Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-09-29 / 39. szám
4 ■ÄBS.-säsptenibw 29. Kilencezer kilométerre hazámtól AZ ÚJ IFJÚSÁG SZAMÁRA IRTA HORVÁTH SÁNDOR Szombaton, szeptember 22-én dr. Ahmad Sukarno, az Indonéz Köztársasági elnöke meglátogatta Antonín Zápotocky köztársasági elnökünket. CSOU EN-LAJ ISMERTETTE A KlNAI KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT a Szuezi-csatorna kérdésében a kínai Országos Népi Gyűlés nöksége előtt. A Kínai Népköztársaság államtanácsának elnöke és külügyminisztere előbb részletesen foglalkozott a Szuezi- csatorna államosítása óta történt eseményekkel, a nyugati hatalmak provokációs terveivel, a Szovjetuniónak és Indiának békés tárgyalásokra irányuló erőfeszítéseivel, majd hangoztatta: amennyiben Anglia és Franciaország az Egyesült Államok támogatásával makacsul tovább folytatná eddigi tevékenységét, és háborús provokációkat merészelne végrehajtani Egyiptommal szemben, bizonyos, hogy a hős egyiptomi nép a békeszerető és az igazságot támogató valamennyi ország és nép támogatásával, határozottan súlyos csapásokat mérne az agresszorokra.“ Csou En-láj emlékeztette azokat az országokat, amelyek elfogadták a meghívást a londoni értekezletre, hogy legyenek messzemenően óvatosak és ne essenek bele azoknak a csapdáknak valamelyikébe, amelyeket Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok állított fel Egyiptom szuverenitásának megcsonkítására és a Szuezi-csatorna hajózási szabadságának aláaknázására. „A kínai nép — folytatta Csou En-láj — határozottan támogatja az egyiptomi kormánynak a Szuezi-csatorna Vállalat államosításának e lépését, amely teljes mértékben jogos . . . Nemzeti függetlenségének és szuverenitásának védelmében vívott hatalmas küzdelme során az egyiptomi nép biztosan számíthat a kínai nép átfogó támogatására. A kínai kormány határozottan javasolja, hogy a Szuezi- csatorna hajózása szabadságánál* kérdését békés tárgyalások révén kell rendezni • Egyiptom szuverenitása és méltósága tisz- teletbentartásának alapján.“ KINEK ELŐNYŐS A „SZUEZI VÁLSÁG” ELMÉRGESEDÉSE ? — ezzel a címmel írt cikket „Megfigyelő“ a moszkvai Pravdában. Rámutat arra, hogy napról-napra mind világosabban bontakozik ki a „Szuezi-csatornát használók szövetségének“ megteremtésére szőtt amerikai terv lényege. Ez a terv nem egyéb, mint a Szuezi hajózás meghiúsítására, a csatorna zökkenőmentes munkájának bojkottálására irányuló törekvés. — A cél az, hogy a hajók Afrika megkerülésével bonyolítsák' le forgalmukat. Az amerikai olajmonopóliumok ki akarják használni a mesterségesen teremtett szuezi-válságot és olyan tervet dolgoztak ki D lies jóváhagyásával, amely szerint a Szuezi-csatorna bojkottálása esetén amerikai olajat szállítanak majd Nyugat-Európába. A Le Monde megállapítja: „Az Egyesült Államok hajlandó financírozni a csatorna bojkottálását.