Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-01-07 / 1. szám

* 1056 január 7. A „Radúzés Mah- a fiatalok s. . . A nyitrai kerületi színház, — melyet szakkörökben már Szlovákiaszerte a fiatalok szín­házának" neveznek , új darabot mutatott be. Julius Zeyer, cseh romantikus költő klasszikus me­sejátéka ez, melyet igen ritkán '<ittunk tűdig színpadon. Zeyer (1841—1901) a cselt irodalomba elsősorban a „Vysehrad“ című eposszal írta be nevét, de je­lentősek voltak azok a versei, is, melyekben a cseh monda­világot elevenítette fel és öl­töztette rímbe. A ,,Radúz és Mahuliena" szintén a mesék világába vezet — azonban ez­úttal a szlovák földre. Zeyer benne szlovákiai mesét öntött drámai köntösbe, melyet sok szlovák mesegyűjtemény, — így a Dobsinszky féle, ismertet. A cseh író a szlovák léma feldol­gozásával is a két nép együvé- tartozását fejezte ki. Hadúz, a magurai király fia. Egy szarvas üldözése közben eltévedt a szomszéd királyság, a traiak földjére. A tátraiak királya Sztojmir ellensége a magural királynak, mert sze­relme, Nyola, annak idején a magurai királynak adta szívét. Különösen gyülöti a magurai király családját Rúna, a tátrai­ak királynője — s mikor Ra- düz, a tátraiak fogságába esett, Rtina kiköttette a legmagasabb szikla magányos fájához, hogy itt az ég viharai közben étien, szomjan pusztuljon el. A tátrai királynak három leánya volt: Prija, Ziva és Mahuliena, de csak Mahulienának esett meg a szíve a szerencsétlen király­fin, akibe bele is szeretett. — Megszöktette Radúzt a sziklá­ról, és együtt . indultak el a magur földre. A tervüket fel­fedő Rimát hajánál fogva köti Radúz a szikla fájához. Rúna szörnyű átkot szór feléjük, — felejtse el Radúz mindörökre Mahulienát, ha egy más nö fogja megcsókolni. Az átok a magurai földön beteljesült. — Amikor Nyola megcsókolta ha­zatérő fiát — Radúz elfelej­tette Mahulienát. Mahuliena boldogtalansága határtalan volt. Arra kérte az anyaföldei, — fogadja magába. Kívánsága teljesül és fává változott. Ra­dúzt valami mindig a fához vonzza, •szívesen alszik alatta, álmában megjelenik neki a fa belsejében Mahuliena képe), a reridezAs ezt nagyszerűen érzé­kelteti, amint a fa belsejében fény kél és Mahuliena megje­lenik), aki emlékezteti öt sze­relmére és arra, hogy az ő megváltás mák ára az, hogy valaki vérét vegye. A megvál­ts. beteljesült akkor, amikor ■Nyola baltával vágott a fába, hogy fiát alóla elvonja, s így Mahuliena vére kiserkedt. Ma- huliena visszaváltozott ember­ré, Radúz felismerte és bol­dogan ölelte karjaiba. A szere­lem erősebb volt, mint a gyű­lölet és győzött az átok felette. A mese szimbolikus. <4 tiszta cs igaz emberi érzéseknek álta­lában az igazságnak győzelmét érzékelteti az ármány felett. — Ezen keresztül tehát a mához szól. Laca dramaturg és Has- para rendező tehát helyesen tették, hogy műsorba iktattak egy olyan mesét, mely a fel­nőttekhez is szól. A darabban, mely négy felvonásból és hat képből áll, — tehát igényest láttunk, sok szép színészi tel­jesítményt is. Jó volt Nyola szerepében Rufus Olga, Sztoj­mir szerepében Müller Vladis­lav, Radúz szerepében Korent- sy Ánton, Vratko favágó szere­pében Köziek Mihály, s el le­het mondani, hogy az előadás színvonalas volt. Ha Mahuliena, (hováciková Eliéka) és Rúna (Housková J if ina) alakításai ezúttal. nem voltak a legsike­rültebbek. Különösen szép volt a színpad, a kiállítás és a kosztümök. Gábor Pál ezúttal is igazolta Jó hírnevét, A tán­cokat LatKóczy Éva tanította be. A zenét a nyitrai közmű­velődés házának zenekara szol­gáltatta, ár. Chládek irányí­tása mellett. Nagyon jól simult az előadáshoz, és hűen érzé­keltette Jozef Suk finom mu­zsikáljál. A kart a nyitrai pe­dagógiai iskola vokálkoruda nyújtotta Köriek tanár vezény­lete mellett. A nyitrai színházat azért ne­vezik a „fiatalok színházának", mert jóformán az egész~gárda a bratísiavai zeneművészeti fő­iskola színi fakultásának nem­rég végzett ' növendékeiből áll. Nos, ezek a fiatalok ezzel a darabbal ismét utat törtek. MARTONVÖLGYI LÁSZLÓ nyel a letartóztatottak és a kísérő őrszemély­zet kis és nagy testi szükségleteinek kielégí­tése céljából. Úgyhogy itt minálunk tulajdon­képpen nem is tehet fogda-vagonról beszélni. mert ahhoz itt egy klozetinak kéne lenne. — Egyszerűen csak egy kűlön-kupéban tartózko­dunk. amely el van szigetelve az egész világ­tól. És olyan edény sincsen ... Kicsinálhatnak az ablakon — vágott közbe végtelened kétségbeesetten a tizedes. — Ne felejtse, mondta Svejk, — hogy sem­milyen letartóztatottnak nem szabad az ablak­hoz menni. — Azután harmadszor. — folytatta az egy­éves önkéntes — gondoskodni kell ivóvizes edényről. Maga erről se gondoskodott. Nem tudja? Tudtam, hogy nem informálódott... — Látja, káplár úr, — jegyezte meg Svejk — egyáltalán nem tréfadolog a letartóztatottak szállítása. Mirólunh gondoskodni kell. Mi nem vagyunk otyan közönséges katonák, akiknek saját maguknak kelt magukkal törődni, Mi­nekünk mindent az orrunk alá kell hozni, mert erre rendeletek és paragrafusok vannak, ami­ket mindenkinek be kell tartani, mert külön­ben nem lenne semmilyen rend. „A lecsukott ember olyan, mint a pólyásgyerek", mondta egy csavargó ismerősöm, „azt gondozni kell, hogy ne hűljön meg, ne' izgassa fel magát, és legyen megelégedve a sorsával szegényke, és tássa, hogy öt nem bántja senki.“ Egyébként, — mondta Svejk egy idő múlva, barátságos pillantást vetve a tizedesre — ti­zenegy órakor majd legyen szíves szólni ne­kem­— iztosan azt akarja kérdezni, káplár úr, hogy miért kell szóljon nekem tizenegy órakor. En tizenegy órától kezdve a marhavagonba tartozók, káplár úr — mondta Svejk nyoma- zekosan, és ünnepélyes hangon folytatta: — A r-gimentsraporton engem három napra ítéltek. Tizenegy órakor ki kell, hogy engedjenek. Ti­zenegy órától fogva nincs itt semmi keresni­valóm. Egy katona se szabad, hogy tovább legyen l csukva, mint Ahogy jár neki, mert a katonaságnál fenn kell tartani a fegyelmet és a rendet, káplár úr. , A szerencsétlen tizedes sokáig nem bírt magához térni a döfés után, végül azt az el­lenvetést hozta fel, hogy nem kapott semmilyen papírokat. Kedves káplár uram, — mondta az egyéves önkéntes, — a papírok nem mennék maguk­tól az eskortkomandanthoz. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor az eskortkomandant- nak. kell elmennie a papírokért. Maga most egyszerre csak egy új helyzetbe került. Két­ségtelen, hogy senkit se szabad visszatartania, ak' elérkezett a jogos szabaduláshoz. Más­részt viszont az érvényes előírások szerint senkinek se szabad elhagynia a fogdavagont. Igazán nem tudom, hogy hogy fog kimászni ebből a kutyaszorítóból. Egyre rosszabb lesz a hel-jzet. Most féltizenegy van. Az fegyéves önkéntes eltette ■a zsebóráját: — Nagyon kíváncsi vagyok, káplár úr, hogy mit fog csinálni egy félóra múlva. — Egy félóra múlva a marhavagonba tur- tozok — ismételte —eg Svejk álmodozva, mire a teljesen megzavarodott és letört tizedes od fordult hozzá: — Ha magának nem sürgős, azt hiszem, hogy itt sokkal kényelmesebb, mfiit a marha- vagonban. Azt hiszem... Megakadt, mert a tábori főlelkész felkiál­tott álmában: — Több szószt! — Atudj csak, aludß — mondta jóságosán Svejk, megigazító a jölelkész feje alatt a köpeny csücskét, amely kicsúszott, alóla — csak á‘ dj szépen tovább valami nagy zabátásrói. .. az egyéves önkéntes datálni kezdett: Tente, kis gyerek, hunyd te kél szemed, veled alszik a jó isten, angyal ringat a bölcsőben, tente, kis gyerek. A kétségbeesett■ tizedes már semmire se reagált. Bárgyún bámulta a tájat, és szabad­jára engedte a fogda-vagonban a legteljesebb dezorganizációt. A válaszfalon tó’ „seggrepacsit" játszottak a kísérő katonák, s a fenekekre csattanós es becsül Jes ülések hullottak. Ha valaki arra nézett, éppen egy baka-iilep nézett rá vissza kihívóan. A tizedes felsóhajtott, s megint az ablakhoz fordult. Az egyéves önkéntes gondolkozott égy ideig valamin, jel megkérdezte a lesújtott tizedes­től:. — Nem ismeri véleilenül az „Áltatok vi­lága" című folyóiratot? — A mi falunkban a kocsmárosnak. járt ez a folyóirat, — felelte a tizedes, szemmetlát- ható örömmel, hogy a szó másra terelődik, — mert ö borzasztóan szerette a svájci kecské­ket és mind megdöglött neki. így hát tanácsot kért abban a folyóiratban. — Kedves bajtársam, — mondta az egy­éves önkéntes — most következő előadásom mindennél világosabban be fogja bizonyítani A VILÁG PEREMÉN (Jefremov könyvének Lmetietése) Végre! Végre egy igazán ér­dekes, a fiatal fantáziát lenyű­göző könyv, amelyből az esz­mei mondanivaló sem hiányzik. Ezzel a gondolattal tettem le elolvasás után Jefremov nem­régiben megjelent „A világ pe­remén” című munkáját, ame­lyet a serdültebb ifjúság szá­mára írt. Fiatalj: ink a népszerű, s a már régen és újból elolvasott Verne-könyveken kívül alig- alig jutotak ilyen valóban ér- dekf eszító olvasmányhoz, amely bár csupa kaland, mégsem mondhatc kalandregénynek, mert nem csupán a meglepő, elképesztő, lélegzetelállító for­dulatokért, vagyis magáért a kalandért sodorja az író a tör­ténet fonalát, valami vérsze­gény mesét adva esetleg kere­tül, hanem éppen a kalandso­rozat alkotja keretét annak a sok mélj gondolatnak, magvas mondanivalónak, amely a könyv lapjain kifejezésre jut és an­nak a számos történelmi, föld­rajzi és természetrajzi ismer­tetésnek, amelyet gyönyörűség­gel sajátít el az olvasó," Maga a bevezetés nagyon öt­letes, amellyel az író az érdek­lődést igyekszik sikerrel felkel­teni. Két kedves mai fiatalem­ber, — ejy leány és egy fiú — a leningrádi múzeumban cso­dálattal : dóznak egy az ókor­ból származó gyönyörűen csi­szolt kékeszöld fényben szik­rázó beryill gemmának, amely­be három férfi és egy női ala­kot vésett tökéletes művészet­tel az ismeretlen mester. Na­gyon szeretnék ismerni a gem­ma eredetét. Most kezdődik azután maga a regény, amely megoldja, fel­fedi előttük a gemma titkát. A fiata- és tehetséges hellén szobrász, Pandion nehéz búcsút vesz szerelmesétől a bájos Tesszától, mert hosszabb útra készül. Művészi becsvágya ar­ra ösztönzi, hogy más, régibb kultúrájú népek képzőművésze­ti alkotásait megismerve elmé­lyítse tudását, tágítsa látókö­rét, és birtokába juttassa annak a lázasan keresett titoknak, hogy miképpen kell igazi mű­vészi tökéletességgel ábrázolni a legcsodálatraméltóbbat, mely alkotó képzeletét foglalkoztatja, az éló, mozgó, mindent kife­jezni tudó emberi testet. Pan­dion néhány hónapot szándé­kozik Kréta szigetén tölteni, mert szerelmese megesketteti, hogy nem veszi útját még tá­volabbi, ismeretlen és félelme­tes hírű országokba, ahol szám­talan veszedelem fenyegetné. A sors azonban kiszámítha­tatlan. Pandion akarata ellené­re Egyiptomba kerül, ahol éve­ket . tölt a fáraó rabságában. Hellasz fia lázad és minden adódó módon küzd emberi sza­badságáért s közben ráébred arra, hogy nincsen igazi füg­getlen egyéni szabadság egye­temes szabadság nélkül. Két társával, az etruszk Kavival és a néger Kidogoval megszervezi a rabszolgatelep lázadását. Mi­közben csöndes összetartással, céltudatosan készülődnek, Pan­dion megmenti egyik rabtársa életét, aki hálából megajándé­kozza őt féltve rejtegetett kin­cseivel, egy szépmfvű erős tőr­rel és egy ragyogóan tiszta nagy beryll-kristállyal. Pandion a drágakövet megőrzi a tábor­ból való sikeres kitörésük és menekülésük közben is. A me­nekülők útja a Szaharán át ve­zet. Az író itt a sivatag ter­mészeti jelenségeit olyan re­mekül ábrázolja, hogy az olva­só valósággal átéli a pusztai utat, hallja a keletkező szá­mum csodálatos hárfázását, az éneklő homokot. A szabadság kapujában azon­ban a menekülőket eléri az egyiptomi katonaság s a fél- holt embereket visszaterelik a táborba. Egy véletlen folytán mégis megcsillan előttük a sza­badulás lehetősége. Ha az Egyiptom déli határain találha­tó legveszedelmesebb vadból az orrszavúből sikerűi nekik egy hatalmas példányt élve elfog- . niok a királyi vadaskért szá- számára, — szabadok. A rab­szolgák habozás nélkül elfogad­ják a kemény feltételt, s ha­talmas véráldozatok árán elfog­ják a fenevadat. Az alig felére csappant csoport, — köztük Pandionnal és két társéval — tehát szabad. Egyiptom földjére azonban nem szabad lépniük többé. At kell lépniök az or­szág közeli, déli határát és Af­rika más országain keresztül keb elérniük távoli hazájukat. Pandiont hazájától , és Tesszátói órás! távolság választja el Végig kísérjük a vándorokat a leírhatatlanul izgalmas kalan­dokban gazdag úton, míg végül is Középnyugat-Afrikában elé­rik a tengert. Kidogó hazáért. Pandion és Kavi barátjuk és az egész falu vendégszeretetét él­vezik mindaddig, míg távoli or­szágok kereskedői nem keresik fel hajóikkal a partot, akikkel azután visszatérhetnek hazá­jukba. Pandiont, míg sikerült elérniök a tengert, nemcsak az úton-útfélen leselkedő száz­féle veszedelem akadályozta, de egy ragyogóan szép afrikai leány, Iruma iránt hirtelen fel­lángolt szerelme is, amely haj­szálon múlott, hogy csaknem végleg Afrika földjén marasz- totta. De most előtte ring már a vágyott és szeretett tenger. Míg Kavival a hajóra várnak, Pandion megalkotja az első igazi művészi munkáját: a meg­őrzött beryllbe vési két társa és saját maga összeölelkezett alakját, meg egy bájos nőala­kot, melyet Tessza, Iruma és még egy csodálatát felkeltő szép női test vonalaiból állít össze. Pandion sokat látott, sokat tapasztalt, pár hónapra terve­zett, de Itat évig tartó bolyon­gása alatt. Igazi művésszé és igazi’ emberré érett. Hazájába visszatérve, oldalán a rá hűsé­gesen várakozó Tesszával Hel­lasz kultúráját, felvirágoztatá­sát szolgálta művészetével. Aki valóban jó ifjúsági olvas­mányt keres akár a maga ré­szére, akár ajándéknak szánja, habozás nélkül vegye meg Jef­remov kitűnő könyvét. ORDŐDY KATALIN magának, hogy nincsen ember hiba nélkül! — Meg vagyok róla győződve, uraim, hogy önök itt hátul mindjárt abbahagyják a seggrepacsit, tudniillik, amit most elmondok, rendkívül ér­dekes lesz már csak azért is, mert egy csomó szakkifejezést nem fognak megérteni belőle. Elmondok hát önöknek egy kis történetet oz „Átlátok tHágáról“, hogy ne kelljen folyton a mostani Háborús gondjainkkal foglalkoznunk. Tulajdonképpen hogy is lettem én az „Álla­tok világának“ e rendkívül érdekes folyóirat­nak a szerkesztője? Ez jó ideig magam előtt, is igen lonyoluíf rejtélynek látszott, mígnem arra a nézetre jutottam, hogy tettemet csakis teljesen l eszámithatatlan állapotban követhet­tem el, s ebbe az állapotba nem sodródhatott más, min' baráti szeretetem, egy régi cimbo­rám, bizonyos Hájek iráni,, aki mindaddig be­csületesen szerkesztette a szóbanforgó folyó­iratot, de közben beleszeretett a folyóirat tu­lajdonosát ak, Fuchs úrnak a lányába, ezért pedig Fuchs úr felmondott neki azonnali ha­tállyal s izzat a fettétellel, hogy szerez maga helyett egy rendes szerkesztőt. Látják, kérem, ilyen furcsa alkalmaztatást viszonyok voltak akkoriban. A lap tulajdonosa, likőr Hájek barátom bemutr'otl neki, rendkívül barátságosan foga­dott, s megkérdezte, hogy van-e legalább va­lami halvcny fogalma az állatokról, majd nagy megelégedéssel töltötte el a válaszom, hogy én mindig igen nagyrabecsültem az állatokat, afféle átmenetet láttam bennük az ember felé, s különösen az állatvédetem szempontjából min­dig respektáltam vágyaikat és kívánságaikat. Egyetlen állat se kíván mást, csak azt, hogy lehetőleg fájdalommentesen öljék meg, mielőtt megennék. .4 pontinak már születésétől fogva az a rögeszméje, hogy nem szép a szakácsnőtől, amikor élve vágja fel neki a hasát, s a ka­kas-nyakak kitekerésének szokása merénylet az állatvédő egyesület ellen, amely a szárnyasok levágását kizárólag szakavatott kezeknek óhajtja fenntartani. A sült gébek meggörbölt alakja a haldokló halak tiltakozását fejezi ki: protestálnak az ellen, hogy Podolban élve kisüssék őket mar­garinban. A pulykacomb ... Fuchs ír itt félbeszakított, és megkérdezte, hogy ériek-e a baromfitenyésztéshez, a kutyák­hoz, a hátinyutakhoz, a méhészethez, az állat­világ sokrétű jelenségeihez, tudok-e elegen. la­pokból közlésre alkalmas képet kivágni, kül­földi közlönyökből az állatokra vonatkozó szak­cikkeket lefordítani, kiismerem-e magam a Brehmben, s tudnék-e vele együtt vezércikke­ket írni az állatok életéről, különös tekintettel a katolikus ünnepekre, az időjárás változásá­ra, a lóversenyekre, a vadászatokra, a rendőr- kutyák tenyésztésére, a nemzeti és egyházi ün­nepnapokra, röviden volna-e újságíró áttekinté­sem az éppen adódó helyzetekről, s ki tud­nám-e használni azt egy rövid, de tartalmas vezércikk keretében. Kijelentettem, hogy már igen sokat ‘öp- rengtem rajta, hogyan kellene helyesen irányí­tani egy olyan folyóiratot, mint az Altatok világa“, s mindezen rovatokat és szemponto­kat tökéletesen tudnám képviselni, lévén alapos ismereteim az említett tárgyakról. Fő törekvé­sem azonban az tenne, hogy eddig még nem látott magas színvonalra emeljen a folyóira­tot. Hogy átszervezzem mind tartalmilag mind tárgyitag. ül rovatokra van szükség, ilyen lenne pél­dám: a „Vidám állat-sarok“, „Állatok az átta- tokrór, a politikai helyzet óvatos tekintetbe­vételével. Az olvasóknak egymásután nyújtanám a meglepetéseket, hogy ne is jussanak lélegzet­hez két állat között. „Az állatok napjaiból“ című rovatnak váltakoznia kell „A háziállat- kérdés megoldásának új programjával“ és a ,.Szarvasmarha-mozgalommal.“ Fuchs úr ismét félbeszakított, s azt mondta, hogy ez neki tökéletesen elég, ha 'mindennek csak a felét sikerűt is teljesítenem, nekem ajándékoz egy törpe wyandotte-tyúkpárt, amely első díjat kapott a legutóbbi berlini baromfi­kiállításon. s tulajdonosukat aranyéremmel tüntették ki a nagyszerű pároztatásért. Mondhatom, hogy mindent elkövettem, a ve-, zérprogramomat betartottam a folyóiratnál, amennyire szerény képességeimtől tellett, sőt merem állítani, hogy cikkeim még felüt is múl­ták képességeimet. Minthogy valami teljesen újat akartam nyúj­tani a közönségnek, kitaláltam különféle álla­tokat. (Folytatjuk,) R

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents