Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-10-06 / 40. szám

s 1958. október 6. VJ-Vßitäß­Az ifjú nemzedék neveléséről Antonín Zápotocky elvtársnak 1056. szeptember 26-án a CSKP KB ülésén elhangzott beszámolójából: A szocialista országépítés feladatai művelt, munkáját szerető tudomány- és művészetápoló ifjúságot követel­nek. A fiatalok nevelésére döntő ha­tással van tevékeny részvételük az országépítésben. A Forradalmi Szakszervezeti Mozga­lom mindeddig nincs teljes tudatában, mily nagy felelősséggel tartozik ifjú­ságunk neveléséért és az ifjúságról való gondoskodásáért. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom kevés figyel­met szentel az állami munkaerőtarta­lékok tanulóinak és az üzemi tanonc­iskolák tanulóinak és nevelőinek. Elég­telenül gondoskodik a fiatal munkások további neveléséről és szakmabeli nö­vekedéséről, azokról a munkásokról, akik a mumkaerőtartalékok tanulóhe­lyeiről és a tanonciskolákból átmennek az üzemekbe. A tanoneok körében vég­zett szervezési munkát teljesen gé­piesen, és sablonosán végzik. Arról, hogy a munkába lépő fiatalok szakszervezetbe való felvételének mily kevés figyelmet szentelnek, az állami munkaerőtartalékok tanulóhelyein vég­zett diákjainak szemléltető példája tanúskodik. 1955-ben a Tüzelőanyag- ipar Minisztérium 27 tárnában végzett vizsgálatot. Megállapították, hogy ezek­ben a tárnákban az állami munkaerő- tartalékok 1142 végzett növendéke lé­get l munkába. Az állami munkaerő­tartalékok tanulóhelyem ezeket a ta- noneokat mind beszervezték a szak- szervezetbe, mert ott gépiesen elren­Pétorrói jelentik: dőlték nekik, hogy a szakszervezet tagjai legyenek. A tárnában való al­kalmazásuk három hónapja után az 1142 fiatal munkás közül csak 337- nek volt rendben a szakszervezeti tag­sága, mert amikor az üzembe léptek, senki sem törődött tagságukká!. Ha az üzemi szakszervezet nem gondoskodik azok tagságának fenntartásáról, akik már a szakszervezet tagjai voltak, ak­kor ki gondoskodik egyáltalán az if­júságról? Teljesen meddő a szakszervezet te­vékenysége a tanulóifjúság körében. A diakok amennyire tudomásom van róla, szintén tagjai az FSZM-nek. — Hogy a szakszervezet tevékenységének milyen hatása van a tanuló ifjúságra, arról azt hiszem senki sem tud fel­világosítást adni. Ha megkérdezik a szakszervezeti dolgozókat, hogy a diá­kok miért tagjai a szakszervezetnek, azt mondják: hogy igényük legyen a betegbiztosításra és orvosi kezelésre. Elvtársak, miféle ok ez? Így kell kö­zeledni a tanuló ifjúsághoz? fis ha már a szakszervezet kebelében van­nak, és a szakszervezet vezetése alá tartoznak, hogy lehet az, hogy nem használják fel ezt az alkalmat és nem dolgoznak a diákok körében? Az FSZM-nek a Csehszlovák Ifjú­sági Szövetséggel együttműködésben nagyobb mértékben és jobban kell ér­vényesítenie befolyását a fiatalok nevelésére. A szakszervezeteknek él- niök kellene minden lehetőséggel, gaz­dag eszközeiket fel kell használniuk ifjúságunk kulturális és társadalmi éle­tének fejlesztésére. Munkahét — 46 óra A munkaidő lerövidítéséről szóló párt- és kormányhatározatot a Kékkői Szénbányák dolgozói nagy örömmé’ és lelkesedéssel fogadták, ami természe­tes is. Ha több szabad idejük lesz, akkor több időt szentelhetnek egyéni kedvteléseiknek. Többet tanulhatnak és művelődhetnek, többet szórakoz­hatnak és emellett a jövedelmük se lesz kisebb. Do'gozóink a terv tejesítésében eb­ben az évben is szép eredményeket értek el. Az év eleje óta több mint 34,000 tonna szenet adtak nemzetgaz­daságunknak terven felül. Mivel a ter­vet nap mint nap túlteljesítjük, úgy hisszük, hogy minden rendben van. Mi azonban ezzel nem elégedhetünk meg és ezt a három műszakban Tör­ténő termelési menet mellett egyszeri akciónak tekintjük. Továbbra is foly­tatjuk a készletek felfedését és min­dent c-lkövetünk, hogy kihasználjuk a munkaidőt és lehetővé tegyük a hét órás munkaidő megteremtésének le­hetőségeit. A terv teljesítésében elért jó erőd- menyek ellenére látjuk, hogy például eddig még nem tudtuk összhangba hezn: a dolgozók munkába való szál­lítását a munkaidő megkezdésével. Ezt úgy oldottuk meg, hogy szombaton mind a három műszakban hat órát dolgozunk le és egyidejűleg biztosít­juk hí autóbusz pontos menetét a dolgozók hazaszállítására. Hogy az utolsó részlegben dolgozók is nyugod­tan kialhassák magukat, és jó! fel­használják a vasárnapot. Ezenkívül az új bányagépeket is jobban ki kel! használni. Sok remény fűződik újí­tóinkhoz, — reméljük, hogy bevált­ják a hozzájuk fűzött reményeket. Az intézkedéseket sikeresen keresztül visszük, mivel minden dolgozót bekap­csoltunk a munkába. Az üzemben olyan légkört igyek­szünk teremteni, amely lehetővé teszi számunkra, hogy ne álljunk meg egy helyben és még gyorsabban emelked­jen a munka termelékenysége. ÜLIK MIROSLAV, Pótor ★ ★ ★ Levél a határszélről Talán egy kicsit furcsán hangzik, de mi itt a határvidéken még csépelünk. Itt ugyanis sokkal később kezdődik minden munka. A nyári begyűjtési munkában, főleg most a cséplésnél, mi katonák is segítünk. Alakulatunk­ból húszán jelentkeztünk két napos brigádra. Az ondrasovi állami gazda­ságban dolgoztunk. Munkánkkal a gazdaság vezetősége nagyon meg volt elégedve. Mi is örül­tünk, hogy így közelebbről is meg­ismerkedhettünk a határvidék lakóival. Az itt lakók igen becsületesen dolgoz­nak. Hargos elvtárs öt gyermekes családapa már négy éve dolgozik a határvidéken, de vannak itt fiatalok is sokan. Bross traktoros, aki majd most az ősszel vonul be katonai szol­gálatra, szintén három éve dolgozik a határvidéken. Ezek és a többi becsü­letes ember munkája nyomán épül újjá a határvidék. Pongrácz Gábor, katona TJ rünn utcáit járva bizonyára nem " egy látogatóban felvetődött a kérdés: vajon mivel érdemelte ki ez a város azt a kitüntetet, hogy az or­szágos gépipari kiállítás színhelye le­gyen? A kérdésre kerestük mi is a feleletet és a jelenből a múltba pillan­tottunk. így értettük meg, hogy a fekvés és számtalan más pillanatnyi kedvező körülmény mellett a múlt az, ami alapot adott a városnak arra, hogy az ország s lassan majd a világ érdeklődésének középpontjába kerül­jön. Ha a kiállítást járjuk, számtalan brünni ősi üzem termékével találko­zunk. A Kralovo—polské gépüzem, a Jan Sverma üzem, a Smeral üzem, a Július Fucík üzem, a Presné stroji- renstvi Liserí, a TUS Kurin, a CKD Blansko és számtalan több üzem csil­logtatja termékeit és akaratlanul is megérezteti velünk, hogy Briinnben és környékén magas a gépipari termelés színvonala. Érdekes visszapillantani a múltba és figyelemmel kísérni honnan, miből nőtt, fejlődött ki ennyi különböző üzemi Brünn története talán még szorosabban mint más városé, össze­függ az ipar fellendülésével. Ez bizo­nyítja a tény is, hogy a múlt század elején a városnak csak 25.000 lakása volt. Az ipari fellendülés kezdetének az 1831-es évet vehetjük, amikor Briinnben lebontották a vár falait és belső folyosóit. Az elsőbbség sokáig a texiliparé volt. Az első brünni gyár­vállalatot 1766-ban a Vel'ká Nová ut­cában (a mai Lidicka-utca) alapították. Ez a gyár valóban nagy vállalat volt, mert 120 szövőszéken dolgoztak. Már 1780-ban Briinnek több mint 20 ilyen üzeme volt. Külföldről főleg Angliából hozták az újonnan alapított textilgyá­rakba a gépeket és velük együtt ér­keztek az első mechanikusok — vagy ahogy őket annak idején nevezték, „masiniszták" — akik a gépek kar­bantartásáról gondoskodtak. A legrégibb gépgyárat — F. A. Bon: ner és Eilardy gyár — a XIX. század második jelében alapították. 1815 kö­rül 30 munkást foglalkoztatott. Nem­csak vágó és csavargépeket gyártot­tak, hanem szövőgépeket is. A másik Két új mezőgazdasági gép. A felső egy nagyon jól bevált magfúvó, az alsó egy új típusú lentépőgép. legrégibb műhely, amelyről, mint gyári ról beszélhetünk, 1816-ban a Polni utcában épült, a holland Peter Hugo és Comoth alapította. Itt is elsősorban textilgépeket gyártottak és ezenkívül a korszak legnagyobb csodáját a gőz­gépet. A harmadik gyár, a Brünn mel­letti Slapenicen létesült, J. A. Luze alapította és 1836-ban átköltözött Brünnbe az Olomoucka utcába. Hogy ez nagyteljesítményű gyár volt, onnan tudjuk, hogy 1841-ig többek között 44 darab 354 HP teljesítményű gőz­gépet készített, ami az akkori morva- országi termelés felét jelentette. A brünni gépipar fejlődésének töri ténetében említésreméltó az angol Thomas Bracegirdl által alapított gép­gyár. A z utolsó fejezet 1945 után kézi z ■ dődött s e kor gyümölcseit már jól ismerjük. Itt gyönyörködtünk ben­ne a kiállításon, s mondhatjuk, hogy hazánk ipari termelésének gyöngysze­mei, melyek nemcsak jóleső gyönyör - ködtető érzéssel töltik el a szemlélőt, hanem egy önbizalmat növelő érzést is szültek: jó ez az út, csak így to­vább .. . A viszontlátásra egy év múlva! Országunk acélszíve ISMERITEK OSTRAVÄT? Tudom, azt felelitek: nem. Annak ellenére, hogy már annyit hallottunk országunk acélszívéről, nemrégen még jó ma­gam sem ismertem Ostravát. De ahogy megpillantottam, felejthetetlen élményt hagyott bennem. Már a vonaton, ahogy köze'edtünk Ostravához, Kun- cicén és Vitkovicén megtántorítoitak a magas tárnatornyok, amelyek a la­kónegyed közepén állnak. Nagy üze­mek zúgnak a kereskedelmi központ szomszédságában. A gyárak kéményei tornyosodnak, mintha a házakból nőt­tek volna ki és a magas bányai kő­halmazok az utcáig érnek. Ostravának mégsincs hosszú törté­nelme. Még a múlt században, ahol az Ostravice az Odrába folyik, az em­berek egy néhány falvacskában éltek. Ostrava egyes negyedei nevüket kap­ták e falvak után. A XII. században épült várnak az alján keletkezett. A XVIII. század közepén még egy kis város volt, alig 2.000 lakossal. A mai 200.000 lakosú város rohamos növeke­dését, a szénnek és a vasnak köszön­heti. A szénnel kapcsolatban á következő történet járja: 1767 körül a sziléziai- ostravai Kelticka kovácsmesternek egyszer eszébe jutott, hogy faszén he­lyett egy darab fekete fényes követ — amelyet a háztáján talált — rak­jon a tűzre. A kő elkezdett füstölni, a kaparóval megpiszkálta, de az már a másik oldalról égett. Kelticka ki akarta kaparni a követ, de megégette a kezét. Már az egész kő égett és a kqyácsműhelyből különleges világos-! szürke füst szállott. — Jól fűt — gondolta Kelticka és elkezdett a ko­vácsműhelyében kővel fűteni, amit má fekete kőszénnek nevezünk. Kelticka kovácsmester nem is tudta, milyen gazdagságot tárt fel. Kalapácsa alatt pattantak le az első szikrák arról a vasról, amelyet a fekete kőszén hozott izzásba. Az első magas kemencét 1831-ben Vitkovicén építették fel. Első volt azok közül, melyek ma Vitkovicén, Tfine- cen és Kuncicén állanak. 1843-ban Rotschild, a bécsi pénz­mágnás vásárolta meg a gyárakat; ő és a későbbi tulajdonosok, a Gutt- manok és Wilcekkek, Larischok és a többiek igyekeztek minél több tőkét kovácsolni Ostravából. De nagyon ke­veset törődtek az ipari üzemek javí­tásával, még kevésbé volt szívügyük az ostravai munkások sorsa. Milliókat és milliárdokat átutaltak évente ide­gen urak számlájára, akik legfeljebb a füstös Ostravában csak az igazga­tóikat hagyták ott, ők pedig élték világukat a bécsi, budapesti, párizsi és londoni pazar palotájukban. Ostrava főbb utcáin pazar házakat, luxus üz­leteket, ügyvédi irodákat, bankokat, szállodákat, kávéházakat, bárokat épí­tettek. A város központjától messzebb­re fekvő helyen épültek a központi igazgatóságok palotái és az igazgatók, mérnökök, kereskedők, ügyvédek gyö­nyörű villái. A munkások, akiknek véréből és izzadságából épültek fel ezek a gyö­nyörű paloták, roskadt kolóniákban éltek, a kohók és a tárnák tövét en, a salak és a piszkos kanálisok között. Nehéz élet volt ez. Küszködés és gondok, és nem csoda, hogy nem egy bányász az alkoholba fojtotta buját, baját. Ostravában rengeteg kocsma volt, volt minden sarkon egy, vala­melyik utcában minden házban és né­ha egy házban kettő is, egyik fent, a másik lent. Javarésze természetesen női kiszolgálással. Gyakran megtör­tént, hogy a bányász az utolsó fillér­jét is elitta és azután a következő fizetésig adósságon élt. 1945 ÁPRILIS 30-át minden ostra­vai lakos emlékébe véste. Ekkor je­lentek meg az első szovjet tankok Ostrava utcáin. Ezután óriási válto­zások álltak be az ostravai munkások gazdasági, politikai és kultúrális életé­ben. Ostrava ma egy nagy hangya­boly, mindenhol építkeznek és építe­nek. Egész munkástelepülések és vá­rosok létesülnek. Az örömteli munká­ból Ostrava-Kuncicén felépült az első nagy szocialista ipari gócpont, a Ele­ment Gottwald (Nová Hutta), amely a dolgozók határozottságának, hősies­ségének és kezdeményezésének a mű­ve. Ma' már másképpen élnek, igaz nem minden régi változott meg, nem ke­letkezett azonnal új Ostrava, még dolgozik és még egy néhány évig dol­gozni fog a régi Ostrava, de mellette születik és kezd dolgozni az új Ostra-’ va. Ott, ahol még nemrégen a műn-’ káskunyhők mellett a kecskék legel­tek, a tyúkok kapartak és a libák gágogtak, ma égbenyúlnak az új ma­gas kemncék, hűtőtornyok, kokszolók, acélművek, hengerdék és más üzemek. Nem sok történelmi emlékművel di­csekszik Ostrava. S e kevésből a leg­jellemzőbb: a várrom, melyet valami­kor a chodicei, Sedlnickek bírták: Szent Vencel templom a XIII. század­ból, a hrabovi fatemplom a XIII. szá­zadból. Ennek ellenére több kiállítási csarnoka és műalkotása van Ostravá­nak a mai korszakból. Figyelmünket leköti a városháza tornya, amely 80 méter magas, a torony erkélyéről, ahová felvonóval jutunk fel gyönyörű a kilátás, ellátunk a Beszkídekbe és Jeseníkbé. Jobbra a városházától az Ostravice partján gránit alapzaton áll az első tank, amely 1945 április 30-án megérkezett Ostrava központjába. Az Ostrava Karvin-i bányák kombinát­jának palotája közelében ott áll az Ivanovszky bányász szobra. A Győ­zelmes Február térnél ott vannak a Palace, Ostrava szállodák, az Állami Takarékpénztár, bankok, nagy áruhá­zak, kávéházak és közvetlenül mellet­tük ott van a Karolina kokszoló. A Csendes téren a bányászház mögött, ahol a CSISZ kerületi vezeetösége szé­kel, ott áll a művészek háza, kiállí­tási csarnokkal, a Jurecek képtár gaz­dag gyűjteményeivel. Két percre "on­nét, ha megkerüljük az Ostravica nagy áruházát és az Opera kávéházat, ott találjuk Zdenek Nejedly Állami Szín­házat. Ha végigsétálunk a Gottwald utcán, az ostravai fiatalok hőse, Milos Sykora hídjához érünk, aki életét ál­dozta fel, hogy megmentse az egye­düli átkelést az Ostravicán. A hídtól jobbra tíz percnyire a Trojice tárná­hoz érünk. Itt 1894-ben lőtték agyon azokat a bányászokat, akik védekez­tek az embertelen zsarnoki elnyomás és a kizsákmányolás ellen. Emlék­szobruk a közeli temetőben van, a templom mellett. OSTRAVA MINDEN MUNKÁSNE-" GYEDÉBEN és főleg az újakban ott vannak a kultúrházak, moziteremmel, színházzal, könyvtárral és olvasóte­remmel. A munkások rendszeresen járnak a színházba és élénken érdek­lődnek az új könyvek, színdarabok, filmek és hangversenyek iránt. Ostra­vában most sokat dolgoznak, de jól is élnek. Az üzletek teli vannak vá­sárlókkal, de jó minőségű árúval is. Az öreg munkások és az öreg mun- kásaszonyok látják a legjobban a kü­lönbséget, a tegnap és a ma között. Az emberek szükségletei nőnek, amit nem lehet azonnal kielégíteni, hogv mindannyian elégedettek legyenek. És itt tudatában kell lennünk annak, hogy minél több szenet bányászunk és minél több vasat olvasztunk, annál több lakást építhetünk, és így mind­annyian elégedettek leszünk. KLEIN LÁSZLÓ amely 181t hollar tta. It ■totta) obb c

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents