Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-03-12 / 11. szám

Mona Lisa — Leonardo da Vinci mesteri alkotása, a világ egyik leghíresebb, legközismertebb és legértékesebb festménye. A portré-képek között világviszonylatban föltétlenül az első helyet foglalja el. A XV. században készült, de tökéletességében és művészi kivitelezésében azóta sem tudta senki túlszárnyalni.

Három évig dolgozott I.eonardo világhírű mesterművén. Modellje állítólag egy milánói nemesasszony volt, aki mindennap komomája társaságában érkezett az ülésre.

Reprodukciókon keresztül az egész világ ismeri Mona Lisa bájos mosolyát, az eredeti műben azonban csak kevesen gyönyörködhetnek. A Mona Lisa a párizsi Louvre tulajdona, ahonnan kétszer is megkísérelték elrabolni a felbecsülhetetlen értékű remekművet, de mind a kétszer sikerült visszaszerezni. A második rablás óta a Mona Lisa-t külön őr őrzi a Louvre- ban.

AZ ÖRDÖG

nem alszik

Egy új szlovák filmről szeretnék beszámolni, amelyről szakmai körökben is megoszlanak a vélemények. A nézők egy része ezt a filmet tartja az eddig legjobban sikerült filmjeinknek, a másik meg egyenesen elveti és sematikusan mondja ki felette az ítéletet: rossz és művészileg sem üti meg a csehszlovák filmektől elvárt színvonalat.

És mi valóban az igazság? Egy jó filmről van szó, az utolsó évek legjobb filmjeink egyikéről, amely szatirikusán ábrázolja életünk legégetőbb problémáit. Felveti az éberség kérdését, amikor sok hűhót csapunk semmi körül s a komoly dolgok mellett elsiklunk és nem vesszük őket észre. Vagy az újságírásban előforduló konfliktusokat a valóság hű ábrázolásával kapcsolatban. Vagy ha az üzem vezetői isznak, ott az ártatlan fizet rá mindenre. Mikor kiderül, hogy az ártatlan mégis ártatlan és nem tudják az ívást a nyakába varrni, elkenik ezt a problémát és egy más problémára csapnak át.

Ezeket az égető és merész problémákat egy merész marxista író szemével látja a film, és annak szemével próbálja megoldani. Ez jó a filmben.

Ha végignézzük „Az ördög nem alszik“ című filmszatírát, felvetődik egy komoly kérdés a szatírával kapcsolatban. A film

alkotói a szatírát műfajnak tartják, olyannak mint a vígjáték, tragédia stb. A szatíra nem műfaj, a szatíra csak egy szemszög, amelyből nézi a művész a világot. A vígjáték ugyanakkor lehet szatirikus és a tragédiának is lehet szatirikus éle

Ezzel nem voltak tisztában a film alkotói. Az ördög nem alszik, nem egészen vígjáték, de tragédia sem. Ebből kifolyólag a konfliktusok sem tisztázódtak és ez hat ki arra, hogy egyes nézők a filmet unalmasnak tartják.

Az ördög nem alszik ötletei reálisak. Ez talán egyik legnagyobb hibája. A szatíra ötletei legyenek irreálisak, vegyünk példát a már klasszikus szocialista szatírából: Majakovszkij: Fürdő című darabját, amelynek minden ötlete irreális egy mély eszmei mondanivaló kifejezésére.

Az irrealitást megköveteli a szatíra. Azért szatíra, mert a dolgokat elferdítve irreálisan látja.

Összegezve: a filmnek a témája, megfigyelései kitűnőek, csak nincs kellőképpen feldolgozva. S ez az ellentmondás váltja ki a filmről a különböző nézeteket.

Mindennek ellenére a film előrehaladást jelent a szlovák filmgyártásban, sokkal több, mint az utolsó évek filmjei.

KISBÄN LAJOS

KULTÚRKRÓNIKA

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40-ik évfordulójára három filmet készítenek Lenin életéről, ezenkívül filmre vetítik Solohov Csendes Don-ját és Aleksz Tolsztoj Testvér című regényét.

*

Nagyszombatban a volt Kla- rissza kolostorban nemsokára honismereti múzeumot nyitnak. *

Az amerikai kongresszus mostanában tárgyalja meg az amerikai helyesírás leegyszerűsítésére vonatkozó javaslatot. Kevés remény van arra, hogy az amerikaiak fonetikusan írjanak. *

Hol1 nőiében betiltották Gerard Philip rendező Tyl Eulen- spiegel című filmét. A cenzúra ugyanis megállapította, hogy a film egyes részlete', különösen a búcsúval kapcsolatos része

sérthetik a katolikusok vallási érzéseit.

*

Egy angol filmben hatalmas fehér bálna a főszereplő. A felvételek során valamennyi bálna megszökött. A filmet végül is azzal mentették meg, hogy plasztikus műanyagból élethű fehér bálnát készítettek.

