Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-08-25 / 34. szám

1956. augusztus 25. VITA: Irodalmunk helyzetéről Több figyelmet a kezdőknek Sokan foglalkoztak már az irodalmi vita során a kezdő írók és költők pro­blémájával, de az ifjúság, a szó szoros értelmében kezdők' hangját talán én szólaltatom meg először. Sok szó esett már arról, hogy több segítségre van szükségük a fiatal, kezdő íróknak. De ahogy azt a cikkek írói és talán a közvélemény nagy része gondolja — a valóságban nem kezdő írókról van szó. Mert szerintem nem lehet kezdőknek nevezni azokat, akik­nek már alkotásaik jelentek meg. Kez- dtj írók alatt gondolok azokra a még névtelen fiatalokra, akiknek egy-két verse vagy elbeszélése már (!) — nagynehezen — megjelent s tíz-húsz fekszik válasz nélkül különféle szer­kesztőségben. S ezek szorulnak rá a legnagyobb támogatásra. Hogy eddig milyen támogatásban részesültek, azt nagyon jól tudják az egyes szerkesz­tőségek és szerkesztők, de nagyon jól tudjuk mi is — a szó szoros értelmé­ben kezdők — akik ebben a „támoga­tásban“ részesültünk. A Királyhelmeci Tizenegyéves Kö­zépiskolában érettségiztem ebben az évben. A három év alatt iskolánkon jól dolgozott az irodalmi kör és akad­jak köztünk, akik írni kezdtünk, és egy idő múlva írásainkat felküldtük valamelyik laphoz (legtöbbször az Üj Ifjúsághoz). Első verseink természete­sen nem ütötték meg a mértéket, de mikor már a nyolcadik-tizedik versre is ugyanaz volt a válasz, ami az első­re (pl.: olvass sokat Petőfitő! és ha­sonlók), elkedvetlenedtünk. Ezt neve­zik a szerkesztőségek támogatásnak? A szerkesztőségek szintén „bevált módszere" az, hogy amikor már nem foghatják rá a kezdő költők vagy írók műveire, hogy nem ütik meg a mér­téket, ráfogják, hogy határidő után érkeztek be, holott hetekkel azelőtt lettek beküldve. Egy. másik bevált módszer az, hogy a beküldött verset vagy bármilyen alkotást egyszerűen válasz nélkül hagyják. Ha valamelyik irodalmár-társunk iskolánkon levelet .capott a szerkesztőségtől, mi, a töb­biek már előre tudtuk a negatív vá­laszt. (Még rossz viccek is keletkeztek belőle: Megköszönte a szerkesztőség, hogy belekapcsolódtál a papírgyűjtés; akcióba?). Az is megtörtént egy volt iskoiatár- sahímal, hogy az Oj Ifjúság szerkesz­tősége egyik versére azt válaszolta, hegy „még a tavasz folyamán leközöl­jük“. ^*6ta már a második tavasz is elmúlt s szegény iskolatársam még ma is bízik, reménykedik, hogy a követ­kező tavaszon hátha neki is kiderül... Hátha úgy értette a szerkesztőség... Mindezeket összegezve arra a meg­állapításra jutunk, hogy sem az Új Ifjúságban, sem a többi lapban a kez­dők alkotásaira nincs hely. Nézzük végig a csehszlovákiai magyar lapokat az Új Szótól kezdve a Kis Építőig! Csak elvétve, véletlenül, itt-ott talál­kozunk valami ismeretlen névvel. A Fáklyán kívül egyetlen lapnak sincs rendszeresnek mondható irodalmi ro­vata. Az Üj Ifjúságnak volt ugyan egy rövid ideig egy rovata „Fiatal költők versei“ címmel (hogy miért szűnt meg, nem tudom), azonban ennek sem volt a gyakorlatban semmi értéke, mert ugyanazoknak a „fiataloknak“ szolgált, mint a rovat létrehozása előtt és után. Lehet ezeket kezdő költőknek nevez­ni ? S hol érvényesüljenek a szó szo­ros értelmében „kezdő" fiatalok, tja nem saját lapjukban, az Üj Ifjúság­ban?! Hol vannak a lehetőségek?! A múltkoriban Kassán a villamos­ban egy beszélgetésre lettem figyel­mes. Diákféle csalódott emberek le­hettek (nem szerelmi, de „irodalmi csalódásáról van sző) s arról beszél­gettek, hogy egy bizonyos szerkesz­tőség már több versüket frázisosnak találta. Az illető ekkor előhúzott egy csehszlovákiai magyar lapot s a töb­biekkel együtt tanulmányozta egy „be­futott“ költő versét, amely valóban A királyhelmeci járás alapszerveze­tei az aratás alatt versenyben álltak egymással. Minden fiatal arra gondolt, hogy jó lenne, ha a saját