Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-10-20 / 42. szám
4 1956. október 20. A belga nők küldöttsége csehszlovákiai .tartózkodása alatt meglátogatta Kassát. Megtekintették a Csermely völgyében a plonír- vasutat is. A belga nők meggyőződtek róla, hogy nálunk milyen örömteli a gyermekek élete. vasárnap a kora hajnali órákban. Az angol—francia határozti javaslat első részét, a hat alapelvet — amelyben Nagy Britannia, Franciaország és Egyiptom, mint a további tárgyalások alapjában, megegyezett — a Biztonsági Tanács egyhangúlag elfogadta. A javaslat második részét illetően azonban megoszlottak a vélemények: a Biztonsági Tanács kilenc tagja a .javaslat második része mellett szavazott, ugyanakkor a Szovjetunió és Jugoszlávia ellene, ami azt jelenti, hogy a Szovjetunió élt vétó .jogával. A megvétózott második rész arra kérte a Biztonsági Tanácsot: állapítsa meg, hogy a csatorna nemzetközivé tételéről szóló tizennyolchatalmi terv megfelel a hat alapelvnek. Az angol—francia javaslat annak kimondására is kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy a végleges megegyezés létrejöttéig a Csatorna Használók Szövetségének jogában ál! a csatorna használati dijak beszedése, továbá, hogy Egyiptommal együtt igazgathassa a csatornát. A Biztonsági Tanács vitája során Sepilov szovjet külügyminiszter kijelentette, hogy a Szovjetunió helyesli a határozati javaslat első részét képező hat alapelvet, amelyek tárgyalási alapul szolgálhatnak. A javaslat második része azonban egy szuverén állam jogainak megsértését jelentené. Dulles támogatta a vita során az angol—francia határozati javaslatot, mégpedig annak mindkét részét. Az Egyesült Államok külügyminisztere egyébként az ülés után úgy nyilatkozott, hogy a Biztonsági Tanácsnak a szuezi válság ügyében folytatott,, tanácskozásai „jelentős eredményeket" értek el. Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára hangoztatta, hogy a hat. alapelvnek megfelelően fogja szorgalmazni a szülei kérdés rendezését. Az egyik francia szóvivő kijelentette, egyelőre még nem döntöttek arról, hogy hol találkozik ismét az angol, a francia és az egyiptomi külügyminiszter Hammarskjülddel. — Egyes hírek szerint már e hő végén New Yorkban gyűlnek össze. Egyrtnásik hír arról számol be, hogy három héten belül Genfben találkoznak. Az angol és a francia szóvivők egyetértettek abban, hogy a nyugati hatalmak még mindig konkrét javaslatokat várnak Egyiptomból a hat követelmény végrehajtására. A SZOVJET—JAPÁN TÁRGYALÁSOK Hétfőn délben Moszkvában megkezdődtek a tárgyalások a Szovjetunió és Japán viszonyának rendezéséről. N. A. Bulgunyin megnyitó beszédében megállapította, hogy a békeszerződés megkötéséről folytatott eddigi tárgyalások során a szerződés majdnem minden cikkelyét illetően teljes megegyezésre jutottak. Az ezév szeptemberében történt levélváltás megmutatta — fűzte hozzá, — hogy elérték már a kölcsönös megértést s tulajdonképpen már kidolgozták a két ország diplomáciai és jószomszédi viszonya helyreállításának alapját. Mindez megkönnyíti a feladatok megoldását és reményt nyújtanak a tárgyalások ezúttal sikeres befejeződéséhez. Hato.jama japán miniszterelnök válaszában utalt az eddigi tárgyalásokra és a szeptember 11—i levélre, amelyben az alábbi öt kikötésben történt megállapodás: 1. a két ország közötti h$di állapot megszüntetése; 2. nagykövetségi színvonalú diplomáciai képviseletek cseréje; 3. a Szovjetunióban maradt jaDán állampolgárok haladéktalan hazaszállítása; 4. az ez év májusában aláírt halászati megállapodás érvénybeléptetése; 5.. a Szovjetunió támogatása Japán ENSZ felvételét. Miután a Szovjetunió miniszterelnöke levőiben hozzájárult e kérdések megvitatásához, Hatojama őszinte reményének adott kifejzést, hogy a baráti tárgyalások mindkét felet kielégítő megoldásra vezetnek. FOKOZÓDIK AZ IZRAEL JORDÁNI FESZÜLTSÉG I — jelentik a legkülönbözőbb nyugati hírügynökségek és rádiók. A feszültség fokozásához erősen hozzájárul az iraki kormánynak az a bejelentése, hogy „az iraki csapatok készen állnak az indulásra az esetben, ha a jordániai kormány katonai segítséget kéme saját hadseregének megerősítésére”. Ezzel a közléssel egyidejűleg Abdulillah trónörökös vezetőségével iraki küldöttség érkezett Jordánia fővárosába, hogy „katonai együttműködést határozzanak e> a két ország között az izraeli agresszióval szemben”. Az izraeli kormány minisztertanácsot tartott és utána közleményt adott ki, amely szerint aggodalommal és csodálkozással értesült arról, hogy Anglia lépéseket akar tenni Izrael ellen az angol-jordánia szerződés alapján, ha Izrea! ellenszegül az iraki csapatok jordániai bevonulásának”. Az izreali kormány egyébként az iraki csapatok bevonulását Jordániába az 1949-es jordániai-izreali fegyverszüneti egyezmény megsértésének tekinti majd. Jordánia egyébként az október 11-i jordániai-izraeli hacár- incidensek óta kialakult „súlyos helyzet" megvizsgálására kérte a Biztonsági Tanács összehívását. Mihajlov, az Izvesztija vasárnapi számában „Játék a tűzzel" című cikkében azt fejtegeti, hogy egyes külföldi megfigyelők szerint Izrael fokozott Jordánia-ellenes támadásaival tulajdonképpen bizonyos külföldi körök utasításainak tesz eleget. E körök viszont az arab országok ellen irányuló katonai provokációk felszítására törekszenek. „Az a játék a tűzze'., amelyet Izrael uralkodó körei ' űznek — írja befejezésül Mihajlov, — veszedelmes következményekkel járhat, mindenekelőtt Izraelre nézve. Izraelnek feltétlenül érdeke, hogy békében éljen szomszédaival“. Jó kedvében lehetett gyágya Kolja, mert rámosolyogva két vadásztársára, mesélni kezdett arról, hogyan járt egyszer a medvével. — Jövök egyszer nyáron hazafelé vadászatról, öt mókussal a vállamon, amikor jön egy hatalmas bamamed- szembe velem az ösvényen ve. Puskámhoz kaptam hirtelen, de csak akkor jutott eszembe, hogy az összes töltényeket kilövöldöztem a mókusokra. Szent isten mit csináljak most hirtelen, és már vadászkésemet keresgéltem, de ebben a pillanatban egy jó mentőötletem támadt. Megtapogattam vadásztáskámban azt a literes üveget vodkával, amelyet csak épp azelőtt kaptam barátomtól ajándékba, gyorsan kihúztam a dugóját és a teli üveget oda állítottam az ösvényre. Magam pedig lefeküdtem a földre, s úgy tettem, mintha meg lennék halva. Ez volt a szerencsém. Az öreg közben pipájával bajlódva abbahagyta a beszédet. — No és mit csinált a medve? — érdeklődtem kíváncsian és izgatottan a fejlődő események hallatára. — Mit csinált volna, semmit —* mondta olyan nyugalommal gyágya Kolja, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó. — Megszagolt, majd meglátva az üveget mancsa közé vette és egyhajtásra megitta az egész vodkát. Félszemmel nézegettem, hogy mit csinál, úgy fájt a szívem a finom moszkvai vodkáért. És ha láttátok volna, hogy berúgott, mint a tök. Már két lábán sem bírt állni, ordítozott, táncolt jókedvében, végül odafeküdt hozzám. Megölelgetett, hogy csak úgy ropogtak bele csontjaim, mert ugye anyamedve volt. Aztán a sok italtól elaludt mint. a bunda, úgy horkolt hanyatt feküdve, hogy fefigétt bele az egész tajga. Nekem aztán már könnyű dolgom volt, kivettem a vadászkésemet és szíven Szúrtam. Ott van a bőre a házban, biztos láttátok, — fejezte be gyágya a beszédét, mire a két va- dásztársa már nem bírta tovább eltitkolni a nevetést, úgy kacagtak, hogy hasukat fogták nevettükben. Mert az „igaz történetet“ ők is csak ma hallották először. Gyágya pedig pipáját töltögetve mosolyogva pislogott rám, élvezve azt, hogy mennyire belógatott, habár én váltig bizonyítottam, hogy egy szót sem hittem az egészből, már a kezdettől fogva. Nevettem, magamban pedig csodálkoztam az eseten, mikor mesélte az öreg, hogy menynyire berúgott az a bolond medve. nem ajánlatos közelébe kerülni, ha a golyótól megsebesült. Fára sem érdemes mászni, mert a medve jobban mászik a fára, mint az ember, Szaladni pedig gyorsabban szalad, mint akármelyik világhírű futónk. A vadászok kétélű hosszú pengéjű tőrt hordanak mindig magukkai, mert sokszor bizony nincs idő újra tölteni a fegyvert. Egy jól irányzott késszúrás aztán véget vet a medve életének. _ — Nyár elején szoktak felfelé úszni csoportosan a folyó alsó folyásáról ikrát rakni a halak és a kis ikra mire hegyi patakról leér a tengerbe, már jő nagy halacskává fejlődik és a nagy vízben könnyen elbújik a falánk halak elöl. Ilyenkor szökött a medve beülni a folyó sekély vizébe, és a felfelé úszó halakat mancsaival igyekszik megfogni. Egyszer távcsővel figyeltem, miként halászik a Miska. Ha sikerült fognia egy-egy halat, azt mindig kidobta a partra, vagy. maga alá rakta és ráült. De egész hozzám hallatszott dühös ordítása, ha felállt és a halak elúsztak, vagy ha levitte őket a sebes víz folyása. A friss halat, nem eszi, csak a kicsit büdöset. Ezért a folyó partján beássa a földbe, és csak három négy nap múlva jön kikaparni, amikor már egy kicsit romlott. Ha az. tán nem találja ott, ahová beásta, olyan sírást, ordito- zásf rendez, hogy a közeli vadak fejvesztve menekülnek a tajga sűrűjébe. — Nagy esze van ám a Miskának, — mondta az egyik vadász, aki a közelemben ült. — Hoztam egyszer a kolhozból egy köpű méhet és kitettem a nem messze lévő tisztásra, ahol rengeteg virág volt. Gondoltam, hogy lesz nyáron bőven finom mézem, de nem így lett. Valamelyik gazember zsivány medve egy éjszaka ellopta a méheimet köpüstől együtt, levitte a folyóhoz és addig mártogatta a vízben, míg csak meg nem fu'.ludtak szegény méhek, s csak aztán szedte ki a viaszból a mézet. Reggelre már csak az üres köpűt találtam meg a folyó partján vizesen. S ha pedig a vad méhek fészkét akarja kirabolni, úgy előbb bemártja A Baligtig folyó partján. De gyágya Kolja elmondta nekünk aztán nagyon komolyan, hogy a medve nem bánt, nem támad, csak akkor, ha a kölykeit védi, vagy ha megsebzik. Olyankor nagyon életveszélyes vadállat, mert nagy erejével úgy ösz- szeroppantja az embert, mint egy gallyat. Hatalmas mancsainak karmaival könnyen lehúzza a fejbőrt, vagy az ember arcáról a bőrt, ami leginkább szokása. Ezért Később halat adtam neki. Olyan mulatságos, játékos jószág volt, csak a lő nem szerette közelében érezni. Egy geológusnak ajándékoztam oda, s ha hamarabb jösz, úgy neked adtam volna, s elvitted volna Csehszlovákiába. — Megtudtam még a medvéről, hogy nagyon jól tud úszni a vízben, hogy gyakrabban jár éjjel, mint nappal s az anyamedve köly- keit erélyesen meg is szokta mancsaival pofozni, tiszteletre tanítva, a szöfogadatlan és rakoncátlan kis medve- kölykeit, ha el akarnak távolodra anyjuktól. Ha az anyamedvét elejtik, úgy a kölykök nem mennek el tőle, úgy sírnak, vinnyognak, és járkálnak anyjuk körül, hogy szinte az embernek is megfájdul a 6zíve láttukra. Beszéltünk vagy éjfélig, amikor az út fáradalmaitól rencséje volt, ő agyonlőtt két kígyót, egy kis sast,, és egy mókust. Teli élményekkel haladtunk Ismét a keskeny ösvényen visszafelé. Ha százszor mentem volna végig ezen az ösvényen, még akkor is lett volna mit nézni a csodás tajgában. Kis fiós- vizű kristálytiszta tavak málnabokrokkal teli tisztások, pecérkefák hódító illatú virágjai kerültek , utunkba, vízkristályokat szóró szivár- ványos vízesések, mind-mind csodálatos változatai az itteni gazdag természetnek. Egy kis tisztáson haladtunk keresztül, amikor Oleg lova prüszkölve megállt és .egy helyben kezdte a földet lábával kaparni. A málnabokrok közt valami mozgott. — Medve! — kiáltott Oleg, mire úgy kezdett dobogni a szívem, mint közvetlen vizsga előtt szokott a főiskolán- A tisztásról nagy csörtetésJól felkészülnek a vadászok, mielőtt a tajgába mennek. magát a vízbe, majd egyik lábával eltakarja a szemét, s úgy vaktában nyúl be az odúba. így aztán nem kap annyi csípést a méhektől. mint száraz bőrrel. — Fogtam egyszer egy kis medvét a tajgában, valahol eltévedt az anyjától, — szólt a vadásztársa beszédjébe, gyágya pipájából pöfékelve. — Először kéderdióval etettem, mert a medve ezt nagyon szereti, ettől hízik. — már elálmosodtam, A tűz sem égett már, csak vörös parázsai izzottak a folyó partján. A levegő teljesen lehűlt. És alighogy lehajtottam a fejemet, máris elaludtam. Másnap kora reggeltől málnát, gombát, kéderdiőt szedegettünk, puskával a vál- lunkon, Most már nem féltem én sem a kígyóktól és magam is agyoncsaptam hár- gasszárú gumicsizmákban halásztunk és szórakozásból másfél óra alatt annyi halat fogtam, hogy itthon egész életemben nem lesz szerencsém ennyit fogni. Lehetett vagy 10—12 kiló is a hálóban. Élvezette! dobáltuk vissza a ficánkoló cháriuszo- kat, nalimokat, csukákat, a sebes vízbe. Itt aztán nem vesznének össze a bratislavai halászok sem, hogy ki fogjon lejjebb, vagy feljebb. Még haíászbot sem kellene, kézzel is foghatnánk annyit, amennyit csak elbírnak. Másnap füstölt hallal és kéder- dióval me.qpakkolva lóháton indultunk vissza Tora-Chem- be, újra a tajgán keresztül vezető ösvényen. Kölcsönkért alacsony mongol lovacskákon puskával a vál- lunkon bandukoltunk a hatalmas fák alatt. Gyágya Kolja kísért el minket a tajgában. Megvallom őszintén, hogy ez alatt a két nap alatt a magammal hozott puskából mindössze csak ötször volt alkalmam lőni, mókusra és vadkacsára, de azt is elpuskáztam, mert mókus helyett a fenyőfát, kacsa helyett pedig a levegőben lőttem lyukat. Hiába vadásznak szöletni kell. Nem elég csak a vadászszenvedély és hozzá a vad, meg a puska. Lőni is kell tudni, különösen ha a ravasz prémes állatkát veszi célba az ember, amelyet pontosan a fején kell eltalálni, hogy meg ne sérüljön a drága prémje, mert akkor veszít értékéből. Olegnak már nagyobb ízesei szaladt csuda mulatságos lomha léptekkel egy nagy barna medve. (Nekem óriásnak látszott). Gyágya Kolja, ki egy kicsit hátrább maradt, mire odaért, már csak hűlt helye volt a barna medvének. Én pedig olyan szenvedéllyel szorongattam kezemben a fényképezőgépet, mintha legalábbis egy ágyú lett volna a kezemben. Egyszerre akartam fényképezni is, lőni is, elfeledkezve zavaromban váratlan találkozásra a medvével, hogy nincs is megtöltve a puskám. — Kár, hogy nem én láttam meg először, vihettetek volna egy kis medvehúst is haza, — szólt lemondóan az őszi hajú vadász, a mi gyágya Koljánk, szidva mindkettőnket, hogy miért nem lőttünk legalább utána. Most már ő ment előre, a kis ügető mongol lovacskával. Az ép bőrrel megúszott medve pedig még talán most Í6 szalad ijedtében, mert olyan vadászt, mint én, biztos csak először látott életében. Jobbra balra nézegetve, értünk be a kis mongol lovacskáinkon Todzsa központjába Tora-Ohembe a repülőtérre. — Kár, hogy nem vitted el emlékül az egyik medvebőrt, hisz én lőnék magamnak másikat. Legalább otthon eldicsekedtél volna, hogy magad lőtted, — mosolygott ravaszul rám, az öreg, majd megöleltük, megcsókoltuk egymást, búcsúzóul, mert neki még vissza is' kellett menni a tajgába. Mi pedig egy pár óra múlva ismét felszálltunk a kétfede- les ezüst madárra Todzsa felé a magasba és nézve a gyönyörű tájat számtalan tavat, csillogó folyókat, sötétzöld tajgát, havas hegyeket, észre sem vettük, hogy már elhagytuk Todzsát és gépünk már Kizil, a tuvai főváros felett körözött. VÁRATLAN TALÁLKOZÁS