A műhálna testében modarn elektronikus szabályozó berendezéseket építettek. A rendező tetszés szerint irányíthatja a bálnát.

*

Érdekes újítást vezettek be a temetési beszédek megtartására vonatkozólag. Egy Charles Weaver nevű lelkész (az "gyesült Államokban, Johnston Cityben) temetésén a magnetofonra felvett saját dicsérő temetési beszédét adták le.

rí gy hiszem, nem fölösleges, sőt mondhatnám nagyon tanulságos Petőfi és Arany barátságával foglalkozni. E két kiváló irodalmi férfiú baráti levelezése élő bizonyság mély és nemes érzésükről, amit egymás iránt, a haza, a nép sorsa és nem utolsó sorban az irodalom iránt éreztek. Módot adnak e levelek bepillantani íróik leikébe, megismerni jellemüket, kedélyük hangulatát, terveiket, törekvésüket, nyílt gondolkozásukat az irodalmi irányok, pártok, nézetek felfogása felöl.

Bár igaz, hogy Petőfi és Arany közötti kölcsönös levélváltás csak két évi rövid időből ered, mégpedig olyan évekből, melyek mind az ö életüknek, mind a nemzetnek legmozgalmasabb, forradalmi hangulattal teli évei voltak. Sajnos azonban, hogy e levelek közül négyöt hiányzik. Es bizony meg kell mondanom, hogy a hiányzók között van az a levél is, amit Arany válaszul küldött Petőfi első üdvözletére. S e üdvözlet nem volt más mint a Toldi megjelenésének a köszöntése. A Toldi még ekkor könyv alakban nem jelent meg. Petőfi kéziratban olvasta Aranynak ezt a remekművét, amit Arany a Kisfaludy társaság pályázatára küldött be (1847-ben), amivel nemcsak az első díjat, hanem Petőfinek a barátságát is elnyerte.

„Üdvözlöm önt! Ma olvastam a Toldit, ma írtam e verset « még ma el is küldöm“ — írja Petőfi „Arany Jánoshoz" című verséhez csatolt rövid levelében. Történt pedig ez 1847 február

4-én. E levelében írja Petőfi azt a bölcs politikai mondását, mely annak a kornak a politikai és az irodalmi irányvonala, célja és harci jelszava volt, melyet Petőfi és Arany teremtett meg és vitt győzelemre.

„ .,. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben közel ált ahhoz, hogy a politikában is uralkodik s ez a század feladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek . ..!“

Ebből a pár sorból világosan láthatjuk, hogy voltaképpen mi is volt a kor központi kérdése, mi volt az a cél, melynek érdekében Petőfi, Arany és még sokan mások tollúkat használták. Nyilván a nemzet felszabadítása, a függetlenség kivívása mind az irodalomban, mind pedig a politikában. Olyan irodalmat teremteni, amely a haza, a nemzet érdekét szolgálja, amely érthető a nép számára, amely igazán a népé, azaz a népköltészet felvirágoztatása.

Tehát ezzel a levéllel kezdődött a két költő barátsága, mely utóbb annál mélyebbé és bensőbbé vált, minél jobban megismerték egymást,

„Miután tehát nálad bekopogtattam s te ajtót nyitottál: megengeded, hogy egész kényelmemet használjam, annyival is inkább, mert már barátomnak neveztelek, s te engemet viszont és én, részemről nem szoktam e szót mindennapi értelemben használni, s remélem le sem így alkalmaztad reám...“ — írja Petőfi 1847 február

23-án kelt levelében.

Petőfi „jó fiút“ iát Aranyban s már pedig aki jó fiú, az nem lehet rossz ember, az csak szép, tiszta és nemeslelkű lehet. S ő pedig ilyennek tartotta Aranyt, azért nevezte mindjárt barátjának.

Tudvalévő, hogy Petőfi és Arany sohasem zördült össze, márpedig ezt Petőfiről kevés írótársával szemben mondhatni el. A levelekben sehol sincs egy sor sem, amely haragra, nemmegértésre adott volna legalább egyszer is okot. De ezzel ellentétben érezzük a két jó barát szoros egymáshpztartozását. Mindez abból adódik, hogy mind a ketten egyet akartak, népi szellemben, a nép nyelvén írni. Hősnek nem királyt — még Mátyást sem —, hanem a népet tenni. Petőfi azt tartotta, „ha már a szabadság eszméjét nem oldhatjuk szabadon a népbe, legalább a szolgaság képét ne tartsák szeme elé, mégpedig a költészet színeivel kellemessé, vonzóvá festett képeit“.

Arany Petőfit már első levélváltásuk előtt is bálványozta,

imádta, mert Petőfi lelket írt,

nem cifra szavakat.

„ ... Most már többem vagy. mert szeretlek nagyon" — írja Arany Petőfihez.

barátságuk első napjától kezdve kérleli Arany Petőfit, hogy látogassa meg őt és családját. S amikor Petőfi erre Ígéretet tett, Arany így ujjong fel levelében: „Jöjj el az isten áldjon meg\ az én nőm nem fest, se nem zongoráz, se nem öltözik tízszer napjában: de Petőfit olvas. Majd főz olyan töltött káposztát, hogy édesanyád is csak olyat főzhetett" Es a várvavárt találkozás 1847 június 1-én meg is történik, s a vendégség 10 napig tart. Ez időtől kezdve Petőfi nemcsak Aranynak, hanem családjának is szeretett embere. S hogy ez pnennyire így van, azt a levelek tartalmából és e szeretetre utaló sorokból is láthatjuk.

„Fogadd viszont szívesen nőm üdvözletét és gyermekeim csókjait, kik már égnek látni azt

ö azt kívánta. De e két év is elég volt ahhoz, hogy Arany nemcsak megértette Petőfi szellemét, célját, hanem követte is azt.

„Hogy a nép, sőt a nemzeti költészet felvirágzását nálam valaki jobban óhajtja azt te sem hiszed ..." •— írja Arany Petőfihez. Arany a nép költészetet úgy értelmezi, hogy a versek egyszerűek legyenek, de nem csupán népdalok, „hanem egy kissé emelkedettebb is, hogy általuk a nép ízlése állandóan nemesedjék“.

Arany és Petőfi mondhatni gondolatban és lélekben is egy voltak, csupán a természetük volt más. Nagyon jól megértették egymás gondolatát, érzését, humorát, kedélyét, tett, és becsvágyát. Márcsak annál is inkább, mert mind a ketten a „nép sarja" voltak, értették és szerették a nép nyelvét, melyből sikerült is irodalmi nyelvet csinálniuk. Barátságuknak talán ez volt a jő magva, amit egy

a jó „Petőfi bácsit", ki azt a szép Kukorica Jancsit írta“ — írja Arany Petőfihez.

S e pár sor megcáfolja azt a rágalmazást is Petőfi személye iránt, hogy Petőfi nem szerette a gyermekeket és hogy már a neve hallatára is rettegnek tőle.

Másutt pedig Petőfi éké pp fejezi ki Arany és családja iránt érzett szeretet: „ölellek téged, nődet, gyermekeidet mindnyájatokat kedveseim! Igaz barátod Petőfi S.“.

így fonódtak tovább a mély barátságnak szálai, amely egyre közelebb hozta egymáshoz a természetükben sokban különböző két lángolószívü hazafit. Nincs egyetlenegy levél sem, melyben az egyéni gondok, bajok előtérbe kerülnének a nemzet sorsa, a nép, a nyelv, a költészet, vagy a politikával szemben. Nem mondom a pénzkérdés nagy szerepet játszott a két költő életében, amit majd csak minden leveliikből kiérez az olvasó. De a pénz, a kereset gondolata sohasem emelkedett a nemzet gondolatának fölébe, még a legnyomorúságosabb, legkritikusabb anyagi helyzetben sem. Egyébként erről beszélnünk sem kell, mert a versek beszélnek mift/ukért, márpedig Arany és Petőfi verseit úgyhiszem nagyjából mindannyian ismerjük s ha ismerjük, úgy döntsük el mi a fennt említ ettek igazságát.

TVfnt azt előszavamban emi'* lítettem Petőfi és Arany barátságáról csak két . évnek a dokumentumai maradtak fenn, mivel a kegyes sors úgy hozta, ha úgy tetszik intézte, hogy Petőfit ifjú korának virágjában c halál elragadta, úgy ahogy

pillanatig sem szűntek meg ápolni. Kiváltképp akkor nem, amikor igazán veszélyben volt a nemzet, amikor legnagyobb szükség volt arra, hogy versekkel, cikkekkel serkentsék a népet a haza, a nemzet megvédésére, a respublika győzelmére. S hogy ez a veszély mennyire küszöbön állt, azt Petőfi és Arany is nagyon jól tudták.

„Mi jól vagyunk. De a haza cudarul van; vagy jön egy mindent fölforgató, de mindent megmentő forradalom, vagy elveszünk, de oly gyalázatosán, mint még nemzet nem veszett el" — Írja Petőfi Aramjhoz 1848 augusztus 16-án. S e gondolat érlelte meg Petőfiben azt, hogy beállt katonának s legközelebb már Endrődröl ír Aranynak, mint kapitány.

A két barát levelezésének ez a második kora, amikor ugyanis levelükben már kevés az irodalmi megbeszélés, bár ekkor is sok szó esik róla, A nyugodt, csendes szemlélődését a hazának a nyugtalanság, a harci láz és a harci kürtök hangja váltja fel, A lapok is mindinkább erről írnak, de a barátság ekkor is mély és igazi, még akkor is, ha ritkábbak a levélváltások, mit a posta rendszertelen forgalma s egymás személyi és családi gondjai akadályoz meg.

T/isszatérve levelezésük első

' időszakára, mely hű tükre irodalmi terveiknek, meg kell még említeni a következőket: Ekkor zajlik le levelezésükben az egymást leginkább segíteni, buzdítani akarásuk. Igaz, hoqy Petőfit sohasem kellett buzdítani, mert az ő lángoló szíve mindig ontotta a szebbnél szebb verseket De annál inkább kellett Petőfinek Aranyt buzdítás nia, merj Arany lehangolt olykor-olykor kedveszegett hangul latoban nehezen vett tollat a kezébe, hogy megpengesse lantja húrjait. Aranynak ebben az időben, amikor már a haza igazán veszélyben volt, írásközben jött meg legtöbbször a jó kedi ve, amikor elsírta a haza, csalódja és maga bajait.

E levelezések során formálói dik ki Murány ostroma megi éneklésének nemes költői veri senye. Itt buzdítja Petőfi Aranyt a Toldi Estjének megírására. Ekkor bontakozik ki Arany lelki szemei előtt a Toldi szereiméi nek megírásához a költői képi zelet és a mély érzés csírája. Itt szidják, bírálják, dicsérik egymást, de úgy, mint két igazi baráthoz, nemes, tisztalelkű magyar költőhöz ülik.

A sok támadás, gúnyolódás mely mindkettőjüket érte egyre jobban ösztönzi őket a népies1 ség elvének mind az irodaloml ban, mind a politikában a diai. daljuttatásra.

Arany tisztán látta Petőfi költői nagyságát és így nem csoda, hogy rendíthetetlenül hitt és rajongott érte: „Hányái dik tette volna azt irányomban, amit te tettél? Fölkerested reji tekében az egyszerű verseiét, bíráltad, ösztönözted a rögös pályán és hogy el ne tantorod jék sorsa mostohasága ellen, baráti kezet nyújtasz neki. Ezt csak Petőfi Sándor tehette, ki-' vitte más senki“. És ez a baráti kéz nemcsak mély és igazi jele a barátságnak, hanem költői bíztatás is, mely sokszor emeli fel Aranyt a csüggedésből és ad neki erőt, bátorságot az alkotáshoz.

„Miután elmentél keveset dőli gozom. Akkortájban írtam egy néhány verset, de rosszak, mint a vackor, alig akad bennük va-' lamirevaló egy pár. Nem megy nekem a líra, az ömlengések kora elmúlt tőlem, vén vagyok", íme a példa Arany csüggedéséi ról, szerénységéről, melyre Petőfi ezeket válaszolja: „A szál vadra tökéletesen elhiszem, hogy silányok azok a versek, hanem azért csak írd le őket és küld el nekem, mert két orr többet lát". De Arany mindennek ellenére tovább emészti magát. S amikor elkészül a Toldi Estjével, Petőfinek ajánlva adja ki. És levélben tüstént értesíti erről Petőfit: „Ezt igénylem barátságodtól, annyival inkább, mert úgylehet ez az utolsó költeményem, s ha ezt el nem fogadnád, nem lenne alkalmam mást ajánlani neked". Petőfi e levélre — talán most az egyszer — kijön béketűréséböl s ezt írja Aranynak: „Mi a mennydörgő mennykő jutott eszedbe azt mondod, hogy Toldi Estéje az utolsó munkád ? Öcsém, a te fejedben még igen sok van, és ha maid szépszerével mindazt ki nem bocsájtod, majd kiverem én, ne félj, akár bunkósbottal, akár kalapáccsal, amit választasz. Nekem pedig efélét többet ne írj, mert mindazon leveledet, felbontatla-' nul küldöm vissza!"

A felhozott példákból lát:

ié hatjuk, hogy mily hatási sál volt Petőfi Aranyra, ki sohasem szűnt meg barátját bíz-' tatni. Hol humorosan, hol egy kissé haragosan, hol dicsérve, de mindig bíztatta. Es ez a bíztatás egymásnak segíteniakarás, a népköltészet művészi szintre való emelése volt barátságuk legfőbb érdeme. S ha Petőfi és Arany barátságáról beszélünk ezt sohase feledjük el, és soha-' se szűnjünk meg ezt kellőképi pen kihangsúlyozni.

Végtelen szeretetiiknek, öszin-' te barátságuknak gyönyörű és örök emléke levelezésük. És ez az emlék Aranyt élete utolsó napjáig elkíséri, mert Arany Petőfi halála után sem szűnt meg öt szeretni és fájdalommal gondolni „lelke jobb felére".

TÖRÖK ELEMÉR

1957. március 12.