alapszerve­zete nyerné meg a versenyt, hiszen egész évig büszkélkedhetnének a ver­senyzászlóval, amit majd megkapná­nak. Serényen ment tehát a munka és a bácskai alapszervezet nyerte meg a versenyzászlót, mert a bácskai fia­talok segítettek legtöbbet az aratás­ban. A zászlót ünnepélyes keretek között adták át a járási vezetőség tagjai az alapszervezetnek. Az ünnepélyes al­kalommal kitüntették Kardos Lajost, Vérnél Gyulát, Kosztyu Bertalant és csakúgy bőgött a frázistól. Az egyik közülök a végén megjegyezte: „Hja. öregem, akire egyszer rámondják, hogy befutott költő, írhat akármilyen verset, úgyis leközlik, mert ott van a neve, te pedig várhatsz, amíg akad valami jó protekciós „keresztapád...“ A tények azt bizonvítják, hogy na­gyon sok igaza volt annak az illető­nek, aki a fentieket mondta a kassai villamosban. Tehát' még ma is ilyen s ehhez hasonló dolgok fordulnak elő, ma a XX. kongresszus után! A szerkesztőségeken múlik, hogy csehszlovákiai magyar irodalmi után­pótlásunk fejlődése érdekében tegye­nek meg mindent az ilyen és ehhez hasonló „támogatások“ kiküszöbölé­sére. Rendszeresítsék a meglévő lapok irodalmi rovatait s azokban, valamint a létrejövendő irodalmi lapban bizto­sítsanak helyet, nyissanak tért az „új hajtásokénak, fiatal nemzedéknek! Kulcsár Tibor, Perbenyík Troskó Bertalant az aratás alatt vég­zett jó munkájukért. Nem szabad azonban megfeledkezni azokról a lányokról sem, akik legna­gyobb része iskolába jár, de a szünidő alatt a szövetkezetben dolgoznak. Igazán komoly munkát végzett Kala­pos Margit, Kardos Ilonka és Kotkó Rózsi, akik a királyhelmeci 11 éves középiskolában tanulnak. A fiatalok nagyon örülnek a kitün­tetésnek és a dicséretnek és azt mondják, hogy jövőre még jobban ki­veszik részüket az aratásból. PÄNDI ÁRPÁD Bacska * Szerkesztőségünk szükségesnek tartja az olvasók s az irodalmi vita hozzászólók figyelmét felhívni rra, hogy a vita folyamán ne személyesked­jenek. E vitának egészen más a küldetése, a célja. Szóljunk őszintén, elvi és esztétikai hozzáértéssel, ne csak irodalmunk régi és jelenlegi helyzetéről, de jövőjéről is. Teremtsünk tiszta és szabad légkört a valóban szép és komoly művek megírásához. Mi akiben csak egy kis tehetséget is látunk, felkaroljuk, de a százával bekü dött rímekbe szedett csapnivaló versek szerzőit (bármennyire is fáj nekik) igyekszünk meggyőzni arról, hogy először és másodszor is tanuljanak, mert annak az életben több hasznát veszik. És aki az évekkel ezelőtti sema­tikus írásokra hivatkozik, nyilván, hogy az ő rossz verseit közöljék, rosszul teszi. Mi ezen már túl vagyunk. Hogy akkor megjelentek, sematikus versek, nem jelenti azt, hogy ma is megjelenhetnek. És hogy ez így volt, azért nemcsak a költők voltak a hibásak. Sajnáljuk, ha ezt egyes elvtársak nem tudják s talán nem is akarják megérteni. Örüljünk, hogy ezen már túl­estünk és minden erőnkkel törekedjünk arra, hogy szépet, jót és azt írjuk meg, amit látunk, érzünk és tudunk. (A szerkesztőség) Bácskán a versenyzászló A nyárhoz Hajamba kaptál, mint kaján kisfiú s úgy borzoltál, mint vizet a szél. Felkavartad bennem a déli homokot, betakartad a csendes vizeket, hogy lázasabban szökkenjenek Néztelek. Kedvtelve vettelek magamhoz. S örültem, mint a gyerek szokott, ha rendkívüli, csodásán szép játékot kapott. Mojzes Hóna. Hiszem és vallom Haragom nem rég, perzselt, mint a villám, keblemben a bánat szótlanul trónolt, s csak olykor volt szívem bánatnak híján, ha este ittam a gondűző jó bort. S haragom, már lassan feledésbe hull, mint izgága rossz, színtelen verssorok, s karmas-sasként sem kísért a messze múlt. Esküként hiszem és vallom, hogy itten meleg szókkal az igazságot hintem most széjjel mindenkinél szabadabban. Minek egykor csak titokban örültem, ha álmodozva ültem a szabadban: a tisztulás-özöne zeng körültem. TÖRÖK ELEMÉR Minden leány... Minden leány Egy