“ Egyébként a Chase Manhattan Bank nevű nagy amerikai pénzintézet egyik vezetője is'elismerte, hogy az Európába irányuló amerikai olaj „drága olaj“ lesz és sokba kerül majd a vásárlóknak. — A belgrádi Borba arról ír, hogy a Szuezi-csatorna Társaság államosítása két hónap alatt semmiféle fennakadást nem okozott a csatorna hajóforgalmában. Nem került sor incidensekre sem. Ennélfogva semmi sem indokolja az egyoldalú akciót, de legkevésbé a fegyveres közbeléoést. A probléma most abban rejlik, hogy ismét felújítsák, megszervezzék az összes érdekelt országok közötti s tárgyalásokat, s a tárgyaló feleket a türel- messég kellő adagjával vértezzék fel. A FESZÜLTSÉG BIZONYOS CSÖKKENÉSÉRŐL számol be néhány fontos nyilatkozat és a világsajtó. Nehru vasárnap este Delhiben, ahol egy gyűlésen beszédet mondott, kijelentette: „Az egyidöben háborúval fenyegető szuezi-válság ma már kevésbé kiéleződött, de a háború veszélye még nem múlt el tökéletesen. India erőfeszítéseket tett a kérdés békés megoldása érdekében. Ezt azért tette, mert a háború rossz dolog.“ Az indiai miniszterelnök rámutatott arra, hogy Egyiptomnak szuverén jogai vannak a csatorna felett és a világnak tisztában kell lennie, hogy ez így van. ,„A Szuezi-csatorna rendkívül fontos víziút és a vele kapcsolatos vitás kérdést nem szabad háborús fenyegetéssel megoldani.“ Nyekraszov, a moszkvai Pravda londoni tudósítója szerint: „A londoni tanácskozás bebizonyította, hogy részvevőinek túlnyomó többsége határozottan elutasítja a katonai erő alkalmazását Egyiptom ellen.“ A moszkvai Pravda tudósítója idézi Walter Lippmann szavait: „Ügy vélem, kedvező alkalmat szalasztónk el, amikor nem vesszük igénybe a Szovjetunió és India szilárd támogatását ahhoz a szerződéshez, amely rögzítené a csatorna használóinak jogait. Az amerikai sajtó a szuezi-kérdésben tartott második londoni értekezlet után, a nyugati hatalmak közel-keleti kudarcáról ír. A New York Times washingtoni tudósítója rámutat arL'a, hogy az elmúlt esztendőben milyen sok bajt okozott a helytelen nyugati politika; milyen hibát követtek el a bagdadi egyezmény megkötésével; s milyen sértő volt az az eljárás, amellyel Dulles visszavonta az aszuáni gát építésének támogatására vonatkozó javaslatot. A lap idézi egy nyugati oolitikús londoni nyilatkozatát, amely így szól, hogy „az egyedüli eredményes megoldás az engedményt jelenti.“ Az Associated Press szerint a Nyugat komoly vereséget szenvedett a szuezi-kérdésben. A párizsi Monde szerint Egyiptom nyilvánvalóan megnyerte az első fordulót. A Franre-Tirreur, a nyugatiak politikáját bírálva, leszögezi- a nyugatiak nem látták előre az akadályokat, ezért nem tudtak átvergődni rajtuk. Mielőtt elindultam volna a nagy útra Szibériába, rokonaim látogatására, bizony sok előkészületen mentem keresztül. A Cedoknál 2800 koronáért jegyet vettem kettőnk részére egész Szibériába, de csak oda, mert értesültem előre arról, hogy a Szovjetunióban sokkal olcsóbb a vasúti jegy, mint nálunk. A kuferláz, ahogy édesanyám elnevezte, az elutazásunk időpontjáig napról napra nőtt. Egy kofferba csak meleg téli holmit pakkoltam, tudniillik a sok tanácsadó a nagy út előtt mind egy szólamban azt bizonyította, hogy Szibériában megfagyunk és még nyáron is elkel a bunda. Nyári ruhaneműt ezért keveset vittem magammal, de annál többet szidtam a tanácsadóimat útközben, mert a hosszú 9 napos úton bizony melegem volt még ingben is. Iratokkal, ruhával és sok jó tanáccsal ellátva indultunk el április utolsó napjaiban a szovjet határra. A gyönyörű tavaszi nap mintha tudta volna, hogy messzire megyünk, melegen kísért el bennünket országunk egész legkeletibb állomására Csemőre. Itt szálltunk be a kényelmes szovjet vasúti kocsiba és itt kezdődött meg az élményekkel teli utazás Csemötól a Mongol Népköztársaság határáig, amely légvonalban is 8500 kilométernyire van hazánk határától. Csapon a postáról táviratilag értesítettük rokonainkat, akik édesanyámat 54 éve nem látták, engem pedig csak fényképről ismertek. Ettől a perctől kezdve nagynéném, unokatestvéreim türelmetlenül számlálták a napokat, és várva- várták a találkozás örömteli pillanatát, én pedig gondolatban már Krasznojarszkban jártam, ahol valamikor negyven évvel ezelőtt élt édesapám hadifogságban. Egyszer volt, hol nem volt, még az Ural hegységen is túl, egészen Ázsia szívében, a Mongol határ szélén, ahol a Jenyiszej folyó veszi kezdetét, a tajga kellős közepében élt egyszer egy békés munkaszerető nép, úgy hívták őket, hogy tu- vaiak. Nem volt ennek a népnek sem királya, sem cára, mert a szomszédos Mongolország és Kína gonosz kánjai leigázták szolgává tették a békés tuvaia- kat. Hiába dolgoztak szakadásig, hiába tértek haza a vadászok bő zsákmánnyal a tajgából aranyat ezüstöt érő drága prémekkel, mégis olyan szegények voltak mindig, mint a templom egere. Mert amit adó címen nem raboltak el tőlük a kán katonái, azt elvitték tőlük a gonosz lámák, papok, akik kolostorokban éltek a tuvaji földön. -Bizony nehéz sorsa volt a szegény arátoknak, mert csak coboly prémből kilencezer darabot követelt tőKik Ulja-Szutaj város helytartója, a kán nevében, amely adót albánnak hívtak. És jaj lett volna akkor, ha nem fizettek volna neki a prémeken kívül undjurjugot vagyis természetbeni adót húst, árpát, kölest, juhokat, mindazt, amit nehéz munkával kitermeltek. így hallottam egyszer egy tuvaji óvodában a kis bogárszemű gyermekeknek mesélni az. ovo- dásnénit, akinek meséjét megvallom őszintén és is gyermekes kíváncsisággal hallgattam végig Az ovodásnéni meséjét pedig, ami nem mese, hanem a tuvai nép igaz szó szerinti története, én bővítem ki. Tuva lakosai egész az első világháború végéig körülbelül 20 lámái kolostor papjaira dolgoztak, mint rabszolgaság idején, Az egész Tuva területén, mely jóval .nagyobb négy európai államnál, Svájc, Belgium, Hollandia, Dánia, összterületétől, abban az időben egyetlen orvos sem volt. A betegségeket lámák gyógyították, akik varázslattal, ámítással, hókusz-pókusszal, ráől- vasással „űzték“ ki a betegből a gonosz szellemet. írástudó ember 'tsak a lámák között akadt, a nép mindössze egy vagy másfél százaléka ezek is tibeti, vagy mongol nyelven írtak; mert a tuvaiaknak nem voltak saját írásjeleik. A külvilágtól őserdőkkel és magas hegyekkel elzárt tudatlan népet csaknem rabszolgasorsban tartották a lámái kolostorok (churelnak nevezték őket) melyeknek papjai olyan magas adót követeltek a szerintük ő tulajdonukat képező földekért, legelőkért, kölcsönadott igavonó állataikért, hogy a nép nem bírta ezt fizetni. És aki pedig nem fizette ki az általuk megszabott adót, azt büntetésből negyven féle kinzási módszer egyikével sanyargatták. Szijjal való megkorbácsolással,. megvakítassál, vagy kezek lábak lefagyasztásával tartották félelemben az adófizetőket. A tu- vaiak, hogy elkerüljék a kínzást, vagy elbújtak a tajga sűrűjébe, a hegyek közt, vagy kínai és orosz kereskedők markába kerültek, kisebb kölcsönök árán. akik ugyancsak kíméletlenül nyúzták a népet. De eljött ennek is egyszer a vége, ahogy a mese is mondja. A tuvai nép a Nagy Októberi Forradalom után önálló népköztársaságot alakított, majd 1.944-ben a nagy churál egyhangú kérésére Szovjetunióhoz csatolták Tuva területét. A körülbelüli 140 ezer lelket számláló tuvai nép ma a Szovjetunió népeinek testvéri közösségében építi boldog jövőjét. Ezt a Szovjetunió kevésbé ismert autonom területét délen a Mongol Népköztársaság, északon a Krasznojarszki kerület, nyugaton Altáj autonom terület, keleten pedig a Burját mongoliai autonom köztársaság határolja. Rengeteg feltáratlan kincs hever földjének mélyében, erdőivel, folyóival gazdag területén pedig megszámlálhatatlan drágaprémű állat él. Évekkel ezelőtt a tajgában rejlő aranylelő helyeken találtak rá a világ legnagyobb egy darabban lévő aranyércre. (16 kg-mot nyomott). Ennek a nem közönséges leletnek a mását magam is láttam a rninuszinszki kerület! múzeumban a többi érdekesség között. Tuvában ma száz és száz pzovjet geológus mérnök végez kutató munkát, műszereikkel keresve a föld rejtett kincseit, A sokmilliárd tonna széntartalékon kívül, mely csaknem a felszínen fekszik, még azelőtt legfőképpen vadász- és pásztorfoglalkozású nép kicsinye nagyja, férfiak, nők egyaránt kitünően lovagolnak nyeregben. A vidéket járva gyakran találkoztam öregasszonyokkal, fiatal lányokkal, akik alacsony mongol lovacskáikon oly biztosan ültek a nyeregben, mint legalábbis egy Ferenc József korabeli huszárőrmester. A kis gyerekek pedig már 5—6 éves korukban úgy lovagolnak a ló hátán mintha nyeregben születtek volna. Lóháton vigyáz a juhász a nyájra, lóháton mennek be a városba és mennek vendégségbe. A kis mongol lovak jó tulajdonsága, hogy nagyon kitartóak és sokáig kibírják az ügetést evés-ivás nélkül. Teher- vontatásra azonban nem alkalmasak. Szekeret nagyon keveset lehet látni errefelé. Még meglepett engem az, hogy a fejlett nagyszámú állatállomány ellenére kevés sertés és házi Egy kitűnő fejőnő Tuvában, a Lenin- kolhozban. nagyon sok helyen bukkantak ezüstre, aranyra, nikkelre és más értékes ércekre. A vidék fejlett állattenyésztéséről is híres. Ez a foglalkozási ág még nem is olyan régen fő bevételét képezte Tuvának, és a 84 tuvai kolhoz közül még ma is nagyon sok főbevételét ebből nyeri. Libákon, kacsákon, aprójószágon kívül ezer számra tenyésztik errefelé a fekete fajtájú juhot, de ugyanúgy foglalkoznak lovak, tevék, rénszarvasok, jákik és szarvasmarha tenyésztésével is. Hogy számokban kifejezzük az állattenyésztés fejlettségét, elég megemlíteni csak egy példát. A „Növi puty“ kolhoznak a múlt éven 15.000 juha, 1500 lova, 1000 szarvasmarhája, 200 tehene volt és hasonló nagy állat- állománnyal rendelkező kolhoz van több is. Átlagosan hatezer állat esik minden kolhozra. Nem csoda tehát, hogy Tuvában az szárnyasa van az itteni kolhozoknak. Igaz, a vízi szárnyasokat pótolják errefelé a rengeteg finom húsú vadmadarak. A növénytermelés még csak most kezd széles mértékben kibontakozni. Az egykor csak árpát, vagy kölest termelő tu- vaiak ma már kukoricát, búzát, burgonyát és másféle növényeket is termelnek. Az utolsó években sokezer hektár szűz- földet szántottak fel vetés alá és évről évre nagyobb teret szorít a növénytermelés az alacsonyan fekvő vidékeken. A szántóföldek nagyobb része magasan a tenger szintje felett fekszik (800—1500 méter magasan) ez azonban nem akadálya a jő termés elérésének. Hogy mennyit fejlődött növénytermelésben ez a vidék, abból is lehet látni, hogy pl. 1930-ban még legtöbb helyen primitiv faekével szántottak és csak 450 darab vasekét számoltak egész Tuvában, és mindössze 5000 hektár szántóterület volt megművelve. Akkor alakult az első kolhoz, amikor még kaszát sem ismerték errefelé. Sarlóval vágták le a termést, vagy húzgálták ki egyenkint a kalászt, melyek bizony három-négy métermázsánál több magot nem adtak egy hektárról. A földet minden két- három év után otthagyták és másfelé szántottak a határia an szűzföldekből. Ma már a búza 28—30 mázsás átlagos hektárhozama sem nagy újság errefelé, ahová a szovjet ipar korszerű gépeket, traktorokat, kombájnokat küldött a több tízezer hektár szűzföld megmunkálására, kukorica, burgonya, búza alá. Mint a tuvaiak eledele azelőtt csupán csak tea volt sóval, vadhagyma (cseremsa) pirított hámzott árpa, köles és kéderdió, ma már ismerik a zöldségeket, és esznek kenyeret (azelőtt sütött kenyeret sohasem ettek) és más sokféle ízletes eledelt. Mindamellett még ma is népi eledelnek számítva a szakfánta- ra (köleskása féle) vagy a sislak (szárított hus)-ból készült ;ele- del. Tuva nagy részét erdők borítják. Számtalan kis gyors folyású folyók vágtatnak lefe’é 2—3000 méter magas havas or- mú hegyekből, ahol sok helyen található ma is örökös fagy birodalma. Csaknem a hegyek ormáig húzódó erdőben a tajga sűrűjében rengeteg medve', farkas, róka, coboly, mókus, és más prémes állat található. A kolhozok tagjainak a téli időszakban nagy jövedelmet biztosít a vadászat, mely az egész Tuva bevételének 8 százalékát teszik ki. Különös, hogy ezen a vidéken található úgy melegövü állat, mint például a teve, meg az antilop, mint északi állat is a rénszarvas. Nagy számban él itt a coboly, melynek préme a .legdrágább az összes prémek között. A ravasz állatkát néha napokig kell a tajgában nyomozni, míg a hóban hagyott nyomok elvezetik a vadászt búvóhelyéhez. A tuvai tajgában Ínyenc falatot szolgáltatnak ezeknek az állatoknak a kéderfa, melynek dióját szereti úgy a coboly, mint a medve, vagy a mókus. A kéderfa apró diója 60 százalékos zsírtartalmú és gyógyszert is készítenek belőle. Az itteni nép régen jurtákban lakott, melyek állatbörökke! voltak kibélelve. Még ma is lehet találni jurtákat az új házak mellett, de a fiatal nemzedék már elszokott a kényelmetlen hideg lakástól. Helyettük kétszobás faházak épültek, de még ma is gyakori eset, hogy az öreg tuvaiak nem tudnak megválni régi lakóhelyüktől. Soknak ott van a kertjében a jurta is. Annyi sokat, annyi érdekeset hallottam már a tajgáról, és láttam magam is, útközben, hogy minden kívánságom az volt, hogy elutazzak a todzsa; tajgába. Csak vagy teveháton lehet eljutni, napokig haladva a keskeny ösvényeken, őserdőben, folyókon keresztül, vagy repülőgépen. Ez sokkal gyorsabb és kényelmesebb út, mely Kizilt Todzsáva! összeköti. Mikor elhatároztam, hogy elutazok né- ném férjéhez Todzsába, aki már három éve vadászik, halászik, gondolatban már rénszarvas hátán utaztam, medvékre lövöldöztem és alig vártam a pillanatot, amikor felszállók a repülőgépre, hogy elvigyen a tajga kellős közepére. (Folytatása következik)
