tudom, Te meg is értesz engem, és panaszom le is írod, hogy az emberek okuljanak belőle. De én mégis azt szeretném, ha leginkább a könyvtárvezetők okulnának panaszomból és megfogadnák, hogy a nevemet és a szerző nevét megjegyzik. Hidd el, ha ezt megteszik, én nagyon hálás leszek nekik ezért és sohasem untatom többé az olvasókat. TÖRÖK ELEMÉR Luchino Visconti rendezésében most forgatják Olaszországban Dosztojevszkij híres regényének, a „Fehér éjszakák"-nak filmváltozatát. ' Egy pétervári tavaszi éjszakán halálos szerelem születik, s ez a szemelem egészen átformál egy embert. Az igazi emberi jellemeket kitűnő színészek testesítik meg, akiknek kiváló alakítása és a rendező jó munkája előre is nagy sikert biztosítanak a filmnek. Képünkön a két főszereplő: Maria Shell és Marcello Mastroianni. Reméljük, a „Fehér éjszakákéban nemsokára a mi moziközönségünk is gyönyörködhet. SZABÓ BÉLA: t44&C$&4* && A csehszlovákiai magyar iro- dalomnak a riportírásban sincsenek nagy hagyományai. Ami határozottan érték és nem tiszavirág életű riportkönyv nálunk, az az Éhség legendája Fábry Zoltán tollából. Ezen az egy könyvön kívül nincs más, ami értéket jelentene, ami a mában is tovább élhetne. S hogy ez az egy könyv sem jutott még el fiatal újságírók, írók kezébe, annak főként ha- gyományvédö intézetünk az oka, ami nincs. De hogy a riportnál maradjunk, szögezzük le, hogy a felszabadulás után megnőtt jelentősége. Megnőtt azért, mert a lírán kívül ez a műfaj tud eseményekről, történésekről gyorsan tájékoztatni, a riport tudja leginkább és leghatásosabban bevonni az olvasót a szocializmust építő ország vérkeringésébe. Ebben van rendkívül nagy jelentősége! Nálunk a felszabadulás után nem jelentek meg olyan riportok, amelyek szenzációt keltettek volna. Könnyen születtek s egy nap meghaltak. Üjság- jainkban többnyire felszínes és sablonos írások adtak számot életünkről, adatokra, számokra s általában az embert körülvevő tárgyi világra helyezvén a fősúlyt. Így a lapok hasábjain futó riportok úgy tűntek, mintha a Statisztikai Hivatal szokásos jelentései lettek volna. Ennek az oka persze távolról sem az élet, hanem a riportírás lebecsülése s a képzetlenség. A mi riportjaink ügyesen és rejtélyes módon kikerülik az embert s ha véletlenül meglátják, akkor az emberen csupán a bajuszt, a pirospozsgás arcot és a közepes termetet veszik észre — többet alig! Esetleg az élet filmszerű visszaperge- tését adjuk, de szokványosán, minden ötlettől, újszerűtől tartózkodón! Az írás mindig és mindenkor a népnek beszél, a népet szolgálja. Az író az egyszerű emberek szívéhoz közeledik, hogy értsék, szeressék. Ebből következik az a közismert és pontosan fogalmazott tétel, hogy a riport anyaga az ember és nem a tárgyi világ! A könyv egy faluhoz kötött riportok sorozatát adja. Az író szándéka egy mondatban ennyi: az Ország égyik légiÓbb szövetkezetének megörökítése! A történet Visszaadása a cél, a keletkezés és a fejlődés s az emberi helytállás körülményeinek a megvizsgálása. Ozabó Béla huszonegy feje^ zetre bontja a könyvet s már fejezetnyitó címék is mutatják, hogy érdekes, nem mindennapi dolgokkal találkozik az olvasó. Egy mocsárra és lápra épülő falu története nem is lehet közömbös. Az ország különböző vidékeiről, tájairól idetévedt emberek letelepedéséről, harcáról az új szövetkezeti faluért, az ismerkedésről, a bizalomról és a bizalmatlanságról, sikerről és kudarcról számot adni — komoly írói munkát igényel. A könyv csontváza a szlovák - magyar együttélés. Szabó Béla erre lehel életet több-kevesebb sikerrel. Magától értetődően felszabadulás utáni életünk legégetőbb és legsürgetőbb kérdése ez, s Szabó Béla nem retten vissza a megírásától! \ Természetesen a riporter nem regényíró, nem is novellista, neki ott kell abbahagyni egy történetet, ahol az a megírás pillanatában hat, tehát a fantáziát, a szárnyalást csak ritkán vagy egyáltalán nem veheti igénybe. Ezzel azt is szeretném mondani, hogy kerek és a valóságtól elrugaszkodott történeteket nem írhat, időhöz, helyhez kötöttség ezt nem engedi. Ezért nehéz is egy ilyen riportkönyv tartalmáról számot adni. Mert itt fejezetként kellene végigmenni a könyvön arra pedig sem idő, sem heir nem áll rendelkezésünkre. Mondottuk már,, hogy a könyv gerince a szlovák-magyar együttélés. Ennek tárgyalásában Zatykot, a szövetkezet alapítóját és első elnökét helyezi elő térbe. Több-kevesebb Sikerrel líárcol az újért s közben ren geteg akadályon kell áttörnie Zatykó példátlan erővel küzd. ám a reakció sem rest, mikor egyéb eszközökkel nem bírja az elnöknek nyakát törni, névtelen levelek zömét zúdítja Zatykónéra, aki Diószegen él. Az asszonyban a bizalmatlanság magvát hintik el ezek a levelek. Zatykó erőteljesen megrajzolt alakja a kötetnek, lényéből melegség és rokonszenv árad: irigyeljük erényeit, bátorságát és kitartását az egyéni parasztok megnyerésében. Persze nem véletlen, hogy az elnök a legjobban és a legmélyebben festett alak, hiszen minden, ami az Ifjúsági Faluban történt, nevéhez, személyéhez fűződik leginkább! Zatykó az új helyen és az új körülmények folytán a szövetkezetépítéssel egyidöben szívósan harcol a burzsoá-naciona- lizmus ellen, mert tapasztalatból tudja, hogy ez gátat emel, támogatja a széthúzó erőket s veszélyezteti a szövetkezet létét. Ennek az emberséges szándéknak az okát a zárófejezet fejti meg. Zatykó a Horthy érában a frontra kerül, megsebesül s mint jó fejű ember a kórházban megpróbál leérettségizni. Hiába azonban a jeles bizonyítvány — ez nem sikerül. Azért sem, mert nem tudja magát másnak vallani, csak annak, ami: szlováknak! Ez a buktatója. 'Ez a figyelmeztetője is, hogy felszabadult életünkben már nem lehet buktató a nemzetiségi hovatartozás! De van itt még egy másik és nem kevésbé jelentős kérdés, hely es-e felvenni idősebb és nagyobb szakértelemmel rendelkező embereket is az Ifjúsági Falu szövetkezetébe? A válasz egyértelmű: helyes! És itt Králikkal ismertet meg közelebbről az író, az agronótnussal, akiről a küldöttség egyik tagja feltételezi, hogy intéző volt valamikor. Ezzel teremt ügyesen módot arra, hogy elénk tárja, megmutassa az életet. Kiderül, hogy rövid ideig valóban intéző bolt, aztán menesztették, mert nem tudott goromba lenni a cselédekhez. S kiderül még más is. Hogy ez az ember eszét és leleményét a régi világban nem tudta érvényre juttatni. , Kár, nagy kár, hogy ez a fogékony és talpig ember az írói felületesség folytán olyan színezetet nyer, mintha másképp és emberiebben nem is tudna beszélni, csak így: „nálunk minden szövetkezeti tag tudja, hogy csak a közös munka hozhatja meg a közös sikert" vagy: „Králik a vendégeknek arról beszélt, hogy a nagyüzemi gazdálkodást csak úgy lehet eredményesen folytatni, ha felhasználjuk mindazokat a tudományos tapasztalatokat, amelyeket a Szovjetunió rendelkezésünkre bocsát“. Ezek az erőszakolt jellemzések visszájára sülnek el, nemhogy közelebb hoznák, inkább eltávolítják a ködös messzeségbe Králikot, az olvasótól. C'zabó Bél rengeteg em- bért vonultat fel, s ezért teljességre nem tarthat számot, egy-egy alak vázlatos képét adja csak; noha ezek az emberek mind a mélyből törnek a fény felé, most mutatják erejüket, élnivágyásukat. Gye- szat Rudi, a ravasz kisszigetiek egyike, példátlan a hűségben és a szövetkezethez való ragaszkodásában, bár a belépéstől sokáig vonakodott, a Plavec- fiúk viszont az előrelátásban Az énekesek, táncosok, előadóművészek, zenészek és színjátszók most országszerte az Ifjúsági Alkotóverseny járási versenyfellépéseire készülnek. A CSISZ járási vezetőségeire befutott jelentkezések szerint látjuk, hogy alig akad olyan fald, ahol ne készülnének a versenyre. Gölnicbányán, Pőstyénben, Vágújhelyen, Vágbesztercén már túl vannak a kiértékelésen. A versenybizottságok kiértékelték a versenyfellépéseket, rámutattak a hibákra, kijelölték a győzteseket, akik aztán tökéletesített műsorszámokkal indulnak a kerületi versenyre, onnan esetleg Prágába és a legszerencsésebbek egész Moszkvába, a VIX-re. Az eddigi fellépésekből arra merünk következtetni, hogy aggodalmaink feleslegesnek bizonyultak, mert a fiatalok a versenyre jó felkészültek és a verseny határozottan felkelti az ifjúság alkotó tevékenységét. A járási versenyfellépések bebizonyították, hogy milyen helyes az a követelmény, hogy az együttesek tömeges fellépéssel jelentkezzenek. Nagyon fontos, hogy a fiatalok sikertelenség esetében ne veszítsék el kedvüket. Kedves volt, amikor az egyik versenyfellépésen utolsó helyre került csoporttól megkérdeztem, hogy most mihez fognak? Csodálkozva azt felelték, hogy új műsort gyakorolnak be, beismerik gyengéiket és majd a választások idején jobb műsorszámokkal jelentkeznek. Az együttesek tömegmunkája a legjobb eszköz ahhoz, hogy elmélyítsük a fiatalok zenei képzettségét és megerősítsük kapcsolatukat a népi hagyományokhoz. A járási versenyfellépések sok szépet hoztak magukkal. Fontos, hogy a járási vezetőségek továbbra is támogassák a fiatalokat, mert a versenyfellépésekkel a fiatalok még nem fejezték be ténykedésüket. Az Ifjúsági Alkotóversenynek csak akkor lesz igazán jelentősége, ha az együttesek és természetesen az egyének is az egész év folyamán a művészeti alkotásnak szentelik magukat, ha gyakran lépnek a nyilvánosság elé és újabb értékesebb számokkal gazdagítják műsorukat. különböznek másoktól s akkor jegyzik el magukat a szövetkezettel, amikor az a vezetőség hibájából — csak gépierőt használ, a lófogatokat nem vette igénybe — már már a tönk szélére kerül. A Plavec család és a mama című fejezet szintén magán viseli aprólékos és mégis lényeges mozzanatok megfigyelésének a nyomait. A család a szegénységből jött s a gyerekek a szép élet feltételeit nyerik a szövetkezetben. Hibája ennek a fejezetnek, hogy az író nem törekszik a belépés valódi okának megmutatására, más szóval nem tö-^ rekszik hitelességre. Amit érvnek hoz fel — aki a válságos esztendőben is dolgozott, megkapta a járandóságot — néni érv. Valószínűtlen hat. Hiszen száz és száz jobb kereseti lehetőség kerülne, miért maradtak hát a szövetkezetben! Ogy vélem, a jóhiszemű látszat mögött más tényeaők hatottak, a paraszti munka szerelmesei, ők vérük, szívük, eszük a földhözragadt stb. De ilyesmiről nincs szó, a paraszti életforma örvényébe kellene itt pillantani, ha hitelességet akarunk! Az élet rendkívül bonyolult, mentes az egyszerűsítésektől, indulatok, szeszélyek, önmar- cangolások jellemzik a szövet3 kezeti életformát. Szabó Béla nem igyekszik kikerülni az örvénylő mélységeket. A kisszi- getiekről szólva bizalmatlanságukra utal, mert azok szívesebben beszélnének magyar újságíróval. De mint egyebütt, itt sem keresi a mélyebb okokat, az összefüggéseket, csupán annyit lát meg bennük, ami nem is az övék, inkább a külá- kok felfogása és véleménye, hogy az egész faluépítés a magyarok ellen történik. Ezt a komoly kérdést átugorja s rá- rohan a bizalmatlankodóra azzal, hogy a kisszigeti ismerje el, az újságíró legyen magyar vagy szlovák, csak a szlovák ifjúságon közelíthet a magyar dolgozókhoz! Természetesen a dolog távolról sem ilyen egyszerű s ha az író nem maradt volna meg a jelenségek félszínén, bizonyára más szemszögből is boncolni tudta volna ezt a kérdést. Régi sérelmek, félig behegedt sebek sajgásáról van szó! A már említett erényein túl, a könyvnek sok komoly hibája van. Ami az egészre jellemző, hogy Szabó Béla végig az emberek egyoldalú bemutatásánál maradt. Vegyük csak Kósa Piroskát. Tizennyolc esztendős lányka létére a baromfifarm vezetője. Nos, ez a kislány belebetegszik abba, hogy lágy a tojás héja, kisebb érintésre is behorpad. Piroska gyászos arccal jár-kel, pedig csak a tojás héjáról van szó, s nem valamelyik hozzátartozója elhunyt ár öl vagy súlyos balesetéről. Otthon az anyjával is csak erről beszél, udvarlójának is csak erről ír levelében, hol van a másik Piroska, aki nyílik, illatozik, mint a virág? Van ilyen Piroska? A túlzásoknak is határa van! Ez vonatkozik az új elnök Turcsimra és az erélyes Marosira is! Szabó Béla sémája, vagy sablonja A Mocsár és a láp hely én-ben az élet két véglete. Az emberi életek leírásában a két szélső pontra irányítja reflektorát, arra, hogy a múltban így élt s most pedig ennyi munkaegység után így! Holott mi kíváncsiak lennénk a két szélső pontot összekötő vonalra is. Mert csak a két véglet említése szürkévé, egyhangúvá és hatástalanná teszi az írást. A megállapítások így erősen szociográfiai ízűek maradnak s megfosztják a riportot funkcionalitásától. Mindezektől eltekintve Szabó Béla kötete az első magyar nyelven írott riportkönyv Szlovákiában. Fogadjuk tehát örömmel, mert megjelenése éppen hibáival figyelmeztet e műfaj területén szegénységünkre! MACS JÓZSEF A Povazska Bystrica-i munkaerőtartalékok 8. szaktanuló intézetének fuvószenekara Boros vezetése mellett szép sikert ért el. számú József március