csalogány, És a legény lesi szegény ... Szívesen utána szállna, Minden leány Egy csalogány, Magányos fán nagyon ritkán dalol, inkább olyanra száll, sajnos nincsen madár- melynek ura Péter és Pál szárnya. Kasnyik Imre Ujjongó üzenet Csurranjon örömed lelkem, Ujjong, hogy megváltott lettem. Felemelt a szépség, jóság A porból, Dalomból Áradj szét fénylő valóság1 Gyönyörét ennek a tájnak. Röpítse csillogó szárnyad, Falumba, ahonnét jöttem ... Ablakot Tárnak ott, S aki vár; szívére röppenj. Lelkére csókold a lelkem, S mond, hogy itt gyógyulást leltem: Megszépült nékem az élet! Nem temet Engem el Nyom -nélkül már az enyészet! CSONTOS VILMOS Karlovy Vary, 1956. VIII. i~=- !===== a•:=r==r:z.'^:i!=====i ; =; lB==^i====gs~jE::'r:z;;=F.i^=ii. Tanácsok a színjátszóknak Napsütötte utakon Hajlott orr eltüntetése: Az orr gerincét az alapnál sötétebb vagy mélyvörös, nyergét az alapnál világosabb vagy halvány­páros színnel festjük be. Készítése: Az orr gerincén vi­lágos vonalat húzzunk végig, az orr nyergét és tövét viszont sötétre fessük. Az orrlyuk hátsó végét fölfelé meghosszabbítjuk. Háromfajta próbát különböz­tetünk meg: az elemző, vagy asztali próbákat, a színpadi já- tékpróbáka1- és az előadásszerű főpróbákat. (Ezenkívül a tech­nikai próbákat, színészek nél­kül). Az elemző vagy asztali próbák. Az elemző, asztali próbák igen fontosak. Általában a próbamun­kát elemző, asztali próbákkal szokták kezdeni. Néhány elem­ző asztali próba után, az asztali próbákat keverjük a színpadi játékpróbákkal. Az első asztali próbák után. az ellenőrző mun­ka közben a színjátszók olykor felállnak az asztal mellől és gyakorlatban is kipróbálják el­gondolásukat. Az előadandó színdarabot a rendező az első olvasó próbán ismertei: meg a színjátszó cso­porttal. de jó ha a színjátszók az első olvasó próbára úgy jön­nek, hogy az előadandó színmű­vet már otthon olvasták. Az olvasó próbán a színdarabot a rendező olvassa fel. Az olvasá­sánál ügyelnie kell, hogy felol­vasása magával ragadja a szín­játszó csoport tagjait. Célrave­zető, ha a rendező felolvasását szemléletessé tudja tenni, ha összekapcsolja felolvasását a színműre vonatkozó legfonto­sabb ismeretek közlésével. A színdarab felolvasása előtt ismertesse a rendező a szerző és a színdarab jelentőségét és az előadás célját. Utána ismer­tesse a kort, országot és várost, amelyben a színmű cselekménye játszódik. Itt ismertesse a sze­replőkkel mindazt, amit már az előzőekben elmondtunk. A ren­dezőnek azonban nemcsak a színdarabot kell ismernie, ha­nem meg kell mondania, hogy milyennek képzeli az előadást. Részletesen le kell írnia vala­mennyi szereplő öltözékét, maszkját és cselekvését a szín­padon. A rendezőnek arra kell törekednie, hogy jellemző hang­hordozással, az alakok játékát érzékeltető mozdulatokkal a hallgatók képzeletében megele­venítse az egész színdarabot. A felolvasás után kérdezze meg a rendező a színjátszóktól, mi. a véleményük a darabról, hogyan hatott rájuk, érdemes­nek tartják e előadását stb. (Folytatjuk) A z 1576-os óriási velencei pes- r» tisiervány áldozatai között volt a reneszánsz festőművészet egyik halhatatlan mestere, a velencei festészet legkimagas­lóbb alakja: Tizian. (Tiziano Ve- cellio) Kilencvenkilenc éves volt e nagy művész, amikor a jár­vány elragadta, de élete utolsó napjáig megőrizte életkedvéi, frissességét és alkotóképességét. Tehetsége szikrányit sem csök­kent az évszázad alatt, Tizian utolsó éveiben is élvezettel, nyugalommal és határtalan tü­relemmel festette felbecsülhe­tetlen értékű remekműveit. A Tizian-festmények egy évszá­zad szorgalmas munkájának a gyümölcsei, maga Tizian pedig az élő történelem volt annak­idején,aki három király, tizen­négy pápa és tizennégy velen­cei herceg uralkodását élte túl. * Piave de Cadoreban született, ebben az észak-olaszországi kis hegyi városban, Dél-Bajorország és az Adriai-tenger között.. Ti­zenkét éves korában látott elő­ször nagy várost, az akkori idők vár sainak „királynőjét“, Ve­lencét. A lagúnák városa ter­mészetes csodálattal töltötte el a gyerek lelkét, s így dupla öröm volt számára, hogy apja éppen taníttatja o! festeni, hogy hamar megmutatkozó te­hetségét fejleszthesse. Tanító­ja, Giovanni Bellini, a festésze­tet szinte Üzletszerűen tanítja. Nem veszi észre, hogy milyen gyöngyszem került tanítványai közé, aki már most is a saját útján halad s rá akarja erősza­kolni saját módszereit. A gye­rek azonban azt akarja vissza­adni a vásznon, amit maga kö­rül lát és érez. Különös tehet­séggel és érzékkel keveri a szi­lieket, de tanítója kényszeríte­ni akarja rá, hogy a formával törődjék többet. A fiatal Tizian szemei előtt Vénusz és Bacchusz jelenik meg, tanítója pedig ma­donnákat és szenteket festet vele. Egyelőre tűr és engedel­meskedik, különösen azért, mert nincs egyedül. Megértő barátra talál tanulótársában, Giorgione - ben, aki hasonló érzésekkel küzd s megelégelte a tanító „diktá- lását". Tizian valósággal iste­nítette őt, s követte jóban — ami a művészetet, s rosszban — *ami az éjszakai dorbézoláso­kat illeti. Egy ilyen reggelig tartó dór­ii' olás után Bellini mindket­tőjüket kidobta a műhelyből. Elhatározták — mi mást tehet­tek volna — hogy önállósítják magukat. Kis szobát béreltek és közösen dolgoztak, főleg ki­sebb festményeken. Első na­gyobb megrendelésüket egy fűz­től elpusztított áruház újjáépí­tésénél kapták. Az akkori idők­nek megfelelően a falakat kel­lett freskókkal és fali festmé­nyekkel díszíteniök. Tizian mun­kája mindjobban haladt előre, ő végezte az oroszlánrészt. Adottsága és művészi érzéke egyre jobban megmutatkozott s ezt Giorgione is észrevette. Sőt, észrevette azt is, hogy Ti­zian túlszárnyalja őt, s ö ezt n^1 tudta elviselni. A két jó­barát, — habár ez Tiziannak nagyon fájt — elvált. Tizian akarat- és munkaere­je kifogyhatatlan. Giorgione nyo­mában halad a realista színe­zést és az emberi formákat il­letően: angyalai pufók kisba­bákhoz hasonlítanak, a szárnyak szinte fölöslegesnek tűnnek az oldalukon, madonnáit pedig nő- ismerőseiről mintázza. Hírneve egyre nő s országszerte a re­neszánsz művészet legkiválóbb mesterének tartják. t. I egkiválóbb műveit negyven éves kora után alkotja s ek­kor már uralkodó hercegekkel, kardinálisokkal és híres művé­szekkel van barátságban, s meg­rendelések távoli királyoktól is érkeznek. Olaszország legfénye­sebb udvarába, Ferrarába kap meghívást l. Alfonztól, majd V. Károly hívja meg Augsburg- ba. Közben kis ideig Rómában is tartózkodik, de véglegesen Velencében telepszik le, s korát meghazudtoló fürge újjainak ecsetvonásai alól újabb és újabb remekművek születnek. Az ö keze munkája ékesíti a velen­cei Dozse Palotát, amelyen meg­szakításokkal huszonegy évig dolgozott, mert közben festette- a szebbnél-szebb mitológiai és szerelmi jeleneteket s a hires Vénusz-képeket. (Az urbinói Vé­nusz, Vénusz a tükör előtt, A Pesaro-család Madonnája, Bach- chus és Ariadne (Ferrara), Ci­gány- és Cseresznyés Madonna, K~isztus töviskoszorúzása, Mennyei és földi szerelem.) Egyik legragyogóbb alkotása az Assunta (Mária mennybemene­tele), melyet a műkritikusok a világ négy legnagyobb festmé­nyei közé sorolnak. ÍZ evés művésznek jut osztáhj- -*-*■ részül ilyen öregkor. A la­gúnákra néző, gyönyörű villá­jában kényelemben és jólétben él, lánya kényezteti, fia imá­dattal csodálja. Olyan volt szá­mára az öregség, mint egy „ál­mokból szőtt, napsütötte táj­kép, melynek nyugalmát sosem zavarta meg a rideg északi szél". * Tizian pályája egyenesen íve't felfelé. Nincs visszaesés és meg­rázkódtatás a sikerekkel és tisztelettel teli úton. Alkotásai — melyek meghaladják az ez­ret — a világ legnagyobb kép­tárainak máig is féltve őrzött kincsei. GERŐ KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents