Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-03-03 / 9. szám

1356. március 3 r> A demokratikus erők hatalmas előretörése jellemezte a február t9-én megtartott GÖRÖG VÁLASZTÁSOK lefolyását. Az uralmon levő Radikális Nemzeti Egységplrtta! szemben a baloldali és centrumpártok Demokratikus Egyesü­lésére szavazott 1.600.000 választó, a szavazók csaknek 55 százaléka. Ennek ellenére Karamanlisz radikális pártja 155 képviselőt vitt be az új nemzetgyűlésbe, amelynek összesen 300 tagja van. Közvetlenül a választások előtt elfogadott csa­lárd választójogi törvény tette lehetővé a jobboldali radikális párt számára, hogy különböző trükkökkel biztosítsa a maga számára a parlamenti többséget. A nyugati sajtó egy része is kénytelen volt megállapítani, hogy a választókat a hatósági terror légkörében tartották meg. Ez különösen a hadseregen belüli szavazásnál mutatkozott meg. A francia Monde a görögországi választásokkal foglalkozó külpolitikai vezércikkében megfigyelők véleményére támasz­kodva megállapítja: „Általában a tisztek nyomást gyakoroltak a katonákra Karamanlis* érdekében." . A demokratikus erőkre nézve a kedvezőtlen választási lég­körben a kommunisták támogatta EDA-párt tizennyolc Je­löltje közül valamennyi megkapta a mandátumot. A görög nép e választáson az uralkodókörök önállótlan politikája, az északatlanti szövetséggel együtt járó alárendeltséggel szemben foglalt állást. Bármilyen kormány alakul Görögországban, nem hagyhatja figyelmen kívül az ország többségének véleményét, akaratát, arríely a Demokratikus Egyesülés programmjára adta le sza­vazását és önálló görög külpolitikát követel. Bombarobbanásként hatott a múlt hét elején érkezett hír, amely arról számolt be, hogy az ÉSZAK-RAJNA-VESTFÁLTAI TARTOMÁNYGYÜLÉS MEGBUKTATTA AZ ADENAUER-PÄRT1 MINISZTERELNÖKÖT „Az Arnold-kormány bukása — írja az angliai Star — aizt 'jelenti, hogy Adertauernek nincs többé kétharmados többsége ami a katonai törvények megszavazásához nélkülözhetetlenül szükséges lenne. Ez elég nagy haj." Az angol lap sajnálkozása az eddigi koalíciós egység felbomlása felett, mutatja az ese­mény jelentőségét. A szabad demokrata párt és a szociálde­mokrata párt összefogása ebben — a Ruhr-vidéket Nyugat- Németország legnagyobb ipari bázisát magábafoglaló tarto­mányban, több nyugati lap szerint az egész Adenauer-féle koalíció felborulásához vezethet. Nem lehet kétséges, hogy az ellenzéki szociáldemokrata párt és a kormánykoalícióhoz tar­tozó szabad demokrata párt e ,.forradalmá“-ban a nyugatné­met tömegek állásfoglalása tükröződik az újrafelfegyverkezés amerikai politikájával szemben. — Nem titok — hangzik a londoni rádió kommentárja — hogy ez a különös politikai szövetkezés Düsseldorfban egyál­talán nem Arnold miniszterelnök személye ellen irányult, ha­nem közvetlenül Adenauert vette, célba. Könnyen meglehet, hogy ez a változás megrendíti a bonni koalíciót is. ezzel együtt pedig az egész atlanti szövetségi politika alapját és irányvo­nalát. AZ ANGOL KORMÁNY SÚLYOS GAZDASÁGI INTÉZKEDÉSEI élénk visszhangot keltettek az angol belpolitikai életben. Mac­millan pénzügyminiszter egyik beszédében bejelentette, hogy a kormány intézkedései az infláció megakadályozását céloz­zák. De a bankkamatláb emeíés, a kenyér és tej állami ártá­mogatásának csökkentése, ami az élelmiszerárak növekedését vonja maga után — erősen sújtja az angol dolgozó tömege­ket. Ezen nem változtat az sem, ha a pénzügyminiszter he­lyesnek és jogosnak találja ,,ha a nép nemzeti egységbe tö­mörül az új terhek elviselésére." „Az ellenzék teljes joggal bírálhatja a kormányt — Írja a. Times — mert tévesen ítélte meg a helyzetet és veszedel­mes gazdasági helyzetbe hozta az országot". Annak ellenére, hogy az alsóház konzervatívpárti többsége kétnapos vita után elfogadta a kormány „takarékossági" programmját, a kérdés nem zárult le. Az Angol Szakszervezetek Szövetségének főta­nácsa levelet intézett a pénzügyminiszterhez, amelyben meg­állapítja, hogy az intézkedések* .mindenekelőtt a lakosság legkevésbé ellátott rétegeit sújtják." A levél hangsúlyozza: „Rendkívül nyugtalanít bennünket a pénzügyminiszter Irije- * lentése. hogy a kormány ingadozás nélkül megnyirbálja a meg­levő szociális ellátási rendszert, ha ez szükségesnek mutat­kozik “ A „takarékossági kampány" együtt jár azzal, hogy a rég­óta elhanyagolt állami vállalatok beruházásait csökkentik es megszüntetik az új iskolák építését. Ugyanakkor azonban 30 százalékkal növelik a tisztek fizetését az angol hadseregben. A dolgozók életkörülményeinek „programszerű" . romlása ellen az angol szakszervezetek bejelentették, hogy az eddig követelt hét százalék béremelést 15 százalékra emelik és hogy a szakszervezetek fokozzák a béremelésért vívott harcukat. A Financial Times szerkesztője, Andrew Schoenfield az intézkedésekkel kapcsolatban megjegyzi: „Az angol gazdasági élet általános helyzete továbbra is erős csalódást okozhat." AZ ALSÓHÁZI VITA Ma még felmérhetetlen az a hatás, amely a XX. kongresz- szus gyakorol a világpolitika alakulására. A kongresszus során elhangzottak odahatnak majd, hogy a nemzetközi helyzet to­vábbra is a béke erői számára kedvező irányban fejlődik. E fejlődés egyik jelensége volt a keddi alsóházi vita. Á vitában elsőként Robens a Munkáspárt külügyi szóvivője be­szélt, s bírálta a kormányt, mert „a kormány nem tanúsított elszántságot és céltudatosságot a béke keresésében". A fel­szólalásra SÍelwyn Lloyd külügyminiszter válaszolt több, Dulles fegyvertárából kölcsönvett rágalmazó kijelentéssel. A külügyi vitát Eden miniszterelnök zárta be. Foglalkozottt Bulganyin és Hruscsov elvtársak közelgő angliai látogatásával. A XX. pártkongresszus eseményeire utalva Eden kijelentette, hogy „az orosz vezetők beszédei sok mindent bebizonyítottak, nem utolsó sorban azt, hogy beszélnünk kell egymással. Eltekintve a külügyminiszter kijelentéseitől, máris bizo­nyos változás érezhető az angol politikusok hangjában: józa­nabb és reálisabb megfontolás vezette őket kijelentéseikben. E változás főképpen a XX. kongresszuson megnyilvánult kül­politikai irányvonal világhódító erejének köszönhető, amely politikája átértékelésére kényszerít sok államférfit. Az a szilárd alapokon nyugvó magabiztosság, amely a kongresszus külpolitikai vonatkozású felszólalásait jellemezte határozott segítség a nemzetközi helyzet további enyhítésében. Ennek egészséges hatása mutatkozott meg az angol alsóházi vitában is. Végétért a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa ^ *«> ... v A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa február 25-én a Kremlben be­fejezte munkáját. A záróülésen a kongresszus egyhangúlag elfogadta a Szov­jetunió népgazdaságának fej­lesztését célzó 1956—60 évi hatodik ötéves terv irányelveit. A kongresszus meghallgatta J. Gromovnak s szavazatszám­láló-bizottság elnökének közlé­sét a központi pártszervek megválasztásának eredményéről. A küldöttek hosszantartó taps­sal fogadták a központi párt- szervek egyhangú megválasztá­sáról szóló közlést. N. Sz. Hruscsov az elnökség nevében határozati javaslatot terjesztett a kongresszus elé, a párt új programjának kidol­gozásáról. A kongresszus egy­hangúlag határozattá emelte e javaslatot. Az ülésen elnöklő Hruscsov közölte, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kong­resszusának napirendje kime­rült és berekesztette a kong­resszust. A kongresszus kül­döttei felemelkedtek helyükről és hatalmas lelkesedéssel el­énekelték a párt himnuszát, az Internacionálét. Az üléste­remben viharos éljenzés tört ki. felkiáltások hangzottak: „Éljen a Szovjetunió Kommu­nista Pártja!”, „Éljen a lenini Központi Bizottság!’’, „Éljen a leninizmus!”. A KÖZPONTI BIZOTTSÁG TELJES ÜLÉSE A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán megválasztott Központi Bizott­ság 1956 február 25-én teljes ülést tartott. A teljes ülés megválasztotta az SZKP Központi Bizottságá­nak elnökségét. Az elnökség tagjai: N. A. Bulganyin, N. Sz. Hruscsov, L. M. Kaganovics, A. I. Kiricsen- ko, G. M. Malenkov, A. I. Mi- kojan, V. M. Molotov, N. G. Pervuhin, N. Z. Szaburov, M. A. Szuszlov, K. J. Vorosilov. Az elnökség póttagjai: G. K. Zsukov, L. I. Brezsnyev, N. A. Muhitdinov, D. T. Sepilov, J. A. Furceva, N. M. Svemík. A teljes ülés megválasztotta az SZKP Központi Bizottságá­nak titkárságát, amelynek1 tag­jai: N. Sz. Hruscsov, a Köz­ponti Bizottság első titkára, A. B. Arisztov, N. I. Beljajev, L. I. Brezsnyev, J. A. Furceva, P. N. Poszpjelov, D. T. Sepilov, M. A. Szuszlov. A teljes ülés az SZKP Köz­ponti Bizottsága melltt működő pártelienörző bizottság elnöké­vé N. M. Svernyiket, a pártel- lenőrzö bizottság elnökhelyet­tesévé P. T. Komarovot válasz­totta meg. Az SZKP XX. kongresszusán a küldöttek megszavazzak a i Központi Bizottság tevékenységéről szóló határozatot i A szovjet nép lelkesen helyesli az SZKP XX. kongresszusának határozatait Az ország ipari központjaiban és falvaiban a dolgozók gyűlésen beszélik meg az SZKP XX. kongresszusának eredmé­nyeit. A gyűlések részvevői helyeslik a XX. kongresszus ha­tározatait. Elhagyjuk az Angarát. Tá- voba tűnik már a B ajkál fó kéklo vize, de amerre csak né­zünk, mindenütt erőmüvek za­bolázzák a hatalmas folyókat. Kár. hogy a föld alá nem te­kinthetünk. pedig hatalmas mélységekig lenyúlnak a gaz­dag szénrétegek é^ se szeri, se száma a magnézium- s titán­bányáknak. Magasra nőnek amott a kohók. -— Szibéria évente 15—20 millió tonna nyersvasat ad a szovjet ipar­nak. S bár sűrűn érzik földle testét a villanyvasutak vonalai, nem szállítják messzire: hatal­mas gépgyárak zúgnak oda­lenn, morajuk szinte elhaliat- szik egészen a Csendes-óceánig. Térjünk vissza a mai napba. Amit láttunk, az a jövő. Szibé­riát, az egykori elmaradott vi­déket áthatja, átalakítja az épü­lő kommunista társadalom ere­je s kincseit a nép jólétének szolgálatába állítja. A Donyeei Szénmedence ma- kajevkai 1-1-BISZ bányája dol­gozóinak gyűlésén Kaszjanyen- ko brigádvezető kijelentette: Nagy öröm az a tudat, hogy hős szovjet népünk a dicső kommunista párt vezetésével óriási sikereket élt el. A párt XX. kongresszusa kijelölte or­szágunk további haladásának nagyszabású programját, Tud­juk, hogy minél több szene lesz az országnak, annál gyor­sabban fejlődik az egész nép­gazdaság. A bakui olajmunkások szin­tén kijelentik, teljesíteni akar­ják a hatodik ötéves terv fela­datait. Agyil Guszejnova, a ba­kui hatodik olajmező mérnöke a következőket mondotta: — Valamennyien lelkesen he­lyeseljük a kongresszuson ki­tűzött nagyszabású programot, mert ez az egyetlen helyes és a dolgozók létérdekeinek meg­felelő program. 1960-ra 16,7 millió tonnára kell emelni Baku olajtermelését. Megígérjük, hogy becsülettel teljesítjük ezt a feladatot. Leningrádból jelentik: A Kirov-gyár műhelyeiben népes gyűlések voltak. A mar- tinmühelyben Antonov lakatos a gyűlésen kijelentette:. — A kommunista párt állan­dóan gondoskodik életünk javí­tásáról. A pártnak a nép iránt tanúsított atyai gondoskodására válaszul megháromszorozzuk a munkában erőfeszítésünket, ha­táridő előtt teljesítjük a hato­dik ötéves terv feladatait. Népes gyűlés volt Szir. Dar- jinszkij-teíepen (Uzbég SZSZK). Aszad Ubajdullahodzsajev kol­hozelnök kijelentette: — A XX. kongresszus hatá­rozataira válaszul mi, üzbég kolbozparasztok új sikerekre törekszünk a gyapottermelés és a többi mezőgazdasági ág fellendítésében. Ezután Anvar Sirinov agro- nómus szólalt fel. Emlékeztette a gyűlés részvevőit, hogy ott, ahol most a kolhoz földjei van­nak, 15 évvel előbb járhatatlan mocsár és pusztaság vol. A mocsár és a pusztaság azóta termőföld lett. Tavaly 1.170 hektáron vetettek ott gyapotot. Kievből jelentik: A hajójavító gyár munkásai­nak gyűlésén V. Gajduk kovács a következőket mondta: — A kongresszus határozatai­ban szemléletesen megnyilvánul a párt és a nép szoros, elsza­kíthatatlan kapcsolata, a párt kollektív vezetésének bölcses­sége, a marxista-leninista taní­tás mindent legyőző ereje. Szibéria a mérhetetlen Szibéria, a nagy csend or­szága. Végtelen mezők, jégtáb lás, morajló folyók, gazdag ér­cek, dús erdők lelakatolt kin csesháza. Kulcsa hozzá csak a külföldi tőkéseknek volt. kik­nek kezén — a cári zsarnok­ság idején — természeti érté­ken elpazarlódtak, — profittá váltak, s az ott élő népeknek csak nyomor jutott osztályré­szül a kettős iga alatt. Ma a Szovjet-Szibériáról be­szélünk és írunk. Egyre többet. A Szovjetunió nagyszabású öt­éves tervei egyre jobban tá­maszkodtak az Uralom ' túli mérhetetlenül gazdag vidékre. A semmiből nőtt óriásivá az Ural—Kuznyecki ipari kombi­nát... A kombinát acéljából készült minden második löve­dék, melyet a Nagy Honvédő Háború alatt a fasisztákra ki­lőttek — nem egy közülünk a mi országunk földjéről űzte az ellenséget, s szolgálta főváro­sunk felszabadulását is. A XX. kongresszus tanácsko zásán méginkább a keleti or­szágrészek ipari fejlesztése felé fordult a figyelem. Fussunk előre a jövőbe né­hány évet. Repülőgépen járjuk be ezt a hatalmas földet.... Az Ural hegységen túl asztal­sima síkság kezdődik. A transz­szibériai expressz robog alat­tunk, széles térségeken terül szét a Baraba — és Kulunda- sztyeppe, arrébb a minuminszki völgykatlan termékeny földjei­vel. Délebbre hömpölyög a zú­gó Angara folyó, Bratszknál hatalmas gátak álltak útját. Ez az erőmű évente 22 milliárd kilowattóra villamosenergiát ter­mel, vagyis ugyanannyit, mint a Szovjetunió európai részének két legnagyobb erőműve — a kujbisevi és sztálingrádi erő-, mű, de építése csak fele any- nyiba került. Ha leszállnánk, megcsodálhatnánk hidraulikus turbináit. Öt ilyen turbina há­rom és félszer annyi áramot ad, mint amennyit az egykori cári Oroszország összes erőmü­vei termőitek... , ÉGI AJÁNDÉK' A Pravda vasárnapi számában két rövid hirre lettem figyelmes. Az egyik arról számol be, hogy az Iglótól Zsolnáig vezető szakaszon üzembe helyezlek az első villamos vasutat. A másik meg az amerikai imperialis­ták léggömbakciójának leleplezését szolgáló kiállításra hívta fel az olvasóközönség figyelmét. íme két ’'övül hír s mégis mennyire kifejezően ábrázolja mire szolgál a technika nálunk, és mire szolgát a háborús úsziiók kezében. A léggömbakciót leleplező kiállítást Bratislavában feb­ruár 25-én nyitották meg s két nap alatt több mint tizenötezer ember győződött meg arról, hogyan lehel a tudomány eszközeit kihasználni a legaljasabb célokra. A léggömbök három veszedelmes fajtáját különböztet­jük meg. Az egyikre egy kosár van ráerösiive. Ez a kémek, ejtőernyősök szállítására szolgál. Egy másik lég­gömbön két nagyobbmérelü dobozt látni. Ezt a röpira- iok, újságok, az imperialista háborús uszítok propagan­dáját terjesztő irodalom szállítására használják. A lég­gömbök fajtája a legveszedelmesebb- Ennek legbonyolul­tabb a szerkezete. Ez a léggömb a benne elhelyezeti műszerekkel fényképezésre szolgái A léggömb kb. 15 méter átmérőjű, 75 méter magas és súlya 650 kilogramm. A léggömbre négy nagyobb doboz van rászerelve. A két szélső dobozban 100—100 kilo- grammnyi vasgolyó van elhelyezve. A léggömbnek ugyan­is 15—29 kilométer magasságban kell szállnia. Hu a léggömb véletlenül alacsonyabban szállna, a két szélsó dobozban megszűnik működni a magnafizmus és a vas­golyók a bodozból kihullanak, hogy a léggömb elérje a kellő magasságot, A két középső doboz közül az egyik­ben jelzőkészülékek vannak elhelyezve. A jelzőkészülé­kek közül az egyik a vízben is működik. Ezek a jelző­készülékek morzeberendezésükkel jelzik az esésnek ia helyét és idejét. A léggömbön a legfontosabb a felvevőgép. A felvevő- gép csakis nappal működik, akkor, amikor tisztán lát­ható a terep. A felvevőgépben 120 méter hosszú film van. Ezzel a filmmel 500 felvételt készít a felvevőgép. A felvételeket, öt perc negyven másodpercnyi megszakí­tásokkal készíti. Ezenkívül a felvevőgép mellett még egy készülék működik. Ez a készülék fényképezi a nap állá­sát. földrajzi szélességéi és hosszúságát. így tudják megállapítani melyik földrészen készülnek a felvételek. A léggömbön hat nyelven — franciául, angolul, néme­tül és oroszul,'azonkívül még két keleti nyelven — a következő felírás látható. ,A léggömb az égből esik. .\eiri veszélyes, rneierológiai adatokat tartalmaz. A meg­találó adja át a hivatalos szerveknek. Ezért jutalomban részesül.’ Ez a hamis szöveg áll a léggömbön. Nem veszélyes!! S hogy ez nem így van, attól tesznek bizonyságot a Csehszlovákiában történt eseményék. Huszonnégy halott, négy súlyosan sebesült, két sebesült gyermek, mind-rmod arról tesznek bizonyságot, mennyire karnis az imperia­listák állítása. A kiállításon ezzel szemben ott láthatók a mi készít­ményeink is. A legmodernebb orvosi műszerek, televíziés adó, az építkezéseken használt gépek, a termelőszövet­kezetek számára készülő kombájnok, és sok-sok új: lakó­ház modellel, képei, mind arról tanúskodnak, mire hasz­nálja fel köztársaságunk és a béketábor a technika vív­mányait. Ezek olyan tények, amelyek még a legelvakul- tabb ember előtt is világosan mulatják békés szándé­kunkat. . Ritzkó Béla

Next

/
Thumbnails
Contents